Fehérvári Napló, 1949. szeptember (4. évfolyam, 202-227. szám)
1949-09-01 / 202. szám
2 A VIT befejeződése után a küldöttek felkeresték az ország minden vidékét. Nagyon kedves vendégek jutottak nekünk is Észak- és Délamerikából, Izraelből és Svájcból. Sajnos, egyik venezuelai fiút kisebb baj érte Fehérváron : megbetegedett és kivizsgálásra a Szent György kórházba szállították. Az orvosok és ápolók nagy szeretettel veszik körül a kórházban. Remélhetőleg rövidesen fel is épül —O — A fehérvári VIT ünnepségek legkedvesebb eseménye a vasárnap esti tábortűz volt. A műsor után vagy félszáz fiatal elkezdte a jókedvű „zakatolás amely a VIT specialitása lett Pesten s vidéken egyaránt. Félszabadult, vidám éneklés, tánc és ugrándozás ez a „zakatolás”, amely egyúttal kifejezi a fiatalság erejét és békevágyát. — 0— A közelgő tanévnyitással kapcsolatban hallottuk, hogy soha olyan hatalmas érdeklődés nem nyilvánult meg az iskolázás iránt, mint az idén. A tanfelügyelőség közlése szerint kénytelenek lesznek összehívni az iskolabizottságot ebben az ügyben, hogy van-e lehetőség további diákfelvételekre. — O — Az „Ismerd meg a Szovjetuniót“ előadás keretében ifjúsági probléma kerül ezen a héten sorra. Nagy Miklós elvtárs, a MINSz megyei titkára tart előadást szombaton este a Kulturházban a szovjet ifjúságról. —o — A Népköztársaság új címere egyre több helyen látható Fehérváron. A legtöbb nemzeti vállalat már az új címert használja portálján. Legelőször a Fűszerértékesítő Nagykereskedelmi NV fiókjára került fel címerünk — az élüzem-csillag mellé. —— Az Ősfehérvár elé áthelyezett autóbuszmegálló kérdése most is foglalkoztatja az utasokat. Több felől halljuk azt a kívánságot, hogy a megállót tegyék vissza a régi helyére, mert a jelenlegi éppen az útvonal legkeskenyebb, igen éles ka nyomdájánál van s még a járókelők biztonságára is veszélyes. —o— Az MNDSz helyi szervezete és a vasutas nők családvédelmi egyesülete ezen a héten egyesül. Az egyesülés nagyszabású ünnepség keretében megy majd végbe, amelyen a vasutas kulturgárda is műsort ad. Az ünnepség (melyen nem lesz belépődíj) előreláthatóan vasárnap kerül sorra. Legközelebb bővebbet közlünk ezzel kapcsolatosan. FEHÉRVÁRI NAPLÓ 1949 szeptember 1. Fényt varázsol a faluba, erősíti a munkás-paraszt szövetséget A SÁRVÁRI-BRIGÁD Mint mozdulatlan, néma katonák állnak a vilanypóznák az országút mellett. Szürkén kanyarog a műút csíkja, dombok, kis erdők között és mellett leg mindenütt az oszlopok vezetik a végtelennek látszó dróthálózatot. Egy poros kis község határában azonban megszakad a póznák tovafutó fala. Balatonbozsok a falu neve. Itt lehet mostmegtalálni a fehérvári villanygyár Ságvári-brigádját. A szélső házak)között, a rekikenő hőségben derékig meztelenül dolgozik 23 ember. Egy hatalmas «A-oszlop» veszedelmesen inog a levegőben!. — Vigyázd, dől!• Lassan mozdul az otromba pózna, hatalmas porfelhőt verve vágódik végig a főidőn. Az újgazdák frissen vert falu, pirostetős házai mellett dolgozik a brigád, mint a munkás-paraszt szövetség előretolt őrszeme. — Azon dolgozunk, hogy a falvak népe minél előbb rendes, erős fényű világítást kapjon — fogad Marosdi János brigádvezető. Ez a vezeték eddig szabálytalan, ideiglenes oszlopokon állt. Rosszabb volt az áramszolgáltatás, nagy az áramveszteség. Most, hogy a vas vezetéke, leszedjük, nő a teljesítőképesség, odahaza a telepen a kazánok kevesebbet fogyasztanak. — Megy itt a munka! — nevet Steiner László csoportvezető. — Az emberek tisztában vannak azzal hogy a hároméves terv sikeres és időre való teljesítése függ a munkájuktól. Óriási «A-oszlop» két végét szorítják be a betontalp fogai közé. Nehezen csúszik, verejtékeznek a munkások. — Majd mindjárt! — biztatja az embereket Steiner elvtárs. A brigádvezető is odajön. Talán most... Még mindig nem... — Emeld meg! Jöhet előbbre! Na még! Jó!... Egy pillanatra abbahagyják, fújnak egyet. Autó robog végig az utón, porfelhőbe bukatja az embereket. Fojtogató a forrróság. De nem pihennek sokáig, sürget a munka. Reggel hétkor kikapcsolják az áramot, délután négyig. Addigra, ha törik, ha szakad, a napi porciót be kell fejezni. Persze majd mindig jóval többet végeznek, mint amennyi ki van szabva. — Ötven napot kaptunk a munkára, de megfogadtuk, hogy negyvenöt napalatt befejezzük — közli büszkén Marosdi elvtárs. — Most azon igyekszünk, hogy ne negyvenöt, de negyven nap alatt végezzünk! — mondja Steiner elvtárs. • Ha a brigád teljesítményeit nézzük, az elhangzottaknak komoly alapjuk van, mert a szavakat mindennél ékesebben alátámasztja a munkateljesítmény. Volt olyan nap, amikor 175 százalékot értek el, de a 140 alatt sohasem maradnak, amióta a brigád megalakult. Ságvári Endre halálának évfordulóján született a brigád és azóta azon dolgozik, hogy a munkás-paraszt szövetséget jó teljesítményével még szorosabbra fűzze. Mek Fognak az oszlop felállításának. Kötelet kötnek a felső végére,majd kurta vezényszóra nekifeszülnek az izmok. — Hej... Aut! Hej... Aut! Megfeszül a kötél, emelkedni kezd az oszlop. Feljebb, mindig feljebb. Pár perc és már áll. Az emberek nézik, szemükben az elégedettség fénye lobog. Vájjon hányadik oszlop ez már, mely áll az országban, hirdetve az egész világnak, hogy az urak lerombolták, tönkretették Magyarországot, a Táncaitól megszabadult szabad magyar nép pedig felépíti! De most végre magának... Érdekes adaink a fehérvári selyemhet sikeréről és a konfekciós ruha népszerűségéről Jobb és olcsóbb gyapjúszövet őszre Legjobban igazolják a vidéki selyemhetek sikerét, hogy Székesfehérváron, Debrecenben, Pécsett és Békéscsabán meghosszabbították a selyemvásárt. Eddig Szegeden volt a legnagyobb sikere a selyemhétnek, itt selyem-népünnepélyt rendeztek. A szegedi Fő téren, amelyet erre az alkalomra feldíszítettek, ötezer ember nézte végig a selyemből készült szebbnél-szebb ruhákat, amelyeket a szegedi gyárak dolgozónői és az üzletek elárusítónői mutattak be. A selyemhetekben résztvevő nyolc vidéki városban már eddig is többmillió értékű selyemárutt vásároltak. A fogyasztóközönség a legnagyobb mértékben az impriméket, a sántángot és a fehérneműselymeket vásárolta. A tervszerű munka és termelés, amely a gazdasági élet minden ágazatában folyik, egyre kedvezőbb mértékben érezteti hatását a textilszakmában is. Ebben az évben legyártott gyapjtúszövetek árban olcsóbbak lesznek, mint az előző évben voltak, és emellett minőségben jobbak lesznek a tavalyinál. A küszöbönálló őszi szezont a gyárak és a nemzeti vállalatok dús raktárakkal várják és mind típus-, mind szabadárucikkekben hatalmas választékok állnak a kereskedelem rendelkezésére. A konfekcionált ruhák anyaga a tavalyihoz képest megváltozott, lényegesen jobb lett. A konfekciós ruhák ma már felveszik a versenyt a mérték után készített ruhákkal. Az állami ruhagyárak, az OKISzban működő kisipari termelőszövetkezetek, a Ruhaipari Központ által jóváhagyott modelleket nagy mennyiségben állítják elő. Férfi, női és gyermekruhát készítenek a gyárak és az új konfekciós cikkek minden ízlést kielégítenek. Nagy figyelmet szentelnek arra, hogy minden üzletbe olyan ruha kerüljön,amely az üzlet vevőközönségének megfelel. Lőszerrejtegetőt fogtak Az iváncsai rendőrség bizalmabejelentés folytán, házkutatást tartott Száki István gazdálkodó házánál, ahol nagymennyiségű lőszert és egyveralkatrészeket talált. Szá letartóztatták és a mai napon átadták a fehérvári ügyészségnek. Film készül a béke híveinek moszkvai értekezletéről Moszkvából jelentik: Most állítják össze ,a béke híveinek moszkvai értekezletéről készült film felvételeit. A felvételek megörökítik az értekezlet üléseit, a szovjet kiküldöttek és a külföldi vendégek felszólalásait. Felvételeket készítettek azokról a Moszkvádban, Lenningrádban és Kievi-ben tartott nagygyűlésekről is, amelyeken a moszkvai értekezlettek eredményeit összegeziklő. De szerepelnek ebben a filmben más olyan gyűlések is, ahol a szovjet dolgozók köretlen békealapauknak adtak kifejezést, valamint azok a nemzetközi értekezletek, amelyek a Szovjetunió szilárd békepolitikájának jegyében folytak le. A filmet Szergej Geraszimov Sztálin-díjas filmrendező készítette. Székesfehérvár thj. város polgármesterétől. 15.743/1949. 111. szám Közlemény: 1. A belügyminiszter a népjóléti miniszterrel egyetértésben Székesfehérvár thj. város köztisztasági üzemének az 1949:X. t. c. 7. §-a alapján községi vállalattá alakítását elrendelte. A községi vállalat cége: Székesfehérvári Köztisztasági Községi Vállalat. Székhelye: Székesfehérvár. Tárgya: A város tereinek, utcáinak tisztántartása, szemét összegyűjtése, elszáltása, értékesítése gépi és lovas száltóeszközök tartása és fuvarozás vállaásával hasznosítása, a szállítóeszközök karbantartása, javítása. Tartama: Hatvrnatlan idő. A községi vállalat felett a felügyeletet a belügyminiszter gyakorolja. Az 1949:X. t. c. alkalmazása szempontjából a vállalat tárgya szerint illetékes miniszter a népjóléti miniszter. 2. A belügyminiszter a népjóléti miniszterrel egyetértésben az 1949. évi X. t. c. 7 §-a alapján a Székesfehérvári Temetkezési Községi Vállalat alapítását elrendelte. A községi vállalat cége:Székesfehérvári Temetkezési Községi Vállalat. Székhelye: Székesfehérvár. Tárgya: Temetkezési tennivalók ellátása és köztemetők kezelése. Tartama: Htározatlan idő. A községi vállalat felett a felügyeletet a belügyminiszter gyakorolja. Az 1949 :X. t. c. alkalmazása szempontjából a vállalat tárgya szerint illetékes miniszter a népjóléti miniszter. A belügyminiszter a földművelésügyi miniszterrel egyetértésben Székesfehérvár thj. város víz- és csatornaművek üzemének az 1949:X. t. c. 7. §-a alapján községi vállalattá alakítását elrendelte. A községi vállalat cége: Székesfehérvári Viz- és Csatornamű Községi Vállalat. Székhelye: Székesfehérvár. Tárgya: A város közönségének vízzel való ellátásy, szennyiek elvezetése, a csa a^csatornák és élővizek medremez« karbantartása. Tartama: '‘Határozatlan idő. A községi vállalat felett a felügyeletet jó belügyminiszter gyakorolja. Az 1949 :X. t. c. alkalmazása szempontjából a vállalat tárgya szerint illetékes miniszter a földművelésügyi miniszter, aki jogkörét az OrszágosVízgazdálkodási Hivatal útján gyakorolja. (X) Üdvözlet a dunapentelei szakmaközi bizottságnak A közelmúltban hatalmaslelkesedéssel fogadta el az országgyűlés, valamint az egész dolgozó nép Népköztár-saságunk alkotmányát. Ennek 2. paragrafusa, hogy magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozók népé. A 3. paragrafusban pedig benne foglaltatik, hogy megvalósul a munkásság és a dolgozó, parasztság szoros szövetsége a munkásosztály vezetésével. Dunapentele dolgozói is átérezték és megérlelték az alkotmányban foglaltak jelentőségét és a munkásosztályra, valamint a dolgozó parasztságra háruló feladatok maradéktalan elvégzése, érdekedben mind szorosabbra zárják! Soraikat. Erősitik a szakszervezeti mozgalmat. Pártunk leghatalmasabb tömegbázisát* oktatják, nevelik a páronkívül dolgozók, munkások és parasztok széles tömegeit* hogy Duna pentelén is eleget tudjanak tenni a ránk hárulófeladatoknak. Ezért szervezték újjá a szakmaközi bizottságot is, amely hivatva van az összes szakcsportok mozgalmát irányítani és ellenőrizni Dunapentelén. A szakmaközi bizottságba kipróbált, harcost elvtársakat választottak. A bizottság tagjai lettek Kovácz László elvtárs, DÉFOSz vezetőségi tag, áld egyben a Magyar Dolgozók Pártija dunapentetelei szervezet© vezetőségének tagja. Titkár: Lehotzky Tibor elvtárs, a Dunavidéki Rt. munkása lett, aki. Pártunk, hogy feladatait jól el tudja végezni, 28-ával iskolára hozza el Szédesfzlurvára. Távollétében Kováé® Antal látja el a titkári teendőket, szintén a Dunavidéki Rt. munkája. A helyi Mag MOSz-csoport kipróbált vezetője Vincze János elvtárs mellett részt vesz a s szakmaközi bizottság munkájában a haladó értelmiséget képviselő Vészeli Béla pedagógus is, valamint Kovács Sándor zenészszakszervezet vezetőségi tag. Az átszervezett szakmaközi bizottság tevékenysége elé várakozsat tekint Duna penible ipari munkássága és dolgozó parasztsága, mert a biizottság jó munkájától reméílik, hogy számos személyi és községi problémájuk megoltódik, mely eddig a szakszervezetek szétszórtsága következtében megoldatlan volt. De hatalmas feladatokat kell megoldani a szakmaközi bizottságnak a falusi osztályharc kiéleződő újabb szakaszában, amikor Pártunk vezetésével mindinkább irányt veszünk falun is a szocializmus lerakására. Ebben a harcban döntő támogatást kell nyújtania a szakmaközi bizottságnak a falusi kulákiparosoknál még számos esetben, embertelen körülmények között dolgozó tanoncoknak és, ipari munkásoknak és elsősorban a termelőszövetkezeteket alakító dolgozó paraszti'* Ságnak, R. Ki.