Fejér Megyei Hírlap, 1976. március (32. évfolyam, 52-77. szám)

1976-03-13 / 62. szám

Szombat, 1976. március 13. A munkahelyi közművelődés: felelősség A SZAKSZERVEZETEK FEJÉR MEGYEI TANÁCSA elnöksége a XXIII. szakszervezeti kongresszus útmutatásából kiindulva alkotta meg s tette közzé a Fejér megyei üzemek, vállalatok, gazdaságok dolgozói munkahelyi közművelődésének programját. „A szakszervezetek nevelő munkája a munkahelyeken a mindennapi munkában valósul meg...” A mindennapi munka nem elégedhet meg idényfeladatokkal, látványos akciókkal, semmihez sem kötődő „szép” eseményekkel. Nem elégedhet meg csak a közművelődés egyik vagy másik ágának művelésével, csak a szakmai vagy csak az általános műveltséget növelő tettekkel. Csakis az együtt, kemény, hétköznapi rendszerességgel, következetességgel folytatott munkahelyi közművelődés lehet eredményes. A tét nagy. Sokkalta nagyobb az egy-egy esti rendezvény sikerénél. A napjainkban zajló tudományos-technikai forradalom alapvető tényezője a tudatbeli felkészültség minősége. Még az ennél közelebbi valóság, a termelőmunka hatásosságának növelése is szinte ezen áll vagy bukik. A legmodernebb „kétnyelven beszélő” technika sem képes pótolni a legegyszerűbb nyelven szólni tudó embert. Az előbbiek után érthető, miért tartja egyre több gazdasági vezető jó befektetésnek, a jövő szempontjából is hasznot hajtó beruházásnak a szakismeretek fejlesztését, a technikai előrelépés ilyen lehetőségeinek megteremtését. Csupán a gazdasági hasznot, csak a technikai lépéstartást, csak ennek a lehetőségeit megteremteni nem lenne méltó szocialista valóságunkhoz. Mi nem állhatunk meg a technikánál, nem elégedhetünk meg a termelés tényeinek emelkedésével, az ennek nyomán növekvő anyagi jóléttel. A munkásosztály érdeke a hatalom birtokában többet, mást kíván. Hazánkban messzemenően adottak a szocialista demokratizmus elmélyítésének politikai feltételei. A gyakorlati megvalósításhoz azonban nélkülözhetetlen, elengedhetetlen a dolgozó emberek, munkások műveltségi, kulturális felkészültsége. Nem jólmutató, mégis valóság, hogy az a munkásember, aki a maga köréről nem rendelkezik alapvető áttekintéssel, érdemi vélemény, beleszólás helyett csak hallgatni, tudomásul venni kénytelen a maga körére vonatkozó döntéseket. Aki nem tudja ismeretszegénység miatt a helyi politikát — az üzemben, a műhelyben, a kis közösségben — a maga valóságából látni, aki esetleg nyelvi készség hiánya miatt nem tudja megfogalmazni a maga véleményét, annak a hatalom lassan-lassan elvont fogalommá távolodik. Úgy gondoljuk, itt feszülnek a munkahelyi művelődés fő tartópillérének kötőcsavarjai. Itt, ebből a nézőpontból válik egységes egésszé a munkahelyi közművelődés több, látszólag nem ugyanazon az erővonalon futó ága, egyesül egy irányba ható hatalmas erővé. Elegendő, ha csupán a művelődés egyik legfontosabbjáról szólunk, az általános műveltség alapjait jelentő általános iskolai végzettség megszerzéséről. Megyénkben sok ezer azoknak a dolgozóknak a száma, akik nem rendelkeznek a műveltség iskolai alapjaival. Szólhatnánk a munkahelyi közművelődés még több más eleméről, tényezőjéről. El nem hanyagolható ágazatáról. A szakmai, a politikai ismeretek állandó bővítése, a könyv kézbeadása, a rendszeres olvasás igényénekfölkeltése, fönntartása — el nem maradhat egyik sem. Akármelyik is hiányozna, nem lenne teljes a munkásművelődés egységes feszessége. A műveltségben hiányokkal küszködők is jogosak mindarra, amit minden munkásnak, dolgozónak jelent az üzemi, munkahelyi demokrácia, a szocialista demokratizmus., Joguk mellé a lehetőséget is oda kell állítani. A művelődés, a közművelődés sok, kisebb-nagyobb eszköze, sok, nem mindig mutatós, hétköznapi m munka, mint például a művelődési házakban szervezett tanfolyamok, az értelem-nyitogató beszélgetések, a brigád-igyekezet is értük áll sorompóba. Az eszközök kínálta lehetőségek kihasználása, új és új eszközök, utak föltárása, a kulturálódás kapuinak szélesre tárása nem egyszerűen tanácsi, iskolai s nem is csak pártfeladat. Ebbe a sorba áll oda, nem is a közepe tájára, hanem oda, ahol tenni kell: a szakszervezeti munkahelyi közművelődési program. ODAÁLL AZZAL AZ INDÍTTATÁSSAL, amelyet a szakszervezetek kongresszusa adott: következetes, mindennapos munkával folytassák a szakszervezeti nevelőmunkát. Azzal a felelősséggel, amelyet a ma és a jövő munkásosztályáért, a szocialista demokratizmus teljes kibontakoztatásáért érzett felelősség jelent. Vincze István mmÜnnepi könyvhét Folytatva a haladó hagyományokat, az idei könyvhéten is sok érdekes újdonság szolgál a könyvbarátok örömére: a hazai és a világirodalom klasszikus és kortársi alkotásain kívül politikai, társadalomtudományi, művészettörténeti és ismeretterjesztő művek sora kerül a könyvesboltokba. Megemlékeznek Berzsenyi Dániel születésének 200. évfordulójáról, összes művei, valamint egy kéziratos versgyűjteménye, jelenik meg hasonmás kiadásban. Gellért Oszkár és Vas István életművét elemző monográfiák ismertetik: Bálint György, Illés Endre, Illyés Gyula és Sőtér István tanulmánykötetein kívül Simon István írószobám című, íróportrékat kínáló gyűjteményes kötete lát napvilágot. Regénnyel „jelentkezik” Krúdy Gyula, Bóka László, Németh László, Tersánszky Józsi Jenő, s maiak közül Déry Tibor és Szakonyi Károly. Drámairodalmunk legújabb és legszínvonalasabb darabjait a Rivalda című antológia adja közre, s e műfaj újdonságai közé sorolhatók Karinthy Ferenc, Sütő András és Hernádi Gyula művei. HÍRLAP GURGULYA ÉS GUGYOGÓ Fazekas kiállítás Fehérváron A székesfehérvári István király Múzeumban látványos népművészeti kiállítás nyílik meg vasárnap: az egykor messze földön híres csákvári fazekasság jellegzetes termékeit és történetét mutatja be. — Milyen érdekességeket idéz ez a történet? Erre a kérdésünkre Lukács László néprajzos muzeológus — aki Kresz Mária és Pesovár Ferenc mellett a kiállítás egyik rendezője — így válaszolt: — Csákvár egykor jelentős fazekas központ volt. Itt székelt a Fazekas Főcéh, amelyhez a környékbeli községek céhrendszerben dolgozó mesterei is tartoztak. A múlt század közepén még mintegy másfél száz csákvári lakos foglalkozott ezzel a régi mesterséggel, a külön céhszervezetbe tömörült alsóvárosi tálasok és a felsővárosi fazekasok mellett korsósok és kályhások is dolgoztak. Készítményeik a távoli vidékekre is eljutottak, s jogos megbecsülést szereztek a csákvári műhelyeknek. Nézegetjük a lassan végleges helyükre kerülő kiállítási tárgyakat. Bőven akad látnivaló: három múzeum és egy magángyűjtemény legérdekesebb csákvári tárgyai fogadják majd vasárnaptól a látogatókat. A bejárat előtti lépcsők mentén régi fényképek hosszú sora függ: a mesterek láthatók rajtuk munka közben, különleges munkaeszközeikkel. Ilyen munkaeszközök kiállítási tárgyakként is vallanak a fazekasság titkairól. — Ez itt a gurgulya — mutatnak egy furcsa kis holmit — írókának is nevezik, ez a név már árulkodik arról, hogy mire szolgált: díszítő írásra. Ecsetként viszont az ürge farkát becsülték a legtöbbre a régi mesterek... A kiállítás szemléletesen tanúsítja majd, hogy milyen sokféle használati tárgyat készítettek egykor a csákváriak. Egymás mellett sorakoznak olyan érdekességek, mint ikeredényes ételhordó, tintatartó, gyertyamártogató, céhkancsó, disznóöléskor használatos tál és csaknem kétszáz esztendős borstartó, amelyen ez a ma már kissé homályos értelműnek tűnő felirat olvasható: „Eb kéri, eb is adja.” Természetesen a különféle korsók, fazekak és tálak nyújtják a legváltozatosabb látványt. Érthetően sokra becsültek voltak közöttük az úgynevezett gugyogó korsók, amelyekben a felületi párolgás miatt nyáron is hűvös maradt a tartalmuk, és a bennük rejtőző bort, vagy vizet a korsó fülén keresztül kényelmesen lehetett inni. Érdekesek a valóban „lábas” lábasok, mert még lábakon nyugodtak, valamint a jellegzetesen zöld mázas köcsögök és a csíkozott fazekak. A köznapi használatra szánt jellemző holmik mellett számos művészi remek is gazdagítja a kiállítást. Közöttük az óriási, kétfülű lakodalmas fazekak, amelyeknek körbefutó mintázata szellemes megoldással nem csupán a díszítést, hanem az edény falának megerősítését is szolgálja. Gyönyörű darab az a régi, bögreszemes cserépkályha is, amely a saxokban zöldell. Valamikor lakószobában állott, kívülről, a konyhából fűtötték, a kukoricacsutka és szalma eltüzelésével pompás meleget adott. (foltényi) HIVATALBÓL „Újra ezt választanám...” A rxnev „határkőnél”, a pálya végén kénytelen megállni az ember, visszanézni és elgondolkodni. Valamiféle számvetést is kellene csinálnia, de most nem a hivatalos felettes szerveknek és nem a statisztikai számadatok halmazával. Élethivatásomnak éreztem mindig a népművelést és soha sem egyszerű foglalkozásnak. Ez erőt lelkesedést adott. E munka szeretetéből következett hon a vele lakó gond sok probléma, a kunrcok, illetve mindezek leküzdése az élet igazi értelmét jelentették számomra itt, a martonvásári esztendők alatt. Nem érezheti áldozatnak, tehertételneka munkáját az, aki a közösségben dolgozik, a közösségért, magasabb társadalmi célok megvalósításáért. Közhelynek is tűnhet ezek ilyetén való megfogalmazása, de ez alapállás, s ezt nem is tudnám másképpen elmondani. Igen, ha újra kezdhetném, ugyanazt tenném mint eddig tettem. Nehéz? Ha könynyű lenne, nem is lehetett volna annyira vonzó számomra. Már gyermekkoromban és később is amikor a magam képeztetése a továbbtanulásom annyi nehézség közepette, csak késve és önerőmből sikerült, erősen élt bennem a szándék: mások tanulásához, művelődéséhez segítséget nyújtani. Igényt kelteni a társadalom,- és természettudományok az irodalom és műszerek megismerésére azokban, akik talán saját hibájukon kívül maradtak távol ezektől. A művelődési alkalmakat sokkal körnnyebb megteremteni, mint a tömegeket megnyerni ezekre, bármennyire is ismeri a népművelő a szervező és propagandamunka mesterfogásait Mert a mozgósításnál nem elég a cél megjelölése, annak vonzóvá tétele stb... Hanem a közösség minden egyes tagjára külön-külön tehát eltérő sajátos módszerekkel kell hatást kifejtenie. Ennek legfontosabb előfeltétele hogy ismernie kell a népművelőnek a reá bízott közösség minden tagját. S én abban a szerencsés helyzetben voltam hogy itt nőttem fel életem legnagyobb részét itt töltöttem Martonvásáron, a reám bízottak is ismernek engem értékelték erőfeszítéseimet és hallgattak rám Tanait Imomk Mu adta hitemet is munkám eredményességében. Hogyan tudtam elérni,hogy a rendezvények látogatottak voltak? Egyrészt, az elmondottak alapján. Másrészt: az éves kulturális tervet mindig közösen készítettük figyelembe véve az igényeket- összehangolva őket a társadalmi elvárásokkal és lehetőségeinkkel. Ha a terveket közösen készítettük természetesen hogy a megvalósításnál is sokan közreműködtek. Az igények növelésével, irányításával na°von csínján kell bánni. Soha semmit nem szabad ,direkt” módon. A népművelő soha ne .oktasson” és ne ..váljon ki”, mert ezt nem bocsájtanák meg neki. .Együtt” művelődjön a közösséggel maradjon szerény és személytelen, mindig csak a háttéből mozgató erő. Én ezt az egyenlőséget” hittem is mindig mégpedig azon az alapon hogy a közösség kezében és erejében van a többlet, ők termelik meg a közművelődési munka anyagi feltételeit is... És még mi mindent,amit sokra kell értékelni és nagyon-nagyon becsülni. Megtaláltam-e a számításomat a pályán? Aki anyagias, azt más pályára tanácsolnám. Ám amit a pénznél többre értékelek: nagyon jó dolog volt érezni a megbecsülést, ami különösen most nyilvánul meg a búcsúzásnál. Jó volt hallani hogy sokan fölismerték mennyi szellemi gyarapodáshoz segítettem őket s mennyien végezték el az általános iskola felső osztályait, s szereztek szakképesítést. Sokan váltak rendszeres olvasókká színházlátogatókká, így, gazdagodott életük általam, s ugyanakkor az enyém is Számvetés. Tartozik- követel az elszámolásban”. Pál vám évei alatt mindkét oldalra íródtak tételek. S ha most újra végiggondolom az egyenleg nem lehet más, újra ezt a pályát az emberek művelésének hivatását választanám. . . Jantsits Tiborné — 5 Pusztaegres koronát emel a homlokára. A falu, ahogyan a paraszti ősök bújtak a földhöz, a kukoricaszárral fűtött kemencéhez, bújik a löszdombok oldalához. Közepében azonban ma már fekete aszfaltcsík kúszik végig, kötés a világgal. A házak a völgyhajlatban, nádkontyukat rég megunva emelik már a fejüket, egyik-másik vaskerítéssel cifrázva néz a világra. Emelik, emelték már a fejüket, ám a dombtetőre nem léptek föl. Ott csak mostanában épül, alakul az elsőutca, mostanában magasodik — szinte új, mai korona Pusztaegres fején — az épülő óvoda. Sohár János vb-titkár nyomában most még csak vontató, teherautó vágta csapáson, inkább sár, mint utca jövendő járdájának helyén iparkodunk föl, az új épülethez. A házak lent maradnak, a kertek nyújtóznak csak mellettünk, szinte az egész falu bemutatja tavaszt váró önmagát. Az úton kohósalak — Dunaújvárosból került oda — várja a tavaszt, a serény kezeket. lesznek is kezek: „Ahogyan az idő engedi, csináljuk az utat” — szól Sohár János. Még néhány kátyút, néhány árkot kerülünk és ott az óvoda. Ha csak fényképezőgép lencséje, filmje lenne az újságíró szeme és szíve, ezt mondanám: sóderhalmok, deszkák, vakolatlan falak, ugaron maradt szántóföld... Amit azonban nemcsak nézünk, hanem látunk is Sohár Jánossal, nem ez. Jobbra mutat: „Tágas helyet hagytunk itt, amint lehet park, játszótér nő ki az ugarból.” Balra mutat: „Innen hoztuk a vizet...” (Vízvezetékről van szó, mert a mai Pusztaegresen az is van.) Előttünk az új épület. „Ilyen még nem épült nálunk...” A ház magasra emeli homlokát, széttekint a falu fölött. A falak főzött a sárbogárdi TÖVÁLL (a termelőszövetkezetek közös építővállalata) munkásai, Mádi István brigádja. Az épületen belül vakolnak, lassan habarcsruha borítja majd a még csupasz betonfödémeket, a fal tégláit. Hatalmas kokszkosarak vigyázzák a meleget, lopják be a késlekedő tavaszt, a habarcsszikkasztó, szárító jó időt. Állványok között kerülünk beljebb. Terembe lépünk. „Ez az egyik foglalkoztató terepi.” A terem még csak fal, beton, mész, homok, cementes zsákok. Sohár János szemében azonban már ott látom az apró asztalkák képét. A falon az otthonos burkolat, az asztalkák közül a pusztaegresi kisgyerekek. A most még ott dolgozó meszes, porosépítőmunkás, a brigádvezető helyett — már az óvó nénit látja a képzelet. „Ez a konyha, ez a másik terem... ez itt a lakás...” Végül is ötven gyermeket, láthatunk, két csoportban, a képzeletbeli óvodás napon. Lehet, több is, elfér majd. Azzal sem árulunk el titkot, ide Pusztaegresre várják majd talán a sárhatvani, őrspusztai kicsinyeket is. Azok is otthonra lelnek, a termelőszövetkezet segítségével, a falu lakói összefogásának segítségével. „Úgy tervezzük, júniusra elkészül...’' Ötven kisgyerek nevelődése válik korszerűbbé, ötven anyuka gondja kisebbedik majd, egykori pusztai édesanyák csöndes mosolyától kísérve, ötvenszeres — sokszoros — öröm készülődik fölpiroslani Pusztaegresen. Ez az összefogásból fényesedő közös öröm emeli magasra a falu új életének új díszét, uj jelét — Pusztaegres homlokának méltó koronáját." (Vincze) Pusztaegres koronája A Fáklya pályázata A Fáklya legutóbbi számaiban a Szovjetunió Kommunista Pártja XXV kongresszusa tiszteletére kongresszusi rejtvénypályázatot hirdetett. A pályázat fő díjainak sorsolása 1976. március 27- én 15 órakor lesz a Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyárának kultúrtermében (Kaposvár, Jutar út). A sorsoláson részt vesz Nyikolaj Zabelkin, a Fáklya főszerkesztője, a Szovjetunió Hőse. A sorsolás után a Fáklya szerkesztősége ankétot rendez. A program a Fáklya népszerűsítését szolgáló kiállítással és Somogy megye művészegyütteseinek ünnepi műsorával zárul. Plakát hátán plakát Az információ mennyisége már-már elborítja az embert. Nemcsak a tévéből, rádióból, újság oldalakról áramló információtömeggel van dolgunk, hanem az utcák hirdetőtábláiról is sugárzik: mit kell megnézni a moziban, ki mit árul, s megtudhatjuk, hogy Fabulon a bőrünk őre, valamint, hogy a Pepsi az igazi, s hogy a Beton együttes hol hallható. Sajnálatos, hogy ez utóbbi kizárólag műemlékek falain olvasható. Csak Fehérváron négyszáz oszlopon és táblán láthatók a színes plakátok — néha egy-egy plakát közepén is plakát. Nem mondhatnánk, hogy ez a plakátragasztó formabontó ízlésének köszönhető, hanem „maszek" plakátragasztók önálló műve. Ami hivatalosan, a Magyar Füirdetőtől származik, az havonta kétezer-ötszáz hirdetmény, plakát. Emellett a nem hivatalos — sőt pénzbírsággal büntethető szabálytalan — hirdetések száma már nehezebben ítélhető meg. Ilyenek a falragaszok, a fákra szögelt cédulácskák és a plakátok közepén " Persze dekoratív plakát csak akkor marad a helyén, ha a ragasztáskor nem jár arrafelé egy szoba fát ’■ sérteni szándékozó Uráma lány, mert akkor mer ,en száradhat a ragasztó a papíron, máris elemeli.