Fejér Megyei Hirlap, 1956. április (1. évfolyam, 79-103. szám)
1956-04-04 / 81. szám
Szerda, 1956. április 4. FEJÉR MEGYEI NÉPLAP Anna Turbanova egész felső ** testével ránehezedett fia bőröndjére. Úgy megtömte élelmiszerrel, ruhával, hogy alig tudta becsukni. Amikor nagynehezen sikerült, aggódva felegyenesedett és így töprengett: „Vajon mindent beleraktam? A sültkacsa, meg a krimi vörös benne van, a melegítő és a futócipő szintén, beletettem a süteményes dobozt is. — Jajj, a harmonika! — kapta ijedten szája elé tenyerét. — A harmónika kimaradt. Pedig azt Kolja nem hagyhatja itt. Bevonulás előtt vette ezer rubelért tok nélkül és bőröndjében hordja. Amikor bevonult nem vitte magával, csak később jött érte haza. Most azonban magával kell vinnie, mert Magyarországról nem juthat gyakran haza... — Édes anyuskám, tudod-e ki jött el hozzánk? — rontott be Kolja az udvarról, ahol eddig gyümölcsfát ültetett. — Ugye nem is sejted? — Nahát megmondom: Nyikoláj Andrejevics... vagy izé — nézett zavartan a mögötte belépő katonatisztre — Kuznyecov őrnagy elvtárs!— Szép kis házigazda vagy — rótta meg szelíden fiát Anna asszony — megelőzöd a vendéget, S méghozzá elöljáródat. — Hagyjad Anna, most nem a laktanyában vagyunk — mosolyodott el az őrnagy. — Nicsak, hogy nevelitek ti az embereket! A laktanyán kívül már ti faragjátok le róluk, ami esetleg ott rájuk ragadt. •— Nem úgy gondoltam én — mentegetődzött Kuznyecov. — Úgy értettem, hogy itt most én vendég vagyok és nem elöljáró. — Na és az én házamban nem jár annyi tisztelet a vendégnek, mint a laktanyában az elöljárónak? — Jaj, — emelte fel kezeit tréfás rémülettel az őrnagy — megadom magam. Ne vesszünk össze éppen ma. Igazán nem azért jöttem* *— Tudom, a fiamért ez a mondat önkéntelenül szaladt az őszes hajú édesanya ajkára. Nem akarta ő megbántani az őrnagyot, hiszen boldogult férjének legjobb barátja volt. Együtt harcoltak Harkovtól Sztálingrádig, majd Sztálingrádtól Székesfehérvárig a német fasiszták ellen. Férje minden levelében megemlítette helyettesét, Kuznyecov főhadnagyot.. Kétszer mentette meg férje életét, de... harmadszor nem sikerült.. . A székesfehérvári páncélos ütközetben a fasiszták kilőtték Tulbanov kapitány harckocsiját... A fájó emlékek most különös erővel rohanták meg Annát. Tudta, hogy nincs háború, baráti országba megy fia, mégis könnyekre fakadt, amikor eszébe jutott, hogy Kolja oda indul, ahonnan apja nem tért vissza. Az őrnagy megértette, hogy mi dúl az anya szívében. Őt is számtalanszor megkínozták az emlékek. Nem, Tulbanov haláláért nem terheli felelősség, de ő mégis magát okolja. Miért is engedte harckocsira szállni? Mintha ma történt volna, úgy emlékszik vissza a borzalmas harcra. A fasiszták bekerítéssel fenyegették a székesfehérvári front szovjet csapatait. Teljes harckocsi állományukat bevetették, hogy Fehérvárnál áttörjék a frontot. D, Kuznyecov főhadnagy jelentette Tulbanov kapitánynak, hogy mit terveznek a németek. A harckocsi század parancsnoka megparancsolta az ellencsapást. Kijelentette, hogy a küzdelmet harcolva irányítja. Kuznyecov megkísérelte figyelmeztetni a kapitányt arra, hogy a parancsnok biztonsága igen fontos, de Tulbanov ingerülten utasította el. Tulbanov az első harckocsiban ült, amelyre két páncéltörő ágyú is tüzelt... Néhány pillanat múlva az elől robogó T—34-esből elég sárgás-fekete lángoszlop szökött a magasba, majd gyilkos dörej hangzott és... Tulbanov kapitány hősi élete megszűnt... Atfia fia volt ... Az anya nagy nehezen úrrá lett fájdalmán. Sűrű könnyei már nem feszítették olyan erővel szívét, miután utat törtek maguknak. — Tudom, hogy nagyon fáj Anna — szólalt meg csendesen az őrnagy —, tudom, hogy nagyon szeretted Pétert. Mi is, kemény harcosok megsiratták, de... Az őrnagy itt már nem talált szavakat. Valami hatásosat, vigasztalót akart mondani, de hiába kutatott megfelelő szavak után. Csak nézte merően egykori barátja fényképét, amely oldalt függött a falon. Az anya is odanézett. Egy végtelennek tűnő perc múltán lassan elfordította fejét és tekintete fia lehajtott fejére tévedt. Ekkor, még könnyes szemmel, de már erőltetett vidámsággal mondotta Kuznyecovnak: — Aztán nehogy őt is ott felejtsd! IZófja hamar megszerette Magyarországot. Úgy érezte, hogy apja, révén neki is van némi érdeme abban, hogy a magyar dolgozók már nem másnak dolgoznak. Más részről nagy kíváncsisággal figyelte, tanulmányozta azt a népet, amelyért édesapja elesett. S minél jobban megismerte, annál jobban megszerette. Ha egy magyar népdalt meghallott, nyomban harmonikájára vette és addig-addig próbálgatta, amíg megtanulta. Ilyenkor alig várta, hogy a kultúrcsoport műsoros estet adjon, ahol ő is előállhatott magyar népdalaival. Különösen a „Piros bort ittam az este" kezdetű dalt kedvelte meg, amellyel nagy sikert aratott elvtársai között. Akkor is ezt húzta vidáman, amikor Kuznyecov őrnagy belépett a klubszobába. — Riadó! Elvtársak, kiöntött a Duna! Mintha a Volga lépett volna ki tajtékozva medréből és a szovjet falvakat dúlta volna vész, úgy riadózott a század. Pillanatok alatt új rákászon állottak a kétéltűek. Kuznyecov őrnagy helyettesével az elsőnek előállott kétéltűre kapaszkodott fel. — Irány a Duna! — parancsolta, s majd amikor elöljárói kíváncsisággal megnézte az elsőnek elkészült kétéltű vezetőjét, megkérdezte:— Ön az Tulbanov? — Én vagyok őrnagy elvtárs! — Megdicsérem! Két perccel hamarább készült fel az előírtnál. — Szovjet hazámat szolgálom! úgy látszik, talán egy kissé büszkébben felelt a fiatal tizedes, mert Kuznyecov őrnagy-nak kételye támadt afelől, hogy nem túl korán dicsérte-e meg? — Na mindegy — nyugtatta önmagát gondolatban az őrnagy, tény az, hogy kivágta a rezet a ifiú. Hogy elbízza-e magát, az majd kiderült Kolja hirtelen fékezett. A két szovjet tiszt előrebukott a kétéltűn. Kolja azonban nem vette ■zokon rosszalló pillantásukat, hanem a szigetre mutatott. — Oda menjünk, ott nagy baj van. — Tulbanov tizedes, várja meg a parancsot! — utasította rendre Kuznyecov a türelmetlen katonát. — Nem látja, hogy itt igen veszélyes átkelni? — De nem lehetetlen! — kockáztatta meg az ellenvetést Kolja. Az őrnagy megszokott keménységgel akarta elvágni a további vitát, de amint a nagy tettvágyban égő fiúra nézett, ellágyult. ,,Az apja fia — gondolta megindultam — Az apja volt ilyen forró szívű, sokszor meggondolatlanul elszánt.” Ezek a gondolatok bírták arra, hogy a veszély pillanataiban igen helyénvaló kemény parancsnoki szavak helyett megmagyarázza : — Sokféle úton célhoz érhetünk, de nem mindig a legrövidebben. Ezután áttekintették a jégtől zajló folyamot, amely a szigetnél tengerré áradt. Ameddig csak elláttak, mindenütt jégtáblák fehéredtek és csak itt-ott csillant meg a szürkés-fekete víz. — Egyáltalán nem támadásra alkalmas terep — bírált megszokottan magában az őrnagy, de nyomban helyreigazította magát. — De most életmentésről van szó. Ezután mégegyszer áttekintette a vizet és kézzel mutatta az irányt. — Induljunk! Már harmadszor indultak viszsza a szigetre jégtáblák között kacskaringózva, amikor egy hatalmas jégtábla elzárta előttük az utat. Önkéntelenül megálltak, de ekkor már tudták, hogy emberek várják őket kétségbeesetten, roskadozó háztetőkön. Egymásra nézett a három szovjet ember. Egyakaratúan villant össze tekintetük. Olyan pillanat volt ez, amelyben a tizedes akarata is annyit számított, mint az őrnagyé. — Menjünk ! — mondották mindhárman. A kétéltű lassan, óvatosanemelte orrát a jégtábla fölé. Vezetője és a tisztek szótlanul figyelték a jégtábla túlsó szélét, amely lassan felemelkedett... Talán sikerülni ? Talán megbír bennünket. .. Tbben a pillanatban hátbor-*-r zongató reccsenés hallatszott, majd borzalmas csobbanás! A gyilkos jég felborította a járművet. . . Csak a két tisztnek sikerült megkapaszkodnia a jégtáblában. Nyikoláj Petrovics Tulbanov tizedest járművestül elragadta a Duna.. . NAGY-MIKLÓS ISTVÁN Tavaszi munkák Az Ukrán SZSZK kolhozföldjein megkezdődtek a tavaszi mezőgazdasági munkák. A Mukacsov-kerületi Benin kolhozban már bevetették az első 106 hektár árpaföldet. 7. oldal A Szovjetunió hatodik ötéves tervéből Az SZKP XX. kongresszusa jóváhagyta a Szovjetunió 1950— 1960. évi hatodik népgazdaság fejlesztési tervének irányelveit. A hatodik ötéves terv a Szovjetunió népgazdaságának, elsősorban a szocialista gazdaság alapjának, a nehéziparnak újabb hatalmas fejlődését irányozza elő. A terv teljesítése biztosítja a Szovjetunió gazdaságának további felvirágzását, a népjólét jelentős emelését és a kultúra fejlődését. SZOCIAU5 EI KULTURÁLIS BERUHÁZÁSOK Az atomellenőr A távolkeleti iparvállalatok korszerű gépeket és készülékeket kapnak. A habarovszki hajójavító üzemben új készüléket használnak a hegesztési munkák minőségének ellenőrzéséhez: úgynevezett gamma-hibavizsgálót, amely a rádióaktív kobaltsugarainak segítségével átvilágítja a hegesztési varratokat. Régebben a varratokat csak a kazán kipróbálásánál ellenőrizték,és csak azután javították ki a felfedezett hibákat. Az új készülék segítségével mindezt gyorsabban és egész pontosan elvégezhetik. A gamma-hibavizsgálókat az amuri hajózási vállalat valamennyi javítóüzemében bevezetik. IUj malomkombinát Tulában nemrég új malomkombinátot helyeztek üzembe, amelynek kapacitása akkora, hogy az egész tulai terület lakosságát elláthatja. A kombinát óriási épületében elevátor, malom és készárúraktár van. Valamennyit korszerű mechanizmusokkal látták el, amelyek automatikus vezérlésűek. A gabona a tárolóból a feldolgozó üzembe kerül. Itt megtisztítják a szennyeződésektől, meleg vízzel megmossák és nedvességtartalmát a szükséges mértékre emelik, a gabona héja megduzzad és már az őrlés előtt az első hengerlésnél elválik a fehérjétől, ami javítja a liszt minőségét. A gabona egy darabig vasbeton tárolókban marad, ahonnan őrlésre kerül. Itt hántolják, őrölik és osztályozzák, majd a kész lisztet automata berendezések lemérik, zsákokba töltik és a zsákokat gépek bevarrják. A kombinát mellett most épül a kombinált takarmányüzem, amelynek termelése napi 150 tonna lesz. A Donyec-medence legnagyobb hőerőműve Az Észak-Donyec partján épül a Donyec-medence egyik legnagyobb hőerőműve, a vorosi Novgrádi. Az építők rövid idő alatt előkészítették a termelési bázisú üzembe helyezték a betongyárat, a vasbeton épületelemeket készítő ipartelepet, a műhelyeket. Csasztje falu mellett csinos lakótelep épült egy és kétemeletes házakból. Az erőmű főépülete már majdnem teljesen kész van. A téglafalazás helyett nagymértékben használtak vasbeton épületelemeket, miáltal a munka üteme megkétszereződött. „Teljes gőzzel” folyik a berendezés szerelése. A szerelőmunkások elhatározták, hogy a kitűzött idő előtt felállítják a nagyteljesítményű első kazánt és az első turbogenerátort. Ennek érdekében előzőleg nagy szerelvényekké állítják össze a géprészeket és csak azután rakják a helyükre. Egyidejűleg épül a szivattyútelep is. Megkezdték a folyó medrének elzárásához az előkészületeket. A gát két és fél méterrel emeli a Donyec szintjét. Az építők minden képességüket latbavetik, hogy a hőerőmű első egységét már ez év harmadik negyedévében üzembe helyezzék. Karmsxel-kokillagép A Kazahsztánban lévő mamljuti javító üzem nagymennyiségű csoroszlyakúpot készít a tárcsás vetőgépekhez. Ezeket a géprészeket még nemrégiben is földformákba öntötték, de így az alkatrész alakja sokszor nem volt megfelelő és gyakran további hőkezelésre volt szükség. Az üzem egyik idős észszerűsítője, Akszel Lajusz karuszszel-típusú kokillagépet szerkesztett a kúpok öntéséhez. A géprészek ennek az eljárásnál megfelelő pontosak, úgyhogy további hőskezelésre nincs szükség. Az új gép segítségével két ember nyolc óra alatt 3200 csoroszlyakúpot készít. Ekkora mennyiséghez a régebbi eljárással nyolc munkás kellett volna. Emellett a gép egytized akkora helyet foglal el, mint a kézi formázású öntőszekrények 1milliárd rubelben. A képen: A szovjet állam szociális és kulturális beruházásai (milliárd rubelekben).