Fejér Megyei Hírlap, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-13 / 137. szám

Evezés A Bp. Vasas a Velencei­tavon válogató evezős ver­senyt tartott. Huszonegy egyesület versenyzői sereglet­tek a tó partjára. Kitűnően szerepeltek megyénk ver­senyzői. Az egypárevezősök­nél Ódor Lajos (Agárdi ME­­DOSZ) az első helyen vég­zett. A válogatottban helyet kapott Radics és Keler (mindketten a VVSI verseny­zői) a kormányos kettesben és a négypár evezősben aranyérmet nyertek. Súlyemelés A múlt hét végén rendez­ték meg Budapesten az or­szágos seregszemle-verseny negyedik fordulóját, ami egy­ben az olimpiai reménységek versenyének második fordu­lóját is jelentette. A verse­nyen részt vettek a Székesfe­hérvári Építők versenyzői is. A legjobb eredményt Rédei Béla érte el, aki a korábbi fordulóban negyedik lett, most pedig az első helyet sze­rezte meg. Ezzel súlycsoport­jának esélyesévé lépett elő. Amennyiben a harmadik for­dulóban — amely a Balaton Kupával együtt kerül meg­rendezés­re — jó eredményt ér el, megnyerheti a három­fordulós versenyt. Az Építők versenyzőinek eredményei. Ifjúsági II korosztály: Henrich Vilmos­ (100 kg-os súlycsoport) 245 kg, első hely. Ifjúsági I korosztály: Szabó Gyula (82,5 kg-os súlycsoport) 242,5 kg, hatodik hely. arany­jelvényes szint: Rédei Béla (+100 kg-os súlycsoport) 305 kg, első hely, aranyjelvényes szint. * Vasárnap (15-én) a Székes­­fehérvári Építők súlyemelő­versenyt rendez az Építők csarnokában. 10 órától az út­törők és a serdülők verse­nyét bonyolítják le, majd 14 órától az ifi I—II. és a fel­nőttek versenyére kerül sor. A rendezőség kéri, hogy az érdeklődők a Vörös Hadsereg út felőli főbejáraton közle­kedjenek. Olimpiai csapat Egyelőre nyolc megyei A Magyar Olimpiai Bizott­ság június 12-i ülésén kijelöl­te a moszkvai olimpiai játé­kokon részt vevő magyar kül­döttség tagjait. Ennek értel­­mében 21 sportágban­­266 magyar sportember vesz részt az olimpiai játékokon. A küldöttségben az ország legjobb, legeredményesebb versenyzői kaptak helyet, ám lehetőséghez jutnak a legte­hetségesebbek, legszorgalma­sabb fiatal reménységek is. Fejér megyéből egyelőre nyolc sportoló érezheti biz­tos olimpikonnak magát. A névsor a következő: Rácz La­jos (Szondi SE, birkózó), Seres Ferenc (Szondi SE, bir­kózó); Boksay Zsuzsa (Szé­kesfehérvári Építők, kosár­labdázó); Ruják István­ (Szé­kesfehérvári Építők, vitorlá­zó); Hanti Erzsébet (Dunaúj­városi Kohász, tornász); Óvá­ri Éva (Dunaújvárosi Kohász, tornász); Kovács Péter (Du­naújvárosi Kohász, tornász), Ódor Lajos (Agárdi ME­­DOSZ, evezés). További három verseny­zőnk reménykedhet még, olimpiai csapattagságukról a napokban hoznak döntést. Militaryban az enyingi Oláh Mihály és Balogh István, ökölvívásban pedig Soltész János (SZIM Vasas) lehet tagja a magyar küldöttségnek. A magyar csapat tagjai kö­zött találhatók montreáli aranyérmeseink: Tordasi Il­dikó, Németh Miklós, Magyar Zoltán és a bajnok vízilabda­­csapat több játékosa. Rajtuk kívül egy sor világ- és Euró­­pa-bajnok található a név­sorban. » . . . FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1­0. JÚN­US ? OLDAL Tegnap délután a Székesfehérvári MÁV Előre sportklub elnöksége a MÁV Járműjavító ü­zem Takarodó úti kultúrtermében sportaktíva értekezletet tartott. A rendezvényen részt vettek az elmúlt évtizedekben kiemelkedő sportmunkát végzett sportolók és sportvezetők és a MÁV Előre jelenlegi vezetői, tagjai és sportolói. Dévényi Tibor a sportkör elnöke emlékezett meg az elmúlt hét évtized eredményeiről. Ezt követően ötvenkilencen része­sültek emlékplakett jutalomban (Fotó: Fási László) Nyitva tartó tornatermek- Székesfehérvár, Vasvári Pál Gimnázium, szombaton 15 órától 18 óráig; Vántus Károly Szakközépiskola, va­sárnap 8 órától 12 óráig; 320. sz. Szakmunkásképző Inté­zet, szombaton 15 órától 18 óráig; Ságvári Endre Szak­­középiskola, szombaton 15 órától 18 óráig és vasárnap 9 órától 12 óráig; Petőfi Sándor Általános Iskola szombaton és vasárnap 9 órától 12 óráig. Dunaújváros: Rudas László Szakközépiskola szombaton 15 órától 18 óráig és vasár­nap 9 órától 12 óráig; 316. sz. Papíripari Szakmunkás­­képző Intézet, szombaton 15 órától 18 óráig; József Attila Általános Iskola, szombaton 15 órától 18 óráig és vasár­nap 9 órától 12 óráig; Mező Imre Általános Iskola, szom­baton 15 órától 18 óráig; Pe­tőfi Sándor Általános Iskola, szombaton 15 órától 18 órá­ig és vasárnap 9 órától 12 óráig; Ságvári Endre Álta­lános Iskola, szombaton 15 órától 18 óráig és vasárnap 9 órától 12 óráig; Vasvári Pál Általános Iskola, szom­baton 15 órától 18 óráig és vasárnap 9 órától 12 óráig. Vidék: Vajda János Gim­názium, Bicske, szombaton 15 órától 18 óráig és vasárnap 9 órától 12 óráig; Perkátai Általános Iskola, vasárnap 9 órától 12 óráig; Fehérvár­csurgói Általános Iskola szombaton 16 órától 17 órá­ig és vasárnap 9 órától 12 óráig; Radnóti Miklós Álta­lános Iskola, Mór, szombaton 15 órától 18 óráig és vasár­nap 9 órától 12 óráig; Alapi Általános Iskola, szombaton 15 órától 18 óráig és vasár­nap 9 órától 12 óráig; Dégi Általános Iskola, szombaton és vasárnap 9 órától 12 órá­ig; Nagylóki Általános Isko­la, szombaton 15 órától 18 óráig; Sárbogárdi II. sz. Ál­talános Iskola, szombaton 15 órától 18 óráig és vasárnap 9 órától 12 óráig; 319. sz. Szakmunkásképző Intézet, Seregélyes, szombaton 15 órától 18 óráig és vasárnap 9 órától 12 óráig; Vörös­marty Mihály Általános Is­kola, Velence, vasárnap 9 órától 12 óráig; Mezőgazda­­sági Szakmunkásképző Inté­zet, Velence, szombaton 15 órától 18 óráig és vasárnap 9 órától 12 óráig. Sportegyesületi fedett lé­tesítmény; KÖFÉM Sport­­csarnok, Szivár, szombaton, 14 órától 20 óráig. Kispályás labdarúgás Utcák-terek bajnoksága Tegnapi számunkban kö­zöltük, hogy a székesfehér­vári testnevelési és sportfel­­­ügyelőség labdarúgó szövet­sége a Gorsium Áfész patro­­nálásával bonyolítja le az utcák-terek városi kispályás labdarúgó-bajnokságát. A tájékoztatóból kimaradt, hogy kik jogosultak indulni, ezt most pótoljuk. Azok sze­repelhetnek a városi bajnok­ságban, akik 1966. január 1. és 1968. december 31. között születtek. A csapatok tagjai lehetnek igazolt játékosok is. Nevezési határidő június 19-e, 17 óra. Nevezési lapot, nyomtatványt a városi sport­felügyelőségen lehet kérni, naponta 8 és 16 óra között. KOSÁRLABDA A SZEOL kérésére a Videoton—SZEOL NB I-es férfi ko­sárlabda-mérkőzés időpontja megváltozott. A mérkőzéseket június 14-én (szombaton) bonyolítják le az útépítési szakkö­zépiskola tornatermében, az alábbi időpontokban: 14.00: if­júsági mérkőzés, 15.30: felnőtt mérkőzés. Varga László a Kohász vezetőedzője A Dunaújvárosi Kohász vezetőedzője, Novák Dezső az új szezontól a Ferencvá­ros labdarúgóinak edzéseit irányítja. A Kohász új vezetőedzője — két évre szóló szerződés­sel — ősztől dr. Varga Lász­ló szakedző. A pályaedző Andriska Vilmos marad. Dr. Varga László a BVSC neveltje volt, kapusként szerepelt a Vasas csapatá­ban és az MTK-ban, az 1943-ban született fiatal ed­ző kemény, következetes szakember hírében áll. *» Szakedzői diplomát 1976- ban szerzett, legutóbb a most kiesett Salgótarján csapatánál volt vezetőedző. Öregfiúk bajnoksága ÉVIG—Ercsi Kinizsi 4:3 (1:2) A Budapesten lejátszott mérkőzésen a Kinizsi csa­pata az első félidőben fe­gyelmezetten és jól játszott, a vezetést is megszerezte. A második játékrészben már kiegyenlítettebb volt a játék és sorozatos kapushi­bákból vereséget szenvedett az Eözsi együttes. Ezzel ne­héz helyzetbe került, mert hétfőn (16-án) a második helyen álló MÁV vasúti fő­osztály csapata ellen feltét­lenül győznie kell, ellenke­ző esetben búcsúzni kény­szerül a kiemelt csoporttól. Alba Regia kosárlabda­kupa Június 26—29. között ren­dezik meg az idei Alba Re­gia nemzetközi női kosár­labda-kupa mérkőzéseit. A háromnapos rendezvény műsora a következő: 27-én, 17.30: Szovjetunió —Jugoszlávia, 19.00: Ma­gyarország—Csehszlovákia. 28-án, 17.00: Magyarország —Jugoszlávia, 18.30: Cseh­szlovákia—Szovjetunió. 29- én. 10.00: Jugoszlávia— Csehszlovákia, 11.30: Ma­­­gyarország—Szovjetunió. Labdarúgás Bajnokságok állása MEGYEI IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG 1. Vidi III 30 26 3 1 126-28 55 * 1 1 büntetőpont levonva! A június 7-i, utolsó bajnoki for­duló eredményei: Mezőfalva—Videoton ill 1:2 D. Kohász II—Polgárdi 6:0 Sárbogárd—Bicske 6:0 Lovasberény—D. Papír 2:1 Marton­vásár—Tordas-Gy­úró 4:1 D. Volán—Móri SE 2:1 Bakonycsernye—Lajoskom­­ 3 :1 Enying—Ercsi Kinizsi 3:2 A 24. forduló eredményei: Sárszentágota—Alsószentiván 2:2 Vajta—Nagylók 6:3 Hantos—Kálóz 2:1 Alap—Mezőszilas 8:1 Sárbogárd— Tsz—Cece 6:0 Dég—Lajoskomárom 5:2 Szabad, igaz Az MNK járási elődöntő mér­kőzéseinek eredményei: Vajta— Szabadegyháza 3:2, Mezőszilas— Sárbogárdi Videoton 1:2. A Vaj­ta Tsz SE és a Sárbogárdi Vi­deoton jutott a megyei döntőbe. Az MNK járási döntőjét június 14-én 17 órai kezdettel rendezik meg az Alapi Tsz SE pályáján, Vajta és a Sárbogárdi Videoton csapatai részvételével. DUNAÚJVÁROSI KÖRZET A bajnokság végeredménye Felnőttek: 1. Iváncsa 26 18­­3 5 65-37 39 Beloiannisz—Ráckeresztúr elma­radt! Iváncsa—Pusztaszabolcs 10:1 Adony—Rácalmás elmaradt! Az 1979/80. évi sportszerűségi ver­seny végeredménye­k:-pontok: KÖRZETI SERDÜLŐ BAJNOKSÁG Eredmények: 5. forduló: Mezőfalva II—D. Épí­tők II 3:1, Baracs—D. Építők III 15:0, Perkáta—Szabadegyháza 0:3.­ 6. forduló: Előszállás—Perkáta 0:3,* D. Építők III—Mezőfalva II 6:3, D. Építők II—Baracs 1:8. 7. forduló: Mezőfalva II—Perká­ta 0:4, Előszállás—D. Építők II 0:3*, Baracs—Szabadegyháza 1:0, D. Építők II—Szabadegyháza 3:0*. * . Meg nem jelenés miatt a két bajnoki pontot 3:0 gólkülönbség­gel az ellenfél kapta. JÁRÁSI „ÖREGFIÚK” bajnokság Eredmények. 1. forduló: Szabad­­egyháza—D. Építők 2:3, Rácal­más—D. Papír 1:0. 2. forduló: D. Papír—Szabadegy­háza 3:2, D. Építők—Rácalmás 3:1. 3. forduló: Szabadegyháza—Rác­almás 3:3, D. Papír—D. Épí­tők 4:4. A bajnokság állása: 1. D. Építők 3 2 10 10-7­5 2. D. Koh. II 30 24 3 3 127-25 51 3. S. Videoton 30 23 3 4 82-25 49 4. Móri SE 30 16 3 11 55-44 35 5. Polgárdi 30 14 5 11 54-49 33 6. Martonv. 30 12 7 11 56-55 31 7. Bakonycs. 30 12 5 13 61-85 29 8. Enying 30 13 2 15 52-68 28 9. Ercsi 30 12 3 15 49-73 27 10. Bicske 30 10 5 15 48-59 25 11. Lajoskor­. 30 10 3 17 59-84 23 12. D. Volán 30 9 5 16 49-82 23 13. Tordas 30 10 3 17 50-86 23 14. D. Papír 30 6 6 18 38-58 18 15. Mezőfalva 30 8- 2 20 47-85 18 16. Lovast­.* 30 5 2 23 42-90 11 székesfehérvári körzet 1979—80. ÉVI VÉGEREDMÉNYE Felnőttek: 1. Seregélyes 28 23 2 3 103-33 48 2. Alba Regia 28 19 6 3 108-38 44 3. Velence­­ 28 19 2 7 91-43 40 4. Aba 28 18 2 8 70-43 38 5. Kisláng 28 17 2 9 66-40 36 6. LMSK 28 13 5 10 76-64 31 7. szabadb. 28 14 1 13 50-56 29 8. Pátka 28 13 2 13 55-53 28 9. Agárd 28 12 4 12 46-52 28 10. Pázmánd 28 7 5 16 42-63 19 11. Tác-Csősz 28 7 4 17 40-73 18 12. Zámoly 28 7 4 17 36-84 18 13. Baracska 28 7 2 19 45-69 16 14. Soponya 28 6 3 19 33-91 15 15. Dinnyés 28 5 2 21 41-100 12 Füle­ Jenő visszalépett! A június 7-i, utolsó bajnoki for­duló eredményei: Pázmánd—Pátka 2:1 Dinnyés—Zámoly 2:4 Aba—Agárd 3:1 Soponya—Alba Regia 1:6 Tác-Csősz—LMSK 2:6 Baracska—Kisláng 3:1 Seregélyes—Szabadbattyán 5:0 Ifjúságiak 1. Seregélyes 24 23 0 1 116-15 46 2. Kisláng 24 17 3 4 82-28 37 3. Aba 24 16 3 5 91-43 35 4. Velence 24 16 0 8 79-43 32 5. Alba Regia 24 14 2 8 89-43 30 6. Pázmánd 24 10 0 10 56-54 24 7. LMSK 24 9 3 12 42-70 21 8. Tác-Csősz 24 7 4 13 34-65 18 9. Zámoly 24 8 1 15 55-87 17 10. Baracska 24 7 2 15 36-57 16 11. Agárd . 24 6 4 14 35-70 16 12. Szabadk. 24 4 3 17 23-70 11 13. Dinnyés 24 4 1 19 30-123 9 Füle­ Jenő visszalépett! Soponya visszalépett! Pátka törölve! A június 7-i, utolsó bajnoki forr­duló eredményei: Tác-Csősz—LMSK 2:2 Baracska—Kisláng 1:1 Dinnyés—Zámoly 2:2 Seregélyes—Szabadbattyán 7:0 Aba—Agárd mérkőzés elmaradt a vendégcsapat távolléte miatt. Székesfehérvár városi nagypályás labdarúgó-bajnokság végeredménye 1. Volán 7 5 2 0 25- 4 12 2. Postás SK 7 5 1 1 22- 2 11 3. Lakótelepi SE 7 4 12 15-10 9 4. KÖFÉM SC 7 2 3 2 6-12 7 5. Videoton 7 2 1 4 5- 7 5 6. GEO 7 2 1 4 9-17 5 7. VT Kossuth 7 2 0 5 6-22 4 8. Ikarus 7 115 3-17 3 SÁRBOGÁRDI körzet Felnőttek: 1. Sárbogárd 24 18 3 3 94-30 39 2. Hantos 24 15 2 7 58-27 32 3. Nagylók 24 14 3 7 63-31 31 4. Mezőszilas 24 13 4 7 52-42 30 5. Alsósztiván 23 12 5 6 55-44 29 6. Vajta 24 13 3 8 50-49 29 7. Kálóz 24 10 6 8 61-46 26 8. Alap 24 9 4 11 48-45 22 9. Dég 24 6 7 11 46-58 19 10. Sársziágota 24 6 5 13 45-63 17 11. Lajosk. II 23 7 2 14 32-57 16 12. Cece 24 5 3 16 36-68 13 13. Igar 24 3 1 20 20-99 7 14. Pusztaegres visszalépett A 24. forduló eredményei: Sárszentágota—Alsószentiván 2:2 Vajta—Nagylók 2:5 Hantos—Kálóz 3:2 Alap—Mezőszilas 3:2 Sárbogárd Tsz—Cece 8:0 Dég—Lajoskomárom 3:0 Szabad: Igaz Ifjúságiak: 1. Alap 24 19 4 1 78-20 42 2. Hantos 24 19 2 3 88-28 40 3. Sárb. Tsz 24 18 3 3 90-25 39 4. Alsósztiván 23 12 8 3 58-30 32 5. Sársztágota 24 11 6 7 52-28 28 6. Nagylók 24 11 4 9 53-42 26 7. Mezőszilas 24 6 7 11 24-34 19 8. Dég 24 7 5 12 41-61 19 9. Cece 24 7 4 12 39-56 18 10. Lajosk. II 23 7 2 14 37-68 16 11. Kálóz 24 6 3 15 26-58 15 12. Vajta 24 3 4 17 2M5 10 13. Igar 24 1 2 21 11-100 4 14. Pusztaegres visszalépett! 2. D. Kp. if. Ill 26 17 4 5 90-40 38 3. Perkáta 26 17 3 6 75-36 37 4. Szabadeh. 26 17 3 6 67-39 37­­ 5. Beloiannisz 26 15 4 7 54-32 34 6. D. Építők II 26 15 4 7 67-52 34 7. Előszállás 26 10 5 11 46-52 25 8. Adony 26 10 4 12 34-52 24 9. Mezői. II 26 9 5 12 54-53 23 10. Sárosd 26 9 4 13 54-60 22 11. Baracs 26 9 1 16 48-73 19 12. Ráck.-túr 26 6 3 17 37-66 15 13. P.­Szabolcs 26 4 3 19 37-63 11 14. Rácalmás 26 3 0 23 17-92 6 A 26. forduló eredményei: D. Kohász ifi III—Perkáta 2:0 Mezőfalva II—Előszállás 0:2 Sárosd—Baracs 7:2 Beloiannisz—Ráckeresztúr 3:2 Iváncsa—Pusztaszabolcs 4:3 Szabadegyháza—D. Ép. II 3:3 Adony—Rácalmás elmaradt! Ifjúságiak: 1. Adony 28 18 1 3 74-15 37 2. Iváncsa 22 15 2 5 83-28 32 3. Szabadeg. 22 12 3 7 36-23 27 4. Perkáta 22 13 1 8 44-33 27 5. D. Ép. II 22 9 4 9 38-32 22 6. Sárosd 22 9 4 9 36-35 22 7. P.­Szabolcs 22 9 4 9 36-41 22 8. Ráckereszt­ 22 10 1 11 35-43 21 9. Előszállás 22 7 4 11 36-50 18 10. Beloiannisz 22 6 3 13 27-61 15 11. Rácalmás 22­­ 4 3 15 18-62 11 12. Baracs 22 4 2 16 25-75 10 A 26. forduló eredményei: Sárosd—Baracs elmaradt! _ B ® M M hiba- ® 'S g pontok S m­oh­a SO 1. D. Kohász ifi Hl 5 0 5 2. Mezőfalva 8 0 8 3. Sárosd 20 0 20 4. Beloiannisz 12 9 21 5. Perkáta 20 4 24 6. Iváncsa 29 8 37 7. Szabadegyháza 10 28 38 8. Előszállás 11 30 41 9. Adony 15 35 50 10. Ráckeresztúr 14 60 74 11. Pusztaszabolcs 59 28 87 12. Baracs 64 42 106 13. D. Építők II 35 72 107 14. Rácalmás 85 137 222 A serdülő bajnokság végeredménye: 1. Baracs 12 10 1 1 85- 12 21 2. Sz.-egyh.I 12 9 1 2 51- 10 19 3. Berkáta 12 8 0 4 52- 22 16 4. D. Ép. II 12 6 1 5 49- 33 13 5. Mezőf. II 12 3 1 8 18- 50 7 6. D. Ép. III 12 3 0 9 18-100 6 7. Előszállás 12 1 0 11 3- 49 2 2.­­D. Papír 3 1 11 7-7 3 3. Rácalmás 3 111 5-6 3 4. Szabadegyháza 3 0 1 2 7-9 1 Megjelent a túrafüzet A Pénzintézetek székesfe­hérvári Vörös Meteor Sport­­egyesületének természetjáró szakosztálya megjelentette az 1980. évi túrafüzetét, amely az idei túrákat és a terveket tartalmazza. A több mint ezer tagot számláló szakosztály ez évben gazdag és sokrétű programot kínál. A tervekből már jó néhá­nyat megvalósítottak, így különvonatot szerveztek Győrbe, és megtartották má­jusban a dr. Göblyös Géza Vértes-ismertető versenyt is. A kiadvány elsősorban a nagyobb, több napos túrák és rendezvények tervét tar­talmazza. Ezenkívül minden munkaszüneti­­lapon — és kívánságra szabad szomba­ton is — további túrákat in­dítanak. Nyugdíjas tagjaik részére csütörtöki napokon könnyebb, hétköznapi túrá­kat is szerveznek, nyílt túra jelleggel. Minden vasárnap túrát szerveznek Vértes­kozmára és környékére munkatúra és TESZ-túra lehetőséggel. — cs —

Next