Fehérvári Hírek, 1947. október (3. évfolyam, 222-248. szám)

1947-10-02 / 222. szám

4 HÍREK Felhívás előfizetőinkhez és bizományosainkhoz Felkérjük előfizetőinket és bi­zományosainkat, hogy hátralé­kaikat minél előbb rendezzék, mert a lap zavartalan küldését csak ebben az esetben tudjuk biztosítani. — — — — Szerdán összevont pártnap. A Magyar Kommunista Párt helyi szervezete szerdán este 7 órakor összevont pártnapet tart, melyre az Országos Központ küld ki elő­adót. A pártnap színhelye a marx­ién székház, vendégeket szívesen látnak. . . Várható időjárás : Megélén­külő nyugati-északnyugati szél, felhőátvonulások, helyenként, főleg az ország északi részén, futó esők. A hőmérséklet kissé csökken.­­ Szviridov tábornokot, Kon­­dratov tábornok kíséretében teg­nap bucsulátogatáson fogadta e köztársasági elnök. Ugyancsak bucsulátogatást tett­e SzEB elnöke Dinnyés miniszterelnöknél is, míg Puskin követ tisztelgő látogatáson jelent meg nála. Ciánnal tökéletes és ol­­cső a fére*irtás Egyes darabok részére ciánkamra Halász: (Fischer) Ősz-u. 9. Telefon : 229. —Gazdák vasúti kedvezménye. A belügyminiszter körrendelete értelmében minden 15 holdon aluli gazda 1947 aug 1-től nov. 1-ig lakóhelyétől távolfekvő saját, vagy bérelt földjének megművelésével kapcsolatos utazásoknál 66 száza­lék menetdíjkedvezményre jogo­sult. A kedvezményre jogosító iga­zolványokat a város gazdasági hivatalai (Városház, 11. emelet 66.) állítja ki. Tűzhelyet FARKAS -­tól, Kossuth­ utca 6. — A Háztartási Alkalmazottak Szakszervezetének helyi csoportja október 2 án, cütörtökön d. u. fél 6 órakor a szakszervezeti szék­ház 11. emeleti nagytermében tag­gyűlést tart. Pontos megjelenést kér a Vezetőség. — Súlyos közellátási ítélet. A székesfehérvári törvényszék özv. Hoffmann Józsefné hentes és mé­szárost közellátást veszélyeztető bűncselekmények miatt 6 havi börtönre, 1000 ft. pénzbüntetésre és 500 ft. vagyoni elégtétel meg­fizetésére ítélte. Ezenkívül 1 évre eltiltották a város területéről és 5 évre eltiltották az ipar gyakorlá­sától a zsirbeszolgáltatási szabo­táló asszonyt. Ekét, koronát szerszámot FAR­K­AS-től Kossuth­ utca 6. sz. Tudnivalók a fogat- és traktor­szántásról Minden kettes ló- és ökörfogattal legalább 1o katasztrális holdat és minden kettes tehénfogattal legalább 1o katasztrális holdat kell ez év őszén megszántani.­­ Az egyes jószággal rendelkező gaz­dák kötelesek állataikat párbafogni s ilymódon az előírt területet felszánta­ni. A tehénnel való szántásnál, ha az állat előrehaladottan vemhes, vagy másképen korlátozott a munkaképes­sége, az állat tulajdonosának kérésére a termelési bizottság részletes vagy teljes felmentést adhat. Más földjé­nek felszántására nem lehet igénybe­­venni törzskönyvezett állatokat, sem olyan gazdálkodó állatot, akinek szántóföldje felerésze meghaladja azt a területet, amelyet igaerejével meg­szántani köteles. Mindaddig, míg a vetési munká­latok véget nem érnek, őszi mély­szántást és ugarolást végezni nem szabad, hanem a rendelkezés figye­lembevételével elsősorban az új föld­höz juttatot­­tak, a hadiözvegyek és hadi­­gondozottak, továbbá a­­lég- és aszálykárt szenvedett földműve­sek, valamint az itthonmaradt hadifogoly hozzátartozók föld­jeinek felszántását kell időben biztosítani. A községi elöljáróságok és a terme­lési bizottságok kötelesek az 1947. év őszén felszántásra és bevetésre váró területekről kat,­holdakban kifejezve kimutatást készíteni. Ezenkívül pon­tos nyilvántartást kell készíteni az igaerőtulajdonosok igásállatainak szá­máról és ezek kötelező szántási terü­letéről. A kimutatásban fel­ kell tün­tetni az igaerőfelesleget, vagy hiányt is. A kimutatásokat 3 napon belül el kell küldeni a gazdasági felügyelőség­hez. Ha a községben igaerőhiány mu­tatkozik, gazdasági felügyelőség más községből is rendelhet ki iga­erőt a szántásra. Az ujgazdák igaerőszükségletét az UIZOSz helyi szervezetei állítsák ösz­­sze és az adatokat juttassák el a köz­ségi termelési bizottsághoz. A kirendelt igaerő munkájáért dí­jazás jár. A díjazás összegeit a 97.700/1947. V. M. sz. rendelet ál­lapította meg. A vetési munkálatok során egy vetőgéppel legalább top hat, hold területű földet kell bevetni. Ha a vetőgéptulajdonos gépét saját gazdaságában kellőképpen kihasznál­ni nem tudja, a termelési bizottság díjazás ellenében igénybe veheti a gé­pet más gazdálkodó földjének beve­téséhez. A gazdasági felügyelőségek és a községi termelési bizottság szükség esetén a rendőrség segítsége is igény­­bevehetik. A rendelet megszegőit hat hónapig terjedő elzárással és 24 ezer forintig terjedhető pénzbírsággal bün­tethetik. SPORT A megerősödött Előre biztosan győzött Kanizsa ellen Előre — Kanizsa 3 : 2 (2 : 1) Tegnapi számunkban rövidem megemlékeztünk az Előre első hazai győzelméről. A mérkőzésről most ez alábbiakban számolunk be. A kék-fehér együttes a kö­vetkező összeállításben játszott : Magyar — Mélics, Tőke, — Mó­­zer, Szeles, Márhoffer. —­Miskei, Papp, Várnai, Schneider, Major. Az erősen megfiatalított csapat megállta a helyét a jó Nagyka­nizsa ellen is A fiatalok meg­szokják az NB I­ erős játékát, jól belehelyezkednek a csapatba és igy meg van ez eredménye is a lelkes játéknak. Az első félidő­ben a kanizsaiak szerezték meg a vezetést mindje­t a félidő e­l­jén, majd pedig Várna­ fejesgól­jával egyenlített. Sőt a vezetést is megszereztük Miskei góljával. Szünet után nagy küzdelmet folytatott a Nagykanizsa a ki­egyenlítésért, sikerült is. A győz­tes gólt az Előrének Schneider szép lövésével sikerült elérnie. A mérkőzés végén nagyon rohamo­zott a Vasutas, de a védelem elhárítota a nagy nyomást. Az Előre megérdemelten nyerte meg az erős iramú mérkőzést. A csapat folyamatosan javul. Re­méljük, hogy a győzelem folyta­tód?­!" fog a jövőben is. —O— Kék-fehér hírek KOSÁRLABDA MÁV Előre—MAORT 55 : 13 (33 : 3) Női barátságos. A nagy­­kanizsai lányoknak nem­­terem babér Fehérvérott. Kosárdobók : Albert 25, Ónodi I. 12, Dorna 11, Ónodi 1. 5 és Kis 2. TEKÉZÉS Budap­eti Vasas—M­Á­V. Előre 3097 : 3018. Fakülönbözet: 79. Az Előre nagyon gyengén szere­pelt. A vendégek megérdemelten szerezték meg a győzelmet. Az Előréből­ csak Szabados 391, Be­rényi 390 és Mészáros 387 fával szerepelt elfogadhatóan. (Az NB I es­­csapatot feltétlenül erősíteni kell addig, míg nem késő. Szerk.) Előre B)—SzTC 3020 : 2901. I. oszt. bajnoki. Mindkét csapat vá­rakozáson felül szerepelt, a ruti­nosabb Előre győzött. Jók vol­­­tak : Molnár 428, Nagy 401, és Hegedűs 380, illetve az SzTC-ből dr. Ketskés 390, és Virág 378 fával. Derűt, boldogságot hoz a gyermekek­nek a 3 éves terv a HIRDESS Dunántúl legelterjed­tebb napilapjában , A FEHÉRVÁRI HÍREK-ben! — О — 1947. október 1. Apróhirdetések KEDVEZMÉNYEK ELŐFIZE­TŐINK ÉS OLVASÓINK RÉSZÉ­RE. Hetenként teljes heti rádiómel­léklet. Minden új és régi előfizető­nek havonta egy dijtalan apróhirde­tés, további hirdetések 50 9/1 enged­ménnyel. Hirdessen lapunkban.. VARRÓGÉP ÜGYBEN akár javítás, eladás, vétel, csere vagy al­katrészek, hobbin, hajó, mindent megtalál műszerész műhelyemben Nagy Sándor-u. és Szt. Imre-utca sarok. N ÁGYTOLL ÉS PEHELY állandó vétele és eladása Berényiné, Simo­r­­utca 29. szám. „ TANULÓLEÁNYT felveszünk” Adler Szűcs, Kossuth-u. 2. CSINOSAN BÚTOROZOTT szobát keresek belvárosban, fürdő­szoba használattal. Címet a kiadóba kérem. * EGY ÁGY hölgy részére kiadó Szt. István­ u. 6., Baranya. Megte­kinthető délután. e HÁROM TONNÁS TEHER­AUTÓ jó gumikkal eladó. Palotai­­utca 47. KIRÁLYKUT-U. 19. SZÁMÚ romház 480 négyszögöl telekkel el­adó. Cím: Kossuth­ u. 3., Berényi. Tudnak a MÁV nők. Megala­kult a MÁV Előre női kézilabda szekventúlja. A csapat zömét a Kereskedelmi Középiskola női tanulói alkotják, igen szorgalma­san edzenek, így az első bemu­tatkozásuk a kék-fehér színekben jó­ sikerült. Vasárnap Veszprém­ben a VTC ellen mérkőztek és nagy küzdelem után még a ha­zai pálya és közönség által adott kedvező körülmény sem segítette győzelemre a WTC hölgyeit, mert a mérkőzés 0 : 0 arányban vég­ződött. Gratulálunk a szép ered­ményhez és kérjük, hogy a jövő­ben is ilyen szép teljesítmények­kel öregbítsék a MÁV Előre jó hírnevét. özváry Pál szücsmester, úgy mint a múltban most is P R 1­M­A áruval s elsőrendű­­ munkává­ áll a tisztelt vásárló közönség rendelkezésére. Üzlet: Szabadság-tér (barátok épülete) — Együnk sok erős paprikát ! Egy Fiernetti nevű olasz aggas­tyán 106 éves korában meghalt. Halála előtt egy nappal nyilatko­zott az újságíróknak a hosszú élet titkáról Közölte, hogy látta IIl. Napóleon bevonulását és megérhette Mussolini bukását is. — Felhívás az egyesületekben, szervezetekhez és közületekhez. Felsőbb rendelkezésre lapunkban kizárólag csak az olvasók minden rétegét egyaránt érdeklő közérdekű közleményeket teszünk közzé díj­mentesen. Minden egyéb hirdet­ményt, felhívást a jövőben csak az előre kifizetett hirdetési díj­­ellenében tudunk közzétenni. Szerkesztéség és kiadóhivatal : Székesfehérvár, Nagy Sándor­ utca 8. szám. Telefon 20. Postatakptási csekksola 6789 Előfizetés­i hóra 10 Ft, 3 hóra 23 Ft. Felelős kiadó : Bertalan Imre. Nyomatott CSITÁRY JENŐ könyvnyomdájában, Székesfehérvárott — Nyomdavezető­­ Fodor László.

Next