Fejér Megyei Hírlap, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-03 / 1. szám

B 1981 legjobbjai: a Videoton, Tombor István, Rácz Lajos, Bebesi Gabriella Néhány tucat híján másfél ezer szavazat érkezett szer­kesztőségünkbe 1981 legjobb sportolóira, legeredménye­sebb edzőjére, legsikeresebb csapatára — vélhetőleg sok ezer sportkedvelő olvasónk nevében. A múlt év ismét si­keres volt a megye sportolói számára, s ennek tudható be, hogy ez a másfél ezer szava­zat minden eddiginél jobban megoszlott, egy-egy kategó­riában 20—30 jelölt is akadt. Végül is vitán felül a büszke címre legérdemesebbekk kö­zül kerültek ki a győztesek, olvasóink tehát — mint ed­dig is — most is jól válasz­tottak. Székesfehérváron és Duna­újvároson kívül a megye mintegy félszáz helységéből Hozott a posta szavazatokat, sőt, egynéhányat a megyeha­tárokon túlról is, például Sió­fokról, Budapestről, Bajáról, Sárbogárdról, Adonyból, Dinnyésről, Polgárdiból, Alapról és Lovasberényből különösen sok szavazat érke­zett, így tehát, bár valameny­­nyi győztes székesfehérvári, az év sportolói választás ko­rántsem volt valamiféle házi­verseny. A nőknél a Videoton atlé­tája, Bebesi Gabriella 580 szavazattal, meggyőző fölény­nyel került az élre. Az elis­merés nem csupán tavasszal elért országos rekordjának, utánpótlás bajnoki aranyér­meinek, válogatottbeli helyt­állásainak szól, hanem alig­hanem elsősorban annak, hogy a megye női sportolói közül leginkább ő esélyes 1984-ben az olimpiai részvé­telre. Megbízható, szorgalmas és küzdőképes versenyző, ha csak tőle függ, aligha okoz csalódást híveinek. Az év felfedezettjének te­kinthető a második helyezett Kaleszdorferné Major Magda, az Alba Regia Építők kosara­sa is. Évek óta az NB I-ben szerepel ugyan, mégis az idei őszön vált igazán nagytudású játékossá, aki minden körül­mények között képes hozni magát. Nem szeretnénk el­kiabálni, de húsz forduló után talán nem korai megemlíte­ni, hogy jó eséllyel pályázik az NB I „gólkirályi” koroná­jára, 280 szavazatot kapott. A harmadik helyen — mindössze három szavazat hátránnyal — Polonyi Zsuzsa, a Székesfehérvári Volán SC utánpótlás válogatott tájéko­zódási futója végzett. Dina­mikusan fejlődő, a kor szelle­méhez illő sportág szépremé­nyű képviselője. Tájfutónő a negyedik is, Pokk Mariann, a Videoton­ból. 54 szavazatot kapott, en­nek ellenére tehetsége nem kisebb, mint eggyel előtte végzett vetélytársáé. Burai Tiborné, a Dunaúj­városi Kohász kiváló, ered­ményességéről híres kézilab­dázója az ötödik , húsz sza­vazata nem tükrözi híven ké­pességeit. Rajtuk kívül szavazatot ka­pott még Lucsányi Ildikó (Székesfehérvári Volán, táj­futó), Fésűs Irén (Székesfe­hérvári Volán, röplabdás), Tóth Margit (Dunaújvárosi Kohász, tornász) és Keszthelyi Melinda (Dunaújvárosi Ko­hász, kézilabdázó). A férfiaknál immár ne­gyedszer került az élre Rácz Lajos, a Szondi SE világ- és Európa-bajnok birkózója. 1981-ben a világbajnokságon harmadik, az Európa-bajnok­­ságon második volt, s igazság szerint nem akadt a megyé­ben más ehhez fogható telje­sítmény. Ehhez képest nem túlságosan sok az általa meg­szerzett 324 szavazat, amely arra is utal, hogy tőle a leg­többen győzelmeket várnak. Hisszük, lesz is része még diadalokban. Baranyi Sándor, a Videoton futballistája 232 szavazattal került a második helyre. A keménységéről és méginkább dicséretes küzdőképességéről híres csapatkapitányt sokan szeretik — remélhetőleg ez is segít abban, hogy sérüléséből fölgyógyulván, mielőbb visz­­szatérhessen a pályára.­ A harmadik helyen, meg­lepetésre, a férfiaknál is táj­futó végzett, mégpedig Nagy Róbert, a Székesfehérvári Vo­lán SC-ből. 189 szavazata, ér­tékes helyezése önmagáért beszél. Természetesen ő is válogatottjelölt, s a hozzáér­tők szerint szép jövő áll előtte. Disztl Péter, a Videoton kapusa a negyedik, 126 sza­vazattal, aki ezek szerint a futballcsapat második leg­népszerűbb embere. Méltán az, s remélhetőleg az is ma­rad még hosszú-hosszú évek­ig ... Czékmán Zoltán, a Székes­­fehérvári Volán SC válogatott röplabdázója következik a sorban, 72 szavazattal. Egy nagy név, Kovács Péter, a Dunaújvárosi Kohász olim­piai bronzérmes tornásza ta­lálható a hatodik helyen, 60 szavazattal. Bizonyára lesz még előkelőbb­­helyen is, ám­bár 1981 is bravúros éve volt. Súlyos operáció, egy év kiha­gyás után is beverekedte ma­­gát a világbajnokságon sze­replő csapatba, s ott lába­dozva is a magyar együttes egyik legbiztosabb pontja volt. Előkelő helyet mondhat magáénak Németh Zoltán, a Videoton junior bajnok ke­rékpározója, aki 56 szavaza­tot kapott. Nagy meglepetés­re a megyei bajnokságban szereplő Ikarus SC labdarú­gója, Vass József a nyolcadik, 34 szavazattal. Hevesi László, a Videoton kiváló kosárlab­dázója 31 szavazattal a kilen­cedik, Demeter József, a Szé­kesfehérvári Volán SC ifjú­sági bajnok öttusázója 30 sza­vazattal a tizedik. Kívülük több-kevesebb szavazatot kapott még Jakab Tamás (Székesfehérvári Vo­lán SC, tájfutó), Márkus Gá­bor (Videoton, atléta), Eger Tamás (Székesfehérvári Vo­lán SC, tájfutó) Németh László (Polgárdi, labdarúgó), Vass György (Székesfehérvári Volán SC, öttusázó), Disztl László (Videoton, labdarúgó), Seres Ferenc (Szondi SE, birkózó), Simon Balla István (Dunaújvárosi Kohász, atlé­ta), Dankó Tivadar­ (SZIM Vasas, ökölvívó), Végh Tibor (Videoton, labdarúgó), Odor Lajos (Agárdi MEDOSZ, evezős), Nagy Tibor (Video­ton, labdarúgó), Szabó Gyula (MÁV Előre, labdarúgó), Szatzker János (Székesfehér­vári Volán SC, tájfutó), Mailár Zsolt (Videoton, at­léta), Lukács József (Video­ton, tájfutó), Vura József (Dunaújvárosi Kohász, kézi­labdázó), Csongrádi Ferenc (Videoton, labdarúgó), Csu­­hay József (Videoton, labda­rúgó), Nagy Péter (Videoton, kosárlabdázó) és Kovács At­tila (Videoton, atléta). Az edzőknél ez idáig min­den évben más került az el­ső helyre, Tombor István az első, akinek sikerült dup­láznia. A Szondi SE kötött­fogású birkózóinak mester­edzője jelentős fölénnyel ke­rült az élre , hosszú, nagy eredményekben bővelkedő munkásságát tekintve meg­érdemelten. A győztes csapat edzője, Szentmihályi Antal a má­sodik, 271 szavazattal, aki­nek Székesfehérvár újra sze­rencsét hozott, nem érdemte­lenül persze. Nem kis meglepetésre Tör­jék György, a Székesfehér­vári Volán SC tájékozódási futóinak edzője a harmadik, 230 szavazattal. Előkelő he­lyezése valójában csak an­nak igazi meglepetés, aki nem tudja, micsoda érdemei vannak a nem is olyan ré­gen, úgyszólván ismeretlen sportág térhódításában a me­gyében. Árva Csaba, a Dunaújváro­si Kohász férfi ifjúsági kézi­labda-csapatának edzője, a negyedik, 92 szavazattal. Az élmezőnyben rajta kívül több utánpótlásnevelő szakember található , az olvasók, a sportkedvelők ezt a kevésbé látványos, ugyanakkor nélkü­lözhetetlen munkát is elis­merik, számon tartják tehát. Pályi Tibor, a Videoton tá­jékozódási futóinak edzője az ötödik, 58 szavazattal, érde­mei azonosak Törjék Györ­gyével. Az élmezőnybe tartozik még Batári István, a Video­ton kerékpározóinak edzője, 45 szavazattal és Bata László, a Székesfehérvári Városi Sportiskola ifjúsági kosaras lányainak edzője, 44 szava­zattal, 40 szavazatot kapott Pap Zoltán, a Dunaújvárosi Kohász férfi tornászainak edzője, akinek három tanít­ványa is szerepelt a moszk­vai világbajnokságon. Enged­tessék meg kimondani, ő sok­kal előkelőbb helyezést ér­demelt volna. 25 szavazatot kapott Lukács József, a páz­­mándi ifjúsági labdarúgó­csapat edzője — bizonyára nem ok nélkül. Szavazatot kapott még Kozma Péter (Videoton, at­létika), Döbrentei Gyula (Vi­deoton, atlétika), Verebes József (Videoton — legalább­is az év első felében — lab­darúgás), Kulcsár Antal (Szé­kesfehérvári Volán SC, öttu­sa), Tombor Árpád (Köfém, kézilabda), Herr Lajos (Szé­kesfehérvári Volán SC, öttu­sa), Tóth Attila (Videoton, kosárlabda), Nagy János (MÁV Előre, labdarúgás), Gárdos Ferenc (MÁV Előre, kézilabda), Szőke Miklós (MÁV Előre — az év első fe­lében — labdarúgás), Muk­­rányi András (Székesfehér­vári Városi Sportiskola, atlé­tika), Homola György (Szé­kesfehérvári Volán SC, röp­labda), Benes István (Velen­cei-tavi Vízisportiskola, ka­jak-kenu), Liszt Ferenc (Szé­kesfehérvári Volán SC, röp­labda), Végh Antal (Mányi TK, labdarúgás), Listár Fe­renc (Béke téri Általános Is­kola, kézilabda), Borók Lász­ló (Ikarus SC, vívás), Guri­­satti Gábor (Vasmű MHSZ búvárklub, könnyűbúvár sport) és Sárvári László (Szé­kesfehérvári Volán SC, röp­labda). A csapatversenyben óriási fölénnyel, 792 szavazattal a Videoton futballistái kerültek az élre. Aligha csupán a jó helyezésnek szól az elisme­rés, ez a jórészt fiatalokból álló csapat főként küzdőké­pességével hódította meg a közönséget. Bár soká meg­maradna az immár megszo­kott lendület! Valójában egyetlen csapat szoríthatta volna meg a Vi­deotont, mégpedig a végül is második helyen végzett Vo­­lán-jégkorongozók. Akárhogy is, ők magyar bajnokságot nyertek 1981-ben és a Baj­nokcsapatok Európa Kupá­jában is tisztesen helytálltak. Sajnos — alighanem ők saj­nálják a legjobban — őszi bajnoki szereplésük koránt­sem méltó a bajnokcsapathoz, 132 szavazatot kaptak. Fura mód nem csapat, ha­nem szakosztály, a Volán SC tájfutói szerezték meg a harmadik helyet, 111 szava­zattal. Eredményeiket, fejlő­désüket ismerve, nem ok nélkül. A Dunaújvárosi Kohász férfi ifjúsági kézilabdacsa­pata 103 szavazattal a negye­dik, a Videoton 4x800-as fér­fi atléta váltója 97 szavazat­tal az ötödik helyen végzett. Fiatal sportemberekről lévén szó, remélhetőleg mindany­­nyiukról fogunk még halla­ni. Szavazatot kaptak még a Szondi SE szabad- és kötött­fogású birkózói, a Székesfe­hérvári Volán SC öttusázói, a Székesfehérvári Volán SC férfi és női röplabdacsapata, Pázmánd ifjúsági labdarúgói, az Alba Regia Építők és a SZIM Vasas tekecsapata, az Építők női kosárlabdázói, a Mányi TK labdarúgócsapata, a Videoton kerékpározói, a D. Kohász női, a MÁV Előre férfi és a Köfém női kézilab­dázói, valamint a Dunaújvá­rosi Kohász férfi tornászai. Az ünnepélyes eredmény­­hirdetést január közepére tervezzük, a győzteseknek ekkor adjuk majd át a tisz­teletdíjakat. Ez alkalommal sorsoljuk ki a szavazatot be­küldők között a szerkesztőség által felajánlott sportfelsze­­reléseket is. SAKKHÍREK Az 1982. évi sakk-csapat­­bajnokságban 10 egyesület vesz részt. Ezek sorsolási sorrendben: 1. Videoton SC, 2. D. Papír SE, 3. Móri SE, 4. Honvéd sakk szakkör, Du­naújváros, 5. Alba Regia Építők SC, 6. Agárdi ME­­DOSZ SE, 7. Sárbogárdi Vi­deoton KSE, 8. Etyeki KSE, 9. Csákvári TC, 10. Bicskei Spartacus SE. A bajnokság első fordulója január 17-én lesz és kéthe­tenkénti fordulókkal május 9-én zárul a bajnokság. A székesfehérvári járást eddig a bajnokságban képviselő MEASC csapatösszeállítási nehézségei miatt jobb játé­kosainak az Agárdi MEDOSZ részére történt átengedése után a járási csapatbajnok­ságban kísérli meg az in­dulást. A megyei bajnokság me­zőnyében első ízben szereplő Agárdi MEDOSZ csapatától sikeres helytállást remélhe­tünk. Örvendetes esemény, hogy a bajnokságba bekapcsolódik a dunaújvárosi Honvéd sakk­szakkör is. * * * A székesfehérvári általános is­kolások sakkéletében újabb elő­relépés történt. A megyei közép­­iskolás sportbizottság és a me­gyei sakkszövetség közös rende­zésében került kiírásra a székes­­fehérvári általános iskolák sakk­csapatversenye. A háromfős csa­patokkal (2 úttörő, 1 kisdobos) december 17-én lebonyolított ver­senyt a Petőfi Sándor Általános Iskola ,,A’" csapata nyerte. 2—3. helyen az Ének-Zenei Általános Iskola és a Petőfi iskola „B” csapata végzett, egyenlő ered­ménnyel. A 4. a II. Rákóczi Fe­renc Általános Iskola csapata lett. A lányok egyéni versenyét De­zső Csilla, a Rákóczi iskola út­törője nyerte, 2. Bóna Katalin, a Petőfi iskola kisdobosa lett, 3. pedig Kiss Franciska, a Rákóczi iskola kisdobosa. A helyezettek okleveleit az iskola igazgatóhelyettese osztotta ki. Az eredményes szervezés és rendezés munkáját Varga Ferenc tanár végezte. Sport Jubileumi torna Miskolcon Három napig élvezhették a miskolciak és a diósgyő­riek vendégszeretetét azok a csapatok, játékosok, vezetők és újságírók, akik hivatalo­sak voltak a Képes Sport jubileumi nemzetközi terem­­labdarúgó tornájára. A két magyar csapat mellett ezút­tal két csehszlovák együttest is üdvözölhettünk. A tornát megérdemelten a DVTK nyerte, az elmúlt évek siker­csapatának, a Videotonnak csak a negyedik hely jutott. Néhány véleményt, nyilat­kozatot gyűjtöttünk csokor­ba. Szalmásy Tamás, a Video­ton ügyvezető elnöke: — Csapatunk erejéből ennyire futotta, a fiúk ment­ségére szolgáljon, hogy né­­hányan most játszottak elő­ször teremben. Sajnos már nincs teremspecialistánk, mint Karsai és Kovács Jóska volt. Nagyrészt az ő érdemük is, hogy végleg birtokukba került az eredeti kupa. Andrej Istók, a kassaiak edzője: — Szívesen jöttünk Mis­kolcra és jövőre is részt ve­szünk a tornán, ha hívnak bennünket. A magyar csapa­tokkal igyekszünk a jövőben jó kapcsolatot teremteni, szívesen játszunk velük nagypályán is Buzánszky Jenő, a hajda­ni aranycsapat jobbhétvédje. — A közönség és a televí­ziónézők jól szórakozhat­tak, valamennyi mérkőzésen nagy küzdelmet láthattak. Nem ünneprontásként mon­dom, de az idén nem voltak olyan egyéniségek, mint an­nak idején Karsai, Kovács Jóska, vagy az újpesti Dunai III. A legjobb kapus ezen a tornán szerintem is a kassai Zeman, a mezőnyjátékos pe­dig a diósgyőri Oláh volt. Lakatos György, a Képes Sport főszerkesztő-helyet­tese: — Úgy érzem ez a torna is bebizonyította, hogy létjogo­sultsága van a teremfocinak. Olyan lelkes közönség előtt játszani, mint a diósgyőri, egyszerűen élmény a csapa­toknak. Az idén Budapesten szeretnénk megrendezni a XI. Képes Sport Kupát. Az impozáns miskolci csarnok villanytábláján bú­csúzóul kigyulladt a felirat: Viszontlátásra 1982-ben! — Kollósy — A kupa végleg a Videoton birtokába került Csak ülök ... Szentmihályi tanácsait hallgatják a játékosok így szurkolnak a diósgyőriek Fotó: Rabáczy Szilárd rn

Next