Fejér Megyei Hirlap, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-02 / 284. szám

JAJ&L rnjBjqtyii •***»*' ■ AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA III. ÉVFOLYAM, 284. SZÁM. ARA: 60 FILLÉR. KEDD, 1958. DECEMBER 2. Dr. Miinnich Ferenc elvtárs részt vett szü­lifaluja, Seregélyes új tanácsának alakuló ülésén Seregélyes községben szomba­ton délután alakult meg az új­ községi tanács. Az ünnepélyes alakuló ülésre a község vezetői meghívták dr. Müinnich Ferenc elvtársat, a forradalmi munkás­­paraszt kormány elnökét, aki Seregélyes községben született. A Minisztertanács elnöke nagy elfoglaltsága ellenére is időt sza­kított és részt vett szülőfaluja tanácsának alakuló ülésén. A Mi­nisztertanács elnökét a község­ben nagy szeretettel fogadták. Az alakuló tanácsülést­ a köz­ségi kultúrotthonban tartották meg. Sztabony Gáspár tanácstag, mint korelnök nyitotta meg az alakuló ülést és a jelenléti ív alapján megállapította, hogy az ülés határozatképes. Ezután Györök József, a Hazafias Nép­front községi titkára javaslatot tett a mandátumvizsgáló bizott­ság tagjaira. A mandátumvizs­gáló bizottság nevében Nagy Já­nos termelőszövetkezeti tag tette meg jelentését és megállapította, hogy Seregélyesen a törvényes­ségnek megfelelően tartották meg a negyvenkilenc tanácstag megválasztását. Az alakuló ta­nácsülés elnökségében ezután he­lyet foglalt dr. Mü­nnich Ferenc elvtárs is, majd az elnöklő Hor­váth György, a Seregélyesi Föld­művesszövetkezet ügyvezetője ja­vaslatot kért a végrehajtóbizott­ság tagjainak megválasztására. A községi tanács tagjai névszerinti szavazással megválasztották a végrehajtóbizottság tagjait, és maguk köréből megválasztották a vezetőséget. A végrehajtó­bizottság elnökévé újra Ódor Józsefet, elnökhelyettesévé pedig Lukács Józsefet választották meg. A végrehajtóbizottság titkára is­mét Kolozsvári Elek lett. Az alakuló tanácsülésen ezután felszólalt dr. Mü­nnich Ferenc elvtárs és rövid beszédet intézett a tanács tagjaihoz. — Nagy örömmel és szívesen jöttem el Seregélyesre — mon­dotta — nemcsak azért, mert szülőfalum földijei dolgoznak, él­nek itt, hanem azért is, mert al­kalmam van résztvenni a nép­­hatalom alapszervének, a községi tanácsnak alakuló ülésén. A Minisztertanács elnöke ez­után arról beszélt, hogy aki a toronyban él, igaz ugyan, hogy messzebb lát, de igazi vezető csak akkor lehet, ha leszáll a földre az emberek közé. Öröm­mel hallotta, hogy Seregélyes község majdnem négyezer vá­lasztója közül mindössze huszon­­ketten szavaztak nemmel, a töb­bi igennel és ez is azt mutatja, hogy a község lakói egységesek a párt és a kormány támogatásá­ban, mert felismerték, hogy a párt és a kormány az ő érdekei­ket szolgálja. Ezután sok sikert és eredményes munkát kívánt a tanácstagoknak és a község va­lamennyi dolgozójának. Hangsú­lyozta, hogy akik a kormány élén állanak, szeretik az őszinte és nyílt embert és ezért mindig mondják meg őszintén a vélemé­nyüket. Az őszinteség, a nyíltság szellemében dolgozzanak és ak­kor eredményes lesz munkájuk. — Nagy örömmel jövök min­denkor ide. Látogatásaimat gyak­ran megismétlem, mint Fejér me­gye országgyűlési képviselője is és ígérem, hogy nemcsak Sere­gélyes községnek, hanem a me­gyének minden jogos kérése, amelynek reális alapja van, tá­mogatni fogom — fejezte be sza­vait dr. Mü­nnich­­ véne elvtárs, a tanácstagok, nagy lelkesedése közben.■ Ezután megválasztották az öt állandó bizottságot. A mezőgaz­dasági állandó bizottság elnöké­vé Vajda János egyénileg gaz­dálkodót, az oktatási és népmű­velési állandó bizottság elnökévé Domonkos Béla pedagógust, a pénzügyi, költségvetési és község­fejlesztési állandó bizottság elnö­kévé Szlabony Gáspárt, az egész­ségügyi állandó bizottság elnöké­vé dr. Domáczky Sándor állator­vost, az ipari és kereskedelmi bizottság elnökévé pedig Éber Ferenc kisiparost választották meg. Az ünnepélyes tanácsülés után ismerkedési összejövetelt tartot­tak, amelyen dr. Münnich Ferenc elvtárs is részt vett és barátságo­san elbeszélgetett szülőfaluja dolgozóival. Tanács-alakuló ülések a sztálinvárosi járásban A sztálinvárosi járás községei­ben pénteken és szombaton meg­alakultak az első községi taná­csok. Ezeken az alakuló üléseken nemcsak a községi tanácstagok, de az ott lakó járási tanácstagok is megjelentek. A perkátai községi tanács ala­kuló ülésén ott volt Kovács Gy. Pálné tsz-elnök, országgyűlési képviselő is, aki szoros együtt­működésre, közös munkára hívta fel a községi, járási és megyei tanácstagokat. Mezőfalván szombaton este ala­kult meg az új tanács. Virágdí­szes asztalok körül ünnepi hangu­latban gyülekeztek a tanácstagok. Nő­tagja is van most a mezőfal­­vai tanácsnak. Ünnepélyessé tette az alakuló ülést, hogy úttörőpajtások ének­szóval, tánccal és szavalattal ked­veskedtek a tanácstagoknak. A nőtanács és a nőbizottság virá­gokkal járult hozzá az ünnepi hangulat emeléséhez. Kiss Kálmán tanácstag, iskola­­igazgató vezette le az alakuló ülést, amelyen egyhangúlag meg­választották a végrehajtó bizott­ságot. Az elnök ismét Szabó Mi­hály lett, aki iránt bizalom és megbecsülés nyilvánult meg az ülésen. Az elnöki székfoglaló a tanács megnövekedett feladatai­ról, a tanácstagok jogairól és kö­telességeiről, valamint nagy fele­lősségükről szólt. Az új tanács céljai között szerepel, hogy Mező­falva ismét szövetkezeti község legyen. Pillók János elvtárs, a járási pártbizottság titkára a tanácstag­sággal járó kötelességekre hívta fel a figyelmet, s hangsúlyozta, hogy egy akarattal valósítsák meg céljaikat és elhatározásai­kat. Kiss Kálmán elnök azzal zárta be a mezőfalvai tanács ala­­­kuló ülését, hogy az új tanácsta­gok megbízható, jó motorjai le­gyenek Mezőfalva előrehaladásá-­ nak. A községi tanácsok folyamatos megalakításával egyidőben a sztá­linvárosi járás területén körülbe­lül 350—400 állandó bizottsági tagot is választanak. Vasárnapi társadalmi munka Ercsiben Ercsiben korszerű művelődési házat építenek. Az idén félmillió forintot for­dítanak az építkezés­re, amiből az alapo­záshoz szükséges anyagokat szerzik be. A népfront-bizottság tagjai vállalták, hogy a község dolgozói­nak mozgósításával tömegszervezeteinek segítségével társadal­mi munkával járul­nak hozzá az építke­zés meggyorsításá­hoz. Már a művelő­dési ház tervei is társadalmi munká­val készültek. Vasárnap reggel és délelőtt, a meg­megújuló hózápor ellenére is eleven volt az élet az épülő művelődési ház ala­pozásánál, a duna­­parti sódertelepnél és homokbányánál Egy­más után fordultak a szekerek sóderrel és homokkal. Az Április 4 és a Dózsa Tsz, a Cukorgyár fo­gatain kívül ott volt többek között Mila­­sin Péter, Milasin Károly, Kiss Sándor, Szalai Imre, Geren­csér István, Báno­­vics József, Csőke Zoltán fogata. A munkások között ott szorgoskodott Dogosi János, a Dózsa T.­ kovácsa és Takács Pista, negyedikes unokája, aki nagyap­jával együtt lapá­tolta a sódert. Szá­mos idős dolgozó pa­raszt is serénykedett az alapozásnál, vagy éppen a sóder és a homok kitermelésé­nél. Fiatalt azonban a honvédség Zalka Máté KISZ-fiataljain kívül nem igen lehe­tett látni. Hol voltak a falusi KISZ-fiata­lok? Ezen a vasár­napon távolmaradtak az építkezéstől. An­nál szebben dolgoz­tak a honvéd­ ifik. Mint Batha Gyu­lától, a népfront­bizottság elnökétől megtudtuk, legköze­lebb a nőtanács asz­­szonyai jönnek utcá­juk asszonyaival és leányaival hogy ők is részt vegyenek a művelődési ház épí­tésében. Úgy tervezik, hogy jövőre újabb félmil­lió forintot fordíta­nak községfejlesztés­ből a művelődési házra, mert novem­ber 7-re a nagy ter­met színpadjával együtt át akarják adni rendeltetésének. Mfigiwilték a fiatalító hatású „Garovital H 3“ elnevezésű novokainos injekciók ipari méretű előállítását A világ első fiatalító intézeté­ben, a dr. I. C.Parhon akadé­mikusról elnevezett bukaresti Geriátriai Intézetben már évek óta sikeresen használják a „H 3” elnevezésű novokainos injekciót, amelynek hatására a megkopott emberi szervezet regenerálódik, az öregek visszanyerik emléke­zőtehetségüket, javul az izmok ru­galmassága, a­­ vérkeringés, az idegrendszer működése és a hor­monellátás. Most hivatalosan be­jelentették, hogy tekintettel a nagy keresletre, a bukaresti „Fiola” elnevezésű gyógyszer­­ipari vállalat megkezdi ipari méretekben a novokainos injek­ció előállítását. Az új gyógyszert „Gerovital H 3” elnevezéssel hozzák majd forgalomba. (MTI) Közlemény a KGST gazdasági, tudományos és műszaki együ­tmű­kü­dési bizottságának ülésszakáról A KGST gazdasági, tudományos és műszaki együttműködési bizottsága november 25-től 29-ig Berlinben ülést tartott. Az ülé­­­­sen megvitatták a vegyipar fejlesztésének kérdéseit. Az ülésen Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország Magyaror­szág, a Német Demokratikus Köztársaság, Románia és a Szovjet­unió képviselői vettek részt. Megfigyelőként jelen volt a Kínai Népköztársaság, a Koreai Népi Demokratikus és a Mongol Nép­­köztársaság képviselői. Az ülészakon megvitatták a műanyagok, a műgumi, a műrost és a műtrágyafélék gyártásának fejlesztésével, specializálásával és kooperációjával kapcsolatos kérdéseket, meghatározták azokat a feladatokat, amelyek megoldásával a gép- és kohászati ipar biz­tosíthatja a vegyipar korszerű felszerelését és fejlesztését. Az ülésszakon jóváhagyták a bizottság 1959. évi munkatervét. Elkísérték utolsó útjára Georgi Damjanovot Vasárnap délelőtt százezer em­ber kísérte utolsó útjára Georgi Damjanovot, a Bolgár Kommu­nista Párt Politikai Bizottságának váratlanul elhunyt tagját, a bol­gár nemzetgyűlés elnökségének elnökét. A koporsó után a hoz­zátartozók, a Bolgár Kommu­nista Párt és a kormány vezetői, valamint a temetésre érkezett párt- és kormányküldöttségek tagjai — köztük Kiss Katal­ mak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának vezetésével a magyar párt- és kormányküldöttség tag­jai vonultak. A gyászmenet a Szeptember 9.-e térre vonult, a Georgi Dimitrov mauzóleum elé, ahol gyásznagygyűlést tar­tottak. A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Bolgár Népköztársaság Minisztertaná­csa és a bolgár nemzetgyűlés Elnöksége nevében Boján Bal­­garanov, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának titkára búcsúztatta a halottat. Balgaranov után N. G. Igna­tov, a Szovjetunió Kom­mun­ista Pártja Központi Bizottságunk titkára, az SZKP Elnökségének tagja, a Bulgáriában tartózkodó szovjet párt- és kormányküldött­ség vezetője, a Szovjetunió Kom­munista Pártja, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa és a Szovjet­unió kormánya nevében bú­csúzott a bolgár nép nagy halott­jától. A baráti szocialista or­szágok párt- és kormányküldött­ségeinek nevében Ignacy Loga- Sowinski, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Politikai Bizottsá­gának tagja, a lengyel küldött­ség vezetője mondott gyászbe­szédet, majd Rodoljub Csola­­kovics, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság szövetségi végre­hajtó tanácsának alelnöke, a Di­mitrov­ Népi Ifjúsági Szövet­ség nevében pedig Maria Za­­harjeva búcsúztatták a halottat. Innen a gyászmenet a szófiai temetőbe kísérte Georgi Dams­­anov koporsóját. (MTI) Dimitr Ganev a bolgár nemzetgyűlés elnökségének új elnöke A bolgár nemzetgyűlés vasár­­manista Párt régi harcosát, a nap tartott rendkívüli ülésén bolgár nép hűséges fiát választott Dimitr Ganevet, a Bolgár Kom­­ta az elnökség elnökévé. (MTI) A francia nemzetgyűlési választások eredménye A Francia Külügyminisztérium közlése szerint a nemzetgyűlési választások eredményeként 464 képviselői mandátum (a korzikai ) Francia Kommunista Párt Francia Szocialista Párt Más baloldali csoportok Az úgynevezett Baloldali Közpon­ti csoport A Radikális és Radikális Szocia­lista Párt Unió az Új Köztársaságért (vezetője Soustelle) Parasztpárti Országos Központ MRP Keresztény Demokrata Párt (vezetője G. Bidault) Más csoportok A Kommunista Párt, amely az első fordulóban mintegy négy millió szavazatot kapott, 10 man­dátumhoz jutott, az Unió az Új Köztársaságért viszont 3.600.000 szavazatával 187 mandátumot szerzett. Ilyenformán a kommunista párt jelöltjeire szavazó vá­­választók millióit megfosztot­ták parlamenti képviseletük­től. A Szajna megyei Montreuil városában Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt KB titkárának jelöltségével szemben Profiche helyi jelöltet léptették fel. Az első fordulóban a szava­zatok több mint negyven száza­lékát Duclos kapta, lényegesen többet, mint Profiche, a második forduló előestéjén azonban a Szo­cialista Párt jelöltje visszalépett Profiche javára és ezzel hozzájá­rult Profiche megválasztásához. A reakció erőinek azonban minden igyekezetük ellenére sem sikerült meghiúsítaniuk Maurice Thorez megválasztá­sát. A FKP Központi Bizott­ságának főtitkára választóke­rületében megkapta a szava­zatoknak több mint felét. Marcel Servin, a Francia Kom­munista Párt titkára, a Közpon­ti Bizottság Politikai Bizotságá­­nak ■ tagja rádiónyilatkozatban szavazási eredmények még nem( ismeretesek) a következőképpen oszlik meg: kommentálta a nemzetgyűlési választások második fordulójá­nak előzetes eredményeit. Rámutatott, hogy a kommunis­ta párt, amely már a november 23.-i szavazások eredményeként is az ország első pártja volt, a második fordulóban még több szavazatot kapott. A kom­munista pártra adott szavaza­tok száma sok válaszókerület­­ben megközelítette az 1956 ja­nuár 2.-i eredményeket. Az abszolút antidemokrati­kus választási rendszer kö­vetkeztében azonban a kom­munista pártnak mindösz­­sze tíz képviselője van. Ugyanakkor a Soustelle-féle „Unió az Új Köztársaságért” párt, amely a kommunista pártnál kevesebb szavazatot kapott, a kommunista man­dátumok számának sokszoro­sát kapta meg. Mint Servin megjegyezte, Guy Mollet-nak a legsötétebb reakci­óval való szövetsége nem hozott hasznot a szocialista pártnak, amely 130 mandátumra számított, de mindössze negyvenet kapott.­­Mindez azt bizonyítja, — hang­súlyozta Servin —, hogy a május 13-i lázadókkal (az algériai fa­siszta katonai puccs. Szerk.) va­(Folytatás a második oldalon) 10 mandátum. 40 mandátum. 2 mandátum. 8 mandátum« 13 mandátum« 187 mandátum. 120 mandátum« 44 mandátum. 13 mandátum. 27 mandátum.

Next