Fejér Megyei Hírlap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-22 / 274. szám

(fejez’Htetfijei Ára: 1 forint _________________­ A TIZEDIK H­osszú hónapok óta ké­szül hazánk népe az ünnepélyes pillanatra, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusának megnyi­tására. Nemcsak a kommu­nisták, hanem a párton kívü­liek is készültek, munkafel­ajánlásokkal, vitákkal, orszá­gos méretű tanácskozásokkal jelezvén, hogy a pártkong­resszus egész népünk életét meghatározó esemény. A múlt tapasztalatai sze­rint is emelkedett hangú, jó hangulatú tanácskozások pártunk kongresszusai. Né­pünk küzdelmes, forradalmi útjának határkövei. Kilátó­pontok, amelyekről egyaránt látható a múlt minden erő­feszítése, s az előttünk álló szép feladatok is. Számadás a kongresszus, felelős beszámo­ló a dolgozó népnek, közös erőfeszítéseink eredményei­ről és a jövő érdekében közö­sen vállalt tennivalóinkról. A X. kongresszusnak is bőven lesz mondanivalója. Hiszen hazánk a múlt négy esztendő alatt is sokat fej­lődött, gyarapodott. Pár­tunktól idegen a dicsekvés, a kommunisták szerényen, tár­gyilagosan ítélik meg az eredményeket. De ami meg­történt, ami hazánkban épült az senki előtt sem titok. A fejlődés, amely az utóbbi éveket jellemezte, kivívta nemcsak tulajdon népünk, de hazánk határain kívül élő barátaink, sőt ellenfeleink elismerését is. S ha akadt is elszalasztott lehetőség, ha több szorgalommal, jobb szer­vezettséggel még magasabb­ra juthattunk volna is — nincs okunk szégyenkezni a világ előtt " t t­ovább építettük hazánk-o­dam a szocializmus bázisait. Szívós mun­kával, sok küzdelem árán megerő­sítettük szocialista életünk rendjét, emeltük színvonalát. Az új gazdaságirányítási rend bevezetésével szabadabb utat nyitottunk a kezdemé­nyezéseknek, az ötleteknek, a szocialista gazdaságot erősítő bátor vállalkozásoknak. Hazánk külső képe sokat változott az elmúlt eszten­dők során. S nemcsak váro­saink élete vált otthonosab­bá és korszerűbbé, de a leg­kisebb falvak népe is kor­szerűbb színvonalon él már. S a külső jegyeknél is jelen­tősebb az a változás, amely társadalmunk mélyén, a gon­dolatokban, az érzésekben megmutatkozik. A szocialis­ta hazához, az új társadalom­hoz való mind szorosabb kö­tődés napjait éljük. Az embe­rek sokasága ma már váro­son és falun egyaránt tuda­tosan vallja jónak és ma­gáénak azt az élet- és társa­dalmi formát, amelynek épí­tését évekkel ezelőtt talán nem minden kétkedés nélkül vállalta. Lesz mondanivalója a X. kongresszusnak, hiszen a mi pártunk tanácskozásait nem csupán az eredmények szám­bavétele, a sikerek össze­foglalása jellemzi. A párt­­kongresszus a felelősségtel­jes munka fóruma, amely megszabja további, maga­sabb színvonalú fejlődésünk útját is. Az alapok megte-­­remtésének fáradságos évei után most a nagyobb tudás segítségével, a tudományos szervezettség erejével, a­ rész­leteket, az árnyalati finom­ságokat is figyelembe véve kell tovább terveznünk és berendeznünk társadalmun­kat. Jennek a nagy vállalko­­zásnak felelősségteljes tennivalóit veszi fontolóra a párt kongresszusa. Ennek a nagy munkának a stratégiá­ját és részletterveit dolgozza ki és állítja népünk elé a nagy tanácskozás. Ezért is kí­séri a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszu­sát cselekvésre kész várako­zás, egész dolgozó népünk megkülönböztetett figyelme, jó kívánsága. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ! 1111 JHARUI I XXVI. évfolyam, 274. sz. _________________________ refrrkt Hétfőn kezdődik a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa November 23-án, hétfőn délután 2 órakor, az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házában megkezdődik a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa. A kongresszus feladata, hogy értékelje az 1966-ban megtartott IX. pártkongresz­­szus óta végzett munkát, számot adjon az elért fejlő­, hat napra tervezett kongresszuson, — amely nemcsak a párttagság, de egész népünk érdeklődésére is számot tartó esemény —, a küldötteken kívül igen sok meghívott is részt vesz. Ott lesznek a forradalmi mun­kás—paraszt kormány tagjai, az­ országos főhatóságok ve­zetői, a társadalmi és tömeg­szervezetek vezetői; meghív­ták a tanácskozásra a magyar munkásmozgalom számos ré­gi harcosát, a tudományos és művészeti élet ismert képvi­selőit, a szocialista építőmun­ka élenjáróit, közöttük szo­cialista brigádvezetőket, ter­melőszövetkezeti elnököket, kiváló értelmiségi dolgozó­kat. Részt vesznek a kong­resszuson a megyék, járások, városok, községek szakmai­ és mozgalmi munkában pél­damutató dolgozói, kommu­nistái, s a kongresszus vendé­geinek sorában helyet foglal­nak majd az ország, a nép ügyéért a kommunistákkal együtt munkálkodó pártonkí­­vüliek képviselői, neves köz­életi személyiségek, désről, s a küldöttek véle­ményét, javaslatait figye­lembe véve kijelölje az el­következő időszak feladatait, útmutatást adjon azok vég­rehajtásához. Ennek alapján a Központi Bizottság — ko­rábbi határozatának megfe­lelően — a következő napi­rendet javasolja majd a kongresszusnak. A kialakult hagyományok­hoz híven számos testvérpárt vezetői, küldöttei is részt vesznek a tanácskozáson. A tanácskozásról a közvé­lemény, az ország népe na­ponta részletesen tájékozód­hat a sajtó, — köztük a Fe­jér megyei Hírlap — a rádió, és a televízió útján. A Ma­gyar Televízió hétfőn, rend­kívüli adásnapon jelentkezik: délután 2 órakor kapcsolják a kongresszusi üléstermet, helyszíni közvetítést adnak a megnyitóról, valamint az MSZMP Központi Bizottsá­gának a beszámolójáról. Keddtől szombatig minden este 19.50 órai kezdettel „A kongresszusról jelentjük” cím­mel külön műsort sugároz a­­televízió. Pénteken este is­mét a helyszínről tudósít majd bővebben a tv, szom­baton pedig összefoglalja a tanácskozás záróeseményeit. A rádió politikai adásai­ban szintén folyamatosan hírt ad majd a kongresszus eseményeiről. Hétfőn 13.55 órakor, majd 14.55 órától egyenes adásban közvetíti a megnyitót, illetve a Központi Bizottság beszámolóját. A Déli Krónika naponta terje­delmes helyszíni beszámolót ad a kongresszus délelőtti eseményeiről, az Esti Króni­ka pedig összefoglalja az egész napi tanácskozást, s hangképekben tudósít egyes felszólalásokról. A hazai hírközlő szerve­ken kívül a külföldi sajtó is élénk figyelmet szentel az MSZMP X. kongresszusának. A hírügynökségek munkatár­sain kívül számos külföldi újságíró ad majd rendszere­sen tudósítást — a kongresz­­szusi sajtóiroda útján — a magyar kommunisták ta­nácskozásáról. (MTI) 1. A Központi Bizottság beszámolója, 2. Javaslat a szervezeti szabályzat módosítására. 3. A Központi Ellenőrző Bizottság jelentése. 4. A fellebbviteli bizottság jelentése. 5. A párt vezető szerveinek megválasztása. m­mmmmummmammmmamamm ^ TARTALOMBÓL : Vasárnapi melléklet Nőmozgalom — nőpolitika -----------------------77 A mezőgazdaság „nehézipara“ --------------------------------------------------------­ Hajrában Lelkesedéssel, amennyit lehet Is piaci lehetőség kihasználása — Nekünk annyit kell ter­melnünk, amennyit a feldol­gozó üzem, az Almásfüzitői Timföldgyár fogadni tud — tájékoztatta lapunkat Stub­­nyán István a Fejér megyei Bauxitbányák igazgatója­­. A többletfeladatokra vonat­kozó vállalásainkat tehát a mindenkori piaci lehetősé­gekhez kell igazítani. Idén például a tervezett — 680 ezer tonna — mennyiségen felül 12 ezer tonna bauxit kitermelésére tettünk fel­ajánlást. Napjainkig, az idő­arányos feladatok teljesítése mellett, pluszkeret 10 ezer tonna bauxitot termettünk ki, s ebből a mennyiségből 8 ezer tonnát el is szállítot­tunk. Októberben ugyan aka­dozott a vagonellátás (voltak napok, amikor a külszíni tá­rolótérre termettünk), de je­lenleg nincsenek ilyen gond­jaink, s bízunk­ benne, hogy a hátralévő időszakban sem lesznek, ami nagymértékben megkönnyíti munkánkat. Mindehhez hozzá kell ten­ni, hogy az első háromne­gyedévben 4 százalékkal nö­veltük a termelékenységet, ugyanakkor az önköltségi szintet 00,95 forinttal csök­kentettük. Ezeket az eredmé­nyeket átlagban 60—70 fős létszámhiánnyal — jelenleg is 50 dolgozóval kevesebbet foglalkoztatunk a tervezett­nél — értük el, miközben a víz jelenlétéből és a kőzet­viszonyok kedvezőtlen alaku­lásából adódóan nem kis műszaki és egyéb problémát kellett áthidalnunk. Ezek után, úgy érzem, nem kell különösebben jellemeznem kollektívánk lelkes hozzáál­lását, amire egyre jobban építhetünk. ALKOTÁSAINK Az árvíz pusztítása után új házsorok épültek Csengeren. Amiről álmodni sem mertek Ismertek a székesfehérvári téglagyár éveleji nehézségek, amit főként az alapanyag hi­ánya, nem megfelelő minősé­ge okozott, s ami jelentős ter­melési lemaradást eredmé­nyezett. Az új agyagbánya megnyitásával azonban meg­változott a helyzet, s augusz­tus közepétől valósággal ont­ja az üzem a téglákat. Ez nemcsak az említett változás eredménye, hanem nagyrészt annak a versenyszellemnek tudható be, amely a kis kol­lektíva augusz­tus végén tett kongresszusi versenyválla­lása után bontakozott ki. Felajánlásaik lényege az, hogy az első félévben bekö­vetkezett lemaradást év vé­gére minél kevesebbre tud­ják csökkenteni. — Nem dicsekvésként em­lítem, de rend­kívül jó ered­ményeket mutathatunk fel az elmúlt két és fél hónapban — mondja Horváth Sándor üzemvezető. — Szeptember­ben közel 400 ezer, október­ben 413, s ebben a hónapban várhatóan mintegy 500 ezer kisméretű egységre átszámí­tott téglát gyártunk a havi előirányzott terven felül. En­nek érzékeltetésére úgy érzem elegendő egy jellemző adat: novemberben a tervezett 53 ezer tégla helyett átlagban 70 ezret gyártunk naponta. Ugyanakkor a minőséget 50 százalékkal növeltük, a meg­engedett 8 százalék helyett a selejt aránya nem éri el a 4 százalékot. S mindez — 68 fő helyett — 48 dolgozó mun­kájának eredménye. Hozzá­állásukról csak felső fokon beszélhetünk, s ezt nemcsak elismerjük, hanem premizá­lással ellensúlyozzuk is. Az­t azonban el kell mondani, hogy ilyen rendkívüli ered­mények ellenére sem tudjuk az 1970-re tervezett 18 millió téglát legyártani, hiszen az év eleji lemaradás óriási volt. Számításaink szerint, mint­egy 14,5 millió tégla legyár­tása lesz ez évi eredmé­nyünk, amire az év közepén még álmodni sem mertünk­ volna, s aminek teljesítését (Folytatás a 3. oldalon) ­ Újabb külföldi delegációk érkezése Szombaton újabb külföldi küldöttségek érkeztek Bu­dapestre, az MSZMP X. kongresszusára. Megérkezett a Vietnami Dolgozók Pártjának küldött­sége Hoang Van Hoan-nak, a politikai bizottság tagjának vezetésével, tagjai: Nguyen Tsio Chan, a központi bizott­ság póttagja, Hvang Luong, a VDK budapesti nagyköve­te, aki a fővárosban csatla­kozik a delegációhoz. Budapestre érkezett a Ko­reai Munkapárt küldöttsége. Vezetője Han Ik Szu, a poli­tikai bizottság tagja, a köz­ponti bizottság titkára. Max Reimann, a központi bizottság első titkára vezeté­sével megérkezett Németor­szág Kommunista Pártjának küldöttsége.­­ Budapestre érkezett a Nor­vég Kommunista Párt kül­döttsége, amelyet Leif Ham­­merstad, a titkárság tagja vezet. A Svédország Baloldali Pártja — kommunisták — küldöttségét Gunvor Ryding, a politikai bizottság tagja vezeti. A Dán Kommunista Párt küldöttségének vezetője Ivan Hansen, a politikai bizottság tagja. A Finn Kommunista Párt küldöttségét Taisto Sinisalo alelnök vezeti. A Luxembrugi Kommunis­ta Párt küldöttségét Domi­nique Urbany, a párt elnöke vezeti. A Görög Kommunista Párt háromtagú küldöttséggel képviselteti magát, amelyet Kosztasz Kolijannisz, a köz­ponti bizottság első titkára vezet.

Next