Fejér Megyei Hirlap, 1956. május (1. évfolyam, 104-127. szám)

1956-05-04 / 104. szám

OLETARJAI EGYESÜLJ­ETEK I­OR MEGY XI. ÉVFOLYAM. 104. SZÁM. ÁRA: 50 FILLÉR. PÉNTEK, 1956. MÁJUS 4. A V atlaszt­öltény gyár legújabb gyártmányaival a felvonuláson. Tüntetés a b­éke és a proletár nemzetköziség­ mellett Székesfehérvár dolgozóinak színpompás felvonulása Elérkezett a várva-várt nap, a munkások harcos ünnepe, má­jus elseje. A felszabadulás óta immár ez volt a tizenkettedik, ami­kor nem kellett számolni a rendőrkordonnal, amikor a dolgozók százezrei vonulhattak felemelt fővel, bizakodással, resztényekkel telve. Igen. Reményekkel telve ünnepeljük évről-évre május elsejét. És ezek a remények sohasem csalnak, mert a bizakodás záloga a párt vezetése, amellyel hatalmas eredményeket értünk el a felsza­badulás óta. Sikeresen hajtottuk végre országépítő hároméves ter­vünket, a romok helyén új országot építettünk, az ötéves terv pe­dig tovább gazdagította, erősítette népgazdaságunkat, növelte né­pünk jólétét. Az idei május elseje ugyancsak joggal támasztott bennünk újabb reményeket. Hiszen néhány nappal előtte váltak ismertté azok az irányelvek, amelyekből kirajzolódnak előttünk felemelke­désünk, boldog jövőnk tényei. Tovább gazdagodik népünk, tovább emelkedik jólétünk és ennek reális feltételei adva vannak. Reális alapokon nyugszik második ötéves tervünk. Az árleszállítás pedig mint május elsejei ajándék örvendeztette meg a dolgozóinkat. Minden május elsején megszámlálhatatlan formában jut kife­jezésre az emberek békevágya, a békés építőmunka gondolata. Az, hogy a világ­ népei békében akarnak élni egymás mellett, hogy öl­döklő háborúk helyett a munkában akarnak egymással versenyez­ni. Ez a gondolat különösen kifejezésre jutott az idei május else­jén, a szüntelenül hömpölygő emberáradaton, a jelszavakon, a lel­kesedésen. Hogyne hatott volna át bennünket ez a gondolat, ami­kor a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusa mindnyá­junkat meggyőzött arról, hogy lehetséges a különböző államformá­ban élő népek békés egymás mellett élése, lehetséges a tartós béke. Aki ott volt a székesfehérvári dolgozók felvonulásán, aki részt vett a menetben, vagy látta az ünneplő emberáradatot, meggyő­ződhetett valamiről. Arról, hogy milyen hatalmas erő rejlik a munkások, parasztok, értelmiségiek összefogásában és hogy ez az erő milyen hatalmas dolgokra képes. És meggyőződhettünk arról is, hogy Székesfehérvár dolgozói hitet tettek a proletár nemzetkö­ziség mellett, a béke mellett, második ötéves tervünk végrehajtá­sa mellett, építő munkánk, sikereink szervezője, a Magyar Dolgo­zók Pártja és annak Központi Vezetősége mellett. „Éljen a párt!" — olvashattuk, hallhattuk a felvonulók között. Azt a pártot él­tették a felvonulók, amely a lenini eszméket vallja és teszi megáé­vá, és amely biztosan vezet el bennünket a szocializmushoz. Tízezren, vagy talán többen is voltak a felvonuláson, akiknek arcán — a borús, szeles, hideg idő ellenére is — derű és vidámság ült. Tegyünk visszapillantást erre a nagyszerű, lelkes tüntetésre. A S ünneg Már napokkal május elseje előtt szorongva gondoltunk a szeszé­lyes időjárásra. Esik-e? Szép idő lesz-e? Ezek a kérdések foglal­koztatták az üzemek dolgozóit, akik nagy lelkesedéssel készültek a hagyományos ünnepre. Kima­gasló munkasikereket értek el, de színpompás dekorációkat is készítettek, ötletesen kifejezve a békés munkában töltött hétköz­napok lendületét, az építőmunka lázát. Még előtte való nap és éj­szaka is zuhogott az eső, a felvo­nulást ez nem zavarta meg. Hideg szél lengette meg reggel a Március 15. utcáj át-, meg át­ívelő transzparenseket, a vörös és nemzetiszínű zászlókat, az em­berek szorosan húzták össze ma­gukon a kabátot, de már jóval a felvonulás kezdete előtt megtelt Bő város tötték a járdákat. Szinte alig le­hetett közlekedni. Megteltek a vi­rággal, zászlócskákkal díszített ab­lakok, a város különböző részei­ből pedig kisebb nagyobb csopor­tokban, énekszóval mentek a dol­gozók a Piac térre, a gyülekező­­helyre. A hangszórókból pattogós indulók hangja töltötte be a le­vegőt. Pontosan tizet mutatott az óra, amikor a Dózsa György téren fel­állító­ emelvényen elfoglalták he­lyüket a párt és a tanács megyei, városi vezetői, a Hazafias Nép­front, a tömegszervezetek képvi­selői, a május elseje tiszteletére indult munkaverseny élenjárói, kiváló dolgozók és idős munká­sok, akik a felszabadulás előtti időkben illegális szervizei voltak a május elsejei ünnepségeknek, a különböző sztrájkoknak. Egyszer csak motorberregés tör át az indulók ütemén. A MÖHOSZ motorosai, akik feldíszített mo­torkerékpárokon, mintegy előőr­sei a felvonulóknak, végigmennek a járdákon állók sorfalai között. Aztán megkezdődik a felvonu­lás. „Éljenek az úttörők !“ Jelszavak hangzanak a hang­szórókból, amelyek a legifjabbak­­ról, az általános iskolásokról em­lékeznek meg. És hosszú, tömött sorokban jönnek az úttörők. Leg­elői a Május 1. téri iskola tanulói, akiknek névadójuk ez a szép ün­nep. Hatalmas úttörő jel­vényt hoznak magukkal, majd külön­böző nemzetek zászlóit tartják a kezükben, hirdetve a proletár nemzetköziség szellemét. A szél bele-belerugaszkodik a zászlókba, a kis úttörők azonban erősen fog­ják a rudakat és a széllel vias­kodva is magasra tartják a táb­lát, amely hirdeti: „Éljen a világ népeinek hatalmas békemozgal­ma!” Béke kell! Ezt vallják a kis út­törők, akiknek boldog jövőjük, tanulásuk csak békében biztosít­ható. Ezt olvashatjuk a követke­ző iskola tanulóinak kezéből is, akik egy-egy betűt tartanak ma­gasra: „Béke téri iskola”. A báb­csoport tagjai bábukat hoznak magukkal. Szórakoznak és tanul­nak a mi fiataljaink. Ezt láthat­juk a felvonuláson. A Rákóczi Ferenc Általános Iskola úttörői színes léggömböket, a Petőfi Sán­dor Általános Iskola tanulói pi­ros, fehér, zöld zászlócskákat tar­tanak a kezükben, amiket az emelvény előtt magasra tartanak. A Kossuth Lajos, Móricz Zsig­­mond és Bartók Béla Általános Iskola tanulói következnek azután sorra. Ott menetel a legjobb vas­gyűjtő úttörőcsapat, amelynek tagjai kis kocsikat húznak ma­guk után, megrakva vas- és kül­­ö­­nböző hulladékokkal. Egyenruhás sportolók szakítják meg rövid időre az is­kolások sorait. Elől az olimpiai címert, az öt karikát hozzák, majd nagy betűkkel olvashatjuk: ,,TSB". Székesfehérvár sportolói sok dicsőséget szereztek már vá­rosunknak. Büszkék lehetünk ví­vóinkra, akik tetszetős ruhában karddal tisztelegnek az emelvény előtt. Aztán kék, piros melegítő­ben a többiek, a különböző sport­egyesületek tagjai, a kerékpáro­sok, stb. jönnek. Ismét fiatalok, de már olyanok, akik középiskolákban készülnek az életre. A Ságvári Endre Gép­ipari Technikum tanulói hatal­mas fogaskereket visznek, kinyi­tott könyvet a Közgazdasági Technikum növendékei. Majd a leánygimnázium tanulói, az ipari tanulók, a tanítóképzősök jönnek. Fejlődő iparunk, mezőgazdasá­gunk egyre több szakembert kö­vetel. Tanuló ifjúságunk meg akar felelni azoknak a követel­ményeknek, amelyeket az élet ál­lít velük szemben. Ezt bizonyít­ják a felírások, a jelszavak, ami­ket magukkal hoznak. Minden bizonnyal jó szakemberek válnak belőlük és olyan nevelők, akik­re nyugodtan bízhatjuk a­ jövő gyer­mekeit. Jönnek az üzemek dolgozói A MOHOSZ vitorlázó repülői és rádiósai után, akik egy „Lep­­ké”-t hoznak magukkal, az üze­mek következnek, amelyeknek sorát a Vadásztöltény gyár nyitja meg. „A munka nálunk becsület és dicsőség dolga” — hirdeti a felírás és hogy a vadásztöltény­gyáriak ezt tettekkel is bizonyít­­ják, szemlélteti a két élüzem jel­vény. Lelkes taps fogadja őket az emelvény előtt, ahol elvonultat­ják gyártmányaikat is. Az egyik autón „URH" felírással hatalmas rádió szól, a másikon a „Dongó” segédmotorok láthatók. A munká­ban elért eredményekről is be­számolnak a felírások. A Zala üzem 112, az ifjúsági üzem 109, a Ságvári 12-es üzem 101,7 száza­lékra teljesítette első negyedéves tervét. A Vadásztölténygyár dolgozói teljesítik kötelességüket. Egy­re több közszükségleti cikk gyár­tásával járulnak hozzá második ötéves tervünk teljesítéséhez. Ezt teszik a Megmunkáló és Ková­csoló Vállalat dolgozói is, akik burgonyaültetőgépeket és csőbú­torokat készítenek. Készítményei­ket be is mutatják az ünneplők­nek. Élüzem lett a Koloritgyár, amelynek dolgozói ötletesen mu­tatják be a gyárban készített ru­hákat. Az egyik kocsin ruhából készült virágok díszlenek, ame­lyek szirmain nevek olvashatók. Az egyiken ez áll: „László János 128 százalék”. Tehát a Kolorit­gyár dolgozói is kitettek maguk­ért. Tervük túlteljesítésével nyer­ték el a büszke élüzem címet. Vidáman, lelkesen menetelnek Dühöng a szél, csattogtatja a zászlókat, az emberek azonban vidáman, lelkesen menetelnek az emelvény előtt, éltetik a pártot, a Központi Vezetőséget, a prole­tár nemzetköziséget. A Bada­­csonyvidéki Borforgalmi Vállalat dolgozói kék ballonokból összeál­lított szőlőfürtöt hoznak, majd a szőlőápolás és borkezelés művele­teit mutatják be teherautón. Az­tán sorra jönnek az élüzemek. A Köztisztasági és Kertészeti Válla­lat gépkocsiparkja új öntözőautó­val bővült. Ez is hozzájárul ah­hoz, hogy a virágos, tiszta Szé­­kesfehérvárért-mozgalom jelentős eredményeket hozzon. Az ÉDÁSZ, az Erőmű dolgozói a villanyháló­zat kibővítését és a villamosener­gia termelés fokozásét tűzték ki célul. Megjavult a munka a Finom­mechanikai Javító Vállalatnál is, amely a múlt évben még rossz­híréről volt ismert. Most ez a vállalt is élüzem lett 120 száza­lékos negyedévi tervteljesítéssel. Bemutatják az autóbuszrádiókat, amelyeket a szépkivitelű Ikaru­­szok részére gyártanak. Az élüze­mek között menetelnek a Fehér­vári Nyomda dolgozói is, akik ugyancsak jó munkával ünneplik május elsejét. Végeláthatatlan sorok Fekete egyenruhában, tömött sorokban menetelnek az élüzem Posta, majd a Ruházati gyár dol­(Folytatás a második oldalon) A Könnyűipari Szerszámgépgyár a sok sikert aratott nagyszerű szerszámgépeit mutatta be az ünnepi menetben.­ ­ Az élüzem-Civimel kitüntetett Kolorit-gyár a gyönyörűen feldíszí­tett kocsiján példázta a népek összefogását, testvéri egységét a békéért. A Köztisztasági­ Köl­­észeti Vállalat kocsija előtt az ü­zem fiatal tánc­csoportja haladt.

Next