Fejér Megyei Hírlap, 1967. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-27 / 202. szám
Takács Imre új verseiből !ris szoktuhnasáimnál... Kis szőke almafámmal a kert is elmesél. Hova ültessek újra új almafát’ Siess, te szél, míg élek, hordd be a szakadékot! Siess, te szél, míg élek, siess, te szél! c. híd Tegnap a harangok szépen szóltak. Máma fülembe hasít a harangszó. Gyertyát viszek sötét szobába, fényes rétre. Büszkeségemben állok, dühömben leroskadok. Most arra gondolok, hány dugattyú pofázik, utánozva a szívdobogást, őrlődnek gyengéd indulatok a durva fizikában, zörgő szerkezetekben, kotyogó csapágyaikban. A reménytelenség mégsem aranyoz be, nem tudtam arcába köpni a sorsnak soha , mert leszedik majd a használt állványokat, a pöfögő instrumentumok mögül az élet egyszer. Íme a reménytelenség, hogy nem nekem. Hídnak kifeszítem a derekamat Eljöttél, csillagsugárral ostorozom, szerelem-tűzben gyújtod az acél színeit rám. JOBBAGY KÁROLY: Zea újságodhé/ülteittesz ahol a halál zavcatol, s életveszélyes fenyegetések üvöltenek a kövér nagybetűkben, hatalmak első sakkhúzásai, tapogatódzó háborúk, megalapuló rakéta-támaszpontok s felvijjogó gépfegyversorozat... eszedbe juthat, nem is egyszer, hogy... hogy, talán ez az utolsó békés délután. Mert készen áll a szörnyű gépezet A pokol harsonásai már nyalogatják a kürt szélét, s a fúvókat beszopva meredt szemmel csupán a jelre várnak... De te, ha újságodból feltekintesz, nézz szét ebben a békés nyárban, melyben csend van és napsugár van vidám fürdőzők serege; elnyúlt kutya a küszöbön, egy gólya vitorlázva fönn, bokron át szűrődő zene; edénycsörgés — épp mosogatnak — ;sötétre spalettázott ablak, egy egy elporozó motoros... s vald be, kezed szívedre téve, hihető-e, hogy ez a Béke, csak a véletlen műve most? hogy holnap... vagy talán ma este, hajamat tépem térdreesve házam füstölgő romjain, s nyugalmam felváltja a kin... Micsoda kor! A rádiók hírgolyószórói naponta célbaveszn s fityik belém az éles szavakat, de én, az élet fanatikusa, nem hiszem el, hogy akadhat, ki rá, s fütyörészve a lét adta gyönyörtől, várom, jöjjön a hűvös éjszaka, és mert nem egyszer sírom szélén álltam, úgy szeretem a színes életet, hogy nem nyugszom meg többé a Halálban. Nyelvoktatás — audiovizuális módszerekkel Szinte valamennyien tetemes időt töltöttünk — s töltünk — nyelvtanulással. (Csupán , iskolai tanulmányaink során 8—10 év többé-kevéssé keserves óráit.) Mégis alig néhányan tudunk két vagy több nyelven beszélni, szótár nélkül olvasni, fordítani. Közben pedig a növekvő külkereskedelmi forgalom (s különösen a vállalatok fokozódó önállósága), a szakirodákra tájékozódás követelmények no meg a rohamosan terjedő turistaláz egyre többször, s inkább juttatja eszünkbe: nyelvet, nyelveket kellene tanulnunk. Kellene, méghozzá úgy, hogy közben mindennapi munkánk se lássa kárát, a családunk életéből se kelljen kivonnunk mértéken túl magunkat; maradjon időnk — egy kevés — élni kedvteléseinknek, önmagunknak is; és még aludjunk is naponta egy-két órát. Úgy kellene tehát elsajátítani (és jól!) az idegen nyelveket, hogy a lehető legkevesebb időnket s fáradságunkat áldozzuk a tanulásra. De a 8—10 éves kicsiny hatásfokú (sokunk számára kudarc-ízű) nyelvórákból mér elegünk volt: a kis energiaráfordítás ellenére is gyorsan szeretnénk haladni. Mindez lehetséges? Az idegen nyelvek oktatói világszerte azon kísérleteznek, hogy bizonyíthassák: igen. S néhány, a nyelvtanulás igen gazdaságos módszerét kidolgozták. Sajtónk sokat foglalkozott az elmúlt években a hipnopédiával, az alvó ember oktatásával , s éppen az idegen nyelvek egy tanítási módszereként. A szakemberek jelentős része azonban több-kevesebb fenntartással nyilatkozik erről a didaktikai eljárásról, s szélesebb körű alkalmazása a rendkívül kényes objektív feltételek hiányában aligha lehetséges. Lényegesen elterjedtebbek viszont az úgynevezett audiovizuális módszerek. Elvi lényegükben ezek az eljárások — pedagógiaelméleti szempontból — kevés újat hoznak. Csupán az idegen nyelvek oktatása terén próbálják — s következetesen — érvényesíteni a neveléstudományok egy sarkalatos törvényét, amely szerint minden oktatási folyamat annál hatékonyabb, minél szemléletesebb. Azaz más megfogalmazásban: minél életszerűbben, s minél több érzékszerv foglalkoztatásával történik az ismeretek elsajátíttatása A tömör megfogalmazásban adott pedagógiai törvények — tárgyunk szempontjából — azonban keveset mondanak. A belőle váltható egyszerű következtetések azonban az idegen nyelvek oktatásában szinte forradalmasító hatásúak. Mindenekelőtt az életszerűség elve. Eddig az egyes idegen nyelvek nyelvtani rendszerének alapjait igyekeztünk — legfőbb és legelső, bár nem egyetlen törekvésünkként — megtanítani. Holott az életben a kisgyermek legelőször beszélni tanul. Beszélni a megadott külső és belső környezetről, azaz közölni a környezet hatására létrejött gondolatait, akaratát, érzelmeit. Anélkül, hogy tudná, közlés közben milyen szófajtákat alkalmazott s milyen mondatrészek helyén, s az alkalmazott ige meg főnév miért kapta (s helyesen kapta-e) az általa használt elöljárókat vagy végződéseket. A kisgyermek tehát ösztönösen beszél, de kifejezi magát. Hogy a nyelvet tudatosan használhassa, ahhoz még sokmindent meg kell tanulnia. De később csupán. Utazásról vagy foghúzásról? Az életszerűség elve mást is jelent azonban az idegen nyelvek oktatásában. Egy időben ugyanis — éppen a grammatizáló szemlélet követelményeként — olyan szókincset, mondatformákat kellett megtanulni az egyes leckékben, olvasmányokban, amelyekkel az éppen tanítandó nyelvtani ismereteket jól lehetett illusztrálni, magyarázni. Két dolog vált ezzel másodlagossá, (bár korántsem lényegtelenné) maga a szókincs, a beszéd, illetve a velem általa kifejezett mondanivaló, a jelentéstartalom. (Mindegy volt, mint ahogy most is mindegy, hogy egy utazásról szóló olvasmány nyelvtani fejezeteként tárgyaljuk-e a múlt időt, vagy éppen egy foghúzás történetét taglaló lecke kapcsán.) Az élő beszédhelyzetekben azonban az egyes szavak, kifejezések (s a velük kifejtett jelentéstartalmak, valóságviszonyok) előfordulásuk sűrűsége szerint egyfajta rendben, egyetlen valós sorrendben szóródnak. Ha az ember idegen nyelvet tanul, jobb tehát, ha inkább az utazás szókincsét, kifejezéskészletét ismeri, mint a foghúzást, mivelhogy többször utazik — remélhetőleg —, mint a fogát huzatja. De jó, ha ismeri a foghúzás szókincsét is, mert erre is szüksége van. Viszont — az átlagembernek — felesleges tudnia, hogyan hívják a megtanulandó idegen nyelven a fogorvos különleges szerszámainak egyes alkatrészeit. A fentiek szerint a modern idegennyeloktatás módszertanának egyik legfontosabb segédtudománya az egyik legfiatalabb nyelvtudomány, a nyelvstatisztika. Az ideálisan tanítandó , bővítendő szókincs ugyanis az egyes szavak, kifejezések előfordulási sorrendje szerint alakulna. Persze ez így képtelenség De nem az egy nagyobb, háromötezres szókincskészlet s az ebből készítendő olvasmányok megtervezésének alaptörvényeként. Mint a kisgyermek Az életszerűség — itt legutóbb említett — követelményeként újra a kisgyermekre hivatkoznánk, aki mindig egy-két többszavas mondatokban, (de mindig mondatformában) beszél. Mi még — régi, unalmas nyelvóráink előtt — a szótanulással gyötörtük magunkat. A modern idegen nyelvi oktatás során tehát mi is a valóságviszonyokat kifejező mondatokat tanítunk, (az egyes szavakat csak ezek alkatrészeként), s ahogyan a gyermeket is, úgy kell később az iskolában megtanítani a mondatokat felbontani, a felnőtteket is csak később, a nyelvoktatás magasabb szintjén kell megismertetni az egyes mondatok belső logikájával. (Persze ez nem jelenti sem a kisgyermek, sem az idegen nyelvet tanuló felnőtt esetében, hogy nem ismerik az egyes szavak értelmét, csupán anynyit, hogy a szavakat csakis a valóság jelzéseiként használják és nem nyelvtani jelenségként, vagy csak kevéssé.) Természetesen a tudatosítás folyamatában a felnőttek esetében sokkal egyszerűbb a helyzet, hiszen magyar nyelvtani ismereteik alapján ők az egyes mondatokat, mondatrészeket akaratlanul is boncolóra veszik. Milyen egy audiovizuális idegen nyelvi óra? Kell hozzá diavetítőgép, egy magnetofon, egy vetítőállvány (vagy vászon) és egy tábla, (amelyre írni is rajzolni lehet). A diavetítővel ugyanis — a nyelvstatisztikai vizsgálatok alapján készített — tankönyv alapján, (amelyet azonban csak a tanár használ!), az adott idegen országok népének életére jellemző eseménysort, történetet, párbeszédes kis jeleneteket lehet és kell vetíteni. A képek tartalma egyértelmű, a rajzokból megfejthető. Bekapcsoljuk a magnetofont A hangszalagról — mintaszerű anyanyelvi kiejtésben — hallhatjuk, hogy a képen adott jelentéstartalom milyen nyelvi köntöst hordoz. Képzeljünk egy képet rajta egyetlen asztal. Meglátjuk, erről önténtelenül is ez jut az eszünkbe: „Ez egy asztal.” Ha orosz nyelvet tanulnak audiovizuális módszerrel, a hangszalagról ezt fogjuk hallani: „Etosztol.” Anélkül, hogy bármi magyarázatot igényelnénk, vagy bárki is magyarra fordítaná, amit hallottunk: kellő gyakorlás után tökéletes kiejtéssel és nyelvtani formában tudjuk használni a fenti egyszerű mondatot. Még egy hasonló képet látunk: — „Eto karandas” — s anélkül, hogy magyarázatra szorulnánk, magunk fel tudjuk bontani a két mondatot az alkotó szavak értelme szerint. Kezdettől tudunk beszélni Mindnyájan tudjuk, milyen kínos dolog, amikor az iskolában jól elsajátított orosz szavainkat, mondatainkat is értetlenül hallgatják orosz barátaink, mert rossz a kiejtésünk. Máskor meg hússzor kell velük ismételtetnünk egy-egy rövid mondatot, (amellyel talán már V. osztályos korunkban találkoztunk) mert nem szoktunk az anyanyelvi kiejtéshez. Legközelebb meg igen jól értjük, amit idegen ajkú beszélő partnerünk mond, de mire mondatát magyarra fordítjuk — magunkban — öt másik mondatot elvesztünk. (S végül mégse értjük meg őt.) Másrészt, ha mi akarunk valamit közölni, a kínok kínját éljük át zavarunkban, amíg megtaláljuk a magyar mondatok orosz megfelelőit. Érthető tehát, milyen jelentősége van az élőnyelv tanítása szempontjából, hogy a modern idegen nyelvi órák a nyelvet tanulók anyanyelvének teljes (vagy csaknem teljes) kikapcsolásával folynak — már legelső órától kezdve is — kizárólag idegen nyelven, így tanulunkgátlás és szégyenkezés nélkül beszélni. Miért audiovizuális módszer? A korszerű idegennyelvoktatás a fentiek szerint (többnyire képekkel) szemléltetett, látható valósághelyzetekről közöl teljes mondatokat az elsajátítandó idegen nyelvek hangján. Elsősorban tehát a látásra és hallásra apellál, ezért vizuális és ezért auditív. (S mert a nyelvtanulás szempontjából mégiscsak a hallás a fontosabb, a módszer ezért audiovizuális.) De az audiovizuális órákon elengedhetetlenül fontos az alapos gyakorlás. Ez nemcsak a beszélőszervek állandó mozgásával jár, de sokszor óhatatlanul is fokozott gesztikuláció, rajz, eseményjáték • kíséri. Így a motorikus (mozgás-) érzékelés és tapintás is számottevő jelentőségű. Így valóban alkalmas ez az eljárás több érzékszerv intenzív használtatására. Hatékonyságának egyik titka ez. Tanulni mégis kell... Mégsem csodamódszer, mint nem lehet egyetlen más eljárás sem. Cikkünk mondandóiban mindvégig hangsúlyoztuk: ez a metodika a társalgási nyelv elsajátítását, a beszédkészség fejlesztését könnyíti s gyorsítja meg elsősorban. Ahhoz azonban, hogy a megtanulandó idegen nyelveket tudatosan is használni tudjuk, hogy az ösztönösségen felülemelkedve a nyelvtani rendszer birtokában tudjuk beszélni, s hogy ne csak beszélni, de pontosan és jól fordítani is tudjunk, ahhoz bizony az eddig alkalmazott grammatizáló, fordíttató módszerekhez kell folyamodnunk. De ha nem is akarunk tudatosan beszélni, csak éppen — mint a gyermek — magunkat megértetni: a beszélni tanuló gyerekek is sokat, nagyon sokat gyakorolnak, kérdeznek, ismételnek, tanulnak, amíg szépen ejtett és jól fogalmazott mondatok alkotására lesznek képesek. Az audiovizuális módszer — mindenki számára jól érzékelhetően hatványozott — hatékonysága is főképp akkor érvényesül, ha heti egy-két óra nyelvtanulás helyett kéthárom-négyszer ennyi időt áldozunk. És Fehérváron mikor... ? Egyetlen problémáról feledkeztünk meg a fentiekben: vajon Magyarországon mennyire terjedtek el az audiovizuális módszerek. Az iskolákban egy módszerként, s alapelvként évek óta használják, de nem teljes rendszerként. A cikkben vázolt eljárás Guberina zágrábi professzor — francia minták tökéletesítésével — kidolgozott módszerének, a Jugotonrendszerű audiovizuális metodika lényegére szorítkozó leírása volt. Hazánkban a Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat budapesti és néhány vidéki nyelviskoláján alkalmazzák. 1967. őszétől a TIT Fejér megyei Szervezete is felkészült modern idegen nyelvi tanfolyamai egy részének Jugoton-rendszerű audiovizuális módszerű működtetésére. A felszerelések, oktatási anyagok már megérkeztek. Kóbor István .VITORLÁSOK 1 . Fejér megyei Hírlap Vasárnap, 1967. augusztus87.