Fejér Megyei Hírlap, 1982. május (38. évfolyam, 101-125. szám)
1982-05-25 / 120. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1982. MÁJUS 25. Vasárnap rendezték a székesfehérvári ifjúsági és úttörőházban a negyedik Fejér megyei gyermekklub-találkozót. A sokszínű programból kiemelkedett a pákozdi citerazenekar műsora Megnyitó: ma délután BICSKEI NAPOK Bicske nagyközség Közös Tanácsa, a Hazafias Népfront és a KISZ nagyközségi bizottsága, a Járási Egyesült Áfész, illetve a járási művelődési központ negyedik alkalommal rendezi meg a bicskei napok kulturális és társadalompolitikai sorozatot. Három év tapasztalata alapján kialakított közművelődési célokkal és tartalommal ezúttal is sikerült változatos, jónak ígérkező programot kialakítani. A helyi sajátosságoknak, lehetőségeknek megfelelő, komplex formával egyaránt megvalósítható a művelődés, önnevelés és szórakozás néhány napra meghatározott célja. Ez a tudatosság, kulturális derűlátás külön nagy figyelmet, érdeklődést érdemel. Az új sorozat egyik legjelentősebb tartalma: találkozás a Csepel Művek Munkásotthona alkotóinak munkájával, a művészeti csoportokkal. Megyénk 1973 óta eredményes kulturális és baráti kapcsolatot tart a csepeliekkel, ezért a bicskei közös munka csak erősítheti ezt az együttműködést. Bemutatkozik a több sikert, jó eredményt, nemzetközi elismerést szerzett csepeli képzőművészeti kör, Sor Júlia ötvösművész, az Iparművész Szövetkezet, a munkásotthon táncegyüttese, modern- és társastánc csoportja és a csepeli ifjúsági pantomimcsoport. A kiemelkedő rendezvény nagy sikerének, a munkahelyi művelődés népszerűsítésének és a végzett munka igazolásának ígérkezik a szocialista brigádok politikai és művelődési vetélkedője. A nagyközség fejlődő ipari és mezőgazdasági üzemeiben 53 szocialista brigád vállalta, hogy a tudatos, korszerű népművelési forma és az együttműködések lehetőségeivel megszerzik, feldolgozzák, rendszerezik egy politikai ésművelődési kategória ismereteit, s játékosan vetélkedve beszámolnak felkészülésükről. A programok színvonalát emeli az ünnepi könyvhét országos szövetkezeti és megyei megnyitója. A szabadidős lehetőségekkel, illetve a közigazgatási terület általános iskolás tanulóinak közreműködésével megrendezik az országos sportnapokat. Megemlékeznek a gyermekekről és a hagyományoknak megfelelően, bemutató foglalkozást tartanak a művelődési központ gyermekcsoportjai, a balett-tanfolyam, a karate-tanfolyam és a néptáncegyüttes ifjú növendékei. A negyedik bicskei napok közművelődési sorozatát, a kiállításokat május 25-én, kedden délután 6 órakor dr. Sass József, a bicskei járási hivatal elnöke nyitja meg. Közreműködik a Csepeli Munkásotthon Vegyeskara. Ezt követően megemlékeznek Kodály Zoltán születésének évfordulójáról, századunk magyar zenéje legnagyobb képviselőjének centenáriumáról, amit a Háry János daljáték bemutatása színesít. A Népszínház előadása nagyon szép nyitánya, kifejező indítása a bicskei rendezvények- Urbán László Hazakerült az Ómagyar Mária-siralom Pieter De Somer, a leuveni Katolikus Egyetem rektora hétfőn átadta Zircz Péternek, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgató-helyettesének azt a XIII. századi pergamenkódexet, amely az egyik legrégibb írásos emlékünket, az Ómagyar Máriasiralmat tartalmazza. A két intézmény vezetői aláírásukkal hitelesítették a megállapodást, amelynek értelmében a leuveni egyetem flamand vonatkozású tudomány-, könyv és művelődéstörténeti dokumentumokat kap cserébe a számunkra felbecsülhetetlen értékű kódexért. Az ünnepségen jelen volt Korcsog András művelődési minisztériumi államtitkár, s a politikai, a tudományos, az irodalmi élet számos vezető személyisége, valamint Jacques G. Gerard, a Belga Királyság budapesti nagykövete. Az 132 szóból álló Ómagyar Mária-siralom a Halotti Beszéd mellett a másik olyan szövegemlékünk, amely igényes megformáltságával, teljességével a magyar irodalom kezdetét jelenti. A latin nyelvű vallásos elmélkedéseket, prédikációkat, bibliai szövegmagyarázatokat tartalmazó könyv valószínűleg a XIII. század végén került a Bolognában vagy Párizsban tanuló magyar egyháziak tulajdonába. Ekkor jegyezték fel a kötet 134. lapjára a párizsi Geoffroi De Breteuil-től származó Mária-siralom részben szó szerinti, részben gondolat szerinti magyar fordítását. A kódex sorsa a XIV. századtól a XX. századelejéig ismeretlen. Egyik, tulajdonosa, — a feltételezések szerint — értelmetlennek találván a magyar nyelvű bejegyzést, annak egy részét megpróbálta eltüntetni. Szerencsére az írásról készült fényképen a kitörölt szöveg olvashatóvá vált. A kötet 1922-ben került Leuvenbe, ekkor már magyar irattárosok is elvégezték a nyelvemlék első lejegyzését, értelmezését. A felfedezés nagy feltűnést keltett hazánkban, számos tudós foglalkozott az Ómagyar Mária-siralom egyes szavainak, fordulatainak nyelvi magyarázatával, valamint dallamával. A második világháború alatt a leuveni egyetemi könyvtár szinte teljesen elpusztult. Az egyetlen épen maradt páncélszekrény azonban megőrizte az értékes kötetet. Az elmúlt 35 évben több magyar közgyűjtemény (így az egyetemi és a pannonhalmi könyvtár) is kezdeményezte a kódex megszerzérét csere útján, de a tárgyalások nem vezettek eredményre. Az Országos Széchényi Könyvtár két éve vette fel ismét a kapcsolatot a leuveni Katolikus Egyetem könyvtárával, amely időközben flamand és francia részre vált szét. Az előbbinek a vezetői magukévá tették a csere gondolatát, s mivel számukra jelentős értékű, flamand vonatkozású ősnyomtatványokat ajánlott fel a magyar könyvtár, létrejött a megállapodás. A kódex az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában őrzött nyelvemlékek közé kerül, s a tudósok hamarosan megkezdhetik feldolgozását. A szakértők nagy reményeket fűznek a kutatásokhoz; mivel a 302 levelet tartalmazó kötet alapos vizsgálatára eddig nem volt mód, most fény derülhet az Ómagyar Mária-siralom keletkezésének körülményeire, részleteire is. Filmjegyzet Szívzűr Groteszk életképek, fanyar burleszkjelenetek és harsány kabarétréfák keverednek Böszörményi Géza új filmjében, sőt még szürreális elemek is feltűnnek a hatás élénkítése kedvéért. A sokféle stíluselem azonban inkább közömbösíti egymást, mintsem erősítené. Következetesen végigvitt cselekmény, árnyalt jellemzés, gyökerekig kibontott mondanivaló hiányában a játék részletekre esik szét. Pedig a film indítása a mai társadalmi lét elevenébe metsző konfiktussorozatot ígér. A friss diplomával falura települő orvos és felesége személyében a tiszta hit, az áldozatkész munkakedv megszemélyesítőit sejtjük a saját zsírjába fulladó anyagi jólét helybeli megtestesítőivel szemben. Ám egy szalmalángnyi nekibuzdulás után az összecsapás elmarad, a fiatal pár túl könnyen megadja magát, az asszony természetes önző hajlamainak engedve, a fiatalember ugyan némileg nyugtalan lelkiismerettel, de lényegében ellenállás nélkül. Túlságosan hamar idomulnak a rezervátumszerű falu sivár lelkületű vezetőrétegéhez, az üresfejű, fontoskodó funkcionáriusokhoz, az eszemiszomokba süppedt iskolaigazgatóhoz. Meglehetősen riasztó az a kép, amelyet Böszörményi Géza fölvázol a vidéki értelmiség igénytelenségéről, céltalanságáról, kiúttalanságáról, s ha tudjuk is, hogy van valóságalapja a látleletnek, az érvelés ebben a formában mégsem meggyőző. Hogy az orvostéma szóhasználatánál maradjunk, Böszörményi beéri a tünetek bemutatásával, a baj eredetét, a kórokozókat meg sem kísérli földeríteni, így még a diagnózisig sem juthat el, hogy a gyógymódról ne is beszéljünk, így aztán a társadalmi szatírának indult alkotás egykettőre elkanyarodik eredeti irányától. Különös, hogy a film felszíne minőségben felülmúlja lényegét. Böszörményi kitűnően érti a rendezés mesterségét, elegánsan komponálja jeleneteit, mulatságos figurákkal népesíti be a gondosan kiválasztott, illetve felépített helyszíneket. Jankura Péter operatőr képalkotása és színei kivált sokat lendítenek a látszaton. Az orvos szerepében Máté Gábor — teljesen érthetően — nem tudott megbirkózni azzal a ténnyel, hogy a forgatókönyv félbevágta a figurát. Annál jobban sikerült a törtető és sznob asszonyka karikatúrája a filmjeinkben mind gyakrabban feltűnő Udvaros Dorottyának. Élményszámba ment a híres Szigorúan ellenőrzött vonatok rendezőjének Jiri Menzelnek vendégszereplése, noha az általa megformált alak szimbolikája egészen elütő stílusréteget képviselt. Básti Juli, Pogány Judit, Koltai Róbert és néhány amatőr szereplő színes, komikus epizódalakokat teremtett. — ász — Klasszikus görög és modern lengyel Euripidész tragédiája Aki a végzettel rettenthetetlenül szembenéző hősök, magasztos érzelmek és a nemes pátosz fogalmát kapcsolja az ókori görög tragédiához, csodálkozva vagy csalódottan vehette észre, hogy Euripidész Oresztészének nemzeti színházi előadásából hiányoznak ezek az emelkedett eszmények. Pedig a Székesfehérváron is bemutatott színrevitel nem hűtlen a szerzőhöz, a klasszikus hellén tragédiaköltő triász legfiatalabb tagjához. A görög dráma fejlődésében az időszámítás előtti ötödik század közepére-végére Euripidésszel tetőződött az a folyamat, amelynek során a kezdeti liturgikus, játékból, majd mitikus regéből a jelenkor erkölcsi dilemmáit visszatükröző lélekábrázolás lett. Oresztész és Élektra nem félistenek, mint Aiszkhülosznál, nem is morális ideálok, mint Szophoklésznél. Lelkiismerettel gyötört, meghajszolt emberi lények. Az anyagyilkosság miatti bűntudatukat nem egyensúlyozza ki a zsarnokölés igazságérzete, Élektra csupán kétségbeesetten makacs, Oresztész pedig egyenesen hisztérikusan kapkodó lelki sérült. A feszültséget voltaképp a közösségi erkölcsi normák és a személyiség jogainak összeütközése adja. Euripidész azzal, hogy hősei nem nyugosznak bele a nép, gyűlés elmarasztaló ítéletébe, hanem újabb bosszú, Helené megölése és leánya, Hermioné túszul ejtése árán ragaszkodnak saját életükhöz: az egyén szabadságára adja szavazatát. Meglehet, hogy ez az állásfoglalás túlzottan forradalmi vagy legalábbis szokatlan volt maga korában, talán ezért zárul a játék még a tragikus végkifejlet előtt kurta-furcsa isteni beavatkozással, pszichikailag hiteltelen boldog véggel. Zsámbéki Gábor rendezése elsősorban a főszereplők zaklatott érzelemvilágának hiteles ábrázolására irányult. Cserhalmi György sodró hangdinamizmussal és akrobatikus mozgáskultúrával azonosult a pszichopátiáig feldúlt Oresztésszel. Alkatilag tán kevéssé illett hozzá, de szenvedélyben méltó társa volt Molnár Piroska mint Élektra. A testvérpár egyértelmű centrumba állítása , megtörte az előadás egészét, ugyanis a többi szereplőnek egyszerűen nincs lehetősége az ő szférájukba emelkedni. Gelley Kornél elegáns, diplomatikus Menelaosza mintha egy társalgási színműből sétált volna át. Moór Marianna (Helené), Udvaros Dorotty (Hermioné) és Balkay Géza (Apollón) megkurtított szövegükkel inkább csak dekorációt adhattak, mint valóságos alakítást. Akik szerepük mostoha lehetőségein igyekeztek túllépni, mint Vajda László és Horváth József, elkanyarodtak a darabnak és a rendezésnek is ellentmondó egyénieskedés felé. A kórus — pedig neves szólistákból állt — erőtlen volt, a közelébe sem jutott a műfaj megkövetelte jelentős funkciónak. Egészében véve a Nemzeti Színház Euripidész-előadása kissé kedvetlenül elvégzett, noha egyes részleteiben nem értéktelen feladatmegadásként hatott. Az értékekhez Pauer Gyula fantáziátlan, sivár színpadképe és jelmeztervezése semmit nem adott hozzá. A. Sz. J. A feldúlt Oresztész (Cserhalmi György) Slawomir Mrozek szomorújátéka A Jelenia Gora-i Norwich Színházat egyszer — úgy három esztendeje — egy rendkívül pergő, szcenikájában is látványos, s ha van még jó értelme ennek a szónak, azt is mondhatnám: teátrális, előadásban láthattuk Székesfehérváron. Slawomir Mrozek drámáinak összefoglaló kötetét talán ugyanebben az időben hagyta jóvá az Európa Könyvkiadó (1980-ban jelent meg), s ebből egy olyan írót ismerhettünk meg, aki az abszurd irányzatok azon szárnyára sandít, ahol a szavak egyre inkább elvesztik értelmüket, a gondolatok a cselekedetek ellentmondásából, az értékes beszéd hiányából bontakoznak ki. Azóta megváltozott a Norwich Színház, megváltozott Mrozek, miképp megváltozott Lengyelország is. Az a Mrozek-dráma, amelyet a Jelenia Gora-i társulat vasárnap este bemutatott a székesfehérvári Vörösmarty Színházban továbblép a csúcsként emlegetett „Tangó”-n, holott az abszurd helyzetek halmozása már abban sem egyéb formai megoldásnál egy egyáltalán nem abszurd mondandó tolmácsolásához. A „Gyalogszerrel”ben már a helyzetek sem abszurdak. Amit annak ítélnénk — a halott visszatérését a téren és időn túli világból — felfoghatjuk akár görögös motívumnak; egy klasszikus szimmetriával megszerkesztett előadásban az ilyesmit már nem tekinthetjük irreálisnak. Miként a görögöknél, itt is ismerjük a „mítoszt”, a háború „mondakörét”, a távoli puskaropogás, bombarobbanás előterében itt is egy „sorskérdés” áll: megváltoztatja-e az embert (patetikusabban: a népet) ez az esztelenség? Mrozek állásfoglalása: mindenki elvesztheti az eszét, csak a paraszt nem, akinek az a dolga, hogy folytassa útját hazafelé a feleségéhez, földjéhez, akitől a fia egykor nemcsak a cipőt, de az évszázados örökséget is megkapja. A csillagoktól — azok örökkévalóságától — ez a sors csak abban különbözik, hogy az égitestek nem gyalogosan haladnak pályájukon. Amivel rokoníthatjuk ezt a művét a korábbi prozekdrámákkal, az éppen ez a meglehetősen keserű pesszimizmus. Jöhetnek fennkölt gondolatok, fújhatnak új időknek új szelei, a parasztot, aki kamaszfiával ott halad az előre kijelölt sínpályán, útjáról nem téríti le semmi. Ha azt mondják neki, „halt”, feltartja a kezét, igazából még félnie sem kell, hiszen ki sem rabolható, neki nincs mása csak az út, amelyen gyalogosan kell végighaladnia. Szó ami szó,nem éppen forradalmi mondanivaló. Mindössze: emberi. A pesszimizmusban ott van a kérdőjel: miért van ez így? Ami hiányzik, az csupán egy másik kérdés: így kell-e lennie? A Norwich Színház puritánságában alkalmazkodott a darab gondolatvilágához. A csaknem üres színpadon a füstfelhős ég előterében egy sínpár jelenti a díszletet, s a színészek mondatait csupán a folytonos fény lassú változtatásai erősítik vagy gyengítik. Játékosság helyett szomorúság ül a színpadon. S így tárul elénk az a három év is, amely azóta telt el, hogy utoljára Fehérváron láttuk a Norwich Színházat. W. J. A. Mrozek főhőse árnyékában felvonultatja a háború végi Lengyelország minden típusát. Képünkön a megerőszakolt leány, s a Kurázsi mamával szegről-végről rokonságban álló anyja 5. OLDAL