Fejér Megyei Hírlap, 1967. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-25 / 200. szám

6 Rovargyűjtők A TIT biológiai szakosztályának rovartani csoportja mostanában szorgalmasa­n látogatja a Mezőföldet. Sokan kérdezik, hogy mi értelme van, mennyire hasznos hobby a rovargyűjtés? Ezzel kapcsolatban a szakemberek elmond­ták, hogy a ma élő kártevő rovarok begyűjtése, gyűjtés köz­­beni megfigyelése, az ellenük való védekezés fontos feltéte­le. De nem utolsó sorban a tudományos megőrzés is célja ezeknek a gyűjtéseknek. Ugyanis a mezőgazdasági kemizá­­lás következtében egyre több rovarfaj pusztul ki, van kiha­lóban. De nem megvetendő élteket képviselnek azok a ro­­vargyű­jtemények sem, amelyek éppen az ilyen gyűjtések eredményeképpen segítik az iskolai oktatást, vagy a maga­sabb fokú tudományos munkát. S a Mezőföld igen gazdag leleteket kínál a rovargyűjtőknek. (Pámiczky) Honvédelmi nap Kincsesbányán A XVII. bányásznap alkal­mából ezúttal a móri bánya­vidéken, Kincsesbányán ren­dez honvédelmi napot a Ma­gyar Honvédelmi Sportszö­vetség Fejér megyei elnöksé­ge. A szeptember 3-án reggel 9 órakor kezdődő esemény­­sorozatot sportversenyek és bemutatók, többek között néphadseregünk egyik egysé­gének harcászati bemutatója teszik érdekessé. A honvéd fúvószenekar ze­nés köszöntője után az össze­tett honvédelmi verseny me­gyei döntője veszi kezdetét Ezen részt vesznek majd a városi és járási versenyeken első helyezést elért női és férfi csapatok. A honvédelmi nap alkalmával kerül sor a motoros összetett honvédelmi verseny megyei döntőjére is. Ugyancsak a megyei elsők részvételével rendezik meg a honvédelmi nap modellező, műrepülő, motocross és rá­­dió-rókavadász bemutatóit is. A sportpálya környékén a néphadsereg egyik gépesített lövészszázada tart majd har­cászati bemutatót. A Magyar Szocialista Munkáspárt Fejér megyei Bizottsága és a Fejér megyei Tanács lapja Főszerkesztő Benkő Károly Kiadja: A Fejér megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Sógorka Béla Szerkesztőség: Székesfehérvár* Dózsa György tér 10. Telefonszámaink: Szerkesztő bizottság: 25—32 Főszerkesztő-helyettes: 25—22 Szerkesztőségi titkárság, panaszfelvétel: 15—84 Belpolitikai rovat: 15—83, 25—91 Sport rovat: 21—89 Mezőgazd. rovat: 29—53 46-os mellék Sportrovat: 25—90, 25—91 Gépíró szoba: 25—9* Kiadóhivatal: Székesfehérvár. Március 15 utca. Velinszky László utca sarok. Telefon: 25—21, 25—24. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint Kéziratot nem őrzü­nk meg és nem adunk vissza Index: 25.056 Fejér megyei Nyomdaipari Vállalat, Székesfehérvár Fejér megyei Hírlap Jó reggelt! 1961. augusztus 25. Péntek, Lajos napja. A Nap kél 1.52, nyugszik 18.39 órakor. A Hold kél 20.40, nyugszik 10.18 órakor. Milyen lesz­­ az idő ? Várható időjárás pén-­­­tek estig: időnként nö-­­ vekvő felhőzet, elsősor-­­ ban nyugaton záporral,­­ zivatarral. Mérsékelt,­­ változó irányú szél. A­­ zivatar idején átmeneti­­ szélerősödés. A hőmér-­­ séklet alakulásában lé-­­­nyeges változás nem­­ lesz. Várható legmaga­­­­sabb nappali hőmérsék­­­­let 23—28 fok között. ] I N N E N - O N /V 4 N — Mintabolt nyílik ma Móron, a hódmezővásárhe­lyi Divat-, Kötöttárugyár és a Móri Földművesszövetke­zet megállapodása értelmé­ben. Az együttműködés lehe­tővé teszi, hogy a gyár leg­újabb termékei gyorsan és nagy választékban álljanak a vásárlók rendelkezésére. — A-tól gy-ig. A szeptem­beri könyvpiac egyik érde­kes újdonsága lesz a szavak anyakönyve, az Akadémia Kiadó gondozásában megje­lenő A magyar nyelv eti­mológiai szótára. Az első kö­tet, amely a-tól gy-ig terjed, több, mint hatvanezer mai­gyar szó eredetét, történe­tét ismerteti. — Utcagyűlés volt a közel­múltban Fülén. Ezen az összejövetelen a Vörösmarty utca lakói 24 ezer forint ér­tékű társadalmi munkát vál­laltak a vízműhálózat bőví­tésében. Az egyik oldalon lakók a földmunkát végzik, a többiek pedig a gépi mun­ka költségeit fedezik. — Korszerű élelmiszerbol­tot nyit meg ebben az év­ben Móron, a Deák Ferenc utcában a kiskereskedelmi vállalat. Jövőre a November 7 lakótelepen gazdagítják újabbal a bolthálózatot. — Akar ön Tizián lenni? Egy brüsszeli cég a követke­ző szöveggel népszerűsíti festékdobozait: „Vegye ki a tubust, nyomjon egy kis fes­téket az ecsetre, és húzo­gassa­ az ecsetet a vásznon. Tizian, Rebramdt és más nagy mesterek is ezzel a módszerrel dolgoztak”. — A koppányi aga testa­mentuma címmel színes tör­ténelmi kalandfilm készül Zsurzs Éva rendezésében. A karácsonykor bemutatásra kerülő produkció egyik ér­dekessége: apa és fia — Benkő Gyula és Benkő Pé­ter — is kapott szerepet ben­ne. — öregeket ünnepeltek a napokban a gánti szociális otthonban. A helyi tömeg­szervezetek a hagyományos öregek napján köszöntötték és ajándékozták meg a köz­ség idős lakóit. Oh­gnem, hogy­ az igazi bürokrata az, aki a törvényeken fúrt lyukakba is képes behúzni ügy­f­elét. „ Szerdán este tartotta a Vörösmarty Színház nyári prog­ramjának utolsó rendezvényét a Bartók Béla téri szabadtéri színpadon. Képünkön, a táncdalest több neves szereplője közül kettő: Koncz Zsuzsa és Koós János. ­lig Hírlap | Jelesre vizsgázott a Velencei-tó Hétezren a kempingekben £ 18 nyelvű Bábel - Papszigeti tapasztalatcsere 1967 — idegenforgalmi év. Az idegen­­forgalmi esztendő előkészületeinek érde­kében már az év eleje óta sok történt megyénkben. De vajon valóban az idegen­­forgalom évének bizonyult-e 1967? Nomádok a tóparton A megye legvonzóbb idegenforgalmi ne­vezetessége a Velencei-tó volt és maradt. Igaz, a megyeszékhely idegenforgalma je­lentősebbnek tűnik, a tranzitvendég azon­ban még szállást is nehezen kap, az autó­sok a városnézésre csupán egy-két órát szánnak, aztán tovább állnak a Balaton, vagy a főváros felé. A tópartnak viszont máris nemzetközi rangja van az idegenforgalomban. A két kempingben mindeddig hétezer vendég fordult meg, s ezek a látogatók, jórészt a főszezonban 11 ezer napot töl­töttek táborozással, fürdéssel és kirándu­lással. Európa legnagyobb kempingorszá­gainak képviselői fordultak meg: franciák, belgák, hollandok, luxemburgiak, angolok és osztrákok. Igen sokan jöttek idén nyá­ron a skandináv országokból, különösen a svéd rendszámú autókaravánok népesítet­ték be a déli part üdülőtelepeinek útjait. Jöttek távolabbról is, például az Egyesült Államokból,­­ Új-Zélandról. A 18 nyelvű Bábel „törzsközönsége” a nagy nyugat­európai államok turistái mellett elsősor­ban a szocialista államok turistáiból te­vődött ki A két kemping vendégstatisztikájából az is kitűnik, hogy minden hatodik sátorozó külföldi. Idegenforgalom szempontjából a csúcsot egyébként a július jelentette. Hazai színekben Csehszlovákia és az NDK néhány évvel előttünk járnak már a kemping­mozga­lomban. A nomád­ járvány náluk előbb ütött ki, s több is a nyári sátorozó. Igaz, náluk a 100 lakosra jutó személygép­kocsik száma is magasabb, a gépjármű pedig többé-kevésbé elengedhetetlen fel­tétele a kempingezésnek. A hazai színekben táborozók száma fő­ként idén nyáron növekedett meg. A moz­galom további terjedését, erősödését jelzi a napokban megtartott szentendrei orszá­gos kempingtalálkozó, ahol a papszigeti táborban Fejér megye is képviseltette ma­gát. A Velencei-tó rangjáról egyébként ér­dekes bizonyítékot szolgáltat egy jeles osztályzat is, amelyet a tó és vidéke az agárdi kemping idei legérdekesebb ven­dégétől kapott. Az ADAC nyugatnémet autóklub kemping és karaván szövetségé­nek útikönyvszerkesztője hivatásszerűen járja Európa kempingjeit, hogy kiadvá­nyokban tájékoztassa a nyugat-európai sátorozók népes táborát a külföldi túra­­lehetőségekről. A kempingeket négy osz­tályba sorolja: „kitűnő”, „jeles”, „megfe­lelő” és „gyenge” minősítéssel. Idén ha­zánkat is felkereste s a tóparton szerzett tapasztalatai alapján az agárdi és a ve­lencei elsőosztályú kemping egyaránt je­les osztályzatot kapott felméréseiben, az idegenforgalmi létesítmények kulturáltsá­ga és a természeti adottságok alapján. A vízisportok, a sétahajózás és a strandok fejlődése kétségkívül szintén latba esett, ha nem is ennél az osztályozásnál, de an­nál a sok ezer jelesnél, amelyet az idei nyár vendégeitől kapott Fejér megye és a Velencei-tó. Több mint hétezer vendége volt a me­gye turistaszállóinak és üdülőházainak is. Ezekben viszonylag kevés külföldi (alig száz vendég) fordult meg, viszont annál élénkebben érdeklődnek irántuk a hazai turisták. Az év első felének idegenfor­galmi statisztikájában Mór viszi a pálmát több mint kétezer vendéggel, de megkö­zelítette a kétezres létszámot a székesfe­hérvári és a bodajki turistaszálló is. — mekis — HAJÓTÖRÖTT A KIS TELHETETLEN — Határozzon végre, velünk jön, vagy marad?! (Wochenpresse karikatúrája) — Vizet, mindig csak vizet, hiszen alig három hete, hogy ittál!? (Stern karikatúrája) A magnóra vett „Igen“ Egy nümbengi lelkész ötletes módon akarja megóvni a házas­ságokat. A boldogan elrebegett igent magnószalagra veszi és a fiatal párnak ajándékozza. Vala­hányszor felborul a családi béke és a házastársak egymás hajának esnek, meghallgathatják a mag­nószalagról, milyen boldogan és határozottan mondták ki egy­kor az „egy életre” szóló igent. Péntek, 1961. augusztus 25. A férfiak és a nők élethosszúsága A statisztikai hivatalok megál­­lapításai szerint a férfiak és a nők élethosszúsága között egyre nő a különbség­­ a nők javára. Ez az arány egy évtizeddel ez­előtt 2—3 év volt, most azonban a különbség a nők javára 6—7 évre növekedett. — Nyugdíjasok figyelmé­be! A fehérvári kézbesítő postahivatal a körzetek át­szervezése miatt egy-két napos késéssel tudja csak a nyugdíjakat kifizetni, ezért kéri az illetékesek türelmét.­­ A felnőttek pótbeiratko­zásának időtartama augusz­tus 25-től szeptember 10-ig tart. Valamennyi iskolatípus­ban elfogadnak újabb jelent­kezéseket a Tíz város táncklubja megyénkben. A móri borna­pok egyik látványossága lesz a társastánc-verseny, ame­lyen tíz város klubjának leg­jobbjai vetélkednek az első­ségért. A vendéglátó, a móri járási művelődési ház mo­dern­ táncegyüttese is szor­galmasan készül a sereg­szemlére. Aki 18-adszor házasodik Bryan Wolfe 51 éves mexikói állampolgár most kötötte meg 18. házasságát. Házassági karri­erjét 1930-ban kezdte el. A 18 házasság közül a legtovább 1­5 évig tartott, a legrövidebb 5 napig. ________­__________________ A BUDAPESTI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR Budapest, XVIII., Gyömöri út 79—83. AZONNALI BELÉPÉSRE KERES: műszer és technológiai szerelési munkahelyek­re, külszolgálatos mun­kakörbe, központi fűtés­­szerelő, csőszerelő, víz,­vezetékszerelő, TMK- lakatos, vasszerkezeti lakatos, villanyszerelő, hegesztő szakmunkáso­kat, és férfi segédmun­kásokat. Vidéki munkahelyen 5 na­pos munkahét van. Mun­kásszállás, étkezés biztosít­ va. Központi telephelyre: TMK vasszerkezeti le­mez- és géplakatos, cső­szerelő, hegesztő, vil­lanyszerel­, hőszigetelő, esztergályos, köszörűs szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki dolgozók részére központi telephelyünkön is szükség esetén munkás­­szállást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: 6264.

Next