Fehérvári Hiradó, 1881. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1881-01-02 / 1. szám
2 " azúr kékjére. Ott lebeg egy mosolygó gyermekarcz, melyen az öröm és vidámság rózsapírja dereng; egyik kezében egy rózsafüzért tartva, melynek félig kinyílt bimbói között az illat röpke szárnyain lebeg e szó: reménység;... másik kezében egy varázstükör, melyben minden szem azt látja, a mi lelkünknek legédesebb; a fájdalmat és bánatot nem tudjuk, vagy nem akarjuk felismerni,... a mosolygó tündérszellemek pici ujjacskái hímeztek e varázstükörre egy rózsaszínű fátyolt — a titok fátyolát, melyet egy-egy perezre fellebbent a reménység lenge szellője— Letűnt ó év! Reád gondolunk még egyszer te megőszült aggastyán; visszaemlékezünk még egyszer reád, egy-egy gondolatot szentelve eltünedező utolsó napjaidnak; elfogult kebellel állunk sírod szélén; eszünkbe jutnak ama örömek és fájdalmak, melyeket nekünk hoztál— Boldog az, kit több örömmel ajándékoztál meg, mint fájdalommal, az örömnek e mostoha testvérével___ Kit ily ajándékkal gazdagitál, az, az emlékezetnek hervadhatlan koszorúját fűzi sirodra, zokogva küldi mély sírodba e sóhaját: „Isten hozzád!“... „Isten veled!“... S kinek csak a bú és bánat jutott osztályrészül s az örömből vajmi kevés, az is elkísér hosszú, végtelen útadra, s feledve a múlt napok keserveit, ismét reménylni kezd egy boldogabb jövőben, mely talán nem lesz hozzá oly mostoha?... Reménylni kezd ismét, csak azért hogy — újra csalódjék!... Reményljünk! Hiszen az idő majd meghozza a gyógyírt a sebekre, s a feledés fátyola eltakarja a múltnak fájó sebeit!... Az újév első napja tehát az emlékezet s a reménység örömnapja. Hogyan is élhetnénk, ha a remény — ez örökké mosolygó csábtündér—nem kisérne el bennünket mindenhová, s ne buzdítana azon tudat, hogy kell jönni egy boldogabb időnek!?... Visszagondolni, emlékezni az elmúlt időkre — kössenek azokhoz bennünket akár édes, akár fájó emlékek—, s reménylni egy szebb jövőben: osztályrészül jutott mindegyikünknek. Emlékezet nélkül olyan a kebel, mint a kopár sivatag, melyen nem teremnek illatot lehelő virágok; nem nyújt enyhet a tavasz puha, zöld bársonya, nem zöldet egyegy árva fűszál sem!... S remény nélkül mi a kebel?... Egy sötét éjszaka, melyen nem rezegnek át a végtelenségben tündöklő csillagoknak reszkető sugarai!... Ezrek ajkain hangzik ma szerteszét: boldog uj-évet! Boldog uj-évet kíván ma egymásnak boldog és boldogtalan; s az a sok keserv, mely annyi vérző sebet ütött a kebelben, ma — elfeledve; a fájdalom-könyektől csillogó szempillák felszáradnak; mosoly és vidámság ül az arczokon,... mintha újra születnék az ember! A mi arczainkon is öröm sugárik, a mi homlokainkról is eltűnnek a bánatfellegek, s bátran tekintünk a megérkezett újév elé, hozzon az számunkra akár örömet, akár bánatot__ Bátran szembeszállunk a felmerülő akadályokkal, s férfias erővel, lankadalan szorgalommal iparkodunk legyőzni azokat, hog majd ezen év utolsó napján — visszatekintve a letün napokra — boldog megelégedéssel s nyugodt lelkismerettel mondhassunk ezen évhez „isten hozzád“-ot! s igasztalhasson bennünket azon tudat, hogy „megtettük mii azt a mivel tartozunk.“... Közös erővel, vállvetve fádozzunk a mindegyikünk előtt szent és első — édes hazá—boldogságának előmozdításán; mert a haza csak ugy lhet boldog, ha mindenki, saját köréhez mért murálkodása által igyekszik hazájának egy boldogabb jót teremteni. Hogyan gyújthatnék lángimi — szerény néptanítók — tanítványaink — a haza kis polcainak—szivében a hazaszeretet tüzét, ha az a sziveinkben sohasem volt meggyújtva!!?... Hazánkról sem szabad át megfeledkeznünk az újév napján; a dicsőült nagy körtzava legyen jelszavunk: „Tied vág, tied hazám , szív, élek.“ ... Vessünk mi is egy pilást a letűnt év sírjába; temessük el vele együtt fájdainkat, keserveinket; legyen feledve a sok küzdés és fárat — egy boldogabb jövő reményében! Hozza meg az új-évegyikünk számára azt, amit az ó-év meg nem hozhat o hozzon az uj-év mindegyikünknek több rózsát, keebeb tövissel, s uj-évi ajándékul ne teremjenek ablakon jégvirágok, hanem nyilljanak ott a tüelettisái; mert csak igy arathatunk mind fényesebb és fényes sikert a népnevelői pályán, azon a pályán, hol az embzár meg száz —tövisre hág!“ És most—boldos évet! SZIKLAY P. GYULA: Folyó hó 31-dikig kezdődik a népösszeirás az egész országban s tiz nap be kell fejeztetni e roppant munkának. Politikai, társad tudományos és közgazdasági szempontokból igen fontos ez Az összeirásna csak az egész ország, hanem minden megye, város, falu, mert mintegy tükörben láthatja helyzetét, láthatja, az év lefolyása alatt fogyott, vagy szaporodott e léleke; megtudja, hogy mennyi a magyar s mennyi az idegen eagy gazdaságilag gyarapodtunk-e vagy igaz az, amit hit, hogy vagyonilag napról-napra sülyedünk. Népünk az őszámlálástól rendesen idegenkedni szokott, mert attól az új adót rónak vállalta. Ne féljen a senki, ezt az összeomílja a fináncz, az adóhivaalnok. "