Fejér Megyei Hírlap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)
1983-02-13 / 37. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1983. FEBRUÁR 13. VASÁRNAP OLVADOZÓ MAGÁNYOSSÁG Rudolf Fischerrel, a New Hungarian Quarterly nyelvi lektorával a nyáron ismerkedtem meg Visegrádon. Egy nyugágyban heverve süttettem magam a simogató, augusztus végi nappal, amikor hozzám lépett: — Gyere, fussunk tíz kilométert ! Kinyitottam a szemem. Az ellenfényben egy rövidre vágott hajú, nyírt szakállú, ősz — megbocsát észrevételemért — öregember állt. Mint később megtudtam 59 éves. — Fussunk — válaszoltam unottan, valamely gyenge tréfát sejtve a dolog mögött és ismét lehunytam a szemem. — De akkor máris nekivághatnánk — makacskodott Rudolf. Erre már felemelkedtem félig fekvő helyzetemből, hogy jobban megnézhessem hívatlan társaságomat. Fehér sportmez, ugyanolyan sprintnadrág és antilop Adidas edzőcipő. Riadtan tapogattam a nyugágy alatt betaposott sarkú, papucsnak használt tornacipőm után. — Én még sosem futottam ennyit — próbáltam ellenállni, nem túl nagy meggyőző erővel. — Majd most fogsz! — mondta Rudolf és felhúzott karokkal már elkezdte a helybenfutást. A távot egy óra négy perc alatt teljesítettük. Azóta mindennap futok. * Városlakó lévén pályám az aszfaltjárda. Napi öt kilométeremnek hiába választottam a hajnalok jótékonyan eltakaró homályát tanúnak, elkerülhetetlen, hogy munkába igyekvő ismerőseimmel ne találkozzak. Tapintatosan elfordítják tekintetüket, vagy feszengve visszaköszönnek. Mint valamely bomlott elméjűnek. Pedig hittem (reméltem), hogy egy napon tréningruhás, tornacipős alak csatlakozik majd hozzám, talán a lépcsőházunk kapujában, vagy az első sarkon, ahol ráfordulok a nagy egyenes szakaszra, vagy az idefutó keresztutcák torkolatában várnak újabb futótársak helyben topogva, hogy együtt tehessük meg a távot. Eltelt fél év, és noha mindig ugyanabban az időpontban, mindig ugyanazon az útszakaszon futok, a mai napig nem akadt társ. * Felhajtott gallérok, szőrmesapkák mögé bújnak a csípős hajnalok. Sietnek a buszok, sietnek az emberek, versenyt futnak az óramutatók. Csak a parkok orvosai, a városi kertészek nem sietnek. Ők ilyenkor már munkahelyükön vannak. Ha nem unnák már, talán érdeklődéssel figyelnék, miként gyal lázza fél hat és hét óra között az addig langyosan szuszogó város. Ők azonban fűtött lépcsőházak homályába húzódva, rosszabb esetben a gereblye nyelére támaszkodva inkább lopnak még egy kis szendergést a munkaidő hajnali, végéből. Valahányszor mellettük visz el kocogó utam, riadtan pislognak egymásra. A képet sehogyan sem tudják összerakni. Kint csípős hideg, de a ködből hirtelen előbukkanó figura sapkája alól szaporán patakzik lefelé a verejték. Munkába aligha siet tornacipőben és melegítőben. De akkor meg hogyan lehet, hogy nem marad a paplan melengető fészkében, ha tehetné? Ez alighanem egy őrült. Aztán szenderegnek tovább. * Nem vagyok egyedül. Igaz, a hajnali öt kilométereket még mindig egyedül verejtékezem meg. De szurkolnak nekem. Évek óta nem láttam például azt a nőt, aki rendszeresen akkor és ott sétáltatja kutyáját ahol és amikor magam ott „sétáltatom” persze fokozott tempóban. Valamikor egy szemináriumra jártunk együtt, ahol mindenki tegezhette a másikat. A tanfolyam véget ért,szétszóródtunk és már nem hisszük, hogy a tegező viszony kiállta az idő próbáját. Egy darabig sunyin elfordított tekintettel haladtunk el egymás mellett, aztán egy napon köszönés helyett odaszólt: Hajrá! Most újra tegeződünk, igaz, csak egy sebtében ellihegett „szevasz” erejéig. Vagy a gépkocsioktató ... Utam egy ötvenméteres szakasza a rutinpálya mentén fut. Nem szerettem ezt a helyet kifufógázoktól terhelt levegője miatt. De mostanában szívesen futok arra. Az egyik oktató — amikor meglát — megnyomja a dudát és belülről szinte a szélvédőre tapadva mutatja felém nyitott tenyerét, mintha üzenne: futnék én is veled, de itt kell ülnöm egész nap. De te ne add fel! ♦ Tegnap már alkonyodott, amikor hazafelé indultam. Lakótelepünk közelébe érve egy férfit pillantottam meg az út túlsó oldalán nyújtózó járdán. Gyorsan közeledett. Hamarosan kivehető volt kék melegítője, lobogó sálja, homlokába húzott sísapkája. Juhász Béla AZ ŐSFEHÉRVÁR ÉTTEREM február 25-én 19 órai kezdettel FARSANGI MŰSOROS VACSORAESTET rendez Belépődíj: 20 Ft A műsorban fellép: BÖRÖCZKY JÓZSEF parodista ZSADON ANDREA operetténekesnő GYULAI ERZSÉBET magyarnóta énekesnő Zongorán kísér: FÉLIX GYÖRGYI Vacsora: Sertésjava, konyhafőnök módra, farsangi fánk, rumos barackízzel A vacsora ára: 50 Ft Asztalfoglalás az üzletvezetőnél 1302 MAGÁNÉPÍTKEZŐK, KÖZÜLETEK FIGYELEM! A FALÜRA Az Alba Regia Állami Építőipari Vállalat GAZDASÁGI MUNKAKÖZÖSSÉGEI festő, mázoló, tapétázó, villanyszerelő, épületlakatos munkák kivitelezését RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJÁK. Igénybejelentés levélben a vállalat termelési főmérnökségén, 8000 Székesfehérvár, Ady Endre u. 9—15. Pf.: 16. 8003, telefon: 12 847/169 mellék: 1274 Sport Kettős mérkőzés Fehérváron Az Alba Regia Építők női és a Videoton férficsapata egyaránt adósa eddig a fehérvári közönségnek, a szurkolók bizony jobb játékot, gyakoribb győzelmeket reméltek. Talán most sikerül majd valamit törleszteniük a megye legjobb kosárlabdázóinak, amikor is kettős mérkőzésre kerül sor az Építők-sportcsarnokban.Előbb — 14 órakor — a Videoton lép pályára. Az ellenfél az a Kecskeméti SC lesz, amely nemrégiben csúnyán megleckéztette a fehérváriakat. Ha másért nem, már csak ezért is illendő a Videotonnak temperamentumos, jó játékkal kirukkolnia. Az Építők női csapata még egyszer sem tudott nyerni a tavaszi szezonban. Rendre akkor mondott csődöt, amikor éppen esélye lehetett volna a sikerre. Elméletileg hasonló lesz a ma délutáni mérkőzés is, hiszen a vendég TFSE Budapesten csak szoros küzdelemben kerekedett felül. A fehérvári kék-fehérek az utóbbi időben nemcsak játékukkal, hanem csekély igyekezetükkel is csalódást okoztak híveiknek — ideje lenne valamelyest szépíteni a szomorú bizonyítványon. Labdarúgás Az elmúlt év végén dr. Menyhárt József, a megyei labdarúgó-szövetség elnökhelyettese és Sárvári István, az ellenőrző bizottság vezetője több évtizedes eredményes tevékenység után visszavonult. A megyei szövetség elnökhelyettesi teendőit Sárvári György látja el, az ellenőrző bizottság vezetését így Sárvári Istvánra, a fegyelmi bizottság vezetését pedig Kastory Tiborra bízta az elnökség. A száguldás vége Lemondott a válogatottságról és az aktív sportolói pályafutását is befejezte dr. Asztalos Csaba a székesfehérvári Ikarus autóversenyzője. A hír igencsak meglepte az autós berkekben jártasakat, mert visszavonulásról szó sem volt, inkább azt találgatták, hogy marad-e az Ikarusban vagy más egyesülethez igazol, hisz ajánlata akadt bőven. Több klub is szívesen vette volna, ha a hazai Forma Easter kategória egyik meghatározó egyénisége náluk versenyzik, ugyanakkor felmerült a külföldi szerződés lehetősége is. A találgatásoknak dr. Asztalos Csaba bejelentése vetett véget, ami egyben egy nagyszerű sportpályafutás befejezését is jelentette. * — 1972-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetem hallgatója voltál. Akkor legfeljebb titokban gondoltál arra, hogy egykor megvalósul egyik nagy vágyad, az, hogy autóversenyző legyél, aztán jött egy véletlen. — Igen. Az egyik évfolyamtársam, aki az akkori évek egyik legjobb hazai autósának, Hollósi Istvánnak volt a segédvezetője, megbetegedett, és kerestek valakit, aki átvállalja szerepét. Szóvel kellett egy „őrült”, aki beleüljön az autóba, s az én voltam. Tulajdonképpen így kezdődött. Végképp beleszerettem az autózásba annak ellenére, hogy bizony az első időkben komoly erőpróbát jelentett. — Ezután következtek a rallis évek. A helyszínek Budapest, Kaposvár, majd Székesfehérvár. Közben elvégezted az egyetemet, majd a munka mellett folytattad a versenyzést, ami minden tekintetben sok lemondással járt. Hogy tudtad összeegyeztetni ezeket? — Csak úgy, hogy az egyetemen teljes energiával tanultam, később a kollégák segítsége is kellett. Sokat köszönhetek nekik, hisz egy-egy verseny sok időmet igénybe vett. A munkámat soha nem hanyagoltam el, a verseny előkészületeit — ami szintén tekintélyes idő — többnyire éjszakánként végeztem. — 1979-ben tértél át a ralliról a Forma autózásra. Melyik volt a sikeresebb? — Talán a Forma, annak ellenére, hogy ralliban kétszer nyertem országos bajnokságot, „csak” háromszor voltam válogatott, míg a Formában egyszeres magyar bajnok lettem, viszont gyakorlatilag 1979-től, tehát a kezdettől a válogatott tagjaként is versenyeztem. (A Forma Easter a Forma autócsalád egyik tagja, csak a keleti országokban gyártott alkatrészekből szerelhetők össze, formájuk természetesen eltér a hagyományos autóétól. Magyarországon hegyi versenyeken indulnak, több országban viszont zárt, kiépített pályán körversenyt rendeznek. A szerk.) — Mennyire népszerű ez a sportág? — Mivel nálunk nincs megfelelő pálya, ezért kevésbé népszerű, bár a hegyi versenyeket 60 ezren is megtekintik, viszont ott, ahol pályán versenyzünk, hallatlanul népszerű. A Szovjetunióban, NDK-ban, Csehszlovákiában valóságos népünnepély egyegy verseny, több százezer látogatója van. — Három évig nemzetközi, az utóbbi két évben pedig kiemelt nemzetközi minősítést szereztél. Ez bármelyik sportágban dicsőségére válik a sportolónak, mit kellett ezért teljesítened? — Évente 12 versenyen indultam — hat hazai és hat nemzetközi — és ehhez jöttek még a meghívásos versenyek. Természetesen az élmezőnyben kellett végezni ahhoz, hogy megkapjam a minősítést. — Melyik volt a legemlékezetesebb versenyed? — Bárhol indultam, mindenütt igyekeztem a maximumot kihozni magamból és az autóból is. A legnagyobb sikert úgy gondolom, 1981- ben értem el. Kielzben, ahol rajthoz állt az egész Forma Easter mezőny, a harmadik helyet szereztem meg, megelőztem a csehszlovák autósokat, ami elismerten nagy fegyvertény. — Hány kilométert tesztek meg egy-egy verseny alatt és mennyi az átlagsebesség? — Általában 140—150 kilométer a táv, de ez pályánként változó, miként a sebesség is. Az utóbbi rohamosan emelkedett. Például 1979-ben a 200 kilométeres átlag volt az uralkodó, ma már jóval több. A kielzi pályán 220, a kielvin 240—250, a brnói pedig eléri a 270 kilométeres átlagot is. Mondanom sem kell, hogy ez már nagyon veszélyes. — Mennyire veszi igénybe az autóst a verseny? — Nagyon kimerítő, mind idegileg, mind fizikailag elfárad. A start maximális koncentrálást igényel, és nagyon fontos az első öt-hat kör, általában ekkor történik a legtöbb baleset. Ha jó pozícióból tudja folytatni az ember a versenyt, akkor már az autóján is múlik, hogy be tudja-e fejezni. Itt már nagy szerepe van a technikának, de természetesen az autós tudása sem elhanyagolható. Az autós sport költséges dolog, de azt mondják, hogy egy bizonyos szint után már kifizetődő, sőt jövedelmező is lehet. Mi ebből az igazság? — Valóban nagyon sok anyagi áldozatot követel, de ahhoz, hogy jövedelmező legyen, kivételes klasszisnak kell lenni. Vagyis: aki nem fizet rá, az már „menő” versenyzőnek számít. — Sok lehetőséged lett volna még, hiszen valamivel túl a harmincon, fiatalnak számítasz ebben a sportágban, ráadásul komoly sikereket értél el, és a válogatott egyik erőssége voltál. Tulajdonképpen pályafutásod csúcsán hagytad abba a versenyzést. Miért? — Úgy érzem, elfáradtam. Tíz évig versenyeztem, ebből öt évet nemzetközi szinten. Nem tudom már vállalni a hosszú utazásokat, az éjszakai szereléseket. Bármennyire is szeretem sportágamat, egyre nehezebben tudom összeegyeztetni a versenyzést a hivatásommal. Rendet akarok magam körül. Mint mindent, ezt a sportágat is igazából csak megszállottan illik művelni, s ez már nem megy. Igaz, talán most lett volna a nagyobb lehetőség, de ezt átadom másoknak. * Dr. Asztalos Csaba Székesfehérvár egyik körzeti orvosa tehát döntött, befejezte autóversenyzői pályafutását. Biztos, hogy hiányzik majd neki a versenyek évek óta megszokott hangulata, a sebesség mámora, a száguldás, az a szenvedély, amiért oly sokat áldozott. Visszavonulása ellenére sem szakad el sportágától, továbbra is vezeti az Autó és Motor Sportszövetség orvosi bizottságát és ha kell, ha igénylik, segít az utódoknak. Sipos József Az igazi szerelem a Forma autó volt A lehetőséget átadom másoknak 7. OLDAL