Fejér Megyei Hírlap, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-16 / 270. szám
Csütörtök, 1978. november 16.---------------------------------------------------- HÍRLAP............................................................................................. 5 ----- Fehérvár 1918 novemberében Nagy napok kis hírei — A két Károlyi — Gyilkol a spanyolnátha Most van hatvan esztendeje annak, hogy győzött az „őszirózsás forradalom”, majd alig több mint két héttel megváltozott hazánk államformája is: november 16-án kikiáltották a köztársaságot. E két történelmi fordulat sorsformáló idejéről számos tanulmány, politikai értékelés jelent már meg. Ezek megállapításai mellett érdemes felidézni Fehérvár és a megye akkori életét, ennek jellemző köznapi eseményeit is. Ezek ugyanis nem csupán érdekesek, hanem figyelemre méltó tanulságokkal is szolgálnak. Lelkesedés és lobogódísz Székesfehérváron az időben az itt állomásozó katonákkal és hadifoglyokkal együtt mintegy negyvenezren éltek. A lakosság nagy része szűkölködött, sokan a legnagyobb nyomorban tengődtek, a darabjaira hulló monarchia alig gondoskodott a hadbavonultak hozzátartozóiról, a hadiözvegyek és hadiárvák sokaságáról. Mint a korabeli fehérvári újságok híradásaiból kitűnik, kevés és sokak számára , megfizethetetlenül drága volt az élelem, fontos közszükségleti cikkeket nem lehetett kapni, a cigaretta éppen úgy hiánycikk volt, mint a szén. A változásokat és demokratizálást hirdető Országos Nemzeti Tanácshoz, annak programjához azonban a város csak késlekedve csatlakozott. A Székesfehérvári Friss Újság 1918. november 1-i száma közölte: „Székesfehérvár a Nemzeti Tanács védelme alá helyezte magát”. A haladó szelleműnek egyáltalán nem mondható újság megírta, hogy a városi tanácsnak ezt az előző napi döntését nagy lelkesedés fogadta Fehérváron. A rendkívüli ülés határozata azonba óvatoskodóan közölte, hogy a döntés „a királysághoz való ragaszkodás hangoztatásával” történt, „tekintettel arra, hogy az elhangzott felszólalások szerint a város közösségének nyugalma és a közrend csak ily módon oldható meg”. A nagybirtok és a klérus hatalmának Fejér megyei fellegvárában gróf Károlyi József főispán igyekezett fékezni az eseményeket. A legitimista fehérvárcsurgói nagybirtokos mindenféle haladás ellensége volt: bátyjának, Károlyi Mihálynak haladó politikai nézetei miatt nyilvánosan „sajnálkozását” fejezte ki. Népszerűtlenségére jellemző, hogy november 2- án a Sóstó környékén ismeretlen tettesek kétszer rálőttek kocsijára, de a golyók célt tévesztettek. A polgári demokratikus forradalom győzelmének és Károlyi Mihály miniszterelnökké történő kinevezésének fehérvári visszhangjáról „Székesfehérvár a nagy napokban” című feltűnő főcímmel számolt be a Székesfehérvári Friss Újság. A tudósításból kiderül, hogy lobogódíszt öltött a város, megalakult a Nemzeti Tanács helyi bizottsága, és a Katonai Tanács, nemzetőrség szerveződött a rend fenntartására; tagjai katonák, polgárok és lelkes diákok. A városban szesztilalmat és éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el. Halott katonák ezrei Az újságok híradásaiban napihírré zsugorodott, hogy a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred katonái közül ismét többeket kitüntettek az olasz fronton tanúsított bátorságuk miatt. Amiről viszont városszerte sok szó esett: a fehérvári ezred katonáit közvetlenül a front várható összeomlása előtt hajszolták kilátástalan ütközetbe. Rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtek. Szomorú mérleg: az első világháború alatt 1100 fehérvári és 7500 Fejér megyei katona vesztette életét. A front egyik „hadvezére” a felcsúti kastély ura, József főherceg volt. Az a Fejér megyei József főherceg, aki később egyszerű Habsburg Józsefnek neveztette magát és hűségéről biztosította a kormányt. Később fehérvári újsághír közölte: Alcsuth Józsefre kívánja változtatni nevét, mint a köztársaság hű polgára. Hogy ez a hűség mit ért, azt jellemzi: később ugyanilyen „hű” volt Horthyhoz — miközben királyságra tört — majd 1944-ben Szálasi Ferencnek tett hűségesküt. Fehérvár lakói, munkásai viszont tényleg hűek maradtak a demokratikus átalakulás, a haladás eszméihez, amelyeket temérdek támadás, gáncsoskodás ért a hatalom régi urai részéről. Jellemző erre, hogy a minisztertanácson Károlyi József főispánt kívánták kormánybiztossá kineveztetni. Fehérvári laptudósítás erről: „Károlyi Mihály miniszterelnök közölte, hogy meleg viszony fűzi ugyan testvéröccséhez, de annyira konzervatívnak tartja, hogy nem alkalmas a tisztségre”. Így hát Károlyi József egyelőre letűnt a politikai színpadról. A köztársaság ünneplése A politikai események mellett sokat foglalkoztatta a város lakosságát a „spanyolnátha” rettegett járványa, amely temérdek halálos áldozatot szedett. November 14-i sajtótudósítás szerint hivatalosan közölték: októberben 147-en haltak meg Fehérváron a járvány következtében, közülük 63 polgári személy, a többi katona és hadifogoly volt. Ugyanezen a napon újabb nagy jelentőségű esemény foglalkoztatta a fehérváriakat és a fehérvári sajtót. A néptömegek erősödő nyomására és kívánságára egyre élesebben vetődött fel az Ausztriától való teljes függetlenség, a királyság megszüntetésének kérdése. Végül november 14- én az Országos Nemzeti Tanács táviratot intézett valamennyi város és község nemzeti tanácsához, hogy küldjön nyilatkozatot: csatlakozik-e a köztársaság államforma kikiáltásához. Székesfehérvár „szabad királyi városban” szintén egyhangú lelkesedéssel született meg a döntés, hogy a királyság helyett köztársaság kimondását kívánják. A Székesfehérvár és Vidéke című szociáldemokrata lap november 16-i számában már a következő felhívást közölte: „Elvtársak! Ma szombaton, amikor az ország és feudális államformája demokratikus köztársasággá alakul, ünnepet tartunk. Megérdemelné ez a nevezetes nap, amely minden szociáldemokrata szív legszentebb ünnepe, hogy teljes napi munkaszünettel ünnepeljük, tekintve azonban, hogy a nagy idők gazdaságilag nehéz idők is, a munkabeszüntetés csak 10 órától délig tart. A munkásság a gyárakból és műhelyekből azonnal amunkabeszüntetés után vonuljon fel a Városház térre, ahol Velinszky László elvtárs fog beszédet mondani.” Velinszky Lászlónak, a később mártírhalált halt hős kommunistának neve és ismeretes tevékenysége mintegy már jelezte, hogy a polgári demokratikus forradalmat milyen nagy jelentőségű további történelmi események fogják követni... Foltényi Tibor Élete az újságírás Az évtized talán legnagyobb hazai könyvsikere volt a Száz év magányírójának, az akkor még az európai közönség előtt jóformán teljesen ismeretlen kolumbiai Gabriel Garcia Márqueznek ez az ötödik könyve hozta meg a sikert. Auendia ezredes és népes macondoi famíliájának több évszázadot átfogó története a misztikum és a latinamerikai valóság sajátos ötvözetek. A regény válságaként emlegetett korunkban a továbblépés új útjait mutatta meg, azáltal, hogy a mese és a fantasztikum kiapadhatatlan forrásaihoz fordult. „A Száz év magányt az olvasóknak, nem pedig a kritikusoknak írtam” — nyilatkozta több alkalommal is, „s engem lepett meg a legjobban, amikor az egekig magasztaltak.” A kritikusokról egyébként lesújtóan vélekedik, főleg azt véli a szemükre, hogy csak a Száz év magány után fedezték fel korábbi műveinek (Szerzedék; Nincs, aki írjon az ezredesnek; A baljós óra; Maria Grande temetése) értékeit és paradox módon viszszafelé olvassák életművét. Legjobb írásának az idén nálunk is megjelent, mondanivalójában és stílusában bonyolultabb és összetettebb, így jóval nehezebben olvasható — A pátriárka alkonyát tartja. A könyv egy kis közép-amerikai diktátor tündöklésének és bukásának prózavers-szerűen megírt történetében egyben a hatalom természetrajzát adja. A kolumbiai író műve — a téma hasonlóságát tekintve — párhuzamba állítható a Nobeldíjas nicaraguai Miguel Asturias Elnök úr című nagyszerű regényével. De ez a marquezi politikum a mai latin-amerikai irodalomban másoknál is általános, például a Barcelonában élő mrui Vargas Llosa, vagy az argentin Cortazar is ugyanilyen elkötelezett művész. Elsősorban újságírói tevékenységére büszke, s hiszi, hogy a jelenlegi közép-amerikai politikai légkörben ez a napi agitatív közlésmód jobban megfelel, mint a tömegekhez lassabban eljutó regény. A második világháború évei alatt több európai fővárosból küldte tudósításait az egyik caracasi lapnak, az angolai polgárháború idején tollával segítette a hazafiak harcát, nemrégiben Kubában járt riportkörúton. 1975-ben Brüszszelben ő is részt vett (Cortazarral együtt) a chilei katonai junta törvénytelenségeit vizsgáló II. Russel bíróság munkájában. A magyar olvasók megismerkedhettek novelláinak válogatásával. A bölömbikák éjszakájában, a Száz év magány fojtott atmoszférájú, hömpölygő mesé jó világa folytatódik. Marquezt fogadalom köti. Mindaddig nem fog nagyobb lélegzetű prózai műbe, amíg Pinochet fasiszta diktatúrája meg nem bukik. Az újságírói munka mellett meséket is ír. A felnőtteknek szóló történeteiben a gyermekek hajtják végre azt, amire a diktatúrák tehetetlenségre ítélt felnőttei képtelenek: az alattvalóit elnyomó, de a gyermekkel szemben még gyanútlan zsarnokkal egy kisfiú mérgezett cukorkája végez. Bogdán Edit Portréfilm Kormos Istvánról N. N. megérkezett Ahogy a naptár lapjai lehullanak, úgy mennek el az öregek. Észrevétlenül. Újsághír, nekrológ, egy-két oldalas irodalmi összeállítás. Aztán kész? S a tragikus portréfilm, amelyet már Kormos István nem láthatott magáról. Amelyben úgy beszél, mintha még ma is életben volna, ott ülne a fotelben, önmagával szemben, ölében kislányával, háta mögött nagyanyjával, mellette feleségével — nézi a „képregényt”. Tudta ő, leírta, ebben a filmben is elmondta,de tudom elföd majd a sár / ha magamra húzom a földet / rigó kiáll fölöttem VOLTÁL), mert Kormos István VAN! S a lét ige kanócélete serceg és pattog, elmúlik az elevenség, hiába ülik körbe a nők, hiába zsibong vére a lányokban. De hiába bukfencezik végsőt a hinta, megőrzik a versek a lengést, a viking csónakot, a hasig érő tengert, az íratlan, becsületet. Szögletes, vonalas, ráncok háromszögeivel, sokszögeivel telerajzolt ábrázat, pillantás, amely 1977. június 22—23— 24. naptár lapjairól való. Metsző élességgel jelenik meg az arc. Szeme alatt a táskák mélyfeketébbek, mint Valaha. Balfelől alig van haja. A képernyő kegyetlen, az arc disszonanciáját sugározza. Mert a hamis arcok széthullanak, akármilyen szépek, akárhogy borotváltak. Hazug szavakkal, simulékonysággal, becstelenséggel esnek darabokra. Kétszer találkoztam Kormos Istvánnal. A bölcsészkar kollégiumában először, a könyvkiadó épületében másodszor. Fociról beszélgettünk, mellékesen a fiatal, magyar költészetről. Minden fontos gólról és minden fontos versről tudott. Húsz évig nem jelent meg kötete. Tőle a türelemre intést is el lehetett fogadni, mert hitele volt. Ilyen hoszszú várakozásra csak a nagyon erős emberek képesek. Ha van halottlátó, akkor ez a film az volt. Nem vele, hanem magammal szembesített. N. N„ Kormos István a kisborjaktól, a nagymama házából, félálomból, sárga esőből, mozsarakból, kanyargós folyókból hosszú bolyongás után megérkezett. Van-e kívánsága? Ne éljünk a szél kénye szerint. A sosem volt vízen, imbolygásban, veszett szomjúságban, az Ágborisréten virágvétkezésben a csont hallgat, nem felel. Csak a költészet, ne éljünk a szél kénye szerint. Aki kezdettől magára számít, kitalál az októberből, novemberből, decemberből. Mit mondhatok még? A film szinte az utolsó pillanatban készült. Kormos István nem vágta össze a bokáját a halál előtt, amint azt ígérte. Az erkélyen érte a szívinfarktus, de nem zuhant el, csak az égig. Azóta alig jelenik meg folyóirat, amelyben ne lenne hozzá írott vers. Ezek nemcsak a nagy költőnek szólnak, hanem az emberséges embernek, a kitartónak, aki tudja: szinden tett visszafizetődik egyszer, mert jót sem lehet tenni büntetlenül, azt is visszaadják. N. N. megérkezett. Nem a halálba, a visszavonhatatlanba. Aki egy sort sem olvasott tőle, az is tud róla. Mert sokféle tudást írt meg. Kikerülhetetlenül. Vad crna Reneszánsz dalok A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat és a fehérvári múzeum ifjúsági klubja által alapított lemez „tagozat” programsorozatot rendezett a középkori zenetörténet bemutatására. November 21-én a klub vendége az Ars Renata együttes lesz, akik koraközépkori és reneszánsz dalokat mutatnak be. A rendezvények színhelye az új múzeumépület előadóterme. Munkás képzőművészeti találkozó Két évvel ezelőtt rendezték meg először Ózdon a munkás képzőművészeti körök országos találkozóját és kiállítását. Az akkori tapasztalatok arra indították a rendezőket, hogy ismételten megrendezzék és biennále jelleggel rendszeresítsék az Ózdon tartandó kiállításokat és találkozókat, így kerül sor az idén október végén Ózdon a munkás képzőművészeti körök második országos találkozójára és kiállítására. Huszonegy szakkör és tizenegy egyéni jelentkező küldte el munkáit, összesen 685 művet, amelyből a zsűri 235-öt válogatott ki, illetve fogadott el. A Népművelési Intézet képzőművészeti táboraiban évről évre munkás amatőr képzőművészek százai és ezrei akkumulálódnak, majd a tábori új ismereteket egész évi közi munkájukban feldolgozzák, átadják, továbbfejlesztik. A kiállításokon való számbavétel szükséges. A nyári tatai amatőr tárlat mellett az ózdi, munkás körökre szűkített roppant sok tanulsággal jár a találkozón megjelent mintegy 180 munkás képzőművészeti köri tag számára. A találkozó befejeződött, a tárlat még látható Ózdon. A jelenvoltakban bizonyára továbbmunkálnak a második országos munkás képzőművészeti találkozó tanulságai, Ózdon pedig már arra készülnek, hogy két esztendő múltán miként készítsék elő és rendezzék meg a harmadik találkozót, amely országos jellege mellett a kohászváros képzőművészeti életének is igen jelentős eseménye, élesztője. Kislányok, könyveskosárral A minap házról-házra járó kislányokkal találkoztam az utcán. Kosarukban könyveket cipeltek, mesét, regényt, hasznos ismereteket közlőket, útikalauzokat, „Csaléteknek” Abba kislemezeket vittek magukkal. Az ötlet gazdája a móri szövetkezeti könyvesbolt, kivitelezője pedig a Radnóti Általános Iskola egyik őrse lett volna, de a végén csupán három hetedikes vállalta a házalást a könyvekkel: Péteri Cecília rajtitkár, Hézi Ildikó, és Zsovák Magdi. Nem mindenütt fogadták őket zárt ajtókkal és őszinte érdeklődéssel, de eladtak néhány könyvet, s több lemezt. Anyagi hasznuk is volt az akcióból, a bevétel tíz százaléka őket illette. A kislányok nemcsak könyveket kínáltak és adtak el, tapasztalatokkal is megrakták kosarukat. Első alkalommal találkoztak „könyvtelen” emberekkel, olvasásra test felnőttekkel, a könyvet a hiábavalóságok közé soroló fiatalokkal, öregekkel. Maguk javasolták, hogy többször kellene ilyen akciót szervezni és nemcsak megmutatni, hogy mi van a kosárban, hanem a könyvekbe belelapozva, elmondani róla, mihez ad segítséget, milyen történetet dolgoz fel, az élet nagy kérdéseiből melyekre keres és ad választ. Az első lépés még bátortalan volt, a gyerekek sem értették meg lényegét, bizonyára ez volt az oka távolmaradásuknak. Érdemes viszont jobban előkészítve és tudatosabban megszervezve folytatni az akciót. Mondják, hogy akiben igény van, az nem rest elmenni a könyvesboltba, az gyakori vendég a könyvtárban, viszont ha nincs igénye az olvasásra, akkor hiába visszük házhoz a könyvet, akkor sem kér belőle. Kétségtelen, hogy az igény felkeltése nem a könyvesbolt dolga, hosszabb és mélyrehatóbb folyamat ez, amely a családban kezdődik, s az iskolában folytatódik, elkezdődnie már a legkisebb gyermekkorban kell. Mindehhez kedvet teremteni viszont soha sincs későn, a könyvhözjutás alkalmait szaporítani sohasem felesleges fáradtság. A házaló könyveskosarak ötlete végül is érdemes a folytatásra. A kislányok még talán szimpatikusabbak, mint az ügynökök. — zc — A francia irodalom Magyarországon Klasszikus és kortárs szerzők művei, a francia irodalom kiváló, alkotásai gazdag választékban jutnak el a magyar olvasókhoz. A múlt évben például franciából 162 kiadványt fordítottak magyarra, s ezek mintegy 2,2 millió példányban jutottak el a könyvesboltokba. Kulturális életünk jelentős eseményére, a téli könyvvásárra is több francia szerző műve gazdagítja a kínálatot. A mai francia költészet idősebb nemzedékéhez tartozó Jean Rousselot különösen közel áll a magyar olvasókhoz: a magyar költészet egyik legjobb francia fordítója. A napjaink költészete sorozatban megjelenő, Kecses viperák című kötete verseiből ad válogatást. A közeli hetekben bocsátja útjára az Európa Könyvkiadó Maupassant sorozatának első két kötetét. Az „Egy asszony élete”, „A szép fiú", s a „Péter és János” című regénye került az első, a Mont Oriol, az Erős, mint a halál, valamint Az ember szíve című műve pedig a második könyvbe. Ugyancsak a közeljövőben jelenik meg a kommunista publicista és író André Wurmser válogatott karcolatait és elbeszéléseit közreadó Az elegáns fekete autó című kötet. A jövő esztendő is számos éredekességet tartogat a francia irodalom kedvelőinek Magyarországon. Már lefordították Robert Merle: Védett körzet című politikaifantasztikus regényét, amely egy nyomasztó világ veszélyérzettel és megaláztatásokkal teli légkörét tárja fel, s a ma emberéhez is szól. 1979 első hónapjaiban jut el a magyar olvasókhoz Francois Gachot Budapesti szerelmesek című regénye. A szerző a magyar—francia kulturális kapcsolatok jelentős személyisége, negyedszázadott töltött el Budapesten, ebből több mint két évtizedet a Horthy-korszak szemtanújaként. Műve ennek a vigasztalan és forrongó időnek nem egészen egy esztendejét eleveníti meg, 1938. novemberjétől 1939. szeptemberéig terjedően.