Fehérvári Hiradó, 1882. július-december (3. évfolyam, 28-54. szám)

1882-09-17 / 39. szám

kibírják is a kebelükben élő különczöknek a czi­­vilizátió ellen elkövetett merényleteit, oly csekély népességű s különböző nemzetiségű államban mint a mienk, a nemzet életrevalósága elleni bűnt kö­vetnek el, ha azt felvilágosult világ itélőszéke előtt a javíthatatlan vadság gyanújába keverik. Kell tehát, hogy a mívelt sajtó szellőztesse ez ügyet. Igaz ugyan, hogy hallgatni kényelmesebb, mert akkor nincs kitéve az ízó a revolverezők pufogatásainak és a lucskos nyelvek szutyongatá­­sainak; de ha nemzetünk érdeke előttünk a fő­szempont, akkor nem szabad hallgatnunk s elmon­dunk egyet-mást az antiszemita bujtogatásokról s a zsidók némely teendőiről. Minket e czikk írására nem ösztönzött azon vágy, hogy a külföldi ellenséges véleményt elosz­lassuk, sem az a gondolat, hogy a bujtogatók lel­kére beszélvén, azokat megtérítjük, egyedül azokra kívánunk hatni, a­kik talán előítélet, bosszú, zsi­dók iránti ellenszenvből a bujtogatók által meg­gondolatlanul, könnyelműen, de akaratlanul tévútra hagyják magukat ragadtatni. Ezekhez van szavunk, miszerint gondolják meg, hogy mennyit ártanak nemzetünk szellemi, erkölcsi, anyagi s egész fej­lődési hitelének ezzel a buta bujtogatással, a melyből nem eredhet semmi jó s mely a gyűlöl­ködés meddő szítására fecsérli a nemzet drága idejét és más hasznosra fordítható figyelmét. Le­gyenek meggyőződve, hogy mihelyt nem mosolyog­nak ez izgágákra s nem tapsolnak hóbortjaiknak, hanem hátat fordítanak nekik, maroknyi nevetséges csapatra olvad le ez a most félelmesnek látszó tábor Minden izgatásnak — legyen az politikai, val­lásos, vagy tudományos, kell valami kitűzött czél­­jának lenni. Ez a czél lehet üdvös vagy kárhozatos a fogalom szerint, de hogy létezzék, érthetőleg, úgy azok előtt, a­kik elérni óhajtják, mint azok előtt, a­kik nem hajlandók arra törekedni, ezt a a józan ész követeli, mert e nélkül az izgatás nem egyéb mint őrjöngés vagy ámítás. Mi czélja van tehát az antiszemita bujtogatásnak? mert eddig nem bir tudomással a nagy közönség. Talán az a­mit Istóczy úr nyilvánított, hogy az egész zsidófat telepíttessék vissza Egyiptomba vagy Jerusalembe? Csakhogy Istóczy úr tervében az angolok az ő tudta s beleegyezése nélkül egy merész sakkhúzást tettek. Anglia Jerusalemért küzd s ha elfoglalja nem ad abból egy talpalatnyit sem töröknek, sem magyarnak, sem kereszténynek, sem zsidónak, ha­nem megtartja az egészet magának: tehát Istóczy urnak Gladstone úrral kellene szerződésre lépni, ha leverte Arabit. KqTV SZÓVal hív­la+Annr­a- panikr.f­án lehetne is vinni a zsidófajt, mint a gyapjuzsákot, most már nincs hely a hol le lehessen őket tele­píteni s királysággá alakítani, mert Jerusalem most már nem az antiszemitáké, hanem maholnap az angoloké. Ha tehát a kiszállítás nem kivihető, mit akarnak a bujtogatók? Ha tehát Jerusalemben nem tudnak nekik helyet adni, mit tesznek velök? Kiirtják? Ilyet nem akarunk felőlök feltenni, de ha megkezdenék is az irtóháborút, a kormány nem nézhetné behunyt szemmel s a katonaság minden­esetre készen állana az idétlen mozgalom elfoj­tására. Nagyon természetes, hogy a puskapor sza­gára a vezetők lennének azok, a­kik cserben hagy­nák az elbolondított tömeget. Kiirtani egy egész népfajt a muszka sem bír elég hatalommal, mely régebben a lengyelek, most a zsidók kiirtását tűzte ki czélul. Vagy talán arra akarják őket kényszeríteni, hogy vegyék fel a keresztet, bizony szomorú időket akarnak visszaidézni az antiszemita vezérek, a har­­mincz éves háborút, mikor ember, ölte embertársát meggyőződéséért. Hiába kutatjuk a czélt, nem találjuk sehol, ha csak az nem, hogy a polgárok közti gyűlölkö­dést terjeszszék. Lehetetlen, hogy a magyar nemzet lelkülete azon nemzeté, melyet mindig „lovagias“ nemzet­nek neveztek, vissza ne borzadjon egy ily irtóhá­­borúnak még gondolatától is. Itt nem a zsidók iránti érzelem forog kér­désben, hanem nemzetünk jó hírneve, becsülete. Nem arról van szó, hogy valaki szereti-e, vagy gyűlöli-e a zsidót, hanem férfias akarattal küzdjük le az ellenszenvet, midőn nemzetünk ér­deke követeli azt. Hogy mit kivánunk a zsidóktól nem ismé­teljük, miután „Zsidó polgártársainkhoz“ czimű­ két czikkünkben elég világosan elmondottuk. IRODALOM, ZENE, MŰVÉSZET. A „Pesti Hírlap“ a közelgő új évnegyedben Mik­száth Kálmántól fog közleni regényt A gyorsan nagy hírnévre kapott s a külföldi kritika által is egyhangúlag magasztalt kitűnő írónak első nagyobb szabá­m műve ez, melyre joggal kiváncsiak lehetnek mindazok, kik Mikszáth apró, mesteri rajzait ismerik. A „Pesti Hírlap“ szerkesztősége, mint a hozzánk beküldőit új előfizetési felhívásból látjuk, egy­általán azon van, hogy a sokat és sokfélét nyújtó lap tartal­mát egyre érdekesebbé és vonzóbbá tegye. Az országgyűlés összeülése után a „Pesti Hírlap“ mindennap két teljes ívén fog megjelenni. Közölni fog il­­­us­trál­t beszélyeket, továbbá mint eddig is, képeket és zenedarabokat. Politikai irányánál fogva, mely teljesen független, a „Pesti Hírlap“ minden irány­ban megmondhatja az igazat, a kormánynak úgy, mint a kü­lönböző pártoknak. Erélyesen küzd minden visszaélés ellen, csak az igazságot tartja szem előtt és a magyar nemzeti po­litika és közművelődés érdekeit szolgálja minden téren. A kitűnő publicistikai és szépirodalmi erők, melyek a „Pesti Hírlap“-ot támogatják, továbbra is megmaradnak. Elég ezek közül Beksics Gusztáv, Borostyáni Nándor, Eötvös Károly orsz. képviselő, Mikszáth Kálmán, Tors Kálmán orsz. kép­viselő stb. neveit említenünk. A „Pesti Hirlap“ nagy terjedelme és mindenre kiterjeszkedő tartalma daczára a legolcsóbb politikai napilap. Előfizetési ára egy évre 14 frt, félévre 7 frt, három hónapra 3 frt, 50 kr, egy hónapra 1 frt, 20 kr. Az előfizetések a hó bármely napján tör­ténhetnek s a pénzek postayimványon a „ J'esa­rrirl....­ .r,...,11 V . lapez*, nádor­ utcza 7. szám küldendők. Ifj. Nagel Ottó budapesti könyvkereskedő kiadásá­ban megjelent az „Üliü­gyvéd“ 3-ik kiadásának 9-ik füzete. E füzetben a szerző a váltószerződéseket tárgyalja, ismerteti a váltókat és váltói személyeket, a váltó­képességet, az ide­gen váltók kellékeit, a forgatmányt és az elfogadás végetti bemutatást, végre közli a váltók bélyegére vonatkozó szabá­lyokat s ezzel áttér a kereskedelmi ügyletekre, — ismerteti a kereskedés különböző nemeit és a kereskedőket, — a keres­kedelmi forgalom tárgyait, milyenek az áruk, a munka, a pénz, az értékpapírok és hitel,­­ismerteti a kereskedelmi ügy­leteket és a kereskedelmi ügyleteket tárgyazó á­talános hatá­rozatokat — a kereskedelmi ügyletekre vonatkozólag a zálog és megtartási jogot, a kereskedelmi ügyletek megkötésének módját, — a kereskedelmi ügyletek teljesítését és bélyeg ille­tékeit, ezzel áttér az egyes kereskedelmi ügyletekre, ismer­tetvén a bizományi ügyletet. Ezen dús tartalmú füzet ára 30 kr. Az „Ország-Világ“ XXVI-ik, vagyis ez évfolyam­ban az utolsó megjelent. S mi pár sorban visszatekinthetünk az egész évfolyamra. Az „Ország-Világa mindig változatost, élvezhetőt s a műveit család igényeinek megfelelőt nyújtott díszes közönségének s mióta ifj. Ábrányi Kornél vette át a szerkesztést, tartalma oly gazdag és oly becses lett, hogy e nemű külföldi folyóiratokkal bátran kiállja a versenyt. E színvonalon állva lép az uj évfolyamba. Kívánjuk, hogy to­vább is e színvonalat megtartsa, ízlést nemesítve szórakoz­tatva haladjon pályáján. Ezért fölhívjuk olvasóink figyelémét e becses folyóiratra s ezt minden műveit magyar család figyel­mébe a legmelegebben ajánljuk. — Előfizetési ár: egy évne­gyedre 2 frt 50 fr, félévre 5 frt, egész évre 10 frt. Előfizet­hetni a kiadótulajdonosok Wilckens és Waidl kiadóhiva­talában koronaherczeg-utcza 3. sz. Vettük a „Magyar Népbarát“ IV-ik évfolyamának 1 fő számát, mely Fuchs testvérek kiadásában valóban rendkívül díszes kiállításban jelenik meg E minden tekintet­ben kitűnő és aránylag legjutányosabb képes hetilap a ne­gyedik évfolyamban is az eddigi gazdag változatos tartalommal s ügyes beosztással folytatja pályafutását és ahogy mindjárt az első számmal kezdi, bízvást a legszebb jövőt jósolhatjuk neki. Oly irodalmi nevekkel találkozunk itt, melyeket minden magyar olvasó ismer és kedvel, s melyek nagyban emelik azon lap színvonalát, melyben dolgozataik megjelennek. Kez­detét veszi benne egy víg elbeszélés MIKSZÁTH KÁLMÁN­TÓL „Az olló és a dicsőség“ czím alatt. Van egy novella Csáktornyai Lajostól, van benne továbbá egy rajz Tölgyesy Mihálytól „Az elhagyottak“ czim alatt. Kez­detit veszi benne egy hosszabb franczia társadalmi regény, mely fölöttébb érdekesnek mutatkozik, e mellé sorakozik egy kis korszerű humoreszk, mely „Bedő uram szent István napi kalandja“ czim alatt tőrölmetszett magyarsággal s igazi népies humorral van írva. Utoljára hagytuk, a mivel voltakép kezdeni kellett volt,az Ábrányi Emil hatalmas költeményét a „DWALAGIRI VÁLASZÁT,“ mely kétségkívül fénypontját képezi az egész füzetnek. Következik továbbá a tárcza és a megfelelő rovatok, mik összevéve rendkívüli érdekessé és élvezhetővé teszik a „Magyar Népbarátot.“ Részünkről a legmelegebben ajánlhatjuk e szépirodalmi heti közlönyt, mely daczára annak, hogy a főlaphoz minden héten, rendes gaz­dasági mellékletet, fölöttébb érdekes regény mellékletet és minden hónapban egész évnyi illusztrált divatmellékletet ad, csak olcsó, sőt jutányosabb bármely más hetilapnál. Előfizetési ára egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt. 50 kr. Az előfizetési pénzek Fuchs testvérek kiadóhivatalában, Budapest, VI. nagy mező-utcza 14. szám alá küldendők. Az előfizetési felhívás szerint még különféle kedvezményekben is részesülnek az előfizetők. Kapnak jutalomképeket, részt vehetnek 26 db Bécs­ városi, 25 db Szeged-városi és ugyan­­anyi magyar nyereménysorsjegy összes t­udásain. Oly ked­vezmény ez, minőt eddig még egy kiadó sem adott Végül a gyűjtők részére is jelentékeny kedvezmények biztositják. A „Képes Családi Lapok“ 60. száma tartalma: „Lidérczfény.“ Elbeszélés, irta Szépfaludi Ö. Ferencz, (Vége.) „Őszi napsugár,“ rajz, irta Cziklay Lajos. (Vége köv. „Fürdői levél“ (Ischl), irta Fo_t Miksa. „A vak leány,“ költemény, irta Kovács Laura. „Lamartine és Lady Stanhope.“ emléklap, közli Borsodi Béla. (Vége.) „A kedves arczképe hat év után ,“ irta Tóth Ödön. „Darwin embere,“ közli Perkátai V. Jenő. (Vége.) „Oroszlán-veremben,“ beszély, irta Kunhegyi Miklós, rajz, irta n­aim­ássy íróra, Képeink!” -vonzalom fűzte az én szívemet az önéhez s ez a vonzalom lassan kint nevet nyert, a szerelem volt az! Emlékszik-e még erre ? *— De Kálm­án, hisz tudja azt, hogy az én Szivem ... — Ne szakítson félbe édes jó Ilonkám, oh hadd mondjam el még egyszer, mily igazán, mily forrón szerettem önt. Évek teltek el gyermek­éveink ismeretsége óta és az én szivemben a sze­relem is évekkel idősebb s erősebb lett. Ön lett lelkem minden gondolatja, az ön szép arczával feküdtem le, arról álmodtam, avval ébredtem fel. Önt láttam minden virág kelyhében s ön lett az én őrző angyalom s ön volt reményeim csillaga. Szerettem, mert­­ szerettem. Nem volt sze­relmemben érdek, önzés vagy áltatás, nekem elég volt az a tudat, hogy önt szerethetem. Nem gon­doltam soha egyébre, mint hő szerelmemre s az a nap, melyben nem láthatára azt az imádott arczot, ki lelkem bálványa lett, elveszettnek tar­tottam. Nem kértem tanácsot senkitől, nem kértem segélyt, elég volt nekem az az édes hit, hogy picziny ajkai az én szivemmel ébrednek s avval térnek álmodni. Oh én nagyon boldog voltam. Ha olykor bánatos lett szivem, megbántva a világ önzésétől, csak önre gondoltam s feledém a bánatot: ha vigságért, kivel osztottam volna azt meg mással, mint az én egyetlen Ilonámmal. S lássa édesem, nem volt senki ki azt merte volna mondani: „Ez nem szabad.“ Kegyed ártatlan és tiszta volt mindig, mint a tündöklő harmatcsepp a liliom szirmán s én imádtam azt az ártatlan­ságot, mint imádja jó keresztény Istenét. — Oh Kálmán, válaszolt zokogva Ilon, ne beszéljen igy, mert megrepeszti szivemet. H­ogy édes Ilonám sírjon, a nőknek, ha keserűség éri, ott a köny megvigasztalni. Sirjon minden csepp könye egy lánczszerv, mely engem csak életem, hisz még jobban kegyedhez fűz.­­ Elválaszthatnak engem kegyedtől, de lelkem szüntelen itt él mellette s még ha szivemet ölöm is meg, lelkem nem tud emlékétől elválni. Oh Édes Ilon, emlékszik-e még arra, mikor egy nyo­morult lény megbántotta önt hitvány gyanúsításá­val ? Ez az ember örökre csonka lett, s én büsz­kén hordva homlokomon e sebet, mert mindig önre emlékeztet. Oh mily édes volt az a tudat, hogy minden csepp vérem kegyedért hull, hogy a fájdalom mit végig szenvedek, csak kegyedért van!­­És most, midőn már azt kivéve, hogy szerel­münket bátran bevallhatom Isten és az emberek előtt, most midőn az évekkel ezelőtt összenőtt sziveket az egyháznak kellene összekötni, most ezt a sok édes tervet, e sok ábrándot lerontja egy ember gőgje, kinek szive nincs, mert érezni nem tud. Az évek hosszú során gyűjtött emlékek meghaltak egy ember szavára s nem maradt meg más, mint egy néma keserv és egy hosszú szenvedés. Oh édes Ilonám, édes egyetlenem soha, soha feledni nem fogom! A zokogó leány, ki remegő ajkakkal csüggött az ifjú minden szaván, most letörlé könyeit fel­állt s egyik kezét Kálmánnak nyujta, a másikat ég felé emelve, magasztos arczczal válaszolt. Ok a nők kiismerhetetlenek a szerelemben, ott hol a férfi kétségbe esik, a nő tulvilági erőt nyer s nem lesz már nő, nem lesz az a gyönge teremtés, hanem hős, egy félisten. Oh ilyenkor szép a nő, ilyenkor látni azt, hogy az Isten első teremtménye a „Nő!“ Ilon is ilyen volt a válás e pillanatában, midőn az édes emlékek hullámai felzajlottak szivének tengerében, nem volt gyönge nő, hanem egy amazon. — Isten, ki hallja szavunkat, ki ismeri a sziveket, ismeri még a rejtett gondolatokat is, tudja az én érzelemvilágomat is. .Az a hatalmas Isten ki büntet és jutalmaz, meg fogja önt édes Kál­mánom nemes szerelmiért jutalmazni, nekem pedig fog adni erőt, hogy némán tűrjem e keserű szén­védéseket. Legyen nyugodt Kálmán, ha az emberek elválasztanak, Isten nem fog elválasztani, mert esküszöm arra a leghatalmasabbra, hogy az én szívemet s kezemet vagy ön, vagy senki e világon birni nem fogja. Mikor ezt az esküt Ilon kimondta, odaborult Kálmán szivére s sirt keservesen. Nem volt már a félisten, nő volt újra a gyönge nő, ki szeret s meghal. Kálmán odaszoritotta szőke fejecskéjét szivé­hez s csókolta selyem haját, csókolta ajkát, le­csukott szemeit és­­ boldog volt. — Oh köszönöm egyetlen édes Ilonám, köszö­nöm e boldogságot, megszégyenített­, mert ön job­ban szeret, mint én szeretni tudom, mert én csak úgy szeretem, mint egy ember, ön úgy szeret, mint egy angyal. De ha most a válásra gondolok, azt hiszem, meg kell őrülnöm, ez a válás gondo­lata fáj nekem, fáj kimondhatatlanul. Lássa édes Ilon én mindig azt hittem, hogy mi sohasem fogunk elválni, mint nem vál el virág illatától, kis patak sima tükrétől s mint a fényes nap kék egétől. És ez a hit élt bennem soká, a hit pedig boldogít! Ön volt a kék ég, én voltam a nap s soha nem tudtam volna egemtől elválni és im, volt nálunk egy hatalmasabb is ki megmutatta, hogy mi csak futó csillagok voltunk azon kék égen, olya­nok, melyek feltűnnek egy rövid időre és aztán, mikor még nem is éltek egyik lehull keletnek, a másik nyugotnak s az a végtelen világűr örökre elválasztja a tán testvércsillagokat. Oh édes Ilon, mily végtelen fog nékem e válás gondolata fájni, hány álmatlan éjszakát töl­tök majd el én keleten s ön nyugaton. — Nekem mindig nagyobb kedvenczem volt a hold, mint a­­ nap, miért? mert a nap oly fényes, oly átható­­ világa, hogy abba emberi szem még nem tekintett, aztán a nap oly szeszélyes, egyszer perzsel, máskor hetekig nem mutatja magát, bejárja a világot, sokat lát s nem mondja el, mert ki az, ki vele beszél­getni merne? Míg a hold oly szelíd ezüstfényű­, oly ábrándos szendeségű, mint egy leányarcz. Mikor feltűnik bánatos arcza, a vidék akkor már csendes és a szelíd hold csillagaival úgy néz le a magas égről, mint egy jó juhász nyája közül. Oh nekem nagy kedvenczem a hold és sokszor órákig el tudom azt nézni, beszélgetek vele, szép nyájas szóval, kérdezem őt s ő felel nekem, ok ezt a nyelvet nem értik mások meg, csak a szerelmes emberek. Látja édes Ilon, ha majd esténkint feltekint a csillagos égre s a hold ábrándos arcza eszébe juttatja e boldog napok óráit, gondoljon reám is, mert az én lelkem tán akkor ott csapong, hová szemei tekintenek. És most itt az óra, melyben örökre búcsút vegyek. A Mindenható, ki tudja s látja azt, hogy egyedül állok e nagy világban és ettől a világtól elhagyatva tudja azt is, hogy gondolataimban mégis áldom önt. Isten, ki ismeri szivemet s tudja azt, hogy annak más oltárképe nincs, mint ön, ön foglalja azt el örökké s legyen bármi csapás élet­­utamon, legyen bármi harcz életem folyásában, örökre csak ön fog élni szivemben, mert inkább eldobom magamtól életemet, hogysem nemtelen tettet kövessek el, mely beszenyettetné szivem tisztaságát, melyben egyedül csak ön fog élni. — Hiszek önben és szeretem, válaszolt most Ilona zokogva, oh most büszke vagyok szerelmére, mert ez elválás keserűsége nemesebbé tette lel­­kemet és megerősített a hitben, hogy csak önt lehet szeretnem. — így édesem, viszont, Kálmán legyen ez utolsó perezben olyan hozzám, mint soha egyébkor, nagy szükségem van ez édes szavakra. Pár percz még és én elindultam abba a számkivetésbe, mit ZE pályázzatt. A székesfehérvári e. f. kir. törvényszéknél halálozás folytán üresedésbe jött 500 forint évi fizetés és 100 frt. lakbér illetménynyel egybekap­csolt irnoki állomásra, ezennel pályázat nyittatik. Felhivatnak ennek folytán mindazok, kik ezen állomást elnyerni óhajtanák, miszerint szabály­szerűen, különössen pedig életkorukat kitüntető okmánynyal felszerelt pályázati kérvényeiket folyó évi szeptember hó 16-tól számítandó 4 hét alatt ~ Z&H„ R­eIkIST”­’ — József főherczeg pénteken utazott ke­resztül városunkon. A pályaudvaron Zichy Jenő gróf üdvözölte a főherczeget. — Megyei közigazgatási bizottsági ülés tartatott e hó 12-én Szőgyény-Mari­ch László főispán ő excellentiája elnöklete alatt. Elnök meg­nyitó beszédében élénken ecsetelte azon súlyos veszteséget, mely a megyét érte Venusz Imre püspök halálával. Az elnök ezután bemutatta K­e­­nessey Kálmánt, mint a bizottságnak közgaz­dasági előadóját s végül örömét fejezi ki gr. Z­i­c­h­y Jenő felépülésén. Ezután az egyes előadók jelen­tése következett a lefolyt hóról.—Ülés vége 12 óra után — A fehérm­egyei gazdasági egyesület e hó 9-én igazgatói vál. ülést tartott. Gróf Zichy Nándor elnök üdvözölvén a megjelent választ­mányi tagokat a napirendre térés előtt, megható szavakkal tolmácsolta azon veszteséget, mely a gazdasági egyesülete Venusz Imre halálával s kéri a választmányt, hogy az elhunyt emlékét jegy­zőkönyvileg is megörökítsék. Mit­ a választmány egyhangúlag elfogadott. Ezután áttérvén a napi­­­rendre, a választmány­­elhatározta, hogy a folyó­­ hó 25-kén és következő napokon tartandó agárdi gőzeke-verseny sikerének emelése czéljából a kö­­­­vetkező jutalmakat tűzi ki: 1) Kétszáz frankos jutalmat egy kisebb fajtájú, kétmozdonyú gőzekére,­­ száz frankos jutalmat egy egyes ekére. Kenessey­­ Kálmán felhívja a választmány figyelmét a szal­makalap- és kosárfonásra, melynek üzése a sze- I­gényebb sorsú néposztályra nagy előnyökkel jár. Ennek előmozdítására a választmány 300 forintot­­ bocsájt ki. Egyéb kisebb indítványok után az őszi­­ közgyűlés határnapjául október 22-re tűzetett ki.­­ A tanév megkezdődött Moórott, írja a tudósítónk, azonban a tanköteleseknek alig 30%­­ jár még iskolába. A gyermekek nagyobb részt no­vember hóban jelentkeznek és márcziusban már búcsút vesznek. Tantermek nincsenek elegendő számban és a szegény gyermekeket ki sem látja el taneszközökkel, így aztán nem csodálkozhatunk iskolaügyünk ázsiai állapotán. Pedig nemzetiségi szempontból is égető szükség volna itt a jó ma­gyar szellemű iskola. — Egy kis ollózás. A fővárosi s utána a vidéki sajtó a napokban ritka sorokban hozta azt­­ a tragikomikus hírt, hogy az Adamsthal és Blonsko­­ közti vonalom egy nő a vaspálya mellett vezető ösvényen haladván a sötétben véletlenül alázuhant, de szerencséjére a sodronyokon megakadt s más­nap vasúti munkások találták meg sajátságos hely­zet.Óhón­a­p hírt úgy havták lapjaink, mintha most történt volna meg, pedig az eset 1859-dik évben történt s a nevezett hir ugyanazon évi „Délibáb“ czimü szépirodalmi lap 3-ik számából lett szóról szóra kiollózva. Valamelyik lap bizonyára meg le­hetett szorulva közlemények dolgába.­­ Az agárdi ekeverseny védnökségét, mint már említettük, dr. Kemény Gábor földmivelési miniszter fogadta el, a­ki a már említett alagcsö­­vezésen kívül, a legutóbbi időben oly nagy hírre kapott Neilson-féle kazalszárító készüléket is be­­mutattatja. A gépet a miniszter meghagyása folytán Vidacs István gépgyára fogja kiállítani. Nem ke­­vésbbé érdekes gróf Andrássy Géza Sulky Plown vagyis október hó 14-ig, alólirott törvényszéki elnöknél benyújthatják. Székesfehérvárott, 1882. évi szept. 8. Danitz, kir. tszéki elnök.

Next