Fejér Megyei Hirlap, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)
1957-08-28 / 200. szám
Szerda, 1957. augusztus 38. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Dicséretet érdemelnek mindazok az úttörők, akik az októberi nehéz időkben példamutatóan, bátran, vörösnyakkendős pajtáshoz méltóan viselkedtek. Tetteiket, cselekedeteiket nem felejtették el a pedagógusok. Évek, évtizedek múlva is emlékeznek rá pajtásaik, a község lagj A Tabajdi Általános Iskola vezetője így írt az ellenforradalmi időkről a megyei Úttörő Elnökségnek: — Múlt év október végén és novemberben kiváló magatartást tanúsított Csanádi Erzsébet VII. osztályos, Füri Erzsébet VII. osztályos és Árki Irén VII. osztályos úttörő. Állandóan őrsi összejövetelekre buzdították társaikat. Meg is tartották az őrsi összejöveteleket. Segítségüknek köszönhető, hogy csapatunk nem bomlott fel. Árki Irén pajtás, amikor a tüntetők letépték az iskola faláról az úttörő faliújságot, felszedte jelenlétükben, kebléhez szorította és megőrizte. Ők hárman kötötték fel legelőször a piros nyakkendőt. Úttörőinket október 25-én a „Nemzeti bizottság” elnöke megszidta, mert „Előre" köszöntéssel üdvözölték a felnőtteket. Csákvárról a következőket jelentette az igazgatónő: — Közlöm azoknak a pajtásokénak a nevét, akik az ellenforradalom idején a mozgalom szabályait és a vörös nyakkendő tisztaságát megőrizték és ma is úttösülettel élnek: Szabó Éva, Eszter, Hajnáczki Sára, Erzsébet, Újvári Katalin, Margit, Metágel Anna, Erika, Mészáros Imre, Ki-Tury András, Schmek Ferenc, Komlai Géza, Györök János, Sztankl Ferenc, Fülöp László, Ugrics István. Ezek a pajtások a legnehezebb időkben is őrsi összejöveteleket tartottak. Az ellenforradalom leverése után pedig országosan ők tartották az első rajgyűlést, melyet a rádió is közvetített. Minden szóbeszéd és fenyegetés ellenére április negyedikén úttörő egyenruhában díszszázaddal köszöntötték a nagygyűlést és megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet. ■S * Legközelebbi számunkban közöljük azoknak a pajtásoknak a névsorát, akik a Fejér megyei Úttörő Elnökség felterjesztésére kitüntetésben részesültek. A kis töldöghus z— Tessék... — hatvan fillér. — Tessék, egy Élet és Irodalom .. Két forint. — Tessék kérem: egy Népszabadság ... Még húsz fillért kérek, ez ünnepi szám. Köszönöm... Így adja, osztogatja újságjait Gyuszi, a piactéri kis újságárus. Tisztelettudóan, udvariasan, — a pénzt mindig gondosan megszámolva. Úgy, hogy az újságolvasók se járjanak rosszul és ő se fizessen rá. Ez a két dolog a „főgondja". Édesanyja tanította így, s Gyuszi kötelességszerűen ragaszkodik ehhez. Nincs sem pavilonja, sem újságos-bódéja. Csupán egy gyermekarasznyi betonszegélyre teheti le áruját, sűrűn, kiszámítottan egymásra helyezve, hogy az egyes napilapok és folyóiratok címe látható legyen. Mert nehéz lenne észben tartani — s talán nem is tudná — a sok különféle újság elnevezését. Lehet nála kapni Népszabadságot, Magyarországot, Népsportot. Meg Ludas Matyit, Népakaratot, Ifjúságot, Tábortüzet és Dörmögő Dömötört, meg Hírlapot is. Szóra! sokféle újságot, sokféle momdanivalóval. S Gyuszi valamenynyit szeretettel és illemtudóan kínálgatja. Pedig van nála sokszoruszonöt, harr 'ner ére is. Néhanéha még ennél is több. Ha valaki újságot kér Gyuszitól, fürge ujjai úgy keresik meg a megfelelőt, mint a zongorista ujjai a megfelelő hangot adó billentyűt. Hiszen az emberek szeretik a pontos és gyors kiszolgálást. Aztán az igényeik is különbözők. Sokfélék... Van, aki csak a politikai lapot keresi, van, aki a bölcs tudományt szereti és ilyen újságot vesz és van olyan, aki az élet fonákságairól, vidám pillanatairól szóló tréfás írások, „viccek" iránt érdeklődik. Van aztán olyan is, aki nem ilyen „válogatós és egyszerre több féléből is vesz. Az ilyen újságolvasó a legjobb „kuncsaft" Gyuszinak, mert ha több fogy az újságokból, akkor növekedik a család jövedelme. És ez nagyon fontos, mert otthon négy testvérre van és kell a kereset. Éppen előttem vett egy ismeretlen olvasó vagy hétféle lapot. A kis újságárus egy marék pénzt kapott. — Hűha... — mondta Gyuszi halkan és csodálkozva nézett a ritka vevőre. — Mire kell ez a rengeteg újság?... Olvasni?... Látszott a szemén, hogy hitte is, meg nem is. De azért kifogástalanul kiszolgálta az olvasót, aztán lelkismeretesen átszámolva a pénzt, e engedetten zsebre tette: — Köszönöm... — Tessék — fordult a következő vevő felé. Okos, barna szemei azonban még egy pillanatra a távolodó asszony után villantak, akinek szatyorjából messzire kéklett az Ifjúság című hetilap. — Egy Hírlapot kérek — mondja a kisfiú. Ugyanolyan sörte frizurájú, mint Gyuszi. — Egy Hírlapot... — ismétli hangosan az újságárus gyerek. — Tessék... Dörmögőt, vagy Tábortüzet nem viszel?... — Nem kaptam rá pénzt... — Nesze. S a kicsit maszatos gyermek kezekben kicserélődik a Hírlap és a pénz. Gyuszi a zsebébe süllyeszti kezét, a másik fiúcska pedig óvatosan áthalad a kofák és az előttük halomba rakott paprika, zöldség és virágfélék között, aztán futásnak ered. Gyuszi utána néz és hozzám fordul: — Tessék... — Egy Népszabadságot...Ismered a kisfiút?... — Nem — mondja és közben kezembe adja az újságot. Kifizetem. — Hát akkor mért kínáltad a Tábortüzet?... — Mert az ifjúsági lap. Az úttörőké... — De lehet, hogy az a kisfiú nem is úttörő. — Lehet. De sokan olvassák olyanok is, akik nem úttörők. Új vevők érkeznek, akiket ki kell szolgálni. Aztán hozzám fordul: — Tetszik még valamit?.. — Nem... — Te mit szoktál olvasni?... — Mindet. — S végigmutat a sorba rakott lapokon. — Mindet!... Elhiszem, de azért mégis csak van valami kiválasztott. Nézd. Én is sokfélét olvasok, de az én lapom mégis a Népszabadság. — Az enyém a Tábortűz. Rámutat a színes, kis képeslapra: — Azt mindig kiolvasom. — Olyan szemekkel néz rám, hogy elhiszem, amit mond. — Úttörő vagy?... — Igen... Néhány percet beszélgettem csak Gyuszival, de megtudtam tőle, hogy évek óta segít édesanyjának. Az iskolai szünidőben mindig. Azelőtt idősebb testvérei segítettek, de azok már „kinőttek" ebből a foglalkozásból. Négyesre vizsgázott. Szeret tanulni és szívesen segít anyukájának, bár emiatt nem tudott elmenni nyaralni. Azt is elmondotta, hogy most megy majd a hatodikba, a Petőfi iskolába. Sok mindent tud már és sok mindent lát, hiszen nyaranta és egyes ünnepnapokon — amikor az újságokat árusítja — úgyszólván a kezében fordul meg az ország népének ezernyi öröme és gondja, amelyekről az újságok egymás mellé nyomtatott betűi szólnak. A munka közben váltó, néhány szóból megláttam, hogy vannak elképzelései, vágyai, s mint annyi más hasonló korú fiúgyermek életének, az ő életének is vannak céljai. Ezek közül a legközelebbi és a legnagyobb: iskolába járni és szorgalmasan tanulni. Idősebb testvére nyomában akar haladni, aki ebben az évben végezte el a harmadik gimnáziumot. Igaz, hogy ezzel a gimnáziummal kapcsolatban szomorúság is érte Gyuszit, hiszen testvére komoly betegségbe esett és emiatt, egyenlőre talán nem is folytathatja tanulását. Ez pedig nagy baj és nemcsak Gyuszit, hanem az egész családot elszomorítja. Most Gyuszi azt mondja, hogy nem tudják mi lesz a bátyjával. Bizonytalanságban lenni nagyon rossz. Olyan nagyon rossz, hogy Gyuszi mindent megtenne, csak segíthessen testvérén. Még a Czike Antal tanár bácsihoz is elmenne és megkérné, hogy segítsen rajtuk. Csak az a baj, hogy Gyuszi nem tudja, hogy a tanár bácsi megtudja gyógyítani az ilyenféle, sok bánatot okozó betegségeket és nem tudja azt sem, hogy a tanár bácsi szívesen segítene az ő nagy baján. De ha Gyuszi nem is tudja, tudják százak és százak és majd azok megmondják a Szentmiklósiék nagy gondját a „tanár bácsinak". Hegedűs Péter Új módszerek, új formák, az úttörő mozgalomban „Legfőbb szervezeti elvünk az önkéntesség. Ellene vagyunk mindenféle kényszernek a vezetők kiválasztásánál is, meg a gyermekek toborzásánál is.” Mégis ki lehet tagja a mozgalomnak? Mindazok, akik önként jelentkeznek és leteszik az újoncpróbát. Az újoncpróba bizonyára okoz majd kiesést, ugyanakkor vonzó ereje lesz. Azok a gyermekek, akik bekerülnek az úttörőbe, büszkén viselik a pirosnyakkendőt, mert önként vállalták a tagságot, megdolgoztak érte. Ma már nemcsak elképzeléseink vannak az új formáról, hanem gyakorlati példa is bőven akad. A sztálinvárosi Vasvári Pál Általános Iskola vezetői 90 pajtással kéthetes táborozásra mentek a Balaton környékére. Pusztavámról Kondracsin Tiborné 100 pajtással kéthetes táborozást szervezett. A maroshegyi iskolából Sándor Frigyes tanár 100 pajtással Aggtelekre és környékére nagyszabású kerékpártúrát tett. Az etyeki, pákozdi, lepsényi, pajtások szintén jól sikerült táborozáson voltak a nyáron. A felsorolásnak azonban még közelről sincs vége. A megyei úttörő elnökséghez az eddig beérkezett jelentések szerint a nyári szünetben 10 722 pajtás látogatta az ország különböző helyeit. Még nem is szóltunk Csillebércen, Zamárdiban, a csapatvezető táborokban és a külföldön nyaralt pajtásokról. Maradjunk csak a 10 722-es számnál. Ez a nyári táborozás példás sikerét mutatja. Azért is tanulságul szolgálhat, mert az idei tömegjellegű nyaraltatást az iskolák, a csapatok önállóan tervezték és részben saját költségükön bonyolították le. A jövő nyáron reméljük, már nem lesz olyan csapat, amely ne menne egy kéthetes táborozásra. ÚTTÖRŐI HÍRADÓ Most már nem mese. A minap azt mondták bizalmasan, hogy megmutatnak egykét dolgot, de a világért se mondjam ám el senkinek se, hogy mit láttam. Hát én annak rendje és módja szerint fogadkoztam, ígértem, hogy még magamnak sem vallom meg az igazat, csak avassanak be a titok őrzésébe. Megvallom őszintén, azt gondoltam, hogy afrikai vadakat, meg foglyul ejtett postagalambokat és egyebeket látok majd. Az első helyiségben egy kicsit sötét volt. Óvatosan lépkedtem, tekintgettem jobbra, balra és lelkileg felkészültem egy iszonyú nagy sikolyra. Attól féltem, hogy véletlenül egy vipera hátára lépek. Már azt is éreztem, hogy elkapja a lábam. Még gyorsabban lépkedtem, és hamarabb odaértem egy ajtóhoz, mint az, aki vezetett a titkok világába. Kísérőm is észrevette, hogy egy kicsit félek. Félelmetes hangon suttogta: — Vigyázzon, kinyitom az ajtót... rá ne lépjen... És ebben a pillanatban megborsozott a hátam, hátra ugortam. És úgy kalapált a szívem, hogy majd kiugrott a helyébő. Nem jött ki hang a torkomon, gondolatban kérdezgettem: ... mire ne lépjek rá?... Az ajtó kinyílt. Ahogy benéztem, dühbe gurultam és ott nyomban elhatároztam, hogy a rámbízott titkot most már azért sem őrzöm meg. Ne kapjak dicséretet, elismerést, ha úgy tetszik, koppintsanak a fejemre, de én együtt akarok örülni azokkal, akiknek a titkot elárulom. Hogy mit láttam? Elmondom, de előbb gondolkodjatok! Em gyerekek fékezzetek arra a mesére, amit két héttel ezelőtt írtunk az Úttörő rovatban. Röviden arról volt benne szó, hogy a pákozdi csata évforduló ünnepségén kétnapos csatát terveznek a megyei úttörőközpont berkeiben- Akkoriban még mesének tűnt. Ma pedig? Nem mese, gyerekek. Itt mondom el a titkot Abban a bizonyos helyiségben mázsaszámra állt zsákokban és itt-ott polcokon a rizs, cukor, liszt, búzadara, konzerv, csokoládé, vaj, csigatészta és még rengeteg apró finomság. Mindent felhalmoztak már, ami egy nagyszabású harci játékhoz szükséges. Azt mondták hogy a csata biztosan meglesz éppen úgy, ahogy megírtuk. Készüljetek pajtások a felejthetetlennek ígérkező harci játékokra. Játék a betűkkel Olyan szót válasszatok, amely legfeljebb tíz betűből áll. Ebből a tíz betűből olyan táviratot kell összállítani az őrs tagjainak, amelyben az egyes szavak a megválasztott szó betűivel kezdődnek, mégpedig eredeti sorrendben. Példul az eredetileg megválasztott szó: oroszlán. Táviratunkat tehát így szövegezhetjük: Olga rokonai Orosházán száguldozva lovon átutaztak. Nándor. Egy kis fejtörő 1. Ki védelmezte Drégely várát? 2. Melyik művében írt erről Arany János? 3. Ki volt 11. Rákóczi Ferenc leghűségesebb és legnagyobb hadvezére? 4. Mi a címe annak a filmnek, amelyben ezt a hadvezért láthattuk? Egy bacilus útja De jó, hogy kibújtam a szemétgyűjtőből, szerencsém, hogy nem csukták le a tetejét, pedig könynyen elpusztíthattak volna, ha felöntenek tegnap a szeméthordó kocsira. Milyen szép ez az alma. Így ni, itt a szárcsonk melletti porban jó helyem lesz. Múlt az idő, órák, napok teltek. Már menekülni akartam, amikor mellém lépett egy szőke, kékszemű, pirosarcú kisgyerek. Örömömben kiáltani, tapsolni szerettem volna. Egyszeresen vészes hangokat hallok: — Mosd le a csap alatt, kisfiam. — Igen — válaszolta gazdácskám. Sírtam, könyörögtem, hogy ne vigyen a vízcsaphoz, mi lesz velem, ha a hatalmas csatornába kerülök, onnan soha nem kerülök elő ... Az én gazdácskám még nem hallgatott rám. Könyörtelenül odanyomott a víz alá, szerencsémre két kis ujjával éppen az alma két végét fogta. Engem is eltakart. Aztán hallottam ám, amint zuhog, fröcsög a víz. Éppen oda nem hullott víz, ahol ujjával a port és közte az én parányi testemet szorította az almához. Fellélegeztem. Nagy harsogás következett, hasadt az alma és pillanatok alatt gazdácskám ajkára kerültem. Ott nem sokat várakoztam. Munkához láttam. Talán nem is kell mondanom, hogy milyen nehéz dolgom volt. Már órákig pusztítottam a vérében és gazdácskám tekintete még mindig vidám volt. Azt hittem, nem tudom legyőzni a csupa izom, erő, egészség csodálatos kis lényét, még jobban fokoztam a munkát. Gazdácskám egyszer csak a homokban ült. Ez volt győzelmem első jele. Nem álltam meg, nem pihentem. Minden testrészébe kiterjesztettem , pusztító hatalmaim Azután megálltam egy pillanatra, láttam ám, hogy ellenfelemnek lázrózsák ülnek az arcán, csillog a szeme és néha már a fogát is vacogtatja. Örömömben ugrándoztam, éljeneztem, nem tudtam, hogyan hálálkodjak a pornak, szennynek, amit gazdácskám az almán hagyott. Csitt: — Miért vagy ilyen szomorú, kisfiam? — Fá... zo... tun, anyukám! — Jaj Istenem, te lázas vagy*» Hol voltál? — A ho .. .. mokban játszottam! Néhány perc múlva már egy orvosi rendelőben voltunk. Onnan meg a kórházba vittek bennünket. Gazdácskám sírt, jajgatott, nyöszörgött fájdalmában. A "kórházban veszélyt láttam, menekülés gyorsan, gyorsan, mert itt elpusztítanak. Kiszöktem a lázas testből, gazdácskám ajkára ültem? Nem sokat kellett várakoznom, mert jött a testvére, megcsókolta a beteget s én csendben a leányka arcára tapadtam. Ott nem szerettem, nagyon tiszta volt ő, szappanszaga volt a bőrének. Azért csendben maradtam, mert arra gondoltam, hogy majd átköltözhetek másra, akin por is található. Tervem nem sikerült. Az új gazdám a vízcsaphoz ment és bő vízben megmosakodott, s így én a nagy csatornába jutottam. Ott a csatornában elmeséltem kalandos utamat, azért hogy figyelmeztessem a gyermekeket, tisztasággal védekezzenek a betegségek ellen, melyeknek mi vagyunk, bacilusok a hordozók