Fejér Megyei Hírlap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-01 / 51. szám

Vasárnap, 1970. március 1. ■ Rólunk a nőkről Remélem sem a lányok, sem az asszonyok, sem pe­dig a társadalom férfitag­jai nem veszik szerénytelen­ségnek, ha röviddel a Nem­zetközi Nőnap előtt saját ügyeinkről, gondjainkról sze­retnék szólni. Nem, igazán nem akarok ünneprontó len­ni, tudom, hogy minden év­ben emélkezetes szép Nő­nappal köszöntenek bennün­ket, s abban is biztos vagyok, hogy a kedveskedés és a köszöntés igazán őszinte, még a jószándékban sem kételkedem, hogy ilyenkor a férj találja a vacsorát (hal­lottam, már ilyenről), netán kitakarítja a lakást, egy szál virágot is vásárol a vázába, az iskolásfiú maga mossa el a teáscsészéket — és a férfi munkatársak is szokat­lanul ünnepélyesek. No, hát kérem éppen ez az. A túlzott, a túlzásba vitt ünnepélyesség. Jól esik per­sze, hogy jól esik, kinek ne esne jól a kedves szó, az üd­vözlő szavak, — néhány szál virág. De aztán mi van? Mi már tudjuk. Mondom: nem akarom elrontani az ünnepet, de ezekről a dol­gokról beszélni kell. Utána újra mi visszük a gyerekeket az óvodába, mi készítjük a reggelit, mi csomagoljuk az uzsonnát, takarítunk, mo­sunk, főzünk. És dolgozunk is. Munkaviszonyban, mun­kakönyvvel, mint rendes ál­lampolgár, akinek joga van a munkához. Állítólag nem is dolgozunk rosszul. Ezt legutóbb egy hivatalos fó­rumon jelentették ki — le is merem írni, remélem nem vonják vissza — a Szakszer­vezetek Fejér megyei Taná­csa kibővített nőbizottsági értekezletén. Igem,­ pontosan azt mondta az előadó, hogy a nők pontosabb, lelkiisme­retesebb munkaerők a fér­fiaknál. (Kérem ne vegyék ezt a férfiak szurkálódásnak, de más — anyagi — megbecsü­lés híjján jól esik az erköl­csi is.) Mert — bár zárójel­be tettem — egyáltalán nem szánta­m mellékes gondolat­nak. Nem titok, erről meg­győződi­ek mindenfajta szin­tű vizsgálódás alkalmából, akik csak a nők helyzetét, élet- és munkakörülményeit szerették volna tisztán látni. Egyszóval általánosságban a nők azonos munkáért nem kapnak azonos bért keve­sebbet kapnak. Az is az igaz­sághoz tartozik, hogy hiá­nyos a nők szakmai képzett­sége. A legtöbben betanított és segédmunkásként dolgoz­nak. Ez pedig lehúzza az át­lagot. Nem akarom most ele­mezni, mindez miből és ho­gyan adódhatott. A középkor­­osztály képzettségén már alapjaiban nehezen lehet változtatni, a fiatalabb női dolgozók képzettsége azon­ban jobban a figyelem kö­zéppontjában kell, hogy le-e­gyen, többet kell ezzel fog­lalkozni minden szinten. A nők egyre inkább agyuk­ba vésik, hogy a családon kí­vüli és azon belüli bizton­ságuk a gazdasági önállóság függvénye. A legtöbben dol­gozni akarnak és tudnak is. Vannak azonban olyan fi­gyelemre méltó­­ jelenségek, amelyeket finomabban, ár­nyaltabban lehet fogalmaz­ni, de végső soron mégis csak ki kell mondani, hogy a feszített kettősség, vagy hármasság a műhelyben, iro­dában végzett munka, az ott­honi műszak — tudom unal­mas már erről hallani, de beszélni is — gyermekneve­lés naponta visszatérő gond­ja állandóan bombázza a nő idegrendszerét. Az állandó feszítettség, a magát soha „túl nem érő” munkahalmaz, a kevés pihenés végül is megtorolja magát: elszapo­rodnak a neurotikus pana­szok, félelmesen sok a kora­szülés, a­­fejfájás, a fáradt­ságérzés, a türel­mtlenség, rövidebbek a beszélgetések, a gyerekkel való foglalkozás. Dehát mit lehet tenni? Kér­dezzük ezt már sok év óta. Tettünk is. Itt van mindjárt a gyermekgondozási segély. Nagyszerű dolog — de két­oldalú. Igaz, bizonyos idő­szakra megoldottuk a böl­csödét, a gyermek anya­ mel­letti nevelését — de ugyan­az az anya hosszú időre ki­esik a munkából, ha vissza­megy újra kell szinte kezde­ni, ez valamilyen vezető be­osztásban lévőnek bizony hátrány, behozhatatlan, nagy kiesés. Azután, igaz, már vannak háztartási gépeink, legtöbb család igyekszik is megvásá­rolni azokat. De: baj van még mindig a kész és félkész éte­lekkel. Drágák. Ki tudja megvásárolni? Az, akinek amúgy több a pénze, követ­kezésképpen több terhet tud levenni a válláról. És: kevés család jár el vacsorázni, vagy visz haza üzemi kosz­tot. Érdemes lenne utána­nézni, miért? A vendéglői koszt drága, meg aztán gye­rekkel keljenek útra egy va­csoráért? A legeslegnagyobb hiba azonban a felfogásban le­ledzik. Nemcsak a férjeké­ben, akik hazamenve pa­­pucsba-köntösbe bújnak. Fogy-e a számuk, nem­ tu­dom. Talán igen. De ott vannak még a nagyobb fi­úk, a kamaszgyerekek. Há­nyan segítenek? Van-e olyan felfogás — még az anyák ré­széről is — hogy ne szé­gyenen konyharuhát fogni, vagy megsütni néhány to­jást vacsorára? Az a felfo­gás az oka annak is, hogy noha a törvény már réges­­rég egyenlőségjelet, tett nő és férfi állampolgár között, az emberi tudat, a közfelfo­gás még korántsem. S ilyen emberek sokan vannak mű­helyekben, gyárakban, hiva­talokban. Mondom, nem akartam ünneprontó lenni, bizonyára elhangzanak majd az ünne­pi köszöntőkben március ut­án itt is — ott is a fentiek­hez hasonló mondatok is, a lányok, asszonyok pedig örülnek majd a virágoknak, a kedvességnek, az egynapos gondoskodásnak — amely­nek nagyon kívánnánk, hogy legyen folytatása. Balázs Katalin RÉGI ISMERŐSÖK Hatvanöt év a kemence mellett KEVÉS olyan hosszan elnyúló falut ismerek, mint Szár. Egyik része a dombra óvatoskodik, a másik szeszélyesen kanyarog a völgybe. A metszéspontban lehet az a ház, amelyben Czettisch János bácsi lakik Terus nénivel. Idén ülik majd ötvenedik házassági évforduló­jukat. Ez is megérne egy riportot. De most azért jöttem, mert hallottam, hogy János bácsi, aki jövőre lesz nyolcvan esztendős, másik jubileumhoz érkezett, hatvanöt esztendeje áll a kemence mellett, süti a kenyereket, ropogós héjú süteményeket, ünnepi kalácsokat. János bácsit hátul találom a kemence kör­nyékén. Éppen kovászol, s látszik rajta, sem­miféle kérdés, ígéret kedvéért nem hajlandó félbehagyni ezt a munkát. Holnap sütés lesz, s a kenyér minőségét sokszor a kovászolás szertartása határozza meg. Lassan sötétedik, amikor köténye fölé zakót terít és beavatoskodik a szobába. Aprókat kor­­tyant a borból, s lassan-lassan oldódik a nyel­ve. Előbb inaséveiről mesél, amelyeket Pesten töltött. 1905-ben került inasként a kemence mellé és azóta kenyerek között élte életét. — 1909-ben szabadultam. Nagy dolog volt az akkoriban, kérem. A Weigand-féle pékségben kaptam állást a Murányi utcában, mondhatom nem volt valami könnyű munka, mert a napi munkaidő nem volt pontosan kiszámolva. Harcoltunk is a szakszervezetben épp eleget, hogy rendezzék végre tisztességesen! János bácsi 1909 óta a szakszervezet tagja. — A NYOMDÁSZOK voltak a legjobban megszervezve, meg a vasasok — mondja el­gondolkodva. — Azért mi sem panaszkodhat­tunk! Csütörtökönként volt a polgári kime­nőnk, akkor beültünk az Aréna úton egy kávéházba, ahol műsor is volt, és bizony sok­szor alaposan az éjszakába nyúlóan beszélget­tünk, mit is kellene tenni, hogy ne tegyenek a munkásokkal azt, amit akarnak. Akkor is csütörtök volt, amikor délután egyszerre óriási tömegre lettünk figyelmesek, amint a város szíve felé vonultak és jelszavakat kiabáltak. Mondanom sem kell, hogy csatlakoztunk a javában tüntető újpesti munkásokhoz. Ha­marosan azonban lovasrendőrök rontottak közénk. Kardlapoztak keményen, mi meg dobáltuk őket, rángattuk lefelé a lóról, aztán egy villamos is „feldúlt”.. Valami szokatlan érzés kerített hatalmába: éreztük a magunk­ban feszülő erőt és képesek lettünk volna meg­birkózni akár az egész világgal. A történelem könyvek ezt a napot „véres csütörtökinek nevezik. Négy évig harcolt János bácsi az első világ­háborúban, de 1919 itthon találta. Szakszerve­zeti bizalmi lett, így segítette a munkáshatal­mat. — Sose sütöttem annyi és olyan jó ke­nyeret, mint akkor — mondja és a szeme is mosolyog. Aztán — 1919 után Szárra, szülőfalujába költözött vissza. Édesapja meghalt, rá maradt vak édesanyja és három testvére, ő sütött, sütött megállás nélkül, hogy eltartsa, fel­nevelje őket. Keményen megpróbálta az élet, de nem roppant meg egy pillanatra sem. Most is olyan egyenesen tartja magát, mint az öreg fa a műhelye előtt. Pedig a második világ­háború sem kímélte meg. Katonának vitték, és majdnem mindenét elveszítette. — Mégis voltam én szári bíró a felszabadu­lás után! A Nemzeti Bizottság elnökéül is megválasztottak, aztán a három párt közös döntése nyomán én lettem a bíró. Abban az időben építettük fel Száron az első szovjet hősi emlékművet. Erre emlékszem pontosan. Meg arra is, hogy az egyes pártok között olykor meglehetősen éles harc folyt a helyi hatalomért. János bácsi nem mondja, hogy 1945 óta párttag, hogy rengeteg társadalmi munkát végzett, hogy minden lehetőt megtett és még ma is megtesz a szülőfalu felvirágoztatásáért, s hogy közben azért mindennap ott állt a kemence mellett, mert ha változott, alakult is az élet, s ha olykor alaposan fel is forrtak az események, kenyérre mindig szüksége volt a falunak. E3 sütötte a piros ropogós héjú ke­nyereket, megállás nélkül. — Nem érzi fáradtnak magát? Elvégre hat­vanöt év... — De bizony, fáradt vagyok, kérem — Miért nem hagyja abba a munkát? Az öreg csodálkozva néz rám: — Azt kérem, nem lehet abbahagyni. Sok mindent szeretnénk még tőle kérdezni, de látjuk, hogy kicsit f­áraszt­ja a beszélgetés, meg túlságosan sok is az emlék, ami feltolult benne. Alig vesszük észre, hogy leszállt már az est. Búcsúzás közben valamelyenk megkérdi János bácsit: — Felköszöntötték már az úttörők? — Nem. Miért köszöntöttek volna, hiszen dolgozom még?! Ezzel visszaindul a műhely felé. Amint ki­nyitja az ajtót, megcsapja orrunkat a kovász friss illata. Terus nénivel állnak az ajtó fény­körében és integetnek. VALAMI HASONLAT kellene ide, pedig nem is ez a lényeg. A tény a fontos: itt él és dolgozik közöttünk Czettisch János, az öreg szári pékmester, aki jövőre lesz nyolcvan esz­tendős, hatvan éve szakszervezeti tag és egy életet töltött a másokért való és mégis örömet nyújtó munkában. Rónay László HÍRLAP az SZMT terveiből Az SZMT kulturális, agi­­tációs, propaganda és sport­­bizottságának 1970. első fél­évi programjában elsősor­ban a „Felszabadulási év­forduló” rendezvényeinek lebonyolítása szerepel. Az ellenőrzést, összehangolást a kulturális bizottság mel­lett működő operatív bizott­ság végzi. Áprilisban bizottsági ülé­sen tárgyalják meg a beér­­­­kezett jelentések és vizsgá­latok adatai alapján a könyvtármozgalom helyze­tét, annak személyi és tár­gyi feltételeit, valamint az olvasómozgalmi adatok ala­kulását 1966—1969. évek vo­natkozásában. Az SZMT tervében szere­pel, hogy az elnökség május 28-i ülésén megvitatja a ci­gánylakosság helyzetének megjavításával és nevelésé­vel kapcsolatos szakszerve­zeti feladatokat. Felmérik a SZOT 1962. március 24-i ha­tározata végrehajtásának állását. M­Ekulul* MA DÉLELŐTT 10 ÓRAKOR: G­yer­mekelőadás: December 21 -i jegyek érvényesek! HÉTFŐN, 2-án este 7 órakor „B” bérletben: HUNCUT KÍSÉRTET. Minden év nem valami újat BESNYŐNEK Az utóbbi évtizedek szor­gos munkája, nagyszerű tet­tei törölték el a megyetérkép­ről Göböljárást és emelték helyébe a ,,gazdag” jelzőre érdemes, új falut Besnyőt azok építették, akik ismerték a cseléd- és summássors minden megaláztatását si­várságát kilátástalanságát Korszerű, komfortos lakások sorakoznak a gondozott, nyá­ron virágillatos utcákon. Kik laknak a modern ott­honokban? A volt kisemmi­zettek, akiknek tulajdonába került 1945. után jogos örök­ségük. És tudnak-e bánni az őket illető örökséggel. Igen. Megtanulták megbecsülni, szakértelemmel gondozni a földet, az egykori grófi bir­tokot. Ma a bőven termő (1900 hold átlagában 18,2 má­zsa búzát adott) földtáblák az egész falu boldogulását szol­gálják. Jó gazda büszkeségé­vel említik a 31,52 mázsa ku­korica átlagtermést, amely 7,1 mázsával haladta meg az elő­ző évit. Cukorrépából meg­termelték a holdankénti 240 mázsát. Az aprómagvakból — kapor, kömény, lucerna, salá­ta, metélőpetrezselyem — re­kord termést takarítottak be. A növénytermesztés közel 19 milliós tervét 3 millió forint­tal túlteljesítették. A 228 ezer darab vágócsirkéből mind­össze 7 ezrelék hullott el. Egy-egy tojóhibrid 254 darab tojást „termelt” 88 filléres önköltséggel. A hízómarhák gyarapodása havonta és da­rabonként 37,4 kilogramm. A 2860 literes tejtermelési átla­got idén 3200 literre szeret­nék növelni. Hízóbirkáik 93 százaléka exportra kerül Van hétmilliós tartalék alapjuk és ez mellett 38,6 millió forin­tos sertéstelep beruházását valósítják meg. Eredményeikre már 10—15 évvel ezelőtt is oda kellett figyelni, most is így van ez. A 60 milliós tiszta vagyon a szövetkezet tulajdonosaié, a tagoké, a falué. Mert a szö­vetkezet ad egyre jobb meg­élhetést 1260 főnek, a falu lakói 67 százalékának. Múlt évben munkabér címén (havi fix fizetés van náluk) közel tizennyolc millió forintot fi­zettek ki. Az évi átlagkereset 34 685 forint. Az anyagi jövedelem bizto­sítása csak egyik oldala a gondoskodásnak. A község­fejlesztéshez is hozzájárul a tsz. Egy ízben ösztöndíjjal szerződtettek óvónőt. Műve­lődési otthont építettek, fenn­tartására vállalkoztak. Nincs olyan járda, középület-építés, vagy felújítás, amelyből ne vállalnának részt. Például tánczenekart szerveztek, hangszereket vásároltak. És ezt természetesnek tartják, tagjaik valamennyiök érde­kében határoz így évről évre rendszeresen a közgyűlés. „Ki oldja meg, ha nem mi?” — kérdezi és egyben meggyőződéssel vallja be Nagy László tsz-elnök. Mindenki­nek az egész fa­luval törödnek. Legújabb in­tézkedésük az öregek, a nyugdíjasok segítésére szol­gál. Az ezelőtt szokásos évi 186 ezer forintos nyugdíj-ki­egészítés helyébe életjáradé­kot fizetnek. 218 nyugdíjas­tól, járadékostól a földtör­vény biztosította lehetősége­ket felhasználva — megvásá­rolják földjüket. A felaján­lott, illetve megvásárolt föld után életjáradékot garantál a tsz. Minden idős ember igé­nyelte a gondoskodásnak ezt a módját, ami jóval több, mint a nyugdíj-kiegészítés. Ez új kiegészítője a nyugdíj­nak, ami mellől ezután sem hiányzik a háztáji terület. Minden év hoz valami újat Besnyőn. Ha nem így lenne, észrevennék, de mivel így alakult, sokszor talán észre sem veszik. Mert természetes igény a fürdő, a ruhacsere célját szolgáló szekrénysor, a hajdúszoboszlói üdülés, vagy a külföldi jutalom út És­­ így van ez rendjén. Németh Erzsébet ■ 3-------- Évközben is több cik­k, hír­adás jelenik meg azokról, akik megyénk választóinak küldöttei, képviselői az or­szággyűlésben. A választók ezen kívül is hallanak kép­viselőik tevékenységéről, ta­lálkoznak velük a fogadóna­pokon, együtt vitatják meg a közélet gondjait, problémáit. Ezek a tanácskozások na­gyon is termékenyek, amit többek között az is bizonyít, hogy a választók javaslata nagyon sokszor törvényerőre emelkedik. A múlt évben dr. Mátay Pál 47 javaslatából 17 emelkedett törvényerőre, tí­zet pedig a végrehajtási uta­sításba dolgoztak be. Ezek a javaslatok egyéni beszélgeté­sekkor, tanácskozásokkor hangzottak el. Ugyanis me­gyénk képviselőinél gyakor­lattá vált, hogy egy-egy tör­vényjavaslat parlament elé terjesztése előtt meghallgat­ják az érde­kelt szakterüle­tek vezetőit, választóikat. Jók ezek a javaslatok és megfelelően kerülnek továb­bításra, mint a már említett példa is bizonyítja, pedig ennél sokkal többre hivat­kozhatnánk, hiszen az elmúlt években talán nem volt egyetlen olyan törvényjavas­lat sem, melynek elkészíté­sekor ne hangzott volna el Fejér megyei javaslat. És még ehhez jön az is, hogy képviselőink az állandó bi­zottságok üléseink is szám­talan javaslatot tettek, ezek közül is nagyon sok került elfogadásra. Ebből adódik talán a leg­érdemibb következtetés, mégpedig az, hogy megyénk választói képviselőiken ke­resztül közbeszólnak és be­leszólnak a törvényalkotás­ba. Nyilvánvaló, hogy ez képviselőink tevékenységét is dicséri, de ugyanakkor vall az egyre növekvő, fejlődő demokratizmusról is. Jóleső érzés ismételten át­lapozni képviselőink beszá­molóját múlt évi tevékeny­ségükről. Nemcsak azért, mert eredményes munkáról adhatnak számot, hanem azért is, mert miközben egy évre visszatekintenek, a jövő feladatait is kellő gonddal értékelik, jelölik meg. Az állandó bizottságok tevé­kenységét például jónak tart­ják, helyeslik, hogy ott min­den lényeges kérdést meg­vitatnak, megtárgyalnak, ugyanakkor javasolják annak megfontolását, hogy olyan témákat is terjesszenek az Országgyűlés elé megvitatás­ra, amelyekben az állandó bizottsági ülésen nem volt egyetértés. Szükségesnek lát­ják képviselőink azt is, hogy az állandó bizottságok olyan nagy horderejű kérdéseket is megvitassanak, melyek a törvényalkotás programjához közvetlenül nem kapcsolód­nak. Képviselőink a parlamenti vitával kapcsolatban is több véleményt alkottak. Egysé­gesen állapítják meg, hogy a tárgyalások légköre nyíl­tabb, őszintébb és még kri­tikusabb volt, mint a meg­előző években. Saját és vá­lasztóik véleménye alapján kívánják erősíteni a kriti­kai szellemet. Amikor örömmel rögzítik, hogy a képviselők igyekeznek papír nélkül, életízűen, rög­tönzéssel is segíteni a vita elevenségét, felhívják a kor­mány figyelmét arra, hogy egyes miniszterek felszólalá­sai még mindig túlzottan kö­töttek, ragaszkodnak az előre elkészített anyaghoz. És mint már az országgyűlésen is el­mondották, többek között a legutóbbi ülésszakon, több minisztertől érdemibb ref­lexiót várnak a képviselők észrevételeire. Továbbra is szükségesnek tartják azt, amit már korábban is meg­fogalmaztak: törekedni kell arra, hogy egy-egy adott koncepció, vagy törvényja­vaslat beterjesztésénél két, vagy esetleg több változat­ról lehessen dönteni. Az évi munka értékelésé­nél képviselőink megállapí­tották, hogy hasznos volt an­nak a múlt évben beterjesz­tett és általuk is támogatott javaslatnak a valóraváltása, hogy érdemes több napiren­det, viszonylag nem sok hozzászólással programba ik­ ,­tatva. Ezt alátámasztja az is, hogy képviselőink, választó­ikkal jóelőre megbeszélik,­ megvitatják a javaslatokat és mivel mód van arra, hogy ezek helyet kapjanak a tör­vényjavaslatban, úgymond a vita jelentős része már az országgyűlés ülésszaka előtt elhangzik. Éppen ezért ilyen esetekben a parlamenti ta­­nácskozáson már csak né­hány kisebb-nagyobb módo­sításra van szükség. Az ilyen értelmű eljárásnak nemcsak abban van jelentősége, hogy dinamikusabb lesz a parla­menti vita, hanem a szocia­lista demokrácia erőteljesebb érvényesülését is jelenti, mi­vel a választók sötéles köré­nek közvetlen hozzászólását, belszólását biztosít­ja. Nyivánvaló, hogy képvise­lőink éves tevékenységéről megközelítőleg sem lehet mindent e keretek közt el­mondani, sőt minden lénye­gesebb problémát sem lehet érinteni. A cél most nem te ez volt A fentebb ismerte­tettek és a hozzájuk fűzött gondolatok talán megfelelőek arra, hogy érzékeltessék kép­viselőink, s rajtuk keresztül is az országgyűlés tevékeny­ségének néhány olyan moz­zanatát, jellemvonását, mely egyben hű tükre a szociálissá demokratizmus mind erőtel­jesebb kibontakozásának. Bányász Béla ALKOTÓ MÓDON Gondolatok országgyűlési képviselőink munkájáról

Next