Fejér Megyei Hírlap, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-20 / 246. szám

8 tt.7 oktober VllAG PROLETARIA,V­EGYESÜLETEK. Fértértekezlet Székesfehérváron és Dunaújvárosban Javuljon az ideológiai munka, a vezetés színvonala A székesfehérvári járási pártértekezleten, amelyet va­sárnap tartottak a városi tanács székházának nagy­termében, mind a beszá­moló kiegészítésében, mind pedig a hozzászólások­ban igen sokat foglalkoztak az ideológiai munka javítá­sával, a vezetés színvonalá­nak növelésével. Patzer György, a járási pártbizott­ság első titkára a többi kö­zött ezeket mondotta: — E helyen ismételten kell szólnunk az ideológiai mun­káról és a vezetés színvona­láról. A tudatban végbement változást jelzik a munká­ban elért sikerek. Egyre job­ban terjed a szocialista ver­senyszellem, a szocialista brigád mozgalom. Örömmel közlöm, hogy a járás terme­lőszövetkezeteiben 97, az ál­lami gazdaságokban pedig 58 szocialista brigád tevékeny­kedik. Hasonló eredményes­séggel munkálkodnak a fia­talok kollektívái is. Az el­múlt négy évben 35 brigád nyert első helyezést a ver­senyben. Úgy gondolom, hogy ezek a tények egyben ideológiai munkánk szép si­kerét is jelentik. — A kiadott beszámoló részletesen szól a vezetés színvonalának növeléséről — folytatta Paizer György —. Továbbra is nagyon lénye­gesnek tartjuk, hogy a vál­lalt munkát a legnagyobb intenzitással végezzük meg­bízóink, a nép érdekében. Úgy kell munkálkodnunk a jövőben, hogy továbbra is élvezhessük a párttagság, a járás lakosságának bizalmát. Gyenge Károly, a megyei pártbizottság titkára hozzá­szólásában ugyancsak az ideológiai és a kulturális mun­ka további javítására hívta fel a figyelmet. Elmondot­ta, hogy a járás kommunis­tái, az egész lakosság ered­ményes munkát végzett az elmúlt négy év alatt. Hűen tükrözik ezt azok a tények, amelyek a községek fejlődé­séről tanúskodnak. Itt új iskola épült, ott korszerű boltot létesítettek, másutt pedig összkol­fortos házak nőttek ki a földből. Egyszó­val „kézzelfogható” mindaz, amit szorgos munkájuk ered­ményeként felmutathatnak a járásban. Pártéletünkben — folytat­ta Gyenge Károly — min­denkor előtérben állt az ideológiai és kulturális mun­ka. A jövőben is ez kell, hogy meghatározza tevé­kenységét. A szocialista és a kapitalista világrendszer között egyre élesedik az ideológiai harc, s nem mind­egy, hogy ebben a csatában — részünkről — milyen jól felkészített harcosok —­­kommunisták és pártonkívü­­liek — állnak csatasorban. A hozzászólók nem amo­lyan „magasröptű” ideoló­giai fejtegetésekben bocsát­koztak, hanem munkaterü­letük tapasztalatait hozták el ide. Egyszerű szavakkal mondtak véleményt, a párt­­munkáról, a­­gazdasági te­vékenységről, szóltak örö­mökről és gondokról, sike­rekről és tennivalókról. Mikodi József, lovasberé­­nyi küldött sok-sok ember véleményét tolmácsolta, ami­kor kifejtette, hogy az áfész körzetében korszerűt­lenek, a követelménynek nem megfelelőek a boltok. Egyben azt is elmondta, hogy évente mintegy 4-500 ezer forintot fizetnek be a kölcsönös támogatási alap­ra, de ebből szép keveset kapnak vissza, olyan kevés a fejlesztési alapjuk, hogy egyszerűen képtelenek meg­oldani gondjaikat. (Folytatás a 3. oldalon) Tiszta vizet A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében hét­főn megkezdte négynapos tanácskozását a II. vízminő­ségi és víztechnológiai nem­zetközi kongresszus. A ta­nácskozáson 250 hazai hid­­rológus, geológus, vegyész és biológus s 18 országból 126 külföldi szakember vitatja meg a folyók, a tavak és a felszín alatti vizek minősé­gével, az ivó­ öntöző- és ipari víz beszerzésével és a szennyezettséggel összefüg­gő fizikai-kémiai és biológiai problémákat. A kongresszu­son megjelent és köszöntötte a tanácskozást Kolom­an Megay, a Nemzetközi Víz­ellátási Szövetség elnöke. A kongresszusra több mint 100 hazai és külföldi szak­ember küldte el szakdolgo­zatát. E tanulmányok és a tanácskozáson elhangzó nyolc összefoglaló előadás alapján foglalnak állást a kongresz­­szus résztvevői arról, milyen újabb intézkedésekkel segít­hetik a folyók szennyezettsé­gének csökkentését és mit kell tenni a vízellátási és víztisztítási módszerek haté­konyabb változatainak ki­alakításáért. A tanácskozás négy szekcióban folytatja munkáját és csütörtökön tartja záróülését. Zámolyi munkasikerek Befejezték az ősziek Szép munkasikerről érke­zett jelentés Zámolyról. Ma­­kovi Mihály főagronómustól megtudtuk hétfőn délután, hogy befejezték az őszi ka­lászosok vetését. Az elmúlt napokban 1352 holdon került földbe a búza, 198 holdon pedig a rozs.­­ Már a talajelőkészítés idején is — mondta a főag­­ronómus — két műszakban, illetve nyújtott műszakban dolgoztak az arra alkalmas erőgépekkel a traktorosok. Csörgei János brigádja de­­rekas munkát végzett: jól előkészített talajon kezdőd­hetett meg és fejeződhetett be a vetés. A vetés irányí­tását egyébként ifjú Bene István végezte. — Nem volt gond a vető­magellátással? — Nem, mert saját termés­ből biztosítottuk. Kétszáz hold kivételével szovjet be­­zosztátú vetőmagot állítot­tunk elő. Jó termést várunk, mert előveteményként a bú­zaföld ötven százalékán lent, burgonyát, borsót és repcét termesztetünk. Még most is sok tennivaló­juk akad a zámolyiaknak. Be kell takarítani a kukori­cát ezer holdról. A gyors munkát négy SZK típusú kombájnnal segítik. Rendel­keznek saját szárítógéppel, így a szem tárolásával nem lesz gond. Kétszáz holdon kézzel törik majd le a ter­mést, ez a nagymennyiségű kukorica górékba kerül. A töréssel párhuzamosan ismét munkához látnak a traktoro­sok, hogy — az elkészített operatív tervnek megfelelő­en — november 30-ig végez­zenek a mélyszántással is. A Petőfi Termelőszövetkezet vezetősége már gondoskodott arról, hogy a két- illetve nyújtott műszakban dolgozók ellátását megoldják. „ÉRVÁGÁS" A kincsesbányai Rákhegyen és környékén 5 méter fenék-, 15 méter felső korona szélességű és átlag 3 méter mélységű eret vágnak az agyagos, homokos talajba. Készül a Gaja­­patak ú­j, 3,6 kilométer hosszú medre, amely megkerüli a bauxitmezőket. A munkálatok — amely a közelben létesítendő víztározó építésének szerves része­i 1973-ra fejeződnek be. Magyar bemutatók a Szovjetunióban M­agyar színpadi művek fesztiválját rendezik meg a Szovjetunióban, a következő év áprilisában — tájékoztat­ta dr. Malonyai Dezső, a Művelődésügyi Minisztérium színházi főosztályának veze­tője az MTI munkatársát. — A lengyel és a bolgár dráma ünnepi fesztiválja után, most a magyar dráma seregszemléjére készülnek szovjet barátaink — mondot­ta. Az eddigi tervek szerint mintegy negyven magyar színpadi művet szándékoz­nak bemutatni a szovjet színházakban,­­ a főváros­ban és vidéken egyaránt. A bemutatásra kerülő dara­bok szerzői között találjuk a magyar drámaírás legjele­sebb képviselőit: Katona Jó­zseftől Madách Imrén át a mai magyar szerzőkig szinte minden jelentős alkotónk, il­letve műve megtalálható a tervezett premier-listán. — A szovjet színházi ve­zetők egységesen kérték: ma­gyar vendégrendezők, díszlet- és jelmez­tervezők, drama­turgok segítségét — mint meghívott vendégművészek­nek — az egyes művek szín­padra vitelében. ------------------------------------------A TARTALOMBÓL:_______ Az ember szépet akar Névleges?... | Az első könyv Emberek, császárok, romok „Gyorstüzelő fényképezőgép Az Ofotért nagyszabású — a jövő év árukínálatát be­mutató — kiállítást rende­zett a BNV 42. számú pa­vilonjában. Az október 28-ig megtekinthető kiállítást hét­főn délelőtt nyitották meg. A kiállításon huszonöt or­szág leghíresebb optikai és Totó cégeinek termékeit mu­tatják be, azokat a cikkeket, amelyeket jövőre tud szál­lítani a vállalat. A kiállítás egyik különlegessége például a­ Hassebald nagyteljesítmé­nyű fényképezőgép, amely típussal az első holdrepülés fényképfelvételeit készítet­ték. Bemutatják a „gyors­tüzelő”, az egyszrű felhúzás­sal 25—50 felvételt készítő robot fényképezőgépet, a svájci Bron Elektronic cég elektronikus, programozható műtermi, villanó automatáit, a holland automata előhívó­berendezéseket. A kiállítás sztárjának tekinthető a Ge­­rafax 20, iratsokszorosító készülék, amely pillanatok alatt másol bármilyen írá­sos, képes anyagot Vasárnapi szállítás, rakodás , sok hibával Délután a teherpályaudvaron Vasárnap délután 16 óra, Székesfehérvár lakossága pi­hen, szórakozik. Még az építkezők, a családi házak körüli teendőket végzők is abbahagyták a munkát. Hű­vös van. Átvágok­­a vágányokon, megkerülve sok-sok szerel­vényt. Munkájukat végző vasutasokkal találkozom, majd néhány teherautó tű­nik fel a vagonok között. A rámpa él, vasárnap délután is folyik a rakodás. — Csak ne­m úgy, ahogyan szeretnénk — mondja mind­járt beszélgetésünk elején.­ Lada János, az állomás ko­­csirakományos raktárnoka. — Ez részben a vállalatok, részben pedig a mi hibánk. Csak szervezetten A miértre nem egyszerű a válasz. Mielőtt a tényeket sorolná Ladó János, vázolja a MÁV idevonatkozó sza­bályzatát, munkarendjét. A teherpályaudvarok, a rako­dók munkarendje, a személy- és tehervonatok meghatáro­zott menetrendjéhez kell, hogy igazodjék. A beérkező megrakott vagonokat gurító segítségével irányítják az ép­pen üres vágányra, ahol meg­kezdődhet a kirakodás. A fuvarlevelek alapján értesí­tik a vállalatot a szállítmány megérkezéséről, illetőleg ar­ról az időpontról, amikor megkezdheti a kirakodást. A teherpályaudvar bo­nyolult mechanizmusában a tervszerűséget, az összhangot megteremteni és megtartani csak számos előírás mara­déktalan betartásával lehet Ehhez pedig jól szervezett munkára van szükség, mind a MÁV, mind a szállítók részéről. — A mai nap jellemzője? Hol hibázott a MÁV és hol a vállalatok? — Kevés emberrel, kevés erőgéppel az előbb elmon­dottakat mi is képtelenek vagyunk betartani — vála­szol a kocsirakományos. A torlódások miatt elcsú­szott a megrakott vagonok beállításának és az üresek kihúzásának időpontja. A torlódásra jellemző például, hogy az AKÖV részére szombaton reggel 9 órakor érkezett benzines kocsikat vasárnap 14 órára tudták be­állítani. Ugyanakkor van olyan kocsi, amelyik vasár­nap délután két órakor ér­kezett és rövid idő múltán már kirakásra készen állt. Harminckilenc olyan megra­kott kocsi vesztegel a pálya­udvaron, amelyek szombaton hajnal két órától folyama­tosan érkeznek, vasárnap tízig, s amelyeket nem tud­tak rakodáshoz kiállítani. Feladási tervüket sem telje­síthették. Nem tudták elő­teremteni például a Sár­­szentmihályi ÁFÉSZ­ NSZK- ba irányuló vadgesztenye szállításához, szombat és vasárnap, a szükséges hét kocsit. Belföldi szállításra két kocsi volt előirányozva (Folytatás a 3. oldalon.) Gépi adatfeldolgozók versenye A KGM ipargazdasági szervezési és számítástechni­kai intézet vasárnap rendezte meg a KGM üzemek 1970. évi adatfeldolgozási verse­nyét. A versenyen 7 vállalat gépi adatlyukasztói és ellen­őrző lyukasztói vettek részt. Az első helyezést a lyukasz­tóknál Farkas Istvánné, az ellenőrző lyukasztóknál Ti­hanyi Istvánné szerezte, mindketten a KGM ipargaz­dasági szervezési és számítás­­technikai intézet dolgozói. A X. pártkongresszus tisztele­tére megrendezett verseny segítette az országos számí­tástechnikai program előké­születei is. Vadgesztenye exportra A Sárrét Vidéki Általá­nos Értékesítő és Fogyasz­tási Szövetkezet sokféle mezőgazdasági árut szállít külföldre is. Idén — noha ez nem kimondottan e ter­melési ágazatba tartozó cikk — nagy piacot terem­tett a vadgesztenyének. A szövetkezet ebben az évben 60 vagon vadgesztenyét ex­portál Nyugat-Németország­­ba és Svájcba.

Next