Fejér Megyei Hírlap, 1973. március (29. évfolyam, 50-76. szám)
1973-03-04 / 53. szám
1973. március 4. A Nap kél 6.21 órakor, nyugszik 17.32 órakor. A Hold kél 5.42 órakor, nyugszik 17.15 órakor. Kázmér napja van. A név a lengyel eredetű Kazimir férfinév magyarosított alakja. Eredeti jelentése vitatott. Némelyek szerint „békealapítót”, mások szerint éppen ellenkezőleg „békebontót” jelent. — 240 éve született Kaspar F. Wolff német anatómus és fiziológus, a tudománytörténet egyik kimagasló alakja. 1873. március 5. A Nap kél 6.18 órakor, nyugszik 17.34 órakor. A Hold kél 6.01 órakor, nyugszik 18.30 órakor.* Adorján napja lesz. A név a latin Hadrianus névből módosulva nyerte, különféle változatokon keresztül, mai alakját. Eredeti jelentése: a Velence tartományban fekvő Hadria városából való férfi. Külön érdekességként említjük meg, hogy e város nevéből származik az Adriai-tenger neve is. * — 25 éve hozott határozatot a Minisztertanács a dolgozók iskolájának megszervezéséről. — 35 éve jelentette be a Horthy-rendszer hírhedt miniszterelnöke, Darányi Kálmán Győrött az első „zsidótörvényt” és az egymilliárdos fegyverkezési programot. — 35 éve halt meg Karikás Frigyes író, a magyar munkásmozgalom egyik, kiemelkedő harcosa, Lammermoori Lucia. Korának nemcsak a legjelentősebb, hanem a legtermékenyebb zeneszerzője is volt Gentano Donizetti. A múlt század első felében kereken hetven dalművet írt olaszos könynyedséggel és dallamgazdagsággal. Művei közül a Lammermoori Lucia, a Szerelmi bájital, a Don Pasquale, a Borgia Lukrécia és mások ma is közkedveltek szerte a világon. A Lammermoori Lucia Donizetti egyik legismertebb műve: behízelgően lágy dallamai az operabarátoknak mindig kellemes élményt szereznek, szerzője számára annak idején a nápolyi konzervatórium tanszékét szerezték meg. A zenén kívül történetével is változatosan csillogó dalművet hétfőn C bérletben, kedden pedig F bérletben láthatják a Székesfehérvári Vörösmarty Színház nézői. Az opera tolmácsolója a Szegedi Nemzeti Színház együttese: Fekete Mária, Gábor Artemisz, Réti Csaba, Vargha Róbert, Littay György és Sinkó György, akiket régóta ismer és becsül az operák kedvelőinek fehérvári tábora. Megoldás Nápolyban hirtelen pirosra vált a jelzőlámpa és egy hatalmas amerikai luxuskocsi pontosan a zebra kellős közepén fékez. — Hé, nem ifti? kopogtat be az ablakon egy gyerek. — Nem az én hibám — vélekedik a gépkocsivezető. — Jól van, jól van — bólogat a gyerek —, de legalább nyissa ki a hátsó ajtót, hogy átmehessünk. I Moha készül a tikverőzésre A mohai KISZ-fiatalok már minden előkészületet megtettek a húshagyó keddi hagyományos tikverőzésre. A „maskarák” jelmezeit felújították, újjávarázsolták, előkészítették a nagy farsangbúcsúztató mulatságra. Készen állnak a tojásszedő „lányok” pöttyös kendői, tarka „rokolyái” is. A nagy farsangbúcsúztató mulatságra, — amely kora reggel kezdődik — sok vendéget várnak a mohaiak. A tikverőzés lassan idegenforgalmi nevezetessége lesz a falunak, különösen a néprajzi érdekességek iránt érdeklődők látogatnak le szép számban húshagyókedden a kis Fejér megyei faluba. Március 6-án reggel a „maskarák” lármájára ébred majd a falu: működésbe lépnek a kereplők, felhangzik a télkergető „huj- huj-huj” kiáltás, s a szedett-vedett rongyokba öltözött tarka sereg megkezdi a baromfiudvarok „zaklatását”, a lányok, menyecskék bekormozását. Még idejében kellene! Naponta 100—110 vasutas dolgozó, nagyrészt szolgálatban levő forgalmi, vontatási és pályafenntartási alkalmazott ebédel a MÁV pusztaszabolcsi üzemi éttermében, amelyben a munkát öttagú személyzet végzi, mintaszerűen. Sajnos, már nem sokáig. A konyha ugyanis — korszerűtlen állapota miatt — az illetékes egészségügyi hatóságoktól csak ez év december 31-ig kapott üzemelési engedélyt. Egyelőre semmi jele annak, hogy az üzemi konyhát felújítják. Ismerve az építőipar túlterheltségét, idejében felhívjuk a MÁV Budapesti Igazgatóságának figyelmét: készítsék el a konyha felújítási tervét és lássanak hozzá a korszerűsítési munkálatokhoz, mert félő, hogy a pusztaszabolcsi csomóponton dolgozó vasutasok üzemi étkezése komoly veszélybe kerül. M. Á. Lakásépítési kedvezmény pedagógusoknak Az idén is ezer pedagógus építhet otthont magának a pedagógus lakásépítési kölcsön segítségével. A kölcsön felső határa 140 000 forint, az építkezés helyén eltöltött 15 évi szolgálati idő után állami hozzájárulás jár, ennek felső határa 45 000 forint. A kölcsön után évi 1 százalékos kamatot kell fizetni, ezt azonban az állami hozzájárulással csökkentett összeg után számítják fel. Abban az esetben, ha egyedi, többszintes lakóházat építenek, az előírt feltételeknek megfelelően szociálpolitikai kedvezményre is jogosultak. Ez gyermekenként, eltartott családtagonként 20 000 forint. Telepszerű több szintes társasház építésekor ugyanez a helyzet, ám itt a szociálpolitikai kedvezmény gyermekenként már 30 000, egyéb eltartott családtagonként pedig 20 000 forint. Különösen a fiatal pedagógusok számára kedvező, ha az általános feltételeknek megfelelően igényelnek OTP-kölcsönt. Ebben az esetben a szociálpolitikai kedvezménnyel csökkentett építési költség 70 százalékáig terjedhet a kölcsön, és az új rendelkezések szerint a kamatterhek is mérséklődtek. Avartüzek két avartüzet oltottak el Válón. Az egyik ezerforintos kárt okozott egy présház tetejében. A másodiknál csak a gyors segítség mentett meg egy szalmakazlat. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 9. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 148 fogadó ért el, nyereményük egyenként 32 076 forint. Három találata 11 956 fogadónak volt, nyereményük egyenként 199 forint. A kéttalálatos szelvények száma 279 173 darab, ezekre egyenként 11 forintot fizetnek. (MTI) IDŐJÁRÁS Várható időjárás vasárnap estig: időnként megnövekvő felhőzet, többfelé futó eső, egy-két helyen havas eső, kisebb havazás. Élénk, időnként , erős északnyugati, nyugati szél. Változékony, enyhe idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 5—10 fok között lesz. (MTI) Ki lesz a milliomodik? Nemrégen múlt tíz esztendeje annak, hogy romjaiból felépült a Vörösmarty Színház. A réginél is szebbé varázsolódott épület az eltelt évtized során több mint ezerötszáz előadás színhelye volt. Százezreknek nyújtott már szórakozást és kulturális élményt: az ország legrangosabb nevű és legkedveltebb művészeit láthatták — és láthatják — a fehérvári színház látogatói. A színház látogatottságának statisztikai adatai szerint a legközelebbi előadáson már a milliomodik néző is átlépi az új épület küszöbét. Ünnepélyes fogadtatás várja: átnyújtják számára a képünkön látható értékes herendi vázát, ezenkívül a következő színházi évadra tiszteletbérletet kap. Érdemes milliomodiknak lenni... A jövő hét a képernyőn Kedden új sorozat indul „Játék a betűkkel” címmel. Este láthatjuk „A lámpás” című tévéfilmet, amely Gárdonyi Géza kisregényéből készült. Szerdán a „Miénk a szó” sorozat keretében Monori Lili és Koltai Róbert műsora kerül képernyőre. Utána a Juventus—II. Dózsa BEK-mérkőzést közvetítik Torinóból. Csütörtökön a hők napja alkalmából „Kettős kötés” címmel dokumentumfilmet sugároznak. A film készítői a női egyenjogúság megvalósításában elért eredményekről beszélgetnek volt Eötvös-kollégistákkal, akik a felszabadulás után elsőként fejezték be egyetemi tanulmányaikat. Este a „Zenei figyelő” után a „Nobeldíjas tudósok” - sorozat Wigner Jenőről szóló részét vetítik. Pénteken a „Pirx kalandjai” második része után „Én használni, s nem ragyogni akarok” címmel Jobba Gabi műsorára kerül sor. Március 10-én, szombaton „Magyar egyfelvonásosok a képernyőn” című sorozatban Szabó György: „Tisztelgés Molnár Ferencnek” című tévéjátékát mutatják be. Az író modern történetben adózik tisztelettel Molnár Ferenc kivételes drámaépítő technikájának. Az éjszakai előadás filmje: Truffaut „Jules és Jim” című alkotása. Vasárnap a „Magazin” Antal Imre vezetésével jelenkezik. Az adás címe: Saját recept szerint. Ezúttal a műsor egyfelvonásosa Szép Ernő: „Félkesztyű” című drámája. Jó tanács turistáknak A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának közlése szerint ideiglenes tartózkodásra Jugoszláviába utazó, vagy Jugoszlávián átutazó külföldi állampolgárok személyes útiholmijukat (ide értve a különböző turistafelszereléseket is), továbbá úti élelmiszereket és 200 darab cigarettát, vagy 250 gramm dohányt, 1 liter bort, 4 liter égetett szeszes italt írásbeli bejelentés nélkül, vámmentesen vihetnek be. Személygépkocsival történő beutazáshoz vámokmány nem szükséges és az igazoltan a gépjárműhöz tartozó tartalékalkatrészek vámmentesek. Külföldiek készpénzben csak 500 dinárt, legfeljebb 50 dináros címletekben vihetnek be Jugoszláviába. A cél: Heilig&nstadt Gépírók versenye Érdekes kezdeményezést bocsátott útjára az Országos Gépíró-versenybizottság. Hazánk kétezeréves városának gépírói állnak rajthoz a Német Demokratikus Köztársaság egy ugyancsak ezer esztendős városában, Heiligenstadtban, a június 1. és között megrendezésre kerülő gépíróversenyen. Az esztergomi és székesfehérvári gépírók közül természetesen a legjobbakat küldik a rangosnak ígérkező versenyre, hiszen — vegyük a magunk példáját — Székesfehérvár hírének sem mindegy, milyen sikerrel képviselik a város színeit. Keddig fogadják a legjobb fehérvári gépírók jelentkezését a vetélkedőre a fehérvári Hunyadi Mátyás Közgazdasági Szakközépiskolában, ahol egyébként részletes tájékoztatást is adnak majd a versenyre jelentkezőknek. A fehérvári gépírók között egyébként március 24-én rendezik meg a válogató versenyt a szakközépiskolában. hírek — események — tudósítások — információk — Vietnamnak adott vért a Fejér megyei Mezőgazdasági Termékeket Értékesítő Szövetkezeti közös vállalat 26 dolgozója. (F. I.-né) — A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉST VIZSGÁLJÁK március első felében a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Megállapítják, hogy milyen módosítások szükségesek a szerződésben. Ezeket nyilvánosságra hozzák és vitára bocsátják. — FELVÉTEL AZ ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBA. Székesfehérváron, a Lenin úti Ének-Zenei Általános Iskolában a leendő első osztályosok képességvizsgálata március 7-én, szerdán reggel nyolc órától délután öt óráig tart. — Nagymamák az óvodában. Enying két óvodájában a napokban a szülők és a nagyszülők is részt vettek a gyerekek foglalkozásain. Volt olyan nagymama, aki együtt játszott az óvodásokkal a szőnyegen és a szülők nagy többsége meggyőződhetett arról: az eningi óvodákban játszva készülnek a gyerekek az iskolára. (B. S.) — KARNEVÁL RIÓBAN. Brazilok milliói és 15 ezer fegyveres rendőr részvételével megkezdődött a híres karnevál Rio de Janeiroban. A 38 fokos hőségben egyre emelkedik a karneváli láz, a szervezők nagy sikerre számítanak. A rendőrök pedig balesetekre: tavaly 116 ember vesztette életét a karnevál alkalmával és 19 ezren kerültek kórházba. — HÁZI BAJNOKSÁG. A bicskei művelődési központban ma délelőtt a Villanyszerelőipari Vállalat KISZ-szervezete asztalitenisz házibajnokságot rendez. A művelődési központ ifjúsági klubjában este hét órakor a lakáskultúráról tart előadást színes diavetítéssel Horváth János belsőépítész-mérnök. Farsangi bált rendeznek ma délután négy órai kezdettel a székesfehérvári helyőrségi klubban. A zene szüneteiben vidám társasjátékokkal és mulatságos feladványokkal szórakozhatnak a fiatalok. — UTAZÁS A CSILLAGOKBA. Ezzel a címmel rendezik meg az ifjú könyvbarátok márciusi, hétfő délután öt órakor kezdődő foglalkozását a székesfehérvári Május 1 téri Velinszky könyvtárban. Az előadás és a beszélgetés után a Hobbym a csillagos ég című filmet vetítik. — ARANY DÁNIEL MATEMATIKA-VERSENY. Március 5-én kezdődik a megye középiskoláiban az Arany Dániel matematika-verseny. A vetélkedőre az iskolák legjobb „matekosai” neveztek be. — IK 255. Az Ikarus Karosszéria és Járműgyár székesfehérvári gyárában már az új, korszerű, panorámaablakos IK 255 típusú autóbuszok készülnek. Az újtípusú autóbuszokból több mint kétezer darabot gyárt az idén a székesfehérvári nagyüzem. — TÁRSADALMI ERDEI SZOLGÁLAT. A kirándulóidény beköszöntésével ismét megkezdi munkáját a Társadalmi Erdei Szolgálat. A megyénk kirándulóhelyein, erdeiben őrködő társadalmi szervezet tagjai különben az elmúlt években 40 000 munkaórát végeztek társadalmi munkában. A MEGYEI HÍRLAP. A megyei pártbizottság és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő BENKO KÁROLY Kiadja a Fejér megyei Lapkiadó Vállolat. Pelelős kiadó: SOGORKA BÉLA igazgató. Szerkesztőség: Székesfehérvár, Dózsa György tér 10. Tel.: Titkárság, penészfelvétel 11-584. Rovatok ipart 12-169, Mezőgazdasági 12-590 . Fizikai 12—591. Aktuális: 11-583. Sport 12-409 Kiadóhivatal: Székesfehérvár, Március 15. utca 21. Tel.: 12-521. Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési díj egy hóra 20.- Ft. Index: 25 056 ’Peje ■« • .c.c- Váldat Székesfehérvár. Postai irányítószámunk: 8003 Székesfehérvár, Pf.: 5.