Fejér Megyei Hírlap, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-22 / 274. szám
KÖNYVESPOLC SZABÓ LŐRINC LÁZADÓ ÉVTIZEDE Kissé homályban maradt arckép volt eddig Szabó Lőrincé, aki pedig a Nyugat nagy nemzedéke utáni korszak egyik legjelentékenyebb költője, Kabdebó Lóránt érdeme, hogy Szabó Lőrinc lázadó évtizede című köny'■vében ráirányította a figyelmet erre a valóban nagyszerű költőre. Igaz, nem a teljes életművet vizsgálja, csak az 1918 és 28 közé eső időszakot, tehát nagyjából Szabó Lőrincnek azt a korszakát, amelyben a költői szárnypróbák után végül megtalálta önálló költői hangját, s azt a formát, amelyet oly emlékezetes sikerrel művelt aztán élete végéig. Kabdebó könyvében mindenekelőtt az anyagismeret a lenyűgöző. (Több mint hat és félszáz lapon tárgyalja ezt a tíz esztendőt!) Nem volt könnyű dolga, hiszen ez a korszak nagyjából feldolgozatlan még, s olyan problémákkal találtaszemben magát, mint az ellenforradalmi konszolidáció, mint nagy íróink válsága, mint a magyar avantguárd költészete, s ezekből kellett kibontania aztán Szabó Lőrinc útját. Három kötet jelzi a költői formateremtés kísérletét, a Föld, Erdő, Isten, a Kalikán és a Sátán műremekei. Ezeket elemzi a fiatal irodalomtörténész — aki mellesleg a Napjaink című miskolci folyóirat kritikai rovatának vezetője —, de közben részletesen szól a Nyugatról, s egy nagyon jelentős ifjúi folyóiratvállalkozásról, a Pandoráról, melynek Szabó Lőrinc volt a szerkesztője. Kabdebó könyvében mindenekelőtt az az újszerű, ahogy bemutatja, hogy a Nyugat mellett — kicsit talán ellene is — alakult ki az az új irodalom, amelyet olyan nevek jelképeznek, mint Fodor József, Sárközi György és Szabó Lőrinc. Ez az új generáció nem elégedett meg a habitsi klasszikus ideállal, hanem a magyar avantgárdból, a lázadásból és a legmodernebb külföldi mintákból igyekezett kikovácsolni egyéni hangját. Figyelemre méltó alapossággal elemzi Kabdebó azt a folyamatot, ahogy a húszas években lassan háttérbe szorult a dekoratív költői technika, és egy racionálisabb, tényszerűbb, objektívebb formálási elv lépett a helyébe. E könyv bizonysága szerint Radnóti és nemzedéke költői útjának voltaképp Szabó Lőrinc az előkészítője, aki a kezdeti lázas, expreszszionista ihletésből mindinkább a klasszikus költőiség felé közeledett, annak az embernek belenyugvó gesztusával, aki úgy érzi, hogy a fennálló társadalmi rendet aligha lehet megváltoztatni. (A társadalmi folyamatok és a választott költői eszközök ilyen egymás mellett való elemzése a szerző egyik legnagyobb újdonsága.) Kabdebó könyve nagyon izgalmas olvasmány, amely sokkal többet ad egy tudós műhely titkainál. Elsősorban alighanem azért, mert könyvét nem a beavatottak szűk körének szánta, hanem az olvasók — a tanárok és diákok számára alighanem nélkülözhetetlen forrás lesz —, a Szabó Lőrinc költészetét szeretők széles táborának. Törekvését siker koronázta, színes, szép stílusban megírt munkával segítette e kitűnő költő életműve megértését és megismerését, s reméljük, továbbfejlesztve munkáját hamarosan megoldja e bonyolult, buktatókkal és ellentmondásokkal tett költői életmű minden nyitott kérdését. Rónay László : S 311 Dér puhítja a kökénykét Levetkeztek a fák, a lomboló erdő targallyakat mutogat, odébb a fenyves zöld és sötét. Alaposan ránk esteledett, mondja is a „pilóta”, jobb volna tán valahol a közelben letanyázni. A köd egyelőre csak a mély horhosokban fészkel, de hamarosan ráhömpölyög az útra. Akkor pedig kockázatba megyünk. Fölöttünk a magas hegy, alattunk a mély sziklák-szakadékok. Hazakerülünk ma egyáltalán? Ahogy végre elhatározzuk: megyünk, látjuk ára, amott lő egy kis emberke a hegyi úton, lép, lépeget. Ruházata hiányos, hajadontott és rossz cipőben. Sír a kicsi, hüppög, öklét rágja, ahogy lép, fut inkább. „Hová, kisfiam ?“ — Hová igyekszel, kisfiam? Csak sír és néz. A símogatás nagynehezen szóra bírja: — A nagymamához. — Hol lakik a nagymamád? Mutatja, amoda, a faluban. Bizony, a falu messze. — Hogy hínak? — Pista. — Erre már mosolyog kissé. Helyre kis legény, ahogy így kivirul. Aztán a nagy fekete kocsit veszi szemügyre. Tetszik neki. Nincs más választás, elvisszük a kisembert a nagymamához, ha már oda igyekszik. — Ülj be, öcsi, aztán indulunk! Mutatta az utat az erdőn át arra, amerre a mély szakadék nyílásában feltartóztatlanul hömpölyög befelé a kesernyés köd. És nyomában a hideg éjszakával bíztató vad lehellet. Odaértünk a roggyant kicsi házig, ahol a nagymama lakik. Böstör, az agg kutya jelezte, hogy idegen jár a portán. Erre orián kinyílt a konyhaajtó és megjelent a nagymama. Nyomában a nagypapa. — Pisti, hát már megint itt vagy! — így üdvözölte a nagymama a kisfiút. Riadtan bizony, de azért örömmel ! János, a vadállat Ebből a „megint”-ből kerekedett ki tulajdonképpen ennek az írásnak a témája, miért indult neki Pisti az öregedő éjszakában, hogy felkeresse nagymamáját? Látszólag szimpla történet, vagy legalább is olcsó krimibe kívánkozik. Holott nem az: fájó társadalmi történet, amelynek azonban most már jó és szép vége lesz, ha a főszereplők is úgy akarják. De hadd beszéljen helyettünk a nagymama: — Nagyon kérem, ne tessék megírni se a nevünket, se a községet. Szégyelljük nagyon azt a csúfságot, amit Jánosék művelnek. Már elég keservet nyeltünk miattuk. János, a vejem, egy átok ember. Sajnos, a lányom sem sokkal különb. Ha eddig nem tudott az emberre hatni, akkor ezután sem tud. Az ura ha részegen megy haza, márpedig ez napirenden van, akkor minden esetben megkapja a magáét az asszony. Kékzöld az arca, a teste. Tűri, hát tűrje. Miért nem halja ott? De ez még csak rendjén volna, h hanem ezt az ártatlan kisgyereket is naponta színesre veri ittas indulatában. Nem ember az ilyen, hanem állat. Tessék kihinni, állat! Furcsa história, gyakori történet, ki tud itt igazságot tenni ? De azért megkockáztatom a kérdést: — Miért nem fogadják ide a kisfiút? — Tettük volna már, de az az átok ember mindig, eljön érte és már miránk is karót emelt. János, a brutális, favágó az erdőn. De hátha mégis... Híre ment, hogy az Öregeknél városi vendégek vannak. Egyszer csak jön az első kiváncsi: — Jó estét. — És leül a sarokba. Aztán jön a második. Köszön és az is leül. Majd a harmadik és a negyedik. Lassan tele a konyha, már a tiszta szobából kell széket kihozni. Valóságos kis népgyűlés jött így össze. És tisztul a kép: " János harmincéves, valóban, úgy ahogy mondták, az erdészetnél dolgozik. Jó ember ő, ha ital nincs a közelélen. Csakhogy az a baj: közel a kocsma és mindig zsebben a csatlós kisüveg. — Nem lépett fel eddig a tanács a gyermek érdekében? " — Takargattuk mi eddig a szégyenünket, pedig egyszer már majdnem a gyermek életébe került — így a nagypapa. — Hiszen mindig megfogadja: soha többé. De én már nem hiszek neki, az aljas csibésznek, s jellemző példája a társadalmi részvétlenségnek: tudják, ismerik a naponta lejátszódó eseményeket, de halkan tudomásul veszik. ..ennek így kell lennie”, meg hogy „ezen úgyse lehet változtatni”. Így summázzák: kutyából nem lesz szalonna. De hátha mégis? Kinyújtott kezek Olyan méretűvé dagadt az esti kis népgyűlés, hogy részt vett azon még a tanácselnök, meg a tsz főagronómusa is. Szó szót követett, paragrafus után másik paragrafust idéztünk, mígnem meg is született a döntés: holnap az lesz az első, hogy küldöttség megy a járási tanácshoz és a gyámügyön keresztül kérik az eljárás megindítását a garázda apa ellen. És állami gondozásba vétetik a gyermeket, vagy pedig a nagymamához utaltatják. Csakhogy éppen , ezzel a ponttal kapcsolatban akadt eevés más kifogás. Nevezetesen: három család is jelentkezett, amely örömmel befogadta családtagnak a kis erdei fiút. — Kicsi ügy — mondhatná az olvasó. Sok ilyen adódik az életben. Ámde valamennyinek a megoldását, szívvel-lélekkel kell szolgálnunk. Pisti már aludt kicsi ágyában, amikor elbúcsúztunk. Kint, az erdő alján jeges hideg kóborolt. — F ez a szigorú dér puhítja a kökénykét! — mondja gépkocsink vezetője. BaloghJózsef „ NEM ELÉG...“ Már a tanácsházán is látszik, hogy itt aszszony az elnök. Minden szobában virág vonzza az ember tekintetét. A folyosón üvegezett keretben a helyi hímző népművészek legszebb munkáiból helyeztek el néhányat. A tanácsház udvarán pedig még az ősz sem parancsolhatott üzemszünetet az olvasóparkra, ahol jobbára öreg tsz-nyugdíjas nénik-bácsik lapozgatják a közhasználatra kiadott kepesujságokat és csipegetik az édes csemegeszőlőt melyet a tsz elnöke küld nekik mindennap tízóraira, hadd érezzék nem volt rossz az idei termés. Viharos érkezés Pedig pletyka előzte meg és botrány fogadta itt az elnökasszonyt. Még át sem vette hivatalát, amikor szétfröccsent a faluban a szóbeszéd: azért „váltották le” a városi gimnáziumban, ahol a magyar nyelv tanára volt, mert oly sok diákját buktatta meg, hogy végül „fönn” megsokalltátt a dolgot. Az előzetes hírek szerint besavanyodott vénkisasszony jön a község igazgatásának élére. Olyan bő, aki most majd az egész falun próbálgathatja kedélytelen pedagógiai módszereit. ... És megérkezett egy nyúlánk, érdekes arcú fiatal teremtés, aki, midőn hivatalba lépésekor az őt fogadó öreg elnökhelyettes fejéről lesodorta a szél a kalapot, s a tanácsház melletti bekerített üres telekre sodorta, tétovázás nélkül átmászott a kerítésen és nevetve hozta vissza a kószakedvű fejfedőt . . . Ebből meg botrány lett mert az elnökhelyettes locsi-fecsi természetű felesége bizonyos megjegyzéseket fűzött az ügyhöz. Egyebek között azt, hogy nem tornászra van szüksége a falunak meg néhány szigorú észrevételt azzal kapcsolatban is tett, hogy mikor, hol és mit mutogasson, ha olyan eleven benne az élet. Az elnökasszony tudta ugyan, legjobb ilyenkor úgy tenni, mintha semmit sem hallott volna. De ő is nő és nemcsak Plechanov és Engels tudományos művei befolyásolják tetteit, így az első adandó alkalommal féltucat tanú előtt kérte ki magának a megjegyzéseket. Némelyek szerint a vita hevében sírva is fakadt, de ez az ügy megítélése szempontjából ma már érdektelen. Ünnepség és példa Összezördüléssel kezdődött a kapcsolata a helyi könyvbizományossal is. Ám ez a nézeteltérés már jóval pozitívabb színezetű volt. Talán egy hónapja lehetett vb-elnök az egykori tanárnő, amikor sor került az ünnepi könyvhét helyi megnyitójára. A nyitóünnepségre az elnököt nem hívták meg, de még csak nem is értesítették róla, hogy mikor lesz. — Maszek könyvzsúrt rendezett Tóth elvtára? — nézett szemrehányóan másnap a helyi könyvterjesztés mindenesére, a község fiatalabbik tanítójára. Az ötölt, hatolt. Védekezett azzal, hogy már az elnöknő ideérkezése előtt kitűzték az ünnepség dátumát, a hangosbeszélő elromlott a tanácsnál, hát még propagandacélból sem kereste föl a hivatalt, meg azt hitte, hogy erről mindenki tud a helységben és így tovább . . . összepöröltek, ha mosolyogva is, aztán kibuggyant Tóthból az igazság: — Az elnöknő elődje megtiltotta, hogy ilyesmivel zaklassam. Azt mondta legutóbb: most vettem a képére négy fotelt, nincs nekem pénzem arra, hogy nyalábszám vegyek magának könyvet csak azért, hogy példát mutassak. A tavalyi vásárlásból se olvastam el még semmit, mert este a tévé után már mindig álmos vagyok. Ha tévé nincs, akkor meg ultizik az ember. Nevetett ezen az elnöknő és azt mondta: — Holnap, amikor legtöbben lesznek a Főtéren bevásárolok a könyvessátornál. És ha már annyit pletykálnak rólam, fölhatalmazom: bátran híresztelje rólam hogy mindig van ötszáz forint tartozásom a magánál vezetett könyvfolyószámlán. Nem tudok ellenállni a jó könyvnek. Tóth tanító úr élt az engedelemmel. A módszer bevált. Néhány hét múlva többen már úgy érdeklődtek az érdekesebb könyvújdonságok után: — És tessék mondani, mit vett legutóbb az elnök nő? Nemcsak kardigánjaival teremtett divatot a fiatal nők és a falu értelmisége körében, de azzal is, hogy verseskönyveket vásárolt, megvette az új drámagyűjteményeket is és hanglemezre rögzített nyelvleckéket hozatott a járásszékhely könyvesboltjából. Hakni Aztán egy férfias „fegyverténye” kerekített legendát az alakja köré. Évek óta vissza 1* HÍRLAP YIM4&Vépszé MOSZKVA Két szomszédasszony beszélget. — Miért, kiabált Alekszandr Alekszandrovics tegnap anynyira a feleségére? — Mert. Olga Fjodorovic nem akarta megmondani, mire költötte a pénzt. — És miért ordított ma úgy, mint a sakál? — Mert az asszony megmondta, hogy mire költötte... MILANO Lakásszentelő után két barátnő elbúcsúzik, a házi aktól, az ismert orvosoktól, s együk már a lépcsőházban töpreng: — De ■ szeretném, tudni, Marcella, mit fizetett Vittorio doktor azokért a rémes székekért! — Melyik székekre gondolsz, kedves Annie? — Tudod, drágám, amelyeket olyan elragadónak találtam ... PÁRIZS Maurice nagyon szégyenlős természetű. Ezért azután éppen fél évébe kerül, míg végre elhatározza, hogy megkéri az ugyancsak, rettentően szégyenlős Yvette kezét. — Kedves monsieur — szólal meg szigorúan a jövendő anyós —, mondja, szereti a gyerekeket? — Ó, igen — rebegi fülig pirulva Maurice. — Nos, akkor minden rendben van. Yvette-nek ugyanis már van kettő ... ZÜRICH A népszerű orvosprofeszszorhoz belibeg a dúsgazdag gyáros kissé molett felesége, és megvizsgáltatja, magét. Az orvos három, napon át különböző vizsgálatot végeztet Hie asszonyon, majd a negyedik napon fontoskodva kijelenti: — Úgy látszik, asszonyom, — természetesen nem akarom, önt megijeszteni — hogy hipertrófiában szenved. Ilse asszony szeme felcsillan: — Remélem,, professzor úr, hogy ez a baj most divatos... FEHÉRVÁR Egy fiatalember mondja, barátjának, miközben az italboltban a negyedik rundot isszák: — Szegény apámnak most egy másik asszonyt, is el kell tartania. — Hogyan, csak nincs barátnője is? — Nincs, ha,nem én is megnősültem... (Révész Tibor gyűjtéséből) : Vasárnap, 1370. november 22.