Fejér Megyei Hírlap, 1977. október (33. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-21 / 248. szám

Péntek, 1977. október 21. Portréfilm Törőcsikről Repültünk és alászálltunk Marival Szomorkás mosolyával, fakó hangjával, csúnya szép arcával, filigrán termetével, ha színpadra lép, érezhetjük azt a bizonyos „duandét”, amely a szerdai portréfilm egyik alcíme is volt. A spanyolok használják ezt a kifejezést, a személyiség megmagyarázhatatlan varázsát jelölik vele. Törőcsik duandója is megfoghatatlan. Nem szépség, nem szellemesség, hanem valami belülről sugárzó erő, és az őszinteség. Elutasít mindent, ami tettetés, ami csináltság, ami hazugság. Meri önmagát vállalni, úgy, ahogy van. Öltözőjében fellépésre készülve láthattuk csúnyán, lomposan, fáradtan, és láthattuk miként nyílik ki, mint a virág, amikor Elektra szerepét már kívülről, belülről is magára öltötte, s koncentrált a színpadra lépés pillanataira. Repültünk Marival a Körhinta filmkockáival. Sós Imrét idéző vallomásaiban, a művészetét meghatározó szépség és tehetség élmények idézésekor. Alászálltunk poklaiba is. A legnagyobb bukást Szolvejgként élte át. A Vágóhidak Johannájának bukását igazságtalannak érezte, mégis öszszeomlott. „A kritikák szinte lepaszíroztak a pályáról” — mondta, de ő ennek ellenére sajátos fényű csillagként tündököl. Igaz, eltelt vagy húsz év, amíg akkorát tudott kiáltani a színpadon, hogy mindenki odafigyelt, de ma már milliók hallják halk szavait is, és nemcsak a közönség figyeli, csodálja, hanem a pályatársak is. Kár, hogy nem tudtunk meg semmit a székesfehérvári Elektra előadás titkaiból. Itteni szereplését fénypontjai közé sorolja, de a miértre nem kaptunk választ. Szemérmes színész, nem szívesen tárja fel titkait. • • • Valódi poklot is teremtett számára a rendező. „Pályámon mindig voltak, akikben teljes mértékben hittem ma te vagy az” — mondta Maár Gyulának, aki — úgy érezzük — visszaélt ezzel a bizalommal. Törőcsik Mari 22 éve nem mondott verset. Egyszer belesült, azóta nem lépett pódiumra. Most sem akart. Tiltakozott, könyörgött, látszott, hogy félt, fizikailag szenvedett a nem kívánatos feladattól, mégis kierőszakolták tőle, hogy elmondjon egy Pilinszky verset. A Korona cukrászda pódiuma, bizonyára önelégülten vette tudomásul, hogy Törőcsik is „megkoronázta” őket. Maár Gyula feltehetően büszkén és diadalittasan viselte ..győzelmét”, rá tudta szedni a művésznőt olyasmire, amit se teste, se lelke nem kívánt. Mi, nézők viszont Törőcsikkel együtt szenvedtünk, aki „tehetetlen tehetségtelenséget” érzett a ráerőszakolt szerepben, akire ..ostorcsapásként” hatott a versmondás, aki színésztársainak is megvallotta, hogy a pódiumszereplés óta se éjjele, se nappala. Az erőszakos, néhol durva játék elrontotta azt a néhány szép örömöt, amit a portréfilm néhol megcsillantott. Zágoni Erzsébet HÍRLAP Az oktatásügyi dolgozók bérrendezése Munkára serkentő forintok „A korszerűsítés, az iskolai élet és munka megújulása, az új tantervek bevezetésére való felkészülés idején nagyon jókor jött a fizetésrendezés. Megmozgatta a gondolatokat... Kivirultak a pedagógusok” — hangzott el a Pedagógusok Szakszervezete Fejér megyei bizottságának szerdai ülésén, amelyen — többek között — az oktatásügyi dolgozók bérrendezése végrehajtásának tapasztalatait vitatták meg. Október első napjaiban kapták kézhez első ízben megyénk pedagógusai, oktatásügyi dolgozói felemelt fizetésüket. A 6/1977. (VII. 7.) OM —MüM sz. rendelet szerint az oktatási intézmények 7814 dolgozójának fizetését emelték fel megyénkben. Közülük 5127 pedagógus és 2687 alkalmazott részesült a magasabb bérben. A fizetésrendezésre megyénkben összesen havi 3 millió 98 ezer forintot használtak fel, a személyi alapbér átlagosan 17,7 százalékkal emelkedett. A bérrendezés végrehajtásának tapasztalatait Zilahy Sándor, a megyei tanács művelődésügyi osztályának csoportvezetője fogta csokorba. A részletes számszaki elemzésen túl megállapította, hogy a bérrendezés lehetőséget nyújtott a munkahelyi demokrácia erősítésére, az igazgatók és a szakszervezeti tisztségviselők együttműködésének további fejlesztésére, a pedagógusok közhangulatának, közérzetének, a munkahelyi légkörnek javulásához. A megyei bizottság tagjai véleményéből kiviláglott, iskoláink, óvodáink nevelői oktatásügyi dolgozói örömmel fogadták a nagyobb megbecsülés kézzelfogható jelét. Emellé az öröm mellé majd mindenütt odagondolták, fogalmazták az odaadóbb munka, a korszerűbb nevelés igényét. „Kollégáink megfogalmazták, igaz, nem hangosan, hogy ezért munkánk, a szocialista iskola többet vár tőlünk” — hangoztatták a Pedagógusok Szakszervezete megyei bizottságának tagjai. Észrevételek természetesen akadtak ezek közül jó néhányat fölsorolt a tapasztalatok összegezője. Igaz java részük inkább a bérrendezés részfeladataira vonatkozott, mintsem annak politikai tartalmára, jelentőségére. ..Mindezek az észrevételek — állapította meg Zilahy Sándor — korántsem jelentkeztek olyan hatásfokkal, hogy általában a pedagógusok hangulatára, közérzetére jelentős befolyást gyakorolt volna. Pedagógusaink többsége egyértelműen kifejtette álláspontját, hogy a párt- és kormányhatározat nyomán létrejött rendelet végrehajtásával nagyon jó közérzettel kezdtek hozzá tanév eleji munkájukhoz.” A bizottság tagjai kifejtették: az iskolai demokratizmust erősítette az a gyakorlat, ami szerint az iskolai közélet felelős irányítói, szervezői — közöttük a szakszervezeti bizottságok vezetői —, majd az iskolai közösség, személyre szólóan vitatta meg a besorolásokat. Igaz, ehhez az is hozzá tartozik, hogy megyénk iskoláinak kis százalékában nem alkalmazták a végzett munka szerinti differenciálás elvét. Elmondták azt is, hogy nem egy esetben a kevésbé jól dolgozó nevelők részesültek nagyobb emelésben, mert korábbi éveikben viszonylag elmaradtak jobban dolgozó társaiktól. Az ilyen különbségek kiigazítása a jövő feladata az iskolákban. A bérrendezés végrehjtása az iskolákban sikeresen befejeződött, a szakszervezet megyei bizottsága köszönetét fejezte ki a nagy munkában részvevőknek Az előbbiekkel együtt megállapította: az intézkedés az anyagi elismerésen, a pedagógusok életkörülményeinek javításán túl, az egész társadalmat érintő, azt szolgáló célokat is szolgál. Nem más ez, mint a jobb, a hatásosabb nevelőmunka. A szakszervezeti aktivisták feladata ebben, hogy érdekvédelmi funkciójuk mellett az utóbbi célra irányítsák a figyelmet, hogy élére álljanak a ,,kivirult”, pezsgő, újuló szocialista iskolai légkör kimunkálásának. * A Pedagógusok Szakszervezete megyei bizottsága a továbbiakban a gyermekgondozási segélyt igénybe vevő pedagógusnők helyzetét vitatta meg. (V. I.) Gazdag tervek Nemzetiségi klub Vértesacsán Vértesacsán hosszú időre visszanyúló nagy hagyománya van a néptáncnak, elsősorban a német eredetű táncoknak. A jórészt nemzetiségi lakosok alkotta néptánccsoportban már több korosztály ropta az acsai lakodalmast és más táncokat. De nemcsak táncoltak, hanem gyűjtőmunkát is folytattak. Így történhetett, hogy a német nemzetiségi szövetség felkérte őket az acsai német táncok, hagyományok felkutatására, rendszerezésére. Kezdetben elsősorban az idősebbek adtak találkozót egymásnak a próbákon, foglalkozásokon, később a fiatalok is fokozatosan bekapcsolódtak a munkába, majd az együttes nemzetiségi klubbá változott. Guba Margit tanárnő, a klub vezetője erről a következőket mondotta: — Rájöttünk, hogy bármilyen szép is a népitánc, önmagában szűkkörű lehetőséget nyújt a nemzetiségi hagyományok ápolásában. Így született meg olyan nemzetiségi klub gondolata, amely a táncon és dalon kívül a gyűjtőmunkától az előadások hallgatásáig mindenféle más tevékenységet kifejt. A községi tanács és a termelőszövetkezet elismeri munkánkat, anyagilag és erkölcsileg egyaránt támogat bennünket. Viszont mi is részt veszünk minden községi megmozduláson, társadalmi ünnepen. Egyre bővülnek lehetőségeink A nyáron részt vettem Mohácson a nemzetiségi klubvezetők tanfolyamán, ahol sok remek módszerrel, új dalokkal ismerkedtem meg, s ezeket mind hasznosítjuk majd a klubban. Jelenleg a klubnak mintegy 25 állandó tagja van, elsősorban fiatalok. Időnként az idősebbek is ellátogatnak a péntek esti foglalkozásainkra. A fiatalok zöme diák, de munkásfiatalok is találhatók közöttünk. Ma már a táncon kívül előadásokat tartunk, ilyet rendeztünk többek között már hazánk nemzetiségi politikájéról, amely politika lényegét, hasznát fiataljaink értik — és érzik is. De sokszor szó volt már a német nép történelméről, művészetéről, életéről. — Mik a terveik?-! — Elsősorban ezt a már meglevő jó közösséget szeretnénk szinten tartani továbbfejleszteni, és kapcsolataink bővítésére is gondolunk. Jártak nálunk Elekről, az ottani nemzetiségi klub tagjai, s mi is voltunk viszontlátogatáson Békés megyében, az etyekiekkel közösen. De elsősorban a megyében szeretnénk jó partnereket találni a német nemzetiségiek között. Német nyelvtanfolyamot is szervezünk a községben a fiatalabbaknak, akik már nem ismerik és nem is beszélik e nyelvet. Folytatjuk a hagyománygyűjtő munkát. Most az anekdotákra és a tárgyi hagyományokra összpontosítjuk figyelmünket. Az anyag gyűjtése után kiállítást és előadássorozatot tervezünk. Legfőbb célunk pedig az, hogy mindenki jól érezze magát, minél többet tanuljon, minél több ismeret birtokába jusson — baráti körben — hangzott a felvilágosítás. Reméljük, hogy az acsaiak megtalálják a keresett partnereket, a megyénkben és — akár az acsai példa nyomán — másutt is létrejönnek hasonló nemzetiségi klubok, ápolva nemzetük hagyományait, szokásait, a magyar közművelődés szerves részeként. Silye Sándor Nevelési ankét A dunaújvárosi tanács vb művelődésügyi osztálya és a pedagógus szakszervezet dunaújvárosi bizottságának közös szervezésében kedden, október 18-án délután 3 órakor nevelési ankétot tartottak. A nevelési ankét meghívott szakembereinek, tanítóinak Balogh László, a Pedagógiai Szemle felelős szerkesztője tartott vitaindító előadást az oktatás és nevelés időszerű, a Pedagógia Szemlében publikált kérdéseiről. Az előadás és az azt követő vita azzal az egybehangzó véleménnyel zárult, hogy a gyakorló pedagógusok általában nem fordulnak szembe az elmélettel, de akkor igen, ha szakmai zsargonba bújtatott eszmefuttatásokkal és irreális célok megfogalmazásával találkoznak a különféle elméleti művekben. A szovjet irodalom estje Mindennapok titka címmel zenés irodalmi estet rendeznek október 26-án az SZMT székházának nagytermében A szovjet irodalom élő mellékletének szereplői: Győri Franciska, Kohut Magda Somhegyi György, Szilágyi Tibor, Rab Edit, Verdes Tamás, Vitai Ildikó és Csuha Lajos, aki gitárral kíséri a megzenésített verseket. A műsort Bíró András vezeti. 5 JEGYEK Nem a moziban, hanem az iskolában. Ahol a jegyek ellenértéke valamelyes tudás. De míg a moziban az azonos értékű helyért (székért) ugyanannyit kell fizetni, az iskolában a jegyek mást-mást értékelnek, mást-mást érnek. Nemcsak a kis, falusi iskolák és a városi iskolák jegyei közt lehet óriási értékkülönbség, egy-egy iskolában magában is mást jelezhet, mondjuk két gyerek négyese. Az egyik lusta, nem tanul, minden, csak a tanárok kedvence nem; a másik szorgalmas, tisztességtudó, s így könnyen belopja magát a nevelők szívébe. S kap mindkettő egyforma jegyet. Hogy aztán, netán a középiskolában, kiderüljön, mennyire pontatlan ez a „jegyesítés”. A nyolcadikos tárgyakat félvállról vevő négyes megbokrosodik, megkedveli a tanulást, belekóstol a fölfedezés örömébe, s érettségi után bátran pályázhat egyetemre, a másik négyes, a nyolcadikban tanító tanárok oly szófogadó kedvence meg csak szenved, kínlódik. Az érettségiig eljut, de megcsömörödve mindenféle tanulástól, s ha netán szakközépiskolát végez, egész életére megutálva a tanult szakmát. Leegyszerűsítés e két négyes összemérése? Aligha. Kifejezi a fiatalok, a diákok valódi értékeinek jegyekben, osztályzatokban való kifejezhetetlenségét. Újhodó oktatásügyünk épít is e tapasztalatra, s ahol lehet, igyekszik elkerülni a jegyre osztályzást. A jegyosztás nélküli értékelés különösképp az általános iskolában ésszerű, hisz a serdületlenebb korú gyermekek képességei még meglehetősen kialakulatlanok. Dehát azért többnyire még jegyet osztunk. Mit kezdjünk hát e jegyekkel? Mit kezdjen nevelő, gyermek, szülő? Azt, ami a legnehezebb. Végül is ne a jegyek alapján értékeljük gyermekeinket, hanem igazi képességeik, rejtett, kibontásra váró adottságaik, igazi lehetőségeik szerint. Hogy miért ez a legnehezebb? Mert elfogultságunk néha szinte határtalan. S az egyenlősítő jegyek még táplálják is az elfogultságokat. Mert ha az én lassú észjárású, de szorgalmas gyermekem épp oly jó tanuló, mint a szomszédék csupatűz lurkója, nyilván ő is főiskolásnak termett. A jegyek, a jegyek... Mégiscsak a tanítók és a tanárok tehetnek a legtöbbet: a pontosabb osztályozással. Ha nem veszi le őket lábukról a gyermek szolgálatkészsége, s ha nem tartják nevelhetetlennek a túl eleven, netán szemtelen avagy „rossz” diákot. Ha valóban aszerint osztják a jegyet, ki mit tud, vagy mi rejlik a tanulóban. Könnyebb a jeggyel való büntetés, mint a jeggyel való fölemelés, serkentés. A jegyosztás könnyebbik végit ragadja meg a nevelő, ha a látszat, az órán mutatott buzgólkodás alapján ítél, s hagyja magát érzelmeitől elragadtatni. A jó jegyekkel jutalmazott középszer a középiskolában mutatja meg magát leplezetlenül. Sokasítva a magukkal s a világgal elégedetlen, leginkább a „külső erőket” hibáztató, magukban hibát nem lelő fiatalokból felnövő felnőttek táborát. Ezért rossz a jegy, s ezért lehet hasznos, jó is. Ha mértékkel élünk vele, ha nem esünk a kettesek vagy a négyesek bűvöletébe. A jegyek, valóban, jelzések, annyira azonban nem, hogy mutatnák, honnan merre tart az osztályzatot kapó tanuló. A jegyekkel talán ki sem fejezhető irányokba. Ezért nehezebb a mozijegyosztásnál az iskolai jegyosztás. Szinte a lehetetlenre vállalkozik ... (farusi) TEMETÉSRE KERESZTELŐ Hiába mondja Seneca, hogy temetéskor nem síratoznunk, hanem örülnünk kell , örülnünk, vigadnunk, elhunytat köszöntenünk, mert meg kell köszönni a végzetnek, hogy e kedves, e szeretett, e vérünkből való embert ismerhettük, szerethettük, társunknak, barátunknak, szülőnknek avagy gyermekünknek mondhatjuk —, pogány életörömmel aligha búcsúztatnak ma embert. Logikus, amit Seneca mond, s 'y halotti tor duhajkodásba torkollhat — az erős síratásbal . Jörő bánat épp oly örök emberi, mint a határtalan, netán féktelen életösztön. Aligha fogjuk valaha is a Seneca javasolta módon búcsúztatni elhunytainkat. S a halálra sem lehet úgy fölkészíteni bennünket, mint próbálta egyik családi és tásadalmi szertartásokat rendező irodánk: az elmúlás elviselésére fölkészítő foglalkozás-sorozatot szervezett a nyugdíjasoknak . Érthetően egyetlen meghívott sem jött el az „eszmecserére”. Van-e válasz a halálra? Temetésre, keresztelő! Talán ez az egyetlen méltó válasz. A halandó ember talán kevésbé halandó válasza, mert benne van hitünk a folytatásban, a folytonosságban. Dolgunk és hitünk örökösökre hagyásával. Keresztelő? Miért nem névadó? Mindegy. Névadó keresztelő. A karácsony és a húsvét is egyre kevésbé egyházi, vallásos ünnep, mindinkább kibomlik belőle ősi jellege, a közösségi összetartozás szelleme. Szóval nem a név a fontos, a lényeg a közösség ünnepe, szertartása. Keresztelő (névadó), lakodalom, temetés. A közösség fogad tagjává, hogy végül méltó búcsút vegyen. Mind több valódi ünnepet tartunk, a nagyobb közösség kizárásával. Gyermekünket nem visszük sem egyházi, sem polgári keresztelőre, esküvőink egy része „magánügy”, elég, ha kiállítják a hivatalban az anyakönyvi kivonatot .. Nem elég. Legszebb hagyományaink a közösségi szertartások. Ezeken az ünnepeken vállaljuk —az örömet, a felelősséget és az örökséget, a szellemit — a nagyobb közösség, a társadalom előtt. Nem megbújva, hogy kinek mi köze hozzá . . Keresztelünk. Nevet adunk. S e nevekkel is a halálra válaszolunk. Érdekes, sokszor nem a szülők, hanem az öregszülők keresztneveit adjuk gyermekeinknek. Bizonyára épp ezért. Hogy nevében is tovább éljen az öregszülők elhunytával távozó nemzedék. Nemzedékről nemzedékre. Keresztelőről keresztelőre. Temetésre keresztelő. Hogy legyen újabb mennyegző. Senecáénál is teljesebb válasz. S. M.