Fejér Megyei Hírlap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-13 / 37. szám

PF­ÉR MEGYEI HÍRLAP , 1983. FEBRUÁR 13. VASÁRNAP Dunai Vasmű Irányelvek a munka­versenyhez A vállalat fo Bizalmi testületének támogatásával az i­ras, évi vállalati tervhez igazodó munkaverseny-irányelveket dolgo­zott ki a Dunai Vasmű szakszervezeti bizottsága, mely irány­elvek a szocialista brigádvezetők február végén sorra kerülő tanácskozásán megfogalmazandó munkaverseny-vállalásokhoz igyekszik hatékony segítséget nyújtani. A dokumentum általános ajánlásai között az acélipart sújtó dekonjunkturális hely­zetre hivatkozva a termelés programszerűségére, a maga­sabb nyereségtartalmú termé­kek részarányának növelésé­re és a minőségi szint emelé­sére hívja fel a figyelmet. Változatlan elem az ajánlá­sok között az anyaggal, ezen belül a hulladékokkal, má­sodnyersanyagokkal és az energiával való takarékos gazdálkodás első helyre soro­lása. Újszerű javaslat viszont a karbantartás színvonalának emelése mellett a gépek, be­rendezések állapotának meg­óvását szorgalmazó elvárás, mely szerint minden techno­lógiai brigád vállalásában sze­repelnie kell konkrétan, hogy milyen berendezés felett vál­lal védnökséget a karbantar­tókkal kooperálva. Ez részben javíthatja a kapacitás teljes kihasználását, részben pedig lényegesen csökkentheti a technológiai állásidőket. Egyes vélemények szerint a mai kiélezett gazdálkodás és rugalmas tervezés időszaká­ban nem sok esélye marad a szocialista brigádoknak lát­ványos felajánlásokra. Mások odáig elmennek, hogy az ön­kéntességnek már nincs sze­repe a kidekázott lehetősé­gek között. A Dunai Vasmű munkaverseny irányelvei ezekre a nézetekre alaposan rácáfol. Az általános útmuta­tást követően ugyanis konk­rétan az egyes fő termelő egy­ségekre lebontva igyekszik irányt mutatni a felajánlá­soknak. Mennyiségi többlet csak a radiátor- és a koksz­gyártóktól várható, a koksz egyenletes minőségének biz­tosítása mellett. A vasolvasz­tárok sokat tehetnek a kon­verter acélmű egyenletes mi­nőségű és hőmérsékletű nyersvassal történő ellátásá­ért és jócskán hozzájárulhat­nak a II. számú nagyolvasztó idén esedékes átépítésének megrövidítéséhez, ami persze elsősorban az átépítést végző fenntartó brigádok kiemelt feladata. Az acélolvasztások a hulladékfeldolgozás fokozása és a fajlagos energiafelhasz­nálás csökkentése mellett szép eredményt mutathatná­nak fel — importról lévén szó — például ötvözőanyagok megtakarításával. A leghosz­­szabb felsorolás — vagy mondjuk így: legbővebb aján­latválaszték — a hengerész­brigádok felajánlásait segíti. A sok ajánlat közül elegendő kiemelni a tőkés export havi programszerű teljesítésének igényét. Ugyanígy megtalál­ható a dokumentumban a karbantartó, az energiaszol­gáltató és a szállító brigá­doknak ajánlott feladat, nem kevésbé a gyártáselőkészítés­sel, a technológia fejlesztésé­vel és ellenőrzésével, a terme­lési feltételek biztosításával és a vállalat termékeinek ér­tékesítésével foglalkozó bri­gádoknak. J. B. Vásárok, kiállítások Utazás ’83. Ezzel a címmel nyílik nemzetközi kiállítás és vásár március 18-án Kőbá­nyán, a vásárvárosban, és ve­le egyben megkezdődik a Bu­dapesti Nemzetközi Vásárköz­pont — ígéretesen gazdag és változatos — idei vásár- és szakkiállítási programja. A nemzetközi utazási kiállítás —, amelyen a látogatók meg is vásárolhatják a korszerű turizmus ez évre ajánlott esz­közeit — március 27-ig látha­tó. Kapuzárást követően azon­ban nyomban megkezdődik a soron következő kiállítás elő­készítése. Erre alig két hét áll rendelkezésre, hiszen áp­rilis 12-én nyit a már hagyo­mányos nemzetközi mezőgaz­dasági és élelmiszeripari gép- és műszerkiállítás, az AGRO­­MASEXPO. Ezzel párhuzamo­san HUNGAROPLAST cím­mel nemzetközi műanyag és gumiipari kiállítás, LIMEXPO címmel nemzetközi könnyű­ipari gépkiállítás, MIPEL cí­men pedig nemzetközi ipari elektronikai és műszerkiállí­tás is látható lesz a kőbányai vásárvárosban. Mint a HUNGEXPO Ma­gyar Külkereskedelmi Vásár és Propaganda Iroda vezér­­igazgatója elmondta, a tava­szi BNV, a beruházási javak hagyományos szakvására idén május 18—26. között várja elsősorban szakmai érdeklő­désű közönségét. Ezt köve­tően a nyárelő csendesen te­lik Kőbányán. A vásárváros július elején népesül be is­mét. Az V. európai klinikai kémiai kongresszusnak Bu­dapest ad otthont, a kong­resszus hátteréül szolgáló ha­sonló tárgyú nemzetközi ki­állításnak pedig a vásárvá­ros. Ez a kiállítás július 3-án nyílik és 8-án zár. Mint fogyasztók, alighanem valamennyien nagy érdeklő­déssel várjuk az idén szep­tember 16-án nyíló őszi Bu­dapesti Nemzetközi Vásárt, a fogyasztási cikkek szakvásá­rát. És alighanem hasonló várakozással tekintenek elébe a nemzetközi piacon fogyasz­tási cikkekkel boldogulni igyekvő termelők is. Az őszi BNV szeptember 25-ig tart nyitva. Gazdaság- és társadalompolitik BUDAPEST 1945 A hazánkat ért háborús veszteségek jellegét és mér­tékét koncentráltan mutatta a főváros, Budapest képe a felszabadulás pillanatában. A főváros két pontját össze­kötő hét Duna-híd pusztulása fizikailag is elszakította egy­mástól az ország központ­jának két felét. A háború előtti 70 ezer telefonelőfizető közül 1945 végéig csupán 8800 kaphatott újra működő vo­nalat; a levélforgalom 1945 második felében a háború előttinek egyharmadát érte el. A kereken 40 ezer buda­pesti épületnek mindössze 26 százaléka maradt épen, de ha a betört ablaktáblákat, a megrongált háztetőket és a lehullott vakolatokat is szá­mításba vesszük, alig volt bu­dapesti ház, amely a főváros ostromát nyomtalanul túlélte volna. Az ostrom 26 milliós!) négyzetméter tetőterületet pusztított el. A belváros 528 háza közül csak 35, a Vár és a Krisztinaváros 789 épülete közül csupán 4 maradt épen. A fővárosban 1494 épület semmisült meg teljes mér­tékben, a súlyosan sérült há­zak száma 9140 volt. Sérült minősítést kapott 18 686 ház, az összes házak 47 százaléka. 13 588 család otthona teljesen elpusztult. Az ostrom után másfél mil­lió köbméter romtörmelék hevert az utcákon. Már csak az idősebb generáció emlé­kezhet arra az ipari kisvasút­ra, amely a rommá lőtt Vár törmelékanyagát szállította le a Vérmezőre, s a ma ott ját­szó gyerekek közül senki sem sejti, hogy a föléjük boruló faóriások gyökerei a Vár romjaiba kapaszkodnak. Nagy veszteségek érték a főváros közélelmezési rend­szerét. A marhaközvágóhíd nagyvágó csarnoka 50, a marhavásár- és istállótelepe 90, a sertésvágóhídon a kis­­vágócsarnok 100, a húsvásár 80 százalékban pusztult el. Ezen intézmények gépészeti berendezéseinek háború előt­ti, mintegy 100 millió forin­tos értékéből 40 millió forint értékű elpusztult. Az újjáépítés egyik legelső feladata a leginkább nélkü­löző néprétegek élelmiszerel­látásának biztosítása volt. A főváros szociális ügyosztálya mindjárt az ostrom utáni na­pokban három főzőhelyen in­dította meg a munkát; janu­ár 25-én már 20 népkonyha működött, 1945 júniusának végén pedig immár 124 ható­sági és 278 üzemi főzőhely dolgozott. A helyzet ősszel romlott: a főváros ekkor nem tudta beszerezni a lakosság téli ellátásához szükséges ga­­bonaneműeket, zsírt, olajat, burgonyát. Az első megvá­lasztott polgármester tragikus képet festett az élelmezési helyzetről, és a fővárosi tiszti főorvos 1946 januárjában a lakosság helyzetét katasztro­fálisnak nevezte. A kenyér­fejadag csak 1946-ban emel­kedett 20 dekagrammról 25- re(!). Részben ezzel is összefüg­gött, hogy a főváros lakossá­gának egészségi állapota le­romlott. A halálozási arány­szám 1945 márciusában 69,4 ezrelék, a normálisnak ötszö­röse volt. A legyengült szer­vezetű lakosságnak nem állt rendelkezésére a megszokott ápolási lehetőség sem, hiszen a kórházak és klinikák az ostrom alatt súlyos károkat szenvedtek. A László Kórház nagyobb része a bombatalá­latoktól elpusztult, a Rókus Kórház 12 légibombától és 129 belövéstől csaknem hasz­navehetetlenné vált, a János Kórháznak több épülete sú­lyosan megrongálódott. Az óriási üvegkár miatt 1945- ben a kórházak ablakainak legnagyobb része hiányzott: a végleges üvegezés csak a hazai üveggyárak üzembe he­lyezésével, 1946 második fe­lében kezdődhetett meg, de a legtöbb kórháznál még ekkor is csak a dupla ablakok egyik felére futotta az üvegből, s így a helyiségek fűtése a ket­tős szigetelés hiánya miatt még igen sokáig nagy hővesz­teséggel járt. A kórházak fel­szerelésében még nagyobb károk történtek. Sok esetben a németek és a nyilasok a kórház teljes felszerelését nyugatra hurcolták, más esetben vidékre hordták, ahol az a legtöbb esetben veszen­dőbe ment. A műszerek, fe­hérneműk és gyógyszerek pótlása igen hosszú ideig ki­látástalan volt. A főváros újjáépítésében üzemek és iparosok, kis- és középvállalkozók ezrei vet­tek részt. Egész hatalmas kö­tetet tesz ki azoknak az ipar­­vállalatoknak és cégeknek a rövid ismertetése, amelyek „az újjáépítés korának” sze­replői voltak. Ácsok, lakato­sok, takácsok, bognárok, asz­talosok, pékek, hentesek és mészárosok, nyomdászok, szabók, vendéglősök, szűcsök, tímárok, szíjgyártó- és nyer­gesmesterek, kocsmárosok, drogisták, hajóépítők, szö­vők, könyvkötők, kárpitosok, műszerészek, cipészek, koz­metikusok, rézművesek, bá­dogosok, vízvezetékszerelők, fényképészek, redőnylakato­sok, s ki tudja még hány meg hányféle mesterember műkö­dési adatai sorakoznak az al­bumban, „amelyet 1948-ban bocsátottak a közönség elé az újjáépítés hőskorának összeg­zéséül. A kommunisták veze­tésével, az ő szorgalmukkal, akarásukkal, hitükkel való­sult meg az a csoda, amellyel — a külföldnek is nagy ámu­latára — néhány esztendő alatt eltűnt a „rém-Magyar­­ország”. Ahogyan Kossa Ist­ván mondotta, szakszervezeti főtitkári minőségében, 1945. május 1-én: „Magyarország s főleg Nagy-Budapest dolgozói érettségükről és önállóságuk­ról tettek bizonyságot, amikor golyózápor között, ágyúdörgés közben minden felsőbb na­rancs, vagy utasítás nélkül megkezdték az üzemek rend­­behozatalát, és tanult szak­emberek nélkül is megindult a termelés”. A demokratikus átalakulás olyan szunnyadó energiákat szabadított fel, amelyek tör­ténelmi mértékkel mérve szinte pillanatok alatt meg tudták valósítani az ország, s benne fővárosának újjáépí­tését. F. T. Munkaterv, a textilipar feladataira A Textilipari Műszaki Tudományos Egyesület szé­kesfehérvári csoportja jelen­leg száznegyven tagot szám­lál. A szervezet munkájá­ban három székesfehérvári vállalat — a Pamuttextil Művek kikészítő gyára, a Vörös Október Férfiruha­gyár és a Patyolat Vállalat­­ üzemi csoportja vesz részt. Az egyesület fehérvári csoportjának idei terveiben első helyen szerepel a há­rom üzemi csoport együtt­működésének megszilárdítá­sa, valamint a vállalatok te­vékenységének segítése. A munkaterv összeállítá­sánál alapvető szempontként vették figyelembe a textil­ipar előtt álló legfontosabb tennivalókat: a többi között az üzemszervezés, a nyers­anyagkihasználás és -taka­rékosság, valamint a szak­emberképzés feladatait. A központi és üzemi rendezvé­nyek sorából kiemelkednek az év során a textiliparban használatos nyugati gyárt­mányú színezékek és vegy­szerek helyettesítésének le­hetőségeiről, a textiltisztító ipar új eljárásairól és segéd­anyagairól, a ruhaipari gyártmány- és gyártáselőké­szítési feladatairól szóló elő­adások, valamint a vállalati szinten megrendezésre ke­rülő FMKT-vetélkedők. BARÁTSÁGUNK ÁPOLÓI Immár negyedszázados múltra tekinthet vissza a Szovjet— Magyar Baráti Társaság. Amikor február 14-én megemléke­zünk e nevezetes évfordulóról, nem feledkezhetünk meg népeink legjobbjainak kapcsolatairól, így arról a segítségről, amelyet I. Péter nyújtott a magyarok Rákóczi Ferenc vezeté­sével vívott szabadságharcához. Szólni kell arról a barátság­ról, amelyet népeink legjobb fiainak vére pecsételt meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és az oroszországi pol­gárháború időszakában, majd később a Nagy Honvédő Há­ború éveiben. Ma ez a barátság különösen értékes számunkra, mivel a szocialista rendszer közös voltának szilárd alapjára, a szovjet és a magyar nép gyökeres érdekeinek egységére, a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus el­veihez való hűségre épül. Már a Szovjet—Magyar Baráti Társaság múlt évi program­jainak puszta felsorolásából kitűnik, milyen széles körben hatoltak be barátságunk eseményei a szovjet emberek életébe. A társaság munkájának formái ugyanolyan változatosak, mint amilyen sokrétű maga az élet. A társaság tevékenységé­ben az elmúlt esztendőben nagy helyet foglaltak el olyan tö­megrendezvények, mint a testvérvárosok, testvérmegyék kép­viselőinek találkozói, a küldöttségcserék, turistautazások. Nagy jelentőségűek voltak a népeink életének nevezetes dá­tumai alkalmából rendezett konferenciák, szemináriumok és ünnepségek, amelyeken a résztvevők kinyilvánították baráti érzelmeiket. Nagyon népszerűek voltak a színészekkel, zené­szekkel és a kultúra más művelőivel való találkozók, mert ahogy mondani szokás, a kultúra a nép lelke. Ha pedig a barátok kizárják egymás előtt a lelküket, ez a bizalom és barátság legmagasabb foka. A társaság munkájában aktív szerepet játszanak a kollek­tív tagok: a vállalatok és intézmények, kolhozok és iskolák, számuk a Szovjetunióban ma már 1700 körül mozog. A tár­saság alapszervezeteinek munkájában nagy figyelmet szen­teltek a rokonvállalatok és szervezetek társadalmi és terme­lési tapasztalatainak kicserélésére. Nem titok, hogy az elő­adói munka sok tekintetben, ha ugyan nem teljes mértékben, az előadó felkészültségétől függ. Ezért nem véletlen, hogy a társaság különös figyelmet fordít a Magyarországra küldendő szovjet előadók kiválasztására. A jubileumi és emlékezetes dátumok kapcsán a társaság folytatta a szovjet emberek meg­ismertetését a gazdag és eredeti magyar kultúrával. Emlé­kezetes találkozó volt a Kálmán Imre-est, amelyet a híres magyar zeneszerző születésének 100. évfordulója alkalmából rendeztek. A Szovjet—Magyar Baráti Társaság más szerve­zetekkel együtt számos irodalmi estet is szervezett, többek közt „Magyar irodalom a Szovjetunióban”, valamint „Petőfi Sándor és a jelenkori magyar költészet” címmel. Ezzel csupán körvonalaztam a népeinket összefűző barátság fejlesztésére jó szívvel végzett sokrétű munkát. Hiszen az egész szocialista közösségben a barátság és az egység az, ami leküzdhetetlen erővé tesz bennünket. N. Zabelkin APNEKS A termelési főmérnök nem Törékeny egyensúly Hiába jelentkeztem be jó­­előre telefonon, hiába bízta­tott a titkárnő, jöjjek csak, majd bejelent illetékesnek, amikor megérkeztem, a ter­melési főmérnök telefonon közölte (noha csak egy ajtó állott közöttünk), hogy nem óhajt nyilatkozni, fordul­jak az igazgatóhoz. Teheti, vagy sem, erőszakkal aligha nyitható bárkinek szája szó­ra mennék tovább. Csakhogy az igazgató házon kívül van, a szakszervezeti titkár, sőt a pártbizottság titkára sincs idehaza. Valamennyien a társvállalatokkal és a nagy­­vállalat központjával egyez­tetik idei terveiket valahol a Balaton partján. Érintetlen notesszel távozom tehát, vesztettem egy órát, bár tu­domásom szerint nem tartoz­tam az ördögnek vele. Csak az épület alsó szintjén dol­gozó munkás ismerőseim szó­lítottak meg: sikerült-e meg­tudni, hogy mitől ráfizetéses a termelés és mitől hagyják ott a gyárat a dolgozók. Sem egyikről, sem a má­sikról nincs tudomásom. Ámbár lehet, ha az imént si­kerül szót váltanom a terme­lési főmérnökkel, talán elfo­gadható választ tudtam vol­na adni, esetleg szilárd cáfo­latot.. Elapadt buzgár, saját kútfő, az érvelés magyaráz­kodásnak hat. Mert valóban alig hiszem, hogy veszteséggel dolgozna a dunaújvárosi papírgyár. Alapvető alapanyaga, a szal­ma hazai eredetű, nem szo­rítja importkorlátozás, a be­lőle készülő papír pedig bi­zonyos tevékenységekhez úgyszólván nélkülözhetetlen, így aligha volnának értéke­sítési gondjai. Azt pedig iga­zán nem kell szemérmesen elhallgatni, hogy tömegében nem bővül a termelés. A tonnák hajszolásának kora régen lejárt — ha kicsit ké­sőn is ébredtünk rá —, sok­kal izgalmasabb kérdés ma, hogy mekkora a kifizetések és bevételek közötti szaldó, amit a köznyelv csak nyere­ségnek nevez. Ma a legszebb vállalati teljesítmény az egyensúly, mégha az töré­keny is. Egy olyan gyárve­terántól, mint a dunaújvá­rosi papírgyár szalmacellu­­lóz-gyára igazán tiszteletre­méltó teljesítmény az idén elvárható 18 500 tonna szal­macellulóz, még akkor is, ha ennek hátterében 11,3 millió forint veszteség keletkezik. A következő technológiai fá­zisokban ugyanis remélhető­en ennek a kis hiánynak többszöröse termelhető ki nyereségként. A 155 453 ton­na idén gyártandó papír a remények szerint 240 millió 700 ezer forint összes nye­reséget eredményezhet. Ez az ami törékeny, de nem megvalósíthatatlan. Töré­keny, mert csupa „ha” lengi körül, ha sikerül csökkente­ni a papírok négyzetméteren­kénti tömegét, ha a szerve­zési elképzelések beváltják a 24 millió forintot eredmé­nyező reményeket, ha a fenntartás költségei nem ha­ladják meg a tervezett 300 millió forintot, ha sikerül csökkenteni a papírgyártás­hoz felhasznált rést mennyi­ségét, ha a gyári általános költség nem lépi túl a 326 millió forintot, ha sikerül a víz- és energiafelhasználást 2 százalékkal csökkenteni... ... akkor meglesz a 240,7 millió nyereség, s nyomában az első negyedév eredményei­től függően az 1983. évi bér­­fejlesztés. Gondoljon személyem fe­lől bármit is a főmérnök, én nekik szurkolok. . . 3. OLDAL

Next