Fejér Megyei Hírlap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-16 / 270. szám

Csütörtök, 1978. november 16.---------------------------------------------------- HÍRLAP..........................................................................­...............­.... 5 -----­ Fehérvár 1918 novemberében Nagy napok kis hírei — A két Károlyi — Gyilkol a spanyol­nátha Most van hatvan esztendeje annak, hogy győzött az „őszi­rózsás forradalom”, majd alig több mint két héttel megvál­tozott hazánk államformája is: november 16-án kikiáltották a köztársaságot. E két történelmi fordulat sorsformáló idejéről számos tanulmány, politikai értékelés jelent már meg. Ezek megállapításai mellett érdemes felidézni Fehérvár és a megye akkori életét, ennek jellemző köznapi eseményeit is. Ezek ugyanis nem csupán érdekesek, hanem figyelemre méltó ta­nulságokkal is szolgálnak. Lelkesedés és lobogódísz Székesfehérváron az időben az itt állomásozó katonák­kal és hadifoglyokkal együtt mintegy negyvenezren éltek. A lakosság nagy része szű­kölködött, sokan a legna­gyobb nyomorban tengődtek, a darabjaira hulló monarchia alig gondoskodott a hadbavo­­nultak hozzátartozóiról, a hadiözvegyek és hadiárvák sokaságáról. Mint a korabeli fehérvári újságok híradásai­ból kitűnik, kevés és sokak számára , megfizethetetlenül drága volt az élelem, fontos közszükségleti cikkeket nem lehetett kapni, a cigaretta éppen úgy hiánycikk volt, mint a szén. A változásokat és demokra­tizálást hirdető Országos Nemzeti Tanácshoz, annak programjához azonban a vá­ros csak késlekedve csatlako­zott. A Székesfehérvári Friss Újság 1918. november 1-i szá­ma közölte: „Székesfehérvár a Nemzeti Tanács védelme alá helyezte magát”. A hala­dó szelleműnek egyáltalán nem mondható újság megírta, hogy a városi tanácsnak ezt az előző napi döntését nagy lelkesedés fogadta Fehérvá­ron. A rendkívüli ülés hatá­rozata azonba­­ óvatoskodóan közölte, hogy a döntés „a ki­rálysághoz való ragaszkodás hangoztatásával” történt, „te­kintettel arra, hogy az el­hangzott felszólalások szerint a város közösségének nyugal­ma és a közrend csak ily mó­don oldható meg”. A nagybirtok és a klérus hatalmának Fejér megyei fellegvárában gróf Károlyi József főispán igyekezett fé­kezni az eseményeket. A legi­timista fehérvárcsurgói nagy­­birtokos mindenféle haladás ellensége volt: bátyjának, Károlyi Mihálynak haladó politikai nézetei miatt nyil­vánosan „sajnálkozását” fe­jezte ki. Népszerűtlenségére jellemző, hogy november 2- án a Sóstó környékén isme­retlen tettesek kétszer rálőt­tek kocsijára, de a golyók célt tévesztettek. A polgári demokratikus forradalom győzelmének és Károlyi Mihály miniszterel­nökké történő kinevezésének fehérvári visszhangjáról „Szé­kesfehérvár a nagy napok­ban” című feltűnő főcímmel számolt be a Székesfehérvári Friss Újság. A tudósításból kiderül, hogy lobogódíszt öl­tött a város, megalakult a Nemzeti Tanács helyi bizott­sága, és a Katonai Tanács, nemzetőrség szerveződött a rend fenntartására; tagjai ka­tonák, polgárok és lelkes diá­kok. A városban szesztilalmat és éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el. Halott katonák ezrei Az újságok híradásaiban napihírré zsugorodott, hogy a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred katonái közül is­mét többeket kitüntettek az olasz fronton tanúsított bá­torságuk miatt. Amiről vi­szont városszerte sok szó esett: a fehérvári ezred kato­náit közvetlenül a front vár­ható összeomlása előtt haj­szolták kilátástalan ütközet­be. Rendkívül súlyos veszte­ségeket szenvedtek. Szomorú mérleg: az első világháború alatt 1100 fehérvári és 7500 Fejér megyei katona vesztet­te életét. A front egyik „hadvezére” a felcsúti kastély ura, József főherceg volt. Az a Fejér me­gyei József főherceg, aki ké­sőbb egyszerű Habsburg Jó­zsefnek neveztette magát és hűségéről biztosította a kor­mányt. Később fehérvári új­sághír közölte: Alcsuth Jó­zsefre kívánja változtatni ne­vét, mint a köztársaság hű polgára. Hogy ez a hűség mit ért, azt jellemzi: később ugyanilyen „hű” volt Horthy­­hoz — miközben királyságra tört — majd 1944-ben Szálasi Ferencnek tett hűségesküt. Fehérvár lakói, munkásai viszont tényleg hűek marad­tak a demokratikus átalaku­lás, a haladás eszméihez, amelyeket temérdek támadás, gáncsoskodás ért a hatalom régi urai részéről. Jellemző erre, hogy a minisztertaná­cson Károlyi József főispánt kívánták kormánybiztossá ki­neveztetni. Fehérvári laptu­dósítás erről: „Károlyi Mi­hály miniszterelnök közölte, hogy meleg viszony fűzi ugyan testvéröccséhez, de annyira konzervatívnak tart­ja, hogy nem alkalmas a tisztségre”. Így hát Károlyi József egyelőre letűnt a poli­tikai színpadról. A köztársaság ünneplése A politikai események mel­lett sokat foglalkoztatta a vá­ros lakosságát a „spanyol­nátha” rettegett járványa, amely temérdek halálos áldo­zatot szedett. November 14-i sajtótudósítás szerint hivata­losan közölték: októberben 147-en haltak meg Fehérvá­ron a járvány következtében, közülük 63 polgári személy, a többi katona és hadifogoly volt. Ugyanezen a napon újabb nagy jelentőségű esemény foglalkoztatta a fehérváriakat és a fehérvári sajtót. A nép­tömegek erősödő nyomására és kívánságára egyre éleseb­ben vetődött fel az Ausztriá­tól való teljes függetlenség, a királyság megszüntetésének kérdése. Végül november 14- én az Országos Nemzeti Ta­nács táviratot intézett vala­mennyi város és község nem­zeti tanácsához, hogy küldjön nyilatkozatot: csatlakozik-e a köztársaság államforma ki­kiáltásához. Székesfehérvár „szabad királyi városban” szintén egyhangú lelkesedés­sel született meg a döntés, hogy a királyság helyett köz­társaság kimondását kíván­ják. A Székesfehérvár és Vidé­ke című szociáldemokrata lap november 16-i számában már a következő felhívást közölte: „Elvtársak! Ma szombaton, amikor az ország és feudális államformája demokratikus köztársasággá alakul, ünnepet tartunk. Megérdemelné ez a nevezetes nap, amely minden szociáldemokrata szív leg­szentebb ünnepe, hogy teljes napi munkaszünettel ünne­peljük, tekintve azonban, hogy a nagy idők gazdasági­lag nehéz idők is, a munka­­beszüntetés csak 10 órától délig tart. A munkásság a gyárakból és műhelyekből azonnal a­­munkabeszüntetés után vonuljon fel a Város­ház­ térre, ahol Velinszky László elvtárs fog beszédet mondani.” Velinszky Lászlónak, a ké­sőbb mártírhalált halt hős kommunistának neve és is­meretes tevékenysége mint­egy már jelezte, hogy a pol­gári demokratikus forradal­mat milyen nagy jelentőségű további történelmi események fogják követni... Foltényi Tibor ­ Élete az újságírás Az évtized talán legna­gyobb hazai könyvsikere volt a Száz év magány­­írójának, az akkor még az európai kö­zönség előtt jóformán teljesen ismeretlen kolumbiai Gabriel Garcia Márqueznek ez az ötö­dik könyve hozta meg a si­kert. Auendia ezredes és né­pes macondoi famíliájának több évszázadot átfogó törté­nete a misztikum és a latin­amerikai valóság sajátos öt­vözetek. A regény válsága­ként emlegetett korunkban a továbblépés új útjait mutatta meg, azáltal, hogy a mese és a fantasztikum kiapadhatat­lan forrásaihoz fordult. „A Száz év magányt az olvasók­nak, nem pedig a kritikusok­nak írtam” — nyilatkozta több alkalommal is, „s engem lepett meg a legjobban, ami­kor az egekig magasztaltak.” A kritikusokról egyébként lesújtóan vélekedik, főleg azt véli a szemükre, hogy csak a Száz év magány után fedez­ték fel­ korábbi műveinek (Szerzedék; Nincs, aki írjon az ezredesnek; A baljós óra; Maria Grande temetése) ér­tékeit és paradox módon visz­szafelé olvassák életművét. Legjobb írásának­­ az idén nálunk is megjelent, monda­nivalójában és stílusában bo­nyolultabb és összetettebb, így jóval nehezebben olvas­ható — A pátriárka alkonyát tartja. A könyv egy kis kö­­zép-amerikai diktátor tündök­lésének és bukásának próza­­vers-szerűen megírt történe­tében egyben a hatalom ter­mészetrajzát adja. A kolum­biai író műve — a téma ha­sonlóságát tekintve — pár­huzamba állítható a Nobel­­díjas nicaraguai Miguel As­turias Elnök úr című nagy­szerű regényével. De ez a marquezi politikum a mai la­tin-amerikai irodalomban másoknál is általános, pél­dául a Barcelonában élő m­­rui Vargas Llosa, vagy az ar­gentin Cortazar is ugyanilyen elkötelezett művész. Elsősorban újságírói tevé­kenységére büszke, s hiszi, hogy a jelenlegi közép-ameri­kai politikai légkörben ez a napi agitatív közlésmód job­ban megfelel, mint a töme­gekhez lassabban eljutó re­gény. A második világháború évei alatt több európai fővá­rosból küldte tudósításait az egyik caracasi lapnak, az an­golai polgárháború idején tol­lával segítette a hazafiak har­cát, nemrégiben Kubában járt riportkörúton. 1975-ben Brüsz­­szelben ő is részt vett (Corta­­zarral együtt) a chilei kato­nai junta törvénytelenségeit vizsgáló II. Russel bíróság munkájában. A magyar olva­sók megismerkedhettek no­velláinak válogatásával. A bölömbikák éjszakájában, a Száz év magány fojtott at­­moszférájú, hömpölygő mesé­­­ jó világa folytatódik. Marquezt fogadalom köti. Mindaddig nem fog nagyobb lélegzetű prózai műbe, amíg Pinochet fasiszta diktatúrája meg nem bukik. Az újságírói munka mellett meséket is ír. A felnőtteknek szóló történe­teiben a gyermekek hajtják végre azt, amire a diktatú­rák tehetetlenségre ítélt fel­nőttei képtelenek: az alattva­lóit elnyomó, de a gyermek­kel szemben még gyanútlan zsarnokkal egy kisfiú mér­gezett cukorkája végez. Bogdán Edit Portréfilm Kormos Istvánról N. N. megérkezett Ahogy a naptár lapjai le­hullanak, úgy mennek el az öregek. Észrevétlenül. Újság­hír, nekrológ, egy-két oldalas irodalmi összeállítás. Aztán kész? S a tragikus portré­film, amelyet már Kormos István nem láthatott magá­ról. Amelyben úgy beszél, mintha még ma is életben volna, ott ülne a fotelben, önmagával szemben, ölében kislányával, háta mögött nagyanyjával, mellette fele­ségével — nézi a „képre­gényt”. Tudta ő, leírta, ebben a filmben is elmondta,­­de tu­dom elföd majd a sár / ha magamra húzom a földet / ri­gó kiáll fölöttem VOLTÁL), mert Kormos István VAN! S a lét ige kanócélete serceg és pattog, elmúlik az elevenség, hiába ülik körbe a nők, hiába zsibong vére a lányokban. De hiába bukfencezik végsőt a hinta, megőrzik a versek a lengést, a viking csónakot, a hasig érő tengert, az íratlan, becsületet. Szögletes, vonalas, ráncok háromszögeivel, sokszögeivel telerajzolt ábrázat, pillantás, amely 1977. június 22—23— 24. naptár lapjairól való. Met­sző élességgel jelenik meg az arc. Szeme alatt a táskák mélyfeketébbek, mint Vala­ha. Balfelől alig van haja. A képernyő kegyetlen, az arc disszonanciáját sugározza. Mert a hamis arcok szét­hullanak, akármilyen szépek, akárhogy borotváltak. Hazug szavakkal, simulékonysággal, becstelenséggel esnek dara­bokra. Kétszer találkoztam Kor­mos Istvánnal. A bölcsészkar kollégiumában először, a könyvkiadó épületében má­sodszor. Fociról beszélget­tünk, mellékesen a fiatal, ma­gyar költészetről. Minden fontos gólról és minden fon­tos versről tudott. Húsz évig nem jelent meg kötete. Tőle a türelemre in­tést is el lehetett fogadni, mert hitele volt. Ilyen hosz­­szú várakozásra csak a na­gyon erős emberek képesek. Ha van halottlátó, akkor ez a film az volt. Nem vele, ha­nem magammal szembesített. N. N„ Kormos István a kis­­borjaktól, a nagymama házá­ból, félálomból, sárga esőből, mozsarakból, kanyargós fo­­lyókból hosszú bolyongás után megérkezett. Van-e kívánsága? Ne éljünk a szél kénye sze­rint. A sosem volt vízen, im­bolygásban, veszett szomjú­ságban, az Ágborisréten vi­rágvétkezésben a csont hall­gat, nem felel. Csak a költé­szet, ne éljünk a szél kénye szerint. Aki kezdettől magá­ra számít, kitalál az október­ből, novemberből, december­ből. Mit mondhatok még? A film szinte az utolsó pil­lanatban készült. Kormos István nem vágta össze a bo­káját a halál előtt, amint azt ígérte. Az erkélyen érte a­ szívinfarktus, de nem zuhant el, csak az égig. Azóta alig jelenik meg fo­lyóirat, amelyben ne lenne hozzá írott vers. Ezek nem­csak a nagy költőnek szól­nak, hanem az emberséges embernek, a kitartónak, aki tudja: sz­inden tett visszafize­­tődik egyszer, mert jót sem lehet tenni büntetlenül, azt is visszaadják. N. N. megérkezett. Nem a halálba, a visszavonhatatlan­­ba. Aki egy sort sem olvasott tőle, az is tud róla. Mert sokféle tudást írt meg. Kike­rülhetetlenül. Vad crna Reneszánsz dalok A Magyar Hanglemez­­gyártó Vállalat és a fehér­vári múzeum ifjúsági klub­ja által alapított lemez „ta­gozat” programsorozatot rendezett a középkori zene­­történet bemutatására. No­vember 21-én a klub vendé­ge az Ars Renata együttes lesz, akik koraközépkori és reneszánsz dalokat mutat­nak be. A rendezvények színhelye az új múzeumépü­let előadóterme. Munkás képző­művészeti találkozó Két évvel ezelőtt rendez­ték meg először Ózdon a­­ munkás képzőművészeti kö­rök országos találkozóját és kiállítását. Az akkori ta­pasztalatok arra indították a rendezőket, hogy ismételten megrendezzék és biennále jelleggel rendszeresítsék az Ózdon tartandó kiállításo­kat és találkozókat, így ke­rül sor az idén október vé­gén Ózdon a munkás kép­zőművészeti körök második országos találkozójára és ki­állítására. Huszonegy szakkör és ti­zenegy egyéni jelentkező küldte el munkáit, összesen 685 művet, amelyből a zsűri 235-öt válogatott ki, illetve fogadott el. A Népművelési Intézet képzőművészeti táboraiban évről évre munkás amatőr képzőművészek százai és ez­rei akkumulálódnak, majd a tábori új ismereteket egész évi közi munkájukban fel­dolgozzák, átadják, tovább­fejlesztik. A kiállításokon való számbavétel szükséges. A nyári tatai amatőr tárlat mellett az ózdi, munkás kö­rökre szűkített roppant sok tanulsággal jár a találkozón megjelent mintegy 180 mun­kás képzőművészeti köri tag számára. A találkozó befejeződött, a tárlat még látható Ózdon. A jelenvoltakban bizonyára to­vábbmunkálnak a második országos munkás képzőmű­vészeti találkozó tanulságai, Ózdon pedig már arra ké­szülnek, hogy két esztendő múltán miként készítsék elő és rendezzék meg a harma­dik találkozót, amely orszá­gos jellege mellett a ko­hászváros képzőművészeti életének is igen jelentős ese­ménye, élesztője. Kislányok, könyveskosárral A minap házról-házra járó kislányokkal találkoztam az utcán. Kosarukban könyve­ket cipeltek, mesét, regényt, hasznos ismereteket közlőket, útikalauzokat, „Csaléteknek” Abba kislemezeket vittek magukkal. Az ötlet gazdája a móri szövetkezeti könyvesbolt, ki­vitelezője pedig a Radnóti Ál­talános Iskola egyik őrse lett volna, de a végén csupán há­rom hetedikes vállalta a há­zalást a könyvekkel: Péteri Cecília rajtitkár, Hézi Ildikó, és Zsovák Magdi. Nem mindenütt fogadták őket zárt ajtókkal és őszinte érdeklődéssel, de eladtak né­hány könyvet, s több lemezt. Anyagi hasznuk is volt az­ akcióból, a bevétel tíz száza­léka őket illette. A kislányok nemcsak könyveket kínáltak és adtak el, tapasztalatokkal is megrakták kosarukat. El­ső alkalommal találkoztak „könyvtelen” emberekkel, olvasásra test felnőttekkel, a könyvet a hiábavalóságok közé soroló fiatalokkal, öre­gekkel. Maguk javasolták, hogy többször kellene ilyen akciót szervezni és nemcsak megmutatni, hogy mi van a kosárban, hanem a könyvek­be belelapozva, elmondani róla, mihez ad segítséget, mi­lyen történetet dolgoz fel, az élet nagy kérdéseiből me­lyekre keres és ad választ. Az első lépés még bátorta­lan volt, a gyerekek sem ér­tették meg lényegét, bizonyá­ra ez volt az oka távolmara­dásuknak. Érdemes viszont jobban előkészítve és tudato­sabban megszervezve folytat­ni az akciót. Mondják, hogy akiben igény van, az nem rest el­menni a könyvesboltba, az gyakori vendég a könyvtár­ban, viszont ha nincs igénye az olvasásra, akkor hiába visszük házhoz a könyvet, ak­kor sem kér belőle. Kétség­telen, hogy az igény felkelté­se nem a könyvesbolt dolga, hosszabb és mélyrehatóbb folyamat ez, amely a család­ban kezdődik, s az iskolában folytatódik, elkezdődnie már a legkisebb gyermekkorban kell. Mindehhez kedvet te­remteni viszont soha sincs későn, a könyvhözjutás al­kalmait szaporítani sohasem felesleges fáradtság. A házaló könyveskosarak ötlete végül is érdemes a folytatásra. A kislányok még talán szimpatikusabbak, mint az ügynökök. — zc — A francia irodalom Magyarországon Klasszikus és kortárs szer­zők művei, a francia iroda­lom kiváló, alkotásai gazdag választékban jutnak el a ma­gyar olvasókhoz. A múlt év­ben például franciából 162 kiadványt fordítottak ma­gyarra, s ezek mintegy 2,2 millió példányban jutottak el a könyvesboltokba. Kulturális életünk jelentős eseményére, a téli könyvvá­sárra is több francia szerző műve gazdagítja a kínálatot. A mai francia költészet idő­sebb nemzedékéhez tartozó Jean Rousselot különösen kö­zel áll a magyar olvasókhoz: a magyar költészet egyik leg­jobb francia fordítója. A nap­jaink költészete sorozatban megjelenő, Kecses viperák című kötete verseiből ad vá­logatást. A közeli hetekben bocsát­ja útjára az Európa Könyv­kiadó Maupassant sorozatá­nak első két kötetét. Az „Egy asszony élete”, „A szép fiú", s a „Péter és János” című re­génye került az első, a Mont Oriol, az Erős, mint a halál, valamint Az ember szíve cí­mű műve pedig a második könyvbe. Ugyancsak a közeljövő­ben je­lenik meg a kommu­nista publicista és író André Wurmser válogatott karcola­tait és elbeszéléseit közreadó Az elegáns fekete autó című kötet. A jövő esztendő is számos éredekességet tartogat a francia irodalom kedvelőinek Magyarországon. Már lefor­dították Robert Merle: Vé­dett körzet című politikai­fantasztikus regényét, amely egy nyomasztó világ veszély­érzettel és megaláztatások­kal teli légkörét tárja fel, s a ma emberéhez is szól. 1979 első hónapjaiban jut el a magyar olvasókhoz Fran­cois Gachot Budapesti sze­relmesek című regénye. A szerző a magyar—francia kulturális kapcsolatok jelen­tős személyisége, negyedszá­zadott töltött el Budapesten, ebből több mint két évtize­det a Horthy-korszak szemta­nújaként. Műve ennek a vi­gasztalan és forrongó időnek­ nem egészen egy esztendejét eleveníti meg, 1938. novem­berjétől 1939. szeptemberéig terjedően.

Next