Fejér Megyei Hírlap, 1982. április (38. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-27 / 97. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1982. ÁPRILIS 27. IFJÚ FAZEKASOK KIÁLLÍTÁSA VELENCÉN. Egy jó kezdeményezés első eredményeként nyitották meg 1982. április 24-én, Velencén, a Gyógypedagógiai és Kisegítő Iskola falai közt azt a kiállítást, amely az iskola agyagozó szakkörének munkáiból készült. A szakkör majdnem egy­éves tevékenységének első gyümölcseként láthatták az érdeklődők a gyerekek alkotásait. Sán­dor Éva­­ a budapesti Gyógypedagógiai Főiskola adjunktusa megnyitójában örömmel üdvö­zölte a nemes kezdeményezést, hisz ez a tevékenység nemcsak a délutáni szabadidő hasznos el­töltésének a megszervezése, de alkalmat ad a gyerekek alkotó, önkifejező munkájára is. A szakkört Tóman Ilona és Szörényi József tanárok vezetik. A patronáló és egyben szakmai irá­nyító pedig Lőrincz Katalin velencei fazekasmester. Az agyagozó szakkör kiállításával pár­huzamosan kapott helyet a Bölcskei Gyuláné által vezetett hímző szakkör kiállítása is Kondárné Elekes Katalin Fotó: Hajdú János Fehérvárról a Velencei Biennáléra Az egyik legrangosabb eu­rópai képzőművészeti sereg­szemle a világhírű Velencei Biennále, amelyet — mint a bienn szelő is tükrözi — két­évenként rendeznek meg. A biennále céljait szolgáló ha­talmas parkban immár nyolc­van esztendeje Magyarország­nak is van kiállító épülete, amely már sokszor felhívta a figyelmet hazánk magas ran­gú képzőművészeti kultúrájá­ra. Az idei, negyvenedik bien­­nálén Magyarországot főként a székesfehérvári István ki­rály Múzeum Schaár Erzsébet gyűjteményének válogatott alkotásai képviselik majd. Schaár Erzsébet Fehérvá­ron jól ismert, különleges, de sokszor nem könnyen érthető művészetére a tavalyi buda­pesti kisplasztikai kiállításon figyeltek fel a külföldi szak­értők. A nemzetközi elisme­rés is indokolta, hogy Schaár­­alkotások kerüljenek a jubi­leumi biennáléra. A döntés alapján Csorba Géza, a kiál­lítás kormánybiztosa a szé­kesfehérvári gyűjteményből válogatta a bemutatandó al­kotások zömét. Ezek kiállítá­sának előkészítése, és a kiál­lítás berendezése fehérvári múzeumi feladat lesz: Kovács Péter igazgatóhelyettes végzi. A közeli napokban már út­nak indul a kiállítás anyaga Velencébe, ahol június 13-tól szeptember 12-ig nem csupán a velenceiek, hanem a tíz­ezer számra érkező turisták is megtekinthetik. Fehérvár EH Már Keddtől keddig... A Fehérvár Áruház Szerelvényboltjában (Széchenyi u. 172.) MINDEN CSEMPE 20% engedménnyel A Fehérvár Áruház Divatosztályán IMPORT ÚTITÁSKA 40 % árcsökkentéssel KEDDTŐL KEDDIG KEDVEZMÉNY! A Fehérvár Áruházban mindig történik valami! _______________________________________3872 Művelődéspolitika Osztrák könyvajándék az ELTE-nek Értékes könyvgyűjteményt ajándékozott az ELTE Böl­csészettudományi Karának a Budapesti Osztrák Kulturá­lis Intézet. A mintegy 600 kötetből álló kiskönyvtárt hétfőn rövid ünnepség ke­retében adta át Artur Kremsner, az intézet igaz­gatója, az Osztrák Köztár­saság budapesti nagykövet­ségének sajtó és kulturális tanácsosa. Méltatta a két ország kulturális kapcsola­tainak jelentőségét,é s szólt arról, hogy a jövőben iro­dalmi, irodalomtörténeti és nyelvészeti, s más szakköny­vekkel is gyarapítják majd a német tanszék 36 ezer kö­tetes könyvtárát. Az ELTE nevében Unger Mátyás dé­kánhelyettes köszönte meg az ajándékot.­ Az egyetem német tanszé­ke gyümölcsöző kapcsolat­ban áll az Osztrák Kulturá­lis Intézettel, amelynek jó­voltából már­ korábban is sok értékes német nyelvű könyvvel gazdagodott. A most átadott gyűjtemény új­kori és legújabbkori osztrák költők, írók, irodalomtörté­nészek munkáit tartalmaz­za. (MTI) A Csapó utcai tanár úr ott élt, a mai György Osz­kár tér táján, a Csapó utcá­ban, ahol ,a régi Palotavárost apránként fölemészti majd a mai Székesfehérvár. Ott egy kicsi ház volt a „tornya” (elefántcsont-torony, vagy őr­torony? Bízzuk az irodalom­­történészekre!), nemcsak a húszas-negyvenes évek Eu­rópájától, a világtól, de még e városon belül is félreeső helyen. György Oszkár a költő. György Oszkár, a pedagógus. A költőtől a versek, a tanár­tól a tanítványok minőségét kérheti számon az utókor, s nem azt, milyen emberség­gel, erkölccsel, hittel élte meg a saját életét. György Oszkárról, az emberről mégis a másik Fehérvárról elhírese­­dett író, Jankovich Ferenc is szükségesnek tartotta emlí­tést tenni, róla szóló vissza­emlékezéseiben. Mert az an­tifasiszta mártír, György Oszkár élete is olyan volt, mint hátrahagyott kincse, a költői életmű, a tanári em­beralkotás, hogy az ember­ség és művészet, az etika és az esztétika eltéphetetlenül egy benne. Százéves lenne most, ha köztünk lehetne. És köztünk lehetne talán, ha olyan em­ber lett volna, akinek lát­szott a legtöbb egykori fe­hérvári ismerős szemében: józan életű, szerény, a világ­tól kicsit mindig félrehúzódó ember, aki a társaságnál több­re becsüli könyvei és kéziratai társaságát, s a Csapó utcai ház családi életének meleg­ségét, meg az agárdi nyaraló csöndes magányát. Ez a látszat — amelyre, úgy látszik, elhurcoltatása és tragikus halála sem lehetett eléggé drámai cáfolat — má­ig megtéveszti felületesebb értékelőit is, így jutott neki modern irodalomtörténetünk­ben a legköltőibb sors- még a halottak közt is szerényen hátraállt. A tanítvány tanú­ságtevő hevével róla beszélő Jankovich Ferencről, a vele jó barát Kardos Lászlóról, tisztelő tanártársáról, Szabó Dezsőről — nem is szólva a Nyugathoz közelebb álló író­barátairól, Babitsról, Koszto­lányiról, Juhász Gyuláról — jóval többet tudunk. Versei és cikkei olvastán úgy érzem, becsapott ben­nünket. (S szégyelhetjük ma­gunkat, akiket sikerült meg­téveszteni ezzel a visszahúzó­dó, csöndes élettel.) Hango­sabb, mozgalmasabb egyéni­ségről most, emberöltő múl­tán is nyilvánvalóbban lehet­ne tudni — s nemcsak iroda­lomtörténeti forrásmunkák­ban, de a középiskolai iro­dalomórákon! — hogy min­denkit megelőzve ő­­fordítot­ta le először Baudelairet és Verleinet magyarra (kritiku­sai szerint valóságos forra­dalmi cselekedetként). Hogy első verseskötete, az In me­mórián már 1911-ben a mo­dern magyar líra nyelvén szólt (amely Ady és Babits verseitől lett századunk ma­gyar költészetének anyanyel­ve). S hogy ő fogalmazta meg elsőként a műfordítás máig korszerű ars poeticáját (évti­zedekkel a „Villániádák” és magyaros-rímes Homérosz­­fordítások előtt), alázattal a „fordítói nyersanyag” iránt. S hogy tudott innen, a Fe­hérvárt is félreeső Csapó ut­cából kapcsolatokat tartani Rodinnel, Picassóval, József Attilával, s az akkor még Berdával, Fodor Józseffel, ígéret-fiatal Vass Istvánnal, Sőtérrel. S tudott dunántúli irodalmi folyóiratot szer­keszteni. Akik azt hitték, ismerik (mert írásait nem értették, nem is olvasták talán, de mindennap találkoztak vele és köszöntek neki (kicsit hó­bortos, de tiszteletreméltó francia nyelvtanárnak ismer­ték, elvégre néhány szemesz­tert a Sorbonne-on is hallga­tott. A fehérvári főreálisko­láig, haza, vasárnaponként útban az álmos Velencei-tó­hoz, és könyvesboltokban böngészve, a f­ekete Sas pa­tikában járva, a Nagy Sán­dor utcai borbélynál, a vas­útállomáson találkozva S mi, akik immár biztosan tudjuk, hogy nem ismerjük még mindig eléggé és iga­zán, örülünk neki, hogy leg­alább most, századik szüle­tésnapján, egy — hozzá illő­en — szerény méretű kama­rakiállítás hívja föl rá Fe­hérváron a figyelmet. És a rá emlékeztető könyvek, le­velek, kéziratok, meg a ké­sőbb hozzájuk kapcsolódó irodalomtörténészi megemlé­kezés, előadás kihozzák ta­lán a Csapó utcából György Oszkár tanár úr oda zárkó­zott emlékezetét. Arról már nem is szólva, milyen méltó vállalkozás l­enne a kiadatlan kéziratokat, a költő utolsó üzeneteit a mi korunknak, kiadásra rendezni, válogatott műveit megjelentetni. Mert nem szabad megté­veszteni hagynunk magun­kat a látszatoktól. A náci ha­láltáborban csak a Csapó ut­cából elhurcolt György Osz­kár tanár úr halt meg. György Oszkár, a költő ma is él, s van mondanivalója a mi számunkra is. Mekis János Vasas dalosok Dunaújvárosban Hét munkáskórus lépett fel szombaton és vasárnap Dunaújvárosban a Vasas munkásdalos ünnepek hang­versenyén. A kórustalálkozó résztvevőit — akik főként Bartók és Kodály kórusmű­vekkel szerepeltek —­­Fehé­­ri Béla, az MSZMP Dunaúj­városi városi Bizottságának titkára köszöntötte. A dalostalálkozó vasárnap délután a Dunai Vasmű klubjában zárult, ahol Bara­nyai Géza, a vasasszakszer­vezet titkára emléktárgyakat nyújtott át a Csepeli Mun­kásotthon vegyeskarának, a Láng Művelődési Központ leánykarának, a MOM Mű­velődési Központ vegyeska­rának, a 316-os Szakmun­kásképző Intézet leánykará­nak és a Dunaújvárosi Köz­ponti Énekkarnak. Köszön­tötték a kórusok azon tagja­it is, akik ugyanabban a kö­zösségben már ötven éve énekelnek. Nekik oklevelet adtak át. Bár­­ a találkozó után a szakemberek értékelték a résztvevők produkcióját, csak az év végén, a vasas­szakszervezet székházában, a dalos ünnepek záróesemé­nyén lesz eredményhirde­tés. Koncertsiker Főorvos a zongoránál Lelkes tetszéssel fogadott hangverseny színhelye volt a székesfehérvári zeneiskola. Bartók, Beethoven, Liszt és Schubert műveit tolmácsolta olyan magával ragadóan a zongoraművész, hogy méltán zúgott hosszan a taps, jo­gos volt a számtalan dicsérő elismerés. Mindez önmagában nem mondható különlegesnek, hi­szen a zeneiskola öreg épü­letében már számos neves zongorista nyújtott külön­leges élményt, és aratott za­jos sikert. Most azonban nem­ hivatásos előadóművész, ze­netanár, vagy zeneszerző adott káprázatos hangver­senyt, hanem egy­­ „civil”. Dr. Szilágyi András pszichi­áter, a székesfehérvári kór­ház főorvosa nyűgözte le virtuóz tudásával a hallgató­ságot. Megkérdeztük, miképpen sajátított el ilyen mesteri technikát? — Miként a hivatásosok, temérdek gyakorlással. Még egészen kis gyermek voltam, amikor már elbűvölt a zene és vágytam muzsikálni. Is­kolás koromban már az ope­rák világa érdekelt. Sokat kalimpálgattam zongorán, örömmel tanultam és állan­dóan gyakoroltam. Ma is mintegy harminc órát ját­szok, gyakorolok hetente. Ennyi az egész. — Elnézést, de ilyen ma­gasfokú koncertszínvonalhoz talán magasszintű képzettség is szükséges ... — Nem titok: két éven át a zeneakadémiára jártam, úgy gondoltam, hogy a zenét választom foglalkozásomnak, hivatásomnak. Közben azon­ban megváltozott a vélemé­nyem : az orvosi hivatás mel­lett döntöttem. — Önt úgy is szokták em­legetni, hogy „a zongoramű­vész főorvos”... — Ha ez így van, ennek nem örülök. A kétféle tevé­kenységet nem szabad össze­kapcsolni. Bármilyen színvo­nalon zongorázik valaki, já­tékának eredményessége szempontjából közömbös, hogy mi a foglalkozása. Ugyanígy az orvösi hivatást sem érinti, hogy valaki tud-e zongorázni. Én orvos va­gyok, mellette kedvtelésből zongorázok, a koncertem meghívóján a doktori címet már nem tüntettem fel... — Milyen a zenei ízlése? — Liszt és Bach különö­sen sok örömet szerez ne­kem. De a klasszikusok mel­lett szeretem az igazi jó jazzt is, mint amilyen a né­ger Peterson muzsikája. Amúgy az igazi kedvencem a varázslatos zongorajátékú Richter. — Hobbija?­­— A hanglemezek gyűj­tése. Hadd tegyem hozzá: nem csupán gyűjtése, hanem hallgatása is. Ha szabad időmben zongorázom, akkor hallgatni szeretem a zenét... F. T. 5. OLDAL Kiállítás a Radnóti kollégiumban Hagyomány már, hogy egy­­egy Fejér­­megyei festőmű­vész alkotásaiból kiállítást rendeznek a fehérvári Rad­nóti leánykollégiumban. Leg­utóbb M. Tóth István, majd Áron Nagy Lajos festménye­ivel ismerkedhettek a diá­kok, április 27-től pedig Francsics József művésztanár képeit láthatják az érdeklő­dők. A kollégium klubtermé­be várják más iskolák taná­rait és diákjait. Arra is mó­dot adnak, hogy órákat tart­sanak olyan témákról, ame­lyeknek kiegészítő „díszlete” lehet a kiállítás.

Next