Fejér Megyei Hirlap, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-02 / 284. szám

Kedd, 1958. december 2. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Egy év gyümölcse „Huszonötezer munkaegy­séget teljesítünk az 57—58-as gazdasági évben, munkaegy­ségenként 40 forint jövedelem­mel — m­i­­ndta ki a célt a se­regélyes­ Úttörő Termelőszö­vetkezet tagsága csaknem egy esztendővel ezelőtt. Azután neki­­gyűrkőztek a munkának, s ma ar­ra készülnek, hogy a munka ered­ményét a közgyűlés mérlegelő szeme elé tárják. Számokban így: „... Huszonötezerrel szemben teljesítettünk 26 172 munkaéhy­sé­get, s munkaegységenként 41 forint 30 fillér jövedelmet az el­tervezett 40 forint helyett. Szét­osztottunk 859 mázsa búzát, 566 mázsa árpát, 502 mázsa csöves­kukoricát, 540 mázsa burgonyát­, 270 mázsa takarmányrépát, öt mázsa cukrot... Ezenkívül szét­­osztottunk még készpénzbe 1 542 189 forintot... Gazdaságunk fenntartására és fejlesztésére közös takarmány­­alapként tartalékoltunk 481 mázsa árpát, 115 mázsa zabot, 1042 má­­zsa csöveskukoricát, 160 má­sa burgonyát, 930 mázsa tarmi­ány­­répát, 1810 mázsa szénafélét és 2550 mázsa silótakarmányt. Mind­­ezen takarmányféleségek összár­é­­ke forintban 587 986. Ennyi eleség kell (vetőmag is van benne) a 15 ló, 3 csikó, 49 fejőstehén, 47 nö­­vendékmarha, 17 hízómarha, 39 anyakoca, 367 sül­lő 232 anyai­­ és 87 bárányból álló állatállomá­nyunknak. .. Eleget tettünk állam iránti k­ö­­telezettségünknek. 574 mázsa pú­­zával leróttuk földjeink adóját, s 45 000 forinttal kiegyenlítettük a szövetkezetünkre jutó jövedelem­­adót... Teljes egészében gépekkel végeztettük a szántást, a vetést és az aratást; ezeken kívül géppel szedettük fel a krumplit... A gépi munkáért járó bért maradékta­lanul kiegyenlítettük...” Néhány adat kiemelésével ilyen formán összegezik az egy év gazdasági eredményeit. Nem kis örömmel és büszkeséggel "111 mondanak még? „...Jószágállományunkat egy év alatt 136 százalékkal növeltük. Ebben része van a 3004-es rende­letnek is. 71 000 forint kedvez­ményben részesültünk, mert ka­­tasztrális holdanként nem 100 kiló műtrágyát, hanem 156 kilót szórtunk ki. Ez is a kormány gon­doskodásának a következmé­­­­nye.. Az Úttörő Tsz tagjainak viszont érdeme, hogy éltek a kormány­adta lehetőségekkel és egész éven át keményen dolgoztak, hogy a maguk elé tűzött célt év végére el­érjék. Menni, menni és tenni! Ez volt kezdettől a vezérlő gon­dolat, mert a szorgalmas munka a kulcsa a boldogulásnak, még akkor is, ha a központi munkás­hatalom kedvezményekkel segíti, egyengeti a termelő­szövetkezeti utat. A munkaegységek száma szor­galomra utal, arra, hogy a „men­ni és tenni” gondolat gyakorlattá vált a tsz-ben. Tömör József 452, Buli Irén 300, Bognár Imre 357 m­uka­­egységnyi munkát végzett. Benkő István és László ketten 632 mun­­kaely­séget teljesítettek, Németh József és István együtt 983-at. A felsoroltak jövedelmét nem nehéz kiszámítani, ha tudjuk, hogy e""­­egy munkaegységért 41,30 forint­nyi érték jár terményben, illetve készpénzben. Ezen a számítási alapon a két Béni '­­ '■ *■ ’ 500, a két Némethnek 40 000 forint kö­rüli termény és készpénz a része­sedése. Mindenkinek a végzett munka arányában. Ez vonatkozik valamennyi tsz-tagra. Hogyan jegitett mindeb­ben a pártszervezet? ! Papp Márton, a tsz gyakorlott, idős agronómusa erről a követ­kezőket mondja: — Minden döntést egyetértés­ben hozunk a pártszervezettel. Sgy a kommunista tsz-tagok minden szükséges intézkedés szilárd tá­mogatói. Helyénvalónak tartják a határozottságot és az erélyt, amely nélkül nem lehetne jöve­delmező módon vezetni a tsz ezer holdnál nagyobb gazdaságát. A kommunisták betartják a közös­ség döntéseit és arra is törek­szenek, hogy a tsz 78 t- T mind betartsa. Mondhatom úgy is: a kommunisták érzik a termelő­­szövetkezet előrehat?'’­'''*''’''­ kap­csolatos felelősségüket.... A pártszervezet tagjai nem ki­vételes egyének — ott vannak -e mindig a munka sűrűjében... Papp Márton agronómus emberi munkát mér egyenlő mércével, úgy, ahogyan az igazságérzet meg­kívánja. Illetékes is a vélemény­nyilvánításra, mert a mezőgazda­­sági növénytermesztésnek, vala­mint az állattenyésztésnek is ő az egyszemélyben felelős szakirányí­tója. S jól ismeri mindenki érdemét. A pártszervezetről mon­dott ítélete elismerése a kom­munista kötelességtudatnak, fele­lősségnek és a munkának is, ame­lyet a pártszervezet minden tagja becsülettel végez a részére kije­lölt helyen. A pártonkívüli tsz­­tagok között, azokkal együtt. Vita nélkül persze az Út­törő élete sem képzelhető el. Ez természetes, hiszen a demokra­tikus önkormányzat feltételezi, magába öleli az egészséges vitá­kat, amiről a vezetők így véle­kednek: „A munkánkat irányító határozatok tanácskozás köz­ran születnek. Beszélhet, érvelhet mindenki a közösség érdekében, de akire azt mondja a tagság, hogy nincs igaza, mert amit akar, az a tsz-nek nem válna hasznára , az köteles elismerni a többség igazát és köteles azt a munkájá­ban is szem előtt tartani”. Legutóbb a kukoricatörés körül támadt vita. Néhányan ugyanis azt akarták, hogy a területet da­rabolják fel és ki-ki törje, szedje úgy a kukoricát, ahogyan bírja. A vezetők és a tagok közül többen úgy látták helyesnek, hogy a munkát közös csapatban kezdjék és folytassák, mert így szervezet­tebben, tervszerűbben szedhetik, takaríthatják be és rakhatják a góréba a termést. Végül a csa­patmunka mellé állt a többség s ennek eredményeképpen novem­ber 27-én befejezték a kukorica­törést. Minden tsz-tag előnyére. A „dolgozni és vezetn­ egyszerre kell” elv­aiálta a pró­bát az Úttörő nyolctagú pártszer­vezetének a munkájában. Az egy esztendős termelőszövetkezeti élet tükre ezt mutatja. S ami nag,on fontos ezekben a napokban. •— érdemes ezt a tükröt minél több parasztembernek megmutatni és a szemébe csillogtatni. Hadd nézzék meg ők is a köny­­nyebb és hmdtalanabb paraszti sors biztos útját. Hegedűs Péter Marakodás a NATO-ban A közelmúltban Londonban, a külföldi újságírók társulatának ebédjén nagy beszédet mondott Richard Gale tábornok, a NATO európai fegyveres erőinek helyet­tes főparancsnoka, aki a­­nyuga­lomba vonult, de még mindig sok harcias ötlettel teli Montgomery tábornagyot követte ebben a tisz­­ségben. Richard Gale beszédét az Északatlanti Szövetség dicsőíté­sének szentelte. Erőnek erejével próbálta fennállásának szükség­­s­­ségét bizonyítani és büszkén v­­csekedett az alanti stratégiai és taktika „sikereivel”. Gale, aki egyáltalán nem töre­kedett eredetiségre, többször hi­vatkozott a misztikus „szovjet veszélyre”, amellyel szembe kell helyezni egy „visszatartó ténye­zőt”, az atomfegyverkezést. Egye­dül a NATO nyújthat menedéket. Nem kellene különösebb figyel­met fordítani Gale elmefuttatásá­ra, hiszen hány nyugati tábornok tart manapság háborúra és atom­fegyverkezésre uszító beszédet! Ez a londoni beszéd azonban két ok­nál fogva is említésreméltó. Elő­ször azért, mert a NATO hivata­los képviselője éppen akkor mon­dotta mindezt, amikor a Varsói Szerződés és az Északatlanti Szö­vetség szakértői a váratlan tá­madások elhárításával foglalkozó genfi értekezletre jöttek össze. Ez új fényt vet a nyugati hatalmak politikájának igazi céljaira. Másod­szor — és ez nagyon jellemző — Ga­le szükségesnek tartotta, hogy a NATO védőügyvédjének szerepé­ben lépjen fel, bár köztudomású, hogy a nyugati vezetőkörök nem akarják feloszlatni ezt a tíz éve fennálló szervezetet. Miről van itt szó tulajdon­képpen? Néhány hónappal ezelőtt az at­lanti tömb szervezői megünne­pelték a NATO létrehozásának tízéves évfordulóját. Tíz esz­tendővel ezelőtt, amikor az Egye­sült Államok védnöksége p­.Itt megalakult ez a katonai szövetség, ünnepélyesen kijelentették, hogy a NATO tisztán védelmi jellegű. Washington azt ígérte, hogy az összes NATO tagállamok egyenlő jogokat élveznek majd és szuve­renitásuk biztosítva lesz. Maga az élet bizonyította be, mennyire hazug volt ez az állí­tás. Az Északatlanti Szövetség szégyenletes szerepet játszott Európában. Célja, hogy elősegítse az Egyesült Államok agresszív elgondolásait és két ellenséges táborra osztotta a világot. A NATO-tagállamok az erejü­ket felülmúló katonai kiadások következtében hihetetlen pénz­ügyi nehézségekbe ütköztek. Most szuverenitásuk is veszélyben f­o­­rog. Az Atlanti tömbön belül uralkodó sokat dicsőített „egyen­lőség” lényegében azonos az Egye­sült Államok hegemóniájával: minden fontos kérdésben Was­hingtoné a döntő szó. A nyugati hatalmak továbbra is az altanti utat járják. A nyu­gateurópai fővárosokban azonban egyre gyakrabban kerülnek szó­ba az elmúlt tíz év tanulságai. Anglia, amely beleegyezett, hogy Nyugat-Németország az európai agresszió tűzfészkévé váljon, — egymás után veszti el tekintély­ét és lehetőségeit. Bonn kiszorítja Londont a legfontosabb gazdasági pozíciókból: a szén-acélközösség és az európai közös piac súlyos csapást mért Angliára. Francia­­ország, — amely valamikor Euró­pa egyik legerősebb szárazföldi hatalma volt, — egészen elgyen­gült, gazdasági élete szétziláló­dott és keleti határain újjá­született a német militarizmus ve­szélye. A többi kis országról m­ár beszélni sem érdemes... Hely­zetük tragikus. A legutóbbi időkig a NATO-ban uralkodó állapotok miatti elége­detlenség többnyire abban jutott kifejezésre, hogy az angol és a francia burzsoá sajtó időnként bosszús és ideges megjegyzéseket tett az amerikai „szövetségesre ”. A közelmúltban azonban na--­bb dolog történt. Október végén Montgomery tá­bornagy élesen bírálta a NATO-t és annak teljes átszervezését ta­nácsolta. Montgomery — akit az amerikaiakkal szemben használt éles hang miatt a „Reynolds News” szenilis öregembernek” nevezett — valóságos­ villámokat szórt az „Anglia szerepét lebe­csülő” washingtoni szövetséges fejére. A francia burzsoá sajtó hasáb­jain is egyre nagyobb elégedet­lenség tükröződik amiatt, hogy Franciaország alárendelt szere­pet játszik a NATO-ban. A NATO tagállamok gazdasági érdekei annyira szembenállóak, hogy — a burzsoá lapok szerint — az idén Nyugat-Európában valóságos gazdasági háború tör­het ki. Ugyanis hat állam — Franciaország, a Német Szövet­ségi Köztársaság, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxem­burg, — egyezményt kötött az úgynevezett „európai közös piac­­­ról”.­ Anglia szabad kereske­delmi övezetet akarja létre­hozni, amelybe valamennyi nyugateuró­pai ország beletartozna. Úgy lát­szik azonban, hogy Anglia terve nem sikerül, hiszen a szabadke­reskedelmi övezetről előbb Pá­rizsban, majd Londonban foly­tatott angol-francia tárgyalások eredménytelenül végződtek. Ang­liának „véglegesen le kellett mondania a reményről, hogy lét­rejön a szabadkereskedelmi öve­zet” — írja a „Daily Telegraph” című angol lap. „ Bonn? Az ember azt hinné, hogy az Egyesült Államok nyu­­gatnémetországi partnere Was­hington elkényeztetett, ked­venc gyermekének összes privilé­­giumait élvezi: a NATO közép­európai szárazföldi erőinek pa­rancsnoki tisztjét Speidel hitleris­ta tábornoknak adományozták. De a nyugatnémetek ezzel ne­m elégedtek meg és többre fáj a­ foguk. Strauss bonni hadügy­miniszter és Ruggo admirális, a nyugatnémet haditengerészeti erők parancsnoka nemrégiben javaslatot tett a NATO parancs­­noki állományának újjászervezé­sére, valamint arra, hogy a Dá­­niában és Norvégiában elhelyezett fegyveres erőket rendeljék alá a NATO középeurópai szárazföldi erői parancsnokságának, ahol Speidel az úr. Strauss még ennél is tovább ment és felvetette a tervet, hogy létre kell hozni a NATO egységes parancsnokságát — a Skagerraktól az Alpokig. A dán és a norvég sajtó óriási fel­háborodással válaszolt a tervre... Így fest a helyzet az Atlanti Szövetségben: marakodás a pa­rancsnoki tisztségekért, belső el­lentmondások, egyre nyilvánva­lóbb “,érd­edellenkedés az Egye­sült Államok hegemóniája miatt Ez a probléma annyira élessé vált, hogy a burzsoá sajtó is em­legeti a NATO „repedéseit”, „vál­ságát”. Az amerikai vezetőkörök azzal vádolják az Atlanti Szö­vetség európai bírálóit, hogy alá akarják ásni a szervezetet. Was­hington dühös, — írja ezzel kap­csolatban a „Sundey Dispaten” című londoni hetilap. — Az angol kormánynak már azt tanácsolták, hogy tegyen hivatalos nyilatko­zatot, amelyben elhatárolja magát Montgomery kijelentéseitől...” Ezért történt, hogy­ Gale tábor­nok nagysietve hűbéri kijelenté­seket tett és minden erővel ma­gasztalta a NATO jelenlegi for­máját. .. Ez azonban aligha ad nagyobb súlyt az agresszív kato­nai szövetségnek, amelyet a belső ellentmondások keresztül-kasul vágtak és elgyengítettek... Ahol az OTP közösen küzd a Jó néhány hónappal ezelőtt az Országos Takarékpénztár móri fiókja a Hazafias Népfront helyi szervezetével nagyszerű mozg­a­­mat kezdeményezett az „ahány ház, annyi takarékbetétkönyv mozgalmat. Nem sok idő telt el azóta, de ez a rövid idő is gazdag gyümölcsöt érlelt. Takarékos járás lett a móri. Az volt a cél, hogy a házak nyolcvan százaléka rendelkezzék betéttel. Már túl is teljesítették ezt a követelményt. Különösen hat községben — Bi­linkén, Pusztavámon, Bodajkon, Móron, Bakonycsernyén és Gán­­ton — értek el jó eredményt a takarékosságban. A fiók s a népfront vezetői, dolgozói így gondolkodtak: érde­mes fáradozni. Mert ha csak száz forintot adnak be egy-egy köt­vénnyel, az móri viszonylatban, ötezer családnál 500 000 forintot jelent. Nagy az ország , sok­­millió forint körül ily módon a pénzügyi gazdálkodás vérkeri­n­­gésébe! Helyesen cselekedtek s ezt té­nyek is bizonyítják. A mozgalom beindulása óta jóformán napról-napra növé te­szik a betétállomány. Tavaly ilyenkor azt kívánták csupán a fiók dolgozói, hogy legalább a tervet tudjuk teljesíteni. N­e­m sikerült, 40 000 forinttal lemarad­tak. És most? Közel sem ily­­ borúlátó a hangulat. Már elkerül­ték a 7 000 000 forint betétet. Szeptember 15-én 8 799 000 forint, Október 1-én 6 589 000 forint, Október 31-én 7 277 000 forint, volt a takarékban elhelyezett összeg. Jóval túlteljesítették tehát a tervet. A szeptemberi vissza­esás indokolt, hiszen ez a bevásárlás, a hiányok pótlásának hónapja. Kukoricat, híznivaló malacot, bútor­, egyéb háztartási és gazdasági esz­közöket vásárolnak azok, akik a jó gazda módjára előrelátók s pénzüket nem otthon a sublót fiókjában, hanem a takarékban gyűjtögették. De nemcsak a pénzállomány növekszik a móri járásban a mozgalom beindulása óta, hanem a betétek száma is. Míg tavaly a népfronttal takarékosságért ilyenkor 3500 volt a betéttel ren­delkezők száma, jelenleg 4432-re nőtt a takarékoskodók száma, örvendetes jelenség, hogy az utóbbi időben egyre több gaz­daember látja be a takarékosság előnyeit. Mind több és több egyé­ni gazda, szövetkezeti tag fordul a fiókhoz: vigyázzanak a pénzre, majd hozzányúlnak, ha égetően szükségük lesz rá. A harisnya­szárak világa tehát letűnőben van: hanyatlik a maradi gondol­kodásmód s mindinkább felbuk­kan a takarékosság napja. Lendített a takarékosságon a sok helyen működő kölcsönös se­gítő takarékpénztár is. Főleg a bányavidékek járnak ebben élen. Ezeken a helyeken nemcsak arra törekszenek, hogy­ a betét­mány növekedjék, hanem rend­szeres, szívós munkával új tagokat is toboroznak, akik hónaponként kölcsönadnak az államnak ötven, száz, vagy ennél több pénzt. De más előnye is van ennek: a kölcsönökben elsősorban azok részesülnek, akik valamilyen mó­don takarékoskodnak. Sok terv, elgondolás válhat valóra azoknál, akik vagy betétkönyvvel rendel­keznek, vagy pedig tagjai a KST-nek. A járási fiók ebben az évben 253 házépítőnek folyósított hosszúlejáratú hitelt, hatva­nan vásároltak kölcsönből mosó­­­t, bútort, drágább holmit, húsz sze­mélynek adtak más irányú köl­csönt. Az, hogy a móri járás takaré­kos járás lett, külsőleg is meg­látszik. Új házak, lakások, meleg otthonok nőnek ki a földből, gyarapodnak­ a családok. Egyre több háztartási gép köny­­nyíti az asszonyok munkáját, teret hódított a parkettkefélő, porszívó gép, és mind több és több új bútor váltja fel a régit­, szőnyegek, füg­gönyök, egyéb berendezési tár­­gyak teszik még szebbé, még kel­lemesebbé a munkás- és paraszt­­lakásokat. Ehhez az is hozájárult, hogy a járás dolgozói megértették: érde­mes takarékoskodni, mert a sok­­sok beadott forintból lesznek az ezresek. Orsovai Tibor SI oldal.

Next