Fejér Megyei Hírlap, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-10 / 214. szám

Heti A közélet Érvek Az égeres Monológ Az ismeretlen viiághíradó útjain és tények mellett — délután „kontinens” 2. oldal 3. oldal 3. oldal 7. oldal oldal 11. oldal — ----------- ' ' ' ---------------------------------" " ' --------------- ----------------------------- ------- .....— — ....................... " - — Kabáczy Szilárd felvétele Város, fekete-fehérben A fekete-fehér fénykép nem tud ugyan színeket mon­dani, mégis úgy hozza elénk ezt a kedves új, fehérvári te­ret, ahogyan él: szépsége va­lóságában. Mert a város igaz szépsé­gei a funkcionális „szépben” rejlenek. A ritmikusan egy­másra torlódó vasbeton-hul­lámok a nap fényét-melegét hivatottak hozzáférkőztetni minden lakáshoz. Az új vá­rosnegyedek jellegét megadó tízszintes épületmagasság a leginkább alkalmas­ gazdasá­gos az itteni talajadottságok­kal számoló alapozási techno­lógia szempontjából. S hogy valóban lakhatóan kényel­mes legyen a Velinszky vá­rosrész-füzérnek ez a Rákó­czi úti tájéka, szolgáltató egy­ségek, boltok foglalják el csupaüveg portáljaikkal a nullszintek rossz hagyományú fekete garázsajtó-sorának he­lyét. Sőt, az alapellátást szolgá­ló intézményeken kívül más, jelentősebb létesítmények ölelik körül még a teret — elvégre Fehérvár modern vá­rosközpontjában járnánk. A Technika Háza. Amott — egy itt feledett piskatag fal­tömeg mögül — pedig az áru­ház csillogó alumínium-pom­pája. S középütt, mindezek talál­kozásánál tágas parkfelület; igaz, egyelőre a szerencsésen ki nem vágott fasorok felől levegőzve, nem a sebtiben ideültetett soványka fiatal fáktól. Mind, ami szemközt látha­tó már csak színes fotókon érvényesülne. A Velinszky­­házak túlsó rajának harsány zöldje-pirosa, a Kun Béla utca tojás- és citromsárgái. Fekete-fehér felvételen ma­radna a költséges átfestések előtti állapot: az egyforma­ság zsúfolt szürkesége. Hiába, a közművek drágasága meg a sürgető lakáshiány... Ki kellett használni az ABC- áruház hátuljánál minden — parkra, pihenő-játszó lige­­tecskére kívánatosabb — négyzetméternyi területet. A sávházak közt még a szabadon maradt terület is uniformisban, a Velinszky utca Népköztársaság úti ka­nyarulatáig. Nyolcvan-ki­­lencven autó pihegő motorral délutánonként a házközök­ben, a gyerekek garázsajtó­kat döngetnek az elrúgott labdákkal. És jaj annak a nyolcesztendős kapusnak, aki nem betonon vagy salakon, de az óvoda előtti talpalat­nyi zöldön szeretne a labda után vetődni. Az özön gyerek (lakását­adáskor kisgyermekesek, nagycsaládosok előnyben) benzinszagúan és salakporo­­san tér haza a „levegőzés” után a lakásba. Az ablakok, két-három szint magasságig legalább, kipufogógázt léle­geznek, egyetlen esztendő alatt megfeketedik a szú­nyogháló. .. ■ nana A házakat tehát kifestet­ték. Világért sem akarok tilta­kozni a házak színezése el­len. Legutóbb egy tekinté­lyes hetilap követendő pél­daként említette cikkében a lakótelepi házak fehérvári felékesítését. A szakembe­rek szerint egyébként is hasz­nára válik az épületeknek az erős nyomással felvitt festék­réteg: falat óv, szigetel. Kisebb gyerekek számára külön praktikus érték. Az el­térő épületszínek megkönnyí­tik a tájékozódást, könnyebb két sárga közt egy kékerké­­lyes házba hazatalálni. Én csupán azt szeretném most szóvá tenni: a festék­szóró nem varázspálca A színezéstől egyetlen városrész belső élete sem válik egy­szersmind — varázsütésre — „színesebbé”. A várostudomány legtekin­télyesebb szakértői világszer­te kezdenek azonos véle­ményre jutni azzal a Weiner szájából elhangzott egykori megállapítással: „Kérem, egy lakótelepet úgy kell megter­vezni, hogy akkor is megél­jen, ha egy hétre elszakíta­nák a többi városrésztől.” A weineri várossejt-kom­­pozíció első eleven modellje a dunaújvárosi városszerke­zet egészséges, máig korsze­rűnek bizonyuló megoldása. (Pedig mennyi értetlenséggel találkozott az alapvakásos öt­venes esztendőkben.) A wei­neri elvet az utóbbi években újra felfedezték s gyors ütem­ben próbálják érvényre jut­tatni Brazíliától Ausztráliá­ig: legyen életképes, alap­szinten önállóan is kielégítő­en funkcionáló alapegység egy-egy városrész, így for­málódhat csak a „sejtek” egymásra utaló logikus rend­szeréből jó városszerkezet, hordozván a városi, sőt von­záskörzeti feladatokat betöl­tő centrumokat a legjobban megközelíthető csomópontok­ban. Az urbanisztika más tanul­mányozói egészen más szem­pontból, a városkép nézőszö­géből lyukadnak ki ugyanide. Épp ma került a kezembe egy tanulmány, amely egy­fajta „euro-típus” elburján­zását panaszolja fel az euró­pai városokban. Uniformizált városrészek, minden egyéni­ség nélkül. Lám, nehéz a szükség rö­vidtávú gondjaiból úgy kilá­balni, hogy egy városrész cí­men megkomponált épület­­együttes évtizedekkel később is érvényes, életrevaló „sej­tet” alkosson. Visszatérve erre a fehérvá­ri térre, a modern városköz­pont egyik legszerencséseb­ben tervezett­ kivitelezett cso­mópontjához, rájön az ember, nem is kell a jó példáért má­sik földrészre, még csak má­sik városba sem zarándokol­ni. Itt van úgyszólván kar­nyújtásnyira az Ybl-lakóte­­lep,­­Fehérvár legelső igazán­di modern városrésze. Gyer­mekintézmények, szolgáltató és kereskedelmi egységek si­mulnak harmonikusan a tág park­övezetbe. A Vorosilov­­grád városrész is még csak közelíti (igaz, jóval nagyobb méretekben) ezt a koncepci­ót, amelynek annyi ellenpél­dáját látni az­ északnyugati panel­­zsúfoltság erdejében, vagy a Münnich betonrenge­tegében. A jövendő — csupán tervraj­zon, maketten „élő” — Palo­taváros, a következő város­­építési korszak Lenin város­része hordoz majd hasonló­képp ilyen markáns egyéni­séget magában. Pedig itt is jószerivel kényszermegoldás sokat sikerült szerencsés kéz­zel a visszájára fordítani a tervezőknek. A rossz talaj­­adottságok miatti földkieme­lések helyén jó, a nyugati forgalmi sáv „szigeteléséül” park, sok fával: a modern városi táj mintegy beleillesz­kedik a soha nemvolt­ széppé „rekonstruált” természeti környezetbe. A fekete-fehér fénykép, mint látnivaló képtelen a színek megmutatására. De körülbelül ez a korszerűtle­nebb fototechnika a legalkal­masabb a korszerű városi szépség próbakövéül. Az iga­zán ..emberarcú' város' táj, a testünkhöz szabott, kényel­mes városkörnyezet olyan, mint az üde női arc. Festék nélkül is szép. IMEKIS JÁNOS A magyarországi németek szövetségük ötödik kongresz­­szusára készülnek. A móri járás nemzetiségi települései­nek küldöttgyűlését szomba­­­ton délelőtt rendezték meg a móri művelődési házban. Az ünnepségen megjelentek: Sudár Iván, az MSZMP Fe­jér megyei Bizottságának tit­kára; Klotz Miklós, a Ma­gyarországi Németek Demok­ratikus Szövetségének titká­ra; Bodnár Lászlóné, a Haza­­fias Népfront megyei bizott­ságának titkára; Rideg Mik­lós, a megyei tanács osztály­­vezetője; Balatincz Jánosné, a móri járási pártbizottság első titkára, valamint a já­rás, a nagyközség párt- és állami szerveink képviselői. A küldöttválasztó értekez­let résztvevőinek Pikli Ká­roly, a népfront mellett mű­ködő nemzetiségi bizottság elnöke számolt be az elmúlt időszak eredményeiről. Töb­bek között hangsúlyozta: " Bel- és külpolitikánkban egyaránt valljuk, hogy csak az a nép lehet szabad, amely nem nyom el másokat és minden népnek, legyen az kisebb vagy nagyobb, egy­aránt joga van az emberhez méltó életre, jövője formálá­sára. — Nem volt ez mindig ilyen magától értetődő, mint ’ napjainkban. Sok történelmi viharnak és közösségi tra­gédiának adott táptalajt az előző korok nemzetiségi poli­tikája. Minőségi fordulathoz csak napjainkban érkezett e politika haladó értelmezése és gyakorlata. Az előző kongresszus óta eltelt időszakról szólva a kö­vetkezőket mondotta: " A nemzetiségi lakosság politikai hangulatának alap­vető jellemvonása a szoci­alista integrálódás, amelyet maga is a párt lenini nem­zetiségi politikája legfonto­sabb eredményének tekint. A társadalmi és közéletben so­raikból egyre többen és mind aktívabban vesznek részt. A nemzetiségiek rész­vétele a gazdasági építő­­munkában a magyar lakos­sággal való teljes egységben, megkülönböztetés nélkül történik. A gazdasági egysé­gek vezetői között jelentős számban vannak nemzetisé­giek. A közösségek gazdasá­gi fejlődése, a lakosság élet­­színvonala szocialista építő­munkánk fejlődésével azo­nos ütemben biztosított. A nemzetiség­ lakta települése­ken még viszonylagos visz­­szamaradás sem tapasztalha­tó. A legintenzívebb és leglát­ványosabb fejlődés a nemze­tiségi kultúra területén je­lentkezik napjainkban. A móri és a bicskei járásban működő együttesek nevét országszerte ismerik. Jelentős a fejlődés az anyanyelvi ok­tatás területén is. Jelenleg 13 iskolában 22 pedagógus tanít­ja a német nyelvet. Et­ve­ken és Móron pedig már az óvo­dákban­ is megkezdődtek a német­­anyanyelvű foglalko-­­zások. Pikli Károly beszámolója után Klotz Miklós köszön­tötte a küldötteket. Utána Roth Antal, Gánt község népfront-titkára számolt be a lakóhelyükön folyó eredmé­nyes nemzetiségi munkáról! Erdeiné Négele Erzsébet ta­nárnő ugyancsak német nyelven kért szót. A móri Petőfi Sándor Általános Is­kola munkájáról számolt be, ahol példás a német nyelv­­oktatás és a gyermekcsopor­tok hagyomány­ápoló és gyűjtő tevékenysége. Bala­tincz Jánosné hozzászólásá­ban a XI. pártkongresszus határozatait idézte, amelyet­ arra ösztönöznek, hogy a kö­zös hazában a kölcsönös bi­zalom, az egymást segítés légkörében éljünk és alkos­sunk. Teremtsünk minél több hidat, amely a testvéri nép i pékhez, a baráti nemzetekhez vezet. A kongresszuson a móri já­­­rást, 8 küldött képviseli majd. Megválasztásuk után a pusz­í tavámi kórus és a móri Pető­fi Sándor Általános Iskola ajándékozta meg műsorával a jelenlévőket. _________Z. E. : Nemzetiségi küldöttválasztó értekezlet Móron Teremtsünk minél több hidat... FEJÉR MEGYEIEllll] . át­-------------------------------------—— B­SBk Iglin A flBfc * Vasárnap,' .jlp. a 1978. szeptember 10. W V ■■■ XXXIV-évfolyam-Jfe-' .... y... 214. AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA | ■ Ara. 1.— Ft 090t utcányi hazaszeretet Kisfaludon már az első pillantásra is látszik, hogy a harmónia rendje uralkodik. Az utcák nyílegyenesek, akárha tiszta­­ papíron, vonal­zóval húzták volna meg va­lamennyit. Alig néhány kilométernyi­re a megyeszékhely belváro­sától épültek a házak, de nemcsak a kis távolság, ha­nem más is jelzi, hogy tulaj­donképpen a városhoz tarto­zik Melyek ezek a jelek? Pél­dául az egyik az, hogy Szé­kesfehérvár szívével városi buszjárat köti össze, hogy a gyerekek városi iskolába, óvodába járnak, hogy a bete­geket a városi körzeti orvos kezeli Dolgozni is a fehér­vári gyárakba járnak az em­berek nap mint nap. Mégis, estéről estére itt épített házaikba térnek haza, itt teremtik meg máguknak a­­ közös erővel mindazt, ami ■egv települést otthonná tesz. A gondoskodást tükröző rend azt súgja, akik itt élnek, szeretik ezt a néhány négy­zetkilométernyi völgyes, dombos vidéket Kisfalud tanácstagja. Pap Józsefné érezhető büszkeség­gel sorolja, „mijük van”: — Van gázcseretelepünk, táplerakatunk, zöldségfelvá­sárlónk, nyilvános telefonunk — ez utóbbi a tanácstagok udvarában —, van élelmi­szerboltunk és presszónk, — mondja a tanácstag, s utol­jára hagyja, aminek azért örülnek a legjobban, mert — nincs. — Nincs földes utcánk. Hamar kiderül az is, hogy a szilárd burkolatok elkészí­tésében a kisfal­udiak is meg­tették a magukét. A társadal­mi munka nem rendkívüli jelenség. Saját portája kör­nyékét mindenki felszólítás, rábeszélés nélkül tartja rend­ben, szépíti, virágosítja. Kö­zös munkával készül a busz­váró s társadalmi munká­val, a Szabad Élet Termelő­­szövetkezet­­segítségével ké­szül el még az idén a ravata­lozó Ez is hozzátartozik a település rendjéhez. A termelőszövetkezet kü­lönben is fontos szerepet ját­szik Kisfalud életében. Nem­csak munkát kínál harminc családnak, hanem a lehető legtöbb támogatást nyújtva veszi ki részét a település­fejlesztés feladataiból. öt utca. Százhatvan csa­ládi ház. Nyolcszáz lakos, fiatalok, öregek, apró és na­gyobb gyerekek. ‘ Égy­ bolt, egy presszó. Ez Kisfalud, öt utca százhatvan családi háza? Mennyi töprengés, a múltból táplálkozó félelem, tartózkodás­­ és újat akaró elhatározás előzte meg az alapok lerakását. S végül győzött a bizalom, s az új, a megváltozott világba vetett hit. De a kezdetekre mégis jól emlékszik­­majd mindenki,a legjobban az, ,őslakók”, a hajdani cselédek, az a negy­ven család, akik a felszabadul­­ás után egy ideig még a ré­­­gi cselédházakban éltek. Az­tán, pontosan harminc évvel ezelőtt, lehetőség nyílt rá, hogy típustervek alapján, kölcsönnel saját házat épít­senek, emberibb körülmé­nyeket teremtsenek maguk­­nak. — Az emberek azonban féltek a kölcsöntől — mond­ja Pap­né, aki családjával együtt az elsők között vágott bele az építkezésbe. — Ösz­­szesen nyolcan kezdtek épí­teni a régi lakások helyén, fönn s legyen. A többiek (/'■olyíatás a 2. oldalon) !

Next