Fejér Megyei Hírlap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-03 / 1. szám
Szerda, 1979. január 3. HÍRLAP Az egyesült Izzó gyöngyösi gyára az egri Finomszerelvénygyárral közösen különleges robotberendezést készített. A nehéz fizikai munkát elvégző gépeket a Szovjetunióban tv-képcsövek gyártásánál alkalmazzák. A képen, a robotokat összeszerelés után kipróbálják, bejáratják (MTI Fotó: Manek Attila felvétele — KS) Megbízható gázszolgáltatás A gáz a vízhez, az elektromos energiához hasonló, ma már a mindennapi életünk alapvető szükségletei közé tartozik. Nagy András, a Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat székesfehérvári üzemegységének vezetője a gázszolgáltatás múlt évi eredményeiről, a feladatokról tájékoztatott. A Fejér megyében működő üzemegység fő tennivalóit az országos földgázprogram határozza meg. Az üzemegység dolgozói az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt irányításával e program alapján végzik munkájukat. Lényeges feladata az üzemegységnek a dunaújvárosi fogyasztókészülékek átállítása városi gázról földgázra. 1978-ban az előirányzott 2200 helyett december 20-ig már 3600 lakásban a nagyobb fűtőértékű gázt hasznosítják. A hátralévő 2500 lakásba 1979 közepéig válnak alkalmassá a készülékek földgáztüzelésre. Az átállítás megfeszített munkája ebben az évben kissé hátráltatta a lakosság egyéb igényeinek kielégítését (javítások, szerviz), de a nem alkatrész-igényes munkáknál most sem volt fennakadás. Dunaújvárosban a jövő évben végzik el az üzemekkel együttműködve a kenyérgyár, a fésűsfonó és a kórház fogyasztó készülékeinek átállítását földgázra, s folyamatosan a kommunális létesítmények (iskolák, óvodák, vendéglátóipari üzemegységek) is rákapcsolódnak a földgázhálózatra. A biztonságos gázszolgáltatás érdekében körültekintő előkészítés után ebben az évben kezdik meg a Dunaújváros megléte óta üzemelő csőhálózat első rekonstrukcióját. A Velencei-tó környékének, amelyen az üzemegység térképén a Martonvásár és Dinnyés közé eső terület értendő, gázellátása tovább fejlődik. Jelenleg 213 fogyasztóhelyet tartanak nyilván, közöttük jelentősebb az MTA martonvásári kutatóintézetének erdőháti üzeme. A lakossági fogyasztóhelyek száma évente 200—300-zal növekszik, ezek közül kiemelendő a Gárdony nagyközségben épített és épülő munkáslakások gázellátása. A Velencei-tó körzetébe eső termelőszövetkezetek és más nagyobb egységek számára is adott a lehetőség a fogyasztói körbe való belépésre. Példa erre, hogy előkészítették már az agárdi Agrokomplex gázellátásának munkálatait. A területen adódnak problémák is. Kápolnásnyék és Velence határán egy 16 tantermes általános iskola épül, ahol az iskolához közel haladó és üzemelő gázvezeték ellenére olajtüzelésű gépészeti berendezések fognak működni a tervek szerint, pedig az üzemegység vezetője is több ízben figyelmeztette az illetékeseket e megoldás helytelenségére. A nyilvántartás szerint 80 ezer palackos gázfogyasztó hely van a megyében. Az utóbbi években gondot jelentett a készülékek szervizelése. 1978-ban az üzemegység hat gépkocsit vásárolt, körjáratokat szervezett, s így minden héten eljutnak a szerelők még a legkisebb településekre is. Az alkatrészek beszerzése körüli problémák megnehezítik a szervizszolgálat munkáját. A régi készülékekhez ma már nem gyártanak pótalkatrészeket, beszerzésük tehát lehetetlen. Évente 4300 új fogyasztóval gyarapodik a pb-gáz használók száma. Átlagosan 30 nap alatt szerelik fel a kérvény benyújtásától számítva az új készülékeket. A lakossági fogyasztásban használatos 11 kilogrammos palackok újratöltésében nincs fennakadás. A másodpalackok kiadására vonatkozó zárlatot feloldották, s már 1978-ban 3 ezer másodpalackot adtak a kérvényezőknek, az idén pedig 4 ezer igény kielégítését tervezik. Az elmúlt évekbenérvényben lévő zárlat ideje alatt több tízezer kérvény érkezett be, amelyek nyilvántartásba vételére sem volt lehetőség. Az üzemegység ezúton is kéri azokat, akik továbbra is igényt tartanak másodpalackra, újabb kérvényt adjanak be. Az egyre kiterjedtebb ellátó hálózat miatt nagy növekedés sem a vezetékes, sem pedig a palackos gázt fogyasztók számában nem várható. Székesfehérváron például nagyjából telített a vezetékhálózat, csak a város külső területein lehet számítani újabb fogyasztók belépésére. A telítettség az oka annak, hogy az üzemegységnek még van szabad vezetéképítő kapacitása 1979-re. Ebben a helyzetben a szolgáltatások minőségi javítása kerül előtérbe. Ezt szolgálják a vezetékhálózatok rekonstrukciói és a korszerű pb-gázpalack cseretelepek létesítése, amelyet helyi építői kapacitással, tanácsi segítséggel, de a beruházások anyagi kiadásainak vállalásával tervez megvalósítani az üzemegység. Az üzemegység többféle tevékenysége más-más módon jövedelmez. A lakossági szolgáltatások nagy része veszteséges, legjobban jövedelmező ágazat a csőhálózat fektetése. Továbbra is a jó szervezés, a helyes irányítás és a jó üzletpolitika segítheti az üzemegységet, hogy jó gazdasági eredményeket érjen el, a gázszolgáltatás megbízhatóságának megőrzésével párhuzamosan. M. S. MHSZ-klubok a dunaújvárosi járásban Kedden ülésezett az MSZMP Dunaújvárosi Járási Végrehajtó Bizottsága. A testület a járás területén működő áfészeknél folyó személyzeti és kádermunkáról tárgyalt, majd tájékoztatót hallgatott meg a járás MFJSZ-klubjainak tevéskertségéről, az ifjúság honvédelmi neveléséről, felkészültségéről. A dunaújvárosi járásban 12 községben összesen 19 MHSZ-klub működik. A klubok szervezeti élete alapvetően szabályozott, tékenységüket előzetesen kialakított, a járási vezetőség feladattervére épített klubprogramok alapján végzik. Kívánatos csak az MHSZ- klubok taglétszámának növelése volna. A nevelés feladatait ezért kiemelten kezeli a járási vezetőség. A létszámbővítést elsősorban a leszerelő fiatalok beszervezésével, a nők fokozottabb bevonásával kívánják megoldani. 1979. január 1-től kötelező talajvizsgálat A magyar mezőgazdaság a magas terméshozamok elérése érdekében, több milliárdos értékben használ fel nagy energiaráfordítással gyártott műtrágyát. Éppen ezért írták elő: 1979. január 1-től Magyarországon a húsz hektárnál nagyobb területtel rendelkező földhasználók kötelesek talajvizsgálatot végeztetni. Amint a közelmúltban tartott tájékoztatójában dr. Kovács Imre, a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központjának főigazgatója elmondotta: ma a mezőgazdasági termelés egyik kulcskérdése az ipari eredetű anyagok hatékonyabb felhasználása. Miközben az elmúlt 15 esztendőben másfélszeresére nőtt a mezőgazdaság bruttó termelési értéke, a felhasznált ipari eredetű anyagok értéke négy és félszeresére emelkedett. Ez az arány a jövőben is hasonlóképpen alakul. Ma a növénytermesztési költségek több mint 40 százalékát a műtrágyázásra fordítják. Nem közömbös tehát, hogy hol, mikor és mennyi műtrágyát, növényvédő szert használnak fel a gazdaságok, s milyen eredménnyel. A műtrágya hatékony felhasználásának előfeltétele a pontos talajvizsgálat. Az elmúlt években — amint azt a főigazgató elmondta — ennek lehetőségét fokozatosan megteremtették. A növényvédelmi központok felkészültek a kötelező vizsgálatok elvégzésére. Feltérképezték az ország nagyüzemi tábláit és kijelölték a mintavevő helyeket is. Általában 3 és 6 hektáros területekről gyűjtik be a mintákat. Az adatok feldolgozását számítógép végzi. A talajmintákat jelenleg 9 agrokémiai laboratórium gyűjti össze. Három további központ, Gödöllőn, Kecskeméten és Szolnokon hamarosan szintén munkába áll. A mintákat vegyelemzésnek vetik alá és a talaj összetételére jellemző adatokat köztik a gazdaságokkal. Az agrokémiai laboratóriumok 16 féle módon elemzik a rendelkezésükre álló földmintát. A nyert adatok alapján — szolgáltatásként — adnak szakvéleményt csekény anyagi térítés ellenében a gazdaságok részére. Így lehetőség nyílik arra, hogy a műtrágyát, növényvédő szert felhasználók pontosabban meghatározhassák — táblánként és növényenként — a szükséges műtrágya adagokat. Az előzetes számítások szerint ez a szolgáltatás esetenként akár 20 százalékkal is növelheti a műtrágyázás eredményességét. (Termésnövekedés, műtrágya-megtakarítás vagy a kettő együtt.) Tavaly október végéig, mintegy 780 ezer hektáron végeztek talajvizsgálatot. A január 1-től életbe lépett rendelkezés értelmében évente 2 millió hektárt vizsgálnak meg. Tehát ez azt jelenti, hogy három év alatt hazánk egész mezőgazdaságilag művelt területe mintegy 6 millió hektár sorra kerül. Később, 1980-tól szeretnék bevezetni nemcsak a talaj, hanem a növények vizsgálatát is Ez a vizsgálat ad majd egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy valójában miként hasznosítják a növények a talajerőpótló kémiai anyagokat. Gondoltak az illetékesek a kistermelőkre és a kiskert tulajdonosokra is, akik számára nem kötelező a talajvizsgálat. Aki ezt mégis el szeretné végeztetni, az két helyre küldheti be mintáját: Budapesten, a XI. Ménessi út 45. szám alá vagy pedig Cegléden (Borz utca 6.) a termelőszövetkezeti kémiai központba. Sz. E. Új hazai termékek ACsepel Autógyárban az idén már egyetlen darab sem készül a hagyományos 450-es típusú tehergépkocsiból, mert gazdaságtalannak bizonyult. Ilyen teherautókat szocialista országokból importálunk. Az így felszabadult időt és energiát az autóbusz-padlóvázak gyártásának bővítésére és egyéb gazdaságos, új termékek bevezetésére fordítják oly módon, hogy a korszerű gyártmányok aránya a múlt évi 80-ról 90 százalékra növekszik. A vállalat három gyáregységében éppen az év első munkanapján kezdték meg legújabb gazdaságos új cikkük, az IF-típusú mechanikus sebességváltó gyártását, hogy ebből már az idén háromezret átadjanak az Ikarusnak, amely a sebességváltók többségét exportbuszokba építve értékesíti. 1979-et a minőség évének nyilvánították a győri Kötöttkesztyűgyárban, mert kifogástalan minőségű termékeikkel akarnak új piacokat szerezni. A tőkésországokba például az idén 1 300 000 pár kesztyűt akarnak exportálni, 40 százalékkal többet, mint tavaly. Már felkészítették a szakmunkásokat azoknak az automatikus berendezéseknek a kezelésére, amelyeket az év folyamán üzembe helyeznek és az új gépeknél dolgozókra kiterjesztették a minőségi premizálás rendszerét. 3 Az alábbiakban közöljük Losonczi Pálnak, az MSZMP PB tagjának, az Elnöki Tanács elnökének újévi köszöntőjét, amely január 1-én a Kossuth Rádióban és a televízióban hangzott el. Egy munkásévet hagyva magunk mögött, bizakodással köszöntjük az új esztendőt. Mozgalmas, eseményekben gazdag időszakot zártunk le. Belpolitikai életünknek fontos állomása volt a Központi Bizottság tavaly áprilisi ülése, amelyen áttekintettük a XI. kongresszus óta végzett munkánkat. Nemcsak a párttagok, hanem egész népünk egyetértésével találkozott az a fő következtetés, hogy a kongresszus határozatai kiállták a gyakorlat próbáját, hogy tovább folytatjuk a népünk támogatását élvező politikai irányvonalunkat. Az óévben — a magyar nép helytállása, szorgalmas, jó munkája nyomán — anyagiakban és szellemiekben gyarapodott országunk, emelkedett az életszínvonal, javultak az életkörülmények. Népünk jó politikai légkörben tevékenykedik szocialista hazánk gazdasági és kulturális felemelkedésén, a fejlett szocialista társadalom építésének nagy művén. 1978- ban, ötéves tervünk harmadik évében nem minden sikerült úgy, ahogyan szerettük volna, de a nehezebb és bonyolultabb feltételek ellenére is elértük vagy megközelítettük a magunk elé tűzött célokat. Közös, nagy ügyünk tetteket szülő egységbe fogja öszsze a nemzetet. Életünk valósága lett a hazánk boldogulását szolgáló nemzeti egység, amelynek megteremtéséről a múltban annyit álmodoztak népünk legjobbjai. Jószerével már csak az emlékezetben élnek azok az ellentétek, amelyek még nem is olyan régen megosztották a társadalmat, részekre szaggatták a nemzetet. Pártunk szövetségi politikája jut kifejezésre abban, hogy a szocializmusért, a béke megőrzéséért, népünk javára, jó egyetértésben együtt munkálkodnak pártonkívüliek és párttagok, a különböző világnézetű állampolgárok. Eredményeink legfőbb forrása a pártunk vezetésével megvalósuló szocialista nemzeti egység, a párt és a tömegek közti kölcsönös bizalom. Ez a legfőbb feltétele annak is, hogy az 1979-es esztendőre meghatározott feladatainkat megoldjuk. Az idei népgazdasági terv előirányzatai valamivel szerényebbek az eddiginél. Fejlődésünknek most olyan szakaszában vagyunk, amikor a döntő feladat, hogy megszilárdítsuk elért eredményeinket, s megalapozzuk népgazdaságunk fejlődését, népünk életszínvonalának a rendszeres növelését. Feladataink sikeres megvalósítása mindenkitől felelősségteljesebb munkát követel. Olyan világban élünk, amikor a követelmények szigorúbbak lettek a gazdasági életben. Általános követelmény a gazdaságosság javítása, az országon belül és a határainkon túl is jól értékesíthető termékek részarányának növelése. Ez az útja az ország további általános fejlődésének, az életszínvonal megalapozott emelésének. Társadalmunk túlnyomó többségének igazságérzetével találkozott az a törekvésünk, hogy a jobb, eredményesebb munka nagyobb megbecsülésben, kellő anyagi és erkölcsi elismerésben részesüljön. Mindannyiunknak érdeke fűződik ahhoz, hogy a jó gazda gondosságával hasznosítsuk a szocialista építés évtizedeiben létrehozott anyagi és szellemi erőinket az ország, a közösség érdekében. Meggyőződésünk, hogy az idei népgazdasági tervben megfogalmazott célok összhangban vannak a helyzetünkből fakadó követelményekkel, lehetőségeinkkel, valóra váltásukkal jól szolgáljuk közvetlen és távlati céljainkat, elősegítjük hazánk szocialista fejlődését. Amikor eredményeinket számba vesszük , a Magyar Szocialista Munkáspárt immár több mint két évtizedes bevált politikájának és gyakorlatának megfelelően —, nem hallgatunk a gondokról, a nehézségekről sem. A párt, a kormány és a nép közötti kölcsönös bizalom tükröződik abban, hogy nyíltan szólunk problémáinkról is. Ez a nyíltság és őszinteség élteti a társadalmunkban egyre erősödő szocialista demokráciát, amely egyaránt jelenti a jogok bővülését, a felelősséget, a tevőleges közreműködést közös dolgaink intézésében. Ez a szilárd alap a biztosítéka annak, hogy eredményesen elvégezhessük bonyolult teendőinket, amelyekhez hasonlókkal, sőt lényegesen nehezebbekkel is sikeresen megbirkóztunk az elmúlt évtizedekben. Kedves elvtársak! Szocializmust építő munkánkhoz nélkülözhetetlen a béke. Külpolitikánk legfontosabb, változatlanul alapvető célja a béke biztosítása, a feszültség csökkentése, a fegyverkezési verseny megfékezése, az enyhülési folyamat elmélyítése. A Magyar Népköztársaság együtt halad a szocialista közösség országaival. A békés egymás mellett élés politikájából kiindulva, az építő együttműködés szándékától vezérelve, széles körű, kiterjedt kapcsolatokat építünk a világnak szinte valamennyi államával. Erősítjük kapcsolatainkat a fejlődő országokkal. A kölcsönös előnyök figyelembevételével alakítjuk viszonyunkat a gazdaságilag fejlett tőkés államokkal is. Olyan világ megteremtéséért küzdünk, amelyben nemcsak mi, hanem gyermekeink, unokáink is békében élhetnek. Erre a kötelességünkre külön is figyelmeztet bennünket az idei esztendő, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezete nemzetközi gyermekévnek nyilvánított. Hazánk, népünk, az emberiség sorsáért, békés jövőjéért érzett mélységes felelősségtől áthatva, erőnkhöz, lehetőségeinkhez mérten mindent elkövetünk azért, hogy a nemzetközi élet kedvező folyamatai még erőteljesebben bontakozzanak ki, tartóssá váljanak. Kedves honfitársaim! Az új év nem ígér könnyű sikereket. Küzdelem, kemény munka vár ránk. Mégis bizakodva és jogos reménnyel nézünk elébe. A nagyvilágban nem vagyunk egyedül. Szövetségeseket, barátokat tudunk magunk mellett. Hazai eredményeink jó alapot adnak a feladatok teljesítéséhez. Erőink mozgósításával, a nemzet egységbe fogott akaratával elérjük céljainkat. Meggyőződésünk, hogy hazánk minden állampolgára fokozott felelősséggel, jobb, eredményesebb munkával, öntudatos helytállással veszi ki részét közös tennivaóink sikeres elvégzéséből. Az év első napján a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa nevében eredményes, boldog új évet kívánok egész népünknek. (MTI) Tetteket szülő egységben! Losonczi Pál újévi köszöntője