Fehérvári Hiradó, 1880. július-december (1. évfolyam, 55-105. szám)
1880-07-10 / 56. szám
I. évi folyam. 56. szám. Székesfehérvár, 1880. julius 10.A lap ára házhoz hordással vagy postán küldve. Egy évre ... 6 frt. — kr. Fél évre . . . 3 frt. — kr. Negyed évre . . 1 frt. 50 kr Bérmentetlen leveleket csak ismert kéztől fogadunk el. — A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetési és hirdetési díjak egyenest a ,,Fehérvári Híradó“ szerkesztőségének (Vörösmarty-tér 6-ik sz.) czimzendők. Kéziratok nem küldetnek vissza. TÁRSADALMI HETILAP. Megjelen hetenként kétszer szerdán és szombaton. -----------------Nyílttérben megjelenő közlemények után három hasábos petitsorért 10 kr. fizetendő. Hirdetmény a 30 kr. bélyegdíjon felül, minden három hasábos petitsor egyszeri beigtatásért 4 kr. Többszöri beigtatásért olcsóbban számittatik. Lapunk számára hirdetéseket felvesznek Budapesten: Hasen- Stein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben : Hasenstein & Vogler, H. Schatek, Oppelik L. és Mosse Rudolf. Frankfurtban: Daube Le Coxnp. ____________________fb A polgári- és a katonai pálya. Nincsen fényesebb, dicsteljesebb, mint a katonai pálya. Védeni a hon határait, békéjét; őrizni a polgárok nyugalmát, munkájok gyümölcsét: ez hivatása a katonának. S ki ne tartana szépnek, dicsőnek ily hivatást? Testi épség, férfi erő, bátorság: ezek a katona jellegző tulajdonai. S ki ne hajolna meg ezek előtt? Az egyenruha, mely csínja és tisztaságával jó benyomást szül, már maga imponál. Hátha még viselője magasabb rangot foglal el és mellét érdemjel díszíti, minő tiszteletet parancsoló csak megjelenése is. A társaságokban szívesen látott vendég, még az úgynevezett „magas körökben“ is salonképesnek tekintik. Sőt a nők előtt is előnyös megkülönböztetésben részesül. A katonai pálya ennyi fényoldalához járul, hogy jövőjük nemcsak biztosítva van, hanem bizonyos (a polgári pályákhoz viszonyítva meglehetősen kevés) képesítettség kimutatása után biztos előléptetésre, emelkedésre számíthatnak, s a szolgálati idő által szabályozott sorrendből nem szorítja ki őket pártfogolás, mint a polgári pályán, hol annyi érdemetlen léha előzi meg a rokonság, barátság, születés, s ki tudja minő kétes szolgálatok révén a hivatottakat, kik közül e miatt számosan elvesznek mind magukra, mind az emberiségre nézve. Ezen kecsegtető előnyök azok, amikért a katonai pálya nagy vonzerővel bír, s amikért különösen a szülők óhajtják gyermekeiket e pályára neveltetni. Ha a szülők nem reményük, hogy gyermekek — tehetség, szorgalom vagy pártfogó hiányában — a polgári pályán kedvező állásra vergődhessek, katonának szánják, mivel itt biztos kenyér, könnyű élet, magas rang és talán dicsőség is várja őket. De én a katonai pálya minden fényoldalai mellett is azt mondom, hogy a polgári pálya — legyen az egyén szellemi vagy kézi munkás—előttem fontosabb és nagyobb. Fényben, csillogásban szegényebb amannál; de üdvösebb az emberiségre és áldásban gazdagabb. A katona csak eszköz felsőbbek kezében jóra, roszra; a zsarnok felhasználhatja népek kiirtására, szabadság elnyomására is; nyomában vér és tűz, gyász és halál; érdemül róják fel neki minél több életet élt. A polgár: a munka, haladás, művelődés, szabadság, béke képviselője. Az a csendes, dicsőséget ritkán termő, érdemrenddel nem jutalmazott munka, amit a polgár íróasztalánál, műtermében, tanszékén, műhelyében vagy az eke mellett végez, előbbre viszi az emberiséget a haladás útján, gyarapítja a jólétet, terjeszti a felvilágosodást. Keze munkája után áldás fakad, öröm virul. A polgár munkája egyesíti az emberiséget közös törekvésre, kibékíti a politikusok által összeveszített népeket s előkészíti azon boldog kort, mely most még csak az ábrándozók agyában van, midőn az emberiség a műveltség oly fokára jut, hogy belátja, miként a népek érdeke nem az egymás elleni harcz, hanem a testvéries együttélés, a művelődésben való versenyzés, a világbéke. Az emberiség nagy czélját tartva szemünk előtt, a polgári pályának kell elsőbbséget adnunk a katonai felett. Nemzeti szempontból talán ellenkezőre kellene serkenteni az ifjúságot, hogy t. i. a hadseregben is foglaljon tért és ott a magyar szellemnek legyen terjesztője. Ez kétségkívül hazafias czélzat. De még ilyen irányzatból is nehéz a katonai pályára utalni az ifjúságot akkor, mikor a katonakötelezettség határai különben is a legszélsőbb határig kiterjesztettek, s a hadsereg tartása emészti az ország jövedelmének nagy részét. A hit és ameddig a törvény hona védelmére szólít, az állja meg helyét férfiasan, töltse be kötelességét. Ennek teljesítésével azonban térjen vissza polgári foglalkozásához, alapítson családot, mert különösen nekünk magyaroknak mindenek felett szaporodnunk és vagyonosodnunk kell. Productív erőkre, munkás kezekre van szükségünk, mert ezek hiánya okozza egyik Lilla—igy nevezte mint nejét — rózsáit, elfordult tőle, mint sok mástól, kikhez semmi frigy nem kötötte s uj kéj után leselkedett. Szegény Lilla csak eltűrt házi bútorrá lett férje házánál, mit eleinte nem sejtett, mert férje óvatos volt kalandjaiban. Csaknem egyévi távollét után visszatértek a főváros zajába s Lilla szüleihez vágyott, de férje határozottan kimondá, hogy ha paraszt szüleihez vágyik, vesszen örökre keblükön. Ilyen sértő kifejezések, szemrehányások mind-mind gyakoriabbakká lettek. Egykor szemére hányta a boldogtalan nő kéjelgő férjének, hogy őt mellőzi, hogy mulatságokba társas körökbe nem viszi. Köszönje meg asszonyom! mondá a férj dühös kifakadással—ha mint első cselédemet, eltűröm házamnál. Azt,csak nem kívánhatja, hogy én Kendery Álmos egy pimasz szabó leányát mint feleségemet mutassam be barátim előtt. Önt birni akartam s erre csak az esküvő szolgált hidul, ön mint ágyasom s nem mint nem ismeretes a világ előtt. Ejtjük ? Ahhoz tartsa magát, vagy útra indulhat a nyomor elé—tévé utána gúnyosan s fütyörészve távozott. E nyilatkozat egész iszonyatosságban leplezte fel Lilla előtt saját helyzetét. Azonnal irt szüleinek, de választ soha nem kapott, mert a házbeli cselédek mind az ő kémjei voltak, kik minden mozdulatát szemmel tartották, minden levelét elsikkasztották, minden utána tudakozót elutasítottak, így telt az idő kínos rabságban. Végre a sok bú, férjétől és ellene bőszitett cselédektől szenvedett méltatlanság megtörte erejét s nagy beteg jön. Majd négy hónapig nyomta az ágyat, elhagyatva, ápoló nélkül, s kínos halálra szánva, úgy, hogy sokszor az sem volt, ki csepp vizet nyújtott volna az ország szegénységét s egyesek nyomorát. — A katona fegyvere megvédheti külellenség ellen az országot, kiterjesztheti ennek határait; de a mi virágzóvá, hatalmassá és boldoggá teheti, az egyedül — a polgár munkája. Tobak Benő. TARCZA. ZESégi nótám. Jpejh bel gyöngy volt a világom, Mikor Csalóközben jártam: Szőke barna lyányt öleltem Egy karcsút meg is szerettem. Megszerettem, s hejh azóta Nincsen szivem nyugovóba Meg-megszúrja a fájdalom S vérzik érted kis angyalom. Rá írt én itt nem lelhetek Azért hozzád visszamegyek, Visszamegyek Csalóközbe Hogy szivem sebét kötözd be. Borongó. E a n g k ó x. ív. Ki várhatna egy korhadt vén fától fiatal lombokat s ízletes gyümölcsöt? Ki reménylene egy romba dőlt csárda repedezett kemenezéjétől enyhítő meleget? Ki számítana zuzos tél idején illatos virágokra? Lehetett-e szerelmet,állandóságot várni, reményleni Kendery Álmostól, kinek keble kiégett vulkán, kinek jelleme ingatag náci volt? Mindjárt összekelésük után falusi jószágra vitte szégyenlett feleségét. Az élvezet első mámorában kedvelte azt, kedvét is kereste; de mint a ronda hernyó megmászsza a virágot s betaocskolván kelyhét, oda- s hagyja: Kendery Álmos is, mihelyt letépte ! Megkésett levél a fővárosból. Julius 7-én 1880. Megérdemlem, hogy összeteremtsen a szerkesztő ur---- Ott voltam a nemz. színház nézői között, mikor a magyar drámai művészet jövendőbeli csillagai ragyogtatták fényüket s elmulasztom önt e nagy eseményről értesíteni.... Pedig hát a mi édes Fehérvárunk is adott egy ilyen csillagot a szinészeti iskolának s méltán remélhetjük, hogy dicsőségének sugaraiból elég jut majdan e városnak is. — Engedje meg a szerkesztő úr, hogy elkövetett hibámat — úgy ahogy — helyreüthessem. Isten látja lelkemet, hogy csak a lapja iránt való meleg érdeklődésem okozta, hogy tudósításommal — elkéstem. — Két álló hétig szüntelen azzal foglalkoztam, hogy miképen is kezdjem én azt a czikket, melyre az a roppant dicsőség várakozik, hogy elseje legyen azoknak a magasztaló hymnusoknak, melyek a magyar Tháliát egy kiváló papnőjének fényes diadalait fogják hirdetni. E dicsőségtől elestem ugyan, de azért nem bírná el a lelkem, hogy visszhangját ne adjam annak a hízelgő czikkecskének, menyivel Csintalan barátom elibém vágott. Fölteszem a tek. szerkesztő úr hírlap irói tapintatáról, hogy máris eltalálta, kiről szól az én megkésett levelem? No, ha eltalálta, tudja meg más is, hogy Medgyasszay Eveline kisaszszonyról beszélek, kire igazán büszke lehet az a bizonyos Fehérvár, mely nem igen szokott törődni azzal, ha egyik-másik gyermeke kiválik a mindennapi emberek közül s a tehetsége révén szerzett dicsőséget híven megosztja szülővárosával! A magyar hazának legparányibb helysége is több érdeklődést tanúsít szülötte iránt, mint az a büszke város, melynek oly dicső a múltja s oly szegényes a jelene. — Azaz, hogy bocsánat!.... Hiszen csak nem rég olvashattuk, hogy a nemes város megülni készül jeles fiának Horváth István történettudósnak századik szüepedő nyelvére. Oh hányszor megsiratta ballépését, hogy feláldozta a valót a hiúságért; hányszor elgondolta, mily boldog lehetne egy egyszerű földmives, vagy mesterember ölén; hányszor sóhajtott, hogy nem hallgatott atyja bölcs tanácsára s anyja álomképeit bálványolta! Nem tudott meghalni, mert a végzet iszonyúbb kínokra tartotta fenn. Farsang végnapjai voltak minden háznál zene és mulatság. Kendery Almos is budai palotájába gyűjtötte a város bélyegzett hölgyeit és férfiúit s nagy lakomát rendezett számukra; de Lilla ki volt tiltva e körből is s magányából hallgatta a zene hangját, a vigadók ujjongásait s lelke keserűséggel telt el. Összeszedte végerejét s férje szobájába sietett, hogy térdre omolva kérje miként űzze el házától. Reszketve nyitotta fel az ajtót s férjét ott találta; de a mit látott, az csaknem őrültté tette. Viszszatántorodott s futni készült, de férje nyomon követte s összegörcsösített öklével oly erősen sújtott feje tetejére, hogy a boldogtalan áldozat egy tompa hörgéssel ájultan zuhant a terem szőnyegére. A nő fájdalmas nyögését hangos kaczaj kisérte a mellékszobából. Midőn magához tért, midőn felvánszorgott, nem sirt, nem panaszlott, hanem szobájába sietett, lemosta az arczára aludt vért, azután öltözött s egy mellékajtón kisuhant szobájából, le a lépcsőn, ki a kapun s ott mint megriasztott őzike, melyet csaholó ebek vettek űzőbe, neki iramodott és futott ki a városból futott Berkeny felé. A csípősen üvöltő februáriusi szél kibontotta öltözetét, de ő nem érzett hideget, kibontotta hajfonatékát s kavargatta a levegőben, de ő nem gondolt hajdiszére; a léptei által felvert varjak ijesztő károgásletése napját. — Az újság örömmel regisztrálta, hogy nagyban folynak az előmunkálatok, a főváros napisajtója is tudomást vett a hírről, de azóta mit sem hallhatunk a különben is megkésett ünnepély felől, melyet talán — úgy látszik — újabb száz esztendő múltán fog rendezni a mi drága Fehérvárunk! De hát mit akarok én az emlékünnepélyyel?... Hiszen — istennek hála—Medgyasszay kisasszony nem szorult reá, hogy szülővárosa bármiféle ünnepélyt rendezzen a tiszteletére, s ha kíván is valamit, legfölebb azt kívánhatja, hogy ismerje el buzgó törekvéseit, méltányolja kitűnő tehetségét, szóval érdeklődjék iránta. Eddigelé nem volt módjában Székesfehérvárnak, hogy a nagyreményű kisasszonyt pártfogásában részeltesse. Ezután lesz! Nem vindikálom magamnak az eszme apaságát, melynek ezúttal szószólója leszek, s örömest elismerem, hogy azt Csintalan barátom penditte meg, kinek ezért szívesen gratulálok. Azt az eszmét értem, hogy a fehérvári színház leendő igazgatója Gerőffy Andor úr, kínálja meg a kisasszonyt lehetőleg előnyös szerződéssel. Ezt ép úgy megkívánja az igazgató érdeke, mint a város reputácziója! S én szeretem hinni, hogy Geröffy beérendi ezzel a jóakaró figyelmeztetéssel s nem teszi kívánatossá, hogy reá a közönség pressiót gyakoroljon. Én nem ismerem a Medgyasszay kisasszony intenczióit s meglehet, hogy ő viszsza fogná utasítani a Geröffy úr ajánlatát, de mindazonáltal szükségesnek és méltányosnak tartom, hogy az igazgató úr kötelességének eleget tegyen és a kisasszony szerződtetését megkísértse. Mert hát kötelessége ez Geröffi úrnak, mely alól ki nem vonhatja magát, ha Székesfehérváron boldogulni akar! Nem is gondolok arra, hogy Geröffy úr saját érdekeit szem elöl téveszti s e bizalmas felszólítást mellőzni fogja. De ha mégis úgy esnek, elodázhatlan kötelessége leend Fehérvár közönségének, hogy Geröffi úrtól a Medgyasszay kisasszony szerződtetését megkövetelje. A pressiónak van módja elég s hiszem, hogy a fehérvári sajtó tudni fogja, micsoda eszközökhöz nyúljon___ Nem kivánom, hogy engem conpetens fórumnak tekintsen a fehérvári közönség s sál reppentek fel az út melletti zuzos fákról, de ő nem ismert félelmet; a varjak károgása által felriasztott nyúl szűkölve osontott át az utón, de ő nem döbbent meg mert nagyobb volt a vész, mit kebelében vitt, ijesztőbb volt a szörnyeteg, mely elöl menekült. (Vége kön.) Ott a, kósza___ (Ajánlva K...n K...lysT.......r Gy..a barátaimnak.) a kósza felhők mögött Ott reng az én csillagom, Oda röppen árva lelkem Szép, csendes esthajnalon. Odaint szép égi mátkám Dicsfénynyel telt őrszeme, Lelkesítő sugalattal Ott erősit szelleme. S érzi lelkem, hogy nemesbült: Szép s nagy után sóvárog.... A sugallat lelkes hangját Olykor ti is halljátok. S midőn száz meg száz nemes szív Osztja fönnkelt érzetem, A komor elhagyatottság Önsúlyát nem érezem. De ha sötét felhők mögé Rejtőzik el csillagom, Hajh! akkor az árvaságtól Panaszkodik, sirdalom?... Budán, 1880. márcz havában a Gellérthegyen. Örrengó.