Fejér Megyei Hírlap, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-24 / 298. szám
szerda, 1968. december 24. Magyar— csel szf®vá!i ep?iltsmün , es ti silden délelőtt a szakszervek székházában ülést tara vegyipari dolgozók szakvezér-nek elnöksége. Jóváják a magyar és a cseh*’ak vegyesje szakszervezet állapodását az együe.nükö*tovabbfejlejtéséről. Ennek Imeben erősítik a közös okát a vegyipari, petróleumipari és rokonszűkorubeli dolgozók szakszervezetei nemzeti, köt szövetsége — az IPCS — keretén belül. A testvérszakszervezetek vezető szervei kiesnék a ny.l valósságnak szánt dokumentumaikat, határmenti találkozókat rendeznek, ismerhetik egymásat biztonságte .mikai szabályzataikat, öszszehangolják munkavédelmi tevékenységüket, egymás rend-;'.kezesére bocsátják uiuka* Vn eirni admv.e tjt, k.adváry a kát, tudomá *yos kutatási .a; iményenket svb. Kezdemény unk a fölsö. '.és szakmai látó i-irásokat, valamint a kultúra', m i.s sportkapcsolatok erősítőét, ... ■.■-értve a cserefidültc'.és kiterjesztését is. Az elnökségi ülés után kezdte meg tanácskozását a szakszervezet k rzpmuti veztt. Őségé, S.lágyi Sándor főtitkár ismertette a g.záalkolás hatékonysága . ,k növelésére és ezen keres... .1 az életszínvonal további e .kéjére irányuló szakszer*vezeti tennivalókat. vlegemlíttte, hogy az idei edmények bizonysága szerint a vegyipar termelése megha- i y 3.1 • úgy n az állani por álla, de meg mind g elmarad a. .. yck mögött. Egyes vál-1 .. a nm ivvdí* csökken*té vián a létszám r. .verésév.é, illetve tyukaz itassal prób. ..koznak. Olyan vélemények is enimg-o- 3, hogy egyes va.it latok .ál helyes ie me v.s&* ez állitani a rég. 43 a mu karictet, Ii. .zen akein tartotta meg a komá..y.i k tett igér .ét, azzal szemben a kormányzat ígérete sem kötelező. Szólt a főtitkár a jó munka ttlságbecsülésével kapcsolatos problémákról is. Az utóbbi időkben az anyagi megbecsülést nem kísérte megfelelő erkölcsi elismerés. Pedig csak a kettő így fitt lehét hatásos. Sajnos - mondotta -- ma még sok helyen hiányzik a bátorság, de a megflelő közhangullat és gyakorlati érzék is ahhoz, hogy valóban egybeessék a jól do gozeik és a jól keresők fogalma. Küzdeni kell az olyan jelenségek ellen, hogy önmagában nyereséges lehet az olyan vállalat is, amely a népgazdaság szempontjából veszteséges és hogy kevesebbet keres egy jól dolgozó, mint egy ügyeskedő ember. Földi metró* Hírlap A NFB elöltA mezőgazdasági termelőszövetkészetek alkalmazottainak bérezése A közelmúltban a NER előtt szerepelt a mezőgazdasági termelőszövetkezetek alkalmazottainak bérezéséről hozott állami intézkedések végrehajtásának vizsgálatáról szóló összefoglaló jelentés, amelyet az ősz folyamán a megye 32 tsz-ébert végzett a NEB, annak megállapítása végett, hogy az idevonatkozó rendelkezéseket miként veszik figyelembe. Mindenekelőtt az ellenőrzés általános megállapításokat tett a tsz-ek alkalmazott létszámát illetően, amely 1963. január 1-i állapothoz viszonyítva jelentékenyen növekedett ugyan, de csökkent a műszaki állomány. Ezt a tényt befolyásolja, hogy a tsz-ek az üzemfejlesztéssel párhuzamos műszaki fejlesztés követelményeinek nem tudnak mindenütt eleget tenni — az esetleg eltávozó szakképzett alkalmazottat nepi tudják pótolni A fizikai állománycsoport munkaerő-hullámzásának taglalásánál a jelentés részletesen elemzi és különválasztja a kiegészítő üzemalakkal rendelkező, szövetkezeteket, az elsősorban mezőgazdasági tevékenységet ellátó gazdaságoktól. A tsz-ek alkalmi munkavállalókat túlnyomó többségben a betakarítás időszakában foglalkoztatnak, főként családtagokat s falubeli lakosokat. Másodállásban többnyire jogtanácsosok állatorvosok dolgoznak. Általános gyakorlat az is, hogy 3—4 tsz tart közös jogtanácsost. Gyakori és általános az állatorvosok tsz-ben való alkalmazása, a vizsgálat azonban olyan esetet is tapasztalt, amikor a községben működő állatorvos másodállásban a tsz főállattenyésztője, mellékfoglalkozásként a szövetkezet állatorvosa volt, így lényegében két főállást töltött be, 100 százalékos javadalmazással. Az idevonatkozó rendelkezés szabályozza a tsz-alkalmazottak javadalmazását. A tapasztalat az, hogy a szövetkezetek többsége betartja a rendelkezést, de előfordult, a jogszabályban meghatározott bérhatárok túllépése is. A jelentés ismertet néhány jellemző adatot. Például a rendelet egy-egy önálló szervezeti egység vezetője részére egyetemi, főiskolai végzettség esetén maximum 3500 forint havi fizetést engedélyez. Ezt a kikötést a tsz-ek úgy kerülik meg, hogy az üzemágvezetők részére olyan kiemelt órabért állapítanak meg, hogy az 4500—5000 forintos havi keresetre rúgjon. Előfordul, hogy egy-egy dolgozót abban az esetben is szakvezetőnek kategorizálnak, ha nem önállóan, hanem főmezőgazdász, vagy más vezető irányításával dolgozik. A fizikai dolgozók jogszabályellenesen magas bére is a helytelen besorolású''. 1 adódik. A rendelkezés 4—5 munkakörülményt és 5 bérezési fokozatot állapít meg, a tsz-vezetők azonban sok esetben ezt 'nem veszik figyelembe s a legkedvezőbb a különleges szakmunkát díjazó bért alkalmazzák. A megengedettnél általában több órát dolgoznak a fizikai dolgozók, s ez évi átlagban magasabb jövedelmet is biztosít. Megállapította a vizsgálat azt is, hogy némely szövetkezetben indokolatlanul magas az egyes alkalmazottak részére megállapított költségátalány, ilyenek szerszámhasználati, gépkocsihasználati díj, stb. Előfordul, hogy ez utóbbit nem tényleges használat szerint hanem átalányárként 3—4000 kilométeres feltételezett használat szerint díjazzák. Egyes szövetkezetekben több az illetményföld is, mint a meghatározott 800 négyszögöl. Az ellenőrzés összefoglalóan megállapította, hogy a megye mezőgazdasági termelőszövetkezeteiben az alkalmazottak foglalkoztatása általában nem ölt egészségtelen méreteket, s az alkalmazás körülményei sem utalnak a terület egészére jellemző szabálytalanságokra, visszaélésekre. Az általános kedvező kép azonban nem takarja el azokat a hibákat, amelyeket a vizsgálat során feltártak, s ezek felszámolására az államigazgatási szerveknek és termelőszövetkezeteknek határozott intézkedései szükségesek. A NEB az alkalmazotti létszám további csökkentése és a jövedelmek jogszabályszerű és arányos megállapítása érdekében javaslatokkal élt. — Hn — AIDOSZ megyebizottságának ülése Ülést tartott a Mezőgazdasági Erdészeti és Vízügyi Dolgozóik Szakszervezetének Fejér megyei Bizottsága, amelyen Nász István, a megyebizottság titkára számolt be az idei tevékenységüikről. A MEDOSZ megyebizottsága igen sokat tett ebben az évben is a szakszervezeti tagság érdekvédelméért, kulturális és politikai tudásának növeléséért. Megtárgyalták például — hosszas vizsgálódás után — az állami gazdaságok csökkentett munkahét bevezetésének tapasztalatait. Megállapították: helyes, hogy a dolgozókon ilymódon is segítenek, viszont helytelenítették, hogy egyes gazdaságok nem készítettek intézkedési tervet arra, hogy a kiesett munkaidőt miként kívánják pótolni. Tehát nem rögzítették írásban a fejlesztési elképzeléseket, amik nélkül lehetetlen tervszerűen dolgozni. Napirendre tűzte egy ízben a megyebizottság az alapszervezetek mimikáját is. Ezen az áprilisi ülésen kimondták: legjobban a pusztaszabolcsi, a velencei, a fehérvári, a csákvári és a sárbogárdi gépjavító állomás szakszervezeti bizottsága tevékenykedik. Azt is megállapították, hogy valamenynyi helyen sok tennivaló is akad. Jónak tartotta a megyebizottság az alapszervezetekben végzett sportmunkát. Sikeres volt a munkahelyi szpartakolád után megrendezett megyei sportnap. A MEDOSZ-hoz tartozó üzemeknél, gazdaságoknál mintegy 3000 ember sportol szinte rendszeresen különböző státudakban. A MEDOSZ elnökségének határozata értelmében a medvében is megszervezték, illetve megtartották a Tanácsköztársaság kikiáltásának tiszteletére a szocialista brigádok szellemi vetélkedőjét. Az országiján elsőnek ez a nyílvelevő:Viát? dolgozta ki a brigádok úgynevezett levelező úton történő vetélkedőjét A kollektívák megkapják a kérdéseket és azokra negyedévenként kell válaszolniuk. A legjobbnak ítélt munkái alapján értékelték a brigádokat. S a legjobbak ott voltak a megyei döntőn, ahol a helyezettek értékes díjakat kaptak. Most hasonlóan a korábbi évek gyakorlatához, a felszabadulás tiszteletére kezdeményeztek brigádvetélkedőt Az üzemi versenyek már nagyjából mindenütt megtörténtek — hacsak az időjárás nem akadályozott meg ebben egy-két állami gazdaságot —. Az összevont megyei döntőre 1970. januárjában kerül sor. Külön szóltak a gazdaságvezetőkről — a vízügyi, a gépjavító vállalat, a csákvári, a móri, a nagyihörcsögi, a bicskei, a sárszentmihályi és a bodakajtori állami gazdaság vezetőiről —, akik az üzemi Ki mit tud-dk szervezésében, megrendezésében, lebonyolításában is nagy segítséget nyújtottak a szakszervezeti bizottságoknak. Az értékelés szerint ennek a szellemi vetélkedőnek értékét éppen az adja meg, hogy sikerült azt tömegmozgalommá tenni, hiszen évről évre mind többen és többen neveznek e versenybe. A második napirendi pontként megbeszélték a jövő év első hat hónapjának tervét Meghatározták, hogy mikor, milyen formában segítik a termelési tevékenységet, az üzemi demokrácia teljes kiteljesedését a munkásvédelmi, munkásellátási, társadalombiztosítási és üzemegészségügyi feladatokat, a kulturális, az agitációs propaganda, valamint a sporttevékenységet. Ezután egyéb ügyekben döntött a megyebizottság. o. i. Duna — Tisza csatorna terve 1715 ben Dilberr báró, szolnoki várparancsnok — nagy tudású műszaki tiszt — felségfolyamodvánnyal fordult III. Károly királyhoz — vagyis VI. Károly német-római császárhoz —. Munkája bevezetésében hoszszasan dicséri a tenger ellen gátat építő hollandokat, akik csatornákkal teszik termékennyé kicsiny országukat. Jellemzi a Pest és Szolnok között fekvő alföldi területet, mondván: oly sík ez a terület, mint Babilon földje. A táv sem nagy, poroszkálva, lovon mindössze tizennégy óra. Pest mellett a Duna a Szolnok mellett a Tisza szintkülönbsége minimális. A munkáskezeket Dilberr biztosítottnak látja, ha a csatornaépítésben érdekelt tizenhat vármegye robotosaitól azt kívánná: mindegyik csak egy-egy területéhez közel eső mérföldnyi szakaszt építsen meg saját erejéből. Erre a célra kívánja mozgósítani a Magyarországon állomásozó császári ármádiát is. A király-császár érdeklődése arra serkenti: 13 éven át dolgozzék tervén. 1728-ra elkészíti kiviteli terveit is. Ám Dilberr tervei füstbe ment tervek. Utolsó sikere: készít egy hajók nélkül is felállítható dunai hídszerkezetet. Bécsben megdicsérik, ám a franciák Richelieu bíboros megbízásából „patentját” 100 000 forinton veszik meg. Amikor 45 évi szolnoki kapitánysága után meghal, a megye leszögezi: „jó atyaként bánt a jászföld népével ...” cikksír a karácsomy volt Makulátlan fehérségével a tél uralja a tájat. Szántóföldek maradványai. Egykor rögtönzött reptér volt itt. Ma széles utca. Takaros épületek, új házsorok, utcák, lakónegyedek. A kellemes, meleg szobában fenyőillat. Ünnepel a család. Karácsony van. És ajándékkal kezemben emlékezem. Az apák, fiúk többsége katona. Egy ezred búcsúzik a Piac téren. A Szent István ezred. Közülük kevesen térnek haza. * A városban sokan sárga csillagot viseltek. Osztálytársaim is. Néhány utca a városban gettó lett — most lakónegyed épül ott. Két nagy bombázást is átélt már a város, de a rádió újra légiveszélyt jelez. S mire a légiriadót mondaná, újra bomba hull. Minden családból hiányzik valaki. Sokakat internáltak. Egy asszony kétségbeesve sír. Az apa szeme csukna. Nyöszörög. A szíve táját dörzsölgetem. Hosszú időbe telik, míg megszólal. A gyerek ... a fiú ... levente volt, mint annyi százan. S mióta elvitték, semmi hír. — Mórnál bombatámadás érte őket, alig maradtak néhányan — hozta a hírt egy lakótárs —, aztán elcsuklott hangja, és zokogott. Két fia volt köztük. A meglevő üzletek kiárusítottak. A munkabért előre kiadták, a hadiüzemekben a fejadagot is az élelemből. És a háború ideköltözött. A fenyő mellett emlékezem. Visszavonuló katonák, éhesen, porosan, fáradtan, és ázottan. Az ágyút maguk húzták. Jutka mellettük két nagy hasikenyérrel a péktől nem ért hazáig. Az utánpótlás — a Szent László hadosztály — a mai Marx téren gyülekezett. A lovas szekerek mellett tüzérek, repülősök, gyalogosok. Jóska még hazalép. Elköszönni. Anyja siratja ma is. Repülők raja mélyrepülésben géppuskával pásztázta az utat. A reggeli tejjel csak órák alatt értem haza a szomszéd utcából, a fal mellé lapulva. A mélyrepülések egyre gyakoribbak, és nekem alig jutott idő az utcai áteresz betoncsövébe húzódni. A hajnali csendet tankok robaja verte fel. Lovasberény irányába vonultak, a Berényi úton. Az egyiknek oldalán alig 20 éves halott katona. Joseph, Kari! Ki tudja. Szőke haját a szél borzolta. Testét zsineg rögzítette a tankhoz. Nem. ő volt az egyedüli, akinek a temetésére már nem volt idő. Átellenben, a temetőben félig beföldelt sírgödrök. Koporsó nélkül takarták a halottakat. A harc pillanatnyi csendjét kihasználva, viszszatértünk az otthonokba. Meleg ruhát és élelmet kapkodtunk össze, és a szomszéd pincéjében kerestünk menedéket. Az egykori major földbunkerjában — ahol a bombázásokat is átéltük — már nem maradhattunk. December volt, 1944 karácsonya. Hó nélküli, fekete karácsony. Fenyőfa és ajándék nélküli. A családok szétszórtan. A tankok elvonultak. S a gépfegyver tüze után lassan emberi hangot hallottunk. Egy ruhásvéka fölé asszony hajol. Eteti gyermekét. Nikolaj fölveszi, katonasapkáját a kicsi fejére téve valamit mond, és megcsókolja. Elköszön, s még annyit mond, ő négyet hagyott otthon. Semmi hír róluk. A katonák vacsorához ültek. Ünnepi vacsorához. A város felszabadulását ünnepelték. December 24. volt, éjfél. Virradatkor a pincéből néhányan munkába indultak, a malomba. Kellett a kenyér a katonáknak, a lakosságnak. A gépek, hengerek zaja a békét jelentette. De a puskagolyók, aknák, gránátok, bombák repeszdarabjai még hozták a hírt: a háború még itt van kertjeink alatt. Lakatos Gyuláné ------ * ---- Az a kedves olvasó, aki e megszokott címszó alatt, a megszokott helyen és időben most azzal veszi kezébe az újságot, hogy valóban egy régi ismerősről szóló portrét olvas, talán csodálkozni fog. Mert nem egyetlen emberről lesz szó ezúttal azt már előre is elmondom, hanem róluk (ezt legszívesebben nagy betűkkel írnám), valamennyiükről, régi ismerőseinkről, akik az elmúlt negyedszázad alatt szerepeltek a közéletben, s mindig azokon a frontokon, ahol a „tűzharc” volt, ahol csöppet sem volt könnyű helytállni, s hozzáteszem még azt is, hogy sokszor népszerű sem volt. És ezzel párhuzamosan — a népszerűséggel — azonnal eszembe is jut egy dolog. Legutóbb néhány nappal ezelőtt egy riportot készítettem, annak jártam utána, hogy kik is manapság a gazdag emberek, kiket tart a közvélemény jómódúnak. Lajoskomáromban néztem ennek utána, s egyértelmű volt az állásfoglalás: azok a jómódú emberek manapság, akik a termelőszövetkezet ilyen, vagy olyan dolgozói. Ezt az állítást alá is támaitták, s nekem eszembe jutott a tíz év előtti agitáció, azt hiszem beszélhetünk erről nyugodtan: bizony nem volt könnyű dolga azoknak a társadalmi és pártmunkásoknak, akik hosszú hetekig, hónapokig jártak házrólházra, beszélgettek, győzködtek, érveltek a parasztembernek, arról, hogy a jövő útja a közös gazdálkodásé. Egy ismerősöm, nevezzük csak nyugodtan őt is „régi ismerősnek” — éppen a napokban hozta szóba a hajdani és emlékezetes agitációt. Mások is bekapcsolódtak a beszélgetésbe, mert kitűnt, hogy sokan ott voltak, amikor a parasztság jövőjét kellett egyengetni. Nos, ami igaz, igaz, az egyengetis nem ment a legsimábban, most azonban... ma, mostanában meg bizony arról esik szó, örülnek a termelőszövetkezetek, a parasztság révbejutásának, de egykét dolgot elvárna a munkásosztály: hogy tenyésszenek több sertést, hogy úgy alakítsák a zöldségárakat, hogy ne kelljen nagyon mélyen a zsebbe nyúlni. De hát régi ismerősökről van szó. Mi lett velük, miként, hogyan boldogulnak? Magam is nem egyről írtam már e sorozat keretében. Az ő életútjuk olyan, mint a köz ügyeiért harcoló embereké általában. Nem sima, nem is mindig egyértelműen felfelé ívelő. És nehéz. Mert az élet újabb és újabb követelményekkel áll elő Soha sem lehet megállni. Valamikor azt mondtuk, még az elején: kiosztjuk a nagybirtokot, államosítunk, megépítjük a vasutat, aztán nekivágunk. És jöttek a harcok. Nem is mindig a politikai ellenféllel vívott volt a legnehezebbik. Azt többnyire nyílt kártyákkal lehetett megvívni. De sokszor belülről is jelentkezett az értelmetlenség. Ismertem valamikor még e harcok hőskorában egy párttitkárt. Én nem tudom, hogy az az ember mikor aludt, mert éjfélkor, éjfél után egy-két órakor még világítottak a pártiroda — nem jól mondom — a pártház ablakai, mert akkoriban nem volt irodajellege. — És ott volt mindenütt, mintha nem is egy, de több példányban járna benne a világban, mint valami csodalény. F.hogy tudott érvelni, vitázni, harcolni. Én nem tudom, hogy mindig igazságosan harcolt-e, lehet, hogy menet közben egy pár embert, meg is bántott, de tudom azt, hogy azok, akikért küzdött, s akiket képviselt hittek benne, s rajta keresztül a pártban. Ez az ember azután valahol elveszett, vagy az is lehet, hogy azt mondták neki egy idő után: köszönjük, megtetted amit vártunk tőled, a többit majd csinálják azok, akik jobban értenek hozzá. A te módszereid ezentúl már nem megfelelőek, újabbakis mások kellenek. Ilyen is volt lehet az emberi adottság is, hogy valaki egy szakaszon a maximálisát nyújtja de nem képes a további fejlődésre, a kor parancsa pedig azt követelte, hogy mindenfajta poszton alaposabb legyen az ismeretanyag. De azért nem ez a jellemző és általános sok „régi ismerősre”. A Tanokban jónéhányszor kerestem valakivel kapcsolatot, akiről e sorozat keretében írni szándékoztam. Sajnos, soha nem sikerült vele beszélnem és találkoznom. Év vége van, nagy a hajtás ilyenkor az üzemekben, s most folynak a jövő évi előkészületek is. Az illető elvtárs is folyton távol járt, hol Budapesten, hol valamilyen fontos megbeszélésen. De nemcsak ő volt az egyetlen. Mások is, szinte valamennyien sokat dolgozót nagyon elfoglalt emberek, akiket nem lehet bármikor megtalálni, s elvonni a munkából. De ez azt is jelenti, hogy a régi ismerősök, az egykori harcosok derékhada, ma is aktívan vesz részt a közéletben, főleg azok, akik korban is még a fiatalabbak közül valók, erővel és egészséggel még bírják. Mert az egészséggel sokszor baj van már, azt hiszem nem hiába adta egyik kollegám egy ilyen jellegű írásának ezt a címet: Vérnyomása ingadozó... Kinek a vérnyomásával, kinek a szívével, kinek az idegeivel van baj. De csoda-e? Az lenne a csoda, ha fordítva lenne. Nem volt éppen üdülés az elmúlt 25 esztendő. S aki ezt nagyjából is végigküzdötte, akármelyik fronton is, megérdemli, hogy a nevét említsük. Mindannyiukét persze lehetetlen. Sokan vannak, az a jó, hogy olyan sokan. S sorozatban sokakat bemutatunk még, most azonban azokról vegyék megemlékezésül és elismerésül e sorokat, akiknek a nevét külön is nem említettük. Balázs Katalin Portré helyett r • • rr rrf Régi ismerősekről