Fejér Megyei Hírlap, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-03 / 79. szám
Vasárnap, 1977. április 3. HÍRLAP — Kihaló mesterség ? A bornak az ágyát csinálom — Valamikor kérem, tizenhat kádár volt Fehérváron, és mind megélt! Csak Palotavárosban hatan voltunk. Nézzük csak: a Selyem utcában voltak a Hofferék, Bencsikék, Korádért, odébb a Csobánczi Gyula, aztán a Fónád, meg ugye mi, a Kucseráék a Horog utcában. Ma már csak én vagyok aktív, a Fónád nyugdíjas, de úgy tudom, otthon dolgozgat azért még. — Tizennyolc éve bütyköletek itt a MÉK-telepen, a tartósítóban — mondja Kucsera József. Alacsony, kék svájcisapkás, apró emberke. — Mert kérem, ez csak bütykölés. Javítgatom ezeket a százliteres hordókat, de tudja mi kerül beléjük? Ki sem merem mondani. Megboldogult apám, szegény, agyoncsapna, ha tudná, hogy milyen haszontalan munkát végzek. Káposzta lesz a hordókban, kérem! Jól hallotta, Káposzta ! — Meg aztán, nézzen ide! Már szorulok én is innen kifelé. Ebben a helyiségben, a lakatosok mellett dolgozom. Ahogy ez a szakma döcög kifelé a köztudatból, úgy kerülök ki én is lassan az udvarra. De sebaj! Látná otthon a műhelyemet! Ott még ügyködöm ám, Kádárhoz méltón. Az ajtó mellett ott a „cirkli”, az abroncshajtó kalapács, a setzhammer, a donga szorító, az eresztőgyalu. — Befektetés kell ám ehhez a szakmához. Ki kell választani a megfelelő, görcsmentes tölgyet, a legjobb a kocsányos tölgy! Egy évig kell szabad ég alatt tárolni az udvaron, kitéve az időjárás viszontagságainak. Ha szél fúj, fújjon, ha eső veri, verje. Ebből lesz a jó hordó! Persze, ma már nem tartjuk be. Kinek van ideje egy évet várni, ebben a rohanó világban? — Ez a munka, kérem, megviseli a szívet, lelket, gyomrot, a kart, és a lábakat. Faragni kell, meg aztán a dongát hajlítani. Ma már nagyüzemben fűrészelik a dongát, de én kérem, esküszöm a hajlításra. Persze, nehezebb csinálni, az igaz. De az én hordóimat nem kell vinni tovább, hogy gyékényezze már be mester, mint a boltban vásároltat . Apám a Horog utcai házban öt gyereket nevelt de sohasem csikorogtunk. Volt mit aprítani a borba. Tejet ugye, nem mondhatok, mert annak inkább voltunk híjában, mint a bornak. A kádár csak bort iszik, hiszen a bornak az ágyát csinálja. Valamikor, kérem, tudja milyen ára volt a jó hordónak? Ahány literes volt, annyi liter bor árát fizették érte. Meg aztán, ha a borosgazda elégedett volt szüret után gyűltek a demizsonok a pincénkben. Akkor csináltunk 8—10 hektós hordókat is. Ma már csak olyan egészen aprók a divatosak, dísznek! Mert hogy mi fér abba, azt magam sem tudom. — Amikor aztán vásár volt régen, este tízkor elindultunk a lovasszekérrel, lépésben ugye, hogy meg ne sérüljön a portéka. Hajnalban aztán kipakoltuk az árunkat, voltunk tizen-tizenketten konkurrensek. A gazdák ötször is körbejárták a piacot, amíg megállapodtak valamelyikünknél. Utána aztán áldomást ittunk, ha jól sikerült a vásár. Persze, olyan is volt, hogy a fuvart sem tudtuk kifizetni. — Most, öreghegyen lakom. Nem panaszkodom, akad munkám. Segít a bátyám is, főleg a faragásban. Ő is kádárnak tanult, de később elment vasutasnak. Most már nyugdíjas, de emlékszik még a mesterségre. Az előbb ön az utánpótlást emlegette. Mit mondjak erre? A fiam autószerelőnek ment... G. G. Demissi, a sofőr Demissiről sokáig azt hitték naivabb évfolyamtársnőim — akik valaha olvasták a „Tamás bánya kunyhóját” —, hogy ő is a cukornádültetvények rabszolgája volt. Ez a hitük akkor dőlt meg végérvényesen, amikor egy társadalmi munka szünetében etióp barátunk színes fényképeket mutatott apjáról. A pápa, Szelasszié császár egyik tábornoka, két szíjra kötött, szelídített udvari gepárdot tartott, és egy úszómedencés mesebeli palota üde zöld gyepén tekintett bizakodón valószínű udvari fényképésze japán masinájának lencséjébe. Ezek után megdőlt korábbi elhatározásunk is, mely szerint karácsonyra Demissinek gyöngyöt tükröt és „tüzes vizet" akartunk ajándékozni Azt hiszem, abban a pillanatban mindannyian az otthon bárkáló tyúkokra vagy a másfél szobás panellakásra gondoltunk, és egyben mélyen egyetértettünk: Demissi mellett anyagilag labdába sem rúghatunk, hozzá képest mindannyian „kifutófiúk” lehetünk, és egykori gyerekszobáját ebédlőnek is elfogadnánk. (Akkor még szegény Demissi sem tudta, hogy a derék Hailé Szelasszié uralmának egy katonai puccs miatt egyszer vége lesz mint a botnak, és mint ilyenkor lenni szokott, híveit is védettebb épületekbe költöztetik. Tény, hogy Demissi gazdag volt. Demissit szerettük. Talán azért, mert ezt sohasem éreztette velünk. Gyakori volt, hogy törzskocsmánkban egyszer csak eltűntek az asztalt fogyasztó üres söröskriglik, és Demissi hamiskásan, törve a magyart megjegyezte: „Az urák a vendégeim voltak”. Azurák" — mármint mi — ilyenkor azonnal viszonozták váratlanul megmaradt pénzükből Demissi kedvességét, melynek az lett az eredménye hogy reggelig a kocsma előtt dekkolt etióp barátunk világoskék Opelja, néma tanúként hirdetve a reggel arra járóknak gazdája kicsapongását Demissi igazi, jó haver volt. Talán éppen ez biztatott fel barátomat és engem arra a morbid és hülye viccre melynek Demissi — hogy kedvünkben járjon — jópofa és önzetlen alanya lett. Akkoriban gyakran jártunk a város egyetlen és legelőkelőbb szállodájának a bárjába. Zsebünkben összesen nyolc forint hatvan fillér csörgedezett általában, akkoriban ugyanis ennyibe került egy deci Márkavermouth az első osztályú helyeken. Citromot is tettek bele. E mellett húztuk ki az éjjelt, rendszerint záróráig, nyáron több forduló jeget kértünk, mert az ingyen volt. Mit szépítsem a dolgokat, „csórók” voltunk. Egyik este két, öltözetéről előkelőnek látszó hölggyel roptuk barátommal a táncot. A zeneszünetekben azon aggódtunk, nehogy annyira összebarátkozzunk még a bárban velük, hogy meg kelljen hívni őket egy korty italra. Ez ugyanis anyagi helyzetünknél fogva lehetetlen lett volna. Azt a látszatot igyekeztünk kelteni a két lány előtt, hogy mi csupán egy pohár vermouthra ugrottunk be, ez elég is nekünk, ha többet innánk már nem is esne jól, és ha már őket ..megláttuk és megszerettük", táncolunk is egy jót. Ördögi tervünk a két idegen hölggyel azonban egy pillanatra sem szunnyadt csupán a „lábról levevés eszközeinek” voltunk abszolút hiányában. Az egyik szünetben barátom a bár piszoárjában váratlanul a homlokára ütött. — Demissi! — kiáltott fel. — Én menjek érte, vagy te? Talán még nem alszik. A nőket kocsival fogjuk hazavinni. Érted, tökfej? És Demissi lesz a néger sofőrünk. Szerzek neki a koleszban fehér kesztyűt és egy hordássapkát. Fél óra, addig tartsd szóval a nőket! És már rohant is buszra szállva a kollégium felé. Nem tudom, Demissi milyen arcot vághatott, amikor barátom legszebb álmából felrázta, és előállt a javaslatával. Én csak a szálloda bárjának vendégeit, továbbá a két újdonsült barátnőnket láttam megdöbbeni, amikor Demissi fehér kesztyűben és simléderes sofőr tányérsapkában helyet foglalt a szomszéd asztalnál. — Egy narancslevet kérek Johnnynak! — nézett szét, közönségsikert kiváltva barátom. — Hölgyeim, rozoga csotrogányunk előállt, továbbdöcögnénk engedelmükkel a poros és szunnyadó kisvárosunk éjszakai életének következő állomása felé — Johnnykám, indulunk, nyissa az ajtókat! Demissi fehér fogai elővillantak amikor a hölgyeket besegítette a hátsó ülésre. Csak amikor ketten kívül maradtunk egy fél percre súgta oda nekem — A Johnnyt én találtam ki. Általában így hívják a néger sofőröket. Beült a volán mögé lopva még egyszer kacsintott, és a világoskék Övei széles orra belelendült a kisvárosi éjszakába GABNAI GÁBOR 9 EGYÜTTLÉPÉS Mit nem adnának, ha meggyorsíthatnák a naptári lapok pergését! Legalábbis az előttük álló negyedéven szeretnének mielőbb túl lenni. Úgy, zökkenőmentesen, miként 1975 szeptemberétől minden megméretésen, minden számadáson. Ha meg arra gondolnak, mennyi mindent kell ismételniük, megtanulniuk érettségiig, akkor nagyon is nyúlfarknyinak tűnik a néhány hét, amit huszonhatosban még együtt töltenek. A helyszín az oktatási igazgatóság politikai szakközépiskolája. A tanulók valamennyien fiatalok. Méghozzá olyan fiatalok, akik igen szerették és szeretik szakmájukat. Jó munkások hírében állnak. És kiváló közéleti emberek, párttagok. Nagyra tartották őket munkahelyeiken. Ezért esett rájuk a választás, az újdonságszámba menő politikai szakközépiskola szervezésekor Naprakészen is . A fiatalok könnyen összeismerkednek, barátkoznak egymással. Mi is így voltunk. Az évnyitó után hamarosan egymásra találtunk. Az egy helyben ülést annál nehezebben viseltük el — idézi a kezdetet Magyar Istvánná, az Ikarus fehérvári gyárának hegesztője. — Nem vagyok egészen egy véleményen Ancival — (Magyarné) veszi át a szót Szép Csaba, a balinkai bánya várára. Jóllehet hamar összerázódtunk, de főleg a kezdeti hetekben kevés idő jutott egymásra. Jóval kevesebb, mint annak idején a bentlakásos öthónaposon. Igaz-e Laci? — néz kérdőn Hegyi László gépszerelőre, akivel annak idején fél évig együtt tanultak. A kérdezett egyetértően azzal egészíti ki, hogy a világért sem akarnak panaszkodni. Miért is tennék, amikor már túl vannak a nehezén. Az azonban tény, hogy szabad idővel nem kényeztették el őket. Hatan ülnek az asztal mellett. Egymás szavába vágnak, egymást kiegészítve folyik a diskurzus. Szerda délelőtt egyéni tanulás van, így ennek rovására beszélgetünk. Olyan iskola tanulói a harmincon inneniek,aki ezen az életkoron túl van, itt ünnepelte a három ikszet, ahol a naprakészség elengedhetetlen. — Eleinte bizony megviselt bennünket a sok ülés, meg a jegyzetelés. Hiába mi nem ehhez szoktunk. Megkezdődött a műszak, aztán hajrá! Talpon voltunk, mozogtunk és fizikailag elfáradtunk minden nap — hallom Málics László, a megyei tanács építőipari vállalata kőművesének véleményét Tanár — diák Minden bizonnyal az első hónapban jobban simult volna kezünkhöz a megszokott szerszám, mint a toll. Többfelől jöttek: huszonhatan, huszonnégy munkahelyről. Az igaz, hogy valamennyien szakmunkások. Ám volt aki három és volt aki tizenhárom évvel ezelőtt tanult iskolarendszerűen, utoljára. Meg az egyéni képességek sem egyformák. Viszont a törekvés, az akarat, a bizalom megszolgálásának igyekezete mindenkinél azonos hajtóerő volt és ma is az. Enélkül aligha sikerült volna szintre hozási elhatározásunkat megvalósítani. Ugyanis az együttlépés, a folyamatos számonkérés ebben az iskolatípusban elengedhetetlen. A startnál sokféle tényezővel számoltunk. Úgyszólván minden fontos témát megbeszélünk tantestületi értekezleten. Hári elvtárs, az Ybl szakközépiskola igazgatója, Gubacsi Judit osztályfőnök, s az oktatási igazgatóságon kollégáim is minden tőlük telhetőt megtettek a tananyag minél teljesebb elsajátíttatása érdekében. Ez párosult a hallgatók tudásvágyával, akaratával. Öröm őket tanítani. És ez nemcsak az én véleményem — mondja Kozma Ferenc, aki a megyei párt-végrehajtó bizottság megbízása alapján tölti be a tanfolyamvezetői tisztet. És én most hallgatói minősítése szerint hadd dicsérjem őt: ritkán hall az újságíró annyi jó szót, elismerést, mint amivel őt illetik a diákok. — Napjaink többségét tanórákon töltjük. Órarend szerint heti 29—31 órai elfoglaltságunk van. Noha minden tanárunkról a legjobb véleménnyel vagyunk, le a kalappal előttük, amit értünk tesznek. De Kozma Ferivel (pardon, elvtárssal) másfajta, szoros barátság kötődött Hányszor adódott, hogy este későn is írta a táblára a matek példát, magyarázta a fizikát, vagy filozófiát. Szóval, mikor mi okozott gondot — jegyzem fel az osztály legjobbjának, Rábavölgyi Miklósnak, a Dunai Vasmű villanyszerelőjének mondatait. Aztán nevek, esetek hangzatak el, bizonyítván, hogy a hallgatók törekvése mindig megértésre talált az Ybl szakközépiskola tanárai körében is, — öröm bennünket tanítani — mondták jó párszor. És erre az embernek még jobban össze kellett szednie magát. Pedig nem mindig könnyű. Nekem és az osztálytársaim többségének is családja, gyermeke, vagy gyermekei vannak. Én a GYES-ről egyből idejöttem az iskolára , s ezzel új témát hoz a beszélgetés hangulatába ifjú Horváth Győzőné, a tejipari vállalat szakmunkása. Pártmunka: a tanulás Segítség az intézetben. Korrepetálás. Pártcsoportok tanulókörökké szervezése adott esetben. Megértés otthon. Csak így tudták venni az akadályokat, így tudtak időről-időre megbirkózni a vállukra nehezedő terhekkel. Osztályzataikban, az ismeretanyag elsajátításában benne van az egyéni képesség és az otthonról hozott ösztönzés. A munkahely, a pártbizottságok figyelmessége, a látogatások is azért valók, hogy a kapcsolat ne szakadjon meg. Noha menet közben is nagy gondot fordítottak a tanultak gyakorlati alkalmazására. Az üzemlátogatások, kirándulások tapasztalatait minden esetben témához kötötten feldolgozták, hasznosították. Nyáron az egyhónapos szakmai gyakorlat Két hét a munkahelyen, két hét a járási, városi pártbizottságok apparátusában. Mindmind a kapcsolatot erősítette. Káderek az iskola hallgatói. Az iskola megkezdése előtt is gyakorló politikai, mozgalmi munkások, tisztségviselők voltak. Ki a KISZ-ben, ki a szakszervezetben, a népfrontmozgalomban, a munkásőrségben teljesítette pártmegbizatását. Rujp József, Szabó Tibor, Szép Csaba, Dormán Gyula éppúgy eljártak a munkásőr foglalkozásokra, mint régebben. Hiszen ezeket szombaton, vasárnap tartják. Igaz, hogy most legfontosabb pártmegbizatásunk a tanulás. Alapszervezetünk vezetősége, iskolai önkormányzatunk, KISZ-eseink programjai elsősorban a tanulmányi munkát segítették. Taggyűléseinken téma volt az ideológiai nevelő munka, a hazafiság és proletár internacionalizmus, a szocialista életmód és életvitel. Párcsoport foglalkozásokon a kongresszusok határozatait dolgoztuk fel. Legutóbbi taggyűlésünkön új munkásőrt is avattunk. Mátyás László kapta az újabb megbízatást — sorolja Málics László, az alapszervezet titkára. NÉMETH ERZSÉBET