Fehérvári Hiradó, 1881. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)
1881-01-16 / 3. szám
ig) II. évfolyam. Székesfehérvár, 1881. január 16. 3-ik szám. A lap ára hárkor hordással vagy postán küldte: FEHÉRVÁRI HÍRADÓ. SZÉPIRODALMI S TÁRSADALMI HETILAP, MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (uriuteza 3. szám) intézendők. — Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. A lap anyagi részét illető közlemények, előfizetési pénzek, hirdetések a kiadóhivatalhoz (mi-utcza 3. szám) küldendők. Hirdetések jutányos áron Száminainak. Lapunk számára hirdetések felvétetnek: Budapesten : Hasenstein és Vogler, Lang L. és társa, Weisz Móricz. Bécsben: Hasenstein és Vogler, H. Schalek, Oppelik L. és Mosse Rudolf. Frankfurtien: Daube & Comp. Egy évre . . 4 frt. — kr. Fél évre . . . 2 frt. — kr. Negyed évre . . 1 frt. — kr. Egy számra . — frt . kr. Rítt pest miélitéseem népszámíitálláníctki * Mi mindnyájan, kik kedves hazánk sorsa s jövő nagysága iránt melegen érdeklődünk, bizonyára kíváncsian teszszük fel magunknak a czikkem homlokzatára irt kérdést, s várva várjuk e hó 10-dikével befejezett népszámlálásunk adatait. Mi mindenről fognak ezen számadatok tanúskodni, nem célom elmondani, bár hőn óhajtom, hogy nemzetiségi és művelődési viszonyaink az előző népszámlálások adatainál fényesebbek lennének. Rejtsen azonban népszámlálásunk bármit is méhében, egyet tudunk, azt t. i., hogy hazánk áldott földjét a magyaron kívül sok más nemzetiség lakja, melyek, ha egyben másban is jó tulajdonaik miatt, tiszteletünkre is méltók, egyáltalában nem lehet érdekünk őket az idők végtelenéig mint külön nemzetiséget közöttünk megtartani. Hazafias kötelesség tehát rajta lennünk, hogy hazánk területén lehetőleg egy nyelv s egy érzelem: a magyar nyelv s a minden utógondolat nélküli magyar, honszeretet foglalja el az őt megillető helyét. Ha e haza minden fia magyar lesz nyelvében, szivében és lelkében, akkor nemzetünk nagy és erős leszen, a külföld gondosabban fogja respektálni érdekeinket, s Magyarország okvetlenül hatályosabb súlylyal fogna bírni a nagyobb államok tanácsában. S hogy hazánk s nemzetünk ilyenné legyen, kérdem, hol kezdjük tehát? Az óvodában, a gyermekkertekben s úgy folytatólag a népiskolákban. Igen, ezekben találjuk fel ama hatalmas eszközöket, melyek által s hazánk idegen nemzetiségű lakossága lassan-lassan magyarrá is lehet nyelvében, s nyelve által magyarrá érzelmeiben. Mit tett magyarosodásunk érdekében a múlt, nem bonczolgatom, sőt ismerve a letűnt századok szomorú katastro- féháit, velük szemben nem is vádaskodhatunk. Ne nézzünk tehát a múltba, hanem tekintsük a jövőt s mondjuk ki, hogy hazánk különböző nemzetiségeit minden rendelkezé-sünkre álló eszközzel magyarosítani kívánjuk. Törvényhozásunk már megtette a kezdeményezést ! Kimondotta u. i. azt, hogy 1884-ig hazánk minden népiskolájába a magyar nyelv köteles tantárgyként behozandó, s hogy azon ideig néptanítóink mindnyájának annyi készültséggel kell birniok, hogy magyar nyelvet sikerrel taníthassák. Ezt pedig elősegíti magas kormányunk azáltal, hogy évenként magyar nyelvű póttanfolyamokat állít fel. Kérdem azonban, ezen magában véve igen szép intézkedés a várt eredményre fog-e vezetni? Részemről nem merek határozott igennel felelni. A kevésbbé mélyen gondolkodot tán kielégíthetik a tett intézkedések, de amennyire én értek a dologhoz, bátran állítom, hogy a széphangzású törvény kellemes gyümölcseit a ma élő nemzedék alig fogja élvezni. — A tett intézkedések sokat lendütnek a magyarosodás ügyén, de gyökeresen nem mozdítják azt elő. Mai iskolaszervezetünk olyan, hogy tanító legyen a talpán, értem főleg az osztatlan népiskolában működő tanítót, ki képes legyen egy tanítási nyelv mellett is a törvény kívánalmának eleget tenni. Sőt egyenesen állítom, mennyiben a népiskolai tantervek az osztott és osztatlan iskolák tananyagát illetőleg nem tesznek különbséget, absolute lehetetlen a felállított követelményeknek eleget tenni. Magyarosodásunk ügyét illetőleg a tett intézkedések megnyugtathatnak-e tehát bennünket? Nem. Mert előszabott tanterveink mellett vagy az értelmi képzés sülyed ismét vissza, vagy az elérni óhajtott magyarosodással nem érünk ezért. Ne nézzük a dolgot madártávlatból; vegyük azt úgy, amint van. Legtöbb hely, hol a magyarosodás ügye felkarolandó, néhány nagyobb város leszámításával, biz csak kisebb községek. E helyeken a rendes iskoláztatás, ha t. i. még annak mondható, valójában csak 5—6 hónapra terjed. Ezen idő alatt minden erejét meg kell tanítónknak feszíteni, hogy kis népét a legelemibb ismeretekre: az írás-, olvasás- és számolásra, melyek nélkül ma már alig élhetni s alig nevezhetni valakit embernek, megtanítsa. Hát hol van még a földrajz. !