Fejér Megyei Hirlap, 1956. február (1. évfolyam, 27-51. szám)
1956-02-01 / 27. szám
4. oldal. SPORT____________* Egy meg nem tartott tornabemutató margójára Két meghívó is felhívta a figyelmet a tornasportban történő hétvégi eseményre. Ugyanis a szakszervezetek Fejér megyei Tanácsa és a székesfehérvári Városi TSB meghívója vasárnapra a Közgazdasági Technikumba szólt, ahol fél 10 órai kezdettel az alapfokú tornacsapat bajnokság mintaszámainak bemutatója lett volna. A meghívók elolvasása után csak dicsérni tudtuk a gondolat megteremtőjét, mert ez a bemutató útmutató lenne a rövidesen meginduló bajnokság elé. A bemutatót — gondoltuk — megnézik a sportkörök vezetői is ésahol van tornaszakosztály, ott a tanultakat alkalmazzák, ahol nincs, azokra pedig ösztönzőleg hatnak majd a látottak. A bemutatóra így nemcsak a sportkörök vezetői, hanem a két sportkör, a Építők és a Vörös Meteor tornászai is készültek. Tudásuk legjavát akarták nyújtani, már el is tervezték, hogy melyik számmal kezdik és fejezik be a bemutatót. De hiába tervezgettek a sportolók. A mintabemutató elmaradt... Ugyanis az történt, hogy vasárnap, a kitűzött határidőre a meghívón feltüntetett helyen megjelentek a sportolók és a vezetők, de nagy meglepetésre a teremben vidáman táncolt ide-oda a fehér kaucsuk-labda. Az asztaliteniszezők vívták ádáz csatájukat a járási bajnokságért. Hiába volt a könyörgés, a versenyt még egy félórára sem szakították meg és így a tornászok nem mutathatták be tudásukat. A sportolók rövid ideig nézték a heves asztalitenisz csatát, aztán bizonyos gondolatokkal távoztak a teremből. Az elmaradt tornabemutatóhoz a sportolókon kívül nekünk is lenne egy-két szavunk. Úgy tudjuk, a torna kiemelt sportág és minden segítséget meg kell adni ahhoz, hogy ez a sportág tovább terebélyesedjék. E célt szolgálta volna abemutató is. Úgy látszik, a rendező szervek — ezt még nem sikerült megállapítani — ezt harmadrendű kérdésnek tekintették. Reméljük, hogy a jövőben hasonló eset nem fordul elő, mert az ilyen felelőtlenség csak gátolja a tornasport fejlődését. A jövőre nézve még csak annyit mondanánk, ha a tornabemutatóhoz teremre lesz szükség, úgy bizalommal forduljanak a rendező szervek a társadalmi Szízéver Actunse.. Ez esetben biztos meg lesz tartva a tornaverseny (R. L.—V. J) Február 11-én kezdődik az ezévi országos kosárlabdabajnokság Elkészült az 1956. évi országos férfi és női kosárlabda-bajnokság sorsolása. A bajnokságban a fehérvári csapatok közül az Építők női és férfi kosarasai vesznek részt. Az első mérkőzésre és az ünnepélyes bemutatóra, február 11-én, szombaton kerül sor Budapesten, a Sportcsarnokban. Az 1956. évi országos kosárlabda-bajnokság tavaszi sorsolása a következő: FÉRFIAK, 1. forduló: Tudományegyetem Jogi Kar —Bp. Vörös Lobogó, MÁVAG—Pécsi Törekvés, Csepeli Vasas—Bp. Honvéd, Bp. Törekvés—Szegedi Haladás, Bástya Városi Tanács—Szegedi Törekvés, Bp. Kinizsi-Fehérvári Építők, Bp. Műszaki Egyetem—Szombathelyi Törekvés, I. forduló: Szegedi Haladás—Bp. Kinizsi, VTSK— Bp. Törekvés, Szegedi Törekvés—Bp. Honvéd, Csepel—MÁVAG, Bp. Vörös Lobogó—Pécs, Jogikar—Bp. Műszaki Egyetem, Fehérvári Építők— Szombathelyi Törekvés. III. forduló. Bp. Kinizsi—Szombathely, Bp. Törekvés—Fehérvári Építők, Szegedi Törekvés—Szegedi Haladás, Csepel— VTSK, Bp. Honvéd—Pécs, Jogikar— MÁVAG, Bp. Műsz. Egy.—B. V. Lobogó. IV. forduló. Jogikar—Szombathely, Pécs—Bp. Műsz. Egy., Bp. V. Lobogó— Csepel, Szegedi Törekvés—MÁVAG, Bp. Honvéd—Bp. Törekvés, Bp. Kinizsi— VTSK, Szegedi Haladás—Fehérvári Építők. V. forduló: Bp. Kinizsi—Bp. Honvéd, Bp. Törekvés—MÁVAG, Szegedi T.—Bp. V. Lobogó, Csepel—Bp. Műsz. Egy., Pécs—Jogikar, VTSK—Fehérvári Építők, Szegedi H.—Szombathely. VI. forduló. Pécs—Szombathely, Jogikar—Csepel, Bp. Műsz. Egy.—Szegedi T., Bp. V. Lobogó—Bp. Törekvés, MÁVAG—Bp. Kinizsi, Bp. Honvéd—Fehérvári Építők, VTSK—Szegedi H. VII. forduló. Bp. Kinizsi—Bp. V. Lobogó, Bp. Törekvés—Bp. Műsz. Egy., Jogikar—Szegedi T., Csepel—Pécs, Bp. Honvéd—Szegedi H., MAVAG—Fehérvári Építők. VIII. forduló: Szombathely—Szegedi T., Csepel—Bp. Törekvés, Pécs—Bp. Kinizsi, Fehérvári Építők—Jogikar, Bp. Műsz. Egy.—Szegedi H., Bp. V. Lobogó —VTSK, MAVAG—Bp. Honvéd. IX. forduló. Szombathely—Bp. Törekvés, Szegedi T.—Bp. Kinizsi, Fehérvári Építők—Csepeli Vasas, Jogikar—VTSK, Szegedi H.—Pécs, Bp. Műsz. Egy.—Bp. Honvéd, Bp. V. Lobogó—MAVAG. X. forduló. Szombathely—Csepel, Pécs —Szegedi T., Bp. Törekvés—Jogikar, Bp. Műsz. Egy.—Bp. Kinizsi, MÁVAG—Szegedi H., VTSK—Bp. Honvéd, Fehérvári Építők—Bp. Vörös Lobogó. XI. forduló. Bp. Kinizsi—Jogikar, Bp. Törekvés—Pécs, Szegedi T.—Csepel, VTSK—MÁVAG, Szegedi H.—Bp. Vörös Lobogó, Fehérvári Építők—Bp. Műszaki Egyetem, Szombathely—Bp. Honvéd. XII. forduló. Bp. Kinizsi—Csepel, Szegedi T — Bp. Törekvés, Bp. Honvéd—Bp. V. Lobogó, VTSK—Bp. Műsz. Egy., Szegedi H.—Jogikar, Fehérvári Építők—Pécsi T., Szombathely—MAVAG. XIII. forduló. Bp. Kinizsi—Bp. Törekvés, MAVAG—Bp. Műsz. Egy., Bp. Honvéd—Jogikar, Pécs—VTSK, Csepel—Szegedi H., Fehérvári Építők—Szegedi Törekvés, Szombathely—Bp. V. Lobogó. A Fehérvári Építők férfi és női kosárlabdázói az országos bajnokság küzdelmeit addig, amíg a szabadtéri pályán nem lehet játszani, Budapesten játsszák le. A tornaterem hiány tehát nagyban hátráltatja a Fehérvárt Építők kosárlabdázóit, mert idegen pályán kell kiharcolniuk a győzelmet, továbbá a fehérvári közönség pár jó mérkőzést nem láthat. Sportköri vezetők esti tanfolyama indul A Székesfehérvár Vasas városi váj Szakszervezetek Székházában. Az elölasztmánya február 2-től kezdve a sportadást „A magyar testnevelés és sportköri vezetők részére esti tanfolyam- s tervezeti felépítése" címmel Hangyási rendez. Az első előadás 2-án délután 1 .ére, a Megyei TSB oktatási előadója órai kezdettel lesz Székesfehérvárott, a tartja. Tanfolyam az MHK-bizottság tagjai részére Az OTSB és a SZOT felhívására az MHK bizottságok tagjai részére esti tanfolyamokon ismertetik a most megjelent új MHK szabályzatot. Az első előadást február 1-én, 17 órai kezdettel tartják Székesfehérvárott, a Szakszervezetek Szodlázában. Az előadáson Fábián Lajos, a Megyei TSB elnöke ,,Az MHK testnevelési rendszer helye és szerepe a testnevelési sportmozgalomban" című anyagból tart beszámolót. Az MHK-bizottság tagjainak részére ezenkívül még három előadást tartanak. Klubházat avatott a Csákvári Traktor Sportkör Vasárnap délután nagy eseményben volt részük a Csákvári Traktor Sportkör tagjainak. Ugyanis ekkor avatták fel az új klubházat. A sportkörnek ezidáig nem volt klubháza, de a tanács segítségével a sportolók társadalmi munkával még a múlt év novemberében megkezdték egy romépület helyreállítását. Az épület elkészült és bál megtartásával avatták fel. A Csákvári Traktor Sportkör tagjai az új klubház létesítésével — különösen az ökölvívók, az asztaliteniszezők — kezdhetik meg a téli edzéseket. A labdarúgók is otthont találnak az új klubházban. FEHÉR HETEK a Székesfehérvári Kiskereskedelmi Vállalat méteráru szakboltjaiban KEI,EGYEVISZNAK és mindennemű fehérnemű anyagok Beszerezhetők: 15. sz. Finom méteráruk boltja Március 15 u. 16. sz. Textiláruk boltja Liszt Ferenc u. 100. sz. Üzletház Liszt Ferenc u. 118. sz. Textil méteráru bolt Kossuth u. FEJÉR MEGYEI NÉPLAP Szerda, 1956. február 1. Hirdetések JÁRMŰ — MOTORKERÉKPÁR 250-es Sport Puc prima állapotban eladó. Font Lajos géplakatosnál, Bodajk. INGATLAN x Szivár, Rádiótelep, Nagyszebeni u. 9. sz. ház, kettőszoba-konyhás, melléképületekkel eladó. Azonnal beköltözhető. Ercsiben, Petőfi Sándor u. 256. számú szoba-konyhás családi ház összes mellékhelyiségekkel 25 000 Ft-ért eladó. Villany, víz a lakásban és udvarban. Ifj. Kaszab Mihály. BÚTOR x Egy sötét teleháló eladó. Szivár, Vértanú u. 69. ÁLLAT x Eladó három darab öthónapos tenyésztésre alkalmas kornyalkan. Érdeklődő egy héten belül jelentkezzen. Mezőszilas, Bodányi Kálmán. Hízott sertések eladók. Szivár, Seregélyesi u. 66. VEGYES — JÓ KÖNYVVEL MEZŐGAZDASÁGUNK FEJLESZTÉSÉÉRT. A FÖLDMŰVES SZÖVETKEZETEK FEBRUÁR 1— 15-IG MINDEN KÖZSÉGBEN KÖNYVVÁSÁRT TARTANAK. KERESSE FEL, GAZDAG KÉSZLETBŐL A LEGJOBB KÖNYVEK KÖZÖTT VÁLOGATHAT. — Gyakorlott VILLANYSZERELŐT felveszünk. Jelentkezés a Fehérvári Bőrgyárban, Székesfehérvár, Tobak u. 13. — Elmennék DINNYEKERTÉSZETBE 14—16 kh., TSz-be, vagy Állami Gazdaságba Demény István, Hort, Tűzoltó utca 29. - TAKARMÁNY-, RETEKRÉPA kapható mázsánként 50.5 forintért Köztisztasági Kertészeti Vállalatnál Székesfehérvár, Sörháztér 3. x Eladó egy női Singer dobbinos varrógép. Szívár, Halász u. 5. x Lakásomon mosást vállalok. Kiss Istvánné, Szívár, Móri u. 4. KÖZLEMÉNYEK x Dezső János magyar almási lakos 521/1952. jegyzőkönyvi E 705304 sorszámú, 1949. júl. havi születésű zsemlyeszínű tehén járlatlevele elveszett. Az elveszett járlatlevelet a Városi Tanácssemmisnek tekinti.* — A Városi Tanács VB. mezőgazdasági osztály közhírré teszi, hogy Rada János Székesfehérvár, Brassói út 13 szám alatti lakosnak egy darab sertésről szóló járlatlevele elveszett, melyet a Városi Tanács mezőgazdasági osztálya semmisnek tekint. Székesfehérvári Nyomda. Fr. Kovács S. 538 Popovics György: BARIKÁDOKON (31) Az őr észrevehetett valami mozgást, mert elordította magát: — Fegyverbe!— és már lőtt is. A katonák kiugráltak a házikóból és rövidesen parázs tűzharc kezdődött. Már jó tizenöt perce lövöldöztek, de a tüzérek nem tágítottak. A harci osztag lőszere fogytán volt. Már-már visszavonulásra kellett gondolni, amikor váratlanul hatalmas robbanás rázta meg a levegőt, majd utána egy másik. Nagy zavartság keletkezett a katonák között. Akik nem sebesültek meg, eldobták fegyvereiket és futásnak eredtek. Gromov először nem tudta mire vélni a dolgot, csak amikor oldalra pillantott, látta, hogy a bombáknak és a kisfiúnak hűlt helye van. De ekkor már szaladt is feléje kipirult arccal, tűzbenégő szemmel a kis hős , Petyka Rosztov. Percekig ünnepelték Petykát, aztán nekigyűrkőztek az ágyú elszállításának. Mintegy 300 méternyi utat tettek már , amikor megálltak pihenni. Így dőlt róluk a veríték. — Fiúk, egy lövést ’ ',ősünk tiszteletére — szólt az ősökké vidám Pjotr Alekszejevics. Az ötlet általános mosolygást és helyeslést váltott ki. — Nos, fiúk, ide, aki lőni tud — szólt Gromov mosolyogva. A harci osztag tagjai mosolyogva néztek egymásra, egymást biztatva, ösztökélve. De arcukon fokozatosan elhalt a mosoly, amint látták, hogy senki sem ugrik az ágyúhoz. Mintha mázsás súly nehezedett volna rájuk, fejüket lehajtották és némán álltak a vasszörnyeteg mellett... A vörös Presznya körül egyre szűkebbre zárult a gyűrű. Az ágyúk szakadatlanul ontották a tüzet az utolsó erődre, a hősiesen védekező kerületre. Gyárak, lakóházak váltak a földdel egyenlővé, de a barikádok álltak. Tomboló lángok világítják meg a Prohorov-gyár konyhája felé igyekvő gondterhelt arcokat , a harci osztagok parancsnokait. A parancsnokságra sietnek, hogy megtartsák utolsó tanácskozásukat. Fáradt, elcsigázott arcukat több napos szakáll borítja. Csak a szemek fénylenek izzóan, töretlenül. Szedojnak remeg a hangja, fojtogatja valami, amint beszélni kezd. — Elvtársak! Már több napja vívjuk győzelmesen élethalál harcunkat a gyűlölt cárizmus ellen Több napja védjük sikeresen kicsiny szabad államunkat — Presznyát. Hiába vetették be a gyalogság mellé a tüzérséget is, hiába ostromolják óránként a barikádokat , nem tudtak legyűrni. Az elpusztított barikádok helyébe újak emelkednek, az elesettek helyébe százan lépnek. Végzetes tévedés volna azonban nem látni, hogy erőnk fogytán van, hol fegyverünk, élelmiszerünk kevés, hogy el vagyunk szigetelve a központtól. Tévedés volna nem látni, hogy hiányzanak azok a tapasztalt elvtársak, akiket a felkelés előestéjén letartóztattak, hogy a Pétervárról ideirányított Szemjonovszkij ezred az ellenség javára billentette a mérleget. Tudom, hogy velem együtt mindnyájan készek vagytok feláldozni utolsó csepp véreteket is igaz ügyünkért És ezért köszönet jár nektek és a többi harcosoknak. De be kell látnotok, hogy a mostani körülmények között akkor mérjük a legnagyobb csapást az ellenségre, ha megőrizzük erőnket és fegyvereinket — ha életben maradunk az eljövendő végső győzelemig. Azt javaslom tehát, fogadjuk el a párt és a szovjet javaslatát és december 19-ére virradó éjjel szüntessük be fegyelmezetten az ellenállást. Ubtomszkij mozdonyvezető vállalkozott arra, hogy a harci osztag tagjainak nagy részét kiszállítja vonaton. Kövér könnycseppek gördülnek ki a szomorú szemekből. Búcsúznak a bevehetetlen kis erődítményektől, amelyekről még most is vidáman integetnek a kis piros zászlók. • A kegyetlen hóvihar marékszámra vágja a két ember arcába a csípős hópelyheket. Kitérni nem lehet előle: vadul kavarog és szinte átkarolja a két embert. Mire a kis erdőszélhez érnek, olyan hirtelen, mint ahogyan jött, eláll a fergeteg. A hópelyhek lassan, tétovázva szállingóznak alá. Az erdőszélen megpihennek. Mögöttük a lángoló Presznya vörösre festi a horizontot. A távolból halk fegyverropogás hallatszik, aztán egy őrült sebességgel száguldó vonat bukkan elő a kanyarból. A férfi megfogja Zina kezét, a másikkal pedig a vonat felé int. — Nézd, Zina, Ubtomszkij viszi a fiúkat... (Vége.) Fejér me Sívei Nélau a Magyar Dolgozók Pártja Fejér megyei Bizottságának lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Sebes Imre. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Székesfehérvár, Jókai u. tr (Jókai utca és Ady Endre a sarok.). Telefon: Felelős szerkesztő: 25—22, belpolitikai rovat: 25—20, ipari rovat: 17-96, mezőgazdasági rovat: 25—23, párt- és levelezési rovat: 16—96, kiadóhivatal- LSfe . ISU Postahivatal Vrtaposztálya és a hirlapkézbesítő postahivatalok. Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési díj: H forint HÍRES A MAISAP 1956. február 1. Szerda. A Nap kel 7 óra 12 perckor, nyugszik 16 óra 45 perckor. A Hold kel 23 óra 10 perckor, nyugszik 9 óra 04 perckor. Névnap: Ignác. Várható időjárás szerdán estig: változó felhőzet, több helyen, főleg a déli megyékben havazás. Mérsékelt, időnkint élénkebb északi-északkeleti szél. Az erős hideg tovább tart. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán mínusz 8—mínusz 11 fok között. — Befejeződött a vadászszezon. Nyúlra január 22-én, szarvasra tegnap, január 31-én lőhettek utoljára a vadászok. Most megkezdik a dúvadirtást. — „Vasas klubhelyiség” megnyitását tervezi a székesfehérvári Motorjavító Vállalat sportkörének atlétikai szakosztálya. — Kilencvenöt millió tonna szenet bányásztak 1955-ben Lengyelországban. Az új ötéves terv végéig el akarják érni az évi 150 millió tonna eredményt — könyvtárat rendezett be a móri földművesszövetkezet. A dolgozók szívesen olvassák a szépirodalmi és egyéb műveket. — Az Adenauer-kormány 1955- ben 3,73 milliárd márkával többet préselt ki a nyugat-német lakosságból — különböző adók címén — az újrafelfegyverzésre, mint 1954-ben. — Tűzoltó-zenekar alakult Kőszárhegyen, a községi tűzoltótestület napokban megtartott közgyűlésén. A zenekar tagjai saját hangszerükön játszanak. — „A szabad magyar sport tíz éve“ címmel a Sport Könyvkiadó többszáz fényképpel, rajzokkal illusztrált díszes albumot jelentet meg. — Betonból készült repülőgépszárnyak előállításával kísérletezik egy francia repülőgépgyár. A betonszárny előnye, hogy felülete négyzetméterenként 700 kilogramm nyomást bír ki. — A Velencei-tavon beállt a fagyás. Ahogy a jég megvastagodik, a halászok megkezdik a léken keresztül való halászást. — A kultúrmunkások jelmezes farsangi bálját február 11-én tartják a székesfehérvári Városi Kultúrházban. — Légiforgalmi ingajárat indul Németországban a tavaszi lipcsei vásárra február 22-től március 8- ig, naponta ötször fordulnak meg a repülőgépek Lipcse és a különböző német városok között. — Háromszázhatvan új tagkönyvet osztanak ki a sztálinvárosi DISZ-szervezetekben. — Jól sikerült záró-ünnepéllyel fejezte be szabó-varró tanfolyamát a sárbogárdi MNDSZ. — A „Kétezerórás mozgalom” feliratú kis tábla eddig már sok gépre felkerült a sztálinvárosi öntödében. A mozgalom — melyet Balogh Imre hegesztő indított ■—a lényege: a hegesztőgépek jobb és gazdaságosabb kihasználása. — Hamarosan újjáépítik a seregélyes mozit. A nagy érdeklődésre való tekintettel addig is a vendéglőben vetítik a szemléltető és oktató kisfilmeket. A magassági világrekordot tartó Alove II. helikopter égve lezuhant és összetört Assay város környékén. A balesetnek egy halálos áldozata és egy sebesültje van. FILMSZÍNHÁZAK MŰSORA A székesfehérvári Köztársaság Filmszínházban ma utoljára játszák az „Egymillió fontos bankjegy“ című színes angol, a Petőfiben pedig „A három Lamberti” című német cirkuszfilmet. FELHÍVÁS A városi tanács végrehajtó bizottsága felhívja a háztulajdonosok és házfelügyelők figyelmét, hogy a házuk előtt lévő járdát tisztítsák meg a hótól és homokkal, esetleg hamuval hintsék fel. Síkosságból eredő baleset esetén a mulasztókat felelősség terheli,