Fejér Megyei Hirlap, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-03 / 1. szám

Csütörtök, 1957. január 3. Gyorsriport telefonon Az új év első munkanapja a fehér­vári üzemekben Az ünnepek után szerdán reggel, az új év első munkanapján újra beindult a termelés a fehérvári üzemekben. A körülmények ismeretesek: zavartalan, normális termelésről nem lehet beszélni, hiszen az energia- és anyaghiány akadályozza a munkát. Ahol persze tehetik, ott igyekeznek teljesértékű termelést folytatni. Telefonon felhívtunk néhány üzemet, hogy megtudjuk: mi új­ság az új év első munkanapján az üzemekben? A válaszokból arra lehet következtetni, hogy mindenütt igyekeztek segíteni a nehéz­ségeken. A székesfehérvári Motorjavító Vállalatnál a dolgozóknak 80 százaléka je­lent meg munkahelyén szerdán reggel. A többi szabadságon van. Horváth József, a munkástanács elnöke így adott tájékoztatót: — Vállalatunknál a körülmé­nyeknek megfelelően folyik a ter­melés. Energiahiányunkat a saját áramfejlesztőnkkel próbáljuk pó­tolni. Anyagunk van, azonban sok vállalattal vagyunk kooperá­cióban és bizony gyéren érkeznek a várt termékek. Zömmel tovább­ra is a múlt évben folytatott munkákon dolgozunk, de már új feladatok megoldásához is hozzá­láttunk a mai napon. Reméljük, hogy rövidesen a megszokott ütemben dolgozik vállalatunk. A fehérvári Bútorasztalos üzenben a rendes ütemben indult be a munka az 1957-es év első mun­kanapján. Kérdésünkre Tóth Jó­zsef ideiglenes igazgató válaszolt: — Dolgozunk, anyagunk van, Áram csökkentett mértékben áll rendelkezésünkre. Egyenlőre a régi szériákon dolgozunk, illetve a tavalyról visszamaradt és az események miatt el nem készült munkákat fejezzük be. Új széria beindítása csak a következő he­tekben várható. A MüHOYáL-ban is beindult szerdán reggel a mun­ka, azonban a rossz energiahely­zet miatt nem tudnak mindenkit foglalkoztatni termeléssel. Csaná­di Vince igazgató szavai szerint folyamatban van saját áramfej­lesztő beszerzése. Anyagban pil­lanatnyilag nincs hiány, de pár napon belül e téren is javul a helyzet. A dolgozók teljes lét­számban megjelentek munkahe­lyükön. Itt is egyenlőre a tavalyi tervek befejezésén dolgoznak. A székesfehérvári Finommechanikai Vállalatnál legjobb a helyzet. Újházi János igazgató a következőkben tájé­koztatott bennünket: «OBOOOOOOOQOOOCXXXCOOOOOOOQOOOOOOOOOOOCXXXXXX TM&el non tesaek MEGFOGADTAM ÉN EZT már Sokszor, de mindig visszaesem. Hiába, javíthatatlan vagyok. A babonáskodásomra most újév előtt igen ráfizettem. Ugyanis az történt, hogy a városban két íz­ben találkoztam egymás után az egyik barátommal. — Ha még egyszer találkozunk, akkor iszunk — mondta, s aztán ment is tovább. Igyekeztem is kerülni azokat a helyeket, ahol összeakadhatok is­mét vele. Már azt hittem, hogy megúszom a napot fizetés nélkül, de úgy látszik, a sors mást akart. A tiszti klub előtt ismét találkoztam vele. Már előre mo­solygott, se szólt, se beszélt, ka­­ronragadott, vitt az első boltba, megváltotta velem a 48 forintos blokkot és a következő percben már ismét az utcán voltunk, de egy félliteres üveggel megszapo­rodva. Egyenest a lakására vitt. Útközben csak ennyit szólt. — Ne haragudj, nálunk ez a szokás. Nem szóltam, miért vitatkoz­tam vele, ha­láluk így van, hát legyen. Lesz, ami lesz, gondoltam. Hazafelé még egy páciensre akadt, rövidesen aztán hárman folytattuk az utat. Még jó, hogy nem lakott messze, mert bizonyá­ra nem hárman léptük volna át lakásának küszöbét. MEGTÖRTÉNT A BEMUTAT­KOZÁS. Mi a másik szobába vo­nultunk, de az ajtó nyitva volt. Amíg az egyik üveg tartalmát íz­lelgettük, addig az első szobában állt a vita. Arról vitatkoztak, hogy újévre lehet-e csirkét vágni és azt újévkor megenni, vagy sem. A többség azt állította, hogy nem, mert a csirke kikaparja a szeren­csét, de a kisebbség meg­erősí­tette, hogy igen, mert nem ki, ha­nem bekaparja a szerencsét. Sze­rettem volna közbeszólni, de nem mertem. Meg is jegyeztem. — Lehet vágni is, meg enni is. Barátom furcsán nézett rám, nem tudta hirtelen, hogy a pálin­kához hogy jön a csirke. Meg kellett magyaráznom. — Tudod, mi is egyszer ezen vitatkoztunk és én mégis vettem csirkét. Le is vágtuk, meg is et­tük. Nagyon finom volt. S kép­zeld, mi történt az évben velem. — Elvesztettél párszáz forintot — szólt határozott hangon a ba­rátom. — Nem bizony, sőt nyertem a kölcsönsorsoláson tízezer forintot. — Ja igaz, most ismét húztak. Jó lett volna nyerni. NEM FOLYTATHATTUK to­vábbi beszélgetésünket, mert kint nagy sürgés-forgás keletkezett. Mi is kíváncsiak voltunk arra, mi készülődik. A kályhán egy edényben valami szürkés dolog olvadozott. Ólom volt. Ólomön­­tésre készülődtek a ház többi la­kói. Mi is közibük álltunk, de előbb felhajtottuk­ a maradék italt. Bár ne hajtottam volna. A szobában már minden előké­szület megtörtént az öntésre. Az ülőkén egy nagy tál víz. Körülöt­te székek. A kályhán már készen volt az öntenivaló. A legfiata­­labbik lány volt az első öntő. Remegő kézzel merítette a kana­lat az ólomba, majd lassan eresz­tette azt a vízbe. Sok apró göm­­böcskék váltak láthatóvá az edény alján. — Ez jó jel — mondták a töb­biek. — önts még kétszer, ha Szferd­ gömbök lesznek, akkor jövőre nagy szerencse ér. S VALÓBAN GÖMBÖK LET­TEK ismét. A lánykával alig le­hetett bírni, máris rózsaszínben látta a világot. Nem mondom, mi is, de nem az ólomöntés eredmé­nyétől. Lassan rám került a sor. Kissé szédelegve merítettem az ólomba a kanalat. Jól meg is égettem az ujjamat, majd a ka­nál tartalmával a tál felé igye­keztem. Lassan akartam én is önteni, gondolván, hátha nekem is kis gömbök lesznek, ami sok pénzt jelent. — Ezt mondták ugyanis a többiek. — Hogy ez nem így sikerült, annak nem én vagyok az oka, tudniillik egyszer­re ömlött a kanál tartalma a víz­be, sőt a kanál is utána repült. Nem történt más, csak megbot­lottam a szőnyegbe. S így sike­rült az én ólomöntésem. — Nahát ilyet — hallottam a csodálkozást. — Egy öreg aggas­tyán lett láthatóvá az edény al­ján. JÓT. MEGNÉZTEM, tényleg egy agyszakállú bácsi volt a tál fenekén. — Vigye haza, s tegye a feje alá, s az álmában megmondja jövőjét — mondta egy idős néni, aki egyébként az egész ólomön­tést vezette, s a figurák jelentő­ségét magyarázta. Nem tudom, hogy értem haza, de az biztos, hogy a fejem alá tettem a kiöntött figurát. Ha hi­szik, ha nem jósolt is, de mit? — Hát idefigyelj dcskös — kezdte — jövendölni nem is oly nagy dolog. Hát én csak azt mondom, hogy megforgatom­ a süvegem s elkezdem jóslatom. „December után január jön, nyáron hó lesz, télen hó. Ünnep után hétköznapok, s múlnak a téli napok. Májusban nem lesz ok panaszra, mert szerelmes szép tavaszra ébred ifjú és leány. Nyáron, ha naptár nem csal, ka­bát nélkül járhatunk..­­ Süvegem fordul. Száll az idő, új esztendőnk biztos jobb és szebb lesz. Az óra éjfélre perdült. S . : S ekkor felébredtem. Reggel 10 óra volt. Mindjárt a fejem alá nyúltam, s kezembe egy ólomda­rab került. Egyáltalán nem volt emberi formája. HÁT ÍGY JÁRTAM ÉN meg az ólomöntéssel. Meg is tagad­­tam többet nem !??-ck­b. • ­ Az új év első munkanapján a dolgozók teljes létszámban meg­jelentek. Anyagunk van, energia­hiányunkat kölcsönkapott áram­fejlesztővel pótoljuk, tehát a tel­jesértékű termeléshez adva van­nak a feltételek. A múlt évből maradtak vissza befejezetlen munkák, egyenlőre ezeken dolgo­zunk, de rövidesen megindul az új rendelések teljesítéséért a ter­melés. Az 1957-es tervünk már 50 százalékban ki van töltve, illetve az új megrendelésekkel a feladat jó ideig biztosítva van. A mai naptól kezdve visszatértünk a nyolcórás munkaidőre. A mun­kástanács aktívan dolgozik, így közös megbeszélés alapján január 1-től életbe léptettük az új bére­zési rendszert, amely átlagosan 10 százalékos emelkedést jelent a dolgozóknak. A Vadásztölténygyár munkástanácsának egyik tagjától a következő válasz jött: — Üzemünkben a dolgozók 90 százaléka jelent meg munkahe­lyén szerdán. Energia kis részben áll csak rendelkezésünkre, így zavartalan termelésről nem lehet beszélni. Tárgyalások folynak a több energia érdekében, áramfej­lesztők beszerzésére. Saját erőfe­szítésünkön túl a minisztérium is ígért egy 700 kilowattos áram­­fejlesztőt. Anyagban nincs hiány, egyenlőre biztosítva van, ami a tervet illeti, a régi terv befejezé­sén dolgozunk. Skriba Lajos műszaki vezető az Erőmű helyzetéről adott rövid választ: — Üzemünkben a szokásos ter­melés folyik, hiszen az ünnepek­ben is h hélyükön álltak dolgozó­ink. Szén az ünnepek alatt is ér­kezett, Bulgáriából is küldtek va­gont, így szénkészletünk kielégí­tő. Természetesen az energiakor­látozás még nem szűnt meg, mi mindenesetre elkövetünk min­dent, hogy a körülményekhez ké­pest minél több áramot adhas­sunk. (h. t.) FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Játékból komoly baleset December 31-én 20 óra 15 perc­kor a karhatalom parancsnoká­nak jelentették, hogy a Palotai utcában megszúrtak egy 14 éves fiút. A karhatalom azonnal ki­szállt a helyszínre, és az áldoza­­tot mentővel a kórházba szállít­tatta. Még akkor megkezdődött a nyomozás. A karhatalmisták megállapítot­ták, hogy Tóth István 14 éves fiú gyomorszúrását nem bosszúból követték el, se nem haragból, ha­nem 11 éves öccse játék közben véletlenül szúrta gyomron. Mivel a két testvér játékából keletke­zett e tragikus dolog,­­ a kivizs­gálást a karhatalom elejtette. • • „Öreg lányok“ marakodása Székesfehérvárott a Dózsa György­ tér 2-ben két barátnő la­kik, az egyik a főbérlő, a másik az albérlő. A főbérlő szereti az italt és ilyenkor az albérlő nem „szereti” a főbérlőt. Persze a fő­bérlő ezzel nem sokat törődik. Ő az ital híve, többre becsüli, mint albérlőjét. Ezt bizonyítja az aláb­bi példa is: December 29-én történt, hogy a fentnevezett házban a karhatal­­mistáknak kellett rendet teremte­­niök. A főbérlő ugyanis többet ivott a kelleténél és „szétrámol­ta” a szobát. Néhány bútordara­bot és egypár ingóságot összetört, amiért az albérlő nagyon meg­sértődött, s karhatalmat hívatott. Végül is a karhatalmistáknak a két barátnőt, akik már mindket­ten túl vannak a negyvenen, si­került összebékíteniök. Újévi botrány a Dózsa pályán Január elsején délután 4 óra körül mintegy nyolcvan főnyi gyermek megrohamozta a Dózsa pályát. Korcsolyázni akartak. Mi­vel a jég még gyenge volt és ezért veszélyes lett volna a korcsolyá­zás,­­ a gyerekeket nem enged­ték be. Ekkor aztán kitört a bot­rány. „Hogy még minket nem en­gednek be...” — üvöltötték és hozzáláttak „az önkényes fogla­lásnak”. Néhány ablakot be is vertek. A gyermeksereget karhatalmis­­ták oszlatták szét. 1. t oldal 496 házasHág — 2110 nxületén — 97*­­kalálosxi* Év végén az anyakönyvi hivatalban Ünnepélyes, méltóságteljes csend fogad. Az asztal előtt egy ifjú és egy leány. Arcuk halványpiros, a visszafojtott izgalom színe. Mö­göttük a két tanú. Házasságot kötnek. Örök hűséget fogadnak. Csörgő Erzsébet, az anyakönyvi hivatal vezetője feláll. A két bol­dog fiatal, s a tanúk követik moz­dulatát. S a csendet megtöri a hivata­los, de meleg hang. — ... Most már ahhoz, hogy ez a házasság jog és törvény szerint megköttessék, csupán az hiányzik, hogy előttem és a megjelent két tanú előtt is külön-külön kijelent­sék, hogy egymással házasságot óhajtanak kötni. Éppen ezért én először a vőlegényhez, azután pe­dig a menyasszonyhoz fogok kér­dést intézni. Csörgő Erzsébet a vőlegényre néz. — Kijelenti-e ön, Szőke Károly, hogy Tóth Máriával házasságot köt? Határozott a válasz, kissé re­megő: — Igen! Most Tóth Máriára tekint az eskető. — Kijelenti-e ön, Tóth Mária, hogy Szőke Károllyal házasságot köt? Boldogan röppen a válasz: — Igen. Két perc telik el, s kéz a kéz­ben lép ki az ajtón, de most már mint férj és feleség Szőke Károly és Tóth Mária. Most egy rövid szünet követke­­­zik és ezalatt beszélgetünk Csörgő Erzsébettel. — Idén ez a 491. házasságkötés. Hiába, a fiatalok ha szeretik egy­mást, hűséget esküsznek. Még október végén is jöttek . — S a születés? — Eddig 2110 újszülöttet jelen­­tettek be és 925 halálozást. Ilyen az élet. Nem sokáig tart a beszélgetés, mert egy újabb pár lép a szobá­ba. A 492-ik. Már kezdődik is a szertartás. Ismét a házasság útjára lép két ifjú. Egyes sorszám a házassági anyakönyvben December 31-ével a házassági anyakönyvben is lezárult egy év. Ezzel természetesen nem szűntek meg a házasságkötések, az 1957. évben — talán még nagyobb számmal, mint az előzőben — ugyancsak kitartanak a fiatalok amellett, hogy párosan szép az élet. Mi sem bizonyítja ezt job­ban, mint január másodika. Az új év első munkanapján újra csak akadt dolga az anyakönyv­vezetőnek. Délelőtt 10 órakor történt az első házasságköltés a székesfehérvári anyakönyvi hiva­talban, ahol Gábriel József és Rieg Teréz jelentették ki hivata­los keretek között, hogy egymás­sal házasságot kívánnak kötni. Az anyakönyvvezető ennek alap­ján jegyezte be nevüket egyes sorszámmal az anyakönyvbe. Ezóta talán már a másodikat is bejegyezték .. Az év első szülöttei A kórház szülészeti osztályán nem sok különbséggel váltogatják egymást a hétköznapok és ünnep­napok. Legfeljebb az történik, hogy egyik nap több fiú, a másik nap több lány szerez örömet a kismamáknak. Mert öröm az min­denképpen ... Tehát a Szilveszter is olyan nap itt, mint a többi 365. Amíg mások nagy készülődéssel várják ezt a napot és jókedvvel, vidámsággal az éjfélt, az új évet, a szülészeti osztályon a megszokott munka fo­lyik. Ez történt a mostani, legu­tóbbi szilveszteren is, amikor hat fiú és 5 lány született. Aztán, mikor az óra elütötte az éjfélt, már csak arra lettek kiváncsiak az osztály dolgozói, hogy ki nyitja meg az új esztendőt, ki lesz az 1957-es esztendő első szülötte. És ez is megtörtént, Veres Lacika nyitotta meg az újszülöttek sorát. Erre valamikor még talán büszke is lesz? Aztán megint ment minden to­vább. Újabb kis ágyak leltek gaz­dára a kis Dezső Andrisban, Bu­dai Ferencben, Tóth Laciban, De­zső Erzsikében, Osváth Évikében és Németh Mariannában. Ők vol­tak tehát az elsők, akiket Magyar Imi, Kovács Pali, Gellért Csaba, Monostori Terike és a többiek vá­­kórusa fogadott. Az ő hangjukban­­ már valami nagyos büszkeség szólalt meg. És nem is alaptala­nul, hiszen ők még a múlt évben születtek, tehát „egy évvel” idő­sebbek. Újév napján négy fiú és öt lány született. Kövesse őket még sok kis emberpalánta ebben az esztendőben.­

Next