Fehérvári Hiradó, 1880. január-június (1. évfolyam, 1-54. szám)

1880-06-03 / 54. szám

216 magas minisztérium, az ő hivatalos szak­­férfiai által időről — időre közlend a t. ez. közönségnek. Borostyán Sándor: Díjnélküli hirdetések gazdák számára. A hirdetések előnyeiről már több ízben volt szó lapunkban is, mindannyiszor hangsúlyozva lévén, hogy ha minél többen tudnak arról, mi kell az egyik gaz­dának, s mi eladó a másiknál ez által jutányosabban, könnyebben és gyorsabban jutna szükségleteihez az egyik, előnyösebben értékesíthetné eladó czikkeit a másik. E kézzel fogható előnyök daczára, magyar gaz­dáink nem hirdetnek. — Hogy miért nem ? arra sok­féle okot lehet felhozni. Részben gazdáink konzervatív, az újításokkal nehezen megbarátkozó szelleme, a köz­mondásos közöny és élelmesség hiány, és végre a hirdetések hasznában való hit hiánya valószínűleg az ok, minek közvetlen következése az, hogy minden gazda a hirdetésekre igényelt s rendesen dúsan kamatozó költséget sajnálja. Miután lapunk több ízben kifejezett czélja az, hogy a magyar gazdáknak valóban szolgálatot tegyen anyagi jólétük emeléséhez hozzájáruljon, egyik fő fel­­adatunknak tartjuk a gazdákat a hirdetésekkel meg­­barátkoztatni Ennek elérésére jelentékeny áldozatot is hozni készek lévén, ezennel kijelentjük, hogy gaz­dáktól, u. m. földbirtokosok, bérlők, gazdatisztek, erdészek és uradalmaktól mától fogva minden­nemű hirdetést teljesen díj nélkül fogunk fölvenni. Nevezetesen földbirtok eladás, vagy vétel, földbérlet, betöltendő gazdatiszti vagy egyéb állomások, vagy szolgálati ajánlatok, eladó tenyész- és igásállatok, eladó vetőmagvak, gabona, fa, bor s bárminő más ter­ményekre vonatkozó hirdetések ingyen fognak lapunk­ban közzététetni. A hirdetni kívánó gazda, ki­emez ajánlatunkat igénybe venni szándékozik, röviden ha szabad igy ki­fejezni, „távirat“ stylusban egy levelező lapra írja hirdetését s azt a „Magyar Föld“ szerkesztőségének (Budapest, Koronaherczeg-utcza 3. sz.) czimezve, küldje el. Ebből áll az egész. A beküldött hirdetés legalább egyszer fog la­punkban megjelenni, ha terünk engedi, többször is. Mindenkinek jogában álland nemcsak akárhány hirde­tést beküldeni, de ha a hirdetés nem eredményes, úgy a már egyszer beküldött hirdetésnek megújítva felvé­telét kívánhatja. Csupán arra kérjük t. gazdatársainkat, hogy ha hirdetéseik ismételve jelennének meg és időközben a hirdetett tárgyat eladnák szíveskedjenek egy levelező lapon a kiadóhivatalt erről értesíteni, hogy a hirdetés további közlését megszüntessük, s így helyet nyerjünk mások számára. Részünkről csak azt tartjuk fenn magunknak, hogy helyet kímélendő és ez intézkedésben minél töb­beket rézsesítendő, a beküldött hirdetéseket lehető tömör alakba öntsük, úgy mint a hason czélű angol lapokban van az. Ki a lapunkban megjelenő eme ingyen hirde­tések alakjával meg nem elégedvén, hirdetését esetleg más alakban, vagy a szokott és nagyobb tért foglaló rendes hirdetések alakjában kívánná közzététetni s ezt hirdetésének beküldése alkalmával különösen kiköti, az a rendes dijakat tartozand fizetni. Kérjük a t. gazdaközönséget, hogy fenti aján­latunkat kiváló figyelemben részesítse, és minél több­ször vegye igénybe lapunk hasábjait hirdetési czélokra. Erős meggyőződésünk, hogy ha gazdáink tömegesen fognak hirdetni, ezáltal egymásnak és így a közva­­gyonosodásnak igen lényeges szolgálatot fognak tenni. Budapest, 1880. jun. 20. A „Magyar Föld“ alapítóinak nevében: Gr. Széchenyi Pál. Gr. Dessewffy Aurél. LEVELEZÉS. Székesfehérvár, 1880. junius 29. mely a később jövőkkel még folyton gya­rapodott, úgy, hogy a tágas terem 9 órára egészen megtellett, mikor azután az ünne­pély is kezdetét vette. Megnyitásul a főgymnáziumi énekkar énekelt egy részletet Flotow „Stradella“ czímű dalművéből fr. Vasa B. tanár úr ve­zetése mellett. Ennek végeztével az énekesek helyét a főgymnáziumi zenekar foglalta el és játszotta B­a r­d o­n J. tanár vezetése alatt a „Cornevilli keringőt.“ Gyönyör volt hal­lani a szent teremben a hirhedt operette eme részletét az ifjak egyöntetű, majdnem hibát­lan előadásában. Néhány pillanatnyi szünet után főtiszt, Gerlach B. igazgató ur a szószékre lépett s valódi klaszszikai zamata beszédet tartott, melyben figyelmeztette az ifjúságot, miszerint a szünidő nemcsak a semmit nemtevés és nyugalom ideje, hanem azt is czélozza, hogy a­mit a tanodában elsajátítottak, azt a sok szép, jó s igazat az életben érvényesíteni is iparkodjanak. Beszédjét végezvén, az énekkar éne­kelt három gyönyörű népdalt: a „Klarinétos az én nótám fújja,“ „Volt nekem egy daru­szőrű paripám“ és „Zavaros a Rima vize, nem tiszta“ kezdetűeket. Ezután a zenekar adta elő az „Ördög pilulái“ négyest; a pi­­lulák nagyon jó hatásúaknak bizonyultak, a közönség zajosan megtapsolta őket. Most következett az ösztöndíjak és a különféle jutalmak kiosztása; 13 tanuló ka­pott 914 frt. 18 kft., kiosztatott ezenkívül 32 darab könyv (melyek részint a Khorn-féle alapítvány kamatjából vásároltattak, részint Dwelly Rezső, Klökner P. és Kubik L. urak által e czélra adományoztattak); — továbbá 10 db. arany és 6 db. ezüst tallér (asgos Matuska J. és Prifach J. kano­nok urak adománya). A kiosztás végeztével Kiss Ernő ur, ki ez évben végezte a VIII. osztályt s egy­szersmind az érettségit, gyönyörű beszédben mond köszönetet az összes tanári karnak, mond utolsó „isten­ hozzád“-ot a szent épü­letnek s a tanulótársaknak, kik azt még jövő évben viszont látandják. A meleg, érzelem- és hatással teljes beszéd után az énekkar énekelte a „Czigány­­nők kardalát“ Verdi G. „Traviata“ czímű dalművéből. A t. énektanár úr és az éneke­sek dicséretére legyen mondva, oly hibát­lanul és elragadólag adták elő a gyönyörű részletet, hogy hoszszas, viharos tapsolás­, „éljen“- és „újra“ kiáltások után a darabot ismételniök kellett; ismételték s még jobban sikerült, még nagyobb hatást idézett elöl... Ilyen gyönyörű darab és annak ily sikerült előadása után csakis a „Rákóczy induló,“ melyet a zenekar zendített rá nö­velhette a gyönyört és hatást, melyet előbb az énekesek a közönségben keltettek. A valóban élvezetdús „kieresztés“ ezzel véget ért és a közönség az „induló“ után szétoszlott. Ezzel maradtam a t. szerk. urnak kész szolgája: H. Imre. Székesfehérvár, 1880. junius 30. Tek. szerkesztő ur! fogok, mert az oly szép volt, hogy olyan szépet én nem tudok írni. De isten neki belevágok, ha más szebben megirja, füjtsön be e levelemmel. (Majd ha fagy. Szerk.) A nyitány megvolna, de most azt nem tudom, hol kezdjem a rajzot. Isten neki belevágok. A hangversenyt és tánczot megelőzte a társas ebéd, melyre már 11 óra tájon szállinkázott az éhes fekete sereg s 12-tőre mintegy 70 személy ülte körül a kert lombos fái alá terített asztalt, mely olyan ebéddel látta el a vendégeket, min­t sok embernek az öreg apja sem látott, annyival kevésbbé evett. Ráharsant a katonazene a Rákóczy in­dulóval, a­mely csak fokozta a magyar étvá­gyat. Ebéd közben tenyeres-talpas bárány­felhők járták fejünk fölött a keringőt és kezdtünk aggódni, hogy megkeresztelik ízle­tes eledeleinket, de nem tudom a ritkán hallott katonazene harsonája ijesztette-e el a fellegeket, vagy a mi széles jó kedvünktől derült ki az ég: elég az hozzá, hogy hábo­rítatlanul áldoztunk a Bél oltárán. A felkö­szöntések sorát D­a­n­i­t­z Béla kir. törvény­­széki elnök kezdte meg s vissszapillantván a múltba, leginkább azon ötletből, hogy egy év előtt e helyen tartatott az országos ki­állítás, éltette a jelenvolt gr. Zichy Jenő főlövészmestert. Szerkesztő urét nem irom le, mert tudom túl szerénységből kitörülne. (Biz igaz az. Szerk.) Gr. Zichy Jenő e polgári körben az öreg Fel­may­er Istvánról emlékezett meg, ki szorgalma­s takarékossága által szép va­gyont szerzett és magának emléket állított, midőn az árvaházra 8000 forint alapítványt tett; és mivel háromszor iszik a magyar, de háromszor jót is akar, felköszöntötte Ger­lach Benő gymnáziumi igazgatót, mint ta­nárát s utoljára a rendezőket Felmayer Károlyt és Kovács Pált és e duum­virá­­tusba beleéljeneztük a jó húsban levő Hor­­nyánszky Ágostot a városban elszórt egyletek örökös pénztárnokát. Ön ivott a törvényszéki elnökért, Seidel Lajos vár­­kapitány gr. Zichyért s bezáródott a jó kivonatok zsilipje. Fekete leves után megkezdődött a kuglizás és harsogott mellé a zene. Négy órakor vette kezdetét a valóságos zeneestély és 5 órára a szebbnél szebb hölgyek úgy ellepték a kertet, mint virágok a rét hímes szőnyegét. Nem vagyok mai csirke, de vé­rem úgy megpezsdült, hogy majd kifecscsent a pórusaimon s kicsibe múlt, hogy rá nem rikkantottam: „Hejje huj­ja vigadalom, ma­gam is megházasodom.“ (Ne mondja. Szerk.) Már én csak azt mondom, hogy nem való nekem, hogy úgy a hölgyek közé elegyed­jem, mert ilyen bolond gondolatjaim szár­maznak. (Nagyon igazat mondott. Szerk.) Szerkesztő uram! a nap hevét csak ki lehet állani, habár néha agy­szúrást okoz is; de azoknak a tüzes szemeknek sugarai kiállha­­tatlanok, mert szívszúrást okoznak, az pe­diglen gyógyíthatlan betegség, vagy csak az oltárnál heged be. (Néha pedig más baj szár­mazik belőle. Szerk.) Kilencz órakor vette kezdetét a táncz, melyet nem írok le, mert olyan volt mint más mulatságé s éjfél vetett véget. Mielőtt levelemet bevégezném, kegyes engedelmével ide igtatom a bálkirálynék nevét. (Tyhü­­r­— S láttad a ki benne ült? — Hogy ne láttam volna, hiszen úgy kihajolt a kocsiból, hogy majd kibukkant. Nem volt elég a két szeme, hanem egy üvegkarikát nyomott az egyik szeme göd­rébe s úgy nézett vissza még a falu végéről is.... És aligha valamit nem szólott kocsi­sának, mert az is visszatekintett és azután beszólt a hintóba — tévé utánra Juliska kis gondolkodás után. — Bizony szerelmem magzatom! — mondá az anya mintegy önmagából kikelve, vaknak is kellene annak lenni, ki téged jól meg nem nézne, mert neked nem­ e hitvány­ság faluban, de hét vármegyében sincs pá­rod. ... De hiszen nem is ilyen sorsra volnál te méltó s ha apád nem volna sült paraszt, nem is parasztnak nevelt volna — veté utána a keserű neheztelés hangján. — Oh anyám! miért bántod, atyámat hiszen ő naphosszat dolgozik, fárad érettünk és én oly boldognak érzem magam ez egy­szerűségben. — Boldognak ám! de még boldogabb lennél, ha olyan szép hintóba ülhetnél, tollas kalapot, suhogó selyemruhát viselhetnél s kisasszonynak szólítanának, kezet csókolná­nak még az urfiak is ... mint nekem, midőn boldogult nagyapád.... No de semmi—sza­­kaszta félbe a kellemetlen párbeszédet — mit nem lehet megváltoztatni, jobb azt tűrni. Juliska megdöbbent, azután nagyot só­hajtott anyja e botor beszédjére! mintha óriásfalat vontak volna múltja és jelenje közé, megszűkült előtte az eddig oly kedves s tágas kert, sötét, rideg barátságtalanná lett az eddig oly otthonos kisded szoba s midőn este lefeküdt, elfelejtett imádkozni és csak selyemruhákról, tánczvigalmakról álmodozott, melyeknek ő volt imádott bál­ványa. (Folyt, köv.)­galom istene, hiszen ez egy litánia. Ezt már nem teszem, először mert mind bálkirályné volt, másodszor pedig ennyi nő nyomása mellékletet kivánna, arra pedig nincs tehet­ségem. Elég annyi, hogy a mulatság igen sikerült volt, éljenek a fáradhatatlan ren­dezők! Szerk.) Egy mámoros, Tek, szerkezte ur! Ma volt a főgymnáziumi ifjúságnak ünnepélyes kieresztése. Az ifjak az ünnepé­lyes „Te J­eum” után, melyet ft. Gerlach Benjamin igazgató úr végzett, a tanoda dísztermébe mentek, hol már meglehetős számú díszes közönség volt egybegyülve, kegyelemkenyéren halt meg. A jóllétben született és nevelt fiatal nő mindjárt első beléptével nagy újításokat indítványozott az egyszerű hajlékban, a régi magyaros búto­rokra száműzetés mondatott ki; de Kegyes József határozottan kimondá, hogy a mit boldogult szülei eltűrhettek a szobában s a mit ő azoktól örökölt, annak, míg ő él, a szobában kell maradni s azoknak megsértése nem egyéb, mint a házi béke elleni hadüze­­net. Soká folyt az újítás fölötti nyelvvita, de azon körülmény, hogy a gazdag após koldussá lett s gyermekei szárnya alá köl­tözött, lekötötte a nagyravágyó nő nyelvét és beletanította magát az egyszerű élet vi­szonyaiba. Ez történetünk kiindulási pontja. Szép májusi est volt. Kegyes Józsefné udvarát sűrűen lepte el a különféle baromfi, mint csillagok az eget. A kút melletti po­csolyában apró kacsák bukdácsoltak, míg kotlóstyuk-anyjuk siralmas jajveszékeléssel nyargalózta körül a kis tenger szélét, attól tartván, hogy meggondolatlan kicsinyei egy lábig odavesznek. Az ól körül elszórt ocsu­­ban ezernyi tyúk és csirke kaparászott, míg az anyányi ludak pölykös kisdedeikkel a kerítés mellékét felvert füvet csipdesték. A galambok otthonos bátorsággal most a konyha rácsos ajtajára, majd a szoba udvar felé nyíló ablakjába szálltak, majd ismét udvaron álló gazdasszonyuk körül röpdöstek, vacsorát kérvén, mert az embertelen tyúkok kiverik őket társaságukból. Kegyes Józsefné kezében izmos sza­­kasztókosár volt, melyből gabonát kezdett szórni az elszéledt baromfinépnek és az gá­­gogva, hápogva, kodálva, csicsegve s turbé­­kolva sereglett össze szavára és az elhintett szemre, s czivakodva, egymást marva-lökve kapkodta fel azt. A ház elejét mint fentebb mondám, zöldre mázolt farács körtté. Az alacsony kerítésen belül egyszerű virágos kert állott fehér- és piros rózsa, tulipán­, liliom-, zsája. Érzem, hogy nagy fába vágom a fej­szémet, midőn a lövöldei mulatság leírásához istenfa, levendula, borsfű, isap, szegfű bok­raival, melynek Juliska, a ház tizenhétéves leánya volt gondosan ápoló kertésze. Most is, mig anyja baromfiai etetésével foglalko­zik, kertjében találjuk őt, virágágyait locsolva gyomlálva, mig ajkán Csokonaink a Re­ményhez irt dala, Földiekkel játszó Égi tünemény, Istenségnek látszó Csalfa vak remény — hangzott. Szép volt Juliska, mint a májusi leg­első hajnal. Haja, mely fekete volt és gön­dör, mint a viharos éjfél, hármas fonatékban úszott alá. Homloka mint a simára köszö­rült tükör, melyen semmi folt nem látszik. Szemei mint a nefelejts, kékek és szelídek. Ajka mint a felmetszett piros rózsabimbó és njakán az örök mosoly, mint a rózsa kelyhében lappangó mézzel rakodott méhecs­ke. Gondosan fedett mellén igézőleg dom­borodott azon két halom, melynek hullám­zása él és elevenít. Termete karcsú, nyúlánk mint a pálma jegenye, de azért kerekded mint a kövér oltovány. Egyszerre kutyacsaholás, ostorpattogás, csöngetyűhang s lódobogás riasztja fel a daloló leányka figyelmét s nem sokára díszes hintó robogott el a ház előtt, melyet az elé­­fogott négy szilaj mén szél sebességgel röp­pentett a távolba. Kegyes Józsefné az utcza­­ajtóba sietett s bámész szemekkel merengett a ritkán látott hintó után. Úgy látszott lelke a múltakba szállt vissza, midőn ő is hintó­ban ülhetett s mintha keserűség szállotta volna meg lelkét. — Szép fogat! — mondá végre leányá­nak, ki szinte, anélkül, hogy észrevette volna esennen nézett az eltűnt hintó után, mely boldogságát ragadta el. — De hát a ki benne ült, az volt ám szép fényes ur! — felelé a leány, viszsza sem pillantva, hanem szemeivel kisérve a mindig messzebb tünedező fogatot. FEHÉRVÁRI HÍRADÓ, Martonvásár, 1880. junius 29. Tek. szerkesztő ur! Nálunk nagyon felfordult az iskolai állapot és ezt azért hozzuk nyilvánosság elé, hogy tanfelügyelő úrnak is legyen tudomása. A nevelésügy hátrányára van, hogy a főta­­nitó úr és T. J. tanitóné közt régibb idő óta kellemetlen zsurlódás van s ez már oly sokra emelkedett, hogy az iskolai hatóságnak kel­lett közbelépni és tudomásunk szerint az illetőt utasította is, hogy az ernyedetlen buz­­galmú tanítónőt működésében ne zavarja. Természetes, hogy a főtanító barátai nem készek boszárokat kiönteni a védtelen nőn oly módon, hogy kételkedni kell, váljon czivilizált országban élünk-e. Megbotránkoz­tatott minden jobb érzésüt, hogy az iskolai évet bezárták a nélkül, hogy a növendékek vizsgát tettek volna, ennek oka pedig az — és ezt tapasztalásból mondjuk — mivel a férfi tanítók féltek, hogy a szorgalmas tanítónő jó vizsgájával megpirítja őket s mig ők semmit sem tudnak felmutatni, annak ered­ménye bámulatos lesz. Nagyon kérjük tan­felügyelő urat, hogy jártában és keltében tekintsen be hozzánk is, mert ez a torzsal­kodás s hanyagság a nevelésügy rovására megy s bár derék iskolaszékünk megteszi a magáét, az ügyet még sem tudja rendes kerékvágásba zökkenteni. Többen. Szaár, 1880. junius 27. Tek. szerkesztő ur! Sietek becses lapját tudósítani az itten fényesen megünnepelt búcsúról. A vidékről számosan jöttek ezen egy­házi ünnepre, melyen egyszersmind a társa­dalmi élet jelensége kiválólag nyilvánult.­ Geröffy Gyula derék és értelmes községi jegyző háza a valódi magyar vendégszeretet laka volt, a hol is díszes társaság s a vidék szép hölgykoszoruja megjelent. Kedélyes mulatság volt magában a községben is és a fiatalság a legnagyobb rendet tanúsítva kedvét töltötte. Láttuk fel­éledni a szép magyar tánczot és azon élénk vidorságot, mely az ártatlanságot jelképezi. Jelen volt a jegyző testvére Geröffy Ede is, ki a megyei árvaszéknél van alkalmazva s mivelt magaviseletével feltűnt.— A jegyző neje, ki fiatal anya s nem rég ajándékozta meg férjét egy szép gyermekkel, szívélyes lekötelező modorával mindenkit elbájolt s oly rövidnek tetszett az elrepült idő, mely kivilágos kiviradtig tartott. Örvendetesen tapasztalhattuk, hogy társadalmi életünk ja­vulni kezd. A különböző osztályok nyájas érintkezése, társalgása a kölcsönös tisztelet és a magyar barátság újra feléledt közöttünk. Legyen szives tehát t. szerkesztő ur — ezen feledhetlen szép napot — becses lapja hasábjain is megörökíteni, mely egyszersmind családi ünnepnek tekinthető. Fogadja t. szerkesztő ur legőszintébb tiszteleteim nyilvánítását, melylyel vagyok kész szolgája: Dublibics, mint szemtanú. KÜLÖNFÉLÉK. — Személyi hírek. Szögyény-Ma­­rich László főispán ur közelébb megyénk­ből eltávozik s fürdőbe utazik.— B. Mis­ke Imre mosonmegyei főispán e hó 1-jén vá­rosunkban időzött. — A fejér-komáromi evang. egyház­­megye junius 30-ik napján Csákváron ülést tartott Prokopius Pál elnöklete alatt, melyen az egyházak küldöttei nagy számmal jelentek meg. — A vaáli választókerületnek közbe­­csülésben álló képviselője Hollósy Károly ur hosszan tartott betegeskedéséből mind­nyájunk közörömére már nagy részben fel­üdülvén, múlt hó 27-én kezdte meg körútját, beszámolandó választói előtt az országgyűlés múlt- és jelen évi eddigi viselt dolgairól. Mint az országos függetlenségi párt egyik tántoríthatatlan híve, a maga és pártja állás­pontját fent említett napon Bicske, Mány, Csabdi és Felcsuth községekben a szép számmal megjelent választók előtt köztet­széssel fogadott beszédében erős vonásokkal ecsetelte. Most folytatja útját a többi köz­­ségükben is, s hiszszük, hogy mindenütt hasonló meleg fogadtatásban részesül! — Múlt junius 26-kán a mányi rom. kath. templomba a villám beütött, nem gyúj­tott ugyan, de mintegy 50 — 60 fr. áru kárt mégis okozott a templom tornya és bel­sejében. — Ipach János bicskei kereskedő ur 5 írttal járult a bicskei ref. iskola építésé­hez, mi annál inkább is nagy figyelmet ér­demel, mert az illető nemesen gondolkozó egyéniség nem is a ref. egyház hívei sorába tartozik, kérünk ezen kiadásból többet is.­­ Meg kell itt említeni a bicskei képviselő­testületnek egy szép és magasztos jellem­

Next