Fejér Megyei Hírlap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-22 / 171. szám
Szombat, 1978. július 22. FIATALOKRÓL FIATALOKNAK Elég a sleppből! Nyári koncertek szabadtéren. Ingujjban, lobogó hajjal, egészen elszabadultak, együtt dúdolva, olykor kiáltva a zenészekkel, a leányok pedig a számok végén, az öröm lekottázhatatlan a kapella-kórusaként felsikoltva... Mikor is kezdődött a könnyűzenei hangversenyeknek ez a kötetlen, szívből jövő ifjonti hangulata? Az ötvenes évek végén még nem. Emlékszem, megrovó pillantásokat kaptam az elegáns jazz-hívőktől, amikor mint középiskolás cippzáras kardbársonyzekében, nyakkendő nélkül merészkedtem be Louis Armstrong hangversenyére. Még 62-ben is már az egyetemen, pedáns kollégiumigazgatónk megüzentette velem az akkor egészen kezdő Illés-együttesnek, hogy aztán „semmi handabandázás, szedett védett öltözék ám azon a kerti koncerten!” 1969-ben már riporterként kerestem meg ismét Illés Lajost. A legcsekélyebb megjátszás nélkül elkeseredetten és fáradtan panaszkodott, hogy rengeteget árt az együttes jó hírének a hívatlanul hozzájuk csapódott, nagyrészt huligánokból álló slepp otromba hangulatkeltése. Egy alkalommal például letépték Szörényi Levente szemüvegét, elragadták az egyik Tolcsvay-fivér blockflőtéjét, székeket törtek, üvegeket dobáltak, kukákat borogattak. — De az is rémes, hogy így kell fölvonulnunk a dobogóra — mutatott végig a színpad mellett sorakozó rendőrkordonon Illés. Ez a jelenség, hiába bomlottak fel a régi együttesek, s kerültek reflektorfénybe új muzsikusok, nyárról nyárra ismétlődik. Mindig hallunk riasztó híreket egy-egy beat vagy rock-eseményt követő — és a jelzőt szó szerint kell venni — kitörő erejű sikerről. Nem lehetne ennek véget vetni? Kulturáltan zenekedvelő fiatalok, ifjúgárdisták! Nem tudnátok véglegesen megszabadulni kedves koncertjeitek visszataszító sleppjétől? (ász) Óz, a disco birodalmában Ugye, emlékeznek még a kis Dorothy kalandjára a mesék birodalmában? Nos hosszú-hosszú pihenő után, úgy tűnik a kis Dorothy megunta a tétlenséget, s fogta magát, s elindult egy új birodalomba, a disco földjére Ráadásul a hajdani mesekönyv hősnőjének útját a filmművészet nem kisebb nagysága, mint Sidney Lumet „A domb” alkotója egyengeti, olyan énekesek, színészek közreműködésével, mint például Diana Ross, háromszáz táncos, statiszta oldalan. A filmgyár befektetése 20 millió dollár. Csak az a bizonyos sárga ösvény amely átvezet az erdőn néhány százezerbe kerül... Hollywood úgy látszik, most csakugyan rávetette magát a fiatal közönségre mert hihetetlen mennyiségben. hihetetlen összegekért egyre másra készülnek a divatos muzsikának alárendelt alkotások, mintha más téma már nem is lenne a vitában. Stigwood javában forgatja Olivia Newton-Jonas és a pillanatok alatt világsztárrá cseperedett John Trivolta főszereplésével Grease című produkcióját. Még az idén befejezik a legnagyobb Beatles film felvételeit, a Bors őrmester és a magányos szívek klubja 23 Beatles slágert szólaltat meg, a Bee Gees tolmácsolásában. Ugyancsak a Beatesek állnak a középpontjában az Iwanna Hold Your Hand című filmnek, amely 1961-es amerikai turnéjuk eseményeit eleveníti fel. Donna Summer a sztárja egy másik zenés filmjüknek, amely Thank God It’ s Priday címmel készül. A United Artists a Hali- változata mellett, amelyet Milos Forman rendez, leforgatta Az utolsó keringő című produkcióit is, amely a The Band együttes feloszlása előtti utolsó koncertjét örökíti meg. A rendező itt is a világnagyság, Martin Scorsese. Az már csak a felsorolás teljesebbé tételét szolgálja, ha megemlítjük az új Popeye filmet, s Janis Joplin, Louis Armstrong, Nat King Cole, vagy éppen Buddy Holly élettörténetének adaptációját... S mindez nem évtizedek — egyetlen esztendő neve. Ezek után már csak egy kérdés marad: ennyi énekes, táncos mosolygó sztár és ragyogó díszlet között — mi marad a ma Amerikájából? Vagy éppen ez a jó? N. Gy: Jelenet az Őzből Diáknyár a városban AKI KERES... Tizenhét éves diáklány. Alighogy összeakadtunk a fehérvári utcán, rámkérdez: — Nem tudsz valami jó munkahelyet a nyárra? — De tudok. Például a... — Olyat, ahol jól lehet keresni? Három hónap, nagy idő. Alkalmat ad pihenésre, szórakozásra, néha még a munkára is. Németh Katalin most fejezte be a gimnázium harmadik osztályát. — Idén nem dolgozom. Most voltam építőtáborban, utána nyaralni megyek. — És tavaly? — A Videotonban. A szüleim vittek be a maguk munkahelyére, ott könnyen boldogultam. Nem sokat kerestem, de nem is érdekelt a pénz. A munkát akartam megismerni, a munkásokat. — Megérte az az egy hónap? — Tudod, többet vártam... Tavaly nagyon sokan voltunk ott diákok, nem is jutott mindig munka. Nem volt nehéz, inkább túl könnyű. Annyi hasznát azért vettem: ha majd meg kell keresnem a kenyerem, nem lesz olyan „forró” a start.• Az építőtábor egészen más volt. Itt tényleg a munkával ismerkedtünk meg. Talán azért, mert ott nem pénzért dolgoztunk. — Azért pénzre is szüksége van az embernek, nem? Kovács Margit idén érettségizett, egyetemre készül. — Mit csinálsz a nyáron ? — Már voltam két hétig a Balatonon, júniusban, most augusztus végéig dolgozom. Magnót szeretnék magamnak. — Mennyi fizetést kapsz egy hónapra? — 2500—2800 forintot. — A pénzen kívül adott-e neked valamit a nyári munka? — Ezen még nem gondolkoztam. De ha arra gondolsz, hogy a munka szeretetét és más ilyesmit, akkor azt kell mondanom, hogy nem. A munkát csinálni kell... Nagy Anasztázia idén fejezte be az általános iskolát, férfiszabónak készül. Várnai Zsuzsa harmadikos volt a József Attila Gimnáziumban, óvónő szeretne lenni. Mindketten a vendéglátóiparban helyezkedtek el a nyárra. Nem az úgynevezett „nagypénzű” helyen, üzemi étkezdében. — Miért jöttetek el dolgozni? — Valamivel el kell étni az időt, egész nyáron szórakozni sem lehet, otthon ülni unalmas. És pénzt is kapunk érte. Ezerötszáz forintot — Milyennek találjátok a munkát? — Ki lehet bírni. Érdekes mert még nem dolgoztunk sehol. Jobbra egyáltalán nem számítottam, inkább roszszabbra. A dolgozók nagyon kedvesek hozzánk, mindenben igyekeznek segíteni. Azt hiszem, hasznunkra válik és nem megyünk el innen rossz szájízzel Sziksz Tiborné, a Videoton Étterem vezetője. — Nálunk minden nyáron fiatalok dolgoznak, ilyenkor szoktuk kiadni a szabadságukat azoknak, akiknek kicsi, iskolás gyerekei vannak. A gyerekek segítenek nekünk, mi is segítünk nekik. Megbecsüljük, és ugyanúgy értékeljük a munkájukat, mevel a felnőtt dolgozókét. Úgy hiszem, hasznukra válik ez az egy hónap. Megismerik és megtanulják becsülni a munkát. Aki keres, az talál. Van aki csak pénzt, mások emellé még megbecsülést is. Szalay Melinda __ HÍRLAP . Már úton a tankönyvek Még javában tart a vakáció, a diákok gondtalanul élvezik a nyári szünidőt, a Könyvértékesítő Vállalatnál azonban most tetőzik a „tankönyvcsúcs”. A tankönyvek elosztásáról gondoskodó vállalatnak mindössze 72 nap áll rendelkezésére, hogy a 32 millió példányban elkészült köteteket a könyvesboltok raktáraiba, az iskolákba eljuttassa. A magyar könyvszakma legnagyobb példányszámban könyvféleségben — az ünnepi könyvhetet és a téli könyvvásárt is meghaladó — próbatételéről Drucker Tibor, a Könyvértékesítő Vállalat igazgatója nyilatkozott. " Vállalatunknál a napokban szinte valamennyi dolgozó, sőt még a szünidős diákok és nyugdíjból viszszatért munkatársaink is a tankönyvek fogadásával, elosztásával, kiszállításával foglalkoznak. Az elmúlt évekhez viszonyítva kedvezőbb a helyzet, ugyanis a kiadók és a nyomdák összehangoltabb, tervszerűbb munkájának eredményeként a tankönyvek 95 százaléka, példányszámuk mintegy 90 százaléka napjainkban már raktárainkban van. A nyomdák ígérete: a ma még hiányzó könyvek felét július 31-ig megkapjuk. Elgondolkodtató adat, hogy míg 1938-ban, Magyarországon összesen 2400 mű mintegy 9 millió példányban jelent meg — s ezeknek mintegy 25 százaléka ponyva volt —, addig az idén csak tankönyvekből készül annyiféle, mint negyven éve. A tanulókhoz kerülő kötetek példányszáma pedig meghaladja az akkor teljes könyvkiadás háromszorosát: összesen 32 millió példány hagyja el a nyomdákat. Az új oktatási évre 14 féle reformtankönyvet juttatunk el a tanulókhoz, 46 millió példányban, ebből kilenc kötet — mintegy 2,5 millió példányban — a kis elsősök iskolatáskájába kerül. Akik eddig kézbevették, egybehangzóan állítják, vetekszik a legszínvonalasabb mesekönyvekkel. — A tankönyvek több mint 85 százaléka, csaknem 25 millió példányban a Tankönyvkiadó gondozásában jelenik meg. Ezenkívül vállalatunk állandó kapcsolatban van az Akadémiai, a Közgazdasági, a Medicina, a Mezőgazdasági, a Műszaki és a Zenemű Kiadóval, valamint a Kartográfiai Vállalattal, amelyek ugyancsak készítenek tankönyveket. — Raktárainkból naponta 35—40 konténerben, s négyöt pótkocsis teherautóval indítjuk útjára az ország szinte minden részébe a tankönyveket. Mikor kezdődik a gyerek zeneszeretete? Egész biztosan a ringató csecsemőkorban, zümmögő altatódal, zötyögtető lovacskázás, tapskérdésre tapsválasz kiakumulálása közben. Ilyenkor nyílnak a fülek, a torkok, gyorsabban dobog a szív, tágul a tüdő a szellem. De csak az énekelni szerető édesanyák, nagyanyák mellett. Énekesebb anyát nem is választhatott volna magának Varga Rita. A szép, sudár, fiatal lány Vitai Ildikó gyermeke, 17 éves, óvónői szakközépiskolába jár Budapesten. Már ismertem a hangjukat, néha — valljuk be — sokalltam is, ha a kislányom huszadszor tette vissza Pengető című kislemezüket a lemezjátszóra, és ki tudja hányadszor csengett, hogy „Este jó, este jó, este mégis jó". A Videoton művelődési házában pedig ismét csak ez a lemez fogadott reggel háromnegyed kilenckor, meg a napköziből háromszáz gyerek, akik feltűnően csendben és mosolygósan várták a nénit, aki énekel nekik. Vitai Ildikó nem is okozott csalódást. Szép volt, kedves, határozott, megnyugtató, szépen énekelt és megdolgoztatta őket. A lánya, Rita, fiatalos szögletességgel, de rendkívül kifejezően énekelt, játszott, hajladozott — mintha szél fújta volna hoszszú, barna hajára, lobogtatta volna karcsú derekára kötött bő szoknyáját. Vitai Ildikó gitárja zengett, remegett, dobbá vált,"* asztallá — a gyerekek lópatkó csattogását, méh zümmögését, kígyó sziszegését utánozták, ritmust doboltak —, játszottak, és befogadták Petőfi, József Attila, Weöres Sándor, Zelk Zoltán, Tamkó Sirató Károly, Keresztury Dezső gyermekverseire szerzett dalaikat. A befejező vastaps után a gyerekek százai rohanták meg őket — autogrammért. Kicsit elfáradt a szemük, szájuk a mosolygástól, fél órán belül újabb háromszáz gyerek várja őket, de azért egy üveg szőlőjével visszavonultunk egy kis beszélgetésre. — Számtalanszor látni a nevét művelődési házak programjában. Rengeteget utazhatnak. Miféle élet ez? — Ilyen — mosolyog, karja nagy ívet ír le Rita, a gitár, a művelődési ház és a soksok gyerek fölött. — A Pengető című televíziós sorozat, ahol a színészek gyermekverseket mondtak, én megzenésítettem őket, énekeltünk, játszottunk — állandóan hívnak mindenfelé. Egy kislemezünk készült csak a televíziós adásból, a Pengető, és a Regélőn is rajta van a kislemez legsikerültebb része. Többet is terveztek, de a lemezgyár nem mozdul, talán nem üzlet a gyereklemez. Óvodákban" 20 perces műsorokat adok, iskolákban rendhagyó órákat tartok, a tananyaghoz kapcsolódóan is tudok énekelni. József Attila, Petőfi, Nagy László verseit zenésítettem meg. Építőtáborokban, VIT- vetélkedőn, napközis, olvasó-, képzőművészeti táborokban jártam, ma délután is oda megyek a Radnóti Színpaddal, a jövő héten Szolnok megyében leszünk. Augusztusban talán lesz egy kis szabadságunk, akkor pihenünk majd .. — Pedagógus alkat Milyen végzettsége van? — Számtalanszor megkérdezték már tőlem, tanár vagyok-e, vagy óvónő. Én ezt a mesterséget nem tanultam. Énekelni, zenét írni, gitározni mind csak magamtól tudok. Az éneklés határtalan szeretete kormányozta az utamat. Nem is szeretet. gyerekkoromban kamarakórusban énekeltem, tagjai állandóan változtak, nem bírtam volna abbahagyni, mindig újakat szerveztem. Életfontosságú nekem, hogy énekeljek. Nem kell közönség hozzá, az életem természetes velejárója. És ezt a szeretetet érezhetik meg bennem a gyerekek. Nem „szemüveges pedagógus” módra tartok fegyelmet (mert könnyen fáradnak), hanem szólok „ne beszélgessetek, zavar minket” — és csend lesz. Ha azt énekelem, hogy Sehall—Selát Dömötör megette a könyvlapot és megitta a tintát, akkor el is hiszem. — Pedig a gyerek a legnehezebb közönség — szól közbe Rita, aki óvónői szakközépiskolába jár. — Nem udvariaskodik. Ha nem érdekli valami, rögtön beszélget, fészkelődik, nem tapsol, csak ha lelkesedik. Ezek a gyerekek nagyon érezték a zenét, sok-sok dalunkat ismerték. A földön jártunk, élveztük a játékot, a ricsajt, a nagy kiabálásokat, tapsokat. — Felnőtteknek való műsora nincsen? — De igen, régebben verset is mondtam, énekeltem is, nagyon szeretem az idős embereket, gyakran látogattam el nyugdíjasklubokba, szociális otthonokba, veteránokhoz ... Mostanában inkább színésszel megyek. A versmondás után másféle csend fogadja az énekest, a zene is „megdobja” a verset. — Művészet az, amit csinálnak? — Hát, ha az a művészet, amikor „közénk száll az isten” — akkor igen. A gyerekekkel ritkábban jön es nem szereti a zsivajt. De a felnőttek között néha ránk talál ez a csend. Nekem nincsenek hatalmas, céljaim. Nem akarok „nagy labdákat rúgni”. Azt csinálom csak, amire már az ősember is rájött. A vers zenével könnyebben bejut a fülbe. Farkas Eszter VADRÓZSÁBÓL TÜNDÉRSÍPOT A kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai intézetben harmadik alkalommal rendezik meg a nemzetközi Kodály-szemináriumot. Öt földrészről több mint száz külföldi zenepedagógus ismerkedik Kodály zenepedagógiai módszereivel. Százötven hazai zenetanár is részt vesz a továbbképzésen. Képünkön: közös éneklés az intézet udvarán (MTI Fotó: Karásh Imre felvétele — KS)