Fejér Megyei Hírlap, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-17 / 218. szám
Csütörtök, 1970. september 17. Válaszol az illetékes A zöldséges boltokban csak kifogástalan árut szabad eladni , A Szövetkezetek Fejér megyei Értékesítő Központjának igazgatója, Nemes Géza az alábbi levelet küldte szerkesztőségünkhöz: „Tudomásomra jutott, hogy Somsits Gyula, a 10. sz. zöldség-gyümölcs árudánk vezetője, a Fejér megyei Hírlap September 3-i számában „Ham zavarok ...” címmel megjelent és az áruda munkáját, illetve az áruda által forgalomba hozott áruk minőségét bíráló cikkre, válaszul levelet intézett a szerkesztőséghez. A levélről és annak tartalmáról az újságcikk nyomán elrendelt vizsgálat során értesültem. Szükségesnek tartom ezzel kapcsolatban annak közlését, hogy a levélben foglaltak az áruda vezetőjének egyéni véleményét tükrözik, és ettől a véleménytől, valamint szemlélettől teljes mértékben elhatárolom magam. Az önök által is ismert nehézségek ellenére jogosnak tartom a vásárlóknak azon igényét, hogy árudáinkban kifogástalan minőségű árut kapjanak. Ezt a célt szolgálja az árudáknak kiadott ügyrendi utasítás, hogy árudavezetőink csak szabvány szerinti osztályos árut vehetnek át kirendeltségeinktől, és csak ilyen minőségű árut hozhatnak forgalomba. Amennyiben pedig értékesítési nehézségek miatt, vagy egyéb okokból az áru minősége nem felel meg az említett minőségi követelményeknek, az árubavezetők kötelesek azt az árusításból kivonni, vagy megsemmisíteni. Ezen utasítás betartását bolti ügyintézőink útján rendszeresen ellenőrizzük. Ennek ellenére két ellenőrzés között előfordulhat, hogy egyes árubavezetők az utasítást kijátszszák, és a minőségi követelményeknek már meg nem felelő árut is igyekeznek értékesíteni. Nyilván ez történt az újságcikkben említett esetben is. Az üggyel kapcsolatban az árudavezető ellen fegyelmi vizsgálatot rendeltem el. Egyben utasítottam központunk értékesítési osztályát, hogy árudáinkban a minőségi követelmények betartását fokozottan ellenőrizze.” * A SZERKESZTŐSÉG MEGJEGYZÉSE: A MEK igazgatójának levelét tudomásul vettük és megnyugtatónak tartjuk az intézkedéseket Helyes volna azonban, ha az árudákban a vásárlóközönséggel minden esetben tudatnák, milyen osztályba sorolt áru fekszik a pulton. Tapasztalás szerint ugyanis a fizetésnél igen gyakran a magas osztálybeli portékát fizettetik meg a vevővel, még akkor is, ha az áru selejtes, vagy alacsonyabb osztályú. Parasztvirtus Abban a fülkében, ahol helyet kaptam, három falusi fiú ült. Kártyáztak, cigarettáztak a nemdohányzó szakaszban. A szomszédos kupét cigányok foglaltak le, fiatalemberek, lányok. Mindkét fülke utasai bejáró munkások voltak, a péntek esti vonattal robogtak szülőfalujuk felé, ahonnan elcsábította őket a nagyváros. A kerekek ritmusára egyszer csak felhangzott a másik fülkében a strófa. Nevetés, pillanatnyi csend, aztán ismét strófa . .. Hamarosan kis együttessé kerekedett a hét cigány. Valaki a vezérszólamot vitte, a többiek belefeledkezve dajnáltak hozzá, meg a ritmust nyomták: hu-há, hu-há, hu-há!... Néhányan mosolyogtunk és élvezettel hallgattuk a cigányok ősi énekes virtusát. Mennyi játékosság, sodró erő, magasra csapó jókedv volt benne. Fülketársaim el-elhallgatták, a beszédben zavartatva érezvén magukat, balsejtelmesen átpillantottak a danolászók irányába. Aztán felállt egyikük. Zömök, erőteljes, vöröses arcú, szőke legény. Szemöldökét ráncolva indult a másik fülkébe. Öszszehúzott szemmel nézte a mit sem sejtő, nótába feledkezett cigányokat, aztán nagyot ordított: — Csend! A cigányok elhallgattak. A szőke legény ismét felordított: — Csend, a kutya úristenit, mert kidobállak benneteket az ablakon! Erre a cigányok is felzúdultak: • — Minek avatkozik a dolgunkba, nem fér el tőlünk?! Ki szólt magához?!... Mit képzel, hogy minket csak úgy lehet rugdosni ?!... A szóváltás egyre jobban elmérgesedett. Egy szakár, sovány arcú, alacsony cigánylegény odaugrott a csizmás, szőke magyarhoz és alulról felfelé nézve, öklét összeszorítva, artikulátlan hangon ordította: — Miért köt maga belénk?... Elharapom a gégéjét, ha nem fér el tőlünk!! Drámai, feszült pillanat. A vonat robogott. A cigány lányok férjeiket csitítgatták. A nagy darab falusi legény pedig állt összehúzott szemmel az acsargócigányok előtt. — Majd leszállunk, de a beledet a kezedbe adom — mondta, és visszafelé indult. Ebben a „tervszerű visszavonulásban” nem volt nehéz felfedezni, hogy teljhatalmú hősünknek bizony ahogy a népi mondás tartja — „inába szállt a bátorsága”. Lassan elcsitultak a harci zajok és gorombaságok. Csak belül fújtattak — lassan csillapodó haragjukban — az ellenfelek. A fülkében megszólalt egy nyugodt hang: — Butaság volt beléjük kötni. Végül is joguk van énekelni, s ráadásul egész szépen danolásztak. A szőke legény nem szólt, csak lesújtó tekintettel végigmérte a cigányokkal „fraternizálót”. Sértett fensőbbséggel ült, és kinézett a fülke ablakán. A duhaj parasztvirtus fűtötte, mely nagyobb és hangosabb valakit nem tűr meg a csárdájában. — Majd én elintézem, csak szálljunk le — dohogott, aztán mélyet szívott cigarettájából. Balogh Ödön Az, hogy a sorompónál megállított, várakozó gépkocsioszlop utolsó, fedezetlenül maradt kocsijához valaki hozzáférjen. Az időbeli különbség tehát, a sorompó akkori és mostani lebocsátása között, esetleg nagyon is fontos lehet... Miközben Beke mindezt végiggondolta, elrobogott a menetrendszerű személy. Szerintem — vélte az elhárító tiszt, a villogó ablaksort nézve —, a személyvonatok inkább késni, mint sietni szoktak... S, hogy ez a járat 6-án valóban sietett, nem nagy probléma ellenőrizni. Ha megtudtuk, majd elbeszélgetünk a vasúti őrrel. A sorompó magasba emelkedett, de Beke nem hajtott tovább. A motort meg a világítást már korábban kikapcsolta, s most csenben, az ajtót sem kattantva be, kilépett a harmatos útmenti fűre. A sorompóhoz sétált, majd kocsinként felbecsülve az oszlop hosszát, visszament addig a pontig, ahol, elképzelése szerint, az utolsó, lőszert szállító teherautónak állnia kellett. Ezen a helyen egy extra hosszúságú cigaretta hevert a fűben. Mellette ugyanannak a márkának a csikkje. A FOKFTE rivouo****VM2A TÉR — 4* — A két cigaretta közül az egyiket végigszúrták, a másikból alig néhányat szippanthattak. Beke mindkettőt fölvette, tárcájába csúsztatta, aztán beszállt a Skodájába, és tovább indult. ... A Vadgalamb turistaházhoz épp olyan békés, napfényes reggelen érkezett meg, mint öt napja, amikor életében először járt ott. — Éppen százhúsz órája várok a kávémra! — kiáltotta nevetve a szőke büféslánynak, aki meglepve meresztette rá nefelejcsszínű szemét. — Remélem, ma nem ejti el a feketés tálcát... A kislány már perdült is, futott a kantinba. Kisvártatva valamennyien előjöttek: a házaspár meg a fiú, végül a lány is, tréfásan billegetve a könnyű fémtálcán álló feketés pohárkát. — Látom — szólt mosolyogva az őrnagy — mindnyájan túljutottunk a megrázkódtatáson. De úgy lenne igazságos, ha azt is megtalálnék, aki megtréfált bennünket. Úgy érzem, aki megcélzott azokkal a kellemetlen golyóbisokkal... Már csak a cica miatt is!’ Maga biztosan nagyon szerette... — Beke a lányra pillantott. — Mit tegyünk? Mi nem tudunk semmit... — A szemei elkomolyodtak: a kislányt bántotta az elpusztult cica említése. Beke egyenként, lassan, tíz fényképet tett az asztalra. — Nézzék meg őket, hátha ismerősre akadnak köztük. Talán látták már valamelyiket. Szorongva várt, kevés esélyt adott magának. Aztán kinyúlt egy ujj, a fiú ujja, és rámutatott egy képre: — 47 — h 111 ar UTAZÁS BULGÁRIÁBAN Hasznosítható tanulságok Az élménybeszámoló végére érve, úgy gondolom, nem árt néhány vonatkozásban szólni a tapasztalatokról. Annál is inkább, mert a területi szövetség szervezésében ez volt az első ilyen komolyabb tapasztalatcsere. Minden bizonnyal követik majd újabbak, hiszen régi igazság: utazni jó, tanulni, tapasztalni hasznos dolog. De csak akkor, ha valóban e célnak vetik alá magukat a résztvevők. Első helyre kívánkozik az a tény, ami Bulgáriában már három-négy év óta gyakorlat, az a centralizációs folyamat, amely a falvakban végbemegy. Ily módon hatalmas termelőszövetkezetek alakulnak ki — s ha a területen állami gazdaság van, az is beolvad a szövetkezetbe — a végeláthatatlan határban óriási tömböket alakítanak ki. Fő termékük a búza, a kukorica, a cukorrépa, a napraforgó, a szálastakarmány — és természetesen a szőlő, a gyümölcs és a zöldség. Az egyik vezető mondta: — Gazdaságosan, nyereségesen csak akkor lehet eredményeket elérni, ha nagy területen termesztünk. Ily módon lehetőség nyílik a teljes gépesítésre, s úgy takarítunk be egyes termékeket, hogy emberi kéz szinte hozzá sem nyúl. Az alacsony önköltség mellé, ha párosul a nagymennyiségű termék, akkor már eleve nyert csatánk van. S mi sokszor akarunk sok harcban csatát nyerni. Nálunk is egyre többet beszélnék a szakosodásról. Vagyis arról, hogy ahol a búzatermesztésre alkalmas föld, klíma, időjárás van, ott erre összpontosítsák a fő figyelmet. Figyelemre méltó volt az a tény, ahogyan bolgár barátaink a munkaversenyt értékelik. Minden ember, aki dolgozik a termelőszövetkezetben, valamilyen formában részt vesz a versenyben. Igaz — mondják —, nem marad el az anyagi elismerés sem, hiszen részint a jó munka eredményeként többet teljesít, mint az előirányzat, tehát a plusz először pénzben jelentkezik, aztán az értékelésnél megállapítják a sorrendet a brigádok, egyének között, s eszerint jutalmaznak. De Bulgáriában rendkívül nagy jelentősége van az erkölcsi elismerésnek, ami nálunk kissé — enyhén szólva — elhalványodott. Nálunk, ha valaki kap egy oklevelet a versenykampány végeztével, akkor kissé viszolyogva fogja azt a kezébe, mondván, „piacról él az ember”. Még akkor is azt vallja az illető, ha ezt az elismerést a nagy kollektíva előtt vette át. Pénz, pénz, meg jó étel, ital, ez kell a magyarnak — valljuk néha. Kétségtelen, hogy az anyagi ösztönzésnek nagy a jelentősége, ez kifejezi a végzett munkáért megfelelő anyagi megbecsülés elvét. De túlzásba vinni ezt éppen olyan káros, mint lebecsülni. Ahol csak jártunk, tablókon, transzparenseken munkásaitok villantak fel előttünk. Jól kinagyították a fényképeket, hogy már messziről felismerjék az arcokat. S a képek alatt aláírás, valamint rövid szöveg, hogy miben tűnt ki az illető. Sokan álldogáltak mindig ezek előtt a nagyra méretezett „versenyhíradók” előtt, és hallottuk, hogy egymás között vitatkoztak. Nem tudom, miről beszélhettek, de szavaikból, mozdulataikból azt, vettem ki:méltányolják a fénykép tulajdonosának tevékenységét. Beszélgettem egy emberrel, Petko Dimitrovnak hívják. Elmondta, hogy nagyon boldog, mert a felszabadulásuk 26. évfordulójára indított versenyben az élenjárók között végzett és egy szép oklevelet kapott. Megkérdeztem tőle: — Pénzt is kapott melléje? — Azt nem. Mondom, hogy oklevelet. Akadt tehát tanulni való szépszerivel ez alatt a néhány nap alatt. Az volna a legjobb, ha ez a mezőgazdasági küldöttség minden tagja, aki tíz napottöltött a verőfényes, napsütéses baráti országban, a saját portájára tartozó tanulságokat levonná. Akkor mondhatnánk el: jó volt ez az út, és még sok ilyent azt előrelépéshez! Orsóvai Tibor Épül a növényvédők háza A Velencei Növényvédő Állomás központi irodaháza már most sejteti, hogy rangos épülete lesz az állomásnak. Ez a rang nemcsak külsőségeiben, három szintes magasságában mutatkozik meg, hanem magában a növényvédelemben is magasabb szintet ígér. Az irodaháznak nevezett épületben ugyanis több speciális laboratórium kap helyet, ami a szakavatottabb védekezés előfeltétele. A biológiai laboratórium, mely jelenleg egy szobában szorong, megfelelő helyet kap, sőt új felszerelésére félmillió forintot szánnak. Szepesi László, a laboratórium vezetője joggá reméli, hogy jobban segíthetik majd a gazdaságokat, mind a kártevők elleni védekezési idő, illetve a védekezés mértékének előrejelzésében, mind az új vegyszerek hatásának, használhatóságának vizsgálatában. Új laboratóriumként tartják számon Velencén a toxikológiát. Nagyon fontos feladatot végez majd: azt vizsgálja, hogy a növényvédőszer-maradvány a termésen mennyiben káros a szervezetre? Karantén szolgálatot létesítenek az állomáson. A növény-egészségügyi vizsgálatokat végző laboratórium szintén az új épületben helyezkedik el. Mindez sejteti, milyen komoly szaktudománnyá, egyben gyakorlattá lépett elő a növényvédelem. A velencei állomás igyekszik lépést tartani a mezőgazdasági termelés növényvédelmi követelményeivel, így a tervezett rekonstrukció költsége meghaladja a 12 millió forintot. A központi épületen kívül kocsimosó, fűtött garázs, a műhelyek központi fűtése, olajtároló, két hajós üvegház, szolgálati lakás szerepel a növényvédő állomás rekonstrukciós tervében. Fotó: Kabáczy 3- — Ez, azt hiszem, járt itt Mit gondolsz, Mari? — Igen — mondta a lány is. — Itt volt — Helyes. A napra nem emlékeznek? — Harmadikén vagy negyedikén lehetett. Szóval, néhány nappal az eset előtt, talán kora délután. Éppen nem volt más vendég. A férfi csak beugrott vermuthót meg szendvicseket vett, és sietett vissza az erdőbe. Motorral volt, de a rendszámát persze nem tartottuk fontosnak megjegyezni. — Igen — erősítette meg a fiú —, azonnal elrobogott. Talán várta valaki. A barátnője, például... — Köszönöm — mondta Beke. Miközben összeszedte a fényképeket, futó pillantást vetett a kiválasztottra. Király őrmester fényképe volt. Beke virágos kedvvel érkezett Násfára. Ébert és Paál, akik a politikai helyettes irodájában várták, ezt már az udvarra néző ablakból észre vették. Az őrnagy, a kocsiból kiszállva, oly' barátságosan fogadta az udvaron átvágó Király őrmester tisztelgését, mintha egész éjjel vele álmodott volna, csupa vidám és biztató dolgot... — Nos, mi újság a könyvesboltokban? — kérdezte a belépő őrnagy. Paál savanyú arcot, vágott. — Azt hiszem, nagyot tévedtem . " — Emberi dolog! — mosolygott Beke. — Halljuk, hogy mivel kapcsolatban? — Amiben a legjobban bíztam! A bükkfán megtalált nyomokkal... Nemcsak a tüzérbemérő, a löveg kezelőszemélyzete is azt állítja, hogy az első lövésig a fán szakadatlanul burukkoltak a vadgalambok! (Folytatjuk) — 48 —