Fejér Megyei Hírlap, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-11 / 59. szám

Szerda, 1970. március 11. Nehéz tavasz Humoros kedvű kollégák, ideges szemlélődök, „bátor kritikusok” máris megkezdték az élcelődést az építőiparral, az útépítőkkel, a közlekedéssel szemben. Mert tréfálkozni, vicceket gyártani tudunk. Igen magasfokú „termelékenységgel” virágzik hazánkban az „Irónia-ipar”. De miután magunk is jót nevettünk a legújabb vicceken, nem árt kicsit komolyabban visszatekintenünk erre a nehezen búcsúzó télre, s kicsit előre, a kényelmesen közeledő tavaszra. Erre a várhatóan nehéz tavaszra. Nehéz tavaszunk lesz, hiszen a decemberi havazás és közlekedési zavarok naponta minimum kétmilliót vittek el a megyei építőipartól. De a kár ennél is jelentősebb, hiszen nemcsak a két állami, egy tanácsi és a néhány szövetkezeti építőipar tevékenykedik Fejérben, hanem a 22- esek is. Együttesen minden bizonnyal jóval több volt a napi termeléskiesés a kétmilliónál, s mert nemcsak nehéz decemberünk volt, de napjainkig elhúzódott a tél, s ennek minden napja okozott kisebb-nagyobb kieséseket, sajnálattal bár, de elmondhatjuk: százmilliós nagyságrendű az a termelés- kiesés, amivel az időjárás megnyirbálta az építők első negyedévét. " Első negyedévet írunk csak, mert szeretnénk hinni, hogy az év hátralévő részében lemorzsolják az építőmunkások ezt a lemaradást. Lemorzsolják, ha minden szükséges feltételt megteremtenek ehhez. Az útkárok felmérése még folyamatban van. Annyi azonban már előre látható, hogy „hullámvasúttá” rongálódott közutainkon a következő hónapokban kényszerű-en lelassul a forgalom. Számos útlezárásra, terelőutas forgalomraszámíthatunk az év első felében főútvonalainkon. Mellékútvonalainkról nem is beszélve. Mert a tél nemcsak belemart, de sokhelyütt szét is cibálta az úttesteket. Eddigi legjobbnak tartott közutainkon is jelentős felfagyásokkal találkozunk, eléggé szeszélyes elosztásban. S itt mindjárt levonhatjuk az első és igen fontos tanulságot: a legtöbb felfagyás a lakott területeken keletkezett, ahol a vízelvezető árkok állapota minősíthetetlen. Nap mint nap járjuk a megye különböző útvonalait. Nem ritka jelenség, hogy a nappali olvadás eredményeként az úttesten hullámzik a földekről lefutó víztömeg. Lakott területeken belül szinte mindenki elsődlegesnek tartja, hogy apró csatornákkalkivezesse az úttestre az udvarokban keletkezett tócsákat, de arra sajnos ritkán akad példa, hogy a lapátot nem teszik addig le, amíg a ház előtti árkot ki nem tisztították. Pedig elvezetés nélkül további károkat okoz közútjainkban a víz. Ugyanígy vagyunk a közúti közlekedéssel is. A tél jelentős károkat okozott a közúti gépjárművekben, mind a személyközlekedési, mint a teherfuvarozási gépjárműparkban. Talán több szerelőt lehet szerezni, túlóráztatni is lehet a javítással megbízott embereket, de mindaddig ideiglenes minden helyreállítás a gépjárműveknél, amíg közútjaink tengelytörően rosszak, s a feljavított buszok és tehergépkocsik újra meg újra rugótöréssel, tengelytöréssel kénytelenek visszajárni a javítóműhelybe. Nehéz tavaszunk lesz. Az építőipar lemaradásának behozásához, az utak gyors helyreállításához munkáskezekre van és lesz szükség. Sok munkáskézre, s az érintett vállalatok munkaügyi vezetői joggal teszik fel a keserű kérdést: honnan? Mert ezrek állnak sorba új lakásért, de ha valamennyiüket megkérdeznénk, hogy hajlandó lenne-e dolgozni két-három évet az építőiparban, sajnos 99 százalékuk nemmel válaszolna. S ha feltennék a kérdést, hogy gyermekeink közül hány választott építőipari szakmát, azt hiszem a 90 százalék nemmel válaszolna. Valamit tenni kell ez ellen a passzivitás ellen. Igen sok üzemben tucatszámra vannak karbantartó építőipari munkások, s vannak szép számmal nem is a szakmában dolgozó, képzett építőiparosok. És vannak időről időre munkahelyet változtatók, akiket akár időszakos felvételi zárlattal, akár más módon az építőiparba lehetne irányítani. Teremthetnénk olyan helyzetet és kellene is teremteni olyan helyzetet, hogy segítsük az építőipart — beleértve természetesen az útépítő ipart is —, segítsük meggyorsítani a károk helyreállítását, a lemaradások behozását. Mert nem kevesebbről van szó, mint az utakról, az ipari, mezőgazdasági és kommunális beruházások sorsáról, s nem utolsó sorban arról a hetvenezer lakásról, amit terveink szerint 1970- ben fel kell építeni s átadni az országban, önmagunkról van tehát szó, s csak mi, és csakis nagyon megfontolt és határozott intézkedéssel tudjuk könyebbé, eredményesebbé tenni ezt a tavaszt, s ezt az évet K. A. HÍRLAP. Vetélkedő Sárbogárdon A Mezőföldi Termelőszövetkezetek Területi Szövetséggé, valamint a sárbogárdi járási pártbizottság és tanács rendezésében vasárnap kerül sor a tsz szocialista brigádok nyilvános döntőjére. A három fordulós írásos versenyre harminckilenc brigád nevezett be. A pontozás alapján öt Csepeli Barátság (Sárosd), Hámán Kató (Sárbogárd), Mező Imre (Dég), Petőfi Sándor (Lajoskomárom), Kállai Éva (Szabadhidvég) szerepelhetett, a járási döntőn. A rendezvényt dr. Pál István országgyűlési képviselő, pusztaegresi állatorvos nyitotta meg, ő töltötte be a zsűri elnöki tisztét is. A szakmai, politikai, történelmi és irodalmi fejtörő után a Csepeli Barátság, a Hámán Kató és a Mező Imre szocialista brigád került az élmezőnybe. Március 22-én Sárbogárdon a nyilvános területi döntőn — ahol már részt vesz a dunaújvárosi járás három legjobb kollektívája is — ők képviselik járásukat. A három első helyezett pénzjutalomban részesült, a másik két brigád tagjai színházjegyet kaptak jutalmul Jogtalan intézkedések — megszívlelendő tanulságok Ami többet hoz a konyhára VI. Mind a vállalatok, mind a dolgozók részéről igen fontos a fellebbezések gyors elbírálása. Részben a beérkezett fellebbezések számszerű csökkenése, részben a területi döntőbizottság munkaszervezése, a tárgyalások előkészítésére fordított figyelmes munka eredményesen mutatkozott meg a 15 napos befejezési határidőknél 1968-ban a befejezett ügyek 5,6, míg 1969-ben 6,8 százalékánál lépték csupán túl a 15 napos határidőt. A határidő mulasztások közel 50 százaléka azért történt, mert a dunaújvárosi és környékbeli vállalatok ügyeit a helyszínen tárgyalták, mint ahogy jelenleg is. Az ügyeik számainak csökkenése miatt előfordult, hogy össze kellett várni a fellebbezéseket. Határidő túllépést eredményeztek a leggondosabb előkészítés ellenére is előfordult halasztások, amikor például írásszakértőt kellett megkeresni, vagy más hatóság döntését kellett megvárni, stb. A felek kérelmére csak rendkívül indokolt esetben rendeltek el halasztást, például betegség miatt. A vállalatok halasztási kérelmét, amelyet legtöbbször a jogtanácsos vagy a vitában, a vállalatot képviselő dolgozó szabadsága miatt terjesztettek be, elutasították. Mit tegyen a dolgozó vagy a vállalat, ha sérelmesnek tartja a területi munkaügyi döntőbizottság határozatát? Új eljárást kezdeményezhet, ha olyan tényre, bizonyítékra vagy hatósági határozatra hivatkozik, amelyet a korábbi munkaügyi vita során nem bíráltak felül. Új eljárás lefolytatás iránti kérelem mindkét évben egyaránt 7 volt. Ezek közül egy kérelemnek adtak helyt, a többit megalapozatlansága miatt elutasították. A területi munkaügyi döntőbizottság működése felett a megyei ügyészség törvényességi felügyeletet gyakorol. A törvényesség érdekében észrevételezhet, illetőleg óvhat. A területi döntőbizottság saját határozata ellen benyújtott ügyészi óvással ha egyetért, új tárgyaláson bírálja el, ahol korábbi határozatát módosíthatja, más határozatot hozhat vagy éppen helyben hagyja azt. Amennyiben az óvással nem ért egyet, úgy felülvizsgálat véglett az arra illetékes szervhez terjeszt fel. Ezen a területen nagymértékű a számszerű csökkenés, míg 1967-ben 15, addig 1968- ban 7, illetőleg 1969-ben 4 óvási indítványt bírált el 3 területi döntőbizottság. Az elmúlt két év során benyújtott óvások 50—50 százalékban a dolgozók, illetve a válllalatok érdekében történt. Az óvások 80 százaléka tör- t vénysértés, 20 százaléka pedig megalapozatlanság ermén történt. A területi döntőbizottság a két év során 11 óvással nem értett egyet. A felsorolt példák, következtetések és számadatok tükrében a területi munkaügyi döntőbizottság tevékenységéről csak pozitíven szólhatunk. A munkaügyi vitáik, illetőleg a szabálytalan vállalati intézkedések gyakorlati alkalmazásának megelőzését egyik fő feladatuknak tekintették. A megelőző munka jelentőségét növelte az a tény, hogy 1968. január 1-vel, de már azt megelőzően is, új intézkedések, határozatok, rendeletek léptek életbe. Megjelent az új Munka Törvénykönyv, bevezették a kollektív szerződéseket stb. Egyszóval, a két évben számos új feladattal kellett megbirkózniuk. Megfelelően éltek a törvények által matosított észrevételezési jogukkal a különböző vizsgálatok és a kollektív szerződési hiba esetén a sajtóban is foglalkoztak a kérdéssel. Munkájuk során támaszkodtak a szakszervezetre, és más hatóságok eljárási tevékenységei érdemi munkájukjavulását segítették elő azzal, hogy nagy súlyt fektettek a döntőbizottsági tagok oktatására, s az 1968. évtől rendszeresített továbbképzésre. Mindezek jelentős szerepet játszottak® abban, hogy a munkaügyi viták száma csökkent. A területi munkaügyi döntőbizottság ítélkezési gyakorlata, a fellebbezések elbírálása elsősorban a törvényi előírások pontos betartásán alapult Az eljárások során az egyes ügyek konkrét kivizsgálásán és az igazságos döntés meghozatalára törekedtek. Amikor munkájukról szólunk, nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a munkaügyi döntőbizottságok tagjai társadalmi munkában tevékenykednek, szabadidejüket feláldozva uraik, védik a dolgozók, vállalatok jogait. Munkájuk sokrétűsége, a munkaügyi viták széles köre nem teszi lehetővé hogy mindennel újságcikk keretén belül foglalkozzunk. Egy-egy jellemző példát említettünk, s hogy mindenre, mennél több visszásságra felhívjuk a figyelmet, nem fűztünk számos vitához végső következtetéseket. Tegyék azt meg helyettünk a vállalatok és dolgozók egyaránt, jogaik, kötelezettségeik megismerése, azok maradéktalan figyelembevétele érdekében. Úgy érezzük, ez minden munkaügyi jogvitánál többet hoz a „konyhára” — a dolgozónak, vállalatnak és a népgazdaságnak egyaránt. Takács Ferenc s valaki a munkásőrségről szóljon: „Légy szives ébreszd fel... elvtársat. Riadó van”. Sokszor álltam percekig az ablaknál az ébresztő után, s figyeltem, csodáltam hogyan készült el három-négy perc alatt, s amikor csendesen bezárta maga mögött a lépcsőház ajtaját, csak akkor feküdtem vissza ismét. Soha nem panaszkodott. Soha nem mondta, hogy légy szíves szólt vissza az elvtársaknak, hogy beteg vagyok, nem mehetek. Mindig felkelt, mindig felöltözött, s mindig csendesen csukta be maga mögött a lépcsőház kapuját. És egyszerre nincs többé. Éjszakánként néma a telefon, fegyverét minden bizonnyal átveszi más, talán fiatalabb, talán egészségesebb. S az élet megy tovább. Nem volt neve sem. A szó egy tágabb értelmében nem volt neve sem. Általában nem kapta fel senki a fejét, ha róla volt szó, ilyenképpen, hogy „Tényleg? Az X elvtárs?”. Hétköznapjaink hőse volt, mint frontokon az életüket áldozó katonák. S ahogy élt, úgy is halt meg. Csendesen, szerényen. Szólt az orvosnak, hogy fáj a szíve, de még akkor is azt kérte, hogy ne zavarják a családot, amikor utolsó óráit élte a kórházi ágyon. Egyszerűen csak fájt a szíve, s aztán néhány óra múlva örökre lehunyta a szemét. Most éjszaka van. A telefonra nézek, s megpróbálom rákényszeríteni az akaratomat, hogy megszólaljon, s a vonal túlsó végén bemondják, hogy riadó. Csend van. Odalépek a függönyhöz. Két munkásőr siet az utca túloldalán. Éjfél elmúlt. Valaki riasztotta őket. Valaki a lépcsőház tizenkét vagy húsz lakásából. A többiek alszanak. A többiek nem is tudják talán, hogy két embert értük, értünk riadóztattak ismét ma éjjel. Holnaptól nem találkozunk már. Egy ismerőssel kevesebb jár az utcán. Teátal Antal Sohasem találkoztunk olyan emberrel, mint Iljics *** A. V. Lunacsarszkij emlékezéseiből V. I. Lenin születésének közelgő 100. évfordulója alkalmából a Szovjetunióban és az * nyilvánul meg minden olyan dokumentum iránt, amely elő- segíti a nagy vezér és forra- dalmár eleven alakjának fel- idézését. Ez különösen vonat- » kozik legközelebbi harcostár- ) • vannak emlékezéseire, akiknek abban a szerencsében volt ré- ^ szük, hogy gyakran találkoz- Jer «Ws« haltak Leninnel. Az alábbiakban részleteket kőik- Jgktiggi jHjpgl lünk A. V. Lunacsarszkij em- , fMlékezéséből, amely röviddel V. J. Lenin halála után, 1924 telén ' 90Wr jelent meg a Molodaja Gvalgyija (Ifjú Gárda) című folyóiratban. . Azok, akik ismerték Vlagyimir Iljicsel nem érzik, milyen csoda volt ő, pedig valóban csoda volt. Lenin a szocialista ember előképe volt... Mostanában gyakran szólnak Önökhöz olyan emberek, akik 50. évük felé közelednek, de még soha nem találkoztak olyan emberrel, mint Iljics. Még nem találkoztunk olyan mélységes és őszinte szocialistával, mint amilyen ő volt. Leninből teljesen hiányzott a saját személyeivel való törődés, nem sok ügyet fordított magára. Lenin olyan ember volt, aki számára az „én” nem létezett Lenin nem domborította ki énjét, sem dekoratívan, sem a sikereivel való dicsekvés által, amitől egyébként mindig óvta a kommunistákat Néha ezt mondta magáról: ostobaságot követtem el. És ha előfordult, hogy nem szívesen ugyan, de valaki mást bízott meg valamilyen üggyel, ennek nem az volt az oka, mintha ő akart volna kitűnni, hanem tartott tőle, hogy más nem úgy intézi a dolgot, ahogyan kell. Mindnyájan tudtuk, hogy csak ezért, Lenin ugyanis nem volt büszke, és soha nem dicsekedett zsenialitásával. Nem is gondolt erre. Egyszerűen teljesen kitöltötte életét a munka és tudta, hogy erős a válla, és ha valamilyen terhet kell hordozni, neki többet kell viselnie, mint másoknak... Vlagyimir Iljics megkövetelte, hogy ‘óránként tegyenek jelentést neki, hogyan haladnak a dolgok, de ő maga is gyakran telefonált és érdeklődött, s ezáltal gyakorlatilag bebizonyította: nem elég ha az ember kiadja az utasítást, azt is figyelemmel kell kísérni, hogy elvégzik-e a megkezdett feladatot, de az ellenőrzés során mindig volt egy-két tréfás szava az emberekhez: „Különben felkötjük magát”, vagy valami ehhez hasonló. Irataim között őrzök egy papírt, amelynek szélén piros ceruzával van felírva és többször is aláhúzva: ki kell dolgozni egy ilyen és ilyen programot s ha az eddig és eddig nem készül el, akkor fel kell kötni Lunacsarszkij! A szöveg alatt az aláírás V. I. Lenin. A program nem készült el, s így lett volna miért felkötni engem. Persze ez csak tréfa volt, de tudtuk, hogy ez kétségkívül fontos utasítás és hibát követünkés ha nem teljesítjük. Előfordul, hogy Vlagyimir Iljics utasítást adott valamire és az utasítás tévesnek bizonyult, azért mert nem ismerte az ügy minden részletét és a körülményeket Ha ilyenkor felkerestük őt és megmondtuk: Vlagyimir Iljics, ön tévedett, nem ismeri a dolog minden oldalét Lenin rendszerint így válaszolt: „Ha így van, akkor ki kell javítani a tévedést”. Elképzelhetetlen volt hogy Vlagyimir Iljics valaha is ezt mondta volna: „Ha egyszer így rendelkeztem, csinálják úgy, ahogyan megmondtam.” Ha ezt mondta volna, ez olyan természetellenes lett volna, mintha az ég egyszerre csak a földre zuhan. „Igaza van, erről nem tudtam, önnek van igaza”. Ezer eset közül 999-ben azonban Leninnek volt igaza és egyet kellett vele érteni. Jenint többek között az jellemezte, hogy teljesen hiányzott belőle minden személyes érdeklődés önmaga iránt. Az „én” az egoista önteltség értelmében hiányzott belőle. De mégis, milyen egyéniség volt? Óriási! Közvetlen példakép, tanulság mindenki számára. Az, aki előtérbe állítja személyiségét olyan, mintha hőmérőt hordana magánál, amellyel örökösen ellenőrzi, hogy most többre értékelik, most viszont kevesebbre, az ilyesmi akadályozza a személyiség igazi fejlődését. Vlagyimir Iljics ebben az értelemben is olyan ember volt, hogy amikor barátai részletekbe menő emlékezéseket írtak róla, őszintén szólva csak akkor látják igazán, milyen ideális egyéniség volt Lenin, s hogy milyennek kellene lennie minden embernek... Azt mondják, hogy a pozitív típusok élettelenek, és az íróknak kell hozzátenniük bizonyos negatív vonásokat, mert különben édeskés és mesterkélt lesz az ábrázolt személyiség. Vlagyimir Ujicsnél nem fedeztem fel semmilyen hibát, fogyatékosságot Felidézem a múlt eseményeit, azt gondolom, hátha találok valami negatívumot, de nem találok. Olyan ő, mintha egyetlen aranytömbből faragták volna, és olyan eleven, hogy mi valamennyien, akik élünk és lélegzőnk, sokkal kevésbé vagyunk élők, mint ő, aki sírjában fekszik. Tulajdonságai az ügy mártírjává tették őt. Lenin vidáman és jókedvűen hordozta keresztjét, gyertyáját mindkét végről égette. Nagyezsda Konsztantyinova elmondotta, hogy Leninnek három-négy órája jutott alvásra és utána már folytatni tudta a munkát. Utasításokat adott, táviratokat küldött, egyetlen percig sem tudott tétlenkedni. Félelmetes volt ez a szüntelen aktivitás, de Vlagyimir Iljics a rövid alvás után is mosolyogva lépett ki a szobából, mindig friss volt, mindig mindent jobban csinált, mint mások. rgmosolygott, pedig úgy élt, hogy az agya állandóan szinte izott. De nem lehetett látni rajta, hogy lángol az agya, hogy az erei kőkeménnyé válnak a kolosszális mennyiségű vértől, amelyet azért szállítanak, hogy táplálják ezt a titáni agyvelőt, amely mindenki helyett gondolkodik és gigászi munkát végez az emberiségért... egész haladó emberiség részé féről különösen nagy érdeklődés . \ Tizenöt „világlap szem" Televíziót az iskoláknak — a kérést sokan meghallották. Üzemek, vállalatok örvendeztettek meg egy-egy iskolát e különös adománnyal A móri járásban eddig 15 televíziót kaptak az iskolák. Az adakozók között — meglepetésre — találni sok budapesti vállalatot, melyeket talán csupán a termelés „hajszálgyökerei” kötnek az illető községekhez. A pusztavámi és a kincsesbányai bányaüzem szintén televízióval lepte meg a bodajki, illetve a kincsesi iskolásokat. A járás termelőszövetkezetei közül pedig Magyaralmás értette meg, hogy saját tsz-tagjainak gyerekeit segíti ezzel az adománnyal. A televízió egy-egy távoli iskola számára — egész világ. Királyszállás például, ahol nincs villany, telepes televíziót kapott a Videotontól. Világtól távol élő Inotapuszta szintén „világlátó szemhez” jutott. És a napközikben — Móron, Bodajkon, Bakonycsernyén — mennyire jó „korrepetáló” lenne a televízió, sugározván az iskolatévé programját.