Fejér Megyei Hírlap, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-01 / 101. szám
Vasárnap, 1977. május 1. HÍRLAP Kemencék mellett A kokszoló kemencék közelében lévő parkban - de legyünk szerényebbek, legalább annyira mint az itt álló fácskák, amelyek örülnek, ha feleannyi levegőhöz jutnak mint ideális környezetben élő társaik - tehát mondjuk inkább azt, hogy facsoportban lendült a kasza, rendre dőlt a magas fű. Hárman serénykedtek. Az egyik gyűjtő Tonka István gázmester. Kis híján rossznéven veszi, amikor megkérdezem, tud-e kaszálni. Hogy ő ne tudna? Született pöntölei — dicsekszik. Amivel viszont nem ő „vág fel”, hanem a kokszoló egység vezetője. Horváth László: — Pista részt vett a szocialista brigádvezetők országos tanácskozásán és SZOT ezüstéremmel tüntették ki. Egyébként ő a kokszvegyészeti gyárrészleg párttitkára. — Két éve — teszi hozzá. Előtte KISZ-titkár voltam. Rendbe kell tenni a parkot, ünnep közeledik. Ez egy kicsit nehezebben megy mint a munka az üzemben, de csinálni kell, nem szégyenkezhetünk miatta, összehúzza maradék füvet, utána elkísér, s elmagyarázza a kemencék fűtését. Egy alagútszerű folyosón gázbevezető készülékek, szabályozó karok sokasága és kegyetlen hőség, amitől talán csak a látogató fullad annyira. A hőmérő 58 fokot mutat. — Árnyékban, azaz tavasszal, — vígasztalnak huncut mosollyal. — Legyen szerencsénk a nyári kánikulában is invitál Tonka István. A fűtőfolyosó mindkét bejáratánál két öklömnyi vörös üvegbúrás készülék a falon. Metángáz jelzők. Meg- s értik ki sem mondott kérdésemet. Részvét felhőzi arcukat. — Nagyon szerettük... A lelkiismeretes munkás példaképe volt... Ne is kérdezze. — Hőség és veszély. — Nem csupán. A harmadik a kíméletlen percmutató. Műszaktervet mutatják, az öles papírcsíkon egymás alatt sorakozó percbeosztást. Elől a kamra száma, utána a kamra ürítésének ideje, percekre darabolva a nyolcórás műszak. Félórás pihenő csak akkor, amikor kigázosítanak A kitolókocsin nevezzük így a hatalmas, sínen mozgó berendezést, amely a 12 méter hosszú, négy és fél méter magas és 40 centiméter széles izzó kemencéből kitolja a tizenkét és fél tonna még izzó kokszot — vezérlőfülkéjében Utassy László mozdulatait figyelem. Ő meg valahova messzire néz. — Látja a gőzfelhőt? Most hűtik a kokszot a túloldalon. Ezután kiürít az Imre, most indulok a kamrához, mert ő is odaáll az oltókocsival. Hallotta a dudát? Közben a nyitószerkezeten leemelte a kamra ajtaját... A kamra mint egy szeletke vulkán 1200 fokos hőt lövel felém. A vibráló hőhullámok megtörtek a fülke üvegén s csak annyi erejük maradt, hogy langymelegüket megérezze bőrünk. Már jött is vissza a keskeny sikátorban a hosszú rúd végén lévő acél kosfej. Odébb álltunk egy kamrával, s egy másik rúd a betöltött anyagot egyengette el, helyet csinált az áramló gáznak. — Huszonharmadik évemet töltöm a vasműben, — mondta a gépkezelő. Tizenkilenc éve a kokszolóban vagyok, födémnyitóként kezdtem, és nagyon igyekeztem. Itt nem maradhat meg csak az igyekvő, lelkiismeretes munkás. Meg aki pontos. Nem volt szakmám, de hogyan is lett volna, amikor a 7. meg a 8. hiányzott. Harmincöt éves fejjel nekiláttam tanulni. Aztán a szénfeldolgozó szakmunkásbizonyítványt is megszereztem. Jól keresek, arra nem lehet panaszom. De kell is, két lányom tanul. Egyik Szegeden a tanárképző főiskolán, a másik Dunaújvárosban jár gimnáziumba. Hirtelen begyulladt egy ajtó. A nagytestű Utassy úgy ugrott, mintha az élete forogna kockán. Kapta a légvezetéket és a nagynyomású levegővel elfújta a lángokat. Pedig csak egy láthatatlan percmutató ösztökélte a villámgyors mozgásra. Hiszen a másik oldalon Mülhoffer Imre oltókocsi kezelő már nyomta a duda gombját. — Csak beugró vagyok a kocsin — fogadott Mülhoffer. — Ő az, akinek teljesen mindegy, hogy melyik poszton dolgozik. Mindenütt otthon van — mondta Horváth László. A kemencesornak azon az oldalán mozog az oltókocsi — kis villamos vontatóhoz kapcsolt, hőálló téglával bélel óriás önürítő vagon — ahova a kamrából kizúdul az izzó koksz. Az oltókocsi kezelője diktálja az iramot, mert ha a kamra előtt megnyomja a dudát és nem ömlik a koksz, azonnal szól a művezetőnek. Egy szerelőszalag nem kíván nagyobb gyorsaságot és pontosságot, mint a kokszolás technológiája. Ezért is válogatjuk meg nagyon, kikkel dolgozunk együtt. Annak a szónak, hogy munka, sem a csengése, sem a tartalma nem kophat meg nálunk. Nem engedhetjük. De azt sem, hogy valaki ittassan álljon munkába Senki szép szeméért nem vállaljuk a felesleges veszélyt. Annyira már ismerjük egymást, hogy a művezető félóra múlva megtudja, ha egy dolgozó szesz szagú, Arinak haza kell mennie. És ebből nem lehet sértődés. Aki pedig jelent, az nem stréber. Ellenkezőleg. Újra ömlik a lávafolyam. — Megtörtént már, hogy a kokszból a fülke tetejére is jutott? — A Jóskával — nevetnek. — Egyáltalán nem volt érzéke a géphez. Rosszul számított, s a pokol „kénkövéből” a fülke tetejére is jócskán hullott. A srácok harsány nevetése közepette az ablakon át menekült a tüzes kalitkából. — Nem ijedt meg, itt maradt. .. — Szeretünk itt. Az emberek a veszélyben jobban összekovácsolódnak, így van ez az öt szocialista brigád tagjaival is. — Mikor, s honnan jött a kokszolóba? — Huszonöt éve, tehát kezdettől fogva itt vagyok 1952-ben leszereltem a katonaságtól és mivel két álló hétig agitáltak, hogy menjek vissza hivatásosnak a seregbe — „megszöktem” Vas megyéből. * A Dunai Vasmű I-es kokszoló blokkja kereken húszesztendős. Még néhány év és nyugdíjba megy. A H-es blokk kemencéit a hatvanas évek közepén gyújtották be. Az Állami Tervbizottság a III-as kokszolóblokk megépítésére nemzetközi pályázatot írt ki. Indiai, két NSZK, aztán NSZK—indiai közös, majd lengyel és jugoszláv cégek ajánlatai érkeztek be. Közülük előreláthatóan a nyugatnémet és indiai cég közös javaslatát fogadja el az ÁTB. A generáltervezők — a KÖGÉPTERV és a VEGYTERV, valamint a Dunai Vasmű — a beruházási javaslatát 1977. június 15-ig tartozik elkészíteni. Megfelelő véleményezések és az Országos Tervhivatal záradékolása után 1977. október 15-ig kerül a javaslat ismét az Állami Tervbizottság elé. Végleges cél az új kokszolóblokk megépítésével, hogy az eddigi, évenkénti 770 ezer tonnás termelés 1,1 millió tonnára emelkedjen 1986-ig. Az új kokszolóblokk beruházási költsége körülbelül hatmilliárd forint lesz, üzembe helyezésének határidejét pedig 1981. II. félévére tervezik. BOGNÁR JÁNOS 3 ''OROSZLOV GRÁD LAKÓTELEP FOTÓ: KABACZY — Beszélj a május elsejékrt! Odafönn, egy férfivállnyi magasságban oly szépen kitárul a tér. S minden szüntelen mozgásban. Jön, jön feléd az utca hullámzó emberfők tengere, indulóharsogás, lobogó színek, piros fény, jókedvű és harsány kiáltások. Erő. S mérhetetlen biztonság ebben az erőben, mint apa keze, amely keményen fog, hogy a járdaszélen se ne sodorjanak a vállairól. Fiammal már a második emberöltő tekinti be kisgyermektávlatokból az utcák szabadon áradó, szélesen hömpölygő májusi nagy folyamát. Magamat emelem fel, mikor őt tartom a fénybe, magasba, az énekkel, szóval folyó szép hangáradatba, fürösztöm csillagokról és selyemlapokról reá ragyogó piros színekben. Fejmagasban — ahol a zászlók nyelét látni, ahol a transzparensek támléceit hordozzák — beszélgetnek egymással a felnőttek. Ebből az alsóbb perspektívából jól látszanak a drapériás emelvény gyalulatlan fából összeácsolt talpai. Észrevenni a munkatársnő elegáns kiskosztümjét, amelyet kimondottan erre az alkalomra vett fel először, s a felvonulásra hivatkozva sürgetett a varrónőnél. Szabad pillantás esik a sátorárnyékban terpeszkedő pultok sörrel, virslivel kínálkozó bőségére. A léggömbárusokra, meg a cukorkával, rágógumival kereskedőkre, akiknél bevétel, ami az utca közepén ünnep. A várakozásban talpon töltött óra fáradtsága, a közelgő ebéd ígéretes előérzetei, a délutáni vidám parki vidámsága, a protokoll a „Kiváló üzem" transzparens mögött sétáló igazgató környezetében. Odafönt, a tribün magasába emelt gyermekfejek tágas látómezejében alig látni valamit ebből. Onnan egyetlen élőlénynek látszik az ezerfejű utca, a magasba csak a dal és a kiáltás ér fel. Piros feliratok erdeje közeleg és sodródik egyre előrébb. A feliratok akkor is lelkesítenek, ha az ember még olyan kicsiny, hogy vállra lehet emelni, s jó, ha egy-egy szót képes kiböngészni a táblák és színes vászonlapok sokaságában. Bennük az ünnep. Az ünnep értelme odabent nyiladozik. S este, ha majd nagyon fáradt leszel, kisfiam, ha majd mesére bújsz az ágyba, megkérsz, hogy most a május elsejékről meséljek neked. S én zavarban leszek majd, melyikről is meséljek. Arról, amit még én is odafönt láttam apám vállain, vagy arról a másikról, amelynek filmje a zászlónyeleket fogó kezek szintjén pörög szemeim elé. De te nem hagysz békén. Beszélj a május elsejékről! És minden május elsejéről! Hogyan volt régen, tüntetve, bújva, amit magam sem láttam, megszületésem előtt. Hogyan daloltunk, vörös nyekkendősen, férfizakóban, olykor óvatos esernyők alá bújva, vagy bélelt kabátok védelmében. Beszélj a május elsejékről! A májusról, a dalról, a szépről, a tiszta igazról. És hidd igazán, hogy soha nem feleded otthon a kemény kiáltást, a piros betűk olvasatian is ünneplő lelkesedését. Emeljük fel magasra gyermekeinket! MEKIS JÁNOS