Fejér Megyei Hírlap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-27 / 73. szám

Pt«**, lfm ***»». Több módosítás az ügyrenden Ülésezett a MÉSZÖV elnöksége Március 26-án délelőtt tar­totta meg első ülését Szé­kesfehérváron a MÉSZÖV székházában a Szövetkezetek Fejér megyei Szövetségének elnöksége. Az új szervezeti formáknak megfelelően mű­ködő választott testület na­pirendi pontjait Kovács György szövetségi elnök is­mertette a megjelentekkel. Az elnök vázolta az átala­kulás során kialakított szö­vetségi ügyrendet, a külön­böző titkárságok irányításá­val működő szakosztályok szerepét, jelentőségét ismét aláhúzta: a szövetség csakis a tagszövetkezetek által igényelt és meghatáro­zott munka és érdekképvise­let témájában fejti ki tevé­kenységét. Jelenleg a teljes volt fmsz-i „vonal”, a terv­­statisztika, a pénzügy, a kis­kereskedelem, a vendéglátó­­ipar, az ipari szolgáltatás stb. Nagy Lajos elnökségi tag és titkárságvezető feladata. A szövetség takarék és la­kásszövetkezeti titkárságát Révész Ferenc irányítja. Az elnökség azonban a két fajta szövetkezeti tevékenység ösz­­szevonását feltétlen átmene­tinek tekinti. Ha lakásszö­vetkezetek továbbra is ilyen ütemben fejlődnek, szükségesnek találják egy különálló —sajátos munkáját tekintve — szakosztályban önállósítani. Rövid időn belül — ehhez szükséges az ÁFÉSZ-ek együttes igénye — kívánko­zik például megfelelő és magasan képzett cukrászipari szakember alkalmazása a szövetségben. Különös te­kintettel a népélelmezésben várható igények növekedésé­re. Hosszan tárgyalta az el­nökség a szakbizottságok működésének alapvető elvi és gyakorlati funkcióját. Úgy látják, ha idejében, nem ta­lálják meg a szakterületüket átfogó működési és tevékeny­ségi formákat, létezésük formális lesz ,őt a nekik szánt össz-szö­vetkezeti és tagsági érdekek jó szolgálatával még hosz­­szú ideig adósak maradnak. Javaslat hangzott el né­hány, az alapszabályban már rögzített, de máris módosí­tásra, ésszerűsítésre szoruló­­ pont kiigazítására. Sürgős teendőnek tekinti az elnök­ség az egyes szövetkezeti működési ágazatok rendsze­res felülvizsgálatát, összege­zését, ezek széles körű is­mertetését, az adott területek részkérdéseivel összefüggően. Megállapították: a szövetke­zeti vendéglátóipar korszerű­sítésétől még mindig messze van a belső tartalmi munka, a korszerű és igényszerű fel­szolgálás, térítés, udvarias­ság és tisztaság. Az elnökség több ügyrendi előterjesztést módosításra, új feldolgozásra ajánlott, mert a testület együttes vélemé­nye az, hogy a korábban pa­píron rögzített és szentesí­tett megfogalmazásoknak, pontoknak tükrözniük kell a szövetkezeti tagsági érdeke­ket, a szövetségi munka lé­nyegét. (p.­­ f.) Tények és tervek (Tudósítónk leveléből) Seregélyes a nagyközség cím várományosa. 1969. évet úgy értékelte a községi ta­nács, hogy a községfejlesz­tési tervben meghatározott feladatokat csak részben tudta megvalósítani kapaci­tás-kiesések miatt 1969-ben kezdtük el építe­ni 450 ezer forint költséggel a Seregélyes-Szőlőhegyi két pedagógus-lakást. A beruhá­zás kapacitás-kiesések miatt elhúzódott az 1970-es évre. 2000 méter járdát építettünk a dr. Münnich Ferenc és a Belmajori utcában. Tavaly 260 ezer forintos költséggel felújítottuk a művelődési házat, amely dr. Münnich Fe­renc nevét vette fel. 1970. évre a 802 ezer forin­tos községfejlesztési keretből amelynek felhasználását feb­ruár 17-ig jóváhagyta a ta­nácsülés, 2000 méter járdát, 50 ezer forint értékű útjaví­tást, 8000 forintos könyvtár­állomány növelést, 300 ezer forintért állatorvosi lakás építését, 160 ezer forint ér­tékben orvosi és fogorvosi rendelő és váró kialakítását tervezünk. A „Kossuth” Tsz építőbrigádja készíti az ál­talános iskolák szernyvíz-el­­vezető csatornáit mintegy 150 ezer forintos tervezett költséggel. A községi tanács 350 ezer forint értékű társadalmi munkát tervezett. A jubileu­mi évben sor kerül arra is, hogy a művelődési ház park­jában felállítják dr. Münnich Ferenc szobrát. Csapó József, a községi tanács vb-elnöke M­ Ulf Anyagiasság vagy anyagi ösztönzés ? A napokban néhány koope­ráló nagyvállalat vezetői szo­­cialista szerződést kötöttek, egy népgazdaságilag is jelen­tős, úgynevezett kiemelt be­ruházás munkálatainak se­gítésére. Az a cél vezette a vállalatok illetékeseit, hogy minden egyes nap, amennyi­vel előbb kezd termelni az üzem, több százezer forintot hoz a népgazdaság kasszájá­ba. Miután lezajlott a hivata­los aktus, néhány vezető még ott maradt baráti beszélge­tésre. Természetesen rövid idő alatt munkájukra terelő­dött a szó, s néhány perc múlva már úgy vitatkoztak, érveltek, bizonyították a maguk iga­zát, mintha hivatalos értekez­leten lettek volna. Miről is folyt a vita? Az egyedi, nagyberuházások anyagi támogatásáról. Mert jelenleg mi a helyzet? A vál­lalat dolgozik például három kiemelt beruházáson, ame­lyek mindegyike fontos, s kí­vánatos, hogy minél előbb termeljen. Mit tesz a vezető­ség ilyenkor? Valahonnan „elcsíp” néhány százezer fo­rintot, hogy legalább megkö­zelítőleg érvényesítse a „több munkáért (teljesítményért), több bért” elvet. Ez pedig vagy a nyereség terhére megy, vagy egy másik épít­kezéstől veszik el Az egyik vállalat vezetője elmondta, hogy öt év óta először osztot­tak nyereséget. Nem mintha nem dolgoztak volna eddig is jól, de a nyereséget mindig elvitte egy-egy jelentős mun­ka premizálása. S idén mi­kor kiosztották a szép sum­mát, megjegyezte munkásai­nak: „Na, most aztán nem szólhattok, szép pénz ütötte a markotokat”. A válasz sem késett: „Igen, de ossza el ezt az igazgató elvtárs öttel, s máris nem olyan szép pénz ez”. S a maguk szempontjá­ból igazuk volt a dolgozóknak. De az igaz­gatónak is. Félreértés ne essék, nem a túlzott — sajnos egyre job­ban elharapódzó — anyagias­ságot akarjuk támogatni. Ezt különben az egyik jelenlevő pártfunkcionárius is elmond­ta. De jogos az igény: akik ilyen népgazdaságilag fontos munkákat végeznek, melynek kihatásai százezrekben vagy éppen milliókban mérhetők, megérdemlik, hogy a plusz munkáért plusz juttatást kapjanak. S ezt ne a válla­latnak kelljen „féllegális” utakon biztosítani, hanem eleve kapjanak erre egy bi­zonyos keretet, központi költ­ségvetésből. M­ért sokszor egy jelentéktelenebb építkezésen dolgozók kényelmesebb mun­kával több anyagi elismerés­ben részesülnek. Természetesen nem akar­juk lebecsülni az erkölcsi ösztönzők szerepét, jelentősé­gét, ennek fontosságát a je­lenlevők is elismerték. De mikor minden területen ér­vényesül az anyagi ösztönzés elve , és a gazdasági re­formmal egyidejűleg foko­zottan érvényesül — akkor ezen a területen is megoldást kéne találni, hogy egy válla­lat ne „fizessen rá”, ha jól dolgozik. Ezért kellene megvizsgálni annak lehetőségét, hogy mi­lyen módon lehetne anyagi fedezetet biztosítani ezeknek a vállalatoknak arra, hogy megfelelően A BAR­ANY KÉSZÍTMÉ­NYEKKEL kedveskednek hús­­vétkor Székesfehérváron tar­tózkodó külföldi és belföldi turistáknak a Velence Szálló­ban. Ezt a szép vendéglátós húsvéti hagyományt eddig minden évben megújították. 7 hálatér. A lány kilépett a gyárkapun. Meglátta a fiút, aki a másik oldalon várta. A lány fiú felé futott és a fiú is elindult a lány felé. Az út közepén egymás karjába estek. A száguldó tehergépkocsi éppen, hogy fékezni tudott. A kocsivezető dühös. — Éppen itt kell? — ordítja mérgesen, de már mosolyog. Mikor tovább indul, int is nekik. Ha valaki megérti őket, ő igen. Azok ketten pedig ellebegnek az út kö­zepéről. — Szeretsz? — kérdezi a lány. — Tudod, hogy szeretlek! — búgja a fiú. Kívánj bármit! A lány elgondolkozik. Közben a buszmegállóhoz érnek. Egy azon busszal utaznak már hetek óta. Mint megvadult elefánt, rohan a megál­ló felé egy busz. Ez nem az övék. A leány hirtelen kibontakozik a fiú öle­léséből és felugrik a buszra. A fiú meglepetve nézi, nem tud szólni a csodálkozásról. Végre: — Ili, ez nem a mi buszunk. — Gyere utánam! — szólt le a leány. A fiú habozik. A lány kihajol az ajtón, gú­­nyorosan mondja: — Mit ígértél az előbb, kívánj bár­mit. A fiú csak áll, azután elrugaszkodik, de orra előtt becsapódik az ajtó. Visszaugrik, azt még látja, hogy lány huncutul integet és csókot dob neki. Van aki azt hiszi, hogy köztük min­dennek vége, hogy ezek többé nem talál­koznak. Pedig másnap minden úgy történik mint az előző napon. Azaz, hogy mégsem. Most is az út közepén szaladnak össze, de most szerencsére nem jön a tehergépkocsi. És még valami: a próbatétel ezúttal el­marad. Minek? Hiszen úgyis tudják, hogy sze­retik egymást. (Gyimesi) — IMPORT KÖLNIVEL lo­csolkodnak idén húsvétkor a fehérvári fiúk. A közelgő hús­véti­ hétfőre, a népi szokás sze­rinti „locsolkodónapra” 30 féle illatból biztosított választékot a megyyeszékhely kereskedel­me, s a hazai készletek kiegé­szítésére francia illatszer-im­­portszállítmány is érkezett. Fehérváriak Varosilovgrádban Barátság-vonat viszi Ki­­jevbe Kecskemét, Pécs, Sze­ged és Székesfehérvár mint­egy 300 képviselőjét, szov­jetunióbeli testvérvárosaink meglátogatására. A városok küldöttei Kijevből indulnak tovább, s április 4-ét a kecs­kemétiek már Szimferopol­­ban, a pécsiek Lvovban, a szegediek Odesszában, a szé­kesfehérváriak pedig Vorosi­­lovgrádban ünnepük. Tizennégy csarnok A Dunai Vasmű könnyű vasszerkezetű csarnokai or­szágszerte igen keresettek. Ezekből a csarnokszerkeze­­tekből elsősorban raktárak, istállók készülnek és azokat a 26. Építőipari Vállalat könnyű acélszerkezeti épí­tésvezetőségének brigádjai a helyszínen állítják fel, sze­relik össze. Az év eleje óta tizennégy csarnokot állítot­tak fel az ország különböző részeiben. A vállalat fiatal szakemberei újabban a csar­nokok körítő falazásának meggyorsítására könnyűpa­neles térhatárolási módszert dolgoztak­ ki. honorálni tudják a jó és gyors munkát. S így a vállalat és a népgazdaság is jól járna. Persze, azt is tudják a gaz­dasági vezetők, hogy ez a be­ruházás még csak „fél me­chanizmus”. Az e-mechaniz­musban indult, s az újban fog befejeződni. De a felsőbb szerveken múlik, hogy minél előbb a gazdaságirányítás re­formjának szelleme érvénye­süljön minden egyedi nagy­­beruházásunknál. A folya­matban levőknél és a terve­zetteknél is. Tegyük érdekeltté a kivite­lezőket abban, hogy a holt tőke minél előbb termelő üzemmé váljon. S ha csak azt nézzük, hogy a határidő előtt munkába lépő üzem bőven meghozza azt az összeget, amit az építők premizálásá­ra, jutalmazására fordítottak, s ha késve lép termelésbe. milliókat vehet ki a „nagy kalapból”, azt hi­szem mindenki számára vilá­gos, hogy melyik a helyes — és jövedelmező — állás­pont. K. Cs. ----- |----- Lenin hazatér Részlet Gyurkó László­­ Lenin, október című könyvéből*­ ­március 27-én érkezett el a várva várt pillanat. „Amikor Bemből megérkezett a levél — írja Krupszkaja —, _____ amely szerint Platten tárgya­lásai sikeresen véget értek, r­á. csak alá kell írni a jegyző-­i könyvet, s máris indulhatunk­­ Oroszországba, Iljics felpat­­­­tant: „Az első vonattal uta- S­om­zunk.” Két óra volt hátra az e­l­indulásig. Két óra alatt fel kellett számolnunk egész fregai „gazdaságunkat”, elszámolni a JT­­ szállásadónővel, visszavinni a fi Sliffith HUB könyveket a könyvtárba, ősz- fipTOSz­szecsomagolni, stb. „Utazz­am­ egyedül, én majd holnap utá­nad megyek”. Iljics hajthatat­lan volt: „Nem, együtt me­gyünk”. Két óra alatt mindennel végeztünk: becsomagoltuk a könyveket, megsemmisítettük a leveleket, kiválogattuk a legszükségesebb ruhákat, likvidáltuk minden ügyünket. Az első vonattal Bernbe utaztunk”. A német határállomáson már várta őket a vasúti kocsi. Három ajtaja le volt plombálva, csak a negyediken közle­kedhetett a csoportot kísérő két katonatiszt. A folyosón krétával vonalat húztak, ez volt a határ a német és az orosz felségterület között. A vonalat csak Robert, az egyik emig­ráns asszony négyéves kisfia lépte át. A német szociálde­mokraták tö­bbször is megpróbáltak kapcsolatot teremteni az utazókkal, de Lenin hajthatatlan volt: nem áll szóba azok­kal, akik a háborút támogatják. A kormány betartotta a fel­tételeket. Halléban a trónörökös különvonatának két órát kellett várnia, mert az orosz forradalmárok szerelvényét eléje engedték. Lenin, ahogy közeledtek Oroszországhoz, egy­re idegesebb lett. Stockholmban Radek elvitte egy áruházba, mert egyetlen cipőjének lyukas volt a talpa. Fehérneműt és kabátot is akart venni, de Lenin nem engedte: esze ágában sincs konfekció üzletet nyitni Petrográdon. Ismét Krupszkaja: „Feldíszített finn bérkocsin utaztunk át Svédországból Finnorszába. Itt már minden olyan ismerős, otthonos volt: rozoga harmadosztályú kocsik, orosz katonák. Nagyon jó volt. Robert hamarosan egy idősebb katona ölében csücsült, átölelte a nyakát, valamit csacsogott franciául, és húsvéti túrós kalácsot evett, amellyel a katona megkínálta. A mieink ott szorongtak az ablaknál. Az állomások peronjain katonák tolongtak. Uszijevics kihajolt az ablakon. — Éljen a világforradalom! — kiáltotta. A katonák értetlenül bámul­tak rá. Többször elment mellettünk egy sápadt arcú főhad­nagy, és amikor Iljiccsel átmentünk a szomszédos, üres va­gonba, a főhadnagy leült Iljics mellé, és szóba elegyedett vele. A főhadnagy „honvédő” volt. Iljics a maga álláspontját védelmezte — szintén borzasztóan sápadt volt. Közben las­sanként szivárogtak be a vagonba a katonák. Nemsokára megtelt az egész kocsi. A katonák felálltak a padokra, hogy jobban hallják és lássák azt, aki olyan érthetően beszéd a rablóháború ellen”. Á­prilis 3-án, este 11 óra tájban érkeztek meg Petrográd­­ba. Húsvét hétfő volt, az újságok nem jelentek meg. Lenin nővérei is csak az utolsó nap kapták meg a táviratot, hogy érkezik. A Finnlandi pályaudvar körül mégis annyi em­ber tolongott, hogy a villamosok alig tudtak közlekedni. Igaz, sokan azt se tudták, ki érkezik; a pályaudvar ebben az idő­ben látványosság, nyilvános szórakozóhely volt. De akik tud­ták, azok közül is kevesen ismerték Lenint. Csaknem húsz­évet élt külföldön, írásai nagyobbrészt álnéven jelentek meg, 1905-ben nem szerepelt a nyilvánosság előtt. A tömeg nem Lenint várta, az embert, akit nem is ismert, hanem az esz­ményt, melyet a neve megtestesített. Hisz Petrográgbak­ ek­kor annyit már mindenki tudott, hogy Lenin: a forradalom. A név viselőjének még ezután kellett vizsgáznia előttük, méltó-e arra, hogy a vezetőjük legyen, de maga a név sok ezer embert csalt ki a Svédországból érkező vonathoz. A pályaudvar nappali fényben úszott, a műszaki alaku­latok fényszórói megvilágították a várakozó tömeget, a csa­patokat, a vörös zászlóerdőt, a páncélautókat. A peronon a kronstadti tengerészek álltak díszőrséget, a katonazenekar a Marseillaise-t játszotta, amikor a vonat begördült az állo­másra. Lenin zavartan állt az éljenző tömegben, amikor a díszszázad parancsnoka vigyázzállásba merevedve jelentést tett neki, meglepetésében ő is a sapkájához emelte a jobbját Bal kezében virágcsokrot szorongatott, amit Kollontaj nyo­mott a kezébe, láthatólag nem tudott mit csinálni vele. Nem várt ilyen fogadtatást, még a vonaton is azon töprengett, le­tartóztatják-e őket. Mi járhatott a fejében: a bátyja, az anyja, az elvtársai, akik elhullottak mellőle a harminc év alatt; a börtön, a száműzetés, az emigráció keserves csatározásai, a magány még keservesebb évei, amikor már úgy látszott, hogy minden reménytelen? Vagy csak a jövő? A­mikor a tengerészek parancsnoka üdvözölte, s kifejez­te a reményét, hogy belép az Ideiglenes Kormányba, fölkapta a fejét. Néhány mondattal válaszolt, a végén fölemel­te a hangját: „Éljen a szocialista világforradalom!” Ezt vág­ta oda az egykori cári váróteremben Csheidzánek, a Petrog­­rádi Szovjet elnökének is, aki köszöntötte és együttműködésre szólította fel. Ezt kiáltotta a kis páncélautóról is, melyre föl­­kapaszko­dott, mert a gépkocsija nem tudott elindulni a tö­megben. Az emberek lépésben követték, kétoldalt munkások és katonák álltak, az ablakok tele voltak nézőkkel, holott már jóval elmúlt éjfél. A szuronyok csillogtak a fényszórók fényében, a menet minduntalan megtorpant, hallani akarták Lenint. Mire a Ksesinszkaja palotához, a bolsevikok főhadi­szállásához értek, már rekedt volt. Hazaérkezett ,S­enin nem tartózkodott Oroszországban az 1910-es februári pol­gári forradalom kirobbanása idején. Már a háború előtt emigráció­ban élt: 1914-ben — akkor az Osztrák—Magyar Monarchiához tartozó — Krakkó közelében, később a semleges Svájcban telepedett le. Itt érte a forradalom híre, és innen utazott haza — az Oroszországgal hadban álló Németországon át, majd Svédországon keresztül. A kö­tött könyvrészlet az utazás napjait éa a hazatérés óráit eleveníti fel.

Next