Fejér Megyei Hírlap, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
Vasárnap,1970. augusztus. Vasárnapi is! A Gazdasági Bizottság legutóbbi döntése egyértelműen rögzíti a vasúti áruszállítás megjavításának módszereit, illetve az áru feladásáira és fogadására vonatkozó szabályokat. Rakodni kell szombaton és vasárnap is, ellenkező esetben a MÁV irreálisan magas kocsiálláspénzt fizettethet a rakodást megtagadó vállalattal. A rendelet, határozat, elvi állásfoglalás persze mindaddig csak papírforma marad, amíg a küldeményeket fogadó vállalatok szállításért személy szerint felelős vezetői egy aláírással eldönthetik a kifizetést, s egy vállrándítással elintézhetik azt, hogy ötven vagy száz százalékkal megint emelkedett a kocsiálkispénz. Tudjuk, tapasztaljuk magunk is, nem csupán a szállítók gondatlansága, nemtörődömsége játszik közre abban, hogy egyre több vagon vesztegel kirakatlanul az állomásokon, fogadó,kirakó vágányokon. Sajnos, az árvíz okozta károk eltüntetésére szervezett nagy országos akció nemcsak lelkesedést, hanem vagonokat, tehergépkocsikat, rakodómunkásokat is igényel. Nem is keveset. Éppen ezért előfordul, gyakran előfordul, hogy például a kavicsot, zúzott követ vagy más ömlesztett árut nem a megszokott, könnyen kiüríthető, modern vagonokban szállítják Székesfehérvárra, Bicskére, Dunaújvárosba vagy Polgáréira. S ott, ahol gépi kirakodásra vannak berendeszkedve nehéz visszalépni a „lapátos technológiához”, mivel ehhez nemcsak lapát, de lapátos is kell. Egyszóval nehéz ítélő bíró szerepet vállalni ebben a kérdésben, de felhívni a megoldható, s mégis megoldatlan lehetőségekre a figyelmet nemcsak szükséges, de kötelező feladata valamennyiünknek! S éppen ezért tartjuk fontosnak idézni az egyik kommunista üzemi munkás véleményét: „Nálunk évek óta, váltakozó mértékben bár, de rossz a rakodás. Az áruszállítási osztály vezetője kommunista, de amikor azt javasoltam egy taggyűlésen, hogy vonjuk felelősségre, letorkolltak. Mondván, hogy ez gazdasági kérdés, ez nem a pártra, hanem a gazdasági vezetőkre tartozik. Mi ne avatkozzunk bele...” Valóban varnnak kérdések, amelyekbe közvetlenül nem kell beavatkoznia a pártnak. De nem azért, mert ahhoz a pártnak semmi köze, hanem azért, mert a kérdéses munkaterületen úgy érvényesül a párt irányítása, mondhatni a központi akarat, hogy a munkaterület vezetője kommunista, s neki nemcsak munkaköri, de kommunista kötelessége is a lehető legjobban végezni a munkát A fentebb idézett vélemény jogosan veti fel általánosan is a kérdést: hol és hány vállalatnál közelítette meg a pártszervezet ilyen formában a kérdést? Történetesen a szállítások kérdését Mert átsiklani felette azzal, hogy a gazdaságvezetés dolga — hiba lenne. Hiba, mert a szállítás népgazdasági jelentőségű kérdés. A vagonifordulók lerövidítése meggyorsíthatja az építkezéseket, az áruellátást, kihat a külföldi kereskedelmi kapcsolatainkra, s kihat életszínvonalunkra is. Éppen ezért nem tíz vagy ötvenezer szállítással foglalkozó munkás és osztályvezető ügye a Gazdasági Bizottság legutóbbi határozata! Valamennyiünk ügyévé kell tenni a szombat—vasárnapi kies berakodásokat. Azt a nagyon is fontos feladatot, hogy a szállítás minden területén a legkisebbre csökkentsük a vagon- és gépkocsiállások idejét. Hogy mindenütt, ahol csak lehet, legalább 1—2 órával rövidítsük le minden vagon várakozási idejét, s ezzel a nagyon egyszerűnek látszó megoldással növeljük meg az országos vasúti és közúti szállítókapacitást 2, 3 vagy esetleg 5 százalékkal is. Mert még az öt százalék sem vágyálom. A munkaszüneti napokon végzett ki- és berakodás munkabérfedezete megteremthető, s meg is kell teremteni. S e kérdésben semmiféle olyan okoskodást nem szabad eltűrniük elsősorban a kommunistáknak, hogy „jobban járunk, ha félmilliót kifizetünk kocsiállásra, mintha ötvenezret rakodásra”. Lehet, hogy első látásra és hallásra a különböző szabályozók ezt az elvtelen „elvi álláspontot” erősítik, de azt tudomásul kell vennünk, hogy a szabályozókat mi készítettük, s önmagunk érdekeinek védelmében. Éppen ezért nem okoskodhatunk úgy, hogy a „szabályozók kedvéért” inkább bírságot fizetünk, mint túlórát. A népgazdaság érdeke a milliók érdeke. S ez a szállítások területén ma így fogalmazódik meg: milliók érdeke, hogy ne álljon a szükségesnél egyetlen perccel sem további vagon vagy a teherképkocsi. S minden kényelmi és egyéb megfontolást félretéve, rakodni kell szombaton és vasárnap is! Olyan lelkesedéssel, mint ahogyan tíz és százezrek az árvíz ellen harcoltak. Mert tudomásul kell vennünk, hogy annak a nagy csatának gazdasági hátvédharcai közé tartozik a szállítási csaták megnyerése is. S e kérdésben a kommunistáknak példamutató fegyelemmel kell élenjárniuk. Kátay Antal — Küzdeni kell azért, hogy jót halljon az ember. Küzdeni és dolgozni, és munkára szoktatni a gyerekeket. Legyenek olyanok, mint az apjuk, mint az anyjuk. Aki nem ezt vallja, az nemcsak önmagának, de másnak is ellensége. És miért ne legyen egy nagy baráti társaság az egész ország. Nem igaz? L. Idős Nagy János tíz évet dolgozott a helyi termelőszövetkezetben. Aztán csak gondolt egyet, nem tudom, mi okból, de otthagyta ezt a közösséget. Egy másikat választott. Budapesten dolgozik a Gubacsi utcai vágóhídon. — Jól keres? — Én elégedett voltam a termelőszövetkezetben is. Az állattenyésztőket mindenütt megfizetik. Én is az voltam. Azért, hogy elmentem, engem ne okoljon, ne is ítéljen el érte. Az én dolgom. — Még nem válaszolt a kérdésemre. — Arra, hogy mennyit keresek a vágóhídon? Annyit amennyit megérdemlek, amennyit dolgozom. Nem minden műszak áll nyolc órából. Sokszor hajtani kell, ráverni. A munkától viszont sose féltem. A szikár magas emberek nem tikkadnak ki egykönnyen. Bírom én a strapát. Hol háromezret, hol többet hozok haza. Hátha még szakképzettségem is lenne! — De a gyerekek, mind szakemberek. — Olvasott, tanult emberek. És talán okosabbak is, mint én vagyok. Kiürül a pohár. Elindulunk a Palatinusz utcán és egy ház előtt megállunk. Látszik rajta: új fal emelkedett itt nemrégiben. Új szobát tapasztottak a másikhoz. — Jancsinak hívják a nagyobbik fiamat. Traktoros a termelőszövetkezetben. Jó szakember. Nem én mondom, mások is ezt vallják. Hallottam a faluban egy történetet, ami a fiával kapcsolatos. Idegen ember járt Etyeken. Elromlott a gépkocsija. Egy járókelőt kérdezett meg: nincs itt valaki, aki jó szerelő? Ifjú Nagy Jancsihoz irányították. — Ért az mindenhez, őt keresse. Traktoros is, szerelő is egyben. Lányát Erzsébetnek hívják. Budapesten a Mester utcai technikumban végzett. Aztán férjhez ment, most mindketten dolgoznak. A legkisebnek Árpád a neve. Ahogy kiejtem ezt a szót, hogy „legkisebbik”, mosolyog idős Nagy János. — Látná csak mekkora. Mint egy óriás. Körülvezet a házban. Jancsiéknak jutott egy szép szoba előszobával. Most azt tervezik, hogy a nyitott verandás részt beüvegeztetik. A konyhán át megyünk a másik lakosztályba. Éppen festők dolgoznak a falakon. — Nősül ez az Árpi gyerek is. Már megvannak a bútorok, ideköltöznek. Jó helyük lesz itt. Jancsiék is szeretik az utcánkat, majd az új menyecske is megszokja. Kiállok a konyha elé. Szembe vele egy alacsonyabb épület. Úgy nézem konyha, szoba van benne. — És ott laknak maguk — mutatok az épületre. — Nagyot téved — és felesége szemében is játékos kedv villan —. Ez a mi terciánk. Kezével jobbra mutat az asszony. Kedves, barátságos szobába vezet. — Úgy rendeztük, úgy dolgoztunk, hogy mindenkinek elegendő jusson. Az ott szemben présház, amolyan pinceféle. Van egy kis szőlő és ha nagyon átforrósodunk, beülünk oda az árnyat adó falak közé, iszunk egy kis igazi etyeki bort, felfrissülünk. Ahogy ott állunk a sarkon , és beszélgetünk, csinos baranahajú nő, s egy jól megtermett, erős, magas férfi húzna el mellettünk. De megtorpannak egy pillanatra és hangosan köszönnek. Szinte egyszerre mondják mindketten: — Csókolom, apuka! Árpi a menyasszonyával. Idős Nagy János meg csak néz utánuk és míg kezét nyújtja felém búcsúzólag, közben sem veszi le tekintetét a két ifjúról. Orsovai Tibor Záróra Rekkenő a hőség. A székesfehérvári filmszínházakból este fél 10, illetve 10 órakor jönnek ki az emberek. De mindazok, akik a délutáni hőség elől a szobák hűvösében kerestek menedéket, azok is ilyenkor merészkednek az utcára, egy kis frissítő sétára. Kánikulában a séták frissítő hatását, mint köztudott, egy-egy pohár sörrel, coléval, bambival is lehet fokozni. Ilyen ártatlan elvi eszmefuttatás alapján indultunk el pénteken este háromnegyed 10-kor Székesfehérváron. Nem sorolom fel, hol jártunk, s hol jártunk hiába. A Stop-ban akkor nyitott a bár, amikor odaértünk, és „magától értetődően” akkor zárt az étterem. De ott végre nem azt közölték velünk, hogy „éppen zárunk”. Még vacsorával is kiszolgáltak, s hideg sörrel is. Az már a kötelező vendéglátó tapintat, hogy vacsora közben javasolták: tekintsük meg a bárjukat is. Nem ez a lényeg, illetve ez is lényeges. Az a döbbenetes, hogy mi még mindig nem tudunk alkalmazkodni a vendégek — és az időjárás — szeszélyeihez. Mert ha tudnánk, talán nem feledkeznénk meg arról, hogy ilyenkor kánikulábat nem a legjobb dolog este tízkor zárni a vendéglátóiparban. Különösen nem ott, ahol kerthelyiség is van. Mert bármennyire is vonzó lehet bármelyik bár, a zárt levegőjű helyiségek nem nagyon vendégcsalogatók. S ez nemcsak a vendéglátóiparra vonatkozik! Áruházainkban éppen úgy értelmetlenül fő eladó és vásárló napközben, mint élelmiszerboltjainkban. S higgyék el nekem a kereskedelem honi szakemberei: kenyeret éppen úgy, mint szövetet, szívesebben vásárolna és adna el az ember este 8—9 óra körül, mint délután kettőkor. A példáért sem kell túl messzire menni. Elegendő rövid ideig tanulmányozni a szomszédos baráti államok kereskedelmének nyitvatartási rendszerét. — ky —i íj szolgáltatás A székesfehérvári Volán Utazási és Fuvarvállaló Iroda több éve szállítja házhoz Székesfehérváron a propán-bután gázt. Bár a földgáz-program keretén belül egyre több lakás jut közvetlen a fűtő- és tüzelőanyaghoz, az iroda első félévi statisztikája szerint közel 5000 palackot szállítottak a város lakosságának A napokban újabb szolgáltatással jelentkezett az iroda. Szerződést kötöttek a Vendéglátóipari Vállalattal, hogy az üzletek gázszükségletét is házhoz szállítják. A hideg idő még messze van, de már most jelentkeznek az óvodák, iskolák, hogy megújítsák a szerződést a mekalor fűtőolaj szállítására, hiszen a kedvező házhozfuvarozási díj az intézmények számára gazdaságos is. HÍRLAP *4 A Győri Ipari Kiállítás és Vásár egyik leglátogatottabb pavilonja volt a Pamutszövő- és Műbőrgyáré. Közkedvelt termékei között a gyár bemutatta azokat a vékony, könnyű „lélegző” műbőröket, amelyekből nyári ruha, sőt bikini is készül.( g ) Mesél a Fáni-völgy Egyszer régen, küldemény érkezett a szerkesztőségbe. Tartalma egy füzet volt, telis-tele róva öreges kézírási betűkkel. Nekiültem, elolvastam. Szépek voltak a történetek, szépek és érdekesek. Egy falu, egy csodálatosan szép fekvésű Fejér megyei falucska, Vérteskozma környékéhez fűződő legendákat gyűjtötte össze írója. Gondolom itt-ott megeresztve a maga kifogyhatatlan fantáziáját Mi lehet most Schandl Sándorral? Mesél-e még! Emlékszem, akkor mikor felkerestem, megkértem, meséljen nekem is valamit Szívesen vállalkozott rá, furcsa történetbe kezdett, élő alakokat kevert a mesével, történelmet a valósággal. Mondjuk sok-sok hallgatója van. Főleg a gyerekek. A Vértes fölött egészen kék volt az ég, csak a fák zöldje veszett itt-ott füstszürkébe. Az utcákon, az árokparton álmos-ponosan guggoltak a fák. Sándor bácsit hiába kerestem. Felesége mondta, hogy kint találom a csemetéskertben. Aztán felállt egy székre, a szekrény tetejéről füzeteket emelt le, s tett elém. .. Ezekben vannak az újabb írásai. Egész télen dolgozott, írt, írt. „Mesék” olvasom. Aztán elkérem a falu legendáit őrző füzetecskét. „Ha elhagyjuk Csákvárt — olvasom — Oroszlán felé két kilométerre az út jobb oldalán találunk egy útjelző táblát, azzal a felirattal: öt kilométer Vérteskozma. A turista előveszi a térképet, aztán betér az erdei útra, mely fokozatosan emelkedik, egészen a Kaszab-tetőig. Ott aztán lejtőnek indul, és alig száz lépésnyire haladva a lejtőn, bal kéz felé közvetlen az út mellett megtaláljuk a Kaszab utat. Itt kezdem a mesémet... P* Így vezetnek végig az öreges betűk a Kaszab-kút, Paprét, Szálláskút, az Orvvadász árok és Fáni-völgy történetén. „... De térjünk vissza az erdőbe. Ezt az utat, amelyen most megyünk, az erdőgazdaság faszállítás céljaira építette Szártól Pusztavámig. Azelőtt itt teljesen rendezetlen földút vezetett az erdőbe, mely a vadászok paradicsoma volt, messze külföldről is érkeztek vendégek. Nézzünk csak jobbra és balra, milyen gyönyörű vidék ez. A völgy medrében jobbról és balról szép virágos rétek nyújtóznak. Ez a Fáni-völgy. A völgynek igen szép története van, de egyben szomorú tragédiáról mesél. Fánika egy szegény favágó egyetlen lánya volt, szép, mint a vadrózsa és a hangja olyan, mint a csalogányé, ha énekelt még a dalos madarak is elhallgattak. Mikor megérkezett a tavasz, Fánika legszívesebben kint járt az erdőben, a réteken. Így volt ez egy szép vasárnap délután is, gyöngyvirágnyíláskor, amikor Fánika azon a végzetes napon találkozott az erdő gazdájával, az ifjú Csáky gróffal. A gróf kezében puska volt, vérebek ugráltak körülötte. Mondták, hogy ritka nő kerülte ki hálóját. Láttára Fánika ijedté-" ben elejtette kezéből a kis gyöngyvirág csokrot. — Kis madárkám, téged kerestelek — mondta a gróf, — itt fogsz énekelni, enyém leszel, én pedig a rabod — esdekelt a gróf. — Élni akarok, ameddig te élsz, és te addig élhetsz, ameddig én. Gyere velem! — Nem — mondta Fánika, nem tehetem. — Öné lehet minden, mit szeme-szája ki, van, csak egyedül én nem! Haragra lobbant erre a gróf, lekapta a válláról a puskát, szemei szikrákat szórtak, vérben forogtak a tehetetlen dühtől. — Indulj előttem, vagy rád uszítom a kutyákat. — Hogy mi történt ezután, senki sem tudta meg soha többé. Késő este volt már és Fánika sztolei aggódva indultak keresésére. A faluban is hamar elterjedt a szomorú hír, és mindenki kereste a lányt. Reggel felé amikor elbújtak a csillagok, az anya felkiáltott. Kezében egy tépett-véres kendőt szorongatott. Azt mesélik, hogy azóta minden éjfélkor egy kismadár száll a bokorra és csodálatosan szépen dalol... Az emberek pedig elnevezték a helyet Fáni-völgynek .. Kint a csemetéskertben éppen pihenő van. Ott találom Sándor bácsit is. Asszonyok, gyerekek ültek körülötte. Talán éppen egy újabb mesét zavartunk meg? — Honnan gyűjtötte ezekiket a szép történeteket? — Lehet, hogy nem hiszi el. Tataroztuk a házunkat, s a mestergerenda alatt talált a feleségem egy kis ládikát, öreg írások voltak benne. A kezembe adta: — Nézd-e, mit leltem. Én csak ültem a létra tetején, s nem tudtam letenni. Ott olvastam ezekről a dolgokról. De csak röviden, tőmondatokban írta le az ismeretlen szerző. — Aztán mi lett az írásokkal? — A feleségem azt gondolta, valami kacat és este a vacsorához azzal gyújtott tüzet. — Őszintén szólva, nem tudom mikor mesél Sándor bácsi és mikor fordítja kormolyra a szót. Elmosolyodik, én pedig nem firtatom tovább. Magammal hoztam a meséket, amelyekből íme egyet ki is választottam, hadd ismerjék meg mások is. Balázs Katalin