Fehérvári Kis Ujsag, 1946. május-december (1. évfolyam, 1-156. szám)

1946-05-03 / 2. szám

Székesfehérvár, I. évf. 2. szám. FEHÉRVÁRI Péntek, 1946. évi május hó 3. XXXXXXXX A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt lapja XXKXXXXX Az amerikai külügyminiszter 25 éves katonai szövetséget javasol a német imperialista törekvések ellen A párisi békeértekezletekről hi­vatalos jelentést legutóbb nem ad­tak ki, mindössze az került a nyil­vánosságra hogy az értekezleten elhatározták ezután délelőtt a kül­ügy­miniszterek helyettesei és dél­után a külügyminiszterek tárgyal­­nak. Az olasz-jugoszláv határkérdés­ben igyekeznek a néprajzi határok­hoz igazodni. Trieszt kérdésében tíz hatal­mi bi­zottságról beszélnek, amelynek a négy tárgyaló fél delegáltjain kívül magyar, olasz, jugoszláv, osztrák, cseh és lengyel kiküldöttek lenné­nek a tagjai. Hír szerint ezt a ja­vaslatot Jugoszlávia úgy kéri mó­dosítani, h­ogy Ukrajna tagja legyen a bizottságnak, ezzel szemben a nyugati hatalmakat kizárná abból. Molotov fogadta a párisi cseh­szlovák követet és átvette tőle kor­mányának a békeszerződésekre vo­natkozó kívánságait. A New­ York Times vezércikké­ben sorsdöntőnek jelenti azt kato­nai szövetségre vonatkozó javasla­tot, amelyet az amerikai külügymi­niszter nyújtott be a párisi értekez­leten. Eszerint Amerika, Anglia, Oroszország és Franciaország 25 éves fegyver­barátságot, illetve ka­tonai szövetséget kötne a német imperialista törekvések meggátlá­­sára. A lap szerint a javaslat egé­szen más megvilágításba helyezné a jövő biztonságának kérdését s komoly befolyással lehetne a meg­kötendő béke alapelveire. A francia külügyminisztérium véleménye szerint május végén megkezdik a béketárgyalásokat. Csehszlovákia határkiigazítási igényeket jelentett be Lengyelor­szággal szemben. Illetékes lengyel körök ezt a lépést ellenséges cse­lekedetnek minősítik. Tatarescu románia részére igaz­ságos békét kér. A párisi értekezlet rövidesen tár­gyalja Európa vízügyeinek kér­dését. A világsajtó első helyen a pá­risi békeértekezletről kiszivárgott hírekkel foglalkozik. Ezek mellett nagy feltűnést keltettek azok a hírek, amelyet Vladimirov az ismert orosz szakíró tollából jelent meg a Pravdában. A cikket­ a**uró$$kvai rádió is részletesen ismertette Nagy világvisszhangja ténadt a vezető szovjet lapban megjelent cikknek amelyben a neves orosz újságíró kijelentette, hogy egyesek a „kelet- európai vasfüggönyről" terjesztenek homályos rémmeséket. Ennek a hírverésnek célja a valóságos hely­zet eltorzítása — írja Vladimirov. A harmadik világháború prófétái egyre kevesebb alapot találnak propagandájuk számára, mert a Balkán, Európa lőporoshordója gyö­keresen átalakult. A balkáni népek egészen új, baráti alapon igyekez­nek megteremteni a szilárd béke előfeltételeit. A szovjet kormánynak szilárd elhatározása, hogy beváltja a kisnemzetek reményét, továbbra is a nemzetközi biztonság és egyen­­jogúság őrzője lesz a világnak ezen a részén A londoni rádió legutóbbi ös­-s­szefoglalójában megállapította : Ang­lia óhaja az, hogy­­ Euró­pa politikai és gazdasági élete visszatérjen ver­­des medrébe. Az Egyesült Államok igazságos békét kívánnak, amelyet a lehető leggyorsabban szeretnének megkötni. Az egyik amerikai lap azt írja, hogy az olasz, magyar, bolgár, ro­mán és finn békeszerződések ügyé­ben a tárgyalófeleknek még újabb kölcsönös engedményeket kell ten­­niük, amelyeknek során a nyugati hatalmak kétségtelenül figyelembe fogják venni a Szovjetunió különös érdekeit kelet és délkelet Európá­ban. Néhány lap beszámol arról, hogy a hitlerizmus bukása után, most tartották Németországban az első választásokat. Az amerikaiak által megszállt övezetben a százalék arány így oszlik meg: a keresztény­demokraták a szavazatok 5, a szociáldemokraták 32, a kommu­nisták 6 százalékát kapták. Három fontos rendelet: 8 kiskereskedői adópengő Árakról a szabályozott vendéglátóipari árakról és a holttá nyíl­vá­­nításról a Dániába hurcolt fehérvári leventék üzenete : Fejér megye nyerte a kormány zászlaját a száncsatában méltóképpen ünnepelték május elsejét a város dolgozói Verőfényes májusi reggel köszön­tötte a dolgozók ünnepét Május 1 én a világ minden tá­jn megálla­nak a munkagépek, díszbe öltözik a dolgozók minden rétege, hogy megünnepelje a munkát. A tavaszi fényekben megújuló, zászlódíszbe öltözött város méltóképpen vett részt ezen az ünnepen. A felvonuló ezrek már a kora reggeli órákban gyülekeztek a Dózsa György téren . 10 órakor elindult a tízezres tömeg az ünnepség színhelyére. Nagy taps kís­ér­te az emelvényre felvonuló Pisz­yrenkó gárdapyrpdos­­városparancsnokot. Jabrokov Orns- Jlgeti-a Szövetséges Ellenőrző Bi­zottság székesfehérvári megbízottját a város vezetőit, Szabó István felsoínt, dr.Gásnár­ János p­olgár­mestert, Wagner József NB. elnö­­köt, a honvédség és rendőrség vezetőit és a szónokokat. A Füg­getlen Kisgazda Párt elnökével együtt küldöttségben képviseltette magát az ünnepségen. A Himnusz hangjai után Pisza­­renkó ezredes lépett a mikrofon elé és köszöntötte a nagy nemzet­közi ünnep alkalmából a város dolgozó tömegét. Örömmel jelen­tette be, hogy a kegyetlen és hosz­­szú háború után ebben az évben ünnepli először a munkásság bé­kés körülmények között a nagy napot, amelyen az egész világ te­kintete a Szovjetbirodalom felé fordul. Hálával emlékezett meg Sztálin generalisszimuszról, akinek felszabadító háborúja egy eszten­dővel ezelőtt semmisítette meg a hitleri Németországot. Beszéde vé­gén Piszarenkó gárdaezredes fel­szólította a város dolgozóit, hogy őrködjenek a béke művén és le­gyenek éberek a kivívott szabadság megőrzésében. A hosszantartó lelkes tapssal fogadott beszéd után Harangozó István szavalata következett, majd a demokratikus magyar honvédség nevében Szalai János őrmester tett hitet a munkásság mellett. Elítélte Franco rendszerét és kijelentette, hogy az új magyar honvédség fegyerei csak a dolgozók érdekeit védelmezik. Varga Imre szavalata után dr. Kuti Zoltán a Nemzeti Paraszt Párt nevében szólalt fel a munkás­paraszt egység szellemében. A Máv. munkásdalárda szépen előadott indulója után Földes Mihály a MKP kiküldötte szólalt fel. Beszédében vázolta, hogy a munkásság legfőbb feladata: kímé­letlen harc a reakció ellen, amely a dolgozók törekvéseinek kerékkö­tője Hitet tett az orosz-magyar barátság mellett, kiemelte Sztálin generalisszimusz nagy érdemeit amelyeknek köszönhetjük szabad­ságunkat. Bechtler Péter, Budapest székes­­főváros alpolgármestere lott az ünnepség következő szónoka, aki beszéde elején a május­­ megün­­neplésének történetét ismertette. Kijelentette, hogy a magyar mun­kásság a nehéz gazdasági helyzet­ben is vállalhatja nehéz szerepét, mert van rá példa, hogy aki áldo­zatot vallat, meg tudja menteni népét. Nemrég a Szovjetbirodalom­ban tett útjáról beszélt ezután. Heroikus küzdelem folyik ott — mondotta. Új embertípus van ki­alakulóban, amely fanatikusan hisz abban, hogy a szocialista emberi egyenlőséget és testvériséget meg tudja valósítani. Bechtler Péter ezután a kor­mány munkatervét sürgette. Az ünnepség a Máv dalárda In­­ternacionale énekszámával ért véget. Délután a Magyar Demokratikus Nőszövetség látta vendégül a dol­gozók gyermekeit a városi strand­fürdőn. Este a Szabadság téren vi­dám szórakozás fejezte be a munka ünnepének gazdag műsorát. Lapinte mai száma 4 oldal — Ara 60­0.000 F.

Next