Fejér Megyei Hírlap, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-17 / 295. szám

* (plDAl HALÁLOZÁS. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KULIFAI GYÖRGY 1980. december 9-én elhunyt. Temetése 1980. december 18-án, csütörtökön délután kettő órakor lesz a Sóstói temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló keresztfia és családja. 7600 HALÁLOZÁS. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették drága szeretett testvérünket ÖZV.­LICS GYÖRGYNÉT (Szabó Julianna) aki 1980. december 8-án hosszú szenvedés után 74 éves korában elhunyt. Temetése 1980. december 23-án, kettő órakor lesz a Csutora temetőben. Gyászoló család. Lakás: Szivár, Álmosvezér u. 24. 172 584 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik BERTA KÁROLY hamvasztás utáni búcsúztatásán megje­lentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel mély fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetünket fejezzük ki az Inotai Alumíniumkohó Huzalüzem, az Ingatlankezelő Vállalat vezetőinek és dolgozóinak. A gyászoló család, 7538 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik szeretett halottunk ZSOLNAI JÁNOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Külön köszönetet mondünk a Fejér megyei Tanács, az ALBAKER Fejér megyei Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat és a Fejér megyei Vendéglátóipari Vállalat vezetőinek és dolgozóinak, hogy részvétnyilvánításukkal enyhíteni igyekeztek fájdamunkat. Gyászoló család. 7527 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondok az ALBAKER Fejér megyei Élelmiszer Kereskedelmi Vállalat párt, társadalmi, gazdasági vezetésének és dolgozóinak, a Fejér megyei Tanács V. B. Kereskedelmi Osztályának, a Fejér megyei Vendéglátóipari Vállalat dolgozóinak, rokonoknak ismerősöknek, s mindazoknak, akik drága férjem ZSOLNAI JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára koszorút és virágot helyeztek. Külön köszönetet mondok kezelő orvosának, aki hosszú betegségében férjem fájdalmát eny­hítette. Zsolnai Jánosné: 7581 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága halottunk TÁNCZI ISTVÁN hamvasztás utáni búcsúz­tatásán részt vettek, utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. 7560 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága édesapánk, apósunk, nagyapánk, dédnagyapá­­k NÁ­­DASI FRIGYES temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család: 7571 Nálunk első lehet, aki másutt lekésett. A Dél-Balaton legnagyobb áru­háza teljes karácsonyi ajándék­skálával, 70 millió forintos áru­készlettel nyit december 19-én 12 órakor. A Siófok és Vidéke Áfész, Sió Skála-Coop Áruháza a korábbinál kétszer nagyobb alapterületen, sokkalta gazda­gabb választékkal, Skála márka­cikkekkel várja december 19-én a kedves vásárlókat. ÉPÍTKEZŐK — TETŐTÉRBEÉPÍTŐKI Energiatakarékos gyártási móddal, korszerű gipsz válaszfal­lapot gyárt ALBAFAL néven az ALBA REGIA Állami Építőipari Vállalat. Vakolást nem igényel, teljesen sima, festhető, tapétázható falfelületet ad. Előnyös tulajdonságai folytán négyszer gyor­sabban falazható, mint a hagyományos válaszfal, tehát élő­munkát takarít meg. ALKALMAZHATÓ: térelhatárolásra — az épületek gépészeti és egyéb szerelvényei felszerelhetők — és ked­vező hőtechnikai tulajdonságai alapján épü­letek eredeti, illetve utólagos hőszigetelé­sére is. A kötést és a hézagolást az általunk kevert SPECIALGIPSZ biztosítja. ARA KÖZPONTI TELEPÜNKÖN: Székesfehérvár, Seregélyesi út 84. Gépkocsira rakva: 180,5 Ft/négyzetméter. KAPHATÓ: a vállalat központi telepén és TÜZÉP-telepeken. Kérje az ALBAFAL ABC-­ és ENERGIATAKARÉKOS FALMEGOLDÁSOK c. kiadványunkat. 7468 A KSH—SZÜV Székesfehérvári Számítóközpontja felvételt hirdet SZÁMÍTÓGÉP ÜZEMELTETŐI MUNKAKÖRBE. Szakirányú felsőfokú, rádió-, tv-műszerész vagy elektronikai műszerész végzettséggel rendelkező, katonaidőt letöltött fiatalok jelentkezését várjuk. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés személyesen a számítóközpont személyzeti előadójánál. 8000 SZÉKESFEHÉRVÁR, Schönherz Zoltán u. 36—40. Tanfolyami kiképzést biztosítunk. 7572 „PÓTUTAT" indít a VOLÁN Utazási Iroda „SZILVESZTER” a Tátrában Időpont: 1980. december 31—január 2. Részvételi díj: 1440,— Ft/fő Ellátás: teljes panzió Jelentkezés és felvilágosítás VOLÁN UTAZÁSI IRODA Székesfehérvár, Rákóczi u. 4. Telefon: 14­ 001 7566 — 27 éves, 153 cm magas, érett­ségizett, önhibáján kívül elvált nő keresi korban hozzáillő, ko­moly gondolkodású férfi isme­retségét kizárólag HÁZASSÁG céljából. „Karácsony” jeligére a Hirdetőbe. 172 542 x Egyedülálló, igényes tanárnő HÁZASSÁG céljából megismer­kedne természetet kedvelő 50 év körüli gyermektelen diplomással. „Hűség­szeretet 7592” jeligére a Kiadóba. 7592 x 48 éves vagyok, megismer­kednék olyan felsőfokú képzett­ségű hölggyel, HÁZASSÁG cél­jából, aki egyedülálló. Levele­ket „Szegfű 7598” jeligére a Kiadóba. 7598 x 170 cm magas, 37 éves, ön­hibáján kívül elvált fiatalember, megismerkedne HÁZASSÁG cél­jából 30—35 év közötti lánnyal, vagy elvált asszonnyal. Egy gyer­mek nem akadály. „Harmónia 7602” jeligére a Kiadóba. 7602 x Fejér megyei Tanácsi Költ­ségvetési Elszámoló Hivatal fel­vételre keres nyomdász szak­képesítésű dolgozót a házi nyom­da üzemeltetéséhez. Fizetés a 15/1977. MüM sz. rendelet sze­rint. Jelentkezés: Szivár, Zalka Máté u. 7. I. em. 31. sz. szoba. 7464 I A mi ajándékunk: I ■ 40°o engedményt |j B december 24 ig p ‘ . * \ ' vei-'iA* -■ OP»*» 4 -jE® i.t.gKepe/a • Stopek Intrtc.kKr« ”.»g* tógépe« '’Aktro Fejér megyei Vendéglátóipari Vállalat felvételt hirdet hűtőgépszerelő, szakács és konyhai segédmunkás munkakörben. Jelentkezni lehet: SZÉKESFEHÉRVÁR, Népköztársaság út 44—46. II. emelet munkaügyi osztály. 152 632 A VOLÁN 14. SZ. VÁLLALAT folyamatosan indít HIVATÁSOS GÉPKOCSIVEZETŐI TANFOLYAMOKAT. Felvételre jelentkezhetnek 18. életévüket betöltött fiatalok, PHBssils 8 általános iskolai végzettséggel. Felvétel van ezen kívül TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐI, AUTÓBUSZVEZETŐI, SZÉKESFEHÉRVÁR 9 SZÁLLÍTÓMUNKÁS, AUTÓSZERELŐ, férfi és női segédmunkás munkakörökben. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: SZÉKESFEHÉRVÁR, Börgöndi út 14. I. em. 136-os szoba. A dunaújvárosi üzemegységnél, móri és bicskei telepünkön. 4428 EXPRESS­HIRDETÉS JÁRMŰ x Garázsban tartott 5 éves, bordó UT-S S 100- as 42 000 km-es eladó. Szfvár, Vágújhelyi u. 12. 15 h után. 7597 M CP írsz. 353-as WARTBURG 1981 feb­­­ruárig érvényes műsza­kival áron alul sürgősen eladó. Szfvár, Nagy­szombati u. 116. 172 542 INGATLAN x Szfvár, Olaj u. 16. szám alatt üres HÁZ eladó 160 ezer Ft-ért. Ér­deklődni: 1. sz. Ügyvé­di Munkaközösség Szf­vár, Dózsa Gy. tér 8. — Gárdony zártkert­ben 420 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni: 1. sz. Ügyvédi Munkaközös­ségnél Szfvár, Dózsa György tér 8. — Öreghegyen kisebb beépíthető TELEK el­adó. Érdeklődni: Szivár, öreghegy, Ruttkai u. 19. LAKÁS x 3 szobás gázfűtéses, tanácsi lakást CSERÉL­NÉK 1 szobásra meg­egyezéssel. „Ikarushoz közel 7603” jeligére a Kiadóba. 7603 x ELCSERÉLNÉM fe­hérvári II. emeleti 2 szoba, összkomfortos, tanácsi lakásomat fe­hérvári 3 szobás, taná­csi lakásra, vagy csalá­di házra megegyezés­sel. „összkomfortos 7508" jeligére a Kiadóba. — Novák Károly lip­­en 1,5 szobás 50 m­-es I. emeleti OTP ÖRÖKLA­KÁS 7­000,— Ft/rrt. + OTP átvállalással el­adó. „Májusi kiköltözés” jeligére a Hirdetőbe. — ELCSERÉLNÉM kétszoba -f­ félszoba, hallos, tanácsi lakáso­mat másfélszobásra. Ér­deklődni : Szivár, Rá­kóczi u. 20. V/106. VEGYES x Gyökeres és frissen vágott KARÁCSONYFA kiárusítás szombaton és vasárnap egész nap 80 Ft/m. Szfvár, Rozsnyói u. 46.__________________7605 x Dohányzóasztalok, székek, állólámpa EL­ADÓ du. 4—8-ig Lázár Elemérné Szivár, Lö­­völde u. 6, 8. em. 1. 7607 x Műszaki egyetemis­ta — orvos házaspár egy évre ALBÉRLETET ke­res. „Gyermek nélkül 7596” jeligére a Kiadóba. x 2 db négyhónapos BIKABORJÚ, 2 db nyolchónapos sodrott CSIKÓ eladó. Sáregres, Kodály Zoltán u. 2. 7585 x Állatgondozásban jártas fiatal házaspár ELHELYEZKEDNE az ország bármelyik részé­re, állami gazdaságban. Lakás szükséges. „Szarvasmarha gondo­zók 7594” jeligére a szi­­vári Kiadóba. 7594 x 180 kg-os kövér SERTÉS eladó. Szivár, Zsolnai u. 53. Bánya­tónál._________________7568 x 4 kW-os PVC he­gesztőgép eladó árnyé­koló ketreccel. Buda­pest, XXII. Ady E. u. 13. Győré. Telefon: 464-807.________________7537 — FRANCIA anya­nyelvű tanár, francia nyelvórákat ad. „Hóvi­rág” jeligére a Hirdető­­be, 172 559 — FEKVŐBETEG édesanyánk mellé fél­napos elfoglaltsággal gondozót keresünk. Szf­vár, Lövölde u. 23/a. fszt. 1. Telefon: 14­ 861. _____________________172 553 — Külön bejáratú bú­torozatlan szoba, kony­ha, éléskamra, vala­mint szoba, konyha, ALBÉRLETBE kiadó. Szfvár, Olaj u. 51. 172 555 — HÍZOTT SERTÉS eladó. Szfvár, Kecske­­méti u. 37._________172 562 — Fiatal HÚSSERTÉ­SEK eladók. Szfvár, Kecskeméti u. 33. 172 564 — Egy db HEVERŐ olcsón eladó. Szfvár, Lövölde u. 19. X/1. _____________________172 567 — Origínál 6 kw-os hőtárolós VILLANY­IVAL­YHA eladó. Szfvár, József A. u. 21. 11111. Érdeklődni este 7 után. __________________ 172 568 — Iskoláskorú gyer­mek délutáni FEL­ÜGYELETÉT, leckézte­­tését vállalom. Szfvár, Stéger F. u. 1. IV/3. Kiss,_________ 172 570 — 36-os MŰKORCSO­LYA (cipővel) eladó. Szfvár, Olaj u. 57. 172 571 — Vennék egy kismé­retű KONYHAKREDEN­­CET. Választ a Hirdető­be „Fehérvár” jeligére várom.,___________172 572 — 220 kg-os hízott SERTÉS 28.— Ft/kg-os áron eladó. Érdeklődni: 16 óra után. Belsőbá­­ránd, Fő utca 30. Pólyák János.______________172 573 — Panorámás mély GYERMEKKOCSI és bölcső eladó. Szivár, Rádió u. 29/B. III/7. 172 574 — Figyelem! Esküvő­re, összejövetelre PE­­CSENYECSIBE kapható, 40,— Ft/kg. Szfvár, Kas­­sai u. 134.__________172 576 — Lakások ünnepek előtti NAGYTAKARI­­­TASÁT és ablakok tisz­títását vállalom. Szfvár, Élmunkás u. 57. a. 1/5. 172 577 — Eladó: MELLÉK­ÉPÜLET 16 m­, favázas, aluprofilborítású ga­rázsnak is használható és kb. 150x80 cm-es já­tékvasút terepasztal. Szivár, Alvinczi köz 21. __________________ 172 578 — 2 db HS 200-as 20 W-os HANGFAL garan­ciális eladó. Érdeklőd­ni : esténként. Szivár, Balatoni u. 15. fszt. 4. ___________________ 172 580 — Műanyag felnőtt SILÉC eladó. Szfvár, Benke F. u. 10/B. 1/6. ____________________172 585 — 150—160 kg-OS HÚS­SERTÉS eladó. Szfvár, Hámán Kató u. 1/a. Kór­ház mögött. 172 586 — Egyéves, sodrott CSIKÓ és nyolcéves sodrott ló eladó. Szfvár, Mártírok útja 62. Sza­­bóéknál. 172 587 x Tolna megyei Gabonaforgal­mi és Malomipari Vállalat szek­szárdi, nagydorogi Ipar telepé­re (takarmánykeverőüzem és raktártelep) telepvezetőt keres azonnali belépéssel, takarmány­gazdálkodás­ üzemmérnöki, vagy mezőgazdasági középfokú vég­zettséggel. Az Ipar­telep körzeti üzemi rendszeren belül önálló gazdálkodási és termelési tevé­kenységet fejt ki. Jelentkezés a Tolna megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat paksi körze­ti üzem vezetőjénél Paks, Bátho­ry út 28. (volt Volán telep). 7588 A Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat pályázatot hirdet 5—10 év közötti szakmai gyakorlattal rendelkező felsőfokú végzettségű számítógépes rendszerszervező szakemberek részére rendszerszervezői, valamint 5 év feletti szakmai gyakorlattal rendelkező felsőfokú végzettségű szakember részére R—11 típusú számítógép melletti programtervezői munkakör betöltésére. A rendszerszervezői munkakör betöltésénél előnyben részesülnek azok, akik vezetői gyakorlattal, esetleg építőipari rendszer­ismeretekkel rendelkeznek. A programtervezői munkakörbe beletartoznak a Software fej­lesztői és felhasználói feladatok is. Itt előnyben részesülnek azok, akik angol nyelvtudással rendelkeznek. A pályázatokat vállalatunk személyzeti és oktatási osztályára írásban kell eljuttatni, amely tartalmazza az önéletrajzot, valamint a szakmai múlt részletes leírását. 7493 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1980. DECEMBER 17.

Next