Fejér Megyei Hirlap, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-02 / 152. szám

Tn Pfjtfpi ■ ' ViW® e9^'^*,ekI ESS II. ÉVFOLYAM, 152. SZÁM.­ÁRA 50 FILER AunTfjZ­^KFLi n’ 1957- 2- Mai számunk 8 oldal XXXXXXIOOGOOOOOOOOOOOOOOOOOCXXXÍC A rat a megye ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ K itüntetett orvosok Ahol a hercegprímás abbahagyja... Vasárnap sportja ■ A Magyar Szocialista Munkáspárt országos értekezletének határozata Az MSZMP országos értekezlete a Központi Bizott­­s­ág beszámolója feletti vita után a következő határo­­atot hozta: 1. a népi demokratikus rend további erősítése és az ellenforradalom erői elleni következetes harc . 1. A nemzetközi imperialista erők, élükön az amerikai imperialistákkal, fokozzák a nemzetközi fe­szültséget, fegyveres összeütközéseket provokálnak. A szocialista tábor és az egész béketábor ellen irányuló háborús terveik érdekében az ENSZ-ben továbbra is igyekeznek napirenden tartani és felhasználni az úgy­nevezett „magyar kérdést”, hogy támogassák az ellen­­forradalmi erőket hazánkban, és beavatkozzanak a Ma­gyar Népköztársaság belső ügyeibe. A múlt év októbe­rében a magyar munkás-paraszt hatalom megdöntésére az imperialisták által támogatott tőkés-földesúri fegy­veres ellenforradalmi felkelés tört ki hazánkban. E felkelés leverése a fasiszta-klerikális ellenforradalom uralmától mentette meg a magyar népet, biztosította a­olgozó nép hatalmát, és elhárította egy új háború közvetlen veszélyét. Az ellenforradalom leverésére a múlt év november elején megalakult a forradalmi munkás-paraszt kor­mány. Az országos pártértekezlet megállapítja: a mun­kás-paraszt kormány megalakulása a forradalom védel­mére történelmileg szükségszerű volt. A kormány óriási érdeme, hogy megszervezte és győzelemre vezette a­­munkásosztályt, a forradalmi erők ellentámadását, meg­édte a népi államhatalmat, helyreállította a közbiz­tonságot és az ország gazdasági életét. A forradalmi munkás-paraszt kormány létrehozása a magyar kommunisták hazafias tette volt. E tett helyes­ségét a történelem gyorsan igazolta. A munkás-paraszt kormány létrehozásával egyidőben alakult meg a párt újjászervezésének irányítására az új ideiglenes központi bizottság, amely körül a kommunisták, a munkásosz­tály, a dolgozó nép legjobbjai tömörültek. A párt újjá­szervezése az ellenforradalom leverésének döntő jelen­tőségű tényezője volt. Az országos pártértekezlet megállapítja azt is, hogy a forradalmi munkás-paraszt kormány a magyar nép legszentebb ügyének, szabadságának védelmében, vala­mint a szocializmus és a béke általános érdekében járt el, amikor a varsói szerződés alapján fegyveres segít­­séget kért a Szovjetunió kormányától, hogy mielőbb leverje az ellenforradalom katonai erőit, megmentse a népet egy hosszabb polgárháború bekövetkezésétől, és elhárítsa az ország kettészakításával is fenyegető há­borús veszélyt. A Szovjetunió a magyar nép igazi ba­rátjaként cselekedett és a proletár internacionalizmus elveiből fakadó kötelességét teljesítette, amikor meg­adta a kért támogatást. Ezzel nem csupán a belső el­lenforradalmi erők leverését segítette elő, hanem biz­tosította az ország nyugati határait a fegyveres beszi­várgással és a katonai betörés veszélyével szemben. A Szovjetunió, Kína és a szocialista tábor többi or­szága nagyértékű politikai és morális segítséget és messzemenő anyagi támogatást is nyújtottak Magyar­­ország forradalmi erőinek, a magyar népnek. E segítség egyik elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy a for­radalmi erők — melyeknek sorait az ellenforradalmi támadás a régi vezetés súlyos hibáinak kihasználásá­val, különösen pedig a szocializmus ügyét hitványul hátbatámadó Nagy Imre—Losonczy-frakció segítségé­vel, egy időre demoralizálta és dezorganizálta — gyor­san megszerveződjenek, ellentámadásuk kibontakozzék és győzelmet arassanak a politikai harcban is. A szo­cialista tábor országaitól kapott messzemenő anyagi támogatás egyben azt is lehetővé tette, hogy elkerül­jük a fenyegető inflációt és biztosítsuk az ország gaz­dasági életének helyreállítását és fejlődését. A mun­káshatalmat megvédő forradalmi erők magyarországi harcát mély együttérzés kísérte és támogatta az egész nemzetközi forradalmi munkásmozgalom. A magyarországi események messzemenő tanulságok levonására késztették az egész nemzetközi kommunista mozgalmat. E tanulságok közül egyik legfontosabb: meg kell szilárdítani a nemzetközi kommunista mozgalom egységét és meg kell védeni mindenféle támadás és ak­namunka ellen. E tanulság eredményeként lényegesen fejlődött a kommunista erők nemzetközi egysége. Az ellenforradalom el akarta szakítani Magyarorszá­got a szocialista tábortól és vissza akarta­ rántani az imperializmus táborába. A forradalom erői a szocialista tábor és mindenekelőtt a Szovjetunió támogatásával győztek. A szocialista népekkel való szilárd, testvéri összefogás szabadságunk és fejlődésünk döntő feltétele vett és marad. A magyar kommunisták feladatai az előállt helyzet­ben saját népükkel, az egész nemzetközi kommunista mozgalommal és az egész nemzetközi békemozgalom­mal szemben egyaránt megnövekedtek. Az elmúlt ti­zenkét év nagy vívmányaira támaszkodva és ezeket az eredményeket minden becsmérlő támadással szem­ben megvédve kell kijavítani a régi vezetés által el­követett súlyos hibákat, így kell leküzdeni és megsem­misíteni az ellenforradalom még meglévő erőit, elosz­latni az ellenforradalmi támadás, s különösen a revi­zionista fertőzés által keletkezett eszmei zavar még meglévő jelentős maradványait, így kell biztosítani az ország adottságainak megfelelő és a szocialista orszá­gok együttműködésének óriási lehetőségeit hasznosító szocialista Magyarország felvirágzását. 2. A magyarországi ellenforradalom fő támogatói és irányítói a nyugati imperialista körök voltak. Ezek évek óta nyílt uszítást folytatnak a szocialista orszá­gok ellen és a magyar­­ ellenforradalom segítségével akartak Közép-Európában új háborús tűzfészket te­remteni. A hazai ellenforradalmi erők vezetői, a fegy­veres felkelés közvetlen szervezői és irányítói a meg­döntött tőkés-földbirtokos osztály képviselői és kiszol­gálói voltak. Jelentős szerepet játszottak a népi de­mokrácia elleni felkelésben a régi horthysta vezető­körök képviselői, herceg Eszterházy, gróf Takács Tolvay stb., a klerikális reakció, élén Mindszentyvel, a népi demokrácia szerveibe álnok módon befurako­dott horthysták, Király Béla és társai, a jobboldali szo­ciáldemokraták és más volt koalíciós pártok jobboldali vezetőkörei. Az ellenforradalmi blokk létrejöttében és befolyásának kiszélesítésében, az ellenforradalmi táma­dás előkészítésében, kifejlesztésében és végrehajtásá­ban, s mindenekelőtt a párt erőinek megbénításában, különösen nagy szerepe volt a Nagy Imre—Losonczy­­nére áruló revizionista frakciónak. Az ellenforradalmi erők azért támadtak a munkás­­osztály forradalmi pártjára, hogy megfosszák, a mun­kásságot vezető erejétől, s ezáltal képtelenné tegyék hatalmának megvédésére. A nacionalista-revizionista demagógia, a párt erőinek bénultsága idején behatol­hatott a munkásság egyes elmaradottabb rétegeibe, fő­leg ott, ahol egykori tőkés elemek, fasiszták, volt csendőrök stb. is tömörültek. A párt sorainak dezor­­ganizálása következtében a munkásság politikai vezetés nélkül maradt. Az előállt helyzetben szervezett fasisz­ta csoportok, kispolgári anarchista és jobboldali szo­ciáldemokrata elemekkel közös blokkot alkotva és fegyveres terrorista bandákra támaszkodva számos helyen átmenetileg hangadókká is váltak, befurakod­tak az üzemek vezetésébe, a munkástanácsokba, dezor­­ganizálták a termelést és sok zavart, meg kárt okoz­tak. A munkásosztály alapvető tömegeinek magatartá­sát azonban az határozta meg, hogy a párt harcba hívta-e és harcba tudta-e vezetni a munkáshatalom megmentéséért. Az ellenforradalmi erők taktikájához tartozott az is, hogy felbomlassza a munkásosztály és a többi dolgozó osztályok szövetségét, szembefordítsa a proletárhata­lommal a kispolgári osztályokat és azokat a tőkés-föld­birtokos restauráció számára használja fel. A naciona­lista-revizionista támadás és a régi vezetés hibái kö­vetkeztében a városi kispolgárság nagy része és az ér­telmiség jelentős rétege elszakadt a munkásosztálytól, részben visszahúzódott, részben a polgári restauráció, az ellenforradalom erői mellé állt és annak tömegbá­zisát alkotta. A proletárdiktatúra elleni lázadásban részvevő kispolgári tömegek képviselője, szószólója és nyílt politikai vezetője a magyar írók és újságírói­ bi­zonyos csoportja volt. Az ellenforradalmi támadás kiterjedt a falura is, mozgósította a kulákságot és egyéb falusi reakciós ele­meket, akik az ellenforradalom idején gyorsan szerve­ződtek. Az ellenforradalom a parasztok alapvető töme­geit azonban nem tudta maga mellé állítani; a földes­­úri­ kulák reakció gyors jelentkezése a parasztok köré­ben mély aggodalmat és sok helyen aktív ellenállást váltott ki, különösen a tsz-parasztok és a volt agrár­­proletár-kisparasztok körében. A pártértekezlet megállapítja, hogy az ellenforrada­lom elleni harcban — bár döntő sikereket értünk el —, de a harc még távolról sem ért véget. Az imperialisták mostani vereségük után nem mondtak le sem hódító háborús terveikről, sem a népi demokratikus országok, közöttük a Magyar Népköztársaság törvényes rendje elleni aknamunkáról. A hazai ellenforradalmi erők még nem semmisültek meg teljesen; támogatást kap­nak a nyugati imperialistáktól, a nyugati rádiók támo­gatásával és nyugati irányítással folytatják az ideoló­giai és politikai zavarkeltést, igyekeznek beépülni a pártba, az államapparátusba, a gazdasági és a kulturá­lis szervekbe, a tömegszervezetekbe. Rágalmaznak, intrikálnak, hogy zavarják és lassítsák további fejlő­désünket Nagy szükség van tehát az egész párt, az egész munkásosztály, a néphatalom minden igaz hívé­nek éberségére, kérlelhetetlenségére és aktív fellépé­sére az ellenséges elemekkel szemben. A párt nem engedheti meg, hogy teret kapjon az éberséget elaltató hangulat, olyasféle illúzió, mintha nem nyolc hónappal, hanem nyolc évvel ezelőtt lett volna ellenforradalmi felkelés hazánkban. Nem lehet elfelejteni az ellenforradalom október-novemberi gaz­tetteit, amelyeket kész ismét még nagyobb mértékben elkövetni. A munkáshatalom további erősítése megköveteli, hogy kíméletlenül­ megbüntessük azokat, akik bűncse­lekményeket követtek el és akik ma is aktívan har­colnak a népi hatalom ellen. Más elbírálásban kell azonban részesíteni azokat, akik cselekményeik népel­lenes voltát felismerve és megbánva, készek és képe­sek segíteni az imperialisták és a hazai ellenforradal­márok népellenes törekvései elleni harcban. A pártértekezlet elítéli azt a helyenként tapasztalható káros gyakorlatot, hogy a kisebb hibát elkövető dolgo­zókkal szemben is úgy lépnek fel, mint a tudatos el­lenforradalmárokkal szemben. A jószándékú, de meg­tévesztett dolgozókkal szemben nem a megtorlás, ha­nem a megnyerés módszerét kell alkalmazni. A párt szilárd elvi politikáján nyugvó türelmes felvi­lágosító munkával el kell érni, hogy a munkásosztály­­lyal való szövetségtől eltávolodott kispolgári és élel­­miségi rétegeket újra megnyerjük e szövetség és így a szocialista építés számára. A pártnak ma nagy tekintélye van, amit az ellen­­forradalom­ elleni sikeres küzdelmével és a régi veze­tés hibáinak kiküszöbölésével vívott ki a tömegek előtt. De önmagunkat csapnánk be és ártana az ügy­nek, ha azzal áltatnánk magunkat, hogy az ellenforra­dalom már egyáltalán nem tud becsületes embereket befolyásolni és most már minden jószándékú ember követi a pártot. A párt és a munkás-paraszt állam erős, szabad az út a szocialista társadalom továbbépí­tése számára. Viszont ahhoz, hogy ezen az úton gyor­sabban haladjunk előre és hogy az ellenség kevésbé tudja fejlődésünket zavarni és fékezni, szükség van a párt tömegkapcsolatának állandó szélesítésére és szilár­dítására. Az ellenséggel szembeni kérlelhetetlenség és a megtévesztett, jószándékú emberek felvilágosítása a néphatalom további erősödésének egymással szorosan összefüggő alapvető fontosságú feladata. IS a párt fejlődése és a további feladatok­ ­. A Magyar Szocialista Munkáspárt bár tevékenysé­gét néhány lényeges új vonás jellemzi — nem új párt, hanem a munkásosztály újjászervezett marxista—le­ninista pártja, élcsapata, mely az MDP volt tagságának legszilárdabb, legáldozatkészebb részét egyesíti. Azaz elvileg és politikailag helytelen és káros határo­zat, mely kimondta a párt feloszlatását és az MSZMP- nek megalakítását, mint teljesen új, a Magyar Dolgo­zók Pártjától független pártnak létrehozását, a párt erőinek a legkritikusabb időpontban való teljes meg­bénítását eredményezte. Ez a határozat a legsúlyosabb időben dezorganizálta a forradalom erőit. Nagy Imre és csoportja revizionista pártot akart létrehozni, amely a „nemzeti kommunizmus” hamis jelszavával a burzsoá nacionalizmus alapjára helyezkedett volna. Nagy Imré­­ékkel szorosan együttműködve a magyar munkásosz­tály egységét próbálták megbontani a jobboldali szo­ciáldemokraták a külön szociáldemokrata párt megala­kításának kezdeményezésével. A munkásosztály pártja és egysége ellen intézett támadás a munkáshatalom el­leni támadás szerves része volt. Az MSZMP első intéző bizottságának november 4-e előtt hozott határozatait, mint a marxizmus-leniniz­­mussal ellentétben álló határozatokat, az országos párt­értekezlet elveti. A Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésében a munkásosztály forradalmi elmélete és politikája attól az időtől kezdve érvényesül, amikor november 2-án a párt egészséges elemei új ideiglenes központot szervez­tek, kirekesztve abból az osztályáruló Nagy Imre— Lo­­sonczy-csoport tagjait. Az országos pártértekezlet helyesli a Központi Bizott­ság döntéseit, amelyeket a munkásosztály forradalmi pártjának újjászervezéséről, vezető szerepének érvé­nyesítéséről és a párttal szemben álló antimarxista né­zetek és politikai támadások visszaveréséről hozott. He­lyes volt szembeszállni azokkal az ellenforradalmi né­zetekkel és törekvésekkel, amelyekkel a párt üzemi szervezésének feladását akarták elérni. Helyes volt (Folytatás a második oldalon)

Next