Fehérvári Hírek, 1947. december (3. évfolyam, 274-296. szám)
1947-12-24 / 292. szám
Munkások és vezetők együtt ünneplik a Nádor-csatorna munkáinak befejezését A munkaügyi felügyelő által meghívott miniszteriális vendégek biztató nyilatkozatai Szombaton tartotta Sárszentmiklóson a Nádorcsatorna Ármentesítő Társulat munkabefejezési ünnepségét, miután а боосо Ft-os ellátmányt rendeltetésszerűen felhasználta. Darvas József építésügyi miniszter, valamint a Fejér vármegye ügyeit mindenkor felkaroló Lakatos Miklós államtitkár fontos elfoglaltságuk miatt nem jelenhettek meg az ünnepségen, a minisztériumot dr. Iványi Jenő miniszteri tanácsos és dr. Sudár József min. osztálytanácsos, Fejér megye területi referense képviselték. A vendégek Sárszentmiklós, Cece, Rétszilas, Kálóz határában megtekintették az elvégzett munkát és többizben már a szemle során elismerésüket fejezték ki a látottak felett. A Társulat a munkásokat és a vendégeket Sárszentmiklóson ebéden látta vendégül. Az ebéd során először Varga Imre műszaki felügyelő, a közmunkák lelkes és szakszerű irányítója szólt a miniszteri kiküldöttekhez. Beszéde ékes tanúbizonysága volt annak, hogy ahol munkás és munkáltató a közös cél érdekében vállvetve tudnak dolgozni, milyen szép eredményekkel gazdagodhat az ország újjáépítése. Megtudtuk azt, hogy a komoly árvízveszedelmet jelentő, még a hadműveletek során szétszakadozott töltésből 6.194 folyóméter védtöltést állítottak helyre és ebbe 14.669 m* földet építettek be átlagosan 101 fő munkáslétszámmal, 23.804 munkaóra alatt. Munkabérekre kifizettek összesen 50.539,70 Ft-ot, a 60.000 Ft-ból még fennmaradó összeg pedig az OTI járulékok fedezésére fordíttatott. A munkateljesítmény országos viszonylatban is, igen magas fokon áll a fentiek alapján. De megtudtuk a beszámolóból azt is, hogy az elvégzett munka a helyreállítandó töltésszakadásoknak mindössze 6 ° 1o-át teszi ki. Épen ezért, de a munkanélküliség problémája miatt is kérte a miniszteri kiküldöttektől a további segítséget,te meg a minisztérium támogatását, s ő is a jelenlevő munkások nevében kérte Fejér megye munkanélküli földmunkásainak támogatását . ígérte, hogy még fokozottabb munkateljesítéssel és munkakedvvel fognak a jövőben dolgozni, annak tudatában, hogy a közmunkaváltságból nyújtott segélyt a demokrácia nem inségsegélyképen adja, hanem amellett, hogy a munkanélküliek keresethez jutnak, az éves terv sikeréhez is hozzájárulnak munkájukkal. Nagy László, a FÉKOSz megyei titkára a megyei földmunkásság nevében kérte, hogy a látottak alapján vigyék el hírét a minisztériumhoz és a Tervhivatalhoz annak, hogy a fejér megyei földmunkásságnak milyen súlyos problémája a munkanélküliség és milyen hálás a legcsekélyebb segítségért is. A miniszter képviseletében dr. Iványi Jenő miniszteri tanácsos válaszolt a felszólalásokra. Különösen kiemelte jólesik látnia azt, hogy ebben a megyében a munkások és a vármegye vezetői, továbbá a minisztérium helyi szerve a legteljesebb egyetértésben dolgoznak vállvetve az ország újjáépítése és a 3 éves terv sikere érdekében. A látottak alapján örömmel viszi el jóhirét a fejérmegyei földmunkásságnak Budapestre s a maga részéről is azon lesz, hogy ez a sokat szenvedett vármegye fokozottabb segítségben részesüljön. A vendégek a munkásokkal együtt megebédeltek s Székesfehérváron át az esti órákban tértek vissza Budapestre. A 65 tagú munkáscsoport nevében MAi-fiára f //• 1 / Г 1/1* 1 • 4 •• •• lllUUClA C* • Gábris József munkásbizalmi köszön- KARÁCSONYRA Gyermekszánkók, ródlik, korcsolyák, lombfürész, alpakka készletek, alumínium háztartási cikkek nagy V tesztekban kaphatók tJA!j T Y A NYI__J 0 Z 4jjlF vaskereskedőnél. Nagy Sándor-u 7 sz. Telefon 297. Budapestre hívták hangversenyezni a Máv. dalosokat. Még élénken él mindnyájunk emlékezetében, hogy amikor PécsSzékesfehérvárt testvérvárosává fogadta, a két város szoros kapcsolatának megnyilvánulásaképen a testvérvárosok reprezentatív dalkörei kölcsönösen hangversenyeket rendeztek. A MÁV dalosok hangversenyének forró sikere volt és egész Pécset megmozgatta. Szinte természetes következménye a hatalmas sikernek, hogy a napokban levél érkezett a fővárosból, amelyben a Munkás Dalegyletek Országos Szövetsége gratulál a pécsi sikerhez és meghívja kiváló vasutas dalkarunkat a Zeneakadémiában rendezendő második hangversenyükre. Megtisztelő, nagy elismerés ez a MÁV dalosok részére, akik természetesen örömmel tesznek eleget a meghívásnak : be akarják bizonyítani, hogy dalkaruk jelenleg az ország legelsői közé tartozik. Reméljük, hogy szereplésüket a fővárosi sajtó is a legjobb kritikával fogja illetni. Erre biztosíték a dalkar komoly felkészültsége, tudása és nem kevésbbé karnagyuknak, Farkas Ferenc zenekonzervatóriumi igazgatónak nagy szaktudása és jó irányítása. PIZER kelme, fonál festése, vegytisztítása fogalom , Nádor utca 31. szám. A karácsonyfa alá világvevő PHILIPS R rádiót ÖHLICH rádiószaküzletből. Nagy Sándor u. 5. Telefon : 167. Köztársaság Filmssifiház** -ban 94 December 23. PROLONGÁLVA 1 Kirobbanó vidámság, zene tánc és ének. Cj filmcsoda! \ Jj __________19 . december _24. Mi újság a Szovjetunióban ? Az új demokráciák kulturális bemutatója A Moszkvai Filmszínházban sorozatos művészesteket rendeznek, amelyeken bemutatják az új demokráciák kultúráját és művészetét. Az első estét a csehszlovák filmművészek ismertetése töltötte be, majd sor kerül a román, jugoszláv, magyar, bolgár, lengyel és albán művészetek bemutatására is. Az estek közönsége nagyrészt filmrendezőkből, írókból és művészekből áll. Foszforeszkáló ruhaszövet : Az ivanovói testilgyárban megkezdték a foszforeszkáló szövetek gyártását. Eddig nem sikerült ilyen szövetet előállítani, mert a foszforeszkáló festékek az első mosásnál kioldódtak. A most alkalmazott anyagok azonban még a vízben is világítanak. A minták nappal láthatatlanok, de sötétben rubinvörös, smaragdzöld , és aranyszínekben izzanak. Az új szöveteket főleg színpadi és estélyi ruhákhoz és nyakkendőkhöz használják fel. Narancsszüret Grúziában Szovjet Grúziában most folyik a narancs, mandarin ,és citromtermés betakarítása. A termés mindenütt kitűnőnek ígérkezik, sok fán 2000, sőt 3500 narancs is termett. A termés jóval meghaladja az idei tervet, amely 600 millió darab citrusz gyümölcsöt vett alapul. Uj város épül Szibériában Sztalinoból munkásosztagok indultak az Alatiu hegységbe, ahol új iparközpont épül. A központ az uralvidéki és szibériai ipartelepek közelében levő szénmedence mellett alakul ki és innen fogják fűtőanyaggal ellátni ezeket az ipartelepeket. Máris egész sor több emeletes lakóház és családi ház épül az eddig teljesen lakatlan hegyvidéken. -V — — „Dolgozók Szövetkezete“ karácsonyi árai a dolgozóknak: Szabadcukor .............. 1180 Szaloncukor ...................... 26.— Dió ...................................... '?75 Almák I. oszt. ..........4.40—5 20 Paksi házi szilvalekvár ... 8.80 Kakaó 1 dkg. (hollandi) ... 1.20 Makói vöröshagyma.......... 288 Makói foghagyma............... 16.— Győri zöldség..................... 2.20 Mazsola, cukorkák, szappan, cipőkrém, bab, borsó, kávé legolcsóbb napi áron. Sárgarépa, káposzta nagy választékban!! Csöves és morzsolt minden hétköznatengent pon és a legralagasabb áron vesz BRUCK GYULA (ezelőtt Bruck és Molnár). Iroda : Kossuth utca 5. sz. Raktár: Simori utca 15. sz.