Fejér Megyei Hírlap, 1983. február (39. évfolyam, 26-49. szám)

1983-02-13 / 37. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP , 1983. FEBRUÁR 13. VASÁRNAP OLVADOZÓ MAGÁNYOSSÁG Rudolf Fischerrel, a New Hungarian Quarterly nyelvi lektorával a nyáron ismer­kedtem meg Visegrádon. Egy nyugágyban heverve süttet­­tem magam a simogató, au­gusztus végi nappal, amikor hozzám lépett: — Gyere, fussunk tíz kilo­métert ! Kinyitottam a szemem. Az ellenfényben egy rövidre vá­gott hajú, nyírt szakállú, ősz — megbocsát észrevételemért — öregember állt. Mint ké­sőbb megtudtam 59 éves. — Fussunk — válaszoltam unottan, valamely gyenge tré­fát sejtve a dolog mögött és ismét lehunytam a szemem. — De akkor máris neki­vághatnánk — makacskodott Rudolf. Erre már felemelked­tem félig fekvő helyzetemből, hogy jobban megnézhessem hívatlan társaságomat. Fe­hér sportmez, ugyanolyan sprintnadrág és antilop Adi­das edzőcipő. Riadtan tapo­gattam a nyugágy alatt beta­posott sarkú, papucsnak hasz­nált tornacipőm után. — Én még sosem futottam ennyit — próbáltam ellenáll­ni, nem túl nagy meggyőző erővel. — Majd most fogsz! — mondta Rudolf és felhúzott karokkal már elkezdte a helybenfutást. A távot egy óra négy perc alatt teljesítettük. Azóta min­dennap futok. * Városlakó lévén pályám az aszfaltjárda. Napi öt kilomé­teremnek hiába választottam a hajnalok jótékonyan eltakaró homályát tanúnak, elkerülhe­tetlen, hogy munkába igyek­vő ismerőseimmel ne talál­kozzak. Tapintatosan elfor­dítják tekintetüket, vagy fe­szengve visszaköszönnek. Mint valamely bomlott elmé­jűnek. Pedig hittem (reméltem), hogy egy napon tréningruhás, tornacipős alak csatlakozik majd hozzám, talán a lépcső­­házunk kapujában, vagy az első sarkon, ahol ráfordulok a nagy egyenes szakaszra, vagy az idefutó keresztutcák torkolatában várnak újabb futótársak helyben topogva, hogy együtt tehessük meg a távot. Eltelt fél év, és noha min­dig ugyanabban az időpont­ban, mindig ugyanazon az útszakaszon futok, a mai napig nem akadt társ. * Felhajtott gallérok, szőrme­­sapkák mögé bújnak a csípős hajnalok. Sietnek a buszok, sietnek az emberek, versenyt futnak az óramutatók. Csak a parkok orvosai, a városi kertészek nem sietnek. Ők ilyenkor már munkahelyükön vannak. Ha nem unnák már, talán érdeklődéssel figyelnék, miként gyal lázza fél hat és hét óra között az addig lan­gyosan szuszogó város. Ők azonban fűtött lépcsőházak homályába húzódva, rosszabb esetben a gereblye nyelére támaszkodva inkább lopnak még egy kis szendergést a munkaidő hajnali, végéből. Valahányszor mellettük visz el kocogó utam, riadtan pis­lognak egymásra. A képet se­hogyan sem tudják összerak­ni. Kint csípős hideg, de a ködből hirtelen előbukkanó figura sapkája alól szaporán patakzik lefelé a verejték. Munkába aligha siet tornaci­pőben és melegítőben. De akkor meg hogyan lehet, hogy nem marad a paplan melengető fészkében, ha te­hetné? Ez alighanem egy őrült. Aztán szenderegnek to­vább. * Nem vagyok egyedül. Igaz, a hajnali öt kilométereket még mindig egyedül verejté­kezem meg. De szurkolnak nekem. Évek óta nem láttam például azt a nőt, aki rend­szeresen akkor és ott sétál­tatja kutyáját ahol és amikor magam ott „sétáltatom” per­sze fokozott tempóban. Vala­mikor egy szemináriumra jártunk együtt, ahol minden­ki tegezhette a másikat. A tanfolyam véget ért,­­szétszó­ródtunk és már nem hisszük, hogy a tegező viszony kiállta az idő próbáját. Egy darabig sunyin elfordított tekintettel haladtunk el egymás mellett, aztán egy napon köszönés he­lyett odaszólt: Hajrá! Most újra tegeződünk, igaz, csak egy sebtében ellihegett „sze­vasz” erejéig. Vagy a gépko­csioktató ... Utam egy öt­­venméteres szakasza a rutin­pálya mentén fut. Nem sze­rettem ezt a helyet kifufógá­­zoktól terhelt levegője miatt. De mostanában szívesen fu­tok arra. Az egyik oktató — amikor meglát — megnyom­ja a dudát és belülről szinte a szélvédőre tapadva mutatja felém nyitott tenyerét, mintha üzenne: futnék én is veled, de itt kell ülnöm egész nap. De te ne add fel! ♦ Tegnap már alkonyodott, amikor hazafelé indultam. Lakótelepünk közelébe érve egy férfit pillantottam meg az út túlsó oldalán nyújtózó járdán. Gyorsan közeledett. Hamarosan kivehető volt kék melegítője, lobogó sálja, homlokába húzott sísapkája. Juhász Béla AZ ŐSFEHÉRVÁR ÉTTEREM február 25-én 19 órai kezdettel FARSANGI MŰSOROS VACSORAESTET rendez Belépődíj: 20 Ft A műsorban fellép: BÖRÖCZKY JÓZSEF parodista ZSADON ANDREA operetténekesnő GYULAI ERZSÉBET magyarnóta énekesnő Zongorán kísér: FÉLIX GYÖRGYI Vacsora: Sertésjava, konyhafőnök módra, farsangi fánk, rumos barackízzel A vacsora ára: 50 Ft Asztalfoglalás az üzletvezetőnél 1302 MAGÁNÉPÍTKEZŐK, KÖZÜLETEK FIGYELEM! A F­ALÜ­RA Az Alba Regia Állami Építőipari Vállalat GAZDASÁGI MUNKAKÖZÖSSÉGEI festő, mázoló, tapétázó, villanyszerelő, épületlakatos munkák kivitelezését RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJÁK. Igénybejelentés levélben a vállalat termelési főmérnökségén, 8000 Székesfehérvár, Ady Endre u. 9—15. Pf.: 16. 8003, telefon: 12­ 847/169 mellék: 1274 Sport Kettős mérkőzés Fehérváron Az Alba Regia Építők női és a Videoton férficsa­pata egyaránt adósa eddig a fehérvári közönségnek, a szurkolók bizony jobb já­tékot, gyakoribb győzelme­ket reméltek. Talán most sikerül majd valamit tör­leszteniük a megye legjobb kosárlabdázóinak, amikor is kettős mérkőzésre kerül sor az Építők-sportcsarnokban.­­Előbb — 14 órakor — a Videoton lép pályára. Az ellenfél az a Kecskeméti SC lesz, amely nemrégiben csú­nyán megleckéztette a fe­hérváriakat. Ha másért nem, már csak ezért is illen­dő a Videotonnak tempera­mentumos, jó játékkal ki­rukkolnia. Az Építők női csapata még egyszer sem tudott nyerni a tavaszi szezonban. Rendre akkor mondott cső­döt, amikor éppen esélye lehetett volna a sikerre. El­méletileg hasonló lesz a ma délutáni mérkőzés is, hi­szen a vendég TFSE Buda­pesten csak szoros küzde­lemben kerekedett felül. A fehérvári kék-fehérek az utóbbi időben nemcsak já­tékukkal, hanem csekély igyekezetükkel is csalódást okoztak híveiknek — ideje lenne valamelyest szépíteni a szomorú bizonyítványon. Labdarúgás Az elmúlt év végén dr. Menyhárt József, a megyei lab­darúgó-szövetség elnökhelyet­tese és Sárvári István, az el­lenőrző bizottság vezetője több évtizedes eredményes tevé­kenység után visszavonult. A megyei szövetség elnökhelyet­tesi teendőit Sárvári György látja el, az ellenőrző bizottság vezetését így Sárvári Istvánra, a fegyelmi bizottság vezetését pedig Kastory Tiborra bízta az elnökség. A száguldás vége Lemondott a válogatottság­ról és az aktív sportolói pá­lyafutását is befejezte dr. Asztalos Csaba a székesfehér­vári Ikarus autóversenyzője. A hír igencsak meglepte az autós berkekben jártasakat, mert visszavonulásról szó sem volt, inkább azt találgat­ták, hogy marad-e az Ikarus­ban vagy más egyesülethez igazol, hisz ajánlata akadt bőven. Több klub is szívesen vette volna, ha a hazai For­ma Easter kategória egyik meghatározó egyénisége ná­luk versenyzik, ugyanakkor felmerült a külföldi szerző­dés lehetősége is. A találga­tásoknak dr. Asztalos Csaba bejelentése vetett véget, ami egyben egy nagyszerű sport­­pályafutás befejezését is je­lentette. * — 1972-ben a Budapesti Orvostudományi Egyetem hallgatója voltál. Akkor leg­feljebb titokban gondoltál arra, hogy egykor megvaló­sul egyik nagy vágyad, az, hogy autóversenyző legyél, aztán jött egy véletlen. — Igen. Az egyik évfolyam­­társam, aki az akkori évek egyik legjobb hazai autósá­nak, Hollósi Istvánnak volt a segédvezetője, megbetegedett, és kerestek valakit, aki átvál­lalja szerepét. Szóvel kellett egy „őrült”, aki beleüljön az autóba, s az én voltam. Tu­lajdonképpen így kezdődött. Végképp beleszerettem az autózásba annak ellenére, hogy bizony az első időkben komoly erőpróbát jelentett. — Ezután következtek a rallis évek. A helyszínek Bu­dapest, Kaposvár, majd Szé­kesfehérvár. Közben elvégez­ted az egyetemet, majd a munka mellett folytattad a versenyzést, ami minden te­kintetben sok lemondással járt. Hogy tudtad összeegyez­tetni ezeket? — Csak úgy, hogy az egye­temen teljes energiával ta­nultam, később a kollégák segítsége is kellett. Sokat kö­szönhetek nekik, hisz egy-egy verseny sok időmet igénybe vett. A munkámat soha nem hanyagoltam el, a verseny előkészületeit — ami szintén tekintélyes idő — többnyire éjszakánként végeztem. — 1979-ben tértél át a ral­­liról a Forma autózásra. Me­lyik volt a sikeresebb? — Talán a Forma, annak ellenére, hogy ralliban két­szer nyertem országos baj­nokságot, „csak” háromszor voltam válogatott, míg a For­mában egyszeres magyar baj­nok lettem, viszont gyakorla­tilag 1979-től, tehát a kezdet­től a válogatott tagjaként is versenyeztem. (A Forma Easter a Forma autócsalád egyik tagja, csak a keleti országokban gyártott alkatrészekből szerelhetők össze, formájuk természete­sen eltér a hagyományos au­tóétól. Magyarországon hegyi versenyeken indulnak, több országban viszont zárt, kiépí­tett pályán körversenyt ren­deznek. A szerk.) — Mennyire népszerű ez a sportág? — Mivel nálunk nincs meg­felelő pálya, ezért kevésbé népszerű, bár a hegyi verse­nyeket 60 ezren is megtekin­tik, viszont ott, ahol pályán versenyzünk, hallatlanul népszerű. A Szovjetunióban, NDK-ban, Csehszlovákiában valóságos népünnepély egy­­egy verseny, több százezer lá­togatója van. — Három évig nemzetközi, az utóbbi két évben pedig kiemelt nemzetközi minősítést szereztél. Ez bármelyik sport­ágban dicsőségére válik a sportolónak, mit kellett ezért teljesítened? — Évente 12 versenyen indultam — hat hazai és hat nemzetközi — és ehhez jöt­tek még a meghívásos verse­nyek. Természetesen az élme­zőnyben kellett végezni ah­hoz, hogy megkapjam a mi­nősítést. — Melyik volt a legemléke­zetesebb versenyed? — Bárhol indultam, min­denütt igyekeztem a maxi­mumot kihozni magamból és az autóból is. A legnagyobb sikert úgy gondolom, 1981- ben értem el. Kielzben, ahol rajthoz állt az egész Forma Easter mezőny, a harmadik helyet szereztem meg, meg­előztem a csehszlovák autó­sokat, ami elismerten nagy fegyvertény. — Hány kilométert tesztek meg egy-egy verseny alatt és mennyi az átlagsebesség? — Általában 140—150 kilo­méter a táv, de ez pályánként változó, miként a sebesség is. Az utóbbi rohamosan emel­kedett. Például 1979-ben a 200 kilométeres átlag volt az uralkodó, ma már jóval több. A kielzi pályán 220, a kielvin 240—250, a brnói pedig eléri a 270 kilométeres átlagot is. Mondanom sem kell, hogy ez már nagyon veszélyes. — Mennyire veszi igénybe az autóst a verseny? — Nagyon kimerítő, mind idegileg, mind fizikailag el­fárad. A start maximális kon­centrálást igényel, és nagyon fontos az első öt-hat kör, ál­talában ekkor történik a leg­több baleset. Ha jó pozícióból tudja folytatni az ember a versenyt, akkor már az autó­ján is múlik, hogy be tudja-e fejezni. Itt már nagy szerepe van a technikának, de termé­szetesen az autós tudása sem elhanyagolható.­­ Az autós sport költséges dolog, de azt mondják, hogy egy bizonyos szint után már kifizetődő, sőt jövedelmező is lehet. Mi ebből az igazság? — Valóban nagyon sok anyagi áldozatot követel, de ahhoz, hogy jövedelmező le­gyen, kivételes klasszisnak kell lenni. Vagyis: aki nem fizet rá, az már „menő” ver­senyzőnek számít. — Sok lehetőséged lett vol­na még, hiszen valamivel túl a harmincon, fiatalnak szá­mítasz ebben a sportágban, ráadásul komoly sikereket ér­tél el, és a válogatott egyik erőssége voltál. Tulajdonkép­pen pályafutásod csúcsán hagytad abba a versenyzést. Miért? — Úgy érzem, elfáradtam. Tíz évig versenyeztem, ebből öt évet nemzetközi szinten. Nem tudom már vállalni a hosszú utazásokat, az éjsza­kai szereléseket. Bármennyire is szeretem sportágamat, egy­re nehezebben tudom össze­egyeztetni a versenyzést a hi­vatásommal. Rendet akarok magam körül. Mint mindent, ezt a sportágat is igazából csak megszállottan illik mű­velni, s ez már nem megy. Igaz, talán most lett volna a nagyobb lehetőség, de ezt át­adom másoknak. * Dr. Asztalos Csaba Székes­­fehérvár egyik körzeti orvo­sa tehát döntött, befejezte au­tóversenyzői pályafutását. Biztos, hogy hiányzik majd neki a versenyek évek óta megszokott hangulata, a se­besség mámora, a száguldás, az a szenvedély, amiért oly sokat áldozott. Visszavonulása ellenére sem szakad el sport­ágától, továbbra is vezeti az Autó és Motor Sportszövetség orvosi bizottságát és ha kell, ha igénylik, segít az utódok­nak. Sipos József Az igazi szerelem a Forma autó volt A lehetőséget átadom mások­nak 7. OLDAL

Next