Fejér Megyei Hírlap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-08 / 6. szám
4. OLDAL Gazdaság- és társadalompolitika A szerkesztőség postájából Országjáró nyugdíjasok Csaknem tíz évvel ezelőtt vetődött fel a nyugdíjasklub megalakításának gondolata. Hét évet váratott magára, a nagyközség csaknem hatszáz nyugdíjasából ma már több mint száz taggal működik a martonvásári nyugdíjasklub. A tagok közösségi rendezvényeinek egyik legnépszerűbb kikapcsolódási formája az országjáró program, amelynek során Nyugat-Magyarországon és a szlovákiai körúton kívül eljutottak a Parlamentbe, Egerbe, Mezőkövesdre, Kalocsára. Külön érdekesség volt, hogy tavaly nyáron a szegedi szabadtéri játékokon a Cigánybáró színpompás előadásában gyönyörködhettek. A klub félévente közösen ünnepli a tagok névnapjait. 1982 november közepén a második félévi névnaposokat köszöntötték ünnepi vacsorával. A jószomszédi kapcsolatban a ráckeresztúri ,,Pávakor” és úttörő citerazenekar örömmel vállalta a nyugdíjasklub tagjainak hangulatos műsorral való szórakoztatását. L. J. Tisztelgés Kodály Zoltán emléke előtt A polgárdi Petőfi Sándor Művelődési Ház ünnepi hangversenyt rendezett Kodály Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából. Közreműködött az általános iskola gyermekkórusa Szabadiné Bánáti Judit vezényletével, a művelődési ház és a KISZÖV vegyeskara, Kiss József karnaggyal az élen. Az országszerte ismert vegyeskart nem kell bemutatnom. A közelmúltban jelent meg róla egy szép és jó írás, éppen a Hírlapban. , Szabadiné Bánáti Judit gyermekkórusa meglepetés volt. A fiatal, „kezdő” énektanár ilyen kifinomult szakmai tudással azonnal szívünkbe férkőzött. Sőt, méga napokban pusztaszabolcsi képeslapot kerestem, és találtam az áfész-áruházban. Nyilván az volt a szándékom, hogy ismerőseimnek küldöm el, jelen esetben Romániába terveztem a képeslap küldését. Azonban szándékomtól elálltam. Ugyanis a képen az 1960-as évek négy épülete van. A kép bal oldalán fent a Springer-kastély, csaknem úgy, ahogy szükséglakásként használták háború után az arra rászorulók. Jobb oldalon fent a községi tanács épülete, az 1961-es főbejáratával. Azóta 21 év eltelt és már megváltozott a bejárat. Balra lent a régi MÁV-iskola. (MÁV által üzemeltetett és fenntartott elemi iskola) így nevezik ma is Pusztaszabolcson, de már ez is megváltozott. Még látni a képen jobb oldalt az első pusztaszabolccsi „salakos-kosárlabda” pálya plakátját, jobb oldalon silent az óvoda bejáratával. Azóta az óvoda homlokzati része is megváltozott, hódított bennünket. Magabiztos, de bájosan szerény. Ő és a kórus eggyé váltan — mint valami látomás — varázsolódott a dobogóra. Kodály: Háry János dalműve és Balázs Árpád—Kövesdy: Dalol az ifjúság című alkotása tavaszi hangulatot árasztva röppent föl, hogy aztán többszörösen visszhangozva éljen emlékezetünkben. Galamb Zita, 8 c osztályos tanuló Garai Gábor versét, az „Elindult egy ember”-t meggyőző hitelességgel adta elő. Újszerű kísérlettel is találkoztunk. Fekete Ildikó tanítónő összekötő szövege nemcsak „arányos formába ötvözte” a műsort, hanem szakszerű tájékoztatással közelebb is hozta a hallgatókhoz. A telt ház közönsé°e hoszszan tartó tapssal jutalmazta a szereplők közreműködését.. Pásztohy Domokos Elveszett a ruhaanyag Ezüstvasárnap történt. ho°v a vásárlás örömében bánat ért. Két méter ruhaanyagot vásároltam és hozzá bélésanyagot. Az árut reklámszatyorba csomagolva kisfiam a József utcai parkolóban, amíg a kocsit kinyitottam letette és ott is maradt. Bízom abban, hogy néhány soros írásom hozzásegíti a becsületes megtalálót ahhoz, hogy az anyaggal gyermekem és magam számára is örömet szerezzen. Számomra többszörösen is öröm lenne: kiskeresetű, háromgyermekes család vagyunk, s meggyőződésemben, hogy vannak becsületes emberek, megerősítene. B. P.-né Kiállítás az iskolában 1982. december 20-án 15 órakor a székesfehérvári Sziget utcai Általános Iskolában „60 éves a Szovjetunió” címmel kiállítás nyílt az intézmény aulájában. A meg-Véleményem szerint ez a kép a régi szegényes külsejű Pusztaszabolcsról ad ízelítőt. Hol van ettől a mai Pusztaszabolcs ? Miért nem lehet képeslapon ábrázolni az új lakásszövetkezeti lakótelepet, a Sport utcai minden igényt kielégítő hétlakásos MÁV lakóépületet, a MÁV szociális épületét, orvosi rendelőket és mondhatnám a Gabonaforgalmi Vállalat felújított telepét, vagy a cikolai halastavakat stb. Nagyon jólesne a pusztaszabolcsiaknak, ha az 1. számú képet készítő Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata jóvátenné mulasztását és a mai Pusztaszabolcsot tekintené meg kiadványainak megjelentetése előtt. Időt kellene rá szentelni és az illetékes szervek bizonyára nem tagadnák meg a helyszíni segítségadást, a mai Pusztaszabolcs ábrázolása, bemutatása céljából készítendő felvételeknél. Molnár Árpád nyitón részt vettek az iskola vezetősége, tanárai és tanulói. Színvonalas, szép műsort adott az iskola 5 a osztálya. A műsor után az iskola tanulói megtekintették a kiállítást, a nevelők pedig előadást hallgattak meg, melynek témája a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus volt. Somogyi Gyula Egy képeslap margójára Nyugdíjastalálkozó a bölcsődében Bensőséges ünnepséget tartottak Székesfehérváron a Zsolt utcai 4-es számú bölcsődében. Az egészségügyi intézmény vezetősége már második alkalommal hívta meg a bölcsőde volt dolgozóit, a nyugdíjasokat. Asztalos Sándorné bölcsődevezető és munkatársai nagy szeretettel fogadták régi munkatársaikat, akik megismerkedhettek az intézmény fejlődésével, munkájával. A találkozón vendégül látták a meghívottakat. A nyugdíjasoknak a kollektíva ajándék könyvutalvánnyal is kedveskedett. Ezúton köszönjük a szíves fogadtatást, a figyelmességet. Virágszál Józsefné és nyugdíjas társai Aranylakodalom Székesfehérváron Kiss József és felesége, Horváth Anna, Székesfehérvár, Május 1. tér 14. IV. emelet 1. alatti lakosok 1933. január 7-én kötöttek házasságot Székesfehérváron. A házaspárnak tíz gyermeke született, akik közül öten sajnos már nem élnek. Tizenegy unokájuk és egy dédunokájuk van, akik gyakran felkeresik nagyszüleiket. Kiss József több évtizedes gépkocsivezetői munkája után ment nyugdíjba. Felesége tíz évig volt a Fejér megyei Tanács alkalmazásában. A szép jubileum, az aranylakodalom alkalmából az idős házaspárt a népes család virággal és ajándékokkal köszöntötte, az ősfehérvár Étteremben rendezett ünnepi vacsorán. — cs — VÁLASZOL AZ ILLETÉKES Megszüntették a túlterhelést A Fejér megyei Hírlap 1982. december 18-i számában „A szerkesztőség postájából” című rovatban megjelent cikkre válaszolva Dobos Kovács Béla panaszát a helyszínen kivizsgáltuk és nyomban intézkedtünk. A túlterhelés megszüntetésére két transzformátort párhuzamosan kapcsoltunk, ezzel a feszültség 10—15 Volt emelkedést mutatott. Így a Poprádi és Salló utcákban a feszültség eléri az esti csúcsidőben a 206 Voltot. Ez a feszültség már elegendő ahhoz, hogy a tv üzemeljen. A további teendőnk az, hogy a jövő év első felében a transzformátortól kiindulva nagyobb keresztmetszetű hálózatot építünk ki. Ezzel az öreghegyi városrészben üzembiztos és kielégítő lesz az áramszolgáltatás. Rábaközi Ferenc panaszát is megvizsgáltuk, mely szerint a Vörös Hadsereg úton, a Faház borozótól Budapest irányába, a 22. oszlopon a közvilágítás nem működött. A kiégett égőket kicseréltük, így ott a közvilágítás üzembiztos. Kárpáti Imre észrevételezése szerint a Vorosilovgrád lakótelepen, az ABC melletti autóparkolóban igen gyér a közvilágítás. Megvizsgáltuk és megállapítottuk, hogy a földkábel volt zárlatos. A hibát megszüntettük, a kiégett égőket kicseréltük. A munkával december 23-án végeztünk. Somogyvári Lajos, az ÉDÁSZ fehérvári kirendeltségének vezetője Mikor lesz jó a tv-antenna? A Hírlap december 11-i számában két, vállalatunkat is érintő olvasói levelet közöltek. A panaszokkal kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk: A Mikszáth Kálmán út 15. számú lépcsőházban azért égett állandóan a villany, mert két nyomógombos világítási kapcsolót ismeretlen személyek gyufaszállal kitámasztották. Így az, egyébként működőképes automatika ellenére nappal is égett a villany. A Sziget utcai lakók központi antennával kapcsolatos panaszára nem tudunk kedvező választ adni. A Lenin lakótelep II. üzemének központi antenna ellátását biztosító rendszer nincs vállalatunk kezelésében és a postai engedélyezési eljárás befejezéséig nem is kívánjuk azt átvenni. Véleményünk szerint végleges megoldást csak az jelenthet, ha a hosszan elhúzódó postai engedélyezési eljárás befejezése után a központi antennarendszert átvesszük és a város többi lakótelepéhez hasonlóan a Horvát István úti nagyközösségi antennarendszerre átkötjük. Ennek műszaki előfeltételei már jelenleg is megvannak. Székesfehérvári Ingatlankezelő Vállalat” FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1983. JANUÁR 8. SZOMBAT Kinek jó a jó idő? Hosszú évtizedek óta nem volt olyan gyönyörű őszünk, mint 1982-ben. A „megnyújtott” nyár kedvezett szőlőinknek, a betakarításnak, az őszi szántásnak-vetésnek, a kertművelésnek, a különféle építkezéseknek, amelyek tekintélyes részét éppen a kedvező idő miatt, határidőre be lehetett fejezni. A mármár hiányozni kezdő csapadék is általában még időben érkezett ahhoz, hogy a mezőgazdasági munkák, a földmozgatás kevesebb energiát emésszen fel. Nem jártak rosszul azok sem, akik az őszre tervezték be nyaralásukat, illetve előbb nem jutottak beutalóhoz. Aztán jött a „tél”, melynek szokatlanul enyhe volta számos előnnyel jár, — bizonyos hátrányok mellett. Országos viszonylatban minden nap több millió liter fűtőolajat takarítunk meg, nem fogyasztják az energiát a hóeltakarító gépek s így millió forintok maradnak meg hasznosabb, „pozitív” célokra. Mert nyilvánvaló, hogy a „meteorológia” elleni küzdelem eddigi elmaradása haszonnal jár, megspóroltunk az adott esetben elkerülhetetlenül szükséges, de a termelés szempontjából kidobott pénznek minősülő, súlyos összegeket. Az enyhe télnek vannak „humán” előnyei is. Ha hát meggondoljuk, eddig még alig dideregtünk, pedig már régen „illett” volna. Máskor ilyenkorra már sok szomorú, a síkosságból eredő kisebbnagyobb baleset is történt. Az meg egyenesen felmérhetetlen jelentőségű dolog, hogy természetes jég híján sok-sok gyermekélet maradt meg. (Bár létezne valami hasonló a korai fürdések áldozataival kapcsolatban !) Igaz, a téli sportok „szenvednek" a hó, a jég hiánya miatt; nincs „normafa", nincs szánkózás, korcsolyázás, fakutyázás, jég vitorlázás, jóleső forró tea. A karácsony is „fekete" volt. Ám, ha arra gondolunk, hogy hosszú idők óta Moszkvában sem volt „fehér” fenyőfa-ünnep, szót sem szólhatunk. Természetes, hogy egy „igazi" télnek sokan örülnének, különféle egyéni és gazdasági okokból. Mert a télnek megvannak a maga sajátos szépségei: a zúzmarás fák, a hósapkás fenyők, a csüngő jégcsapok, a szobák melegéből a fagyott külvilágra kibámulás jóleső kontrasztja. És a tél a vastag jég nagyon elkelne például a nádaratásnak, melynek minden kiesett napja sok ezer kemény valuta elvesztését jelenti. Levelekből azt is tudom, hogy a madarak idősebb korú barátai azért hiányolják a keményebb telet, mert a meleg konyhából kitekintve, nem gyönyörködhetnek abban a nyüzsgésben-mozgásban, melyet a téli madáretetőknél szoktak látni. Ebben azonban egy kis önzés is rejlik. Alapjában véve ugyanis örülhetünk sok ezer hasznos madár eddigi életbenmaradásának. Hadd hajtsanak minél tovább télen is hasznot a természettől adódó eleség, a káros rovarbábok, peték irtásával, a gyommagvak fogyasztásával. Szokás ilyenkor mondani, hogy a kutya még nem ette meg a telet. Ha így van is, a tél egy jó harmada már mindenképpen mögöttünk van, lágyan „megúsztuk” és összességében nézve haszonnal járt. Radetzky Jenő ■■■■■ lllll KÖZKÍVÁNATRA, KERÉKPÁROK NAGY ENGEDMÉNNYEL! FEHÉRVÁRON FÉLÁRON! Import padlizsán ikra II,— Ft helyett 5,— Ft-ért _ Import csemegeuborka 16,- Ft helyett 8,- Ft-ért OTSZAzfobntJWf Import zöldpaprika 7,— Ft helyett 4,— Ft-értIftrill Cseresznyebefőtt 20,— Ft helyett 10,— Ft-értSIL Ml-1 Meggybefőtt 22,— Ft helyett 10,— Ft-ért Hámozott körte 8,— Ft helyett 4,— Ft-ért esáHI Eperdzsem 18,— Ft helyett 10,— Ft-ért EZ MIND 40 %-kal OLCSÓBB! Szőrmesapkák, sapka-sárgarnitúr gyermek kardigán és pulóver, flanell pizsamák, női és férfi kötöttáru, poszterek, import tapéta, írószerek, mappák, sokféle játék, kamasz melegítők 470 Ft helyett 290 Ft-ért és 520 Ft helyett 330 Ft-ért MŰSZAKI SLÁGEREK! EURIKA félautomata mosógép A FEHÉRVÁR ÁRUHÁZBAN színe^s*?^pti*-részletbe^P MOST KÖNNYEN SPÓROLHAT! CB-RÁDIÓ MÉTER-LAKÁSTEXTILOSZTÁLY AJÁNLATA! Különleges szőnyegpadlók Gyönyörű paplanok Szép függönyök 131