Fejér Megyei Hírlap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-17 / 218. szám
Csütörtök, 1970. szeptember 17. Kongresszusi versenyben Dunaújváros építői A dunaújvárosi 26-os Építőipari Vállalat dolgozói augusztus elejéig 245 lakást adtak át. Soron következik a Castrum városrészben újabb négy épületben hatvannégy lakás műszaki befejezése. Az építkezéseken érződik: folyik a kongresszusi verseny. Az építők tettei magukért beszélnek. Az árvizes területre négy ácsot küldenek dolgozni, az itthoni munkájukat elvégzi Keglovics István ács csoportja. A Centrum áruház födéménél négyszáz köbméter betont épít be Csepeczi József szocialista brigádja. A lakóépületek alapjai készülnek, vagy készek, elemeket várnak. Újdonság a 11 szintes, hatvankét lakásos épület: a fal elemeit a Győri Házgyár szállítja. Az M—8-as jelű házak kitűzése is megtörtént. Itt nyolc épületben 312 lakás készül. A Castrum városrészben — húsztantermes iskolát építenek — a kitűzés megtörtént, kezdődhet a földmunka. Farkas Gyula, Rajos Sándor, Tápai Antal, Esztergomi Sándor, Botocska Pál vezette brigádok erősségei a városépítőknek, a kongresszusi verseny során újat alkotnak, munkasikereikkel öregbítik hírüket. — gubacsi — BOB-5351 | Úttörők az árvízkárosult iskolákért Új mozgalom résztvevőivé váltak megyénk úttörői. Az úttörő elnökség a Magyar Vöröskereszt és a MEH az országos felhíváshoz csatlakozva létrehozta az „Úttörők az árvízkárosult iskolákért” mozgalom megyei akcióbizottságát, s mozgósítása nyomán megindult a szervezőmunka megyénk összes általános iskolájában. A megyei tanács művelődési osztálya zöld utat nyitott a mozgalomnak, s november 15-ig, e két hónap során Fejér megye ötvenezer úttörője is hozzájárul, erejéhez mérten, az árvízkárosultak megsegítéséért folyó országos erőfeszítésekhez. A forma tulajdonképpen nem új. Ismét vetélkedő indul, mint már annyiszor egy-egy hulladékgyűjtő kampány során, iskola és iskola, úttörőcsapat és úttörőcsapat között, a versenyt folyamatosan értékelik, a legjobbak oklevelet kapnak, jutalomban részesülnek. Az újdonság a tartalomban van. Ezúttal közvetlen segítségnyújtásról van szó. Az összegyűjtött hulladékokért kapott pénzt az úttörőközösségek az OTP 508—5351 számú csekkszámlájára fizetik majd be, itt gyűlnek össze a segítőkészség tízezrei — szinte fillérenként és forintonként — hogy konkrét segítséggé válva egy-egy árvíz sújtotta iskola berendezését, felszerelését pótolják Hogy ismét zavartalanná válhasson több ezer Tiszavidéki úttörő iskolai munkája. A katasztrófát követő hetekben sok szó esett a társadalom segítségnyújtásáról lapunk hasábjain is. Egymást követték a szerkesztőségünkbe érkezett hírek: ez az üzem, ez a brigád, ez a vállalati kollektíva indult most útnak, hogy helytálljon a gátakon, hogy segítsen az újjáépítés munkájában. Aztán gyűlni kezdtek a forintok. Végül, a nyári szünidőben kiszesek indultak útnak az árvízi építőtáborokba. Szinte nem múlt el nap, hogy az árvíz sújtotta vidékek, falvak lakói ne érezhették volna távoli, dunántúli emberek segítő szándékát, a társadalom egészének gondoskodását, összefogását. Most, hogy a felnőtt segítség lassanként megtette a magáét rajtuk van a sor, a legfiatalabbakon. Az úttörők a maguk lehetőségeihez mérten, a maguk eszközeivel próbálnak bekapcsolódni az országos segítségnyújtás áramkörébe. S nem lebecsülendő segítség ez sem. A korábbi gyűjtőkampányok eredményei ígéretesen szólnak ezekről a lehetőségekről. A mozgalom útjára indult. S bizonyosak vagyunk benne, hogy rövidesen már az eredményekről is számot adhatunk. — m — Több alkatrész Mint ismeretes, hazánkban a következő öt év alatt 340 ezer új személygépkocsi kerül forgalomba. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 220 ezerről 560 000-re emelkedik a kocsik száma, s ezzel együtt ugrásszerűen megnő az alkatrészek iránti kereslet. A hazánkban közlekedő csaknem 90 fajta személygépkocsihoz 35—40 ezer féle alkatrész szükséges, amelynek csak töredéke, mintegy kétezer a hiánycikk. E kétezer valamelyike miatt azonban több ezer kocsi áll országszerte. Egyes alkatrészek csak rövid időre (szállítási késedelem miatt) kerülnek hiánylistára, mint pillanatnyilag a Trabant és a Wartburg dugattyú. Az Autóker megbízottja már az NDK-ban tárgyal újabb dugattyúk vásárlásáról. Jelenleg hiányoznak az S 100-as Skoda és a Moszkvics 412 autóvillamossági felszerelései is. Az alkatrészbeszerzés biztosítására ötéves kontingenseket kötöttek a gyártó cégekkel. NIXUP * Új gyártmányok — külföldnek Hírek a Videotonból TA—4201 OCU típusjelzéssel új változatú, Intel Sztár televíziókészülék gyártását kezdte meg a Videoton. A korszerűsített egypaneles televízió az év hátralévő részében egy- és kétnormás, továbbá kétnormás plusz UHF-es rávitelben készül. A vállalat a korábbi rendeléseknek, illetve termelési programjának megfelelően 1970 utolsó négy hónapjában több, mint 25 000-et állít elő belőle. A gyár az első szállítmányokat már útnak is indította a megrendelő szaknagy kereskedelmi vállalatok felé. A svédországi Luma cég részére folyamatosan készül a TT—695 CU tranzisztoros Minivizor televízió. A gyár a megrendelő igényének megfelelően, a helyi sajátosságok figyelembevételével, módosításokat hajtott végre a készüléktípuson. Az első 200 már meg is érkezett Stockholmba, a Luma céghez. A készülékek jelentős része kórházakba került. * A lengyel üzletfél részére 1500 sztereo rádiót készít el a gyár 1970 negyedik negyedévében. A szállítások 1971 elején tovább folytatódnak. A jövő évre eddig 2000 sztereo rádió szállítására jött létre szerződés. Sz. L.: Napi ötezer tonna szén Tatabányát valósággal behálózzák a szénszállító kötélpályák. A szénbányák igazgatósága a következő években fokozatosan megszünteti ezt a rendszert, s helyette a jóval olcsóbb és egyszerűbb autószállításra térnek át. Több bányától már gépkocsik hordják el a szenet, naponta több mint 5000 tonna tüzelőanyagot visznek az aknák szájától az osztályozókhoz a csehszlovák gyártmányú járművek. ŐK HÉTEN... A Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat munkásellátási vezetője, Szertel Sándor kezdeményezte azt a mozgalmat, melynek során a hozzá csatlakozó hat fiatal kőműves szakemberrel szabadságukból egy hónapot töltöttek a méhteleni újjáépítésen. Képünkön: a hét tagú Szertel-brigád. (Fotó: Kabáczy) ESTE, FÉNY NÉLKÜL Imás színű fellegek ültek az égbolton, se' ' hol egy tenyérnyi kékség. Ha a fák levelei meg nem pompáztak volna teljes zöldben, akár októbert írhattunk volna. Éltek a kiskonyhában, kabátban, pulóverben, s figyelték, amint odakinn egyre sűrűbb cseppekben csapkodta az eső a felászott udvart, Unatkoztak. A programnak lőttek, semmi sem lett az egészből, fürödni, sétálni nem lehet, még a rokonokat sem érdemes végiglátogatni, caplatni a fekete sárban. Az anyja a gázláng fölé tartotta a meglkopasztott tyúkot. Égett tollszag ülte meg a konyhát. Ettől undorodott. Kinyitotta az ajtót, hogy friss levegőt engedjen be. — Esik — mondta. — A fene enné meg. — Nézd meg, nincs-e műsor a tévében. — Áh, valami hülyeség. Azt hiszem úszás. Kit érdekel? — Vagy a rádióban — mondta az anyja. — Tánczene. Ezt nem szereti anyám. — Azt nem. Jó tyúklevest főzök. Hosszú tésztával. Ettől felvidult valamelyest. A régi húslevesek íze futott össze a szájában. Megpróbálta néhányszor maga is, de soha sem sikerült. Odapillantott a tyúk sárga, kopasz, élettelen testére. Szép sárga. Egy órája még az udvaron szaladgált. Micsoda levese lesz ennek. Ettől megnyugodott valamelyest, s hogy agyonüsse az időt, olvasnivalót keresett. — A kamrában van a ládában. — Ezek az öreg képeslapok? — Hát csak azok. — Könyv nincs? — Tudod, a régiéle . . . Aha, a régi könyvek. Ott lesznek valahol a szekrény legaljában, a porcelán tányérok háta mögött, amelyeket csak akkor vesz elő az anyja, ha évenként egyszer hazajön látogatóba. Már nem is szól érte, tudja, hogy hiába. Mint ahogyan hiába hozza az ajándékokat is. A csipkés fehérnemű azonmód ott áll összehajtva a polcon. A táska és a házipapucs is. Előhozott néhány képes újságot, leült a konyhaasztalhoz, s lapozgatnikezdett. Délutánra járt már, amikor elkészült az ebéd. Isteni illatok töltötték meg az apró konyhát, csörrentek az eszközök, anyja elővette a porcelánt. _____ — Szólj apádnak, hogy ehetünk. Délutánira elállt az eső. A nap még nem sütött ki, de egy kissé mintha oszladozott volna a felhő. Vidámabb és világosabb lett minden, az új ház fehér fala élesen verte vissza a kevéske fényt. A tornácon esőverte virágok illatoztak. — Nézd a leandert — mondta az anyja. — Új bimbót hozott. És újra végigmutogatta a virágait egyenként, levelenként szinte, pedig talán nem is erre volt a legbüszkébb, hanem a két hatalmas, gyönyörű ablakra, melyek az utcára nyíltak. Jó időben kikönyökölt, innen köszöntötte az elhaladókat, szóbaelegyedve velük. Jól esett hallani, amint dicsérték a házat, életének fő művét, órán esteledett. Visszamentek a kiskonyhába, mely az öreg házból maradt, kegyelemből. Beszélgettek ismerősökről, rokonokról, az anyja elmondta a terveit, amelyeknek mindig is bőviben volt. Messziről újra dörögni kezdett az ég. Aztán egyszerre kialudt a villany. Furcsán és hirtelen tört rájuk a sötétség. Egy ideig ültek az esőszagú estében, nem láttak, csak sejtették egymást és a bútorokat, a tárgyakat, amelyek körülvették őket, szükségessé, megszokottá és nélkülözhetetlenné váltak. Eltelt vagy fél óra, talán egy óra is. Az apja jött sáros bakancsban. — Sehol sincs villany? — Nincs. Sötétség van az egész faluban. — Gondolod, hogy megcsinálják? — A jó fene tudja ... — Hát akkor mi lesz? — mérgelődött az anyja. — Itt ülünk majd a vaksötétben. Nemsokára kezdődik a tévéműsor. — Láttam, a kamrában egy petróleumlámpát ... — Tényleg — mondta az apja. Gyufát gyújtott, s hallotta, amint a kamrában matatott. A lámpa poros volt és törött üvegű, hiányzott a kupakja is. Vaksi fény villant az üveg mögött, fekete füstcsíkot eregetve. Nézték egymást az újfajta és immár idegen fényben fintorogva a petróleum bűzétől, nézték egymás arcán az élessé és sötétté vált vonásokat, a mélyen ülő szemeket. Idegennek és furcsának tűntek, s elviselhetetlennek érezték az egészet. — Nyiss ablakot — mondta az anyja. Kívülről bezúdult az erős, párás levegő, s megtáncoltatta az aprócska lángot. Aztán egyszerre, minden átmenet nélkül kigyulladt a villany. Anyja elfújta a lámpát, aztán fogta és bevitte a kamrába, vissza a lomok, kacatok közé. Balázs Katalin 3 Ki ne hallott volna hasonló párbeszédeket. — A múlt héten cseréltem ki a Wartburgomat. — Villát építek a Balatonnál. — Telket vásároltam a Velencei-tó partján. — Japán körútra megyünk. Korábban, 8—10 éve ezek a beszélgetések legalábbis az olyanok, melyek az ember vagyontárgyait elevenítették meg, még szerényebben hangzottak. Legtöbbször így: — Mosógépet vettünk. — Nagyon jól működik a két hete vásárolt tévé. — Nem is gondoltam volna, hogy ilyen praktikus a hűtőszekrény. Ezek a párbeszédek, legalábbis az utóbbiak, ma már nagyon ritkák, s ha gyakoriak lennének, akkor igencsak sokat kellene hallani, mert hazánkban most már minden második családnak van tévéje, hűtőszekrénye, mosógépe még ennél is többnek. Természetes, hogy életünk gyarapodásával az örömmel újságolt szerzemények értéke is nő és ebben nem hogy hiba nincs, de nagyon is jó dolog. Mert akinek becsületes munkával telik, vegyen mindazt, amire futja. Az sem titok, hogy néhányan elgaloppírozzák magukat és esetleg korábban veszik meg azt, amire anyagi helyzetük lehetőséget nyújtana, de hát a szomszédnak van! Mégis a legelőször idézett párbeszédek kapcsán sokszor valami rosszat érez az ember. Méghozzá nem az irigység váltja ki ezt benne. Mi lehet amikor az oka? Hadd mondjak erre egy közeli példát. Pár napja találkoztam régi ismerősömmel. Telke, autója van, mind a kettőért becsülettel megdolgozott. Találkozásunkkor fél percig tartott az öröm. Elmondta, hogy fiát felvették az egyetemre. Aztán panaszkodni kezdett. Rengeteg költségbe kerül. Nem is tudom mi lesz, hogy bírjuk ezt ki. Azt válaszoltam: Ne keseredj el öreg. Tíz év óta tervezed, hogy a fiad egyetemre kerül. Költség? Persze hogy az. Ha nem megy másként, mondjuk egy darabig visszaülsz az autóbuszra. .. Ezt a célzást, mely azt akarta eszébe juttatni, hogy ha minden kötél szakad, van azért anyagi tartalék, haragosan, mérgesen, fogadta. Idegesen azt vágta szemembe: Ilyen áron nem kell a gyerek diplomája. Mondjak egy másik esetet? A lakáskérdésről beszélgettünk. Olyan problémákról, melyek tényleg régóta megoldásra várnak. S ekkor nagy gondok közepette a társaság egyik tagja a garázsról kezdett beszélni. A garázsról, mely kell új kocsijának. Eszébe sem jutott, hogy éppen előtte egy olyan családról beszéltek, akinek hét tagja egy szoba-konyhás, egészségtelen lakásban él. A világért sem akarom az ellentéteket garázs és lakás, autó és egyetemi költségek szintjére vonatkoztatni. Azt is tudom, hogy ez is, az is kell, ha már megvan, mindegyikről gondoskodni kell. Még az is eszébe jut az embernek, hogy a saját pattanása mindenkinek jobban fáj, mint a szomszéd nyílt törése. Mit akarok akkor? Elmondani, hogy az tényleg aggaszt, amikor például az ember kisebb nagyobb anyagi gondja, legyen az autó, villa, vagy más, annyira lefoglalja, hogy nem veszi észre másoknak — és ezek a dolgozók nagyobb tömegei ma még — koránt sincsenek ilyen problémái és jó részüknek pár esztendőn belül még nem is lesznek. Jó dolog, hogy most már tízezrekben számoljuk a személygépkocsikat. örvendetesaz is, hogy olyan körökben is tud az ember több tucat személyt megnevezni telek, vagy villa tulajdonosként, melynek nem is olyan rég még a kenyér volt a mindennapi gondja, örömmel gondol az ember arra, hogy az ilyen problémák, mármint a kenyérgondok, egy-két család kivételével szinte teljesen eltűntek, még akkor is, ha néhány családban, ha több a gyerek, egy a kereső, ugyancsak akad még töprengeni való. Ebből következik, hogy az anyagi gyarapodásban nem hogy rosszat nem látok, de a magam erejével is mindent megteszek azért, hogy jobb munkával, nagyobb szorgalommal e területen is újabb eredményeket érjünk el. Hogy ennek ellenére aggasztanak az olyan jelenségek, amikor néhányan a maguk anyagi gyarapodásától megszédülve elfelejtkeznek arról, hogy a világ nemcsak belőlük áll? — méginkább foglalkoztat a dolog, amikor olyanoknál tapasztalom ezt, akik majdnem úgy, mint a mesék hősei, hamuban sült pogácsával indultak el az útra vékony tarisznyájukkal, s hogy ez ma kibővült, teje lett, a saját szorgalmukon, törekvésükön túl, annak is köszönhető, hogy közben nálunk megváltozott a világ. Régóta mondják, hogy ráolvasással az ilyesmin nem lehet segíteni. De azért az ilyesminek is van orvossága, gyógyszere. Egyik esetben a kisebb közösség tud segíteni, másik esetben a barát figyelmeztetése lehet eredményes. A legfőbb gyógyszere azonban ennek, ha példánk, magatartásunk figyelmezteti a csak maguknak élőket. Bányász Béla Maguknak élnek