Fejér Megyei Hirlap, 1972. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-26 / 21. szám
FEJÉR MEGYEI HOLAP Megérné ! Egy pályaválasztási tanácsadó füzet került a kezembe a napokban. A fővárosi Pályaválasztási Intézet szép, ízléses kiadványa (megyénkbeli társát eddig még nem láttam az idén), amely a nyolcadikosoknak ad tanácsot: hol helyezkedhetnek el, hol tanulhatnak tovább. A 2.kiadvány — mint említettem szép, szemrevaló füzet — két forinttal többe kerül, mint tavalyi elődje, ennek fejében, viszont 40 oldallal bővebb tájékoztatást nyújt. A diákok tehát, sorsdöntő problémájukról lévén szó, bizonyára szívesenrááldozzák ezta kétforintos többletet a zsebpénzükből " ( Sőt,úgy gondolom, a fővárosban is, meg Fehérváron is, meg szerte az országban, megyében — szívesen rááldoznának még többet is, haegy kissé teljesebb, emberközelibb. • lenne a pályaválasztási tanácsadás egész mechanizmusa, ha hivatásválasztásra ösztönöznénk őket, nem pedig, mint oly gyakran, csak statisztikai számvetésre, tudniillik, hogy hol találnak ikevesebb „konkurrenciára”. , Hát, nem megérné? i I A ' -ti M — m — A Természettudományi Múzeum Embertani Tárában 11 ezer ember csontvázának maradványait őrzik, a gyűjteményben a fejlődés minden korszakából találhatók leletek. Az Embertani Tár leletanyagát az ország különböző részein végzett ásatásoknál hozták felszínre. Dr. Wenger Sándor osztályvezető-helyettes egyedülálló rekordot ért el, az ásatások során 4000 ember csontvázát mentette meg és 1300 leletet vizsgált meg. Az intézmény kutatóinak egyik legfontosabb tudományos feladata a népszármazás kutatási problémáinak vizsgálata. Képünkön: Dr. Wenger Sándor egy Tiszavasváron feltárt avarkori (VII. sz.). koponyát vizsgál. Időláris lefemtés Várható időjárás szerda estig: erőseig felhős, párás idő, főként az ország nyugati felében többfelé kisebb havazás..Keleten még néhány helyen köd. Mérsékelt keleti-délkeleti szél. A hőmérséklet alakulásé,ban lényeges változás nem lesz. Várható ,legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1, mínusz 6 fok között. (MTI) VstéSM 1000 évről Nagyszabású szellemi vetélkedőre készülnek a fehérvári helyőrségi klub ifjúsági klubjának fiataljai, amelyen Székesfehérvár 1000 esztendős történetének ismeretéről kell majd számot adniuk. A felkészülést segíti vasárnap délutáni közös múzeumlátogatásuk, amelynek alkalmával az István király Múzeum várostörténeti dokumentumaival ismerkednek meg. A fehérváriak slvassiták Az elmúlt évi tanácsválasztást megelőző jelölő gyűléseken számos fehérvári választópolgár közérdekű javaslata hangzott el. A közérdekű bejelentéseket azóta feldolgozták a városi tanács dolgozói, s a városi tanács végrehajtó bizottsága csütörtök délelőtti ülésén intézkedési tervet fogad el a közérdekű javaslatok megvalósítására. Szó esik a vb-ülésen többek közt a lakóépületek beruházási programjáról is. Új cete-üzem A Szabadegyházi Szeszipari Vállalat nagykanizsai italáru üzemében szerelésre kész a második hazai cocacola üzem. A korszerű technológiával működő üzemben automata gépsor végez minden munkát, a berendezés az üvegeket ládába is rakja. A termelés májusban kezdődik, s műszakonként 70 ezer palackot töltenek meg a közkedvelt üdítőitallal. A nagykanizsai üzem elsősorban a Dunántúl, azon belül a Balaton-parti üdülő és szórakozóhelyek ellátásáról gondoskodik. A terv szerint ebben az évben 20 millió palack coca-colát szállítanak el Nagykanizsáról. Fehérvár kialakulása Csütörtökön este fél hétkor tartják a könyvtári esték sorozat következő rendezvényét. A Vörösmarty Megyei Könyvtár vendége ezúttal dr. Fitz Jenő, a Fejér megyei Múzeumok igazo Igatója, aki a város kialakulásáról, a középkori Székesfehérvár életéről tart előadást az érdeklődőknek. lé reggelt! 1972. január 26. Szerda: R . Vanda napja. A Nap kél: 7.19 órakor, nyugszik: 16.35 órakor. A Hold kél: 12.09 órakor, nyugszik: 4.10 órakor. A városrendezési tervekről és megvalósításukról rendez vitát Székesfehérváron, csütörtöki klubnapján a Magyar Urbanisztikai Társaság. A tanácskozás délután két órakor kezdődik. © VEZETÉSLÉLEKTAN. A Videotonban ma délután fél háromkor tartják az ismeretterjesztő előadássorozat következő előadását, amelynek címe: „A vezetési módszerek”. Az idegességről. Ma este hat órakor találkoznak a csákberényi nők klubjának tagjai a községi művelődési házban. Érdekes előadást hallgatnak, amelynek címe: Az idegesség, korunk betegsége. Kigyulladt tegnap reggel az olajkályha a fehérvári Sütő utca 8. számú házban. Az olajkályha-tüzet valószínűleg műszaki hiba okozta, de a pontos keletkezési ok, valamint a kár megállapítására a tűzoltóság vizsgálatot indított. A FIATALOKNAK A TÖRTÉNELEMRŐL. A polgárdi ifjúsági klub tagjai egy kis történelemleckét kapnak ma este. Hat órakor előadást hallhatnak Géza fejedelem és István király államszervező munkájáról a megyénkben. © GYERMEKKLUB MŰKÖDIK PERKATAN. A kulbkönyvtárban működő klub nagy látogatottságnak örvend. Különbben sokan vesznek részt a mesedélelőttökön. A Kossuth Termelőszövetkezet nemrégiben felajánlotta, hogy a gyerekeknek játékokat vásárol, így is segíti a klub működését. 0 Feloldották a járműforgalom korlátozását a múlt heti nagy fehérvári gázömlés színhelyén, a Szabadságharcos úton. A gáz által elárasztott terület veszélymentesítése, úgynevezett szellőztetése tovább folyik. 0 KOMPUTER-MŰVÉSZET. A dunaújvárosi Bartók Béla Művelődési Központban működő képzőművész barátok köre ma este érdekes témán vitatkoznak. Művészet-e, s mennyire az a komputer-művészet. Megítélte a rendőr! Hivatalos személy elleni erőszak vádjával előzetes letartóztatásba helyezték Kovács Győző Sándort. A 18 éves fiatalember hétfő délután a fehérvári Júszt Ferenc utcában szóváltásba keveredett öccsével, Józseffel. A nyílt utcán arcul ütötte a fiút. Közben a szolgálatos rendőr, Birinyi Lajos igazoltatni akarta a két fiatalembert, de azok megtagadták személyazonosságuk igazolását. Ekkor ért a helyszínre Fejes Sándor őrmester. Így Birinyi és Fejes Sándor együtt kísérték a két testvért. Útközben Kovács Győző Sándor kirántotta a kezét és megütötte az őt kísérő Fejes Sándor. Elszaladt, de néhány perc múlva elfogták. Kovács ellen bűnvádi eljárás indult. hírlap Irodalom EnyingeH Az enyingi irodalmi kör két éve működik rendszeresen. Havonta megrendezett klubesteken a meghívott előadók a magyar és a világirodalom időszerű kérdéseivel ismertetik meg hallgatóikat. Rendeztek már több sikeres író—olvasó találkozót is. Ezekre az előadásokra a fiatalok és az öregek egyaránt szívesen eljönnek. Legközelebbi klubest február 3-án lesz. A kör tagjai és persze a „körön kívüli” érdeklődők is — W. B. Shaw és Galsworthy életéről, munkásságáról hallhat majd — írja levelében tudósítónk, Balázs Sándor. Zártkertek Zártkert-sorok alakulnak ki Fejér megye néhány festői vidékén. Tavaly Baracs környékén 44 telket értékesített az OTP Fejér megyei Igazgatósága, az idén pedig a Duna-parton, Rácalmás, Kulcs és Dunaújváros határában parcelláznak. Ezen a területen összesen 22 holdat értékesítenek 200—400 négyszögöles parcellák formájában. A telkek irözta rendkívül nagy az érdeklődés, főként a dunaújvárosi munkások körében. Fejér megye legszebb vidékén, a Vértes tövében is folytatódik az idén a zártkertek kialakítása. • .*év. ---------------■ Szerda, 1972. január 2£. Baja a jégtörők főhadiszállása Fajsztól az országhatárig — két egységben — hat nagy és három kisegítő jégtörő egyengeti a Duna jegét, a folyó jugoszláviai szakaszán pedig öt magyar jégtörőhajó nyitja a víziutat. A teljes jégtörő flottát Bajáról, az Alsódunavölgyi Vízügyi Igazgatóságról irányítják. Jelzik a veszélyes szakaszokat, s így szinte állandóan nyomon követik a hajók útját, veszik azok jelentését. A Duna hazai szakaszán eddig még nagyobb torlaszok nem keletkeztek, ezzel szemben a folyó jugoszláviai részén kedden is „jégdugót” törtek a hajók. Az utat azonban szabaddá tették a jégtörők, s így veszélyes helyzet sehol sem alakult ki. A legfrissebb jelentések szerint csendesedik a Duna zajlása, egyre kevesebb jég érkezik a folyó felső szakaszáról. (MTI) fs tárgyalóteremből jelentjük Késelés bosszúból Szauerván Jánost egy kissé elpáholták a pusztaszabolcsi restiben. Régi história, még 1970 nyarán történt, alig, hogy hazatért legutóbbi büntetésének letöltése után. (Eddig már háromszor ítélte el a bíróság.) Régi história, Szauerván azonban nem felejtett. Egy év és négy hónap során át melengette a bosszút magában. Míg végül tavaly októberben megpillantotta régi haragosát, Varga Józsefet, s késsel támadt rá, hogy „törlesszen”. Szauerván Jánost hétfőn a székesfehérvári Megyei Bíróság bűnösnek találta emberölés kísérletének elkövetésében. Minden ember életében akadhat törés, akadnak gondok, súlyos időszakok. Szauerván életében szerencsétlenül sikerült házassága és egy üzemi baleset jelentette ezt a törést. A legsúlyosabban azonban feltétlenül idült alkoholizmusa esett a latba, mikor bűnös útra tévedt. (Kényszerelvonást egyébként, betegsége miatt, a tegnapi jogerős bírói ítélet sem alkalmazhatott vele szemben.) Többször szándékozott tiltott határátlépést elkövetni. Egyszer sem sikerült. Az a nevezetes „hangos” hazatérés Pusztaszabolcsra, a restiben felhörpintett italok hatása alatt, kimerítette a garázdaság ismérveit. Erősen ittas állapotban pénzt követelt az ott tartózkodóktól, s becsületsértő megjegyzéseket tett rájuk. Az általa provokált szóváltás szélesedett később verekedéssé. Szauerván pedig ahelyett, hogy a hatósághoz fordult volna panasszal megveretése miatt, bosszút forralt. A bűnös életmódtól később sem tudott megszabadulni, hiszen az alkohol továbbra is fontos szerepet játszott életében. Még 1970 őszén orgazdaságba keveredett. Találkozott egy ugyancsak többszörösen büntetett előéletű ismerősével, aki felajánlotta neki, hogy működjön közre egy kis „szajré” értékesítésében. Szauerván készséges segítségével mintegy 2500 forint értékű jogtalanul szerzett holmi , zsebrádió, borotvakészülék, s más efeléte leltek hamarosan gazdára, a haszon ráeső része meg lecsorgott Szauerván örökké szomjas torkán. *•* Halmazati büntetést kellett tehát a hétfői ítélethirdetés alkalmával kiszabnia a bíróságnak Szauerván János ügyében. Az orgazdaságnál súlyosabb bűncselekmény, emberölés bűntettének kísérlete miatt is. (Varga Józsefet csak különös szerencséje mentette meg attól, hogy Szauerván késszúrása nem okozta halálát.) Szauerván Jánost a bíróság 5 évi és 6 hónapi szabadságveszésre ítélte, amelyet fegyházban kell letöltenie, s 5 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Az ítélet jogerős. „Hosszú a hajad, fiam...” Egy kissé túlzásba vitte az apai szigort László Péter 46 éves enyingi lakos, 16 éves fiával szemben, mikor bicskájával „fegyelmezte” meg, kifogásolván hosszú haját, s óvta attól, hogy rossz útra térjen. László Péter, noha bürítetett előéletű, a cigányságnak abba a kategóriájába sorolható, amely állandó munkaviszonyt vállal, szorgalmasan dolgozik. A 46 éves családfő is megbecsült dolgozója volt az állami gazdaságnak. A család két másik férfitagja, két idősebb fia azonban bűnös útra tért, börtönbe került. Kisebbik fiát féltette hát a faluban való szórakozástól, könnyelmű életmódtól. Apa és fia között szóváltás kerekedett. Az indulatos László Péter még felesége szájából is kiütötte a csibukot a vita hevében, mondván, miért nem neveli gondosabban a fiát. Majd vele szembeszegülő fiára támadt, s bicskájával hátbaszúrta. A késszúrás alkalmas lehetett volna a fiú életének kioltására. A székesfehérvári Megyei Bíróság a „zord atyát” emberölési kísérletért 2 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte, s 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A sors iróniája: azóta a család negyedik férfitagja, a megkéselt 16 éves fiú is börtönben van.. Néhány héttel „megfegyelmeztetése” után ugyanis betöréses lopást követett el... — mekis — Diák-matematikusok Hosszú ■évek óta megrendezik a középiskolai országos matematika és fizika versenyt. Február 3-án Székesfehérváron, tartják meg három megye középiskolás matematikusainak részvételével az országos verseny területi döntőjét. Veszprém, Pest és Fejér megye 107 diákja ül majd asztalhoz a József Attila gimnáziumban. A verseny délelőtt tíz órától késő estig tart majd. Reggeli Raimondo Vianellónak a mézeshetei utáni első reggelen ifjú hitvese ágyba viszi a reggelit. A művész, akinek hízeleg ez a kedvesség, kortyol egyet a csészéből, majd így szól: — Milyen ízlletes drágám! Mi ez? Kávé, tea, vagy kakaó?