Fehérvári Hiradó, 1880. július-december (1. évfolyam, 55-105. szám)
1880-09-11 / 74. szám
296 érkező előkelőségek számára. A nagy tért ellepte a 14 honvédzászlóalj és 8-ik honvéd huszárezred a czeglédi nagy lovassági gyakorlatokhoz vonult, azért nem lehetett itt jelen, bár e kerülethez tartozik. Szép látvány tárult a szemlélő elé. Mise alatt az egész honvédhadosztály az isteni tisztelethez méltó magatartást tanúsított; a zene igen szép és szabatos volt, melyet Pécs város polgáraiból álló zenészek végeztek. Az áldást adó lelkészt Hollán tábornok úr a csapatok elé kiséré, hol megható hangon mondá el a miséző pap: benedicat Dominus locum hunc, et eos qui hie habitant. Előbb kellett volna megírnom, hogy a tábori mibe kilencctedfél órakor vette kezdetét reggel, a midőn Hollán tábornok ur nagy kíséretével pontosan megjelent, ha kíséretben voltak a közös hadsereg részéről Buchta ezredes dandárparancsnok úr vezetése mellett az itt Pécsett szintén gyakorlatokon levő csapatok fő- és törzstisztjei mind a csapatok megszemlélése után vette kezdetét a szentmise. Ezután a honvédhadosztály összes jelenlevő fő- és törzstisztjei négyszögbe gyülekezvén, Hollán tábornok ur állása, hite és neve s a honvédség méltóságához gyönyörűen alkalmazott, remek beszédet tartott, elmondá e beszédben mi kötelessége van a honvédnek hazája, fejedelme, feljebbvalója, alantasa és a polgársággal, hogy becsültté, tiszteltté legyen és maradjon mindenkor. Ez aktus után a nagyszámú közönség oszlani kezdett hazafelé, — a tisztek pedig a kölcsönös üdvözlések után — letelepedtek a vendéglő csarnokaiban lehűteni magukat és oltani szomjaikat, mert oly rekkenő hőség volt, hogy nyár derekán sem volt oly magas a hőfok mint e napon. Minden jelen volt bámulásának adott kifejezést azon derék dalias magatartása felett a honvédségnek, melyet elléptetés alkalmával a hadosztály minden egyese tanúsított. Végre egy hintón Hollán tábornok, Schwartz hadbiztos, dr. Hamary törzsorvos és Kollerits főhadnagy kezelőtiszt a városba hajtattak, így ünnepelt az V-dik honvédkerület honvédsége mint hadosztály most először fennállása óta. Hogy a nagy hadgyakorlatok jól fognak folyni, arról az eddig említetteken kívül kezeskednek oly férfiak mint Forinyák Gyula ezredes-dandárnok, ki a sátortábor parancsnoka, Bulyovszky Károly ezredes a huszárezred parancsnoka, Jelencsik Vincze a 82-ik gyalogdandár parancsnoka, továbbá Brandt József százados, Meinlaner Károly alezredes, Füstér József alezredes, Horváth Béla őrnagy, Stöger Henrik őrnagy, Boxichevich Lajos százados, Rózsa Bertalan őrnagy, Molnár Kálmán százados, lovag Zlamal Gusztáv őrnagy, Hegyi százados, Kranitz János őrnagy, Babos Kálmán őrnagy, Wachtel őrnagy, báró Gaál Nándor alezredes, Zsoldos Ferencz őrnagy a gyakorlatok vezetője stb. zászlóalj parancsnok urak, S mily derék századparancsnokok vannak és alantos főtisztek, — nem is említve az eléggé meg nem dicsérhető altiszteket! És végre adjuk meg kinekkinek a magáét: a közvitézek fegyelmet ismerők, kitartók, buzgók, — a mely sereg ily alkotó elemekből áll, ott a siker kimaradhatatlan, a dicsőség nyitva áll. A legelső magyar ember a király, ha ideérkezik és megszemlélendi e seregét, örömérzettel mondhatja a világnak : vannak honvédjeim! *_* adlak. De te nem akarod s én a városházhoz megyek. — Átkozott zsarnok. Mindent megteszek. — Itt van! S holnap Pozsonyban ne találjalak. Vittorio kétségbeesetten távozni készült. — Még egy szóra Vittorio. Add ide a tárczát. Vittorio szó nélkül nyújta oda. Angelo néhány darabot kivett. — így terhedre lehetett volna annyi pénz, s abból, mit hagytam kényelmesen élhetni. Ezt szegény nőm s gyermekeimnek küldöm. * * Be Hat hét telt el ezen jelenet óta, s a Rengey családban igen sok változott. A kedves Gabriellát, mint Gyulának jegyesét látjuk egy este oldalánál ülni. Az öreg Rengey szüntelen Olaszországról tudakolódzik s vonásain a régi nyíltság honol. — Mint van ma Julia? kérdő az ifjú. — Jobban, válaszolt Gábriella. Ő szegény könnyelműségéért keservesen bűnhődött. Most nyiltott az ajtó, s hálóköntösben, halavány arczain hosszú szenvedés nyomaival a szép, az egykoron vidám Julia lépett be. — Nézd édes Júliám, Gyula öcsém megtért utjából, s már Gábriellát el is csempészte. — Áldja meg őket az ég! szóla Julia s szemeiben köny csillogott. S ha gyermeketek lesz kedveseim, tanitsátok jókor arra, hogy a szerelemmel könnyelműen játékot ne űzzön. M. P. Házasság boszuból. — Vinczenti regénye. — VII. Szent Thareja. „Hát van-e oly nagy és nemes törekvés melynek ne volnának üldözői és ellenségei,“ mondá a fiatal nő sóhajjal.... „Sőt magának a szent egyháznak nem voltak-e mindig a legelkeseredettebb ellenségei és sátánai.“ „Igaza van grófnő, de a satyra irók életveszély közt vannak ha....“ „Felfedeztetnek“ egészité ki a grófnő. Legyen doctor úr nyugodt, meg tudom őrizni az oly titkot melyet csak véletlenségböl tudtam meg.“ „Véletlenségböl?“ kérdé Dax feszülten. „Erről máskor“ mosolygott a hölgy, mert ma egy kérésem volna önhöz. Szíveskednék engem követni oratoriumomba?“ Dax meghajtotta magát. Saint-Allan grófnő előre ment. S mindketten beléptek az oratoriumba mely rendeltetéséhez híven, félig kápolna félig kolostor alakban mutatkozott. A világi gondolatok itt elnémultak és a levegőben ama izetlen, szent szag terjengett melyet a jámbor és magamegadó lélek megszokot illatának nevezhetünk. Az ebenfa zsámoly felett egy fekete bársony bevonaton a feszület volt megsárgult elefántcsontból. Itt egy murilló madonna nagy csodálkozó szemekkel ételtemben keresztvitel, ott egy nagy családi kép — egy szent vagy valami apátasszony vagy mindkettő egy személyben nagyszerű alak, kinek szent ruhája alatt is világi gondolatokkal foglalkozik az elme. „Látja e képet doctor úr?“ mondá a grófnő az apátnőre mutatva.... „A kegyed hasonmása“ kiáltá a fiatal ember elragadtatással. „Nem egészen“ mosolygott a szép patricziusnő „mert ez ősném arczképe a szent Tharejáé clunyi apátnőé — én nevét viselem és mint mondják hasonlítok is hozzá....“ „Csodálatos hasonlóság,“ mondá Dax átszelernülve, „mert kegyed grófnő is oly szent és szép mint ez itt....“ Szinte szikrázott, a hölgy fekete szemeiben, de ő lesütötte azokat és a szikra elhalt. „Itt,“ mondá gyengén pirulva, e szekrényben vannak papírok, melyek dús anyagot szolgáltatnak ez istenfélő nő életéből. „ „Szándékoznék-e megírni és nem szent Tharejának élettörténetét?“ Dax mélyen szemébe nézett a grófnőnek. O, Dax Samuel a „Párisi legendák“ szerzője: Írja meg egy jámborságban elhunyt apátnő élettörténet... talán csak gúny volt ez ?... A fiatal nő arcza a naiv őszinteség legelvitázhatlanabb jellegét tüntette fel... az ügynek komolynak kellett lenni. A doctor vonakodva nyúlt a felajánlott iratokért. „Tehát beleegyezik“ mondá a grófnő elragadtatva... „oh fogadja addig is legmélyebb köszönetemet.“ „Minden erőmet össze fogom szedni“ mondá Dax a fiatal nő szemeibe mélyen pillantva. „Gondolja, hogy az én történetemet írja“ susogá a patricziusnő lángoló pillantással. ... És e pillantás égetett.... „Elbűvölő asszony“ kiáltá lelkesülve a fiatal férfi és esze megzavarodott.... „Doctor úr“ hangzók csengő hangon. ... Dax egy kissé mérsékelődve, földig hajta magát.... „Ha kegyes volna drága idejéből néha egy órácskát egy magányos özvegynek szentelni....“ A fejér kéz ragyogott a doctor szeme elől és ő azt ajkaival érintő s mondá: „Nemsokára találkozunk grófnő!“ * * * Dax néhány nap óta az élettörténet forrásának válogatásával van elfoglalva. Soha nem is álmodta, hogy ő majd egykor a templomatyákkal fog concurálni. A „Párisi legendák“ és egy apátnő élete, mily ellentéti irodalmi pólusok! Ils a doctor folyton tűzzel dolgozott a mi különben talány lettvolna, ha a szentnek képe nem lebeg éjjel és nappal előtte. Már egy hét múlt el midőn egy reggel ismét eljött a kis szolga egy finoman vésett bronezszekrénynyel. Sámuel felnyitá... 1000 lonis d’or volt benne... és e sorok : „Részletfizetése a „Szent Thareja élete“ czimű mű dijára. Aláírva: Thareja. A doctorban egy magasztos gondolat támadt a pénzt visszaküldte, de a levélkét megtartó és ezer CBÓkkal halmozta el, minden aranyért egyszer! De bármily szent volt is Thareja mégis találkoztak nehézségek a világi dolgokban, melyek megmagyarázására nagyon sok látogatást kellett Sámuelnek a rue de Bacban tenni. Ez mintegy három hóig tartott, a díjról már szó sem volt többé, de azért a doctor egy pillantás, egy kézszorítás, egyetlen szó által ezerszeresen érze magát kielégítve. Végre azon napon midőn Sámuel elkészitett kéziratát szépen letiztázva átnyujtá, egy csókot kapott érte, az első csókot.... Rövid idő múlva Saint-Allan grófnő könyvtárában a „Párisi legendák“ mellett díszlett a „Szent Thareja élete“ szattyánbőrben arany metszettel persze nem Fariadét apónál nyomatva. Két hónappal később két egyén sétált a rue de Bac egy parkjának és gesztenye fái alatt. Az esti tűz már az ábrándos csúcsokra vonó bíborfátyolát.... Egy padon egy mezitlen márvány istennő védelmében ült a szén Tharejának szép unokája, fenséges alakjában. A fiatal özvegy lábánál Dax Sámuel hevert és a mit Ők beszéltek az mélyen hasíthatta az istennő merev márványkeblét mert ők örökös, lángoló és isteni szerelemről beszéltek, a melytől az élettelen kő is feléled és átszellemül. ... „Thareja“ susogá kéjitta van a fiatal ember... és ő hozzá lehajolva felelé: „Sámuel... én szeretlek téged. (Folytatása következik.) Táncsics Mihály. Visszatérvén Erdélyből Garay Jánoshoz szállt, mint barátja s iskolatársához s ott gondolkozott azon, hogy hát voltaképen mitévő legyen. Mielőtt Kolozsvárra ment volna az Orczy-kert mögött vett egy kis házat egy holdnyi telekkel 2100 váltó forinton s adott rá 100 fit. foglalót azon reményben, hogy kiadandó munkái árából kifizeti. Nem sikerülvén munkái kiadása és a ház áráért zaklattatván, hogy 250 forintot fizethessen zálogba adta 1500 forintot érő könyvtárát, amit nem tudván kiváltani, örökre elvesztett. Nehéz napok borultak rá, amit egyes lapoknál keresett, azt a ház árába kellett adni, úgy, hogy napokig száraz kenyéren tengődött. Tapasztalván, hogy az irodalomból a censura önkénye miatt meg nem élhet, burgonyatermesztésre határozta el magát. 1837-ben a mint kitavaszodott, munkához fogott, sajátkezüleg felásta egy holdnyi belső fundusát s bevetette krumplival, igy okoskodván: Ha gazdagon fizet, jövőjének alapja meg van vetve. Megtart annyit a mennyi enni szükséges, a többit eladja s azon vesz lisztet, sót, zsírt s fűteni valót. Igaz, hogy a krumpli nem valami úri eledel, de nála túlnyomó volt a morális s szellemi erő, az önállóság s honszerelem, ezek alkották élete boldogságát. Jött az ősz, a burgonyatermés beütött s Táncsis néhány vermet megtöltött előkelő krumplival és azzal dicsekedett, hogy neki kincse van. A krumpli-kincs mellett új szerencsecsillag tűnt fel Táncsicsra nézve. Azt a hírt hozták Bécsből, hogy ott a magyar nyelvet nyakra-főre tanulja minden német s egy órai leczkéért egy ezüst forintot fizetnek. Abban hagyta a kertészkedést s ilyen számítást tett magában. Minden óra egy ezüst forint. Reggel 6 órától déli 12 óráig 6 forint a kereset. Egy óráig ebédelek, 7-ig tanítok, ez is 6 forint, 6 meg 6-12, egy napra tehát 12 fr. Ha csak 300 napot veszek, ez tesz 3600 forintot; de ha felét veszem is 1800 ezüst forint, az én tartozásom 1650 v. frt., tehát adósságom kifizetése után is marad 2350 v. frt. készpénzem. Istenembe nagy szerencse! gondolá magában. Mihelyt ezt a kalkulust megtette, pakolt, hátára vette börtarisznyáját s november elején útra kelt Bécsbe. Keserves utazása volt, csizmája szűk is, rongyos is valt, a hó folyvást esett; de azért november közepére megérkezett Bécsbe s ott a Spillbergen padlásszobát bérelt egy szabólegénynyel, igy okoskodván: az varrni, én órát adni járok, éjjel meg megférünk a két ágyban. Most jött a hadd el hadd. Leczke óra nem volt s ő mindennap 12 forintot veszített, mert nem kiálthatott be minden kapun, mint a Donauwasseress kőporos, ki akar magyarul tanulni? Elment tehát egy újságszerkesztőhöz, hogy tegye ki öt lapjában. A szerkesztő hármat kötött ki. Bizonyítsa be, hogy tud magyarul, hozzon engedélyt a poliéziától és fizesse le a beigtatási díjt. — Egyiket sem teljesíthette, különösen az utolsót épen nem, mert nagyon lapos volt az erszénye. Márton József egyetemi magyar nyelvtanár adott neki bizonyítványt, azzal elment a policziához, ott nyájasan fogadták, kihallgatták; de az engedély uj év napjára sem jött meg, s mivel minden pénze elfogyott, valami életmód után kellett látnia. Nagy hó lévén 1837—38-ban, a mint korrogó gyomorral az utczán csavargott, meglátta, hogy a Glaszin sok ember havat hányt s fel akart csapni napszámosnak; de nem vették fel, mert idegen. Mivel nem volt leczke órája, tehát tanulta a koplalás mesterségét s mint nagy pipás az utczán elszórt s általa nagy gonddal felszedett szivarvégekből szerzett magának néhány élvezetes órát. Február közepén nagy szerencse érte. Kleiner nevű magyar gombkötő ebédet adott neki, hogy tanítsa németül, így ő aki azért ment Bécsbe, hogy németeknek magyar órát ad, kénytelen volt magyarnak német leckét adni. Márczius elején azt olvasta a bécsi lapokban, hogy az árvíz elöntötte Pestet s Pestről arról értesítették, hogy az ő magasabban fekvő háza s udvara tele van menekülőkkel, akik éheznek. Rögtön irt, hogy bontsák fel a vermeket s oszszák ki a burgonyát a szegényeknek s boldognak érezte magát, hogy rejtett kincsével a szegényeken segíthetett. A vizár után Kunosa Endrétől levelet kapott, hogy „Természet“ czimü hetilapot ad ki, jöjjön haza munkatársnak s azonnal elhagyta Bécset a nélkül, hogy egyetlen magyar leczkeórát adott volna. (Folyt. Jcöv.) egethasitó toasztjaival; de az én figyelmemet nem a handabanda, hanem a „Drága betű...“ czimü czikk kötötte le. Helyesen mondja czikkiró, hogy midőn az ifjú délczegen, gondtalanul, büszke fővel, tetőtől talpig új ruhában jelenik meg a főváros utczáin, a találkozás öröme arczán, friss pénz a zsebében , a szegény apa gondtól gyötörve, szomorúan, félig viselt, félig foltos ruhában, könyvs szemekkel siratja csak most távozott fiát és a pénzt. Ugyan hová nézik a napot az intéző körök, hiszen a beiratás, a könyv annyiba kerül most az egyetemen, melynek felén hajdan egy évig tanult a szegény legény. Az egyetem roppant vagyonnal rendelkezik és nincs ország ahol a tudomány oly méregdrága volna mint nálunk. Vagy talán azon sötét századokbeli elvet vallják : butítsd a népet, buta népen könnyebb uralkodni? Hajlandó az ember ezt hinni, mert minden módot elővesznek, hogy a szegényebb sorsú fiuk előtt elzárják a tanulhatás útját s amit tanult használja fel azt díjtalan diurnistaságra, legalább az állam kap két körmölő kezet. Elkeserítő, hogy a tankönyveket hivatalból gyártják s egykét ember meggazdagszik, mig százan s ezren elfogyatkoznak. „Faciamus Hungáriam mendicam, postea ... et denique servam.“ Úgy látszik ez a jelszó *).______________Egy atya. FEHÉRVÁRI HÍRADÓ. A betű megöl. A „Somogy“ 36-ik száma telve van a szólbali kóborlovagok viselt dolgainak eleven leírásával, a magyar republikánusok LEVEIJEZÉSS. Székesfehérvár, 1880. szept. 8. Tek. szerkesztő ur! Majd negyed órája, hogy itt ülök asztalomnál és nem tudom, mit írjak az őszi ünnepélyről. Mint virág a kertben, annyi gyönyörű fiatal leány a csarnokban, udvaron, ezeket lehetlen nem magasztalni; az a hideg közöny részvétlenség, mely a városi polgárság részéről mutatkozott, megpirító ezt lehetetlen meg nem róni. A megyei tisztikarból nyolcat, a városiból hármat, a törvényszéktől négyet, az előkelő polgárokból tizet s az ügyvédi karból nehányat; nagyobb birtokosaink közül id. Szögyény-Marich L., gróf Zichy János, gróf Pappenheim, Kégl György, Szögyény Géza, Prokopius Pál, Neumann Sándor, Kempelen Imre urakat, a zsidóság színe javát láttam, többi főuraink s előkelő polgáraink távollétök által tüntették ki magukat, pedig az egész kiállítás oly díszes volt, hogy valódi élvezettől fosztotta meg magát, aki visszavonult. Hogy oly kevéssé volt látogatott, annak egy részben a rendezők voltak okai, mert nem ütöttek nagyobb zajt a helyi és fővárosi lapokban, ezért Budapestről csak nehány hírlapírót, a megyéből nehány szomszédbirtokost láttunk; másik ok a katonaság távolléte; de azért éljenek a rendezők s azon bájos hölgyek, kik oly kedvesen el tudták csalni pénzünket. .. *) Sok jal oda mutat. S z e r k Az „Őszi emlékből.“ Áldottak, kiknek tetteiből szól Isten a szegény árvához: „Ha apád, anyád elhagyott, én felveszlek téged.“ Dr. Haynald Lajos, bibornok, kalocsai érsek. * Megnehezült az idők viharos járása felettünk. Majláth György. „Tenni, nem tűnni “ Id. Szögyény László. * Facta non verba. Id. gróf Zichy Edmund. * Inglorius, dummodo utilis. Szeressük hazánkat forrón, de okosan. Id. gróf Cziráky János. ■* *