Fehérvári Hiradó, 1880. január-június (1. évfolyam, 1-54. szám)

1880-02-14 / 14. szám

54 is kielégíti. Első pillanatra meggyőződünk arról, hogy illető szerző s kiadó nem kenyérkereseti vál­lalatot kívánt megindítani, hanem hiányt pótló iro­dalmi terméket akar a szemlében megjelentetni, s melynek megrendelését, hogy a legszűkebb kö­rülmények közt élő kortársnak is, ki csak sejtel­mével is bír hivatása fontosságának, lehetségessé tegye, bámulandó csekély árban, egy évre 2 fr. 50 ki ban állapította meg az előfizetési díjat. A „Ma­gyar paed. szemle“ minden hó 25-én jelenik meg. Terjedelme 2—2 V2 ív borítékba fűzve és díszesen kiállított képpel. Csak egész évi előfizetés fogadta­­tik el. Az előfizetési pénzek pedig a „Magyar pae­­dagogiai szemle“ kiadóhivatalába, Bpest, stáczió­­iteza 9-dik szám még február hóban keretnek beküldetni. Tudom, ne mondja senki, nehéz időket élünk, a megélhetés gondjai sűrűen torlódnak fejünk fölé. Bizonyos azonban az is, hogy helyes és takarékos beosztás mellett még mindig jut egy kis szellemi táplálékra is. De kell is hogy jusson, mert a lélek a testnél sokkal nemesebb részünk lévén, annak talaját dudváktól nem engedhetjük elnyomattatni. Csak kis s könnyen meghozható áldozatot kérek. Eregessünk naponta egy szivarral kevesebbet a füstbe s bőven kijut a megtakarításunkból a „Ma­gyar paedagogiai szemlé “-re úgy, mint az Eötvös­­alap- s egyéb egyleti tagdíjakra. Elfogadva Menzel szavait: „Valamint a delej ereje a róla függő súly szaporodtával mindinkább növekedik, úgy az em­beri ész annyival könnyebben bírja a tudás súlyát, a­mennyivel ez gyarapszik.“ rövid közleményemet azon hő óhajjal fejezem be, vajha ne találtat­nék szép hazánkban tanító, kinek író­asztaláról a „Magyar pe­dagogiai szemle“ hiányzik! Göbel János György­ szervezéséhez úgy a földesuraknak, mint a gazda­tiszteknek hozzá kell járulni. Elnök: Óhajtaná, ha kimondatnék, hogy az egyesület tagjai rendesek , rendkívüliek lennének, amazok maguk, a tisztek, emezek a birtokosok. Czélszerű­nek látná a tagok számát és kötelezettsé­geit megállapítani, egyszersmind fölkérni az országos gazdasági egyesületet, hogy lépjen be az egyesületbe. Ez indítvány általános helyesléssel találkozván, a közgyűlés a részletes tárgyalásra tért. A czimre nézve elnök indítványa fogadtatott el mely így hangzik: „A magyar korona területén levő gazdatisztek és erdészek országos segély- és nyugdíj egyesülete. “ A 3. §-nál hosszabb vita fejlődik ki, végre elnök indítványára a segélyezés- nyugdíjazás szoros definitiója végett 6 tagból álló bizottság küldetett ki. A 4. §, az említett bizottsághoz utasíttatott, a többi­­­t a közgyűlés több kisebb módosítással el­fogadta jelesül Kaszti László indítványát, hogy a választmány elnökön kívül 20 fővárosi és 50 vidéki tagból álljon. Ezután áttért a közgyűlés a nyugdíjszabályzat­­nak letárgyalására. Főleg a katona kötelezettség képezte a vita egyik sarkalatos pontját, ugyan­is a 45 §-ik így hangzik: Ha a nyugdíjra igényt tartó tag csatában, vagy 011.nyert sebek következtében vált rokkanttá a nyugd­jintézet a rokkantsági nyug­díj fizetésére nem kötelezhető. Ez esetben a telje­sített befizetések h­ad része visszakövetelhető és ezen felül az illető tag rendelkezési alapból része­síthető a körülmények és a rendelkezési alap átlagá­hoz képest végkielégítésben vagy nyugdíjban. Hosszú vita fejlődött ki e pontnál számosan szóllaltak fel, míg végül elhatározta a közgyűlés, hogy e pontot a választmány kezébe teszi, mert vannak benne épen úgy mint az egész szabályzatban is oly pontok, melyeket most tán előre nem látott okok miatt is módosítani nem lehet és ennélfogva általánosságban elfogadja azzal, hogy a választmány tegye meg a a szükségeseket. Ezután Bossányi László elnök­lete alatt egy szavazatszedő bizottság neveztetett ki. Azonkívül egy 10 tagú kandidáló bizottság kinevez­­tetvén, a közgyűlés elhatározta, hogy a szavazatok csak másnap fognak kihirdettetni. P. H. A magyar gazdatisztek és erdészek egye­sületének alakuló közgyűlése. A magyar gazdatisztek és erdészek segély- és nyugdíj egyesületének alakuló közgyűlése e hó 10-én reggel 9 órakor tartatott meg a Köztelken. Lónyay Menyhért gróf elnöki helyét, elfog­lalván, az országos gazdasági egyesület nevt-ben üd­vözli az egybegyűlteket azután előadja, hogy a rendkívüli érdekesnek s fontosnak tartja e jelenséget, mert látja a nagy részvétet, melynek hiánya miatt jelenben oly sok fontos kérdés megoldatlan marad. — Meg van győződve, hogy a mai közgyűlés neve­zetes korszakot fog képezni a magyar gazdák és erdészek jövőjében. Ezek után az ülést fölhívj­a az alapszabály-ter­vezet tárgyalására. Az általános vitánál Lizs Sándor (Simontornya) a nyugdíjkérdést illetőleg megjegyzi, hogy azt csak egyetértve a földbirtokos osztálylyal és ennek rész­vételével hiszi sikeresen megoldhatónak. Egyszers­mind külön szabálytervezetet terjeszt elő a nyugdijra való befizetés részleteire nézve. Szerződést óhajt kötni egy tekintélyes hazai pénzintézettel az egylet vagyonának kezelése iránt. Szepessy (Forgách gróf tisztje Czeglédről.) A nyugdíjra vonatkozólag megnyerendőnek tartja a földesurakat kívánja, hogy az alapítás költségeinek fedezésére országos segély is eszközöltessék ki s az országgyűlés imperative rendelje el, hogy a nyugdíj lepetve, midőn Frangepán Kristófné — az ál Theresa — hirtelen körül karolta őt s homlokon csókolván, szólt: — Légy üdvözölve szép Annuntiata! Bátyám Marco oly sok szépet beszélt nekem rólad, hogy óhajtottam veled megismerkedni s legalkalmasabb­nak véltem arra e pillanatot. Mondanunk sem kell, hogy Frangepán Kris­tófné helyesen beszélt olaszul, valaminthogy a két Veszprémi is a Frangepán Kristóf szolgálatában álló számtalan olasz közt s olasz birtokain igen jól elsa­játította azt — Tehát csakugyan testvére volnál Marconak, dehogy van, hogy ő soha sem szólt előttünk rólad. Kérdé végre Annunziata. — Ez könnyen megfejthető, válaszolt a kér­dett helyett István. Azon gondolatban élvén, hogy az egyszerű­ sbirr testvérével nem fogna Signor Gu- J­ilielmo leánya ismeretséget kötni, hallgattam a szép Annuntiata előtt Theresaról, ellenben sokszor emle­getvén Annuntiatát Theresa előtt, ő addig sürgetett, hogy vele megismertessem, míg végre beleegyeztem, hogy az első kedvező alkalommal őket egymásnak bemutatandom. — Bizony Marco azt előbb is megtehette volna Úgysem igen van a szegény Annuntiatának hölgy ismerőse, nem igen szeretvén senki a szomorú ki­nézésű állam­ fogház lakóinál időzni! — Válaszolt Annuntiata. Eként köttetett meg a két hölgy közt az is­meretség, kik a templomból kijövet Marco kísére­tében, az öreg Guilielmo lakására mentek, a kitől igen szívélyesen fogadtattak. (Folyt. köv.) FEHÉRVÁRI HÍRADÓ. A zámolyi vereség. Elszorult kebellel s reszkető kézzel lebbentem fel a fátyolt egy gyászképről; de fellebbentem azért, hogy lássa a mostani ifjú nemzedék, mit szenvedtek elődei a szent szabadságért és a szomorú példákból tanulja megbecsülni, megvédeni azt a mit az öre­gek megszereztek; fellebbentem azért is, hogy az egykori történetíró minél több adattal rendelkez­hessék készítendő nagy művéhez, mert nemcsak a csaták s győzelmek leirása, hanem az egyesek tettei s szenvedésének rajza is képezi egy tökéletes tör­ténelmi mű tartalmát. Streith Miklós emlékét nagy élvezettel olvas­tam, olvasták mások is, ha ugyan élvezetnek mond­ható az, midőn azt olvassuk, hogy mikép hal meg az igaz erőszakos halállal Ez indított engem arra, hogy leírjak egy eseményt, mely gyásznapja lesz Zámolynak s ezért neveztem — Zámolyi vereségnek. Sokan élnek még azon szerencsétlenek közül, kik említett helyen megkinoztattak: hadd legyen jutalmuk a tudat, hogy róluk sem feledkezett meg a történelem s mint az isten tömlőbe szedte akkor a nagy fájdalom miatt elhullott könyviket: feljegy­zem én is nevöket s átadom az utókornak. A fejér megyei tiszti karnak menekülnie kellett a fenyegető ellenség elöl és szerencséjére. Klapka tábornok ez idő tájon tisztítván meg a vidéket, augusztus 15-kén Komáromba menekülhetett. Ideje volt a menekülésnek, mert az ellenség nagy erővel rontott a megyébe s Fehérvárra és dúlt, sarczolt s kinzott, ártatlanokon öntvén ki a vesztett csaták miatt felforrt boszuját. Boglár és Zámoly volt a két község, melyek­ből áldozatait szedte a dúló ellenség. Jablonovszky herczeg osztrák tábornok vezette a sereget, melynek hősködésére borzadálylyal emlékezik különösen Zá­moly. E seregnél működött Hering Ignácz császári biztos, kinek neve gyászos emlékben él sok székes­fehérvári polgár lelkében. 1849 augusztus 25-én kemény parancs érke­zett a császári biztostól Zámolyra, hogy még az­nap hadi sarcz gyanánt 100 mérő búzát és 80 mérő zabot szállítson a községi biró Fehérvárra. Erngedel­meskedni kellett és a biró Veszprémi János be is szállította a sarozot. — Vidd vissza biró a búzádat, őrlesd meg és holnap liszt alakban hozd be. — E szavakkal fogadta, s utasította el a császári biztos Veszprémi Jánost. Engedelmeskedni kellett és a biró visszaszál­lította a búzát, de még malomba sem vitték. 26-án Jablonovszky tábornok vezérlete alatt egy sereg katona özönlötte el a falut és a katonaság után 4 kocsin vitték a frissen vágott, nyers mogyorópalctát, mint a védtelen polgárok fölött gyakorolt hatalom jelvényét. Augusztus 26-dika volt a gyásznap. Reszketett az egész község, mintha az Ítélet napját látta volna elközelgetni. Jablonovszky maga elé rendelte a birót s katona kiséret mellett s erőszakkal kényszeritette, hogy azon 18 egyént fogdossa össze, a kik a kezébe adott jegyzékre feljegyeztettek. Vérző szívvel indult meg e kinos embervadászatra, mert sejtette, hogy a szállított mogyorópalczák nem birói palezáknak hozattak. A 18 áldozat összefogdostatott s egyik urasági házba záratott. Ekkor 19-iknek belökték a birót, s hogy kerek szám legyen, 20-iknak a törvény birót. Mi vár reájuk nem tudták, mert még nem voltak kihallgatva. Az önkény és erőszak nem szokott ki­hallgatni, csak ítél s azonnal végrehajtja. A derest kitették a ház elé s összeparancsol­ták a falu népét, hogy lásson olyat, a­mit még nem látott, lásson vadságot, barbárságot. — A birónak, mint a község fejének kellett meghasalni a derest s a kirendelt katonák elverték rajta a hatvan botot. Ekkor tudta meg a többi szerencsétlen, hogy mily iszonyú sors vár rájuk. Hatvan bottal bujtatott Cseh János törvénybiró, Pintér József, Nagy Sándor, Gu­­ruzsa Mihály (f); negyven bottal futtatott. Béres Pál, Merzsák György, Anna József (f), Molnár Istv., Zámolyi János (f), Elek Péter (f), Csörgöly Mih. (f), Dóczé József (f), Simon János ur (f), Simon János öreg-utczai (f), Mikó György, Nagy P. József, Ta­nárki Gergely, mint nagyon öreg ember (f) kegye­lemből 12, Szabó János 12, Vajda István 12 botot kapott.­­ Mikor a borzasztó jelenetnek vége lett, Veszprémi János hivatalától megfosztatott és ott a véres deres fölött Fejszés István lett bíróvá nevezve, a ki utált nevet hagyott Zámoly község emlékeze­tében. Hadi sarozni fizettetett 400 mérő zab, 400 mázsa széna, a községi csordából kiválogattak leg­szebb 23 darab marhát s azt elhajtatták Moóra és Nagy Igmándra. Még ezzel nem érte be a vérszorajazó barba­rizmus A szegény agyonkinzottak úgy véresen haj­tattak Moórra, a kinek jártányi ereje sem lévén, az útban összeroskadt, azt kocsira dobták. Moóron tizet besoroztak furvezernek, a többit haza bocsá­tották. A besorozott 10 szekerész közül 7 idegen országból megszökött s hosszas bujdoklás után haza kerülvén, majd két évig erdőben, pinczékben, poly­­vaházakban rejtődzött, egy még most is élő a szo­bájában ásott gödörben kuczorgott. Cseh János, Pintér József, Csörgői Mihály meg nem szökhetvén, öreg létekre három évig szekerészkedtek. Még egy bravourt kell a hős seregről felje­gyezni. Katona Ferencz a község alatt legeltetvén, a kivonuló katonaságtól megijedve, lovaival tovább vágtatott. Ezt a gyalázatot a majd mindig futó sereg ki nem állhatván, két lovas a futó után eredt, be­vitték a faluba s a szélső ház előtt negyven botot vertek rá. 1849 augusztus 26. kitörülhetlen betűkkel lesz beírva Zámoly történetébe. A nagyapák elbeszélték unokáiknak, az unokák, ha nagyapákká lesznek el fogják regélni unokáiknak és ez igy megy firól-fíra, szájról-szájra s a szegény megkínzott polgárok, mint a szabadságharcz vértanúi fognak élni, ha nem is a nemzet, de községek emlékezetében. Z. I): Színi szemle. (Ss. Gy.) E hétről kevés érdekest jelenthe­tünk, mert kedden, február 10-kén: „A farsangi iskola.“ Vahot Imre régi, de már el is avult nép­színműve került szinre, minek hatása, hogy egészen el nem mosódott csak is annak tulajdonítható, hogy főbb alakjai, társulatunk legfőbb tagjai kezeikben voltak, mert P.-Könczöl Lujza, Kőrd­yesné, Feren­­czy, Berényi, Mezey P., Balla, Mészáros és Mészá­­rosné mindent elkövettek, hogy a kis számú közön­séget kielégítsék. Szerdán, február 11-én: „A rejtélyes Páris.“ Chicarde Edmond bizonyosan a párisi theater gym­­nase számára írt és Haray Sándor által — mi csak is bűnéü­l róható fel — magyarra fordított, külső ha­tásra épített, iszonyatos rémdráma járta, a kis szám­mal megjelent közönség nagy bájára és borzalmára, mert kezdetben felakasztást, azt­án vízbefutást, ko­porsókkal teli katakombákat, csontváz, rablókat, boszorkányt és az ég tudja mit mindent látott. — P.­Könczöl Lujza (Nanette), Mészáros (György a leginkább kínzott alak), Siposné (az éjjeli bagoly) és Mezey P. (Saint André) és Ferenczy (a rendező) minden kitelhetőt megtettek, hogy e szinirodalmi korcsszülöttet legalább külsőleg némi érvényre emeljék. LEVELEZÉST Székesfehérvár, 1880. febr. 11. Tisztelt szerkesztő ur ! A közelebb közlött farsangi elmélkedésekkel a farsang végét és a bekövetkezett böjtöt jeleztem, de mivel szerkesztő barátom a nép fia a régi jó szokás ellenére a keddi tűzoltó tánczvigalmon meg nem jelent és igy ennek mikénti lefolyását nem ismeri, sietek becses lapját tudósítani. A „Magyar király“ szálloda fő- és mellékter­meiben már 8 órakor szép számmal gyűlt egybe a közönség, de a szinelőadás végeztével még nagyobb számú közönség gyűlt egybe s a terem zsúfolásig megtelt s bár e tánczvigalom az arany középút mér­sékletét ölte fel magára, mégis az előcsarnokban már díszes lobogók hirdették az ünnepélyt és egyenruhás tűzoltók nagy száma előzékeny szívességgel fogadta a főbb rendektől le a földmivesekig minden osztály szerint képviselt vendégsereget, kik közt a városi polgárnagy is bár gyengélkedése miatt csak rövid időre megjelent. Jól esett szemlélhetni őt, hisz ő volt ezen üdvös intézmény megteremtője.

Next