Fejér Megyei Hírlap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-27 / 73. szám
Pt«**, lfm ***»». Több módosítás az ügyrenden Ülésezett a MÉSZÖV elnöksége Március 26-án délelőtt tartotta meg első ülését Székesfehérváron a MÉSZÖV székházában a Szövetkezetek Fejér megyei Szövetségének elnöksége. Az új szervezeti formáknak megfelelően működő választott testület napirendi pontjait Kovács György szövetségi elnök ismertette a megjelentekkel. Az elnök vázolta az átalakulás során kialakított szövetségi ügyrendet, a különböző titkárságok irányításával működő szakosztályok szerepét, jelentőségét ismét aláhúzta: a szövetség csakis a tagszövetkezetek által igényelt és meghatározott munka és érdekképviselet témájában fejti ki tevékenységét. Jelenleg a teljes volt fmsz-i „vonal”, a tervstatisztika, a pénzügy, a kiskereskedelem, a vendéglátóipar, az ipari szolgáltatás stb. Nagy Lajos elnökségi tag és titkárságvezető feladata. A szövetség takarék és lakásszövetkezeti titkárságát Révész Ferenc irányítja. Az elnökség azonban a két fajta szövetkezeti tevékenység öszszevonását feltétlen átmenetinek tekinti. Ha lakásszövetkezetek továbbra is ilyen ütemben fejlődnek, szükségesnek találják egy különálló —sajátos munkáját tekintve — szakosztályban önállósítani. Rövid időn belül — ehhez szükséges az ÁFÉSZ-ek együttes igénye — kívánkozik például megfelelő és magasan képzett cukrászipari szakember alkalmazása a szövetségben. Különös tekintettel a népélelmezésben várható igények növekedésére. Hosszan tárgyalta az elnökség a szakbizottságok működésének alapvető elvi és gyakorlati funkcióját. Úgy látják, ha idejében, nem találják meg a szakterületüket átfogó működési és tevékenységi formákat, létezésük formális lesz ,őt a nekik szánt össz-szövetkezeti és tagsági érdekek jó szolgálatával még hoszszú ideig adósak maradnak. Javaslat hangzott el néhány, az alapszabályban már rögzített, de máris módosításra, ésszerűsítésre szoruló pont kiigazítására. Sürgős teendőnek tekinti az elnökség az egyes szövetkezeti működési ágazatok rendszeres felülvizsgálatát, összegezését, ezek széles körű ismertetését, az adott területek részkérdéseivel összefüggően. Megállapították: a szövetkezeti vendéglátóipar korszerűsítésétől még mindig messze van a belső tartalmi munka, a korszerű és igényszerű felszolgálás, térítés, udvariasság és tisztaság. Az elnökség több ügyrendi előterjesztést módosításra, új feldolgozásra ajánlott, mert a testület együttes véleménye az, hogy a korábban papíron rögzített és szentesített megfogalmazásoknak, pontoknak tükrözniük kell a szövetkezeti tagsági érdekeket, a szövetségi munka lényegét. (p. f.) Tények és tervek (Tudósítónk leveléből) Seregélyes a nagyközség cím várományosa. 1969. évet úgy értékelte a községi tanács, hogy a községfejlesztési tervben meghatározott feladatokat csak részben tudta megvalósítani kapacitás-kiesések miatt 1969-ben kezdtük el építeni 450 ezer forint költséggel a Seregélyes-Szőlőhegyi két pedagógus-lakást. A beruházás kapacitás-kiesések miatt elhúzódott az 1970-es évre. 2000 méter járdát építettünk a dr. Münnich Ferenc és a Belmajori utcában. Tavaly 260 ezer forintos költséggel felújítottuk a művelődési házat, amely dr. Münnich Ferenc nevét vette fel. 1970. évre a 802 ezer forintos községfejlesztési keretből amelynek felhasználását február 17-ig jóváhagyta a tanácsülés, 2000 méter járdát, 50 ezer forint értékű útjavítást, 8000 forintos könyvtárállomány növelést, 300 ezer forintért állatorvosi lakás építését, 160 ezer forint értékben orvosi és fogorvosi rendelő és váró kialakítását tervezünk. A „Kossuth” Tsz építőbrigádja készíti az általános iskolák szernyvíz-elvezető csatornáit mintegy 150 ezer forintos tervezett költséggel. A községi tanács 350 ezer forint értékű társadalmi munkát tervezett. A jubileumi évben sor kerül arra is, hogy a művelődési ház parkjában felállítják dr. Münnich Ferenc szobrát. Csapó József, a községi tanács vb-elnöke M Ulf Anyagiasság vagy anyagi ösztönzés ? A napokban néhány kooperáló nagyvállalat vezetői szocialista szerződést kötöttek, egy népgazdaságilag is jelentős, úgynevezett kiemelt beruházás munkálatainak segítésére. Az a cél vezette a vállalatok illetékeseit, hogy minden egyes nap, amennyivel előbb kezd termelni az üzem, több százezer forintot hoz a népgazdaság kasszájába. Miután lezajlott a hivatalos aktus, néhány vezető még ott maradt baráti beszélgetésre. Természetesen rövid idő alatt munkájukra terelődött a szó, s néhány perc múlva már úgy vitatkoztak, érveltek, bizonyították a maguk igazát, mintha hivatalos értekezleten lettek volna. Miről is folyt a vita? Az egyedi, nagyberuházások anyagi támogatásáról. Mert jelenleg mi a helyzet? A vállalat dolgozik például három kiemelt beruházáson, amelyek mindegyike fontos, s kívánatos, hogy minél előbb termeljen. Mit tesz a vezetőség ilyenkor? Valahonnan „elcsíp” néhány százezer forintot, hogy legalább megközelítőleg érvényesítse a „több munkáért (teljesítményért), több bért” elvet. Ez pedig vagy a nyereség terhére megy, vagy egy másik építkezéstől veszik el Az egyik vállalat vezetője elmondta, hogy öt év óta először osztottak nyereséget. Nem mintha nem dolgoztak volna eddig is jól, de a nyereséget mindig elvitte egy-egy jelentős munka premizálása. S idén mikor kiosztották a szép summát, megjegyezte munkásainak: „Na, most aztán nem szólhattok, szép pénz ütötte a markotokat”. A válasz sem késett: „Igen, de ossza el ezt az igazgató elvtárs öttel, s máris nem olyan szép pénz ez”. S a maguk szempontjából igazuk volt a dolgozóknak. De az igazgatónak is. Félreértés ne essék, nem a túlzott — sajnos egyre jobban elharapódzó — anyagiasságot akarjuk támogatni. Ezt különben az egyik jelenlevő pártfunkcionárius is elmondta. De jogos az igény: akik ilyen népgazdaságilag fontos munkákat végeznek, melynek kihatásai százezrekben vagy éppen milliókban mérhetők, megérdemlik, hogy a plusz munkáért plusz juttatást kapjanak. S ezt ne a vállalatnak kelljen „féllegális” utakon biztosítani, hanem eleve kapjanak erre egy bizonyos keretet, központi költségvetésből. Mért sokszor egy jelentéktelenebb építkezésen dolgozók kényelmesebb munkával több anyagi elismerésben részesülnek. Természetesen nem akarjuk lebecsülni az erkölcsi ösztönzők szerepét, jelentőségét, ennek fontosságát a jelenlevők is elismerték. De mikor minden területen érvényesül az anyagi ösztönzés elve , és a gazdasági reformmal egyidejűleg fokozottan érvényesül — akkor ezen a területen is megoldást kéne találni, hogy egy vállalat ne „fizessen rá”, ha jól dolgozik. Ezért kellene megvizsgálni annak lehetőségét, hogy milyen módon lehetne anyagi fedezetet biztosítani ezeknek a vállalatoknak arra, hogy megfelelően A BARANY KÉSZÍTMÉNYEKKEL kedveskednek húsvétkor Székesfehérváron tartózkodó külföldi és belföldi turistáknak a Velence Szállóban. Ezt a szép vendéglátós húsvéti hagyományt eddig minden évben megújították. 7 hálatér. A lány kilépett a gyárkapun. Meglátta a fiút, aki a másik oldalon várta. A lány fiú felé futott és a fiú is elindult a lány felé. Az út közepén egymás karjába estek. A száguldó tehergépkocsi éppen, hogy fékezni tudott. A kocsivezető dühös. — Éppen itt kell? — ordítja mérgesen, de már mosolyog. Mikor tovább indul, int is nekik. Ha valaki megérti őket, ő igen. Azok ketten pedig ellebegnek az út közepéről. — Szeretsz? — kérdezi a lány. — Tudod, hogy szeretlek! — búgja a fiú. Kívánj bármit! A lány elgondolkozik. Közben a buszmegállóhoz érnek. Egy azon busszal utaznak már hetek óta. Mint megvadult elefánt, rohan a megálló felé egy busz. Ez nem az övék. A leány hirtelen kibontakozik a fiú öleléséből és felugrik a buszra. A fiú meglepetve nézi, nem tud szólni a csodálkozásról. Végre: — Ili, ez nem a mi buszunk. — Gyere utánam! — szólt le a leány. A fiú habozik. A lány kihajol az ajtón, gúnyorosan mondja: — Mit ígértél az előbb, kívánj bármit. A fiú csak áll, azután elrugaszkodik, de orra előtt becsapódik az ajtó. Visszaugrik, azt még látja, hogy lány huncutul integet és csókot dob neki. Van aki azt hiszi, hogy köztük mindennek vége, hogy ezek többé nem találkoznak. Pedig másnap minden úgy történik mint az előző napon. Azaz, hogy mégsem. Most is az út közepén szaladnak össze, de most szerencsére nem jön a tehergépkocsi. És még valami: a próbatétel ezúttal elmarad. Minek? Hiszen úgyis tudják, hogy szeretik egymást. (Gyimesi) — IMPORT KÖLNIVEL locsolkodnak idén húsvétkor a fehérvári fiúk. A közelgő húsvéti hétfőre, a népi szokás szerinti „locsolkodónapra” 30 féle illatból biztosított választékot a megyyeszékhely kereskedelme, s a hazai készletek kiegészítésére francia illatszer-importszállítmány is érkezett. Fehérváriak Varosilovgrádban Barátság-vonat viszi Kijevbe Kecskemét, Pécs, Szeged és Székesfehérvár mintegy 300 képviselőjét, szovjetunióbeli testvérvárosaink meglátogatására. A városok küldöttei Kijevből indulnak tovább, s április 4-ét a kecskemétiek már Szimferopolban, a pécsiek Lvovban, a szegediek Odesszában, a székesfehérváriak pedig Vorosilovgrádban ünnepük. Tizennégy csarnok A Dunai Vasmű könnyű vasszerkezetű csarnokai országszerte igen keresettek. Ezekből a csarnokszerkezetekből elsősorban raktárak, istállók készülnek és azokat a 26. Építőipari Vállalat könnyű acélszerkezeti építésvezetőségének brigádjai a helyszínen állítják fel, szerelik össze. Az év eleje óta tizennégy csarnokot állítottak fel az ország különböző részeiben. A vállalat fiatal szakemberei újabban a csarnokok körítő falazásának meggyorsítására könnyűpaneles térhatárolási módszert dolgoztak ki. honorálni tudják a jó és gyors munkát. S így a vállalat és a népgazdaság is jól járna. Persze, azt is tudják a gazdasági vezetők, hogy ez a beruházás még csak „fél mechanizmus”. Az e-mechanizmusban indult, s az újban fog befejeződni. De a felsőbb szerveken múlik, hogy minél előbb a gazdaságirányítás reformjának szelleme érvényesüljön minden egyedi nagyberuházásunknál. A folyamatban levőknél és a tervezetteknél is. Tegyük érdekeltté a kivitelezőket abban, hogy a holt tőke minél előbb termelő üzemmé váljon. S ha csak azt nézzük, hogy a határidő előtt munkába lépő üzem bőven meghozza azt az összeget, amit az építők premizálására, jutalmazására fordítottak, s ha késve lép termelésbe. milliókat vehet ki a „nagy kalapból”, azt hiszem mindenki számára világos, hogy melyik a helyes — és jövedelmező — álláspont. K. Cs. ----- |----- Lenin hazatér Részlet Gyurkó László Lenin, október című könyvéből* március 27-én érkezett el a várva várt pillanat. „Amikor Bemből megérkezett a levél — írja Krupszkaja —, _____ amely szerint Platten tárgyalásai sikeresen véget értek, rá. csak alá kell írni a jegyző-i könyvet, s máris indulhatunk Oroszországba, Iljics felpattant: „Az első vonattal uta- Somzunk.” Két óra volt hátra az elindulásig. Két óra alatt fel kellett számolnunk egész fregai „gazdaságunkat”, elszámolni a JT szállásadónővel, visszavinni a fi Sliffith HUB könyveket a könyvtárba, ősz- fipTOSzszecsomagolni, stb. „Utazzam egyedül, én majd holnap utánad megyek”. Iljics hajthatatlan volt: „Nem, együtt megyünk”. Két óra alatt mindennel végeztünk: becsomagoltuk a könyveket, megsemmisítettük a leveleket, kiválogattuk a legszükségesebb ruhákat, likvidáltuk minden ügyünket. Az első vonattal Bernbe utaztunk”. A német határállomáson már várta őket a vasúti kocsi. Három ajtaja le volt plombálva, csak a negyediken közlekedhetett a csoportot kísérő két katonatiszt. A folyosón krétával vonalat húztak, ez volt a határ a német és az orosz felségterület között. A vonalat csak Robert, az egyik emigráns asszony négyéves kisfia lépte át. A német szociáldemokraták többször is megpróbáltak kapcsolatot teremteni az utazókkal, de Lenin hajthatatlan volt: nem áll szóba azokkal, akik a háborút támogatják. A kormány betartotta a feltételeket. Halléban a trónörökös különvonatának két órát kellett várnia, mert az orosz forradalmárok szerelvényét eléje engedték. Lenin, ahogy közeledtek Oroszországhoz, egyre idegesebb lett. Stockholmban Radek elvitte egy áruházba, mert egyetlen cipőjének lyukas volt a talpa. Fehérneműt és kabátot is akart venni, de Lenin nem engedte: esze ágában sincs konfekció üzletet nyitni Petrográdon. Ismét Krupszkaja: „Feldíszített finn bérkocsin utaztunk át Svédországból Finnorszába. Itt már minden olyan ismerős, otthonos volt: rozoga harmadosztályú kocsik, orosz katonák. Nagyon jó volt. Robert hamarosan egy idősebb katona ölében csücsült, átölelte a nyakát, valamit csacsogott franciául, és húsvéti túrós kalácsot evett, amellyel a katona megkínálta. A mieink ott szorongtak az ablaknál. Az állomások peronjain katonák tolongtak. Uszijevics kihajolt az ablakon. — Éljen a világforradalom! — kiáltotta. A katonák értetlenül bámultak rá. Többször elment mellettünk egy sápadt arcú főhadnagy, és amikor Iljiccsel átmentünk a szomszédos, üres vagonba, a főhadnagy leült Iljics mellé, és szóba elegyedett vele. A főhadnagy „honvédő” volt. Iljics a maga álláspontját védelmezte — szintén borzasztóan sápadt volt. Közben lassanként szivárogtak be a vagonba a katonák. Nemsokára megtelt az egész kocsi. A katonák felálltak a padokra, hogy jobban hallják és lássák azt, aki olyan érthetően beszéd a rablóháború ellen”. Április 3-án, este 11 óra tájban érkeztek meg Petrográdba. Húsvét hétfő volt, az újságok nem jelentek meg. Lenin nővérei is csak az utolsó nap kapták meg a táviratot, hogy érkezik. A Finnlandi pályaudvar körül mégis annyi ember tolongott, hogy a villamosok alig tudtak közlekedni. Igaz, sokan azt se tudták, ki érkezik; a pályaudvar ebben az időben látványosság, nyilvános szórakozóhely volt. De akik tudták, azok közül is kevesen ismerték Lenint. Csaknem húszévet élt külföldön, írásai nagyobbrészt álnéven jelentek meg, 1905-ben nem szerepelt a nyilvánosság előtt. A tömeg nem Lenint várta, az embert, akit nem is ismert, hanem az eszményt, melyet a neve megtestesített. Hisz Petrográgbak ekkor annyit már mindenki tudott, hogy Lenin: a forradalom. A név viselőjének még ezután kellett vizsgáznia előttük, méltó-e arra, hogy a vezetőjük legyen, de maga a név sok ezer embert csalt ki a Svédországból érkező vonathoz. A pályaudvar nappali fényben úszott, a műszaki alakulatok fényszórói megvilágították a várakozó tömeget, a csapatokat, a vörös zászlóerdőt, a páncélautókat. A peronon a kronstadti tengerészek álltak díszőrséget, a katonazenekar a Marseillaise-t játszotta, amikor a vonat begördült az állomásra. Lenin zavartan állt az éljenző tömegben, amikor a díszszázad parancsnoka vigyázzállásba merevedve jelentést tett neki, meglepetésében ő is a sapkájához emelte a jobbját Bal kezében virágcsokrot szorongatott, amit Kollontaj nyomott a kezébe, láthatólag nem tudott mit csinálni vele. Nem várt ilyen fogadtatást, még a vonaton is azon töprengett, letartóztatják-e őket. Mi járhatott a fejében: a bátyja, az anyja, az elvtársai, akik elhullottak mellőle a harminc év alatt; a börtön, a száműzetés, az emigráció keserves csatározásai, a magány még keservesebb évei, amikor már úgy látszott, hogy minden reménytelen? Vagy csak a jövő? Amikor a tengerészek parancsnoka üdvözölte, s kifejezte a reményét, hogy belép az Ideiglenes Kormányba, fölkapta a fejét. Néhány mondattal válaszolt, a végén fölemelte a hangját: „Éljen a szocialista világforradalom!” Ezt vágta oda az egykori cári váróteremben Csheidzánek, a Petrográdi Szovjet elnökének is, aki köszöntötte és együttműködésre szólította fel. Ezt kiáltotta a kis páncélautóról is, melyre fölkapaszkodott, mert a gépkocsija nem tudott elindulni a tömegben. Az emberek lépésben követték, kétoldalt munkások és katonák álltak, az ablakok tele voltak nézőkkel, holott már jóval elmúlt éjfél. A szuronyok csillogtak a fényszórók fényében, a menet minduntalan megtorpant, hallani akarták Lenint. Mire a Ksesinszkaja palotához, a bolsevikok főhadiszállásához értek, már rekedt volt. Hazaérkezett ,Senin nem tartózkodott Oroszországban az 1910-es februári polgári forradalom kirobbanása idején. Már a háború előtt emigrációban élt: 1914-ben — akkor az Osztrák—Magyar Monarchiához tartozó — Krakkó közelében, később a semleges Svájcban telepedett le. Itt érte a forradalom híre, és innen utazott haza — az Oroszországgal hadban álló Németországon át, majd Svédországon keresztül. A kötött könyvrészlet az utazás napjait éa a hazatérés óráit eleveníti fel.