Fejér Megyei Hirlap, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)
1958-02-11 / 35. szám
Kedd, 1958. február 11. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , A fiatalság problémáit, a szülők felelőtlenségét mutatja be a film. A családi otthonokból kitaszított fiatalok az utcára kerülnek, kezdetben szórakozásként a rendzavarással is megelégszenek, később azonban bűnözőkké válnak. Dietert, aki még becsületesen kerül a társaságba Ekkenhard Schall, Angélát, anyja barátja miatt utcára került lányt Ilse Page, Kohler, Ernst Schwill, Karl-Heinzt, a gyilkosságig vetemedő fiatalt Harry Engel alakítja. A filmet a székesfehérvári Köztársaság Filmszínház február 13-tól 16-ig mutatja be. Lajoskomáromi lajoskomárom gazdáit mindig jó adófizetőkként tartották nyilván. A híres állattenyésztő község lakói sertés, főleg a szarvasmarha tényé is , származó jövedelemből íru.-m ig időben rendezték államiránti kötelezettségüket. Nem egy olyan gazdája van most is a községnek, akik már az év első hónapjában rendezték első negyedévi adójukat. Stróbl Mihály 14 holdas gazda nemiben 4000 forintot fizetett be. Tenyészbikákat adott át az államnak, s az abból kott pénz egy részéből adóját te ki. Nemrégiben volt bent ismét a tanácsnál és jelezte, rövidesen kifizeti a második negyedévet is, hogy az első félévvel "sen rendben legyen. " Marsó Sándor házat épített nemrégiben, s az új családi otthon elkészítése sokezer forintjába került, mégis rendezte adósok már az első negyedévi adóját. Simon György 14 holdas gazda az első negyedévre 2300 földtől fizetett. De vannak jól fizetők az iparosok között is, mint például Balogh István, Kiss János és Banai Józsefszerek. Fodor Mózes, a pénzügyi állandó bizottság elnöke már nem a legpéldamutatóbb adófizetők közé tartozik, pedig neki példát kellene mutatni a község többi gazdájának. Az adókönyv hivatalos adatai szerint hátralékban van még búzaföld 1ójával is, nem beszélve arról, hogy 6500 forint egyéb adóval is tartozik. A notórius azózetők közé tartozik Uhpringer József, aki 8679 forinttal adósa az államnak. Lajoskomárom a józető községek egyike. Rendezzék hát adójukat hátralékosok, ne rontsák községük jó nevét. -a*-.* tünk a közösen dolgozó családok szorgalmáról, a szövetkezeti gazdálkodás iránti szeretetükről. Nehéz leírni azt az igyekezetet és őszinteséget, amellyel bizonygatták, hogy megelégedettek sorsukkal. Többféle módon találkoztunk a bolgár termelőszövetkezeti parasztsággal. Otthon és a szövetkezeti közösségben is, de sokszor úgy is, hogy az egész falu apraja nagyra várta küldöttségünket. Igen sok olyan volt frontharcossal beszéltünk, akik a szovjet hadsereg katonáinak fegyvertársaként részt vettek hazánk felszabadításában is. A találkozása jólesett nekik. És mi igaz 5 ’ " 'al szorongattuk kezüket. Sokat, beszéltek az 1956-os ellenforradalmi esemémekről, melyet m"l tájékozottak a termelőszövetkezeti parasztok is. Szinte lépésről-lépésre tapasz-1atalható a bolgár-szovjet barátság is. Úgy mondják a bolgárok, hogy őket kétszer szabadították fel az „orosz testvérek”: 1877-ben az 500 éves török iga alól és 1944-ben pedig a bolgár népelnyomók és fasiszták igájából. Igen sok emlékmű hirdeti országszerte a két nevezetes történelmi esemény emlékét. Tisztelik ezeket az emlékműveket, valg’mennyihez egy-egy hősi történet fűződik,elyeket a legkisebb gyermek is ismer a falvakban. Baig' '4 szeptember 9-én szabadult fel a szovjet hadsereg segítségével és a bolgár partizánok — munkások, parasztok — tevékeny fegyveres közreműködésével. A legszebb dalok a partizánok hőstetteit éneklik meg. Nagy tisztelettel emlékeznek meg a felszabadulás ünnepéről. Minden eredményüket egyserűen csak „kilencedikétől” számítjá. Ez annyit jelent, mint nálunk, a „felszabadulás” szó. A legegyszerűbb emberek is tisztelettel és szeretettel emlékeznek meg nagy fiúkról, a párt és a munkásosztály hű katonájáról, Dimitrov elvtársról. Sokan a bolgár nép Leninjének nevezik, r*' Szófiában járnak, nem mulasztják el megnézni a Dimitrov mauzóleumot, amelyben a nagy hazafi pihen. Legvégül arról is kell egy-két szót szólnom, hogy meglátogattuk Dimitrovgrádot , Szálinvárosunk testvérjét, — a város szintén teljesen új, üzemeit, gyárait és lakótelepét tekintve egyaránt. Itt helyezkedik el a vegyi anyag és műtrágyagyártás központja. Most azon fáradoznak, hogy 1960-ra holdanként átlagosan 1 mázsa műtrágya hisson, a mi megismertük a bolgár -ér szorgalmát, bátran állíthat, hogy ez a te nőik meg is vasul. Hajba Kálmán 5.0 Val. ) ! GÁBOR BÁCSI Sztálinvárosban Kiss Gábor, sukorói parasztemberrel már régebb óta ismeretségben vagyok. Mintegy két hete ezzel állt elém: — Mikor mennek már Sztálinvárosba? Úgy szeretném látni azt a várost. Azt mondják nagyon szép. Meg arra lennék kiváncsi, hogyan készül az acél. Egy hét múlva: irány Sztálinváros! * Amint túljutunk az óváros éles útkanyarán és a gépkocsi felszökken a dombon, elénk tárul a gigászi alkotás körvonala. Először csak a nagyfeszültség vezeték tartóoszlopai rajzolódnak ki. Pár perc múlva ott van a csodálkozó szem előtt az egész város. Egyenesen a Vasműhöz hajtunk. Kiss Gábor nem győzi kapkodni a fejét. Feltörnek belőle a csodálkozó szavak. — Nézze. . . S mire odanéznénk, már a másik oldal felé mutogat. — Ott! Ott a!... A kapun gyorsan bejutunk. Balra a műhelyek hatalmas csarnokai Jobbra egy épülő új üzem tartóvasai láthatók. Az út két szélén nagyméretű csövek, a különböző gázok és gőzök elvezetésére. — Látja? — kérdeztem a szótlanul ballagó parasztembertől — Ezt építették pár év alatt. A maguk szövetségesei. Gábor bácsi bólogat. — Erős emberek. Majd később hozzáteszi. — Ménkű nagy gyár! Molnár István, a Martinmű egyik dolgozója kísér bennünket az üzembe. A kokillacsarnok előtt megyünk el. — Itt készítik elő a szerelvényeket az öntéshez. Vagonokra rakják, aztán mozdonnyal behúzatják a csarnokba. A hatalmas, tágas csarnokiban fényes sziporkák röpködnek szerte-széjje. Most volt a csapolás — már a kokillákat töltik meg az acéllal. Magocs György MEO-s és Keményfi György főművezető „vesz át bennünket”. — Hogyan készül ez az acél? — kérdezi Kiss Gábor. — Az ott acél? — és a zubogva ömlő fényes csíkra mutat. Magocs György veszi át a szót. — Tudja ez olyan dolog, mintha én magától azt kérdezném, hogyan készül a kenyér és nem a szántásról, vetésről, aratásról beszélne, hanem egyszeribe megmutatná a piros, ropogós cipőt. Odamutat az öntőkhöz. — Ők is ezt a „kenyeret” mutatják. Ez az utolsó lépés. És mire eddig eljutunk, nagyon sok mindent kell tenni. És egyszerűen magyarázza, hogyan lesz a vasból acél. A folyamatok követése könnyű annak, aki ismeri és valamit ért hozzá. Gábor bácsi csak pislog zavartan, bólogat szaporán, két ideges szemét jobbra-balra kapkodja. Hol a szerte fröccsenő acélt, hol a vörös kokillákat nézi Talán nem is hall semmit a szóból. A műszaki ellenőr és a főművezető is érdekes dolgokról beszélnek. Arról, hogy januárban a selejtet 1,33 százalékra csökkentették. Ilyen még nem volt mióta üzemel a Martin-kemence. Ha összevetik az időt, 1 óra alatt 14 tonna kiváló minőségű acélt öntenek. Egy kemencébe havonta mintegy 11 ezer tonna jut. A parasztember kettészakítja az ismertetést. Valami leköti a figyelmét. Szembe velünk a kiömlő csatorna lángokban áll — Mi ég ott? Türelmesen, figyelmesen válaszolnak. — Tudja, azt kibélelik téglával, mert a közel másfélezer fokos acél tönkreteszi néha. Ilyenkor kiégetjük gázzal, hogy a hőkülönbség minél kevesebb legyen. Hát ezért ég. És újra kérdez Kiss bácsi. — Itt nincs gáz? Azt hittem, olyan büdös lesz, hogy nem lehet kibírni . Az országban ez a legmodernebb Martin-üzem. A legegészségesebb. Állandóan mozog a levegő, biztosítva van a tökéletes szellőztetés. És a munkakörülmények is jók. Gondoltak erre a tervezők. Átmegyünk a kemencék elé. Alattunk egy mozdony tolat befelé sisteregve. A nyersvasat hozza a nagyolvasztóból, ömlesztett állapotban. Több mint száz tonnás kobillába. Az olvasztárok lapátra támaszkodva várják, hogy adagolhassák a hozaganyagokat. Pataki József főolvasztár jön elénk. Kiss bácsi felől érdeklődik. — Honnan jött bátyám? — Sukoróról — Akkor mi majdnem földiek vagyunk. — Na! Hogyhogy? — Hát a feleségem arról a környékről való. Gábor bácsi itt is kérdezősködik. — Mikor kezdték építeni ezt a gyárat? — Pontosan nem tudom — kezdi a főolvasztát, — én 1953-ban kerültem ide, akkor volt építés alatt a harmadik kemence. Anynyit tudok, hogy előtte egy évvel még csak a földmunkánál tartottak. 1954. augusztus 19-én volt a próbacsapolás, 20-án pedig az Alkotmány ünnepén az ünnepélyes csapolás. Nagy nap volt az... — Aztán mondja csak — emeli fel kezes Kiss bácsi — hogyan lesz ebből az acélból, mondjuk tű? Odaát — a túlsó oldalra mutat — olyan nagy, többmázsás öntvényeket csinálnak. Hát erre nehéz választ adni. Sokáig tartana. A gyártelep főútvonalán ballagunk. Gábor bácsi megáll egy épülő új üzem előtt. Megtudjuk, hogy ez lesz a hengermű. Ha elkészülnek vele és üzembe helyezik, sokkal olcsóbb lesz az acél, mert nem kell bérmunkára kiadni Csepelnek, Ózdnak, Csehszlovákiának. Nagyot lélegzik, amikor kilépünk a kapun. — Tudja, azért mégis csak jobb itt kint, a szabadban. Nincs az a nagy zúgás. És én amondó vagyok, hogy a legjobb kint a földeken, meg a pincében. Mosolyog. Aztán kérdőn, néz rám. — Egyre azért nem válaszoltak. — Mire? — Hogy hogyan lesz abból az acélból tű? Nevetünk mindketten. De rajta látszik, hogy ezt komolyan gondolja. Hogy fúrja az oldalát a kíváncsiság. Városnézésre mentünk, ezután. Ittunk ízletes feketét a Sztálin úti cukrászdában, megkóstoltuk az alföldi bort a Vörös Csillagban és beszéltünk egy munkáscsaláddal a Béke tér egyik házának emeletén. Horváth János lakatos elmondta, hogyan és mennyit keres, mire futja a fizetéséből Látszott KissGáboron, hogy nagyon megelégedett magával is, meg az élettel is; örült, hogy végre teljesült vágya, láthatta Sztálin várost. Mert utoljára 1934-ben járt erre, akkor is csak a paksi országúton. Ezen a vidéken akkor még kukorica, meg gabona termett. Most pedig acél nyensivas és tudná felsorolni, hogy mi minden. Otthon vörös borral kínál a gazda. Csettintett a nyelvével, kacsintott egy nagyot. — Ez mégiscsak jobb, mint amit ott ittunk. Ez kissé savas, az meg olyan édeskés volt. Sokáig beszélgettünk, Kiss Gábor felesége és két lánya nem győzött kérdezni. Este még sokáig forgolódott az ágyban. Furcsa volt számára látni egy olyan várost, ami még mindig épülőfélben van, pedig sok már rajta az utca, hatalmas a gyártelepe. Bizony nagyot alkotott a munkásosztály az elmúlt néhány év alatt. Az ágyban ismét feszjött benne a kérdés: — Hogyan lesz abból a szörnyű nagy tuskóból tű? Orsovai Tibor VISSZATÉRÉS 1 Az asszony hallgatagan üla teherautó fülkéjében. Haja a szemébe lóg, szemealja karikás. Nem sokat aludt az utóbbi 10 napban. Otthagyta férjét végérvényesen, s a bútorokat is autóra rakta. — Végeztünk! — gondolta el akkor. Mikor az autó falujukba érkezett, lerakták a bútorokat. A szülők nem szóltak semmit, csak az ötéves Sárika — mondta nagypapájának — holnap jön apuci is. Az asszony nem szólt semmit. De szívébe markolt valaki. Csak szüleinek mondta el ,este, hogy mi történt, Sárika mindját emlegette. Elkérte fényképét ésaz asztalra tette. Házát épített lés apukának magyarázta, s hogy itt lesz a szoba, amott I a konyha, ahol anyuci főzi • az ebédet. Az anyja ne-r '-fr(•ta nézni és a szobába szálait. Jött sírt sokszor hajnalig. • Így múltak a napok míg •egyszer levél jött. A férje tta. ("Bocsánatot kért és " adko ii zott. Az asszony össze akar'ra tépni, amikor pöttömnyit •lánya megfogta szoknyáját. Mikor megyünk apuhoz? • Az asszonynak megeredtek • a könnyei, de két nap múlva elindult a teherautó. A fagyos'úton döcög a kocsi, egynwsit hoz ütődnek a búr Az 'asszony arca bánatos, sze. 5-'ben csak akkor ragyog föl «•fény, ikor Sárika •'mondja, hogy nemsokár r nál leszünk. " Expedíció indul atitokzatos vidék felkutatására A közeljövőben régészeti expedíció indul az Arab-félsziget eddig ismeretlen, úgynevezett „titokzatos vidékének" felkutatására. A félsziget délkeleti részén lévő sivatagi területen ásatásokat végeznek majd, mert a hagyományok szerint ott vastag homokréteg alatt az izlám előtti időkből való városok és temetők romjai találhatók. Az expedíciót Wendell Phillips amerikai történelemtudós vezeti. Ez az első külföldi expedíció, amely Muszkát és Oman szultánjától engedélyt kapott a rejtélyes vidék felkutatására. A feltevések szerint mintegy 250 kilométerre Muszkattól északra vannak Ubara, a legendás hírű város romjai. Phillips tanár arra is engedélyt kapott, hogy az ásatások során napvilágra kerülő leleteket tanulmányozás végett magával vihesse, azzal a feltétellel hogy a kiásott leletek felét áttanulmányozásuk után visszaadja. Új villamoskocsik Leningrad utcáin Leningrad utcáin megjelentek az 1. sz. vagonjavítógyárban készült új villamoskocsik. Az új villamosok zajtalanul közlekednek. Sebességük nagyobb, mint a forgalomban lévő villamosokéi. A kocsikban szellőztető- és fűtőberendezés áll az utasok rendelkezésére. Az ülőhelyek párnázottak.